45
  • gothmog
    #45
    Legyen úgy. Minél többet képzelsz rólam, annál nagyobbakat tévedsz.
  • dyra
    #44
    Gyereket életedben nem láttál nem beszélgettél velük. Aztán van a fejedben ez a hercegnős baromság. Az az anyuka meg az apuka fejében van. Nem az 5 - 6 éves gyerekek fejében (idővel szerencsétlen lehet megpróbál megfelelni az idióta szüleinek). Nem tudsz alap dolgokban különbséget tenni. A közösségi média csak ráerősített a már meglévő gondokra a gyerekek 10 - 12 éves korukban kezdik használni addigra a jó része már utal iskolába járni.
  • TokraFan
    #43
    Ritkán értek veled egyet, de most tökéletesen! Kiválóan megfogalmaztad!
  • gothmog
    #42
    És hol volt a "korodban", a mai xanax-zabáló negyvenesek idején a közösségi média? Akkor most mégis mi a f×szról próbálod meggyőzni magad? Már azon kívül hogy félreértetted a hasonlatomat. Mert igenis ez van. Senki nem úgy indul neki hogy majd segédmunkás lesz meg láncdohányos alkoholista, aztán mégis soknak csak az marad. Te meg úgy csinálsz itt, mintha ez valami újdonság lenne, miközben a kommented felében ugyanazt magyarázod, amit én két mondatban leírtam.
  • dyra
    #41
    loszart, a legtöbb 6 éves gyerek a koromban tűzoltó, rendőr, állatorvos stb akart lenni. Aztán 40-re a generációm fele antidepresszánst szed meg nyomja a cigit és a xanax-ot. Közben van egy ótvar iskola, ahol leszarják a fejed és nyomják befelé a baromságokat , hozzácsapódnak a társadalmi előítéletek és elvárások pl a szak és segédmunkásokat még mindig lenézzük, a takarítás roma meló stb.. Lovéd sosincs elég stb.. Megértem a fiatalokat. Már kamaszkorban kivannak égetve. Azok a frankó csilllogó szemű kisgyerekek akik kiállnak és előadják magukat az oviban középsulira már meg se mernek szólalni. Kivétel a celebbarom típusú emberek. A főnökök a legtöbb helyen kispöcsű idióták akik lehet szakmailag ott vannak de mint emberek a híg trágyát képviselik. Mindezek tetejében nincs választásod mert nem tudsz menni sehova. Még az erdőbe se remetének mert az is valakié. Aztán kidobnak onnan. Lélektelen és embertelen az emberi társadalom az öregek 80% úgy hal meg, hogy a halálos ágyán azon kesereg miket cseszett el és mit kellett volna másként csinálnia. A hercegnős baromságod is tökéletesen mutatja azt a lenézést ami jellemzi az embereket. Szolidaritás és empátia nincs. Ebben a helyzetben tökéletesen érthető ha valaki fiatalon azt mondja miután REÁLISAN végig nézett a társadalmon, hogy kösz a csúcson szállok ki.
  • TokraFan
    #40
    Te is csak a fától nem látod az erdőt. Igen, elkényezetett, de ki kényeztette el?? Az nem esik le? Szóval elb*ssza a hülye szülő, de a gyerek a nyomorék, miközben a hibás szülők korosztálya osztja az észt. Parádés!

    Természetesen a mai fiatalok kózül sem vesz részt benne mindenki, látom ez sem tűnt fel. Akiket látsz a csövön baromkodni, az kb. párezer fiatal...a többmillióból.
    A szeretet/elismertség versenyben ráadásul nem csupa fiatal vesz részt a szociális médiában, sőt, többségében a veled egy generációba tartozókból tevődik össze a felhozatal. A bármire behülyíthető, ostoba vérnyugdíjasokról nem is beszélve...

    Az átlag hülye magyar élen jár a primitív ítélkezésben...ezt már megszoktam.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.10.17. 19:23:30
  • duke
    #39
    Hat en biztos vagyok benne, ha most volnek gyerek, akkor sem vennek reszt ebben az agyatlan magamutogato versenyben. Ahol egy rakas elkenyeztetett lelkinyomorek harcol idegenek szereteteert es elismereseert. A faszbukolas is csak egy ujabb kenyszerbetegseg. Soha nem dohanyoztam, alkoholizaltam, drogoztam a faszbukot es a tarsait sem igenyeltem volna.
  • zola2000
    #38
    Izé, ti hol éltek? Magyarországon bőven megelőzzük usát és kínát de még japánt is az öngyilkossági rátában:
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_suicide_rate

