231
  • TokraFan
    #231
    "Ha pedig egy elit szavazhat, mondjuk csak mérnökök, egyrészt kiveszik a humánum"

    Én ilyet nem mondtam! Én azt mondtam, hogy minden tudományterület kiválóságaiból álló testület válasszon vezetőt. Az nem "elit", hanem az egyes szakterületek aktuális tudásának szakmai csúcsát képviselő emberek csoportja. Őket pedig a szakma választhatná ki a saját soraiból.

    Egyébként pedig minden társadalom előbb-utóbb összeomlik, ez a fejlődés része. Az összeomlás lehet katasztrofális és lehet békés átmenetű is egy másik rendszerbe. Ez számos változótól függ. Annak hajtogatása, hogy "össze fog omlani", teljes értelmetlenség, az egyetlen célja, hogy egyszer majd talán igaz lesz és akkor lehet végre mondani, hogy a vallásosok is nyertek a lottó húzáson, ha már ésszel nem sikerült semmit elérni. De ez kb. a kockadobással egyenértékű. Azt állítom, dobok egy hatost, aztán ha sorban nem azt dobok akkor kussban maradok, ha véletlenül mégis kijön az a hatos, akkor viszont lehet mondani, hogy "ugye megmondtam?". Ez sima szerencsejáték, nincs mögötte semmi tudás.

    Megjegyzem, ha létezett szakrális királyság, akkor az is összedőlt, mivel elég régen nincs jelen egyetlen társadalomban sem. Vagyis pont olyan sz*r volt, mint a többi, csak nem látod be.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.08.18. 18:23:03
  • TokraFan
    #230
    "Te nem veszed észre, hogy nagyon rossz felé tart civilizációnk?"

    Problémák minden korszakban voltak, jelenleg is vannak, ezeket meg kell oldani. Ezzel együtt, az átlagember (nyugaton), ma sokkal jobban él, mint kb. bármikor az emberi történelem során.

    "Nem látod, hogy minden globális folyamat negatív és gyorsuló?"

    Nem. Számos folyama kifejezetten pozitív. Csak mivel túltolod a "bűnhődés" vallást, egy állandó depresszióban szenvedsz és mindenhol bűnt, bűnösöket, bűnhődést látsz már. Ott is, ahol nincs! Elvesztetted a realitásérzékedet.

    "A katolikus egyházat, esetleg másokat is kritizálsz, de én nem ezekről, hanem a Krisztust követő vallásról beszélek."

    Lényegét tekintve irreleváns, mivel a társadalmakban vezetőkre van szükség, a vezetők pedig emberek. Amiről beszélsz, az egy idealizált elmélet, amit lehetetlen megvalósítani, mert a gyakorlatban keretek közé kell szorítani és végre kell hajtatni, be kell tartatni. Éppen ennek a tipikusan rettenetes megnyilvánulása az egyház, amit emberek csinálnak. Mitől lenne ez más egy "vének tanácsánál", és azok lokális prefektusainál? Pont ugyanolyan gyarló emberek lennéenk, ugyanazokkal a hibákkal, mint amit az egyházaknál látunk. Amit Te vizionálsz az utópia, nem létezik és nem kivitelezhető, de ezt már ezerszer megbeszéltünk. És persze még mindig nem magyaráztad el, mit kellene tenni azokkal, akik köszönik szépen, nem kérnek a mesékből? A mondandód alapján ezek elpusztítandók, tehát meg is érkeztünk a vallási alapú kvázi kommunizmushoz.
  • TokraFan
    #229
    Nem érti.
  • defiant9
    #228
    "Egyre inkább távolodunk a megoldásoktól, az igazságtól, a jótól, Istentől..."
    Egyre közelebb kerülünk az igazsághoz azáltal, hogy tudományos leírást tudunk adni a kérdéseinkre és nem kell isteni hókuszpókuszt belemagyarázni a világ működésébe. A jó az relatív, pl. a jobb orvosi ellátáshoz is közeledünk (ez persze kishazánkra csak korlátozottan érvényes), egyre tovább élünk, egyre nagyobb jólétben. Isten pedig ha létezne is akkor is szimplán nem csinál semmit, ez alapján irreleváns lenne, de végső soron inkább rossz mert a nevében népbutitás/manipuláció/hatalomgyakorlás zajlik.
  • Tetsuo
    #227
    Az abortusztörvény csak a kezdet? Én is pontosan így gondolom, de fordított értelmezéssel.
    Az a társadalom, amely megengedi az abortuszt, megérett a pusztulásra. Ártatlan életek millióit, saját utódait mészárolja le ilyen-olyan okból, nem érdemelhet mást.
    Te nem veszed észre, hogy nagyon rossz felé tart civilizációnk? Nem látod, hogy minden globális folyamat negatív és gyorsuló?
    Azt sem látod, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus egy kutya kölyke?
    A katolikus egyházat, esetleg másokat is kritizálsz, de én nem ezekről, hanem a Krisztust követő vallásról beszélek.

    Úgynevezett túdóstársadalom nem létezhet, mert az csak látszólag meritokrata, valójában utópisztikus marhaság, mint a kommunizmus vagy a demokrácia. A tömeg nem a legokosabbat vagy a legjobb vezetőt választja meg, hanem a legjobb szónokot, aki lehazudja a csillagokat is az égről.
    Ha pedig egy elit szavazhat, mondjuk csak mérnökök, egyrészt kiveszik a humánum, létrejön Madách Falansztere, másrészt nagyon messze lesznek a jó vezetőtől, hiszen az nem mérnöki (képességű), ergo a rendszer nem tartható fent sokáig.
    Egyszerűen nincs párja a szakrális királyságoknak, ahol a kasztrendszer volt maga meritokratikus.

    Minden klasszikus vallás szent könyveiben meg van írva, hogy az összeomlás közel van és elkerülhetetlen, mármint társadalmi szinten. Egyre inkább távolodunk a megoldásoktól, az igazságtól, a jótól, Istentől...
  • TokraFan
    #226
    Nem lepődöm meg, hogy számodra más súlyú a két történet, ez nyilvánvalóan a kettős mércédből adódik. Engem nem érhet ez a vád, mert elítélem mindkettőt. Az abortusz törvény szintén csak a kezdet, a történelemből ismerjük a kereszténység túltolásának -általad is említet- gyakorlati megnyilvánulásait. Ott még nem tartunk, de az emberi természetből adódóan, a hatalomhoz jutottak többsége, különösen ha egy leválthatatlan diktatúrában jutnak hatalomhoz, elmozdul a szélsőségek felé és erőszakkal kényszeríti a többséget saját akaratának megfelelően. Az általad említett "tanács" semmiben nem térne el az általad gyűlölt globalista világkormánytól (ami egyelőre csak a konteók és a legendák szintjén létezik, de fejben jókat lehet ellene harcolni), mivel ott is néhány ember kezébe kerülne milliárdok sorsa. A hülyeségnek, maradi butaságnak nem behódoló tömegeket pedig csak erőszakkal lehetne leverni, és meg is érkeztünk a vallási diktatúrához, egy kvázi kommunista rezsimhez, akik csak annyiban térnek el a valódi kommunistáktól, hogy más ideológia mentén verik szét az embereket. A végeredmény azonos.

    Nem ezeréves mesék alapján kellene vezetőket választani -különösen, mert pl. a keresztény egyház esetén még a hívek sem értik, miért lesz valakiből funkcionárius, bíboros, vagy pápa. Egy buzi nagy belterjes uram-bátyám szar az egész, ahol egymást nevezi ki néhány ember.

    Sokkal célravezetőbb lenne, ha tudományos alapon, pszichológusok, pszichiáterek, professzorok és egyéb elismert szakemberek választanának vezetőket. Mert a mostani rendszer, hogy kis túlzással egy 6 elems akárki is lehet minielnök, teljesen vállalhatatlan. Nem véletlenül látunk annyi pszichopatát a vezetők soraiban kelettől nyugatig.
  • Tetsuo
    #225
    Neked van bármi forrásod az abszurd lengyel törvényről meg arról, hogy a kuruc.info "alulról sem közelítette a valóságot"? (Bármit is jelentsen ez a költemény.)
    Ha a Google-ben rákeresel, tucatnyi nagy hírportál hozza ugyanezt, majd mélyebben keresve tucatnyi helyi is... Az is jelzésértékű, hogy bár te marginálisnak és extrém esetnek próbálod beállítani, mégsem hozza le hírként a balliberális sajtó, inkább eltussolja, titkolja (kvázi) monopol helyzetében.

    Senki nem állítja, hogy a vallásokat nem lehet rosszul értelmezni. Ezért kellene egy grémium, egy szakértői tanács, aki irányítaná a vallás világi vetületeit, a társadalmi normákat.
    Pont lentebb írtam arról, hogy modern korunkban mindenre rányomja bélyegét az antitradicionalizmusból eredő permanens deviáció, így van ez a vallásokkal is. Emiatt kell feltétlenül olyan metafizikai tradíción alapuló szellemi közösség, amely irányítja társadalmunkat a helyes út felé, majd azon.

    Amiről te írtál, valóban marginális és egyáltalán nem része a kereszténységnek, írhattál volna hagyományok wahabbita félreértelmezéséről, vagy a spanyol inkvizícióról, legalább a teljesen laikus és naiv ember előtt érvként hatott volna, de ez...
    Máskülönben a gyermeki nemváltás és egyéb ma még aberrációknak nevezhető cselekedetek liberalizációja világszerte nem marginális, hanem egy exponenciális folyamat része. Tagadhatatlanul erősödik a szodomita előretörés és a világ "megfordulása", ahol a jó rossznak, a rossz jónak van mondva - ez Sátán uralma.
  • TokraFan
    #224
    Van erről hitelesebb forrásod is? Mert amúgy ha igaz, akkor valóban gáz, csak a kurucinfot nem tekintem hiteles forrásnak! Összehordtak ott már sokmindent, ami alulról sem közelítette a valóságot.

    Egyebekben, senki nem állítja, hogy liberál oldalon nem lehet túltolni! Túl lehet. A kérdés az, mit nem lehet, és mit nem tolnak túl? Ez a jelenség a rendszer része. Oldaltól függetlenül. A konzervek pedig túltolják a vallási fanatizmust, ennek ékes bizonyítéka Lengyelország, ahol kényszerszülést rendelnek el a nőknek akkor is, ha a gyermek betegen, végtag nélkül vagy más durva fogyatékossággal jönne világra. Kényszerszülést rendelnek el akkor is, ha a magzat várhatóan csak pár hétig fog élni egy nyilvánvaló születési rendellenesség miatt, mindezt azért, hogy a keresztény hagyományok szerint el lehessen temetni. Értsd: Az anya hordja ki, majd szenvedje végig a szülést abban a tudatban, hogy a gyermekét pár napon belül látja majd meghalni.

    Nos kedves Tetsuo, ez semmivel sem kevésbé brutális és emberellenes. A keresztény lobbi ámokfutásából csak egyetlen kiragadott példa, amivel az érintett édesanyák direkt kínzását rendelik el! Védjük meg az embereket az emberellenes keresztény lobbitól! A túltolt kereszténység is rémisztő.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.08.15. 19:20:27
  • defiant9
    #223
    Azt javaslom senki ne nyissa meg a linket, én sem teszem. Nem kár érte ha kihal a Tetsuo féle antiszemita rasszista homofób náci propaganda.

    "A lényeg az isteni rend ellen fellépni, azt tönkretenni, építeni a káoszt, Sátán világát. A Krisztus-tagadók mást nem is tehetnek, ez a lényegük."
    Amit csinálsz itt hitetlenként nem más mint istenkáromlás, kezd el olvasgatni a Koránt, térj meg, fogadd el Mohamed próféta tanítását, sokan választották már ezt. A kereszténység egy hamis út.

    noland meg eltűnt már, remélhetőleg azon gondolkozik hogy Ádám/Éva már előember volt-e vagy csak majomnak néztek ki.
  • Tetsuo
    #222
    A buzilobbi eredményére egy példa a milliárdból: https://kuruc.info/r/6/232291/

    Na, de a háttérben kik vannak megint? Kik a nagy felforgatók? Igen, azok. Hamarosan a zoofíliát, a nekrofíliát, meg a családon belüli szexet, illetve a pedofíliát is nyíltan támogatják.
    A lényeg az isteni rend ellen fellépni, azt tönkretenni, építeni a káoszt, Sátán világát. A Krisztus-tagadók mást nem is tehetnek, ez a lényegük.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2021.08.13. 21:47:39
  • Tetsuo
    #221
    Neki rendben van. Ő alapvetően keresztényellenes több okból kifolyólag is.
  • TokraFan
    #220
    "De ahogy a konyhakést sem tiltják be,, mert a világban a gyilkosságok nagyrészét azzal vagy hasonló háztartási eszközzel követik el."

