12
-
#10
Kicsit másképp megfogalmazva, talán kimondható, hogy a videójáték mondjuk úgy az alkalmazott, gyakorlati sci-fi.
Namost a sci-fi mindíg is vastagon át volt itatva politikával. A szoci rendszerben pl egy menekülő irány volt az ellenzékieknek, a rendszer kritikus emberkéknek. Kritizálhatta a pártot, de azt mondta, hogy ez csak művészet.
A játékok alapvetően egy sci-fi, plotból sztoriból indulnak (még a sport játékok is, mert az alternatív univerzumban te vagy a szuper foci manager, vagy F1 pilóta), de a játékos kezébe adják a sztori alakulásának lehetőségét. És ez roppant izgalmas, a hatalom érzésével tölt el.
És pont emiatt, mert a sci-fi és a gémer kultúra kéz a kézben jár, még a más médiumokhoz, pl sorozatokhoz képest is átpolitizáltabb, de egyszersmind a mainstream politikkával szemben kritikusabb a gémer közösség.
Nem a politikai kérdéseket utasítja el, hanem azt, hogy a szokásos nyomulós módon a pénz, a politika és a hatalom megpróbálja a sztorikat irányítani, mert azzal pont a játékok lényegét, a szabadságot veszik el. -
#9
Igen, nem csak pusztán töke koncentráció jött létre, hanem a piac is bővült, ami az összekoncentrálódó pénzeket nagyságrendileg emelte. Ennek eredményeképp pedig, milyen már az, hogy több 10 MILLIÁRD $-os felvásárlások történnek a játékiparban!? :O
És igen egy ilyen nagyságú befeketetésnél, amit akár egy százmillió $-os játékfejlesztési projekt is jelent, ohatatlanul megjelenik a politika, annak klasszikus formájában.
De szerintem ezekre érintőlegesen kitértem, de láthatólag más is érdemesnek látja ezen problémák részletesebb kifejtését, boncolgatását. -
Kryon #8 Vagyis a metaverzum működik, csak jól kell megcsinálni. Az említett online játékok gyakorlatilag metaverzumokként működnek, aztán aki egyszer megszokja a környezetet ottragad. Nekem ez jött le ebből. Ezzel nem is nagyon lehet mit csinálni, a megszokás és a kényelem eléggé erős megtartó erő.
Utoljára szerkesztette: Kryon, 2025.08.27. 00:12:23 -
Kotomicuki #7 Pontosan az ilyen irreálisan nagy pénzek miatt kéne odafigyelniük a vezéreknek, hogy a végeredményt ne basszák el:
- fillérb@xással
- a tömeg igényeivel/elvárásaival szembemenő rigmusok folyamatos kántálásával
- nem megfelelő kidolgozottsággal
- az ostobaság és a hülyeség trónra emelésével, miközben a normalitáson taposnak önfeledten
- hibák halmozásával, amiket utána még javítani sem óhajtanak/tudnak
- a játékosok folyamatos becsmérlésével és fejőstehénnek nézésével
De nem baj, a COE33 szintű játékok pont emiatt a szellemi haldoklás és kapzsi balfékség tandem miatt lesznek egyre többen és egyre sikeresebbek, mert a rókabőrt is megfogják unni egy idő után a népek (n+1. rész dögunalma, remastered&tsai).
Azonkívül, ha volt is politika az igazán sikeres művekben anno, akkor az kifigurázva, humorforrásként és nem kötelező(en) (ki)oktató elemként volt jelen, ami azért nagy különbség...
Ne keverjük az eleve propagandát a szórakoztatóiparral..., akkor még volt különbség a kettő között. -
Kissssss0 #6 " ne tegyünk úgy mintha politikai üzenetek nem lettek volna játékokban mondjuk a kétezres évek elején. "
senki nem tesz úgy, a különösség az hogy a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején a politikai "üzenetek" csak kiinduló pontként szolgáltak a játék történetéhez (deus ex, fallout, command and conquer, stb...) de a történet folytatásában már nem nagyon játszottak szerepet.
ma viszont mit látunk? ékes példája a dragon age gayguard, nyomjál le 50 fekvőtámaszt mert megsértetted valami hülyének az érzelmeit... a dialógusokban még csak ellent mondani se lehet neki, lol.
kingdom come deliverance 2? afrikából jött feka oktat 24/7 arról hogy milyen elmaradott primitiv európa... topkek, de amint szarba kerül mentsd már meg az életét.
zsidókat üldöznek cseh királyságban és felgyújtják a zsinagógákat? igaz hogy egyik se volt abban az időben de sebaj, keresztényként mentsük öket a saját kárunkra, ja meg építsünk nekik golemet, ok.
(a buzi románc szálat meg se említem)
mindezt egy középkori világban.
hogy egy klasszikust idézzek.
