FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Alig egy hete derült ki, hogy ipari kémkedés vádjával jövõre bíróság elé áll két volt Ferrari-mérnök, akiket titkos információk átadásával gyanúsítanak. A vádak szerint miután Olaszországból a Toyotához szerzõdtek, magukkal vittek a 2003-as Forma-1-es autó adatait tartalmazó programokat is. A japán istálló azt állítja, vétlen, sosem használta a Ferrari szoftvereit, ám azokat egy házkutatás során megtalálták a cég kölni központjának számítógépeiben.
A múlt héten bírósági eljárás indult <1>1> két volt Ferrari-mérnök ellen, akiket az olasz istálló vezetõsége még 2003 márciusában jelentett föl ipari kémkedés miatt. A szakembereket azzak gyanúsítják, hogy következõ munkaadójuknak, a Toyotának jutattak el titkos fejlesztési információkat.
A japán cég képviselõi azonnal tagadták, hogy felhasználták volna a számítógépes programokat, és a Toyota akkor - látszólag - nem is lett gyanús. Az ügyben viszont tovább vizsgálódott Siegmar Raupach német államügyész, és megtalálta a csapat kölni központjában a Ferrari szoftverét. "
"A francia istálló korábban elismerte, hogy hozzájutott néhány titkos információhoz a rivális McLaren-Mercedes fejlesztési terveibõl, de jelezte ezeket nem használta fel. A csapat mérnöke, Phil Mackereth korábban a McLarennél dolgozott, és a Renault tudta nélkül 2006 szeptemberében titkos adatokat tulajdonított el korábbi munkaadójától, melyeket feltöltött a francia gyártó számítógépeire.
Amikor a Renault vezetése errõl értesült, azonnali hatállyal megszüntette Mackererth munkaviszonyát, a fejlesztési adatokat törölte a számítógépeirõl és a történtekrõl értesítette az FIA-t, illetve a McLarent.
A Renault azóta is folyamatosan egyeztetett a McLarennel, illetve az FIA-val az ügyben, a bizalmas adatokból pedig semmit sem használt fel. Ennek igazolására az istálló független szakértõkkel folyamatosan vizsgáltatta az autókat és a számítógépes rendszert. "
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
www.gamedroid.hu
A logikus következtetéseimet pedig már leírtam, és eddig nem olvastam olyan ellenérvet, amelyik azt megsemmisíthette volna. Szemüvegre pedig nincs szükségem, nincs is nekem olyan...
Kivételezett Ferrari. 😄 Az eszem megáll. Gondolom az a nagy kivételezés, hogy Hamiltont minden mocskos húzásáért megbüntették. 😄 Ugye tudod, hogy ezek bizonyíthatatlan, elmebeteg összeesküvés-elmélet csupán és mint ilyenek, bizonyítatlanságuk okán a tények és érvek között semmi helyük? 😊
www.gamedroid.hu
If Everything That Has A Beginning Must Has An End
Ale Alonso! poppe fan club™
Mire nem adott a McLaren mozgásteret??! Vazze ehez elég neki kikötni hogy Hamilton-t nem elõzheti meg semmi esetben. ...és slussz-passz.
ennyi.
Nem kell túlbonyolítani neki, ezzel az autóval a 4. hely elvárható a tabella-n.
Nem pedig a 7.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Meg lehet próbálni kisebbíteni ezt a hatalmas mocskosságot, de attól még hatalmas mocskosság marad, ami okán legalább egy évre el kellett volna távolítani ezt a csapatot a mezõnybõl.
A többi csapat is kémkedik? Bizonyísd. Egyetlen más ügyben sem nyert bizonyítást ez a vádaskodás, ellenben a meki esetében ez tökéletesen bebizonyosodott.
www.gamedroid.hu
Õket megfogták, és aztán már nagyon nehéz öszintének lenni, pláne ha éppenséggel csapaton belül is áll a bál...Az FIA szerdán nyilvánosságra hozta a kémügy tárgyalásainak jegyzõkönyveit, amelyekbõl kiderül: Fernando Alonso nincs beszélõ viszonyban Ron Dennisszel, mióta a Hungaroringen megfenyegette fõnökét a McLaren beárulásával..
