12
  • Gabbbbbbbbbbbb
    #12
    Az ivóvíz egy nemzeti kincs. Abba a rétegbe, ahonnan az ivóvizet nyerjük évtizedek, évszázadok alatt jut csak le a víz. Sokra mész az esővel, ha 40-50 méter mélyen csak a szennyezett víz van.
  • dyra
    #11
    Nekem gyanús, hogy sokkal több vizet használunk most mint amennyi lecsurog azokba a kutakba amiket merítünk.

    "A talajvíz már 1985 márciusában jól mérhetően csökkent az 1971 és 1975 között mért átlaghoz viszonyítva. Van olyan hely, ahol több mint tizenöt éve 6-7 méterrel alacsonyabban van a talajvíz a hetvenes évek elején jellemző szinthez képest."

    "Magyarországon a teljes éves vízfogyasztás nagyjából 5,8 km3 volt a kétezres évek elején, a 2010-es évek közepére pedig 5,9-6 km3-as fogyasztást jeleznek előre."

    "Egy, a Magyar Hidrológiai Társaság megbízásából készült tanulmány szerint a talajvíz szintje felerészben az időjárási tényezők miatt csökken a Homokhátságon, 25 százalékban játszik szerepet a rétegvíz kitermelése, 10 százalékban az erdősítés és 7 százalékban a belvizek elvezetése."

    Nem értek hozzá elég összetett téma. De gondolom több 100 éves viszonylatban könnyen lehet, hogy elsivatagosodik kis hazánk jórésze.

    Meggyőződésem sokkal okosabban kellene kezelni a fogyasztást és a kitermelést is. Az amerikaiak talán még nálunk is jobbak kihasználják ezeket a forrásokat.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.04.08. 15:04:53
  • Palinko
    #10
    De a Föld egy zárt rendszer, ha csak nem tudják bebizonyítani hogy elpárolog az űrbe a víz addig nem fog eltűnni nyugi, persze lokálisan kialakulhatnak a pufferben gondok ahol nem esik mint sivatag, vagy időlegesen ahogy a városodban is megtörtént, de ha most nagyon nincs víz az azt jelenti hogy lesz olyan időszak amikor nagyon sok lesz mert le fog esni, át fog szűrődni a talajon stb. Persze ettől még nyugodtan szomjan halhatunk ha bután gazdálkodunk vele ebben igazad van, de azért nem is az van hogy ha 2 percel tovább zuhanyzunk akkor mindmeghalunk lesz. Ráadásul a ma megspórolt víz nem tudom meddig tárolható? Mert kétlem hogy pl 2 év múlva augusztus 3-án mondjuk hogy de jó hogy ma nem zuhanyoztunk annyit most van mit inni, mert a víznek van olyan tulajdonsága hogy megposhad ha sokáig kell tárolni, kell mindig a friss, kell hogy működjön a körforgása.

    Kaliforniai vízhiány is érdekelne hogy milyen időjárási körülmény az okozója? Elviekben az óceánból annyi párolog hogy nagy essőzések kéne legyenek, mindig a nyílt vízre fújja el a felhőket a szél?
  • dyra
    #9
    Hát pedig eltünteti a vizet. Néhány magyar városban egy egy aszályosabb évben már határon táncol a vízkorlátozás bevezetése. Gyerekkoromban volt 1x - 2x akkor az volt a probléma, hogy nagyon "olcsó" volt a víz. Az emberek meg locsoltak, kocsit mostak úgy, hogy el sem zárták a slagot. A következménye az lett, hogy a tárolókban vészesen leapadt a víz a kutakból pedig nem tudták a biztonságos szinten visszatölteni. Mivel újabban nyakra főre épülnek strandok, fürdők, úszómedencék és egyre több az aszályos év nem lennék meglepve ha hamarosan ismét megtapasztalnánk a vízkorlátozásokat. Most is elég pengeélen vagyunk a föld rettenet száraz ha nem jön egy jó kis esős időszak nyáron gond lehet.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.04.06. 21:46:31
  • t_robert
    #8
    A dolog annyival bonyolultabb, hogy a floridai adatigényeket túl drága volna Alaszkában üzemelő szerverfarmmal kiszolgálni. Ki kell építeni és üzemeltetni hozzá az adatátvitelt Florida és Alaszka közt. Olyan ez, mint egy telefonközpont. A nyíregyházi telefonokat nem szolgálhatom ki egy Szentgotthárdon levő telefonközponttal. technikailag megoldható lenne, csak túl drága volna az infrastruktura kiépítése.
  • t_robert
    #7
    a szervereket közvetlenül nem... nyilván ott valami külön belső tiszta (desztillált vizes) keringő rendszer van. viszont annak hőjét hőcserélőkön keresztül átadják egy külső rendszernek, amit már külső vízzel táplálnak. Valami olyasmi nagyban, mint a vízhűtés a számítógépeink procijain. ott is egy zárt belső folyadék hütő rendszer van. Ami léghűtőn keresztül adja le a hőt. Na itt viszont nem léghűtés vezeti el a hőt a belső keringő rendszerről, hanem egy második folyadék hűtő rendszer. Na ezt a második hütőrendszert kell megtáplálni folyamatosan kivülről évi több millió köbméter vízzel. egy nagyobb adatközpont simán elhasznál több 10 megawatt energiát. Az energia 90-95%-a hőként használódik el, amit több ezer köbméter víz vezet el óránként....
  • t_robert
    #6
    Fel is melegszik a Duna vize pár fokkal az erőmű után jó pár kilométeren át.... a folyó vízhozamának vagy 2-3%-ra szüksége van hűtéshez az erőműnek. Ráadásul gyakran vannak gondok a nyári kánikulában. A folyó vízhozam alacsony, miközben a felvett víz is melegebb már alapból jó pár fokkal. Már többször felmerül kánikulában, hogy mérsékelni kellene az erőmű termelését, mert nem biztonságos a hűtővíz mennyisége és hőmérséklete....
  • t_robert
    #5
    Viszont ott a másik hatás. Ha Arizonába teszik a szerverfarmot, akkor több a napsütés. Ami lehetővé teszi nagy méretű naperőmű farmokat telepíteni, amivel megtermelik a felhasznált áram jelentős részét környezetbarát módon. Rakhatnák a szerverfarmot Alaszkába is jobb lenne a hűtés, de kevesebb az alternatív energia termelés lehetőség. A nagy internetes cégek törekednek rá, hogy szerverfarmjaik energia ellátásában sok alternatív környezet barát helyi energia termelést használjanak. valamilyen szinten regionálisan kell működni a szerverfarmoknak. az túl drága, ha a szerverfarm floridában működik és Chicagóba küldi az adatokat.... az adatátviteli kapacitás azért elég borsos áron épül ki..... Nem mindegy, hogy 50 km-re kell továbbítani az adatokat vagy 4000-re.....
  • kvp
    #4
    Tobbfajta hutesi rendszert szoktak hasznalni a gyakorlatban.

