64
  • defiant9
    #64
    A kiscsávó agya teljesen más szinapszis struktúrával rendelkezik. 1 peta szinapszis olvasása önmagában is elég komoly kihívás.
    Reálisabbnak tűnik hogy nanorobotok(vírusok) folyamatosan újítják a testi sejteket upgrade-elt(de kompatibilis) DNS-re(ez egy korlátos folyamat pl. agykoponya csontosodása miatt nem lehet módosítani a térfogaton/fejformán).
    Az agyban a már elpusztult neuronok frissekkel pótolhatónak tűnnek, amik majd on-demand hoznak létre szinapszisokat a normál működés során. A régi nem felidézett emlékek persze így kikopnának idővel. A még élő neuron programozott halál(PCD) funkciója szintén módosítandó(neuronunk csak századannyi van mint szinapszis, de ez is rengeteg). Gazdagok számára nem tűnik elérhetetlennek ez a fajta 'örök' lét, hamarább mint a tisztán digitális másolat, párszáz év(?).
  • globint
    #63
    Várok még pár évet, hogy a technika kiforrja magát, klónoztatom magam, meg egyúttal génmódosíttatom a születendő klónomat, aztán az agyamat átmásoltatom a kiscsávóba. Hmmm, ez már az örök élet lesz?
    :D
  • ostoros
    #62
    OFF:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Wolbachia
    Vazzeg, durva ez a természet. :)
  • ostoros
    #61
    Aham, szamárság.
  • defiant9
    #60
    "Az elme BETEGSÉGE generálja. Ami pedig a társadalom betegségére vezethető vissza."
    Az nem mentális betegség hogy valaki nem törődik bele a sorsába és jobbat akar magának vagy az utódjának. Ez ismét csak a dekadens konzervatív mentalitás kiütközése hogy fogadja el ami jutott neki ne akarjon többet elérni. Az a nő akinek még kosármérete sincs úgy próbálja maximalizálni az életből kihozható lehetőségeket hogy egy C kosárméretes implantátumot ültet be, mert tudja hogy a 'disznó pasik' nagy része levegőnek nézi ameddig lapos. Ahogy már említettem az extremitások irányába mozdulás viszont valós veszély ezen a szépészeti ágon, egy etikai kódexbe le lehetne írni hogy a jövőben se kérhessen F kosárméretet ha ehhez harmadik feles DNS-t kellene használni (ha mondjuk az anyukától kapott kromoszóma csomag tartalmazza akkor OK). A plasztikai sebészeknél ma is van hasonló rendszer, ezek a külsőre vonatkozó módosítások ráadásul drága genetikai vizsgálatok nélkül is detektálhatóak. Sokkal jobb a 3. világbeli laborok helyett számonkérhető helyeken legalizáltan tartani az ilyen beavatkozásokat.
  • ostoros
    #59
    "Pl extrem pelda, de egy homoszexualis ember 100 evvel ezelott komoly lelki problemakat fejlesztett ki maganak..."
    Szerintem a mai homoszexuális emberek SOKKAL komolyabb lelki betegségeket fejlesztenek ki maguknak, de mindegy.
  • ostoros
    #58
    "Az elme generálja ezeket a műtéteket..." Egyetértek.
    Az elme BETEGSÉGE generálja. Ami pedig a társadalom betegségére vezethető vissza.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.08.13. 21:32:43
  • ostoros
    #57
    Mintha te magad azt mondtad volna korábban, hogy a társadalom mi mindent megtesz az eltérő emberekért, mint tolószékesek mondjuk, most meg ezt mondod? Hm.
  • Sequoyah
    #56
    Az hogy te nem vagy tisztaban az nem egyenlo azzal, hogy a tudomany ne lenne tisztaba. Ez nem egy uj tudomany ag. Most kapott nagy lenduletet, de az alapelvei regiek, es a kiserleteket se ma kezdtek.