Nem volt ez a dolog ilyen egyszerû. Kétségkivûl sz×rul jöttek ki belöle, pláne RD, de a kémkedés az nem az a dolog amire felhúzott szemöldökkel reagálnak az F1-s csapatok, hogy az mi is az és hogyan kell csinálni.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
www.gamedroid.hu
Nincs olyan tárgy a világon ami nem sörnyitó...
www.gamedroid.hu
Nem a papírvb hibája, ha hibáznak a Ferraris szerelõk, de szépen profitált belõle. Többet, mint Massa az õ elmebeteg mozdulataiból, tehát ha teoretikus módon kiegyenlítjük a számlát, akkor Massa a VB. Magyarul Hamilton mákvb. Több szempontból is. (Eleve, hogy a csaló csapat elindulhatott az idényben, egy hatalmas mák...)
És megint ez a FIA Hamilton ellen van duma. Nevetséges. Próbáld meg tudatosítani azt a tényt, hogy ha a FIA elõre eldöntötten azt akarja, hogy márpedig X pilóta/csapat ne legyen világbajnok, akkor azt el is intézi, mivel megfelelõ hatalma van hozzá. Vagy ez most hogy mûködött? Hamilton lenyomta a FIA-t is? 😄 😄 😄 Lassan már õ lesz az új Herkules, aki az istenek ellen is hadat visel. 😄 Ha egy ilyen szervezet keresztbe akar tenni valakinek, akkor keresztbe is fog tenni és nem hagyja félbe a dolgot. Ennyit errõl, meg a idióta összeesküvés elméletekrõl.
Szerintem a FIA áll a WTC mögött is... 😄
Az általad boncolgatott Massa-Kimi hibák egyike sem ér fel a papírvilágbajnok egyetlen szánalmasan amatõr megmozdulásával, hát még az összessel.
Elfogadni meg csak a tényeket tudom, azok pedig világosan mutatják, hogy ez egy mûvb cím. Massa a valódi világbajnok, kész, ennyi.
www.gamedroid.hu
A becsület, a fair küzdelem elvárható egy milliós költségvetéssel bíró, sok-sok éves múltra visszatekint, és a Világbajnokságra esélyes csapatnál.
Tehát nálam tavaly eljátszották a becsületüket. Én innen már nem lepõdnék meg egy ilyenen.
De egyébként félre értesz. Én nem jelentem ki, hogy beáldozták. Lehet, hogy tényleg Kovi volt a béna. Én csak azt mondom, hogy eltudnám képzelni azt a lehetõséget is.
If Everything That Has A Beginning Must Has An End
Ale Alonso! poppe fan club™
Esetleg tanuld meg észrevenni a kis kedvenced eszméletlen hiba- patkányság- és szerencsesorozatát, ahelyett, hogy megdönthetetlen tényekkel próbálsz szembe menni.
www.gamedroid.hu
Kovalainen-t nem beáldozták, mert nem is kellett...ez a szereplése is mint az év közben jónéhány, teljesen felejthetõ volt. Mi értelme beáldozni mindkét Bmw-vel szemben, és Alonso-val szemben...sõt ha van még pár futam még Vettel is elveri a Torro Rosso-val.
Ez nem eredmény, teljesen mindegy, hogy Hamilton-nal szemben egyszer kapott kedvezõ qual lehetõséget (pláne mikor Massa-val szemben vagy 4 alkalommal egálban volt).
Itt annak kellene következni, hogy Kovalainen-nel szerzõdést bontanak.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Ekkor pl biztos kiment a konyhába sörért:
http://www.youtube.com/watch?v=HUeqylGWjq8&feature=related
If Everything That Has A Beginning Must Has An End
Felipe Massa már a bajnoki címét ünnepelte, amikor Hamilton lehagyta Glockot, és ezzel bajnok lett. "Nem tudtam, hogy az elõzéssel Lewis lesz a bajnok. A saját versenyemre koncentráltam, és nem gondoltam arra, hogy ez bármi szerepet is játszik a bajnoki küzdelemben."