    mégis mindig japán jön elő ilyenkor, valami hollywood által is felfújt középkori szamuráj szokás miatt....
  • gothmog
    #37
    Hát igen, nem lesz mindenkiből hercegnő/királyfi, pedig az elején azt igérik. Akiből meg mégis lesz, az is megcsúnyul és megöregszik.
    Fun fact: ez régen is így volt.
  • dyra
    #36
    Megértem a fiatalokat. Ez egy szar világ. Akinek nincs kedve végig szopni az a rövidebb utat választja. Ennyi.
  • Sequoyah
    #35
    Soha nem vizsgaltak ki rendesen. A politikusok ugy dontottek hogy nem erdekli oket az egesz. Politikai dontes volt, nem birosagi felmentes. Ami kulonosen bicskanyitogato, mert rengeteg hasonlo eset tortenik a vilagban, amit ki sem vizsgalnak rendesen, mert nem hisznek a nonek es kesz.

    Es egyebkent lattad a kongresszusi meghallgatasokat? Te oszinten mondod hogy meghallgattad es egy magas moralis mercekkel rendelkezo embert lattal aki nem is kepes ilyesmire? Erdemes megnezni Robert Muellert mellette, aki viszont kikezdhetetlen volt. Egy legfelsobb birotol hasonlo az elvaras...

    Szoval olyan peldat hozzal aki sikeres volt, NEM VOLT SEMMILYEN UGYE, es megis ilyennek belyegeztek.
  • peterx
    #34
    A vicces az hogy nem létezik jó megoldás, csak rossz vagy rosszabb van..

    A pornó teljes tiltásával meg 100x-ára nőne a bűncselekmények száma mindenhol a sok frusztrált ember miatt akiknek sokszor ez az egy dolog maradt a feszkó levezetésére.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.10.16. 10:58:46
  • macskássy
    #33
    Semmi vicceset nem találok ezen a hozzászóláson.
  • peterx
    #32
    Mivel az hivatalosan szabályozva van h csak 18 felett nézhető, így a fiatalok szemszögéből már csak egyéni szoc problem. Igaz jobban be lehetne tartatni, de akkor meg elérkezünk az azonosíthatóság vs. magánélet problémahoz.. :)

    A social media 13+ korhatár ami nagy probléma.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.10.16. 10:50:46
  • macskássy
    #31
    A pornófilmek is hibásak, irreális képet mutatnak a szexualitásról, egekbe növelik így a kishitűséget, frusztrációt.
  • TokraFan
    #30
    Jól nyomod a "bezzeg az én időmben", megkeseredett, öregemberes, demagóg dumát, csak sajnos távol áll a valóságtól! Minden generációnak megvannak a maga problémái. Volt akinek a világháború jutott fiatalon és az, hogy végignézze a saját szülei halálát. A technológiai fejlődésnek pedig mint mindennek, vannak előnyei és hátrányai is, tehát 1:1-ben ezt okolni extrém butaság... Nem a fejlődéssel van baj, hanem a jogalkotókkal és a politikusokkal, akiket a saját hatalmán kívül semmi és senki nem érdekli. Ahogy a kést is használatod szoborfaragásra és gyilkolásra is, úgy a technológiát is lehet, jól és rosszul alkalmazni. Akinek szabályoznia kéne, hogy mit, mire lehet használni és mivel, meddig lehet elmenni, talán inkább azoknál keresgéld a hülyéket. A fiatalokról meg le lehet szállni, van elég bajuk a mai világgal és a sok begyöpösödött, megkeseredett vén hülyével. Tisztelet a kivételnek!
  • TokraFan
    #29
    Ja, mert a világ úgy máködik, hogy mindenki már születésekor értelmes és bölcs, tele élettapasztalattal. Hülyegyerek maximum te vagy, ha olyan ostoba vagy, hogy így beszélsz a fiatalokról. Nem ők csinálták meguknak ezt a környezetet, hanem az előző generáció! Mégis honnan a p*csából tudnának rá felkészülni, amikor anyu+apu is social média függő, vagy ha nem is azok, fingjuk nincs az egész mai világról? A mi időnkben is megvolt ez, csak nek ilyen mértékben. Játéktermek, TV, satöbbi...Pont úgy nem értették a szülők, mint most.