    Raadasul eleg gyors a visszajelzes is, hamar, es egyertelmuen kiderul ha egy modszer nem mukodik, es torzszulotteket general... Szoval 1-2 "baleset" utan gyorsan lelovik a programot es ujragondoljak...
  • defiant9
    #55
    "Nagy esély van *egészséges*torszülöttek,vagy egyéb rendellenességgel született gyerekek létrehozására"
    Minél nagyobb az esély? Ma is születnek 'torzszülöttek'. Mi történne ha genetikai módszerekkel előszelektálnák ezeket a fogantatásokat és olyan embriókat hoznának létre amelyekben nincs meg a rendelleneset okozó génkombináció. Ergó éppen hogy az ilyen esetek csökkenése várható, persze eleinte csak marginális a hatás mivel szűk körben lenne csak elérhető.
  • defiant9
    #54
    "Önmagunk elfogadása a kulcs, nem az Ipenis beszereltetése.."
    És hol van a kulcs? Egy fiatalnak akinek a külsőség a lényeg nyugodtan magyarázhatod hogy fogadja el hogy a rangsor vége jutott neki, baromira nem lesz boldog, de egy felnőtt intelligens nő is simán bevállalja a mellplasztikát ha nem elégedett a testével. Utópia az hogy 0-ra redukálódna az igény, épp az elme generálja emelkedő számban az ilyen műtéteket úgy hogy ezek azért műtétek annak minden kockázatával, és nem is olcsóak.
  • esztyopa
    #53
    Már megint egy olyan *rendszerbe* kezdünk belepiszkálni,aminek a működésével,összefüggéseivel,következményeivel nem vagyunk tisztába.
    Nagy esély van *egészséges*torszülöttek,vagy egyéb rendellenességgel született gyerekek létrehozására
  • Sequoyah
    #52
    Azert az se mindegy, hogy a kornyezeted hogyan tekint rad, mint "kivulallora". Meg ha nem is kozositenek ki, de ereztetik veled, hogy te nem vagy "normalis", azaz nem tartozol be egyik klasszikus kategoriaba sem, akkor ezt te is atveszed, es nem-normaliskent tekintesz akar sajat magadra is.
    Erre is ra lehet mondani hogy fogadd el magad, de az megsem olyan egyszeru.

    Pl extrem pelda, de egy homoszexualis ember 100 evvel ezelott komoly lelki problemakat fejlesztett ki maganak, mig ma pl San Franciscoban boldog eletet tud elni.
    Vagy a lenti peldaval, ha pl minden masodik ember kopasz, akkor valoszinuleg te sem fogod szegyenleni, mert nem te leszel a "kivetel".
  • Macropus Rufus
    #51
    Pontosan. Komplexus lelki eredetű. Azon egy testmódosítás sem segít, csak elnyomja a tüneteket, de attól még meg marad a komplexus. Ha szerencséje van akkor ennyivel megúszta, ha nem akkor jön a száj feltöltés, az arc felvarrás, és a többi okosság. És ezek után sem fog elmúlni a komplexusa csak a tünetei.
  • ostoros
    #50
    "egy komplexusmentes egyén boldogabb párkapcsolatban élhet, hasznosabb tagja a társadalomnak mint egy frusztrált. "

    A komplexust nem a test vagy környezet megváltozásával kell kezelni, hanem az elmével. Önmagunk elfogadása a kulcs, nem az Ipenis beszereltetése...
  • Macropus Rufus
    #49
    teljesen igazad van. A természet sokkal gyorsabban állítja elő a gmo gyerekek kórokozóját, mint sem felfognánk annak a súlyát, hogy gmo gyerekeket hozunk létre.
    (lásd még gmo gabona milyen mértékben módosította a kártevőit)
  • defiant9
    #48
    Valahol igen. Szuper antibiotikum szett, szuper rezisztens baktériumok a jelen helyzet. Az érem másik oldalán a kezeletlen esetek miatti magas halálozási ráta van. Egyébként nem a vírusoknak ellenálló ember lesz a cél, ez eleve lehetetlen küldetés. Eleinte a scope a gyakori betegségek örökletes komponenseinek kiiktatása (diabétesz, rák fajták, magas koleszterin, stb.) lehet. Persze a kopaszság(aminek van pénzügyi relevanciája is a drága hajbeültetéseken keresztül) szintén rajta lesz a választéklistán mert ez is örökletes. Összességében az ismert hibák kiszűrése jelentős kiadástól szabadíthatja meg az egyént és a társadalmat is, így akár lehet pénzügyileg is pozitív egyenlege a genetikailag megtervezett babának (de ehhez látni kellene hogy mainstream szinten mennyibe is fájna az eljárás)
    Ami egy érdekes aspektus hogy miként változnak az ingerküszöbök ha pl. nem lesz lapos mellű nő vagy kis termetű/kis farkú kopasz pasi. Valszeg valamelyest felfelé fog tolódni, de fizikailag felső korláttal bír(a túl nagy már rossz). Én még ebben is látom a pozitív hozadékot, egy komplexusmentes egyén boldogabb párkapcsolatban élhet, hasznosabb tagja a társadalomnak mint egy frusztrált.
  • ostoros
    #47
    Szuper ember, szuper vírus...
  • defiant9
    #46
    "Kezdjek csak el szivatni abtermeszetet."
    Már elkezdték. Azzal hogy a fejlett orvostudomány életben tartja azt aki pár száz éve még meghalt volna egy gyermekebetegségben azzal már belenyúltak a rendszerbe, szumma hatás tekintve negatív ágon(természetesen támogatom a beteg egyén megmentését). Kérdés hogy belenyúlsz-e a másik irányból is hogy javítsd pl. ezt az okozott hibát?
  • defiant9
    #45
    "illegalis biologiai kiserletezgetest"
    Azért illegális mert mondjuk az aktuális sövényekben ez van benne. Itt most az a kérdés hogy minek kell benne lenni.