    Pontosan, de akkor miért nem alkalmazod ugyanezt a gondolatsort az itthon éppen hivatalból üldözendő csoportokra is? A vallásokat sem akarja betiltani senki (kivéve talán a kommunistákat, akikkel az állítólagos keresztény kormányunk éppen jókat parolázik). A nyugati liberális világ az egyetlen, ahol semmilyen vallás nincsen betiltva, mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását -kivéve persze az ön és közveszélyes szektákat-. Mégis a nyugat ellen "küzdötök", azzal a kelettel szemben, ahol viszont számos helyen valóban durván üldözik a keresztényeket. Ugye érzed, hogy ebben ismét semmi értelem és logika nincs. Tehát amikor hagyod magad felhergelni és beállsz az állami hecckampány mögé, akkor valójában nem gondolod át ezeket a dolgokat.

    Apropó: meg tudod nekem határozni, hogy amikor istenre hivatkozol, akkor miről beszélsz egészen pontosan? Mit értesz "isten" alatt? Egy lényt? Egy energiát? Egy gondolatot? Egy érzelmet?
    Mi, vagy ki "isten"?
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.08.06. 04:12:40
  • defiant9
    #219
    2. "Én csak az mondom, hogy egy pap vagy szerzetes sokkal tudatosabb az életben."
    Aminek nem sok köze van ahhoz hogy a gyerek egy olyan mintát lát ami természetellenes.

    3. "Nem, mert egy szerzetes az életben tudatos, egy gyilkos meg abban a pillanatban és abban a cselekedetben csak. Egy tudatos ember soha nem ölne."
    WTF? Napokig/hetekig/hónapokig/évekig lehet tervezgetni egy gyilkosságot. Számtalan példa is van rá. De a lényeg nem is ez hanem az hogyha vmi. tervezett az jogilag _súlyosbító_ körülmény.

    5a "akkor az nekem "büdös" lenne és elkapcsolnék"
    Ezzel most megint azt erősíted hogyha van ilyen nem kötelező nézni opció akkor felesleges a szabályozás?

    5b. "De amit mondd az méginkább elvont lehet."
    Lehet. Ha meg akarja akkor napnál is világosabb. Isten lesúlyt, stb. Egy gyerek számára pedig ez készpénz.

    6. "hogy mivel államilag támogatott"
    Szekuláris állam
    Az oktatás állami feladat. Ha valaki hittanra akarja járatni a gyereket akkor azt iskola után megteheti. Ha ez pénzbe kerül, akkor erre a célra utalhatja az 1%-át. Természetesen hittan alatt csak olyat oktathatnak, ami megfelel a valóságnak. Tehát azt nem mondhatja hogy mondjuk igaz Noé története vagy jézus Krisztus csodái, max. azt mondhatja hogy van egy ilyen Biblia nevű könyv amit emberek írtam párezer éve és abban ez van leírva. A gyerekben nem keletkezhet olyan tévkép hogy ez tényszerűen így meg is történt.

    7. "Igazából Isten országáért meg kell küzdeni, "
    Most akkor mi a jó, ha birkamódon követed más szavait (mondjuk amit a prédikációban hallasz), vagy önállóan mérlegelsz és ez alapján hozol meg döntést?

    8a. "Jézus Isten emanációja, nincs elválasztva tőle. Viszont ennek teljes tudatában van."
    Tehát pl. időben nem tudod szétválasztani Jézust istentől. Jézus ezek szerint létezett már Noé idejében is? Jézus ott volt Amerikában is amikor (állítólag) keresztre feszítették?

    8b. "Passz, lehet, hogy akkor még tudott teremteni istent, de aztán rájött, hogy egy is elég magából"
    De ezek az istenek nem tűntek el. Pl. van amelyik a történet szerint minden reggel újjászületik a napból. Tehát ezek szerint ma is több isten van?

    9. "Ez a "saját képére teremtette.." egy metafóra, egy költő kép."
    Épp mint egy Jehovás belemagyarázás. Hogyan nézett akkor ki Ádám és Éva?

    10. "A papok is gyarlók, mint minden ember. De tudatosabbaknak kellene lenniük elméletileg"
    Valójában a Pride-os épp azért küzd hogy olyannak láthassa magát amilyen. Nem akar vizet prédikálni és bort inni. Csak a magadfajta begyepesedett konzervatívok kényszerítik abba hogy ne legyen őszinte. A papok meg épp fordítva, tudatosan felváltatlan hazudnak, és nem is akarnak ebből kilépni, nekik jó hogy egész életükben vizet prédikálnak.

    11. "Jézus személyes, benned, bennem történik. Ennek a felismerése a kérdés."
    OK, de ehhez nem kell segítség. Majd isten intézi közvetlenül velem(már ha létezik). A papság nyugodtan kihagyható lépés. Jelenleg azt látjuk hogy olyan ígérvények hangoznak el (pl. mennyországra vonatkozóan) ami mögött nincs bizonyítás. Ez így szimplán megtévesztés, amivel pénzt keresnek.

    12. "És oda teszik az X-et, ahova a szivük vezeti őket"
    Vagyis azt mondod hogy helytelen ha a híveket bárki is prédikáció útján tereli hogy melyik párt(pl. KDNP, Fidesz) ideológiája ami támogatandó egy választáskor?

    13
    "De azt tudom, hogy nekem több ilyen élményem ill. álmom és. megérzésem volt, "
    Deja vu-ja is sok mindenkinek volt. Ez nem azt jelenti hogy időhurokban vagyunk. Nincs bizonyítva(próbálkozások voltak) hogy agyunkban egy molekula, egy gondolat is egy távoli fizikailag elzárt entitás hatására megváltozott volna. Tehát kezdj hozzászokni hogy az összes gondolatod, emléked abban 100 milliárd idegjsejtben és 100 billió szinapszisban van kódolva. Ahogy ezek folyamatosan degradálódnak úgy tűnnek el az emlékeid és a képességeid is.

    15. "Feloldottam fent."
    Ezek szerint elismered hogy Honszu isten Ámon és Mut fia valós? Ő a Hold istene aki szintén folyamatosan megújul ahogy a Hold is?

    16a "Ha mindig mindent megkritizálnánk akkor soha semmi nem lenne biztos."
    Ez nincs így. Hiába kritizálod meg hogy azt az atomot ami 1 protont és 1 elektront tartalmaz az a Hidrogénnek felel meg, és adott tulajdonság halamazzal bír. Azt is hiába állítod, hogy a lapos a Föld, vagy ahogy a papok mondták hogy a Nap kering a Föld körül. Ezek a 'kritikáid' súlytalanok, megalapozatlanok, és ezt te is szembesülsz vele amint elkezded propagálni őket és nem tudod megvédeni azt.

    "Vagy kérdezhetném azt, hogy ez valamiféle istenség, akinek mindig mindenhol helye van (és beleszólhat az életünkbe)?"
    Kérdezni lehet. A gond akkor kezdődik amikor egy állítást úgy tartanak valóságnak, hogy nincs mögötte más csak egy inkonzisztens bemondás.

    16b "Többnyire 40 - 50 év körüli embereket, családokat ismerek a gyülekezetekben, de vannak fiatalabbak is."
    A tények:

    De ebben nincs nagy újdonság, ez egy ismert trend. Ezért is kapálódzik az egyház mert felismerték, hogy idővel kifutnak a hívőkből, egyre jelentéktelenebbek lesznek. És ez így jól is van.
  • noland
    #218
    Ok, tényleg mérges lehettél. Ha a tudtom nélkül történne valami a gyermekemmel és is nagyon dühös lennék.
  • noland
    #217
    Öncélú csak azt mondom. A társadalom normális működéséhez képest. Mikor a látszat megnyilvánulások erősebbek mint a tartalom. És biztos vannak papok között is ilyenek, de most nehéz elképzelnem ilyet.
  • noland
    #216
    Igen, tök igazad van, ha fel vagy háborodva. Én is. De ahogy a konyhakést sem tiltják be,, mert a világban a gyilkosságok nagyrészét azzal vagy hasonló háztartási eszközzel követik el. Egy szerzetesrend azért mégsem arról szól, hogy hogyan molesztáljunk gyerekeket. Sokkal átláthatóbban és ellenőrizhetőbben kellene működniük ezeknek, tény.
  • noland
    #215
    Szeretem a számokat, a matekot, de viszonylag komplex feladatokat 5x annyi idei tart kiszámolnom, mint egy profinak :)

    "Nem érted a lényeget: amit papi oldalon elnézel azt a másik oldalon nem akarod, ez a gond a megközelítéseddel (kettős mérce)."
    Én csak az mondom, hogy egy pap vagy szerzetes sokkal tudatosabb az életben.

    "Tehát akkor ha tudatosan megölsz valakit akkor az felmentés, ha véletlenül akkor bűnös? Ez nagyon nem így van."
    Nem, mert egy szerzetes az életben tudatos, egy gyilkos meg abban a pillanatban és abban a cselekedetben csak. Egy tudatos ember soha nem ölne.

    "Itt nem tudni mire reagáltál, kronológiailag nem passzol. Idézd be hogy mire reagálsz úgy ahogy én."
    Ezt tárgyaljuk már máshol is.

    "Ha ki-be kapcsolhatató akkor nem száműződ a 22h utáni sávba a melegeket sem."
    Ha csak állna és magyarázna az más történet lenne, lehet. A pap sem csinál csodákat, vagy ha mégis ilyet tenne, akkor az nekem "büdös" lenne és elkapcsolnék.

    "Ne feledd eleve hogy <18-as sávban vagyunk, amit mondasz az garantáltan nem áll egy 17 évesre. Meg eleve a reverendás is ugyanolyan furcsa szerzet mint a szivárványos."
    Furcsa szerzet az lehet, úgy is néz ki mint aki nemrég kelt ki a szalmabálából. De amit mondd az méginkább elvont lehet.

    "Csinálhatnak egyházi iskolát, szedjenek tandíjat, fogadják el a tantervet,"
    Ha jól értem amit mondasz az az, hogy mivel államilag támogatott ezért a rendszer zárt? lesz és önfenntartó. Ami részben igaz, de annyiban kifelé mutat, hogy kegyelmre, mások megértésére, megbecsülésére és univerzális realitásra nevel.
    Összevontam úgy látszik két hozzászólást és arra reagáltam.

    "A valóság az hogy a hívők (isten országának polgárai) a birkák, kevesebb a személyes szabadságuk, kevésbé gondolkoznak kritikusan nem merik megkérdőjelezni a szent írást, ahogy te sem. Sőt a hibákat inkább próbáljátok eltusolni. Miért nem lehet elfogadni hogy akik írták az egy gyarló emberek volt akik tévedetek?
    Tehát az irány rossz. Éppen hogy távolodni kell ’isten országától’ a liberális irányba ahol mindenki a lehető legnagyobb személyes szabadságot kapja."
    Igazából Isten országáért meg kell küzdeni, nem csak rámondjuk, hogy ott vagyunk és jól van. Ez szabad akaratból és a szabad akaratért történik.

    "Ezen logika mentén mondják a muszlimok is hogy Jézus nem bírhatott isteni hatalommal. Az meg hogy mi a másik, az indefinit, Jézus egyben másik is."
    Jézus Isten emanációja, nincs elválasztva tőle. Viszont ennek teljes tudatában van.

    "hogy ha akkora követ teremt mint önmaga, akkor már nincs hova felemelni"
    Mondhatjuk hogy ez ugyanaz akkor hogy isten nem tud másik istent teremteni. Ez egyébként hol van leírva? Ui. én azt látom hogy pl. az óegyiptomiaknál ebből nem volt semmi gond.
    Igen, ott nem volt gond. Passz, lehet, hogy akkor még tudott teremteni istent, de aztán rájött, hogy egy is elég magából. Meg aztán ha ketten lennének csak kritizálgatnák egymást és eszük ágában sem lenne teremteni :) Ez egyébként nem a Bibliából van, ahogy a mérete, illata, vagy szine sincs meghatározva.

    "Melyiket teremtette a saját képére?"
    Igen, ravasz. Ez a "saját képére teremtette.." egy metafóra, egy költő kép. Nem mondtam, hogy azt gondolnám, hogy varázsütésre teremtett mindent, aztán megpihent. Inkább úgy gondolnám, hogy bizonyos struktúrákat teremtett, vagy meta-struktúrákat, amik az ereje által összeszerveződtek. És mintegy kódolva volt bele az ember és megyannyi lény.

    "És ugyanez igaz a katolikus papokra is, tipikusan ugyanolyan gyarló emberek ők is."
    A papok is gyarlók, mint minden ember. De tudatosabbaknak kellene lenniük elméletileg, legalábbis ez a "szakmájuk", ezt az utat járják.

    11. Nem látom hogy ez bármire is válasz lenne. Ez volt az állítás:
    "Én azt akarom hogy senki ne állíthasson olyat hogy valami valós, ha azt nem tudja bizonyítani. mivel ez a ’fogyasztók’ megtévesztése. Én sem árulhatok kenőcsöt azzal hogy csodatévő, ha ezt nem tudom bizonyítani. Az egyház se adja úgy el a portékáját hogy isteni csoda, ha ezt nem tudja bizonyítani."
    Jézus személyes, benned, bennem történik. Ennek a felismerése a kérdés.

