FORMA1
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Leclerc fejében annyira benne volt a korábbi eset h még keményebben védekezett és mégjobban ott tartotta mint a holland...csak nem volt Hamilton genyó 300-nál 2x egymás után
Leclerc kijáraton lecsúszott a pályáról ez igaz és tök jó h felhoztad , mert a Max Hamilton esetnél Maxnak se lett volna meg vélhetőleg a kijárat , Hamiltonnak meg 100% azzal a tempóval , abból a szögből...
de ezt szemüvegben nem fogod látni 😊
Ez a második eset azért lett olyan amilyen mert mindekiben már benne volt az első. Mindenkit befolyásolt, Leclerc-t és Hamilton-t is...de még minket nézőket is mert azt mondtad nem hiszem el bazz hogy megpróbálja megint pont ugyanott.
Más szitu, más gumi, más üzemanyagterhelés. Adott egy Leclerc a verseny vége előtt 2 körrel ahol egyiknek a második hely, a másiknak meg az van a fejében hogy a legfőbb riválisa kiesett, neki most pontot kell szereznie.
A második előzést akár Hamilton mellett, akár Hamilton ellenében nem tartom jó ötletnek felhozni, mivel már benne volt az első eset a fejekben és totál más a felállás egy Hamilton vs. Verstappen első körben mint a Hamilton vs. Leclerc az utolsó előtt körben.
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.04. 18:50:20
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Vagy szerinted Leclerc több helyet hagyott és rajtad kívül mindenki rosszul látja?
"..car 44 is judged predominantly at fault",
Semmi mást nem látsz csak azt hogy bemutatom hogy a másik autót miben terheli a felelőség.
...egyébként amit verzuszként szembeállítasz az valójában a gondolatmenetben még mindig Hamilton hibájának van sorolva.
...mivel tudta kiről van szó és mégis bepróbálta az előzést...
hogy kerek legyen.
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.04. 16:25:42
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
😊) hűha, egyfelől ugye Hamilton-nak mint versenyzőnek Gp2-től drukkolok, másrészről a sporton kívüli kezdeményezéseivel egyet tudok érteni, csak nem foglalkoztam vele, nem különösebben érdekelt, mint ahogy másnál sem...legyen az bármilyen sportoló.
Ami viszont taszít, az az ezekkel a kezdeményezésekkel szembeni zsigeri rosszindulat, és ennek ahogy írtam riasztóan alacsony szintje. Amit olvastam a Hamilton dolgaival szuembehelyezkedő oldalon az mind olyan volt tartalmában és stílusában amivel én nem közösködöm. tehát ezzel el is dőlt hogy egy vitában ha arra került sor, márpedig került, akkor én melyik oldalt válasszam és hol próbáljak ismereteket szerzni. Ezáltal ismertem meg ezeket a pályán kívüli dolgait Hamilton-nak, és semmi olyat nem találtam amivel ne tudnék azonosulni, semmit. Fasza dolgok... ráadásul ahogy öltözködik..hát én egy punk gazember voltam, méretes taréjjal ha felszappanoztam, és ha valamit utáltam az az amikor ment a rosszindulatú sutyorgás miatta. ...hát sokszor pont ezt látom Hamilton kapcsán, legyen az az hogy milyen ruhát visel, vagy milyen a haja, a külseje, megy a rosszindulatú sutyorgás akár itt is ebben a topikban. Én nem fogok oda beállni és csinálni amit utáltam másokban.
Na mindegy, ez az én dolgom...az én választásom azt pont. A lényeg hogy Hamilton dolgai építő jellegűek, a vele szembehelyezkedől véleményei mögött pedig általában nincs semmi csak romboló akarat.
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.04. 16:23:08
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
"Tehát nem, nem arról van szó hogy ne látnám, vagy ne ismerném el Hamilton felelőségét a szituban"
Miiiiicsoda, b-type elismeri Hamiltont hibásnak?
pár betűvel később:
"mert ez egy olyan kanyar ahol szükség van arra hogy a másik is figyeljen, Max meg nem ilyen és nem is ezt az arcát mutatta hogy ne lehetett volna tudni hogy 95%-ban mi lesz."