    A természet is "biológiai kísérletezést" végez, folyamatosan módosítgatja a genetikai állományt, ezekből néha ebola vagy anthrax lesz(egyfajta biológiai fegyver). Az ember kapcsán is a természet több százezer kombinációt próbál ki minden nap élesben. Mitől veszélyesebb az hogyha valaki nem random dobálja a kockát hanem átgondoltan módosít? (az ember intelligens, a természet brute force elven dolgozik)
    Én első körben azt engedélyezném hogy csak a szülők genetikai állományából hozzák létre az embriót, amikor már elég stabil az ezirányú tudás akkor lehetne tovább lépni idegen DNS használatával. A hozadéka már első körben is meglenne, és igen a gazdagok gyereki ezáltal szebbek, ügyesebbek, okosabbak lennének. A saját génből kombinálás egyébként teljes bizonyossággal kimutatatlan, így megbélyegezni sem lehet a gyereket (nagyon drága vizsgálatok kellenének a valószínűsítéshez is amire nincsenek a társadalomnak erőforrásai, még arra sincs hogy a betegeket korrekten kezeljék). Azt se feledjük hogy az ilyen módosítás csökkentené az elszálló TB költségvetések terhét, mert a betegségeket szelektálnák első körben ki. Tehát valahol ez a prevenció éppenhogy társadalmi érdek.
  • ugh
    #44
    Genmodositott ember, hogy immunis legyen a betegsegekre.
    Aha.
    Attol, azt hiszik ne, meg mindig a termeszet iranyit.
    Azaz ad es elvesz.
    Arrol nem is beszelve, nagyon ugy tunik a virusoknak, bakteriumoknak igyen jelentos szerepuk van az evolucioban.
    Kezdjek csak el szivatni abtermeszetet.
    Majd visszanyal a fagyi.
    Ez biztos.
    Mindig igy van.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2019.08.11. 14:28:46
  • molnibalage83
    #43
    Vegyi? Most akkor döntsed már el, hogy vegyi vagy biológiai, mert szezon és fazon.
  • Steel
    #42
    "Szerinted. Más szerint meg nem. Tudományos bizonyíték?"
    Most trollkodsz, vagy tényleg nem tudsz róla, hogy létező jelenségről beszélgetünk?
    Pl. itt is arról értekeznek, hogy némely növekedési hormonnal kezelt állatok húsa és a tejből készült tejtermékek ösztrogén ill. inzulin növelő hatást váltanak ki azért, mert az állatok húsán és tején keresztül az az extra mennyiségű ösztrogén bennünk landol.
    Egyes értekezések egyenesen rákos daganatok kialakulásával hozzák összefüggésbe az állatok hormonkezelést.
    Ezt is érdemes megnézni.
    Tyúkmellű fiatalokról se hallottál?? Szerinted az ösztrogénszintjüket mi tornázza fel annyira, hogy tizenpár évesen el vannak zsírosodva, és tyúkmellett eresztenek?

    Szóval ez itt pont nem divat, okoska. Nézz utána hány ország tíltotta ki pl. az amerikai hormonkezelt húsokat és tejtermékeket. Köztük volt Japán és btw. az EU is.

    Ez: "Az is vicces, hogy felfoghatatlan számodra, hogy valaki nem eszik péksütit"
    meg ez: "Mondom, úgy látszik te sem jutsz el oda, ahova az emberek nagy része. Gyakorlatilag az értelmezési tartományodon kívül van az, hogy valaki nem csinál valamit"
    Ez mi??? Te egyáltalán elolvasod, amit írok? Hol írtam én bármit a saját személyemmel kapcsolatban? Valójában éppen te hozod mindig a saját példádat, annak ellenére, hogy én mindig a globális, mindenkit érintő szemszögöket keresem... Ezt nem tudom hogy hoztad össze.

    Hamár saját példád erőlteted. Tizenpár éve nem eszek finomított cukrot. Mióta megtehetem, elhagytam a finomított szénhidrátokat, szinte teljesen. Ez heti egy reggeliben van jelen, ha egyáltalán olyan a hét, de a lakásban nem tartok finomított lisztet, se cukrot. Olyan kenyeret és tésztát eszem 90%-ban, aminek a ch-ja 30 gr körüli, és nincs benne finomított liszt, se cukor. A maradék 10% az néha egy kis burgonya, és még kevesebb rizs. Az inzulinszintem meg se rezdül egy finom csirkepörkölt-tészta-savanyúság kombó után, mert még a savanyúság is házi, cukormentes, édesítőszerrel. Ennyit rólam.