    Az egyik a nyilt koros (Pakson is az van), ahol csak a belso kor(ok) hutofolyadeka kering zart rendszerben, de a termeszetes atfolyo vizet hasznaljak a hutesre. Ettol megmarad a viz folyekony allapotban, csak melegebb lesz. A Google legtobb tenger es folyoparti adatkozpontja is ezt hasznalja. Egyetlen nagy baja, hogy nagyon sok viz kell hozza, hogy a melegedes miatti parolgas minimalizalhato legyen. (max. 1 fokos vizhomerseklet emelkedes engedheto meg)

    Van a parologtatos, ahol a zart kor folyadekat kulso viz parologtatasaval hutik le. A viz megmarad, csak nem ott ahol felhasznaltak, tehat a helyi vizkeszletet fogyasztja. A problemas adatkozpontok is ilyen rendszert hasznalnak, az ilyen rendszer jellemzoje a hutotornyok hasznalata es az azokbol felszallo vizpara.

    Es van a leghuteses megoldas, ahol a zart kor folyadekat (vagy hutogazat) levegovel hutik. Ez a leg energiaigenyesebb megoldas, de nincs vizveszteseg. Altalaban ilyenek az otthoni legkondik.

    A cikkben emlitett problema azert jott elo, mert az emlitett allamokban vizhiany van. Gyakorlatilag a legtobb helyen a mezogazdasagtol veszi el a vizet egy-egy adatkozpont, de sok helyen mar az ivovizkeszletet is veszelyezteti a talajvizcsokkenes. Nagy problema, hogy az ilyen vizhianyos allamokban olcso a napelemes elektromos aram. (mivel sokat sut a nap es ritkan felhos, ami viszont egyutt jar a keves esovel es a gyer helyi vizkeszletekkel) A jo megoldas valoszinuleg a tisztan elektromos hutes hasznalata lenne, lasd zart koru legkondicionalos megoldas. Egyetlen baj van vele, hogy sokkal dragabb es akkor mar nem is annyira erne meg a sivatag kozepebe rakni az adtakozpontot.
  • Palinko
    #3
    Én nem tudom ez az egész víz mizéria annyi helyen téves, pl a wc-n lehúzott vizet is úgy kezelik mintha a wc valami dematerializáló lenne és eltüntetné a vizet. Itt is kétlem hogy csak jó tisztaságú csapvízzel tudnák a hűtést megoldani, mert az északi tenger mellé nem azért tették a szevereket hogy csapvízzel hűtsék, másik meg hogy a vizet nem annyira bonyolult kezelni, ilyen megoldásoknál zárt rendszer, lecsapódik a pára desztilált víz, elvezetik a hőt a földbe akár melegágyat is ültetnek a szerverek mellé, aztán a hideg víz meg megy vissza szervert hűteni. Ennyi, csak jah, biztos pár ezer dollárral drágább mint a levegőbe engedni a vízpárát, de titkolgatni, magyarázkodni, közfelháborodást kimagyarázni esetleges büntetéseket meg kifizetni nem lesz drága? Ráadásul ha elpárologtatják sem történt olyan nagy valami azért kurva kellemetlen lehet hogy neked nem szabad lefürdened mert a google párologtat nagyban, de az a víz sem szublimál mert esső formájában le fog esni újra és feltöltődnek a tárolók, persze az bizonytalan szóval jobb lenne rögtön zárt rendszerben keringetni sőt ha kaliforniában van olyan dolog hogy óceán biztos nem hűt olyan jól a 20-30 fokos óceán víz, meg biztos korrodálja a csöveket (bár azt az északi tengernél már megoldották elvileg) de esetleg mélyebbről szívva az is hideg lesz és azt nem sajnálja senki ha el van párologtatva még google sót is árulhatnának :D Szóval én itt ilyen látszatproblémákat sejtek csak.
  • Gabbbbbbbbbbbb
    #2
    Eredeti Bloomberg cikk ezen képe az érdekes:

    https://assets.bwbx.io/images/users/iqjWHBFdfxIU/ikpq9kwC9JU4/v1/800x-1.jpg

    Mindenki azt hisz, amit akar, én nem tudom mit higgyek :-)
  • DeviloftheHell
    #1
    ezek most komolyan elakarják hitetni hogy folyovizzel hütik a szervereket? :D