    "Tehát a pap azt mondja tegyék a Fideszre, és a többségük gondolkodás nélkül birkamód oda is teszi(ezért mondta neki). Ez akkor így rendben van?"
    Természetesen nincsen rendben, és én arra utaltam, hogy sokan megkérdőjelezik majd ezt. És oda teszik az X-et, ahova a szivük vezeti őket. Én is ha megtudom a kérdéseket, alaposan átgondolom.

    "Nincs ilyen, sokat vizsgálták már, az összes ilyen telepatikus kapcsolatra vonatkozó kísérlet kudarc lett. Ahányszor eltalálod, annyiszor el is hibázod, statisztikai mértékű sokaságban már nem látszik a különbség. Az emberi psziché sajátja, hogy a pozitív eseménynek nagyobb jelentőséget tulajdonít, megjegyzi."

    Nem tudok ehhez nagyon hozzáfűzni mit, nem ismerem a statisztikákat, a módszereket, a mintavételt. De azt tudom, hogy nekem több ilyen élményem ill. álmom és. megérzésem volt, amik némelyike elég komplex tartalommal rendelkeztett ahhoz, hogy véletlen legyen és bejött. Tinédzserként pl. osztálytársammal Zehner kártyásat játszottunk és bőven statisztika feletti egyezések lettek. És nem gondolnám, hogy én hű de nagyon érzékeny lennék, de tényleg lehetnek "látók" meg annyi sarlatán is, de az más dolog.
    A tudatosság mértéke különböző lehet, ahogy pl. élnek emberek a budapesti Hős utcában, ha ismered tudod miről beszélek és vannak több egyetemen tanitó professzorok is. Azt gondolom, hogy a tudatosságnak jelentősége van, a szent könyveket ilyen emberek irták, talán ők is gyarlók voltak, de csak elenyésző mértékben.

    "Jaja, a tipikus hogy a könnyebb végén akarod megfogni a dolgot, csak ebben a vitában erre senki nem kíváncsi, nem arra kérdeztem rá, tehát meg is tarthatod magadnak. Végső soron akkor nem tudod feloldani az ellentmondást miszerint a teremtő isten fia nem Jézus Krisztus hanem Honszu."
    Feloldottam fent. Bár a kooperációs készség a fontos, talán néha tényleg érdemes a különbségekre is vetni egy pillantást.

    "Mert a fejlődést ez biztosítja, ez hozza ki a hibákat. A mindenki elfogad egy hazugságot nagyon rossz minta, főleg plasztikus gyermeki agy kapcsán. Ezért próbáljátok őket megfertőzni a hazugsággal, mert védtelenek vele szemben. Ez egy gerinctelen aljas módszer, szégyelném magam ha gyerekek átverése, megvezetése lenne a feladatom."
    Ok, legyünk kritikusak, de hova vezet mindez az életben? Ha mindig mindent megkritizálnánk akkor soha semmi nem lenne biztos. Megkritizálhatnánk a kritikus gondolkodást is. Vagy kérdezhetném azt, hogy ez valamiféle istenség, akinek mindig mindenhol helye van (és beleszólhat az életünkbe)? Amúgy én úgy látom, hogy ez csak elbizonytalanit, elbizonytalanodás állapota, melyet egy nézőpontváltozás utáni új, megerősödött nézőpont követ, de amit látunk az ugyanaz csak másképp.

    "Sajnos vannak, de mégis a fiatalok egyre kevésbé templomba járóak, bár ez nem az én hatásom, de azért legalább annyi pozitívum van a történetben."
    Többnyire 40 - 50 év körüli embereket, családokat ismerek a gyülekezetekben, de vannak fiatalabbak is.
  • TokraFan
    #214
    "A papi fogadalom, a szexualitásról való lemondás mások javára."

    Erről talán kérdezd meg a beteg papok által szexuálisan bántalmazott, jellemzően azonos nemű gyermekek tömegeit is! (segítek ha nem tudsz németül: közel 114ezer fiatalkorú szexuális bántalmazását hallgatták el csupán Németországban! Vajon milyen rémisztő számok lehetnek az egész világon??)

    Beszélsz itt buzivészről, pedig a jelek szerint sokkal inkább a cölibátus miatt pszcihésen zakkant papoktól kell megvédeni a gyerekeket! (Elítélték a pedofil ügyeket elhallgató francia bíborost)
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.08.02. 02:45:26
  • TokraFan
    #213
    "a természetellenes életmód, és az a harsány, magamutogató megnyilvánulás ahogy a homokosok egy része viselkedik."

    Kérlek definiálnád, mit jelent pontosan a "természetellenes életmód és harsány, mgamutogató megnyilvánulás"? Mitől természetellenes, mihez viszonyítva harsány, és mihez mérten válik "normálisból" magamutogatóvá!
    Ez egy netto relatív fogalom, de ha létezik határozott definíciója ahol le van írva mit jelent, pontosan milyen tevékenységeket, milyen emberi viselkedési mintákat értünk alatta, akkor azt várom szeretettel!

    Azonban élnék a gyanúperrel, hogy képtelen leszel definiálni, vagy ha mégis, akkor remélem fel fogod ismerni, milyen sok általad normálisnak tartott embere vonatkozni fog! Vagyis csupán önhatalmúlag alkalmazod egy számodra szubjektív nem tetsző csoportra, miközben nem alkalmazod a veled egy akolban lévőkre, ami kimeríti a kettős mérce alkalmazásának tényállását! De nyitott vagyok, várom a pontos definíciódat!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.08.02. 02:25:36
  • TokraFan
    #212
    "Bár lehet téged nem érint már, de gondolj a gyermekeid gyermekére is majd."

    Már hogyne érintene? Mondom, 4 gyerekem van. A legkisebb még csak 11 éves. Nincs buzilobbi, ellenben ismét kedvesen válasz nélkül hagytad, hogy hittérítés viszont tényszerűen van!

    "A gyermekem, most lesz bölcsis, és nem szeretném ha a gyermekek védelme elbukna, és mire óvodába megy, már ott várják a "tranzisztorok" és telebeszélik a fejüket a "Meseország.." c. remekművel és hasonlókkal, anélkül ráadásul, hogy tudnék róla."

    Szuper, akkor el tudod képzelni mennyire felb*sztam magam, amikor a Gedeon társaságtól bibliákat osztogattak a gyerekeimnek a tudtom nélkül! Én sem szeretném, ha mesefigurárákról szóló mesékkel beszélnék tele a fejüket. És azt sem szeretném, ha a médiában felülreprezentált lenne a vallás és középkori ostoba baromságokkal lenne tele minden, mint jelenleg!
  • defiant9
    #211
    1. Akkor számokkal :)

    2. "Nem vesz fel senki bűnös állapotot, hanem ez kialakul."
    Nem érted a lényeget: amit papi oldalon elnézel azt a másik oldalon nem akarod, ez a gond a megközelítéseddel (kettős mérce).

    3. "A logikám: homoszexuális cselekedetek >> nem tudatos == ösztönös >> (bűnös) >> gyereknek csak szülői felügyelettel mutatható"
    Tehát akkor ha tudatosan megölsz valakit akkor az felmentés, ha véletlenül akkor bűnös? Ez nagyon nem így van.

    4. Itt nem tudni mire reagáltál, kronológiailag nem passzol. Idézd be hogy mire reagálsz úgy ahogy én.

    5.a "mert a TV ki/elkapcsolható"
    Ha ki-be kapcsolhatató akkor nem száműződ a 22h utáni sávba a melegeket sem.

    5.b "addig a mise valószinüleg értetlenségbe fullad"
    Ne feledd eleve hogy <18-as sávban vagyunk, amit mondasz az garantáltan nem áll egy 17 évesre. Meg eleve a reverendás is ugyanolyan furcsa szerzet mint a szivárványos.

    6. Nem definit hogy mire reagálsz. Idézd be.

    7. "És hidd el én is boldogabb lennék ha Isten országa lenne és Isten minden állampolgárnak személy szerint kinyilatkoztatná mit hogyan csináljon"
    A valóság az hogy a hívők (isten országának polgárai) a birkák, kevesebb a személyes szabadságuk, kevésbé gondolkoznak kritikusan nem merik megkérdőjelezni a szent írást, ahogy te sem. Sőt a hibákat inkább próbáljátok eltusolni. Miért nem lehet elfogadni hogy akik írták az egy gyarló emberek volt akik tévedetek?
    Tehát az irány rossz. Éppen hogy távolodni kell ’isten országától’ a liberális irányba ahol mindenki a lehető legnagyobb személyes szabadságot kapja.

    8.a "Isten annyiban mindenható csak, hogy nem tudja megszünteni magát ill. nem is teremthet másik istent."
    Ezen logika mentén mondják a muszlimok is hogy Jézus nem bírhatott isteni hatalommal. Az meg hogy mi a másik, az indefinit, Jézus egyben másik is.

    8.b "hogy ha akkora követ teremt mint önmaga, akkor már nincs hova felemelni"
    Mondhatjuk hogy ez ugyanaz akkor hogy isten nem tud másik istent teremteni. Ez egyébként hol van leírva? Ui. én azt látom hogy pl. az óegyiptomiaknál ebből nem volt semmi gond.

    9 "mivel saját képére teremtett minket"
    És akkor el is érkeztünk ide:

    Melyiket teremtette a saját képére?

    10. "Tudod, csak az a bajom ezekkel, hogy bort isznak és vizet prédikálnak. "
    És ugyanez igaz a katolikus papokra is, tipikusan ugyanolyan gyarló emberek ők is.

    11. Nem látom hogy ez bármire is válasz lenne. Ez volt az állítás:
    "Én azt akarom hogy senki ne állíthasson olyat hogy valami valós, ha azt nem tudja bizonyítani. mivel ez a ’fogyasztók’ megtévesztése. Én sem árulhatok kenőcsöt azzal hogy csodatévő, ha ezt nem tudom bizonyítani. Az egyház se adja úgy el a portékáját hogy isteni csoda, ha ezt nem tudja bizonyítani."

    12. "akik az X et oda teszik, nem Isten akarataként fogjják ezt fel,"
    Tehát a pap azt mondja tegyék a Fideszre, és a többségük gondolkodás nélkül birkamód oda is teszi(ezért mondta neki). Ez akkor így rendben van?

    13,14. "megérezted hogy a következő utcasarkon összefutsz egy ismerősöddel, anélkül hogy megbeszéltétek volna."
    Nincs ilyen, sokat vizsgálták már, az összes ilyen telepatikus kapcsolatra vonatkozó kísérlet kudarc lett. Ahányszor eltalálod, annyiszor el is hibázod, statisztikai mértékű sokaságban már nem látszik a különbség. Az emberi psziché sajátja, hogy a pozitív eseménynek nagyobb jelentőséget tulajdonít, megjegyzi.

    15. „Engem meg a közös kapcsolódási pontok érdekelnek”
    Jaja, a tipikus hogy a könnyebb végén akarod megfogni a dolgot, csak ebben a vitában erre senki nem kíváncsi, nem arra kérdeztem rá, tehát meg is tarthatod magadnak. Végső soron akkor nem tudod feloldani az ellentmondást miszerint a teremtő isten fia nem Jézus Krisztus hanem Honszu.

    16.a. "Miért gondolod azt hogy jobb a kritikus gondolkodás mindenhol és mindenkor, nem az, nem mindig az."
    Mert a fejlődést ez biztosítja, ez hozza ki a hibákat. A mindenki elfogad egy hazugságot nagyon rossz minta, főleg plasztikus gyermeki agy kapcsán. Ezért próbáljátok őket megfertőzni a hazugsággal, mert védtelenek vele szemben. Ez egy gerinctelen aljas módszer, szégyelném magam ha gyerekek átverése, megvezetése lenne a feladatom.

    16.b. "vannak új plántálások"
    Sajnos vannak, de mégis a fiatalok egyre kevésbé templomba járóak, bár ez nem az én hatásom, de azért legalább annyi pozitívum van a történetben.
  • noland
    #210
    1.
    Te is skipeled, vagy átsiklassz felettük ill. kiragaszt részeket. Szubjektiv módon. Csak azt próbálod magra eröltetni, és abban a fényben feltüntetni magad, hogy mennyire objektiv vagy, de láthatólag ez nem mindig működik. Ha az "ontopic" részemről nem lenne, nem lenne válaszod sem, és itt most igen sokat irtál.

    2.
    Nem vesz fel senki bűnös állapotot, hanem ez kialakul. A cölibátus olyan mint Robin Hood, nem az a lényeg hogy lop, hanem az, hogy egy magasabb cél érdekében teszi ezt. Vagyis az elesettek megsegitése érdekében.

    3.
    A logikám: homoszexuális cselekedetek >> nem tudatos == ösztönös >> (bűnös) >> gyereknek csak szülői felügyelettel mutatható

    4.
    A tudatosság mint mondtam, elismerést érdemel szemben az ösztönösséggel, és ez az összes vallásban közös. Nekem világos az álláspontom, most itt te próbálsz kavarni. A gyereket pedig nevelni és tanitani kell, és az bizony manipuláció, mégha csúnyán is hangzik, de ez csak a szülő ill. a társadalom intézményesitett feladata.