    A hsz-ed utolsó részére meg csak annyit írok, hogy ennek a kenyérnek az ára 1830 Ft/kg. A tészta pedig 2800 Ft/kg.
    Ezt szerinted mennyien engedhetik meg ma magyarországon, akik tényleg el akarják felejteni a finomlisztes szarokat? Tudsz nekik valami alternatívát, ami a fent leírtakat tudja, és nem ilyen árban van?
    Nem csak főzni kell ma tudni, hogy egészséges légy, hanem úgy is keresni, nagyokos...
    Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.08.09. 21:45:58
  • kvp
    #41
    "Mi köze a CRIPS-pel végrehajtott gépszerkesztésnek ahhoz, ha valaki vegyi fegyvert készít? A biológiai fegyvereknek gyakorlatilag semmi értelme sincs, de valahogy ez sokaknál még nem esett le. Miért? Mert ki a fasz akar olyan fegyvert, ami útjára bocsátás után kontrollálhatatlan, hogy mit csinál? Mintha olyan karabélya lenne a katonának, ami egy idő után lelövi a katonát, ami tartja, mert csak. Egy biológiai fegyver másik alapvető problémája meg a terjesztése."

    Az, hogy egy szandekosan eloallitott vegyifegyver is messze nem olyan veszelyes mint egy hibasan eloallitott genmodositott szantofoldi noveny. Ehhez kepes ha valaki illegalis vegyifegyver labort epitene egy kaotikusabb orszagban, akkor azt ha nem tudjak helyi erokkel felszamolni, akkor tobbnyire porig bombazzak. Biztos ami biztos alapon. Es ebben a vilag osszes nagyhatalma egyetert, meg Kina is.

    Ehhez kepest az illegalis biologiai laborokat meg inkabb irtani kellene. Az, hogy csak genmodositott babakat, meg genmodositott kukoricat gyart vagy egy genmodositott bacit gyogyszergyartashoz nem jelenti azt, hogy nem csuszik valami hiba a kivitelezesbe es lesz belole biologiai fegyver. Nem szandekosan, csak veletlenul. Mert nem volt megfelelo szintu a biztonsag, nem volt megfelelo szintu az ott dolgozok tudasa. Es igen, akkor ez a keszitokre is negativ hatassal lenne, de az akkor mar teljesen mindegy. Ezert kell(ene) tuzzel vassal megakadalyozni __barmilyen__ illegalis biologiai kiserletezgetest. Legyen az genmodositott baba vagy genmodositott bab.
  • molnibalage83
    #40
    Mint korábban írtam a hormonnal kezelt hús- és tejtermékek hatásai már észrevehetőek.

    Szerinted. Más szerint meg nem. Tudományos bizonyíték?
    Nagy divat lett mondani a kajára, hogy szemét bármiféle érv vagy bizonyíték nélkül.

    Az is vicces, hogy felfoghatatlan számodra, hogy valaki nem eszik péksütit. Akkor voltam 90 kg, amikor kétszer reggeliztem a korán kelés miatt és csak péksütit a második alkalommal. Most 1 hét alatt sem eszek meg kb. egy negyed kilós kenyeret és kb. a péksüti, az az ebédhez a desszert, ha éppen van. De van, hogy 1-2 hétig nincs vagy max. edzés előtt, amikor meg úgyis kell a kraft.

    Mondom, úgy látszik te sem jutsz el oda, ahova az emberek nagy része. Gyakorlatilag az értelmezési tartományodon kívül van az, hogy valaki nem csinál valamit. Persze látom én az embereket és családokat akik annyi péksütit vesznek egy szuszra, amit én 2 hónap alatt tolok le és persze jól el is vannak hízva. Aztán nem értik, hogy miért...

    A köretek közül is a krumpli, a tészta nagyon durván vissza lett véve, saláta, gyümölcs.

    Persze könnyebb verni a tamtamot, hogy szar a kaja és hülyén enni. Persze mit vár az ember, amikor sokaknak egy basic rántotta összeütése is meghaladja a képességeit? Az egészséges étkezés egyik alapja az, hogy az ember elkezd magára főzni...
  • Steel
    #39
    Nyilván nem csak a táplálkozás, életmód miatt következik be a hajhullás, de azokat komolyan véve akár késleltetni vagy visszafogni is lehetne.
    Legtöbb oldalon az okokat fontossági sorrendbe téve, a vitaminhiányt, az immunrendszer gyengeségét és a hormonális elváltozást, a genetika elé helyezik. Ezt magad is megnézheted. Az előbbi három függ a táplálkozástól? Minden bizonnyal.