Jaaaaaa, hogy valójában Max a hibás. 😄
Tök mindegy, teljesen meddő vitát folytatunk.
\"If in doubt, flat out!\"
Sztem te most is azt gondolod hogy én Hamilton akarom kimosdatni a szituból. Nem az a lényeg hogy nem maradt helye, az a lényeg hogy nem maradt volna helye, csak 5 hozszólással van lentebb #176721
Tehát nem azért néztem a képeket mert Hamilton mellett nem volt hely, azért néztem mert látom hova fordul Verstappen, és ha el is olvasod mit írtam abban a hozszólásban ahol a képet hoztam, azt fogod olvasni hogy számomra az volt fontos a képeken hogy Max semmit, de semmit nem tett az ütközés elkerüléséért, látta hogy ott van Hamilton első szárnya, rákormányoz a kanyarra, aztán még rákormányoz.
Ennyi. Tehát nem, nem arról van szó hogy ne látnám, vagy ne ismerném el Hamilton felelőségét a szituban, valóban nagyobbrészt ő felelős érte, mert ez egy olyan kanyar ahol szükség van arra hogy a másik is figyeljen, Max meg nem ilyen és nem is ezt az arcát mutatta hogy ne lehetett volna tudni hogy 95%-ban mi lesz.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Vagy így látom vagy úgy, esetleg ha látok olyan felvételt amit még nem láttam akkor persze az ember felülvizsgálja a döntését.
De nagyjából sztem láttam mindent amit látni érdemes a témában.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
De még fixált kamerát is csináltak.
Szerinted ezek után hogy a pokolba tudná bárki is ráderöltetni a véleményét? 😄
Utoljára szerkesztette: adam46, 2021.08.04. 14:50:03
sry nem tudok átlinkelni így egy az egybe itt vannak azok a képek ami alapján azt mondom hogy Max semmi, de semmit nem tett azért hogy ez az ütközés ne történjen meg...és valszeg ezért is fogalmaztak úgy a bírák, hogy kettejük között nagyobbrészt Hamilton felelős, nagyobbrészt.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Ennyi kellett volna az első probanal is...
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
MAX is ezt csinálta, meghagyta a helyet és Hamilton el is ferhetett volna vagy vissza is vehetett volna teljesen...
De Hamilton is ezt csinálja ha van lehetősége rá... Bő egy évtizede ugyanolyan keményen védekezik, tamad
...
De én ezt nem így látom, leírtam hogy Verstappen csatában nagyon nagy szerepet kap az hogy elveszi a helyet mástól, vagy akár ütközést is bevállal de nem enged...mert majd a másik enged. ..és Silverstone-ban nagyrészt ez történt a részéről.
Hamilton pedig ott próbált előzni ahol ehhez partner kell legyen a másik, holott tudja jól hogy Verstappen az nem Alonso, vagy bárki ésszel csatázó versenyző.
Elvette de már későn, és ezért ő nagyobb részt a hibás. De megnéztem Verstappen belsőjét is, és a srác tudta hogy ott van Hamilton mert látta az első szárnyát, és semmit nem számított, egy pillanatig sem tett az ütközés ellen, holott az mindkét versenyző kötelessége, ráfordult és utána még szűkítette az ívet.
Ezért az hogy elszállt az nem egyedül Hamilton felelőssége és ezért az hogy egy motor kuka, az sem. Legközelebb tessék ésszel menni, és akkor motor is marad meg pont is.
Bottas esetében sok mindent nem lehet mondani, ott Hamilton örülhet hogy őt nem csapta ki a vonat.
-
ja és köszi, igen engem inspirál és ja, hajrá 😊
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.04. 13:25:45
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Hidd el, ha valami a itt a fórumon lehetetlen az az, hogy te és lac coo bármiben is vétkesnek találjátok Hamiltont, mert annyira foggal, körömmel véditek azt az embert és ha téged még inspirál is, akkor hajrá.