"Nem is emlékszem arra, hogy Hamilton hol hagyott le. Összesen négyen mentek el mellettem, voltak köztük lekörözött pilóták is. Mindenkit biztosíthatok arról, hogy nem adtam át a helyet Lewis Hamiltonnak. Ebben a helyzetben nem gondoltam a bajnoki csatára. Az autóm irányíthatatlan volt a gumik miatt." – jelentette ki a Toyota versenyzõje, aki nem akart beleszólni a küzdelembe.
"Sajnálom Felipét, de remélem megérti, hogy a verseny végén már semmit sem tehettem. Sajnálom, mert Felipe elõtte is peches volt a sok technikai hibával. Nem lehet egyszerû, ha az utolsó métereken csúszik ki a cím kezedbõl.""
formula.hu
http://gaborszantai.co.uk/
ha ezek közül valaki hibázik, ugranak a pontok, vagy adott esetben az egyéni vb
Nincs olyan tárgy a világon ami nem sörnyitó...
ez a ferrari hibaja nem massae.
Mert Kovalainen 7. helyében semmi logika nincs. Semmi olyan pozítívum ami miatt megéri megtartani...ez nem hátvéd szerep, ennyi erõvel egszemélyes csapatot kell indítani.
Kimi még eze a futamon is tudott pontot rabolni, ahol neki kockáztatni sem volt szabad.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
If Everything That Has A Beginning Must Has An End
1, mclaren csapat lemondva a konstruktori vb cimrol direkt szanaszet szopatta kovalainent, hogy magatol hagyja ott a csapatot.
2, kovalainen kepessegei nem tul nivosak a f1 mezonyben.
lehet valasztani.
Glock 4.-rol a 6. helyre esett vissza, Vettel is konnyeden elment elotte, elobb, mint Hamilton - lehet ujragondolni a hulyesegeket, bar ez az SG forumozoinak nem erossege...
http://gaborszantai.co.uk/
glock az esõ miatt és annak kezdetétõl folyamatosan kezdett lassulni (illetve lassítani, hogy ne csússzon ki). ha kimegy kerékcserére, akkor nem lassul, viszont akkor eleve hamiltonék mögé ment volna vissza.
mindkettõnek voltak hibái és nagy pillanatai ebben az évben. massa több futamot nyert, hamilton egyenletesebb teljesítményt nyújtott.
viszont szerintem mindketten a tõlük telhetõ maximumot hozták, és egyikük se érdemli meg, hogy kétségbe vonják a tehetségét, vagy kvázi csalónak állítsák be bármilyen okból... szerintem...
egy dolog miatt nagyon sajnáltam viszont massát és a ferrarit: hogy elkezdtek ünnepelni, mert nem gondolták, hogy bármi közbejöhet már. annál, hogy ebbõl az állapotból kell "visszazuhanni" nem sok kegyetlenebb dolgot tudok elképzelni
Hamilton-nak óriási grat <#eljen>#eljen><#eljen>#eljen> mert behúzta a VB-t egy olyan autóval amivel a csapattársa feleannyi pontot szerzett, és a 7. helyen végzett.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Valószínûbbnek tartom, hogy baromira nem maxon ment a második hétvégés motor a mekiben... A biztos 5. helyre mentek, sztem ez világos mindenkinek.
"Adott egy csapat, amely mindent megérdemel, csak nem világbajnoki címet, hiszen kritikán aluli teljesítményükkel, iszonyatosan rossz improvizációs, alkalmazkodó képességeikkel erre egyáltalán nem érdemesek."
Ez csapatverseny is... Szvsz nem a (Világbajnok!!) Hamilton hibája, h bénáznak a fiat szerelõk...
"A McLaren érdemelné a konstruktõri címet – már ha ezúttal képesek voltak saját autót alkotni, és nem egy Scuderia-klónnal versenyeztek idén is a FIA kegyelmébõl, akik roppant enyhe ítéletének köszönhetõ, hogy a csapat egyáltalán színre léphetett 2008-ban…"
Apa keezdõõõdíík! FIA kegyelmébõl?? Nyihihi! Ha figyelted a (Ferrari International Assistance) idei döntéseit, sztem belátnád, hogy Hamiltonnak már futamokkal ezelõtt megvolt a VB cím... PL. Burdé kiszorításáért miért is nem járt most bünti...?