    5.
    Nem teljesen igaz, mert a TV ki/elkapcsolható és mig egy Pride-on történtek zsigerileg hatnak egy gyerekre, addig a mise valószinüleg értetlenségbe fullad részükről, mert előismereteket követel. Ez a realitás.

    6.
    Itt egy kicsit feszegeted a határaidat. Ha jól értem amit mondasz az az, hogy mivel államilag támogatott ezért a rendszer zárt? lesz és önfenntartó. Ami részben igaz, de annyiban kifelé mutat, hogy kegyelmre, mások megértésére, megbecsülésére és univerzális realitásra nevel.

    7.
    Ez egy szövetség, csodálkozom, hogy csodálkozol. Mint mondtam minden rezsimnek kellenek "birkák" ez a lényege mindenféle hatalomnak. És hidd el én is boldogabb lennék ha Isten országa lenne és Isten minden állampolgárnak személy szerint kinyilatkoztatná mit hogyan csináljon. De a tapasztalat az, hogy erre csak a próféták képesek. És meg is született a papi vagy vetező réteg, még ha oly lebutitott verzióban is.

    8.
    Jó. Elsiklottam felette, de nem direkt. Akkor válaszolok: szóval, Isten annyiban mindenható csak, hogy nem tudja megszünteni magát ill. nem is teremthet másik istent. A kövön meg gondolkodtam, és arra jutottam, hogy -és döntsd el te, hogy jól gondoltam-e-, hogy ha akkora követ teremt mint önmaga, akkor már nincs hova felemelni. Paradoxon a válaszom a paradoxonra. Ahogy nincs hideg forró sem. A mindenhatósága nem feltétlenül képessége, hanem egy jellegzetessége(?)(nem biztos hogy jó szavakat használok)

    9.
    Megint jól nekiszaladtál. Lol. Isten létére mi magunk vagyunk a bizonyiték, mivel saját képére teremtett minket és a (ön)tudat is belőle áramlik ki. Ezt már beszéltük egyszer. Ez az alap hozzáállás, Isten szellemi lény és mindenen túl is van és mindenben benne is van. Én egy fizikai képpel tudnám ezt illusztrálni, amit mi láthatunk az olyan mint egy forrásban lévő fazék viz felszine. Ő a láng és a viz maga is, de mi csak a felszinét láthatjuk.

    10.
    Ez nehéz ügy. Tudod, csak az a bajom ezekkel, hogy bort isznak és vizet prédikálnak. De lehet egyszer majd megkeresek egy gyülekezetet (ismét).

    11.
    Na, ez jó volt! Az maga a csoda, hogy itt vagyunk, felébredünk újból és újból, minden nap. Értem már, hogy mit szeretnél, -és ez elismerésre méltó, a maga helyén-, de nem a bizonyitható mi történik egy lezárt dobozban. Az ember lelke bele van zárva a testébe és minden ami kiáramlik belőle (a száján) az az igazságnak csak egy szelete, része csak. A gyakolat a lényeg. Van csodatévő kenős úgy hivják Jézus Krisztus, de ha nem (jól) használják semmit nem ér. Van akik (jól) használják, és nekik működik is.

    12.
    A tied is szalmabáb érvelés: akik az X et oda teszik, nem Isten akarataként fogjják ezt fel, ilyen értelemben nincs a kettő között összefüggés, te is sarkitasz. Az utolsó mondattal, még egyet is érthetnék. Csak ez a vallás az egy kettős dolog, vannak ott is akik máshova teszik az X et. Ez függ az ő beálitottságuktól, tudatosságuktól ill. ahogy mondod mennyire van szabad akaratuk. Maga a hitgyakorlás arra való, hogy erősitsük a szabad akaratunkat. Tehát ne vagyük ez az eszközt el az emberektől.

    13.
    Az univerum Isten egy része, de Isten ennél több (már amit észlelünk belőle a műszerekkel) lsd. a vizforralós pédát.

    14.
    Én úgy tapasztaltam, ill. személyes pédát is tudnék mondani, nem egyet, mikor olyami történik, hogy nem tudsz rá racionális magyarázatot adni. Pl. nem tudom veled volt e már olyan vagy sem, hogy megérezted hogy a következő utcasarkon összefutsz egy ismerősöddel, anélkül hogy megbeszéltétek volna. És lám megtörtént. Ez egy szipla példa, vannak ennél pontosabbak, komplexebbek is. Vannak látó emberek és ezeket tudósok is vizsgálják.

    15.
    Engem meg a közös kapcsolódási pontok érdekelnek, nem a különbségek amik széthúznak. Válaszolok: pont Ámon fiáról épp nem volt szó, de a metafizikus "térben" vannak egyezések a vallások között. Illetve én ez a könyvet arra irtam, hogy mi történhet a halál után. Tényleg ajánlom, olvasd el, jó. Ahogy a kersztény ikonográfiában is vannak szentek, angyalok és különböző entitások, akikhez imádkozni lehet, én ebben annyira mégsem hiszek. Szóval a te pédádat nem tudom megfelelteni és nem tudok erre válaszolni.

    16.
    Miért gondolod azt hogy jobb a kritikus gondolkodás mindenhol és mindenkor, nem az, nem mindig az. Te is bizonyos értékeket és érdekeket képviselsz, azzal miért nem vagy kritikus, ahogy én az egyházakkal? Most puffogsz, és mondod újra, azokat, amikre már reagáltam. Sok dolgot nem lehet eldönteni és feketében és fehérben láttani, főleg nem itt. A nyáj nem lesz kisebb, csak feltöredezik, a te áldásos munkádnak is köszönhetően, de tartjuk a kapcsolatot, vannak új plántálások. Lassan viszont el kell utazzak, igy ezt az (izgalmas) eszmecserét lassan be kell fejeznünk. Számomra tanulságos volt sok szempontból, részben megismertem az álláspontod, remélem te is profitáltál belőle. Ne hagyd, hogy mindig az érzelmeid vezessenek az életben és nyitni kell, igazad van. Próbáljuk meg a teljességben látni a dolgokat és legyünk tudatosak. Boldogság!

    Utoljára szerkesztette: noland, 2021.08.01. 13:18:15
  • defiant9
    #209
    "szerintem pont jó a 50-50"
    Felőlem lehet, ahogy mondtam nem zavar a személyeskedés, ha van mellette ontopic tartalom. Csakhogy te kompletten skip-eled a kellemetlen témákat. Tehát 0-n vagy.

    "Mondtam, helyesbitettem, hogy a tudatosság itt az első és nem az, hogy "nem reproduktiv" ebben az esetben."
    Igen, tudatosan veszel fel egy bűnös állapotot. Ennek megítélés mindig súlyosabb mintha csak véletlenül követted volna el.
    Logikád: homoszexuális -> nem reprodukálóik/természettelenen -> bűnös -> gyereknem nem mutatható
    Az első elem helyére a papi cölibátus is betehető. A gyerek pont ahhoz éretlen még hogy a mögöttes 'magasztos' motivációt amivel épp szerecsenmosdatást csinálnál megértse. Majd ha elmúlt 18 éves akkor meg lehet mutatni neki a vallást, addig nem szabadna, és még a szülőnek is csak korlátosan, hazugságmentesen, a gyerek nem egy szabadon manipulálható tárgy/tulajdon.

    "Csak nekem ne tolják a képembe, majd ha szabad akartomból kiváncsi leszek ilyemire elmegyek oda"
    OK, akkor ezen logika mentén a mise TV közvetítése is képbe toldásnak minősül, vagyis tiltandó. Igaz?

    "Csak mondom, hogy az a "sok" pénz amivel gazdálkodnak, el is megy, "
    A saját megélhetésükre. Nem gondolom hogy közfeladat lenne a templom(=karám) karbantartása és pap(=juhász) fizetése. Csinálhatnak egyházi iskolát, szedjenek tandíjat, fogadják el a tantervet, tartsák fenn abból, a bibliát viszont 18 éves korig elő ne vegyék, mivel az ideológiai manipuláció, tudományos alap nélkül. Az 1% maradhat, ha bárki szabadon dönthet róla hogy mire adja (nem csak egyházaknak).

    "milyen politaikai ambicióik vannak"
    Burkolt/burkolatlan formában eladják a nyáj szavazatait:
    A hódmezővásárhelyi pap a misén nyilvánosan kiállt az Orbán-kormány mellett, és arra biztatta a híveket, a fideszes jelöltre szavazzanak a polgármester-választáson.
    És ez a történet lényege, kellenek a birkák a rezsimnek, a vallás/egyház pedig tálcán kínálja őket.

    "Ezt itt nem értem mit mondasz. Nem én adtam a paradoxont"
    Valójában de, csak nem ismerted fel. Állátásod az hogy a korlátlan hatalmú isten nem korlátozhatta magát azzal hogy nem nemz fiút, vagyis a Korán a hibás. Csakhogy ezzel ugyanarra a kő felemelős paradoxonra mutogatsz amit ismét csak skip-eltél, noha megkértem hogy válaszolj rá.

    "Fogadjuk el, hogy mindenható, mert érdemben nem tudjuk bizonyitani az ellenkezőjét."
    Lol. Inkább fogadjuk el hogy nem létező/semmit nem tesz, mert érdemben nem bizonyítható a létezése/tevőlegesége. Ez az alap hozzáállás a dolgok kapcsán. Egyébként a te logikád szerint akkor Amon Ra isten is mindeható. Igaz? Mivel érdemben nem bizonyítható az ellenkezője, ahogy a sokezer eddig kitalált istennek sem, a te Jézus Krisztusod egy ezen kitalációk közül.

    "Igen, ez az élet, a szubjektivitás, nekem ez igy bejön"
    Tehát ha te magyarázol bele valamit az okés, ha a szekták az az már probléma. Yep, a kettős mérce, a magad fajta konzervatívitás alap problémája, a saját elképzelésetek próbáljátok torzítani a valóságot, ami meg nem akar így sem illeszkedni az irtani, de minimum ignorálni.

    "Hát van mit elvenni, mert el akarod az emberektől venni ezt a hitet, úgy hogy te sem tudod 100% ig ennek valódiságát, nem tudod cáfolni"
    Én azt akarom hogy senki ne alíthasson olyat hogy valami valós, ha azt nem tudja bizonyítani. mivel ez a ’fogyasztók’ megtévesztése. Én sem árulhatok kenőcsöt azzal hogy csodatévő, ha ezt nem tudom bizonyítani. Az egyház se adja úgy el a portékáját hogy isteni csoda, ha ezt nem tudja bizonyítani.

    "Amúgy meg az miért baj, ha a "nyájat" megnyugvásban tartják, legyen anarchia azt mondod."
    A második fele nyilvánvaló szlambáb érvelési hiba. A leszedálásnak nem az őrjöngés az egyetlen alternatívája. De egyébként az igaz hogy a szabadon gondolkodó társadalomban sokkal több/nagyobb botrány robban ki ha mondjuk a vezetők dézsmálják a közöst, miközben a nyáj szép rendezett sorokban behúzná következő X-et is a tolvajok neve mellé, mondván isten akarata ez, nem kérdőjelez ő meg semmit. A szabad akaratunk, gondolkodásmódunk a legfőbb ellensúly a haltalmasokkal szemben, a vallás ezt veszi el, az egyház pedig tálcán kínálja fel a zsarnokoknak.

    "Maga a molekula is Istenből van,"
    Ez egy nem igazolt bemondás. A lényeg hogy az univerzumot működtető szabályok nagy részét ismerjük, semmiféle ezzel szembemenő csoda nincs igazolva, csak a Biblia, a papok irományai tartalmazzák ezeket, független igazolás nincs mögöttük. Nem működik semmiféle természetfeletti hatalom(=isten), nincs nyoma ennek. Ergo felesleges hinni abban ami semmit nem csinál.
    Az agy fizikai működése jól leírható, kötődik az őt hordozó fizikai struktúrához, a kvantum összefonódás ezen nem segít, valszeg nem érted magát a jelenséget sem azért próbálsz az agy kapcsán mutogatni rá, de egy neuron 'házon belül' hozza meg a döntéseit amik komplex gondolatokká állnak benned össze, nincs kapcsolata egy távoli 'lélekkel' vagy akármilyen entitással.

    "ebben ő jól összefoglalja a különböző hitrendszerek közötti egyezés"
    Engem a szignifikáns strukturális különbségek érdekelnek, de Te nyilván elolvastad, tehát akkor meg tudod adnia választ hogy ezen állítás igaz-e:
    Ámon és Mut fia Honszu vagy más néven Khonsu, a holdisten.