(vagy majd fizetnek KGFB az FIA-nak és akkor akkor majd ők fedezik a kárt 😄 <#idiota>#idiota>)
Utoljára szerkesztette: Magnum PI, 2021.08.04. 12:47:08
"Számomra az az elképesztő, .... ezek után valakinek még szimpatikus ez az elképesztőn gusztustalan, nárcisztikus, pszichopata személy."
&
"Tessék a kedvencetek: Lewis még véletlenül sem pszichopata Hamilton.
Csókolom!"
------------------
Én meg bírom a palit, régebben csak a versenyzését, de jelenleg már nagyrészt mindent, a pálya mellett dolgait is...mondjuk ebben nagy segítségemre van az unevezett ellentábor riasztóan alacsony színvonalú megnyilvánulása...elsősorban ez gondolkodtatott el, mert azzal az oldallal egészen biztos semmilyen közösséget nem vállalok fel, és ez vitákat váltott ki bennem, ami további tájékozódást generált...holott nem érdekelt annyira a téma, manapság pedig már inspirálódtam is! 😊) hah bezony, fura de igaz. 😊)
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.04. 12:02:35
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
A hozzáállásod jelenti a szóhasználat különbségét, pl. nekem eszem ágában sem lenne azt mondani hogy 'belefér' mivel én a legtöbb dolgával abszolut egyetértek, és számomra az ellentábor tünik umond 'vaskalaposnak', ez az én hozzáállásom ahogy látod.
Annyi a különbség hogy nekem nem fontos az hogy az ellentábor véleménye megváltozzon, nem hordószónokolok mellette.
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.04. 10:40:44
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Ha nemtetszik az, hogy valamit az X oldalról linkelek, akkor nem kell flémelni, mert nem kötelező rákattintani! :P Link rövidítés: http://fc.lc/ref/PLaci
Megfigyeltem, és meglátásom szerint mindegyik pilóta nagyjából sablon szöveget nyom.
Isten nem bottal, hanem VMware.
Nekem sem tetszik, mikor sír, hogy döglöttek a gumik, aztán meg megfutja a leggyorsabb kört.
Az meg pont nem a legprofibb húzásai között volt, mikor ország-világ előtt vonta kérdőre a csapatot, meg nyilatkozta le azt, hogy neki nincs mit tanulnia. Ez az az eset, amire azt írtam, hogy rosszabbul járnak, ha nem a PR-os által jóváhagyott szöveget mondják. A zinternet népének viszont ilyenkor legalább van min csámcsognia, az is valami.
Isten nem bottal, hanem VMware.
Ráadásul a csapatok használják is azt hogy a rádiót mindenki hallja, pl. Hamilton esetében pont ugyan olyan panaszkodva mondja hogy vége van a gumiknak akkor amikor még 16 kört fut rajta, és akkor is amikor a következő körben kijön kerkcserére...végső soron az a lényeg hogy sikeresen tudjanak kommunikálni.
Egy 60-70körös verseny után, szétrázva, kiürülő adrenalinnal, némileg dehidratálva nem fog szóvirágokat, izgalmas fordulatokat kreálni, ha a kérdező jól kérdez, akkor lehet valami egyébként meg bla-bla-blabla.
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.03. 18:01:13
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Isten nem bottal, hanem VMware.
Ezért aztán másnak nem 'befér' hanem totálisan másként látja mint te.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Ha megfigyeled, tök mindegy most mit kérdeznek töle, a mondat elején még talán van valami változtatás, de aztán a kifejtés már átvált a sablon szövegbe.
Ez nem profizmus nálam, mert ha én is betanulnék egy kinai szöveget és mindig azt mondanám, azt hihetnék, hogy perfectül beszélek kinaiul.