"A Világbajnok idei érdemei közé tartozik a Bahreini nagydíjon Alonso letarolása hátulról, Kanadában Raikkonen letarolása a bokszutcában, "
Továbbá: Kimi-Force india, Massa-Hamilton, ( amit nem is értettem, egy másik hszedben hogy MAssanak nem hagyott helyet Hamilton?? Megelõzte, szabályosan, övé volt a pozíció, maszatka meg nekiment.. Nem véletlen kapott büntit) Szerelõk elütése a boxban, tankcsõ autóztatás stb.
"De a Cím nem õt illeti, hanem olyasvalakit, aki hiába emeli kezeit gyõzedelmesen az ég felé, épp oda, az Égieknek és nem saját magának tartozik hálával és köszönettel."
Valóban.. Haminak semmi köze hozzá.. Sõt! Ott sem volt...<#wilting>#wilting>
"meg a csapatának, akik egy egész évben hibátlanul mûködõ, ráadásul ütõképes konstrukciót tudtak alá tenni,"
Pontosan! A technikai sportok már csak ilyenek!
De inkább fogadd el, hogy HAmilton lett a VB, jövõre lehet újra próbálkozni, ahhelyett, h regényeket írogatsz..
Nincs olyan tárgy a világon ami nem sörnyitó...
#74032 -> #74034 -> #74036 -> #74037
Ehhez többet nem is kell hozzátenni.
If Everything That Has A Beginning Must Has An End
most 4 hónap szünet...! ááááá <#rinya>#rinya><#rinya>#rinya>
Ale Alonso! poppe fan club™
Okos ember hülyéskedik, hülye ember okoskodik. Ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz a szintjükre ott meg legyőznek a rutinjukkal. Szükséges, általános jelenség.

ʇxǝʇ ʎɯ oʇ sıɥʇ pıp doɹp ssɐq ǝɥʇ
If Everything That Has A Beginning Must Has An End
Ezt a FIA összeesküvést a Ferrari elõnyére dolgot meg felejtsétek már el. Ha a FIA ennyire tolná a Ferrarit, akkor
1. A meki idén igazság szerint nem s indulhatott volna egyeten versenyen sem
2. A Ferrari ne fenyegetõzne pont a FIA-nak, hogy kiszáll a sportágból.
Hamiltonnak aljas húzásai voltak, Massa néha bénázott csak, Silverstoneban pedig a brazil tényleg nem volt formában, mindenkivel megeshet. Most azonban mindenkit alázott, Hamiltont is, akit még hárman, köztük egy Vettel is ronggyá alázott.
Lehet itt ütköztetni a dolgokat, de Hamilton leggyépésebb mozdulatát - bokszutcai ütközés -, semmivel nem lehet relatívizálni. Ahogyan az unfair húzásait és undorító természetét sem.
Az oltasz és leugatsz pedig úgy helyes, ahogy most leírtam, irány a suli, van még mit tanulnod.
www.gamedroid.hu
<#mf1>#mf1>
Gratula a Ferrarinak a bajnoki címhez!
Gratula Hamiltonnak is (vagy Glocknak - egykutya)!
Azért félelmetes hogyha a Ferrari kicsit összeszedettebb mi lehetett volna itt, már Massa 2-3 futamal ezelött bajnok lehetett volna, ebbõl meg mi lett : egy VB cím és egy egyéni "bukás"!
the Original .:BfBt:. -tRs- \\\ XBOX360: MrManson HUN \\\PSN: MrManson_HUN
A Ferrarinak pedig voltak nagyon súlyos húzásai idén, csapatszinten. Rossz bokszkihívások, botrányos tankolások...
Tehát a csapat nem igazán érdemel VB-címet, fõleg annak fényében, hogy a meki Hamilton alatt jobb volt.
www.gamedroid.hu
Idioták kiméljenek!!! :)
Idioták kiméljenek!!! :)
Chucky vagyok. Sportmotoroscsávófajzat. JAPANESETECHOLOGY lover. röviden ennyi...