    Szóval állj le, és ne a fiatalokat basztasd. Ha már mindenképpen felelőst akarsz keresni, akkor keresgélj az agybeteg cukoberg és társai tájékán.
  • cateran
    #28
    "Egyre több fiatal lesz öngyilkos"

    Sokra mennek azzal a fene nagy IQ-val.....Amugy, de..a mostani generacio egyre hulyebb, ez foleg a technikai fejlodesnek koszonheto...Ha nem igy lenne, akkor a celebek es influencerek nem tudnanak kikbol megelni..Aztan kitermelodnek a hipererzekeny idiotak, akik egesz addigi eletukben azt hittek, hogy az a durva, ha valaki lehulyezi oket a neten...Jon a valosag es ugy pofanvagja oket, hogy inkabb megongyilkoljak magukat (jo, ez elfogult es szelsoseges, de na...)
    Ja, meg az ilyen zseniket...(jo, Ladbible...de van video is a zsenirol...)
    https://www.ladbible.com/news/uk-prankster-convicted-for-licking-fingers-and-wiping-in-napkins-in-lidl-20201015
  • Jawarider
    #27
    Facebook az új antikrisztus
  • duke
    #26
    Cinikusan annyit lehet ra mondani, hogy a sok faszbukos hulyegyereknek legalabb van onkritikaja.
  • Gabbbbbbbbbbbb
    #25
    Ezzel lehetne vitatkozni. IQ teszteken a mostani 10-14 evesek jobban teljesitenek, mint az en generaciom. Implulzusgazdag kornyezetben toltott gyerekkor nagy pozitivum, amikor az agy fejlodeserol van szo. Nyilvan sok a negativum is, de retardaltnak nevezni oket nem helyenvalo.. :)
  • Scooter
    #24
    Végül is k*rvára igazad van! Viszont 1993 óta én is eltorzultam. Azóta gépfüggő vagyok, de nem bánom, mert ez az egy szórakozásom van. Nincs semmi más káros szenvedélyem.
  • kvp
    #23
    ""Minel magasabb vegzettseggel rendelkezik valaki, annal jellemzobb, hogy nincs sajat maga szamara kivalasztott jovokepe"
    Ez a legnagyobb ökörség az életben, amit valaha olvastam. Tehát akinek már tudományos vagy mérnöki PhD-je van, vagy már professzor, ne adj isten orvos, azoknak nem volt jövőképe, ellenben a pénztárgépet nyomogató bolti eladóval és a végzettség nélküli kukásokkal, akiknek az elméleted szerint a leginkább van jövőképe."

    Minel jobban latja valaki a mai helyzetet, annal nehezebben tud kialakitani valamilyen ertemes es hosszu tavon kovetheto jovokepet. Raadasul a felsofoku vegzettseg, foleg az USA-ban sokszor jar egyutt magas atpolitizaltsaggal es tanult idologiakkal. Az elso esetben sokan latjak remenytelennek a helyzetet, mig a masodikban nem sajat jovokepuk van, hanem eszmek amiket az iskolaban tanultak. Utobbiakbol lesznek egyre gyakrabban az utcai forradalmarok. Felsofoku vegzettsegu, vagy meg eppen tanulo fiatalok, akik a maoizmus es a globalizmus eleg erdekes kevereket kovetik. Persze ez nem jelenti azt, hogy a dolgozo alacsony vegzettseguek sikeresebbek lennenek. Egyszeruen jellemzobb, hogy van egy sajat jovokepuk, munka, csalad, gyerekek, stb. Kis celok, de joreszt elerhetobbek. A tradicionalisan remenytelen, vegettseg es munka nelkuli lakossag koreben nem nott nagy mertekben az ongyilkossag, ott a bandahaboruk es drogok vezetnek. Aztan ott van a cikkben is emlitett online zaklatasok (bullying) aldozatai, akik nem tudjak kezelni az interneten tapasztalhato kvazi anarchiat. Ok is jellemzoen fiatal, tanulo kozeposztalybeli diakok kozzul kerulnek ki. Ezzel szemben egy atlagos varosi bandatag nagyon is jol tudja kezelni, ha zaklatjak a neten. Megkeresik az illetot a bandajaval es lelovik.

    Szerencsere Magyarorszag nagyon messze van az USA-tol. Itt varosi fegyveres bandahaboruk sincsennek meg es az egyetemista diakok nagyresze sem a vilagforradalmat es/vagy a vilagkormanyt koveteli. Az online zaklatas viszont itthon is terjed es az irl valtozataval egyutt egyre negativabban hat az amugy is rossz magyar adatokra.
  • peterx
    #22
    Egyetlen vádat sem bizonyítottak be, vagy nálad bemondásra megy ha ezt állítja rólad egy nő 20 év elteltével akkor készpénznek veheti mindenki? (és tönkretehetik vele az életed, karriered már a gyanusítás alapján is)
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.10.15. 17:01:13
  • Sequoyah
    #21
    Kifejezetten olyat kertem peldanak aki nem eroszakolt meg senkit...
    A legfelsobb birosag tagjaitol az az elvaras, hogy makulatlanok legyenek. O nem volt az. Konnyen lecserelhettek volna olyanra aki az, de politikai celbol megiscsak ateroltettek.