Szerintem ennek semmi köze nincs a profizmushoz. Ők profi autó versenyzők nem pedig profi szóvivők. Hamiltonnak meg talán pár másik pilótának jobbak ezen képességei és vigyorgó vagy éppen póker arccal tudják mondani a betanult szöveget 100x, mások meg nem.
Nekem pl az nem profi, hogy Hamilton végig nyafogja a futamot, meg kérdőre vonja a csapatot, ha nem jól mennek a dolgok a futam alatt. De persze ő utána is szépen ki tud állni, hogy elmondja milyen nagyszerű munkát végzett csapat meg a gyár.
Pl. ha VER ugyanolyan profi lenne, mint HAM, akkor nem fakadt volna ki nyilvánosan káromkodva az ötszázhatvannegyedszer is a "mi lesz, ha Lewis és te megint fej fej mellett lesztek a pályán" kérdésre, hogy aztán mégis megválaszolja ötszázhatvanödödszörre is.
A "Kevés más versenyző van, aki ennyire az" eleve nem zárta ki Alonsót, hogy legalább akkora vérprofi, mint HAM. Ettől függetlenül elhiszem neked, mint a topik házigazdájának, hogy Alonsót nagyobb versenyzőnek tartod, mint Hamiltont <#kocsog>#kocsog><#lama>#lama>
Én is nagyobb versenyzőnek tartom Sennát vagy Laudát, hiába volt kevesebb VB címük.
Én a narcisztikusságra reflektáltam - lehet, hogy a személyiságe az, de ki nem szarja le? Nem a haverom, a főnököm, az élettársam, hogy ez számítson bármit is.
Utoljára szerkesztette: sure, 2021.08.03. 14:13:16
Isten nem bottal, hanem VMware.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Utoljára szerkesztette: adam46, 2021.08.03. 12:22:51
Igazságtalanság? Silverstoneban kapott 10 secet, miközben kilökte a legfőbb riválisát, majd megnyerte a versenyt. Akkora mákot kapott a sorstól 2007 kavicságy a boxutcában óta, hogy az tényleg igazságtalanság! 😄
Egy éve még lequrta az unokaöccsét, hogy minek öltözik lánynak fiú létére ...
Na, hagyom is a sok igazságtalanságot ...
Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2021.08.03. 12:08:35
"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB
Az hogy te mit gondolsz Hamilton-ról az még nem alapigazság ugye, te ezt gondolod, más meg mást gondol.
Azt mondod hogy persze lehet hogy valóban rosszul volt, de valójában az egész hozzászólásod már amögé áll fel hogy csak megjátsza hogy tereljen.. valamiről.
Az hogy a futamok után nyilatkozik...hát bakk 99. alkalommal győz, és összesen 173. alkalommal áll a dobogón és kérdezik. Nyilván vannak már sablonosnak tűnő nyilatkozatai..
Utoljára szerkesztette: b-type, 2021.08.03. 07:37:19
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
pl.:
"Az olasz autóversenyzés élő legendája, Alex Zanardi elhatárolódott honfitársaitól, miután hangosan fújoltak Lewis Hamilton győzelme után. A brit pilóta megérti a viselkedést, de ő nem tenne ilyet.
Hangosan tüntettek Lewis Hamilton ellen az olasz szurkolók, miután a brit pilóta a 3. helyezett lett a monzai időmérőn, majd vasárnap megnyerte a futamot. A Mercedes versenyzője az 1. körben összeakadt a helyiek egyik kedvencével, Sebastian Vettellel, majd megelőzte a német versenyző csapattársát, Kimi Räikkönent.
Räikkönen a verseny után nem szimpatizált a fújoló rajongókkal.
„Szerintem mindenkinek joga van, hogy azt csináljon, amit jónak lát, de nem hiszem, hogy ez nagyon szép lenne. Nem gondolom, hogy ennek meg kellene történnie, de ez nyilván nem az én döntésem. Előfordul, ilyen az élet, de nem szép dolog”
Hamilton reakció:
"Nem botránkoztat meg, ebben nincs semmi sértő. Nem is gondolok erre túl sokat, csak mosolygok tovább. Tudom, hogy vannak olyan emberek is, akik beutazzák a világot, hogy szurkoljanak nekem.”