    "Szóval birkázhatsz napestig. Nem sértesz vele, mert a realitásban élek"
    Gazdáid is szeretik ezt a jó birka mentalitást, sajnos szavazati jogod ugyanannyi van mint az önálló kritikus gondolkodásra képes embereknek, és amikor élsz vele akkor birka döntéseket hozol, aminek sajnos még örülsz is. Hát ezért tartunk itt, ezért jó hogy visszaszorul a vallás és egyre kisebb a nyáj. Ezért kell megvédeni a gyermekeket attól hogy betereljék őket is a karámba.
  • noland
    #208
    A személyeskedés mértéke is konzenzus, szerintem pont jó a 50-50 %, de ha ez zavar akkor mégsincs az nagy elfogadás, és integritás, amiről szövegelsz. Szerintem egészséges módon van itt jelen a személyes kötődés és az üzenet. Már az elején jeleztem, hogy szubjektiv leszek, ahogy az élet is az, az más kérdés, hogy a "játék" kedvéért belementem a túltolt logikai eszmecserébe.

    "Alapelv hogy a bűn megítélésben a tudatos bűnelkövetés a súlyosabb kategória."
    Mondtam, helyesbitettem, hogy a tudatosság itt az első és nem az, hogy "nem reproduktiv" ebben az esetben. Ez egy feltételes kapcsolat. Ez itt a lemondásról szól. Vedd észre. A másik, amit kifogásolhatsz, az az, hogy a Biblia szerint bűn a homoszexualitás. És én elkövettem azt a hibát, hogy direkte felültem erre. A valóság az, hogy sokminden részletet nem értek a Bibliából, de a többségét és a lényegét igen. Namost nekem nincsen jogom megiténi a homoszexualitást, ezt bevallom. De elképzelhetőnek tartom, hogy ha mélyebbre jutok a hitben, ezt is megértem, más nem értett dologhoz hasonlóan. Számomra ez részletkérdés. Én szeretném meglátni a saját szemben is a gerendát, nemcsak másnak a szemében a szálkát. Nem tudok pálcát törni, mert magam sem vagyok bűntelen. És nem is a homoszexuálisokkal van bajom, ezt talán mondtam.

    "akkor a transzvesztita táncos szórakoztató műsora is mások 'javát' szolgálja."
    Kisarkitva igen, mert mondhatjuk, hogy a hasonszőrűek, megélhetik ezeket az érzéseiket. Csak nekem ne tolják a képembe, majd ha szabad akartomból kiváncsi leszek ilyemire elmegyek oda. Pl. ott van a japán Nó vagy a klasszikus görög szinház, szóval van ennek hagyománya és létjogosultsága.

    "Simán mondhatjuk hogy csak élősködik a társadalmon"
    Csak mondom, hogy az a "sok" pénz amivel gazdálkodnak, el is megy, templomokat, iskolákat tartnak fent, alapitványokat, segélyszervezeteket működtetnek és nyilván tartalékolnak is mint minden épeszű ember. Az a gyanúm, hogy te irigykedsz amiért nekik van miből karitativkodni. Az más kérdés, hogy a vallásgyakorlás mellett milyen politaikai ambicióik vannak, de ez a realitás. Meg kell nézni a jelenlegi pápát, egyáltalán nem értek vele egyet ami a politikai manővereit illeti. Nyilván ez egy sokrétű dolog, egy kis ország a nagyhatalmak között, ő is törekszik a konszenzusra és a békére.

    "Az hogy egy saját istenedre is álló paradoxonnal próbálod igazolni hogy a te vallásod.."
    Ezt itt nem értem mit mondasz. Nem én adtam a paradoxont. Én azt mondom nincs értelme ennek. Az más kérdés, hogy a keresztény-zsidó kultúrában Istent mindenhatónak fogalmazzák, a Mohamedánoknál meg másképp. Fogadjuk el, hogy mindenható, mert érdemben nem tudjuk bizonyitani az ellenkezőjét. Valamint ennek hagyománya is van már. A kultúránk szerves része. Ebből tápláloztunk/táplálkozunk.

    "Épp ahogy te is belemagyarázol kb. bármit, mondván hogy azt ott lehet úgy is érteni hogy."
    Igen, ez az élet, a szubjektivitás, nekem ez igy bejön. Ha olvasod majd a Bibliát, látni fogod, hogy mégsem annyira szubjektiv mint hiszed most. Sok kérdőjel van, de a nagyrésze és a lényege az tömör és értelmezéseinek száma is többnyire korlátozott.

    "Nincs mit elvenni, a mennyország egy nem létező dolog, csak hazudják hogy a nyájat megnyugvásban, kontroll alatt tarthassák vele."
    Hát van mit elvenni, mert el akarod az emberektől venni ezt a hitet, úgy hogy te sem tudod 100% ig ennek valódiságát, nem tudod cáfolni. Ez álságos.
    Amúgy meg az miért baj, ha a "nyájat" megnyugvásban tartják, legyen anarchia azt mondod. Miért baj, ha kontrollálják, valakik mindig konrollt akarnak. A "nyájnak" szüksége van kontrollra, kölönben szétforgácsolódik, eltűnik. Én rend párti vagyok. Az meg nagyon átlátszó, hogy csak azért kérdőjelezed meg a rendet, hogy a mostani bukása után egy újabb rend jöjjön létre, ami semmivel sem jobb. Mi értelme ennek? Hogy akkor te mondd meg, csak ennyi. De nem vagy jobb a papoknál.

    "A molekula anyaga egy mérhető dolog. Mutass egyetlen igazolt esetet is amikor Isten arrébb pöckölt akár 1 darabot is."
    Maga a molekula is Istenből van, tehát akárhogy próbálod lebontani a dolgot (ismét) Isten még mindig ott van. A kvantumfizikát még nem értjük, kvantum összefonódás, stb. tehát következésképpen a halál utáni folyamatokat se itélheted meg.

    Ajánlom figyelmedbe Weöres Sándor: A teljesség felé c. könyvét, ebben ő jól összefoglalja a különböző hitrendszerek közötti egyezést, metafizikát. Költőien, olvasmányosan, modern köntösben. Nem vastag, olvasd el.

    Én elfogadom a helyzetem az univerzumban és a világban, tisztában vagyok azzal, hogy egy "részecske" vagyok csupán. Szóval birkázhatsz napestig. Nem sértesz vele, mert a realitásban élek. Amit te nem mondhatsz el, és ez káros a gyerekekre is.

    Utoljára szerkesztette: noland, 2021.07.31. 13:27:11
  • defiant9
    #207
    "személyeskedés ennek a vitának része, uh. teljesen felesleges ezt külön kiemelned."
    Csupán akkor válik zavaróvá amikor érvek helyett már csak személyeskedni tudsz, és a helyzet ez. Mellette nyugodtan tolhatnád, akkor nem érné szó a ház elejét.

    "És azt mondod ha ez tudatos, az rosszabb, de nem támasztod alá semmivel."
    Alapelv hogy a bűn megítélésben a tudatos bűnelkövetés a súlyosabb kategória.

    "Tévedtem, nem bűn a reprodukcióképtelenség, abban az esetben ha ez mások javát szolgálja."
    Az hogy mások javát szolgálja-e hogy valaki (megélhetési) pap lesz az erősen kérdéses. Simán mondhatjuk hogy csak élősködik a társadalamon, mindezt úgy hogy jelentős közpénzekkel is fedezzük a megélhetését mivel a regnáló politikai hatalom érdekeit ez szolgálja.
    Ettől egyébként a gyerek számára a minta természetellenessége megmarad.
    Ha meg ilyen szubjektív alapon közelítjük meg akkor a transzvesztita táncos szórakoztató műsora is mások 'javát' szolgálja.

    "A paradoxonaid meg okoskodás"
    Az hogy egy saját istenedre is álló paradoxonnal próbálod igazolni hogy a te vallásod konzisztens míg a másik nem az kb. a nonszensz kategória. Egyébként most akkor a te istened tud akkora követ teremteni amit maga sem tud felemelni? Tudja-e korlátozni egy Isten a saját korlátlan hatalmát?

    "Az a probléma a szektákkal, hogy úgy értik félre az irást ahogy akarják"
    Épp ahogy te is belemagyarázol kb. bármit, mondván hogy azt ott lehet úgy is érteni hogy. Pl. özönvíz téma, Föld kora, evolúció amik ilyenkor elő is szoktak jönni.

    "Pont ez a lényege a hitnek, és te ezt akarod elvenni."
    Nincs mit elvenni, a mennyország egy nem létező dolog, csak hazudják hogy a nyájat megnyugvásban, kontroll alatt tarthassák vele.

    "Isten arrébb pöcköli azt a molekulát"
    A molekula anyaga egy mérhető dolog. Mutass egyetlen igazolt esetet is amikor Isten arrébb pöckölt akár 1 darabot is.
    A "Lehet" kezdetű elméletek nem minősülnek igazolásnak. Ahogy mondtam az univerzum láthatóan minden természetfeletti(=isteni) beavatkozás nélkül működik az ősrobbanás óta, ebbe beletartoznak az egyén halála utáni folyamatok is.

    "de majd gondolok rád, imádkozom érted."
    Miközben a kukacok falják az egyetlen bomló gondolkodásra képes szervedet? Egyébként meg nem az van hogy újjászületünk halálunk után a Karmánknak megfelelő formában? Sőt, egyes vallások szerint akár isteni formában is újjá lehet születni. De gondolom ezt sem tudod cáfolni ahogy azt sem tudtad hogy az óegyiptomiak szerint Isten fia nem Jézus Krisztus. Az ilyen kellemetlen állításokat a magad sunyi módján ignorálod. Ahogy említettem épp ezen birka mentalitás ami miatt káros a gyerekekre nézve a hit.
  • noland
    #206
    Hát, úgy látom a személyeskedés ennek a vitának része, uh. teljesen felesleges ezt külön kiemelned. Te is benne vagy.
    Az, hogy te sakkban nagyon jó vagy, ez a te területed, egy dolog, de az én közegem meg a viz és nem vagyok benne biztos, hogy egy úszóversenyen is igy teljesitenél. És lehet nem vagyok a logika bajnoka de amit tudok abban nagyon jó vagyok. És rád is igaz, ha nem akarsz valamit észrevenni akkor az nincs is, mondhatod, nem üti meg a météket. A te területeden sültem fel, de megpróbáltam legalább, de meg nem győztél, valószinüleg te sem hiszed, hogy Allah lenne az igaz isten.

    Tévedtem, nem bűn a reprodukcióképtelenség, abban az esetben ha ez mások javát szolgálja. És azt mondod ha ez tudatos, az rosszabb, de nem támasztod alá semmivel.

    A paradoxonaid meg okoskodás, a valóságban nem sok érteme van, főleg úgy hogy nem is hiszel benne. Amúgy meg fel lehet oldani ezeket, de azok is legalább olyan eröltettetek mint maga a paradoxon.

    "A társadalom annyira toleráns hogy még ezt is megengedi."
    Ha ennyire toleráns a társadalom akkor nincs is baj.. Ugye, te is ilyen féligazságokat teszel sokszor. Az a probléma a szektákkal, hogy úgy értik félre az irást ahogy akarják, megvannak a berögzött "liturgiáik". De lehet majd, egyszer.

    "Azzal meg barátkozz meg hogy Istennek nincs hatása a valóságunkra, egy molekulát nem pöcköl odébb. Amint meghalsz akkor pedig szétesik a tudatod, elenyésznek az emlékeid, "
    Pont ez a lényege a hitnek, és te ezt akarod elvenni. Isten arrébb pöcköli azt a molekulát, és többi is badarság amit irsz erről. Modern tudomány:

    https://24.hu/tudomany/2017/02/01/lehet-hogy-holografikus-univerzumban-elunk/

    A magadfajta önelégült emberek nem érthetik ezt (hogy van mennyország), de majd gondolok rád, imádkozom érted.

    Utoljára szerkesztette: noland, 2021.07.31. 09:54:44
  • defiant9
    #205
    "Materiálisan gondolkozol"
    Jobb szó a logikusan. Én továbbra is vallásokat állítok szembe egymással, azok egymásnak ellentmondó történeteit.
    Láthatóan ezzel nem tudtál mit kezdeni, ezért ismét csak személyeskedés irányára fordultál rá, amivel nyitottál.
    Az becsülendő hogy legalább megpróbáltad, de mint az várható volt csúfos felsülés lett a vége.

    "Fogadd el Jézust megváltódnak."
    Fogadd el Allah-ot mint az egyetlen igaz istent. Legyél nyitott, ne gubózz be a hamis istened történetébe, ne vakítsanak el a prédikációk. Sok társad tért már meg hozzá és lett igazhitű:

    "Ez a valódi oka."
    És? Ettől még ez egy reprodukcióra képtelen, természetellenes állapot. Ami állításod szerint bűn, és mint ilyen ennek bemutatásától védeni kell a gyerekeket. Az meg hogy saját tudatos döntés, még súlyosabbá is teszi ezen minta megítélését.