    A mai élelmiszeripart egyáltalán nem menti fel az, hogy a sok szar mellett egészséges organikus élelmiszerek is elérhetőek.
    Sok gyártó simán tartós szart árul, semmi pénzért, legálisan. A clean food mára egyre inkább a tehetősebbek luxusa lesz, míg a szegényebbeknek marad a junk food.
    A sok fehérjét pedig honnan szerzed be? Nem lehet minden nap halat és főzeléket enni. Mint korábban írtam a hormonnal kezelt hús- és tejtermékek hatásai már észrevehetőek.
    Jó minőségű, tiszta fehérjéről pedig az emberek nagy része csak álmodik (ha egyáltalán érdekli).
    Kevés szénhidrátot hogy eszel, ha minden hétköznapi péksüteményben a szénhidráttartalom 70-80% vagy afölötti?
    Hol veszel ma egészséges élelmiszert, ha úton vagy? Nem vittél magaddal, mert nem tudtad, hogy utaznod kell.

    Amit írtam korábban, azt tartom: elbaszott élelmiszeripar a mai, ahol legálisan lehet fost gyártani és apró pénzért eladni. Majd vesznek még belől, ha fél vagy egy óra múlva újra megéheznek.
    Remélem ehhez nem kell stat, lemész bármelyik boltba, megnézed mi a kínálat, elolvasod a csomagolás cimkéjét.
  • Steel
    #38
    "És erre miféle adatod van...?"
    ott van a #28-ban két link kezdésként
    Aztán ezt is akár meg ezt is.
    A családi tőrténeted meg inkább irreleváns a kettőnk vitáját illetően. Globálisan jelent problémát a közellátó emberek (gyerekek) rohamos növekedése, ami 30-35 év alatt kvázi duplájára nőtt.

    Ezért remélem te se gondolod komolyan amit a #27-ben írtál, hogy már nem kell futni a medve és a tigris elől, szóval hirtelen a 20 században jelentősen romlásnak indult a szemünk, és semmi köze ahhoz, hogy mit eszünk (vagy gyerekként mit raknak elénk).
  • molnibalage83
    #37
    Nem, a kopaszodás mindig is hatalmas szórással működő dolog volt. Ismerek olyan embereket, akinek 30 éve korára olyan kevés haja maradat, hogy azt a keveset inkább leszedte és kopaszon éli életét, mint kevés hajjal. Meg olyat is, akinek 60 éves korában dúsabb haja van, mint nekem 36 évesen.

    Te mindenféle stat alap nélkül kijelentesz dolgokat és a végtelenbe extrapolálsz belőle.

    A mai élelmiszer ipar? Soha nem látott mennyiségben elérhető az egészséges és tiszta kaja, csak a sok hülye nem tud élni vele. Én is majdnem 90 kg voltam 9 éve úgy, hogy sportoltam is. Csak hülyén ettem. Kb. egy mondatban leírható, hogy mit kell csinálni.
    Kevés szénhidrát, közepes zsír, sok fehérje. Ezzel egy kicsit sportoló ember egészséges marad, ha tesz mellé elég zöldséget és gyömülöcsöt. De erre nem képes a lakosság túlnyomó része. Megy a szénhidrát szénhidráttal és csodálkoznak hogyan néznek ki. Most 75 kg alatt vagyok.
  • Sequoyah
    #36
    En azt mondtam, hogy a mai, szocialis alapu kormanyzatok (gyakorlatilag az osszes nyugati demokracio, USA-t is beleertve) arra torekszik, hogy a hatranyos helyzetueket segitse valamilyen modon.

    Az hogy te hozol egy kiveteles, margionalis es raadasul nehezen ellenorizheto peldat, az meg veletlenul sem cafolja a fenti kijelentest. Jobb lett volna ha azt hozod fel peldanak ami most pl USA-ban tortenik, hogy az illegalis bevandorlok gyerekeit elszakitjak egyes esetekben a csaladjuktol, es igy kvazi a gyerek issza meg a levet azert mert a szulo illegalisan akar bevandorolni.
    Es ez ossztuz ala is kerult, nem csak az ellenzeki, de minden oldalrol, mert mar ez is tullepett egy hatart meg a normalisabb republikanosoknal is.
    Erre mondjak, hogy a kivetel erositi a szabalyt.
  • molnibalage83
    #35
    Nálad nagyon messzire gurult a gyógyszer. Összemosol totálisan eltérő dolgokat.