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Isten nem bottal, hanem VMware.
Tetszik vagy nem, ez része az ilyen szintű versenysportnak,
"ne mond, hogy semmiről nem tudott, hogy mi történt, mert volt egy piros zászló beszéltek rola láthatta a visszajátszást."
Mit kellett volna mondania erről, amire azt mondanád, hogy őszinte? Hogy nagyon sajnálja? Biztos elhinnéd neki...azt meg már tényleg hadd ne mondja, hogy rohadtul örült neki, hogy a csapattársa mindkét RB-t kigolyózta. Plusz infót magával az esettel kapcsolatban meg tényleg nem tudhatott, hiszen mögötte történt...<#nemtudom>#nemtudom>
Ha mond valamit, az a baj, ha nem mond semmit, az a baj.
Utoljára szerkesztette: sure, 2021.08.02. 22:42:13
Isten nem bottal, hanem VMware.
Nem kell ahhoz neki elmagyartázni, hogy ha valami történik a csapattal akkor ez alatt a 1x év alatt megtanulta, hogy terelnie kell valamivel.
Azt meg ne mond, hogy semmiről nem tudott, hogy mi történt,mert volt egy piros zászló beszéltek rola láthatta a visszajátszást.
Az I mean féle dolgok meg igen nyelvi sajátosság az angol nyelv szegénysége és egyszerüsége, vannak angol kollégáim és azok is nyomják, meg a you know és hasonlokat elmond 3 mondatot ami szinte csak ilyen kötöszavakkal van teli és alig ad hozzá valamit a témához.
A hétvégén ő volt Brundle helyett Croftyval a kommentátor a kvali meg a verseny alatt is. Szombaton még a "did a mistake" fordulatot használta, vasárnapra gondolom szóltak neki, hogy versenyzőként ez még okés volt, de egy Sky közvetítésben a mistake az make-kel használandó
Utoljára szerkesztette: sure, 2021.08.02. 22:26:27
Isten nem bottal, hanem VMware.
Ez így kb. mind a 20 pilótára igaz. Ami engem különösen irritál, az az "I mean" folyamatos használata, sokszor mondat kezdetén. Ezt a nem angol anyanyelvűek szerintem az anyanyelvűektől tanulták el, vagy ezt tanítják az F1 nyelvsuliban, nem tudom.
"És hiába nem a silverstoni utközésről akart terelni hanem a csapatot ért bottas féle dolgokrol is akarhatott terelni."
Mik azok a "csapatot ért bottas féle dolgok" - az ütközés, ami mögötte történt, így a töredékét tudhatta róla személyes élményből, mint te a képernyő előtt az ötödik ismétlés meg kameranézet után, vagy Bottas jövő évi lehetőségeiről?
"a valaki nem elvakultan nézi a dolgokat akkor feltunik neki, hogy mennyire megjátszott dolgokat csinálnak"
Garantáltan nem nézem elvakultan (nem kedvencem Hamilton, és elnézést kérek érte, hogy nem is gyűlölöm)
Hát igen, régi szép idők, mikor Vettel meg Rosberg együtt ültek a post-race sajtókonfokon, Vettel basztatta Rosberget, ő meg mosolyogva próbált rá jópofizni, miközben az látszott, hogy legszívesebben egy kanál vízben megfojtaná 😄
"a sajtos kitalálja nekik, hogyan komunikálja le az adott esetet"
Melyiknek nem? (és amikor tényleg nem, általában rosszabbul járnak...). Eddig egy kő alatt éltél, vagy mi ezekben a dolgokban az újdonság, vagy Mercedes/Hamilton-specifikus?
Utoljára szerkesztette: sure, 2021.08.02. 22:19:41
Isten nem bottal, hanem VMware.
Isten nem bottal, hanem VMware.