    Láthatóan a vitát elvesztetted, mivel képtelen voltál az érvekre válaszolni inkább átcsaptál egy hittérítő agitátor szerepbe.
    Javaslom hogyha erre ekkora igényed van, akkor ott a Jehova tanúi szekta. A társadalom annyira toleráns hogy még ezt is megengedi.
    Azzal meg barátkozz meg hogy Istennek nincs hatása a valóságunkra, egy molekulát nem pöcköl odébb. Amint meghalsz akkor pedig szétesik a tudatod, elenyésznek az emlékeid, nem kerülnek át a mennyországba. Aláírom ez egy szomorú történet, ami aggodalomra ad okot, de az élethossznyi önámítás az erre egy buta válasz. A magadfajta gyenge emberek mentsvára ez, amit kihasználnak a papok és konzervatív politikusok. A szemükben egy birka vagy a nyájban, nem több, és ebben valójában nem is tévednek.
  • noland
    #204
    Materiálisan gondolkozol, ezért van az, hogy az agyad fogja vagy, mindent szépen elrendezel a "babaházadban", úgy ahogy neked épp tetszik, ez egy meglehetősen szürke világ, és nincsen kapcsolata a valósággal, az élettel. Egy pszeudo, valóságon belüli valóság.
    Nem kell ilyen zárkozottnak lenned, Istent és Jézust, még elfogadhatod amig a világon vagy, ha szükséged van biztatásra, és kegyelemre.
    Eljött már az az idő, mikor szükséged lett volna rá, de elrettentél a változástól, helyette kételkedsz. A különbség az, hogy te nem látod az alagút végét, csak a cipőd orrát, én meg ezek szerint forditva. A kvázi erőszakosságod és az általánositásod ide vezet, hogy kételkedsz mindenben, minden zavar ami kényelmetlen. Egyenlőséget próbálsz tenni állam, vallás, közösségek ill. az ige között, pedig ezek nem azonosak. És nem kell mindent, mindig dirib-darabokra szedni sem. Van középút. Fogadd el Jézust megváltódnak.

    A papi fogadalom, a szexualitásról való lemondás mások javára. Egy tudatos döntés ( nem eltévelyedés és élvhajhászat ) és ez a döntés mélyebb (jó esetben) mint a szexualitás. Ez a valódi oka. És ha ezt látod, a tévében az elismerést érdemel. Ha ez minél több emberhez jutna el, ebben a formában, ezzel a tartalommal, az jó lenne. De ez a materiális társadalom csak a felszint tudja kapargatni és a tömegekre is gondolok. Persze van itt valódi probléma bőven, de nem árt ha valakik a célt is látják és át is tudják adni. Meg lesz a jutalom. Elérünk hamarosan arra a pontra. Irj ha gondolod.

    Amiket érintesz velem kapcsolatban elfogadom, de nem te vagy a világ és nem az agyad a centruma. Én másképp szemlélek és látok dolgokat és van hova kapcsolódni túl a matekon, lehet mondani rá, hogy ellentmondásos, de valóságos. Azt csinálom amihez a legjobban értek. És ezt nem zárom el egy gyerek elől sem. Boldogság!
  • defiant9
    #203
    "A Korán állitása hamis, mert Isten mindeható, így hatalma van fiat "nemzeni" is."
    Ez a mindenhatóság eleve paradoxon -> Tud-e isten akkora követ teremteni amit maga sem tud felemelni?
    Másrészt nem azt mondja hogy nincs hatalma, csak azt hogy adott állapotban nem tett ilyet.
    A logika még mindig nem nagyon megy.

    "Azt akarod, hogy vessem össze a kettőt, de ha akarom eggyezést is látok, ha azt akarom pedig nem."
    Azt akarom hogy mellébeszélés és kitérés helyett fejezd be a mondatot:
    az óegyiptomiak a teremtő isten fia kapcsán tévednek mert: ????

    "Pride felvonulás."
    ->
    "nem birják kordában tartani a vágyaikat" +"és ráeröltetni az többségre."
    Mi az cselekmény ami konkrétan történik? Maga a vonulás során milyen vágyak amik nincsenek kordában tartva, és mit erőltetnek a felvonulás során a többségre? Hogy nézettt volna ki egy korrekt protestálás, mely elemeket kellett volna elhagyni, ami (számodra) elfogadhatlan?

    "Szimplán elfogadom ezt a döntést,"
    Ha elfogadtad hogy ez a döntés akkor miért teszed szóvá hogy én is egy kalap alá veszem őket? Logika!
    Akkor elmondhatjuk hogy ezen állításod megalapozatlan kibúvó:
    Nem, nem, te ferdited az állitásomat. Vagy mondjam, hogy maszatolsz. Egy kalap alá veszed a 18 év alattiakat, mikor egy majdnem felnőttet hasonlitasz össze egy ovissal..
    Vagyis akkor talán el is kezdhetsz az eredeti felvetésre, mivel egy csoport van: <18 éves, ezt elfogadtad.
    "És mint mondtam a cölibátusról vita zajlik az egyházon belül is"
    Ennek ellenére az intézmény áll. Ha majd megdől akkor kibújhatsz ilyen címen a kérdés elől. Tehát cölibátus van ami természetellenes, bűnös, reprodukciómentes cselekmény a te álláspontod szerint. Ezen kritériumok alapján pedig már azt mondod hogy védeni kell a gyereket, mert az szülői döntés hogy láthat-e ilyet.

    Én: "Ami viszont a te ’reprodukcióra képtelen természetellenes’ logikád mentén már bűn."
    Te: "ferditesz, én ilyen összefüggésben ezt nem mondtam,"
    Amit mondtál: "A homszexuális cselekedetek tényleg bűnnek számitanak, mert természetellenes, ezt úgy értem, hogy megakadályozza a reprodukciót"

    Legalább azzal legyél tisztában hogy miket hordtál eddig össze.

    "Azt, hogy te mit értettél és mit nem az a te dolgod, ne kérd rajtam számon a pongyola megfogalmazásod."
    Ezt írtad:
    "tömegmédiában tizezrekhez eljutó képsor"
    "A média szerencsére nem a leszbikus csókról szól"
    Ezek szerint mégsem jut el a leszbikus csók tízezrekhez, mivel a média nem erről szól. Jól értem a mondataid, vagy pongyola voltál? Lol. Ilyen az amikor elkezdesz nyelvészkedni kb. értelmetlen dolgokon. Ez viszont visszafelé is működik, mivel te kezdted el pongyolán használni a média kifejezést. Vegyük észre hogy végülis a Jóbarátok sorozat kapcsán nincs érdemi reakciód, csak elkezdtél elterelődni a média kifejezésre rácuppanva. Ennyit tudsz, maszatolni.

    "A magamfajta konzervativ békében akar élni, lehetőségéhez mérten fejlődni és vigaszt nyújtani az elesetteknek."
    Ebben hol van benne az hogy megmondod hogy a homoszexualitás nagyrészt bűn? A problémás részek vannak fókuszban, nem az hogy reggelire betolsz te is két parizert.

    "És hazudsz megint, hogy ez kihalófélben van, vágyvezérelt vagy, droid."
    2018 Magyaroszág:
    14% állította, hogy a vallás fontos szerepet tölt be az életében,
    17% jár vallásos szertartásra legalább havonta
    16% imádkozik minden nap.
    A tipikus templomba járó nő, idős, községben él
    A lényeg, amiből a trend táplálkozik az ez: 16–29 év közötti fiatalok
    67% felekezeten kívüli
    26%vallotta magát katolikusnak
    6% protestánsnak
    3% jár legalább hetente templomba
    A tipikus templomba járó nő, idős, községben él

    "Alapbeállitásnak veszed, hogy a prédikációk hatására lesznek hivők, aha... Én forditva látom,"
    Akkor pedig
    Te alapbeállításnak veszed hogy a "tömegmédiában" lévő képsorok hatásár a lesz valaki meleg. Én akkor meg ezt látom fordítva.
    No, akkor melyik az igaz? Ez a gond az elmélettedel, bármikor megfordítható, és ugyanúgy működik. Tágabb contextusban veled pedig az a gond hogy egysíkúan gondolkozol, kizárod ami nem tetszik, ezért lépsz bele folyamtaosan logikátlan érvekbe. Kimondasz valamit, de nem vagy képes leellenőrizni, hogy konszitens-e, mert a kritikus gondolkodás képességét a vallásos megközelítésed elnyomja. Elfogadod isten-t akkor is ha logikátlan, sőt ellentmondásos, és épp ezért káros a gyermeki agyba ezt bevinni. Istennek záró hatása van a világra, szemben a materiális, tudományos valósággal.
  • noland
    #201
    Én meg már mondtam, ne próbáld nekem megszabni milyen stilusban irok, kitől mikor mit kérdezhetek. Az hogy te nem vagy kivácsi rá, illetve nem érted a kérdés célját sem, téged minősit, azt mutatja mennyire értetlen vagy és begyepesedett.

    A Korán állitása hamis, mert Isten mindeható, így hatalma van fiat "nemzeni" is.

    Az óegyiptomiak más vallási szempontok szerint nevezték meg az isteneiket. Azt akarod, hogy vessem össze a kettőt, de ha akarom eggyezést is látok, ha azt akarom pedig nem. Tehát semmire nem vezet a gondolatod. Te hoztad ezt a példát, fejezd be te.

    "Amire itt utalsz az hogyan néz ki a gyakorlatban?"
    Pride felvonulás.

    "Tehát a szakember meghúzta 18 évesen, amire te tapsikolsz"
    Egyáltalán nem tapsikolok, mondtam, hogy sajnálatom. Szimplán elfogadom ezt a döntést, nem tudom a többség élete mitől lenne jobb ha 17 év lenne a korhatár. Te sem tudod, csak kiélhetnéd a perverz vágyaid és igazolva látnád a beteg ideológiád. Az, hogy összefésülsz két dolgot amiben a 18 as szám szerepel az nem logika. Az almát a körtével. Az sem logika, hogy egy kalap alá veszed a papokat és a homokosokat. Papok közül is sokan házasodnak, olyan is van, hogy valaki római katolikusként leveti a reverendát és megházasodik. És mint mondtam a cölibátusról vita zajlik az egyházon belül is. Rendes homokosok is vannak, itt most az extremitásokról beszélünk, na az van mostanában túltolva. Vagy olyan buta vagy, hogy ezt nem látod vagy inkább ez, nem akarod látni és "tapsikolsz" a mammutvállalatok propagadájához. De ne félj, a logikád nem sokat fog számitani mikor eljön a végitélet.

    "Soha? Ezt meg honnan tudod?"
    Onnan, hogy sok vallásos ismerősöm van, olyanok is akik egyházi iskolába járnak, egyiket sem akarták papnak vinni, ahogy az a képzeletedben él. Az igaz, hogy személyesen nem látom a homokos agitációt, de nem is célom, hogy ez bármikor is bekövetkezzen. Szóval a jövőben is szeretném megvédeni a gyermekemet a homokos és transz agitációtól, megelőzésképpen.

    "Ami viszont a te ’reprodukcióra képtelen természetellenes’ logikád mentén már bűn."
    Ferditesz, én ilyen összefüggésben ezt nem mondtam, összefésülöd megint. A reprodukció képtelenség csak az okozat. A biológia sem igazán támogatja, mindezek mellett én elfogadom, hogy létezik.

    "Médián itt az ontopic téma médiavisszhangját értettem"
    Azt, hogy te mit értettél és mit nem az a te dolgod, ne kérd rajtam számon a pongyola megfogalmazásod.

    "Mindenkinek a legnagyobb szabadságot próbálja biztosítani, de a szabadságnak is van korlátja, a többieké"
    Aha, szóval mindig az erősebb győz, ez a dzsungel törvénye, és ti vagytok a majmok benne. Vissza akarjátok küldeni az emberiséget a fára. A magamfajta konzervativ békében akar élni, lehetőségéhez mérten fejlődni és vigaszt nyújtani az elesetteknek.
    Hazudsz, mert én el tudom fogadni egy meleg kapcsolat létét, de tudom, helytelen az a cselekedet. Persze ti vagytok a haladók, már vártam mikor jön ez elő, kiszámithatóak vagytok. A római birodalomnál nyisd ki a történelem könyvedet. A mi alapállásunk viszont a jövőre mutat és Isten jelenéből táplálkozik. És hazudsz megint, hogy ez kihalófélben van, vágyvezérelt vagy, droid. A mi "attitűdünk" a folyamatos megújulás, és az örökkévalóba vetett hit.

    "Az egyházi prédikációk hatására a gyerekekből hívők lesznek, ez a kérdés viszont csak a szülő kompetenciája"
    Te nem értesz engem, röhejes ez már. Alapbeállitásnak veszed, hogy a prédikációk hatására lesznek hivők, aha... Én forditva látom, a hivők hit iránt való szomjúsága hozza létre a prédikáció "intézményét". De személyes példát is tudok mondani: én nem kaptam gyerekkoromban vallásos képzést, se hittan, se gyülekezet. Csak annyit tudtam, hogy Isten létezik és hozzá lehet fordulni, és meg is tettem. Senki nem biztatott vagy agitált, ez saját felfedezésem és döntésem volt. Most mondd meg. Ismerős?