    Mi köze a CRIPS-pel végrehajtott gépszerkesztésnek ahhoz, ha valaki vegyi fegyvert készít? A biológiai fegyvereknek gyakorlatilag semmi értelme sincs, de valahogy ez sokaknál még nem esett le. Miért? Mert ki a fasz akar olyan fegyvert, ami útjára bocsátás után kontrollálhatatlan, hogy mit csinál? Mintha olyan karabélya lenne a katonának, ami egy idő után lelövi a katonát, ami tartja, mert csak. Egy biológiai fegyver másik alapvető problémája meg a terjesztése.
  • Sequoyah
    #34
    Sajnos mindenfele jogszabaly-rendszer evolucios, nem pedig tervezett. Szoval mindig van egy uj helyzet amit kezelni kell, es hozzatoldanak egy uj torvenyt az eddigi torvenyhalmazhoz, aztan ha nem omlik tole ossze, akkor marad...
  • molnibalage83
    #33
    Neked nem tűnt fel, hogy a ma 80 év fölöttieknek még a 60-as éveikben is sűrűbb hajuk volt, mint a mai ötvenes korosztálynak?
    A rövidlátásban érintettek száma szintén jelentős mértékben változik. Globálisan a modern világokban tekintve 30 év alatt majdnem megduplázódik a látássérült emberek száma. És ha azt a függvényt tényleg nagyjából egyenesnek tekintjük, akkor látszik, hogy a 60-as évek előtt 5%-a se volt a mai megbetegedések számának. Azért ezt végkép nem kéne szimplán a "szerencsétlen" genetikára fogni!

    És erre miféle adatod van...?
    Egyébként meg a látás élessége életkorral is változik és bizony genetikai hajlam van rá. A családban nálunk apu és anyu is rövidlátó és milyen meglepő hárman tesók mid azok vagyunk, csak eltérő mértékben. Nekem 0,5 és 1,75 dioptriás szemüvegem is volt már.
  • Macropus Rufus
    #32
    No igen. Ez egy buktato lehet, de ha erre ramennek viztos, hogy lesz megoldasa a genetikai azonositasnak.
  • Steel
    #31
    "A kopaszodás természetes folyamat a lakosságnál, főleg a férfiaknál.* Mindig is az volt..."
    Látom szövegértelmezési készséged ott maradt valahol az általános iskolában... te is visszamehetnél néha pár órát ismételni.
    Nem azt írtam, hogy a kopaszodás az új jelenség, hanem ma már egyre inkább a fiatalemberek sorsa, ahhoz képest, hogy korábban az idősebb korosztályt érintette.

    "Ez pont olyan, mint a rákos halálozások növekedése is amiatt van, hogy egyre tovább él az ember és az időskori rák egyre gyakoribb "
    Ilyet le mersz írni minden forrás nélkül? Ha egy kicsit is megnézted volna, akkor te is megtalálhatod, hogy a a rákos megbetegedések számának kevesebb mint 1/3-át, mostani tanulmányok szerint, nem a "rossz szerencse, vagy genetika"-ra vetítik ki, hanem a környezeti hatásokra. 1990 óta pedig az 50 és 70 év közötti betegek száma kb. megmásfélszereződött.
    Ebbe azért a helytelen életmód, mozgásszegény életmód (ahogy te is írtad), ÉS helytelen tápálkozás is beletartozik. Amikor helytelen táplálkozásról írok, akkor ugye világos, hogy nem (csak) a fogyasztóra gondolok. Ha szar kaját kapsz, akkor mindegy mennyire vagy tudatos...

    "Az ízületi panaszok hátterében meg sokszor étkezési gondok is vannak + mozgáshiány + túlsúly."
    És a mai élelmiszeripar az pont nem étkezési issue ugye? Egyre nehezebb követni a logikai bravúrjaidat, vagy inkább öngóljaidat.
    Elbarmolt élelmiszeriparról írok, és kiragadsz egy tárgyat, majd rögtön konteot és haluzást kiáltasz.
    Mintha a többi faktor, mint a hormonkezelt húsok-tejtermékek, túlcukorzott és szénhidráttal agyon tömött élelmiszerek ettől semmissé válnának. Mintha egyébként a GMO-n kivül minden a legnagyobb rendben lenne... igazi struccpolitika tőled, meg egyébként is magad minősíted ezzel az ideböfögéssel
    Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.08.09. 13:57:06
  • kvp
    #30
    "Mintha a dróntámadások 100%-ban pontosak lennének és a cél azonosítása is az lenne és ne lenne járulékos kár, meg ártatlan áldozat OMG...
    Ha az állam valóban küzdeni akarna ez ellen akkor sokkal célravezetőbb eszközei is vannak. Te kb. baltával akarsz agyműtétet végezni vérhülye ideológia alapján."