"I think a game is served better by asking a question, provide a range of perspectives on the question, but then leaving the answer to the player. I try to frame any politics in the parameters of the world, the lore, and the franchise.
The reason I take this approach is because I view games as entertainment. If you’re purposely pushing an agenda or point of view in your game – especially a real-world one that’s clearly divorced from the game world – and you’re dictating that perspective as correct vs. asking a question or examining the perspective more broadly, then it’s left the gaming realm and the ‘game’ has become a pulpit.
-Chris Avellone" -
#5
Azért amellett ne menjünk el, hogy az elmúlt 20 évben irreálisan nagyra nőtt ez az ipar, olyan pénzeket költenek el egy játék készítésére ami már egyszerűen olyan mintha ruletteznének és amikor nagy pénzeket fektetnek be akkor bizony a nagy számok törvénye alapján sok a bukás. Hasonló problémával küzd a filmipar is. Persze van igazság abban is amit te írsz de azért ne tegyünk úgy mintha politikai üzenetek nem lettek volna játékokban mondjuk a kétezres évek elején. -
#4
XD -
#3
Lehetetlen. -
Caro #2 Itt az sg-n is azok az arcok írogatnak, akik már 20 éve. Az első két hozzászólás is ennek a példája ;) -
#1
Nesze semmi, fogd meg jól! Én is szakértő akarok lenni sok pénzért, hogy az amúgy is futó címeknek adjak gerillamarketinget a bukottakat meg simán savazzam.
Zéró szó esik a játékipari trendekről, amelyek sikeresek lettek és amelyek elbuktak, vagy a Roblox marketingen kívül minimális előrejelzés van a megint csak értelmetlenül gigantikus cikkfordításban. (Amúgy honnan szedtétek megint? Vagy Mat Piscatella-val ti csináltatok interjút? Amúgy konkrétan kicsoda? Újságírás alapfok, színes egbekezdéses hírecskéhez nem feltétlenül kell a szerző, de egy ilyen igényesebbhez hát nem nézne ki rosszul.)
Szal akkor mi az ami hiányzik az elemzésből: kezdjük az értékelésnél, a stúdiók managementje által eröltetett trendek sorra buktak, a woke/politikai üzengetések, a mikrotranzakciók, NFT, lifesyle baromságok, stb. Az a koncepció is átgondolandó lenne ezekután, hogy egy viszonylag kisköltségvetésű játékokból álló termékpalettát érdemes-e gigaprojektekért beáldozni, és közben a kis projektek fejlesztőit a racionalizálás érdekében kirúgni. Hova is vezet mindez?
Aztán az előbbiek értékelését tekintve vannak itt azért ezerszer kimondott összefüggések ám, a probléma alapvetően szemléletbeli, mondhatni logikai és egyfajta pszichológiai csapda. Pl. A sikeres cégek hozzászoktak a sikerhez, aztán a sok pénzükből felvásárolnak kevésbé sikeres kisebb cégeket, fejlesztő stűdiókat, amelyek valójában biztosították azt, hogy mellettük, hozzájuk képest voltak ők sikeresek és amelyektől azután, hogy hozzájuk kerülnek elvárják a sikert. Ha pedig nem képesek valamely, a management által megkövetelt, mérőszámokat hozni, akkor kuka. Ebbe a szemléletbe és a minden erőforrást százmilliós költségvetésű megaprojektekbe pumpáló manageri szemléletbe az így megszerzett viszonylag kis felhasználó bázissal rendelkező, szubkultúra szerű, réteg-játékok egyszerűen nem illenek bele.
Az eredmény: a nagy kiadók által kiadott fizetős játékok elsilányulása és sorozatos bukása, mert egyre inkább eltávolodnak az amúgy igencsak sokszínű játékközönségtől, mert nem az a lényeg, hogy mi az a játék, amivel 10 éve a legtöbbet játszik a júzer, hanem mi az a második, harmadik játék amivel még játszik, és amivel 5 év múlva a legtöbbet fog játszani. És ezt nem értékelve hát jönnek szépen a bukások, nem jön az Oszkárbácsi.
Pláne, hogy a gémer kultúrától idegen politikai és marketing üzengetésekkel nyomják tele a drága játékokat. A visszajelzések ellenére is fullba nyomják a kretént. Pl a sokat emlegetett GTAV is tele van ilyenekkel, ilyen üzenetekkel, csak éppen ezek kifigurázva jelennek meg benne, ugyanis már több mint 10 éve is elegük volt ezekből a játékosoknak, ezért ott nem nyomják fullba a kretént. És jött is az Oszkárbácsi. Nagy hozzá nem értés mindezt nem észrevenni, kiszűrni és inkább sopánkodni a piac kiszámíthatatlanságán a jólfizetett managerek és Mat Piscatella féle szkértők részéről. XD
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2025.08.26. 09:47:40