    Nektek szúrja a szemeteket, hogy másnak is lehet sikere, mindent magatoknak akartok és ezért bármire képesek vagytok, bezárni és elpusztitani, tisztára mint a dzsungelben.
    Utoljára szerkesztette: noland, 2021.07.30. 13:55:32
  • defiant9
    #200
    "ha elfogadjuk, hogy mindenható?"
    Már mondtam hogy a ”rávezető kérdéseidre” nem vagyok kíváncsi(ami valójában nem más mint időhúzási kísérlet annak leplezésére hogy nincs válaszod).
    Kértem fejezd be a mondatot:
    "a Korán állítása hamis mert: ????"

    "És akkor idehozol nekem egy óegyiptomi történetet, ami látszólag hasonlithat is, de a kereszthalált én itt nem látom, csak az (üres) ünnepet.."
    Nem is kell. Isten fia a kérdéses pont. Az ókori egyiptomiaknak teljesen más történetük volt a teremtő istenről és annak fiáról, ami totálisan ellentmond az általad favorizált mesének. Kérem fejezd be a mondatot:
    "az óegyiptomiak a teremtő isten fia kapcsán tévednek mert: ????"

    " nem birják kordában tartani a vágyaikat "
    " és ráeröltetni az többségre."
    Amire itt utalsz az hogyan néz ki a gyakorlatban?

    "Nem vagyok szakember és beleszólásom sincsen ebbe, uh. teljesen felesleges ezt megkérdezned ill. megválaszolnom."
    Tehát a szakember meghúzta 18 évesen, amire te tapsikolsz hogy hát ő a szakember, te ezt nem tudhatod. Amikor viszont én is egy csoportnak veszem, akkor meg pampogsz hogy:
    " Egy kalap alá veszed a 18 év alattiakat, mikor egy majdnem felnőttet hasonlitasz össze egy ovissal.."
    Eh, ez a fránya logika már megint nem megy.

    "A különbség az, hogy a pap sose mondja egy gyereknek, hogy gyere Gyuszi legyél pap."
    Soha? Ezt meg honnan tudod? A másik oldalon látsz ilyen kimondott rendszerszintű agitációt hogy gyere Gyuszika legyél meleg? De ezt már egyszer levezetted, impulzusok érik a gyereket amik befolyásolják a későbbi döntéseit. Ugyanilyen impulzus az hogy aszexuális reverendás mintát lát. Ami viszont a te ’reprodukcióra képtelen természetellenes’ logikád mentén már bűn.

    "Lehetne akkor már Papi Büszkeség Napja is"
    A különbség amiét nincs az a tolerancia szint. Amíg te vagy hasonszőrű pajtásaid intoleránsak egy meleggel szemben, addig ő sokkal toleránsabb a pappal szemben.

    "A média szerencsére nem a leszbikus csókról szól"
    Médián itt az ontopic téma médiavisszhangját értettem. Látom itt sincs érdemi válaszod ezért csak egy mellébeszélésre futotta.

    "Merthogy a liberálisok meg a transzok, meg a BLM aztán nem akarja megmondani hogy te hogy gondold, mi? "
    A liberális minimalizálni próbálja azt hogy milyen mértékben szól bele mások életébe. Mindenkinek a legnagyobb szabadságot próbálja biztosítani, de a szabadságnak is van korlátja, a többieké. A magadfajta konzervatív viszont úgy gondolja hogy a saját értékrendje a helyes, és mások szabadságának kárára is növeli. Ez a ’nincs jogod ehhez, nincs jogod ahhoz’ mert nekem úgy tetszik megközelítés. Nem tudod elfogadni hogy pl. egy nő úgy dönt hogy nem szül vagy meleg kapcsolatban él akkor ehhez neked semmi közöd, úgy gondolod hogy bűnt követett el, és elkezdesz egy kitalált isten törvényére mutogatni, mivel nem tudod miből levezetni hogy megmondóember legyél csak a begyepesedett dogmáidból. Képtelenek vagytok a korral haladni, képtelen vagy változásra, és próbálsz másokat is visszatartani ebben, mert neked úgy tetszik. Szerencsére kihalófélben van ez az attitűd, akármennyire is kapaszkodtok a múltba.

    "Ha erre gondolsz, jól gondolod."
    Baromira nem, nemtom mit nem lehet érteni. Az egyházi prédikációk hatására a gyerekekből hívők lesznek, ez a kérdés viszont csak a szülő kompetenciája, tehát a gyermekek védelme érdekében ugyanúgy száműzni kell az ilyen tevékenységet a 22 óra utáni sávba 18-as karikával.
  • noland
    #199
    Látom most nagyon nem értjük egymást.

    Mert szerinted Allahnak vagy hivjuk Jehovának, -válaszd a szimpatikusabbat- nem lehet gyermeke, ha elfogadjuk, hogy mindenható?

    A keresztény tanitásban, Isten elküldte magát egy gyermek formájában, aki a tanitásai után a hitetlenek miatt (ill. a sátán beavatkozására, ill. Isten be nem avatkozására) kereszthalált halt és újra felment a mennybe az Atyához.

    De nem is ez az izgalmas kérdés, hanem, hogy megváltó e? Ebben különbözik a két vallás. Szerintem igen.

    És akkor idehozol nekem egy óegyiptomi történetet, ami látszólag hasonlithat is, de a kereszthalált én itt nem látom, csak az (üres) ünnepet..

    Nem látom, hol kötelező a Biblia alapján megállapitásokat tenni. Ja, hogy megint próbálod összemosni, hogy a Biblia miatt vegzálják a homokosokat? Elárulom, hogy ez törvény a homokosok új generációja miatt lett, akik nem birják kordában tartani a vágyaikat és már új nemeket kell kitalálni, és ráeröltetni az többségre. Ezek perverziók (magánvélemény). A sok magánvélemény egyszer csak törvényre emelkedik, igy működik a demokrácia, ha nem tudnád. És, hogy a "rendes homokosok" emiatt szivnak, hát sajnálatos, de akkor ez az ő keresztjük. Amúgy pedig, hogy nem láthatod a Barátok köztet, nem is olyan nagy tragédia.

    "Hány éves kornál húznád meg a határt?"
    Nem vagyok szakember és beleszólásom sincsen ebbe, uh. teljesen felesleges ezt megkérdezned ill. megválaszolnom.

    "Ha nem látna papot meg templomot akkor nyilvánvalóan soha nem akarna pap lenni."
    Nem érted a lényeget. A papban ez belső késztetés, ahogy egy homokosban. A különbség az, hogy a pap sose mondja egy gyereknek, hogy gyere Gyuszi legyél pap. Lehetne akkor már Papi Büszkeség Napja is :)

    "A logika nem nagyon megy ma (sem)."
    A logika megy (ma is) , csak nem tudom hogyan fogalmazzam meg, hogy meg is értsd. Amúgy viccnek szántam, ott volt a smiley...nem kell mindent vérkomolyan venni.

    "Kb. erről szól a média"
    A média szerencsére nem a leszbikus csókról szól, vannak jó filmek, utazási és tudományos műsorok (is). Egy része szólhat csak erről, úgyis belecsempészik uh. mindegy. Nem vagyok szakember.

    Sajnálom ha nem megy a logika (már neked sem) nem vagy a régi, hiába :)

    "mások hogy gondolják konzervatív mentalitásnak."
    Merthogy a liberálisok meg a transzok, meg a BLM aztán nem akarja megmondani hogy te hogy gondold, mi? Csakis a fasiszta, keresztény, meg fehér konzervativok, na azok! Persze, persze.

    "még tovább polarizálva a társadalmat."
    Nyalogatod a sebeid, fent leirtam, mi ennek az oka. Valós probléma, nem kitalált. Nem itt verte szét a fél országot a BLM, érthető ha hitetlen vagy.

    "valótlanságokat állítanak a keresztény templomokban vagy hittan órán"
    ??? Azt tanitják, hogy őrizzük meg a józanságunkat. És ez igy megy is. Ha erre gondolsz, jól gondolod.
  • defiant9
    #198
    "De válasz. Igen."
    Tehát ezen állítás valótlan?
    Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Hogyan is lehetne gyermeke!
    Illetve jól látom hogy Isten fiát valójában nem Jézusnak hívták hanem Honszu-nak?
    Egyiptom első átmeneti korában Ámon már mint teremtő, az istenek atyja jelent meg. Női része különvált tőle és feleségeként szerepelt, akit ekkor Mut-nak hívtak. Ámon és Mut egyesül minden évben, ezt az ünnepet hívják Opet-ünnepnek. Ámon és Mut fia Honszu vagy más néven Khonsu, a holdisten.

    "Biblia alapján tehetek megállapitásokat"
    És miért lenne ez bárkire nézve kötelező érvényű? Az hogy szerinted valami bűn az innentől magánvélemény kategória.

    "hogy nem frusztrálja az egészségeseket a természetellenes életmód"
    Tehát téged frusztrál? Akkor is ha egy papot látsz aki olyan életmódot él amiben természetellenes módon megtagadja a szexualitást?

    "Egy kalap alá veszed a 18 év alattiakat, mikor egy majdnem felnőttet hasonlitasz"
    Nem én teszem ezt, hanem a törvény aminek tapsikolsz. Tehát szerinted helytelen a fiatalkorúak teljes csoportjára alkalmazni a megkötést? Hány éves kornál húznád meg a határt?

    "Az nonszensz, hogy a pappá válás minták alapján történik"
    Miért is lenne az? Ha nem látna papot meg templomot akkor nyilvánvalóan soha nem akarna pap lenni.

    "Ja azért lett valaki pap mert látta a Jóbarátokban"
    Kezdesz belezavarodni. Az analógia lényege az hogyha szerinted a Jóbarátok miatt lesz valaki meleg akkor ugyanez igaz arra hogy aszexuális pap meg azért lesz mert ezt a mintát látja a vasárnapi misén. A logika nem nagyon megy ma (sem).

    "Valahogy becsempészted ezt a Jóbarátokat ebbe a beszélgetésbe, de nem tudom mire fel,"
    Kb. erről szól a média. leszbikus csókváltás

    "Mondtam, egy későbbi idősávban megnézheted, ha erre vagy kihegyezve."
    Akkor ide kell a miséket is száműzni? Egyébként meg ismét nem megy logika, itt a 18 éven aluliakról beszélünk.

    "Na ja a cenzúra"
    Igen az, by definition, olvasd el wiki-n ha ilyen szinten tájékozatlan vagy. Azért mert szerinted nem az és ezt veszed etalonnak az újabb megnyilvánulása az arrogáns majd én megmondom mások hogy gondolják konzervatív mentalitásnak.

    "tudományos ismeretek szerint"
    Idézd be kérlek akkor melyik is volt az 2021-es világmegváltó tudományos kutatás ami éppen most Magyarországon került elő és eddig nem létezett, és ami alapján ez megalapozott döntés lett. Kb. vaknak is nyilvánvaló hogy alantas politikai hatalmi érdekek mentén jött létre ez a törvény, még tovább polarizálva a társadalmat.

    "de az agyadba (a gyerekek agyába) ez beleég"
    Akkor az is hogy a papnak nincs családja, de méginkább az hogy valótlanságokat állítanak a keresztény templomokban vagy hittan órán. A fiatalkorúak védelme érdekében akkor ezek hozzáférhetőségét korlátozni kell,a te logikád szerint. Jól gondolom?
  • noland
    #197
    De válasz. Igen. Megbeszéltük már, csak rossz a memóriád, és nagyon fárasztó vagy.

    Azért, mert nem kötelező a kábelgyárban ahonnan irsz, még a Biblia alapján tehetek megállapitásokat, és anélkül is tehetek. Mivel a Bibliáról volt szó, ezért azzal összefüggésben teszem. Nem kell ezt itt túlbonyolitani, feleslegesen.

    "Azt mondtam hogy a melegeket frusztrálja"
    A hozzád hasonló értetlenek, azt hiszik, hogy nem frusztrálja az egészségeseket a természetellenes életmód, és az a harsány, magamutogató megnyilvánulás ahogy a homokosok egy része viselkedik. Ha te is ebbe a csoportba tartozol akkor mondhatom szép kis társaság vagytok, gratulálok!

    Nem, nem, te ferdited az állitásomat. Vagy mondjam, hogy maszatolsz. Egy kalap alá veszed a 18 év alattiakat, mikor egy majdnem felnőttet hasonlitasz össze egy ovissal..
    Igen/Nem? Egy (kis)gyerek alapból nincsen tisztában azzal mivel jár a katolikus papság. Az nonszensz, hogy a pappá válás minták alapján történik, pont a tudatosság ami kiemel egy papot az átlag közül. Ja azért lett valaki pap mert látta a Jóbarátokban (hogy a homokos kapcsolatok mivel járnak) :D

    Valahogy becsempészted ezt a Jóbarátokat ebbe a beszélgetésbe, de nem tudom mire fel, teljesen irreleváns. Szerinted ez a kultúra alfája és omegája, olyan mint a Biblia. Gondolom neked olyan. Mondtam, egy későbbi idősávban megnézheted, ha erre vagy kihegyezve.