    Mivel a terulettel foglalkozo tudosok jellemzoen a nyugati vilag torvenyeit es szabalyozasat kevesbe betarto orszagokba mennek kiserletezni, nem igazan maradt semmilyen hagyomanyos eszkoze a nyugati kormanyzatoknak a folyamat megallitasara. Gyakorlatilag ha valaki most fogja magat es egy kevesbe demokratikus, az ensz szabalyozasokat nem betarto (vagy betartatni keptelen) orszagba megy kutatni, akkor sajnos semmilyen mas modszer nincs arra hogy utanna menjenek es megallitsak.

    Nem azt irtam, hogy jo a megoldas, hanem hogy nem nagyon maradt mas. Sajnos a genetikaval felelotlenul jatszo tudosokat potencialis terroristakent kell kezelni, ha nem kepesek a nemzetkozi torvenyeket betartani. Meglepo, de meg a kozismerten a nemzetkozi szabalyokkal nem torodo Kina is megilyedt a folyamattol. Semmi nem akadalyoz meg egy illegalisan kutato csapatot abban, hogy a genmodositott gyerekek mellett valamilyen egyedileg osszeallitott biologiai fegyvert is legyartsanak. Mindketto illegalis, mindketto jol fizet. Ha pedig egyetlen allam sem tud rendoroket vagy szarazfoldi alakulatokat odakuldeni, akkor sajnos nem marad mas mint az illeto tudosokat es a kutatokozpontot legicsapassal kiiktatni. Ez eleg nagy elrettento erovel is rendelkezik abba az iranyba, hogy ne is akarjank az emberek illegalis modon genszerkesztett gyerekeket vagy barmilyen illegalisan eloallitott genetikai allomanyu elolenyt vasarolni. (legyen az biologiai fegyver vagy csak egy uj, eddig nem letezo, potencialisan veszelyes mezogazdasagi novenyfaj) Akit lehet le kell csukni, akit nem, azt mas modon kell megallitani.

    Egyszeruen annyira veszelyes amit csinalnak es annyira alacsonyra kerult a belepesi korlat, hogy a teljes emberisegnek ossze kellene fognia a tulelesunk erdekeben, hogy ezeket a folyamatokat megallitsuk.

    ps: Miert veszelyesebb egy eloleny a kemiai vagy nukelaris fegyverekhez kepest? Ugyanis kepes szaporodni. Egy kemiai fegyver egy ido utan eloszlik, egy atlagos nuklearis fegyver is csak relativ kis teruletet szennyez el, de nem kepes egyik sem a teljes foldi bioszferat veszelyeztetni. Egy hibas genbeultetes egy sima mezogazdasagi novenyben viszont barhova eljuthat ha egyszer kiszabadul a termeszetbe. Ugyanezt jatszani emberekkel meg felelotlenebb dolog.
  • ktamas74
    #29
    Génmódosított emberek, akikre nem hatnak a ma ismert betegségek? Hajrá! Majd jön olyan betegség, amire ők is érzékenyek lesznek (lásd. szuperbaktériumok). Ez egy szélmalomharc a természettel szemben, amiben végül ugyanúgy alulmaradunk mint máskor. Ha másért nem, akkor túlnépesedés következményei miatt (háborúk, éhínség stb.)
  • Steel
    #28
    "Ezek tipikusan genetikai hatteru problemak"
    Ilyen mértékü, és ennyi embert érintő elváltozásnak pont vajmi kevés köze van az öröklődéshez. Neked nem tűnt fel, hogy a ma 80 év fölöttieknek még a 60-as éveikben is sűrűbb hajuk volt, mint a mai ötvenes korosztálynak?
    A rövidlátásban érintettek száma szintén jelentős mértékben változik. Globálisan a modern világokban tekintve 30 év alatt majdnem megduplázódik a látássérült emberek száma. És ha azt a függvényt tényleg nagyjából egyenesnek tekintjük, akkor látszik, hogy a 60-as évek előtt 5%-a se volt a mai megbetegedések számának. Azért ezt végkép nem kéne szimplán a "szerencsétlen" genetikára fogni!

    "Ahogy a raknal is a legfontosabb tenyezo a genetikai alapu hajlam."
    Hát pont nem. Itt és itt kitárgyalják, hogy az öröklődés pont a kevesebb százalékot érinti a rákosok között, tehát a nagyobb rész esetében a helytelen táplálkozás, helytelen és vitaminhiányos életmód és többek között a hormonális elváltozás vezet végül a rákosodáshoz.
    Lehet olyan, akinél könnyebben megjelenik az elváltozás? Természetesen, de végeredményben ahhoz is kell egy katalizátor: nagy részt a mai, kurvára egészséges élelmiszerválaszték.