    Szoval igen, politikai celbol lett o kijelolve valoban, nem pedig azert mert o volt a legalkalmasabb jelolt.
  • Sequoyah
    #20
    Az emberek fejében van a gond.

    Ez egyertelmu, de az emberek feje nem valtozott semmit.

    Par kutatas alapjan a legnagyobb kulonbseg az lehet, hogy eddig a mediaban leginkabb az atlagos, normalis gondolatokat lattuk. Szoval bar mindenkinek vannak egyedi, "nem normalis" gondolatai, ezek valoban egyedinek tuntek, es tudat alatt mindenki probalt konvergalni az altala gondolt "normalis"-hoz.
    A kozossegi medianak koszonhetoen viszont minden devians gondolathoz az ember talal egy rakas masik embert aki hasonloan gondolkozik. Lehet hogy ez valoban egy ritka, es beteg gondolat, 100 milliobol csak 100 ember gondolkozik igy, tehat kozel sem normalis, viszont ha a kozossegi mediaban csak ezzel a 100 emberrel beszelunk, akkor ugy erezhetjuk hogy ez a normalis, es mindenki ilyen. Szoval a kozossegi media inkabb a taptalaj a mar letezo hulye gondolatoknak.

  • peterx
    #19
    Brett Kavanaugh lejáratása? (USA legfelsőbb bíróság) Tisztán politikai célból, mert nem libsi.. de manapság mindenkire rámondják az általad említett jelzőket akik mást mernek gondolni mint a világ legérzékenyebb hópihéi..
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.10.15. 16:31:22
  • Sequoyah
    #18
    Mondj mar peldat olyanra aki onerobol ert el sokat, es szexista rasszista nacinak belyegeztek (a kapitalistat kihagytam, mert az nem negativ jelzo).
    Es lehetoleg olyat aki nem eroszakolt meg noket, es nem voltak valoban rasszista kijelentesei/tettei...
  • Sydra
    #17
    Kiirtottuk a médiából a pozitív példaképeket. Mindenki aki önerőből lett sikeres bármi nehéz dologban azt utálni kell mert szexista, rasszista, imperialista, kapitalista, náci. Így nem lehet pozitív jövőképünk. Irigykedni meg a másét elvenni ma már erény lett. Az az alap elvárás, hogy mindenkinek alanyi jogon járjon minden. Az értékteremtésnél és a tisztességnél ma már sokkal fontosabb lett a bőrszín, a szexuális identitás, a politikai erényfitogtatás és a hedonizmus. A klasszikus családmodell mint érték kiveszőben van. Minden ami nem a kényelmes buta tömegeknek készül az sértő és be kell tiltani. A médiából reggeltől estig harsog, hogy itt a világvége és aki mást állít azt elmondják mindenféle összeesküvéselmélet hívőnek, meg gyilkosnak.
    Ezek után mit is várunk? Szerintem kár a szociális médiára kisarkítani a problémát. Az emberek fejében van a gond.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.10.15. 14:35:48
  • botyika
    #16
    egy mai 13-14 éves gyerek már 5 éves kora óta mobilfüggő figyelemzavaros és retardált a sok youtubtól, telefonozástól meg idióta játékoktól. könyvet olvasni, ülni egy helyben, koncentrálni nem tudnak, az agyuk fejlődése teljesen eltorzul. ehhez képest te egészségesen nőttél fel.
  • Scooter
    #15
    Itt inkább a fejekben van a gond, de k*rva nagy!!! Én 1998-1999-ben (19-20 éves koromban) indultam a modemes nettel, még sincs ilyen gondom, és nem is volt soha. A negatív kritikák sose érdekeltek, az meg főleg nem, hogy hány ember like-ol egy posztomat, vagy akár egyetlenegy se. Pedig én is digitális függő vagyok, amióta 2013-ban megkaptam az első gépemet. A facebook-on meg szinte az indulása óta rajta vagyok.
  • botyika
    #14
    akik ilyen dolgok miatt öngyilkosok lesznek azokat mondjuk nagyon nem tudom sajnálni, amúgy is valószínűleg életképtelenek lettek volna ha életben maradnak. azokból meg amúgyis van elég. a közösségi média és a youtube teljesen lebutította már a fiatalabb generációkat.
  • LamborghiniSG
    #13
    "Minel magasabb vegzettseggel rendelkezik valaki, annal jellemzobb, hogy nincs sajat maga szamara kivalasztott jovokepe"