    Na ja a cenzúra. Ez bele van égve a hiperérzékeny beteges lelketekbe. Tovább nem láttok mint az egyszeri ló. Ez konszenzuson alapul, szakemberek alakitják, tudományos ismeretek szerint, hogy egy adott műsor milyen korhatárbesorolást kapjon. Nem úgy mint te meg a beteges ideológiád.

    Igen, leszögezhetjük. Leszögezhetjük, hogy a TV-ben nehéz rábeszélni akármire, de az agyadba (a gyerekek agyába) ez beleég. Mint minden reklám. A rábeszélést az iskolákba esetlegesen bejutó trasz-propagandával kapcsolatban értettem.

    ps: a linked klassz volt, élőben mennyivel hatásosabb.



  • defiant9
    #196
    "De lehet, ez a válasz."
    Ez nem válasz. Igen a fia vagy nem, nem a fia?

    "Nem kötelező."
    Helyes, tehát a Bibliára hivatkozva a homoszexualitás kapcsán nem tehetsz megállapításokat. Akkor mi alapján teszel?

    "Korábban állitottad, hogy én homokosokat vegzálok, vagy a hasonszőrűek"
    Azt mondtam hogy a melegeket frusztrálja az ha a hozzád hasonló begyepesedettek vegzálják őket.
    Azt nem mondtam hogy kollektíven minden hívő vegzál, sőt az sem mondtam hogy más csoport ne vegzálná őket(pl. a nácik). Az általánosítás nem a legjobb szó erre. Az mondanám hogy ez egy megfigyelhető valós korreláció a hívők viselkedési mintája alapján és ugyanez igaz a náci ideológiát istenítők kapcsán is. Hát mit ne mondjak, illusztris egy társaság.

    "Egy gyerek ezt nem tudja, hacsak fel nem hivják rá a figyelmét."
    A gyerekek eleve kíváncsiak, egy <18 éves simán tisztában lehet azzal hogy mit jelent ez a nem természetes szexuális beállítottságú hivatás. Eleve a fiatal papok azért választják ezt mert látták ezt a mintát, ahelyett hogy heteroszexuális családot alapítanának inkább az akadályoztatott reprodukciós utat választják. Elfogadod hogy a <18 évesek nagy többsége tisztában van ezzel? Igen/nem?

    "irtam hogy az internet ott van, ha a szülő bácsibácsi játékot akar mutatni a gyereknek"
    Na mutasd, hol nézhető meg a Jóbarátok ugyanúgy ingyen ahogy a család TV előfizetésében benne van?

    "A korhatárbesorolás nem cenzúra. (hogy értsd) Te jó ég!"
    Valójában az. Bizonyos információt/tartalmat szűrsz ideológia alapon bizonyos rétegtől.

    "Ok, azért ez történet ill. szövegkörnyezet függő."
    Leszögezhetjük hogy akkor ez a 'rábeszélés' kifejezésed enyhén szólva is túlzás volt. Kb. egyetlen tartalmat sem tudnék ami ebbe a kategória beletartozna.
  • noland
    #195
    "Még egy gondolat: a cikk szerint a Korán szerint azért nem lehet Jézus Isten fia mert három (szentháromság) nem lehet egy (Isten)
    Isten országában, a mennyországban nem lehetséges hogy a három az egy?"
    De lehet, ez a válasz.

    Ez a mondat lett volna, értelemszerűen...
    Látom a kérdéseim értetlenségbe visznek téged.

    Ezek szerint a mohamedánok nem tesznek különbséget Istenben. Szemben a keresztények 3 megjelenési formára bontják Istent, az atyára, a fiúra és a szentlélekre. Ennyi lenne a különbség. Ezért kár civakodni, azt gondolom. Mellesleg a Korán is elimeri Jézust, csak másképp. Előbbi az én verzióm.

    Nem a homoszexualitást tartom bűnnek hanem az ilyen magatartást. Amúgy én jóval enyhébb véleményen vagyok, mint a Biblia. Mert azt is mondja, hogy ne úgy legyen, hogy meglátod más szemében a szálkát a magadéban meg gerendát sem... Senki nem tökéletes, de igyekszük rá.

    " a Biblia nem olyan dokumentum ami mindenkire kötelező érvényű"
    Ez megint kitaláció, hogy én mondtam vagy sugalltam volna. Nem kötelező, egyetértünk, ez haladás.

    "Szalmabáb érvelési hiba. Senki nem mondta hogy a te felelőséged a mások általi vegzálás, eleve nincs kollektív felelőség."
    Korábban állitottad, hogy én homokosokat vegzálok, vagy a hasonszőrűek. Ez általánositás velem és egy csoporttal szemben.

    "Onnantól hogy pappt mutatnak, aki by defintion isten jegyese és nem lehet női felesége"

    Igen, és ez leri az arcáról. Vagy úgy mutatkozik be, hogy isten jegyese. Egy gyerek ezt nem tudja, hacsak fel nem hivják rá a figyelmét.
    Viszont ha két bácsi csókolózik az már egy 2 éves gyereknek is feltűnik. Ergo ez megzavarhatja a fejlődésben.

    "Skipelted a cenzúra miatt csorbuló a szülői lehetőségeket. Erre ezek szerint nincs érdemi válaszod?"

    Te skipeled a dolgot...irtam hogy az internet ott van, ha a szülő bácsibácsi játékot akar mutatni a gyereknek. De, hidd el hogy nem sok ilyen van/lesz, nyugodj le. Milyen cenzúra? A korhatárbesorolás az cenzúra? A korhatárbesorolás nem cenzúra. (hogy értsd) Te jó ég!

    "Csak meleg párokat mutat mami nem rábeszélés."
    Ok, azért ez történet ill. szövegkörnyezet függő. Raknak majd rá egy karikát oszt jó napot!

    Kezdem unni ezt témát, sokmindent átbeszéltünk, kiderültek és közeledtek is az álláspontjaik talán. Szép napot/estét!
  • noland
    #194
    Nem fedem fel az informátoraimat, egyelőre. :) Több forrásból tájékozódom ami nem az Index-Telex-HVG tengely, ennyit elárulok. És hol van az külföld? Üzbegisztán?
    És mikor volt ez, mert ha évekkel ezelőtt, változhattak azóta a dolgok.

    "Ismét a kényelmetlen kérdés: hogy egyezteted a Pártod védelmét a buzik ellen..."
    Nem egészen értem a kérdést, csak saccolok. A lebekuás megtörtént, no és el is engedték a pali kezét. A többiről nem tudok, de te sem, csak találgatsz.

    Amúgy a Momentumos balhéra meg te nem válaszoltál. Meg még pár dologra.
    Aztán el is fogok tűnni, ha itt az idő. Maradj Te is kérlek! Az új stilusodnak viszont kifejezetten örülök! :)
  • defiant9
    #193
    "Az ellentmondás feloldása részemről: #183 komment"
    Konkrétan melyik mondat ami szerinted feloldja az ellentmondást? Én ilyet nem látok, csak kérdést. Már kértem hogy megállapítást tegyél ne kérdést. Ilyesmit: A Biblia állítása igaz mert: ????, miközben a Korán állítása hamis mert: ????

    "Vannak rávezető kérdéseim, "
    Ez engem nem érdekel, nyugodtan hagyd ki, és közöld a végeredményt, mert láthatóan ez a mellébeszélésed melegágya.

    "A másik, hogy te összemosol valakikkel, csak azért mert az én is forgatom a Bibliát."
    Tartom hogy a hasonszőrű egy a célnak megfelelő kifejezés. A homoszexuális beállítottságúakat aktívan vegzáló populáció halmazában felülreprezentáltak a (keresztény) istenhívők. Ennek pont az az oka ami miatt te is bűnnek minősíted a homoszexualitás egy jelentős szeletét. Valójában nincs legitim alapod a saját értékrended másokra erőltetni, a Biblia nem olyan dokumentum ami mindenkire kötelező érvényű, sőt a többség úgy gondolja hogy nem az.

    "Szóval az én felősségem, meg a Bibliáé, meg kb. mindenkié mert homokosokat vegzálnak egyesek"
    Szalmabáb érvelési hiba. Senki nem mondta hogy a te felelőséged a mások általi vegzálás, eleve nincs kollektív felelőség. A bűnös nép, kiválasztott nép megközelítés is csak egy újabb idejétmúlt Bibliai tévedés.

    "Ilyen elven darabolós gyilkolászást is mutathatnának nekik, mert az is az élet része."
    A logika továbbra sem erősséged, én ugyanis azt is hozzátettem hogy 'nem bűn'. A darabolós gyilkosság az BTK szerinti bűncselekmény, a másik kezének megfogása nem, akkor sem ha azonos nemű és szerinted az.

    "Ja és hol mutatják a cölibátust a TV-dben?"
    Onnantól hogy pappt mutatnak, aki by defintion isten jegyese és nem lehet női felesége, egy reprodkcióra képtelen hivatászszerűen természetellenes magatartást felvevő ember bemutatása a szülő kompetenciája, csak 18-as karikával 22h után szabadna.

    Skipelted a cenzúra miatt csorbuló a szülői lehetőségeket. Erre ezek szerint nincs érdemi válaszod?

    "Hol próbálják rábeszélni a gyerekre a cölibátust?"
    Hol próbálja a gyereket rábeszélni a Jóbarátok sorozat a melegségre? Akkor ez is sehol. Csak meleg párokat mutat mami nem rábeszélés.
  • noland
    #191
    Kicsit kaotikusan irsz számomra, de megpróbálok válaszolni.

    Felejtsük most egy kicsit el a "Meseországot.." .

    Szerinted, buzilobbi akkor nincs is?
    Már irtam, hogy attól, hogy mikor a Te gyermekeid jártak bölcsi, oviba, alsóba, még nem volt ilyen erős a buzilobbi mint most. Felfejlődtek, terjeszkednek. Külföldön azt lehet hallani, a két nemet próbálják összemosni. Elbizonytalanitják ebben a gyerekeket.
    Azt nem mondtam, de mivel állandóan az M1 el jössz, hogy nem nézek tévét, nem onnan tájékozódom...
    A gyermekem, most lesz bölcsis, és nem szeretném ha a gyermekek védelme elbukna, és mire óvodába megy, már ott várják a "tranzisztorok" és telebeszélik a fejüket a "Meseország.." c. remekművel és hasonlókkal, anélkül ráadásul, hogy tudnék róla.
    Ezeket is lehet olvasni. Bár lehet téged nem érint már, de gondolj a gyermekeid gyermekére is majd.

    Abban talán egyetértünk, hogy a homoszexualitás magánügy és a szülő feladata a felvilágositás. Nem hallottam arról, hogy a "Meseországot.." betiltották volna...de ne legyenek a homokosok felül reprezentálva a médiákban.

    A buzilobbit, pedig (amennyiben elfogadod, hogy vannak ilyen szervezetek) meg lehet állitani. És most amúgy mindegynek kellene legyen, hogy egyetértesz e másban a kormánnyal vagy sem. Ez itt a kérdés.

  • noland
    #190
    Ha ignorálod amit irok, akkor befejezem veled a vitát. Mert ennek igy semmi értelme.

    Az ellentmondás feloldása részemről: #183 komment. (Másodszorra)
    Várom az észrevételed. Amúgy meg nehogy már te mondd meg mikor, kitől, mit kérdezhetek. XD Vannak rávezető kérdéseim, de ez úgy látszik neked nem esik le...

    "Tehát ha te.."

    Nem vegzálok homokosokat, te ezt kiötlötted és erre felépitettél egy gondolatmenetet. De mint irtam én elfogadom őket, tehát a gondolatmeneted bukik.
    A másik, hogy te összemosol valakikkel, csak azért mert az én is forgatom a Bibliát.
    És erre is felépitesz egy gondolatmenetet. Ez elég harmatos. Ne legyél nekem itt rebekakocsis :)

    Szóval az én felősségem, meg a Bibliáé, meg kb. mindenkié mert homokosokat vegzálnak egyesek. Ami persze nem igaz, maximum a te fejedben. Vaslogika...

    "Ez egyrészt a tipikus konzervatív.."

    Amúgy veled minden rendben a viztoronyban? (bocs, hogy kérdezni merek) XD

    Ja, mert internetről még nyomokban sem hallottál...már megint faszságot próbálsz itt erőltetni.

    Igen, viszont ez az utolsó amit irsz ez érdekes lehet, de ez egy ne felejtsd, hogy gyerekekről van szó. Ilyen elven darabolós gyilkolászást is mutathatnának nekik, mert az is az élet része... de nyilván egy homokos csók más, igy a 16 os karikába már belekerülhetne. :)

    "Látványosan skip-elted az aszexuális szaporodásképtelen papi természetellenes aberráció..."

    Jaj, ne rőlködj már ennyire, megárt. Ja és hol mutatják a cölibátust a TV-dben? (bocs, hogy kérdezek) XD Sehol. Hol próbálják rábeszélni a gyerekre a cölibátust? (bocs, hogy kérdezek) XD Sehol. Miről erölködsz?

    defiant9, ez nekem harmat gyenge, sorry.