    Ez a mai világ pont nem a mi genetikánkat javító, fejlesztő környezetet teremtette meg, hanem sajnos fordítva. Az egészség az egyre inkább egy luxus, a gyógyszeripar pedig világvezető biznisz. Ennek lesz a magasabb oktávja a génmódosított babák.
    Mivel ebben igazad van, génmodosítással lehet valakit rezisztenssé tenni a mai világunk (az általunk) kreálta hatásokkal szemben.
    Kérdés mi lesz az ára?
    Utoljára szerkesztette: Steel, 2019.08.09. 12:25:01
  • molnibalage83
    #27
    Ez az egész génmódosított, hormonkezelt, agyon ízfokozott, betablettázott élelmiszeripar is megtette a maga hatását. Még 40 se vagyunk, de hasonló korú barátaim, ismerőseim nagy része már most küzd a hajhullással, izületeikre-re panaszkodnak, olvasáshoz szemüveget használnak, és még lehet sorolni.

    A kopaszodás természetes folyamat a lakosságnál, főleg a férfiaknál.* Mindig is az volt... Vagy te soha nem láttál képeket a képkészítés hajnala óta...?

    *A családomban minden férfi erősen kopaszodik, a nagyapáim is kopaszodtak. A dédapám közül is kettő tökkopasz volt 40-es éveire. Pedig hol volt akkor GMO vagy más? Csak nem azért, mert a genetika már csak ilyen...?

    Szemüveg használat. Nos, 2001-ben 19 egyetemi csorttársamból 3-an voltunk szemüvegesek. De nem azért, mert csak ennyien láttunk rosszul. 11 embernek adtam oda (emlékeim szerint) a 1,5 dioptria körüli szemüvegemet és kb. a fele (!) jobban látott vele. Ez mit jelent?

    1. Azt, hogy az rövidlátás már nem esik ki genetikai állományból, amióta ezzel túl lehet élni és nem fal fel az első ragadozó, mert vaksi vagy.
    2. Azt, hogy az emberek egy része soha nem tudta, hogy az ő látása min. 0,5 dioptrián túl van, azt hiszi, hogy a rossz látása a normális, mert mindig is úgy látott.

    Semmi köze ahhoz, hogy te mit haluzol be. Egyszerűen csak egyre több ember számára adott a látáskorrekció lehetősége. Ez pont olyan, mint a rákos halálozások növekedése is amiatt van, hogy egyre tovább él az ember és az időskori rák egyre gyakoribb. Régen az emberek meg sem élték, hogy egy ilyen idővel/öregedéssel növekvő kockázat kinyírja őket, mert belehaltak ennél sokkal banálisabb dolgokban is.

    Ha ma 100 megszületett emberből mondjuk 20+ megéri a 80+ életkort, akkor a rák esélye egy ponton túl közelít egy igen magas százalékhoz. Csak régen 100 megszületett emberből 20 nemhogy a 80+ életkort nem érte meg, de még a serdülő korát sem. Ergo nehezen halhattak meg rákban...

    Az ízületi panaszok hátterében meg sokszor étkezési gondok is vannak + mozgáshiány + túlsúly. . Az ízületek és minden más egy adott tömegig funckionálnak jól és használni is kell őket mértékkel. Persze amíg a magyarok kb. 50%-a semmilyen testmozgást nem végez, az egészséges táplálkozás alapjairól lövésük sincs.... De te persze egyből minden másra gondolsz...

    Ebből kiindulva vajon mit okoz majd az idő előrehaladtával, egy egyén életében a génmódosítás...

    Az ugye megvan, hogy a növények szelektív nemesítése is génmódosítás, csak nem célzott volt, hanem válogatással és sok próbálkozással? Azóta célzottan megy és....
    ..és semmi....





    A kommented színvonala kb. egy középiskolás logikai gondolkodási szintet sem üt meg, de lelkesen osztod az észt.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.08.09. 11:32:07
  • molnibalage83
    #26
    A kereső használata nem tiltott... Konteózás helyett...
  • molnibalage83
    #25
    Te mikor hülyültél meg ennyire? Régen teljesen értelmes kommenteket toltál, kb. egy emlékszem rád, mintha egy második Cifu lettél volna, egy béna hasonlattal. Most a leostobább hülyeségeket kommenteled be egyre többször. Dróntámadás meg egyéb ökörségek. Úristen...

    Mintha a dróntámadások 100%-ban pontosak lennének és a cél azonosítása is az lenne és ne lenne járulékos kár, meg ártatlan áldozat OMG...
    Ha az állam valóban küzdeni akarna ez ellen akkor sokkal célravezetőbb eszközei is vannak. Te kb. baltával akarsz agyműtétet végezni vérhülye ideológia alapján.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.08.09. 11:19:45