Az alábbi felvetés, mely szerint Kovalainen végig szándékosan le volt nyomva a víz alá, hogy esélye se legyen senki ellen, erõsen túlzásnak tûnik. Ez ugynais nem kevesebbet jelent, minthogy a McLaren tudatosan beáldozta a konstruktõri címet, sõt Hamiltont is hátvéd nélkül hagyta, orosz rulettre bízva az egyéni versengés sorsát is, akkor is, amikor már Kovalainennek már úgysem lehetett volna esélye a végsõ gyõzelemre. Én elhiszem, hogy nem hagyták igazán kibontakozni, de ha elfogadjuk e kiszínezett történetet, az minden idõk egyik legelmebetegebb, legirracionálisabb csapattaktikáját jelentette volna. Talán az sem véletlen, hogy a finn a kvalifikációk során a Q1/Q2-ben is viszonylag ritkábban verte el Hamiltont, ahogy szabadedzéseken sem õ tarolt.
Hogy a Ferrari nem érdemelte meg a bénázásai után csapatvilágbajnokságot? Magam is többször megfogalmaztam a gondolatot, de nem egyértelmû. Voltak csúnya hibák (Domenicalit el kellene felejteni, de igazság szerint Montezemolót is jó lenne...), de a csomag erõs volt, és az nem a Ferrari hibája, hogy a McLaren Kovalainent szerzõdtette le, és valamelyest valóban vissza is foghatta õt. Emellett az idény során látottak és a szakértõk is megerõsítik azt a feltétlezést, hogy a Ferrarinak a melegebb idõjárás kedvez. Ehhez képest oltari pech volt egy ilyen esõs, hûvös szezont kifogni, az elmúlt 10 évben egy sem volt ehhez fogható, és jó eséllyel a Ferrari nagy elõnnyel söpörhette volna be mindkét címet, ha nem így alakul. De ez "már mi lett volna ha"... A Ferrari szerintem is megérdemelte volna a bukást, de a gyõzelmet is.
Pozitív csalódás idén számomra Alonso, végig abszolút korrektül nyilatkozott, a pályán pedig szerintem mindkét aspiránsnál jobb teljesítményt nyújtott. Persze lehet magasztalni Vettelt és Kubicát is, de õket bírtam eddig is 😊 Jó lenne látni jövõre, hogy õk mindannyian a végsõ gyõzelemért harcolnak a hajrában.
LES FORZA INTER:
Massa elhagyja a pályát, felökleli Hamit és semmi.
Dehogy, megbüntették õt is.
pl.:
- Monaco, Massa párszor megforgatta magától, ás tényleg több pole pozíciója volt mint Hamiltonnak, csakhát itt pont pole-t vesztette el, és lett 3., Hamilton 1.
-aszem angliában esõben forgolódott Massa össze vissza, csak a pályán nem tudott maradni, Hami alázta a mezõnyt
-FIA kicsit nyomta a Ferrarit az egyéni VB gyõzelemhez: rajthelybüntetés állítólágos feltartásért(nemtom már meik futam), akkor volt ugye a multkori rajos cécó, amikor Hami befordult Kimi elé, és táhajtásos bünti egybõl Haminak, bezzeg az uccsó futamon, ugyanezt megcsinálja Trulli bünti nélkül, hm érdekes.
akkor Hami elkerülendõ ütközés, kimegy pályán kívül,utánna visszaengedi Kimit, majd leelõzi, bünti, Massa elhagyja a pályát, felökleli Hamit és semmi.
szal ha már úgyis ment a TV és ennyire fun vagy, meg is nézhetted volna a futamokat, ahelyett, hogy mindenkit oltassz,, és leugattsz, piros szemüveget le kéne venni.
egyb.: Hami és Massa is megérdemelte volna sztem a VB címet, és nem mellesleg pár év múlva a konstruktõri gyõzelemre a kutya se fog emlékezni, csak az egyéni gyõzelemre, szal ferrari és FIA is IJB.
-Ki volt az a hülye aki feltalálta a munkát? -A többiek mért nem verték meg?