    Ez a legnagyobb ökörség az életben, amit valaha olvastam. Tehát akinek már tudományos vagy mérnöki PhD-je van, vagy már professzor, ne adj isten orvos, azoknak nem volt jövőképe, ellenben a pénztárgépet nyomogató bolti eladóval és a végzettség nélküli kukásokkal, akiknek az elméleted szerint a leginkább van jövőképe. Értem. Hát a pszichológusok lehet kíváncsiak lennének erre a forradalmi felfedezésre, elnevezhetnék a te tételednek. Te amúgy biztos, hogy normális vagy?
  • Wootan
    #12
    "A megoldás az lenne h kizárólag 18+ felett lehetne használni és személyivel kell igazolni a korod, az összes 18 alattit meg kitiltani ezekről a platformokról, hogy élőbe barátkozzanak. Na persze ez sose valósul meg ismerve ezen cégek adatkezelését."

    Na meg azért sem fog ez megtörténni, mert az egész influenszer piac a 18 év alatti, könnyen befolyásolható gyerekekre épül. Megy ezerrel a különféle függőséget okozó dolgok (ital, dohány, szerencsejáték) manipulatív reklámozása a sok gerinctelen videjós/sztrímer/instamodell/tiktoker hulladék által.
  • peterx
    #11
    Lehet mutogatni a közösségi médiákra de ezek CSAK platformok.. a hiba az emberekben van, hogy nem képesek a helyükön kezelni és főleg a fiatalok erre építik az önbecsülésüket hány szaros lájkot nyomnak rájuk.

    A megoldás az lenne h kizárólag 18+ felett lehetne használni és személyivel kell igazolni a korod, az összes 18 alattit meg kitiltani ezekről a platformokról, hogy élőbe barátkozzanak. Na persze ez sose valósul meg ismerve ezen cégek adatkezelését.

    De ha nem akarunk nagyon szigorúak lenni a még jobb megoldás az lenne, hogy magát a lájkrendszert kéne megszűntetni, hogy ne ezzel menjen a faszméregetés. Max cégeket lehet lájkolni, vagy oldalakat de user profilokat nem. Semmilyen képet, bejegyzést, stb.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.10.15. 10:35:13
  • csigafi #10
    Én is megfigyeltem azon a barátaimon akik sokak töltenek játék konzol élőt meg számítógép előtt hogy sokkal stresszesebbek, türelmetlenebbek agresszívebbek lettek amint amikor összejártunk élőben. Ezeken a közösségi oldalakon elég személytelen minden sajnos.

    Viszont hol vannak a szülök, nagy szülök akik beszélgetnek a gyerekeikkel. Megvan a válasz :-) ők is facbookon lógnak :-). Jó Magyarországon még lehet más a helyzet de külföldőn már ez szinte alap főleg Kínában meg japánban. Nálunk még vagy 80 év múlva ér ide az a tecnika amivel ők rendelkeznek.
  • Tntmaxy
    #9
    Suicidebook, Suicideter, Suicidegram.
  • ugh
    #8
    A közösségi média hatása a fejlődő tudtra.
    Szerintem még jobban támogatni kéne a faszbookot a twittert meg a többi kibaszott agyvasaldát.
    És akkor még rosszabb (valakiknek kurva jó) lesz a helyzet.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.10.15. 09:43:33
  • szenyor Lopez
    #7
    "Az is tény, hogy növekszik a népesség száma és elsősorban a fiatalok száma. Így ha maradna az arány az öngyilkos fiatalok számában akkor is növekedne összes számban. "

    Elég nagy hülyeséget írtál. Elolvastad a cikket? Netán kattintottál is egyet az eredetire? Akkor rájöhetnél, hogy pontosan az arány növekszik. Az öngyilkosok száma 100.000-ből 6.8 volt 2007-ben, míg 2018ban 10.8. Másfélszer annyi. Ez a baj.
  • t_robert
    #6
    egy nagyjából 5 évente megváltozó világban hogy lehetne jövőképet kialakítani. Elindul az életben egy fiatal kitanul valami szakmát.... de ki tudja neki garantálni, hogy 10 év múlva még lesz az a szakma. Ilyen lehetett a kovács inasoknak, akik a lópatkolást tanulták majd megjelent a következő évben az autó. Ki tud bármit is garantálni évtizedekre elöre?????