54
  • Kissssss0 #54
    paraszt hozzáállásod már rögtön megmutatkozott a legelső alkalommal mikor ideböfögtél valamit, magyarázhatod a bizonyítványt ahogy akarod, ebből már nem dumálod ki magad... ahogy viselkedsz, azt is kapod vissza... "Ki mint vet, úgy arat." nem kell pislognod ha pofánbaszod magad a saját közmondásoddal. :)

  • ostoros
    #53
    Akinek telik iphonera, annak teljen pszichológusra is... Mielőtt azt látjuk a híradóban, hogy valaki lefejezett valakit, mert szarozta a telefonját.... :)
  • NEXUS6
    #52
    Naszóval. Megjött a jószág. 46 mm, valójában nem nagy, pedig kicsi a csuklóm. Az automata kína sárkányos órám volt kb ekkora. A jelenleg használt Casiom sokkal kisebb számlapos hagyományos óra fémszíjjal kb 2X olyan nehéz, szal nem kényelmetlen.
    Xiaomi Mi8 telóra 10 perc alatt mindent feltelepített, azóta csont nélkül működik minden, frissített, meg ami kell.
    Hívás indítás, fogadás jó buli. Üzengetéseket kell majd megoldanom, mert a bepötyögésen kívül egyelőre mást nem ismer, legfeljebb átállítom angolra és akkor a kézírásos karaktereket is felismeri.
    Gyors, a szolgáltatásokat az ember pillanatokon belül megszokja, hogy ne akarjon mindíg a telójához kapkodni. Szóval jó ez.
  • NEXUS6
    #51
    Úgy tűnik az most mindenkinél a megoldás, hogy csinálnak egy-két fajta dizájnt, pár fajta tokozást, és vegyen az ember hozzá trendi szíjat/szíjakat. Végül számlapból meg van minden márkán rahedli féle. :)
  • M2 #50
    Szerintem is nagyon jól néznek ki a Samsung órái, szemben az Apple Watch-csal, ami meg inkább olyan semmilyen a minimál designjával. Egyedül a méretükkel van problémám.

    A tekerős megoldásuk is nagyon adja, plusz valahogy jobban kézre is esik. De ez csak első benyomásom volt, hosszabban nem használtam.
  • NEXUS6
    #49
    Végül csak berendeltem egy 46-os Samut. :) Az elvileg bírja a 4-5 napot, kis utánajárással (kb 5 perc) a hivatalos ár alatt bőven lehet hozzájutni, online boltokban.

    Az Apple pöcörgetős gombjához képest nálam a Samu tekerentyűs megoldása jobban teccik, az egésznek jobban óra fílingje van összességében. De ízlések és pofonok.

    A Huawei is teccett ugyan, hogy pl. sokáig bírja, cserében nagyon kis teljesítményű a hw, ami benne van. A tesztek szerint szépen gyorsulgatott a frissítésekkel, de az első rendszer sw még nagyon akadozott, az üzletben is idegesítően laggolt, amikor próbálgattam. A Xiaomi ár érték arányban nagyon bejött volna (a Stratos), a kijelző szerintem a legjobban eltalált, nem kell háttérvilágítás, a háttérfény biztosítja az LCD láthatóságát. De hw/sw tekintetében ez is elég harmatos, nem tűnik nagyon bővíthetőnek, testre szabhatónak.

    Az Apple kockakialakítása nekem nem is teccik, meg hát nincs ájfonom, meg annyi pénzt sem akarok rákölteni (2X annyit, mint amennyibe a Samu kerül). Szal maradt a 46-os galaxy.
  • NEXUS6
    #48
    Hmmm. A 42-es rózsaranyban kifejezetten nőies. Csak azt azért nem ajánlanám senkinek, mert 2 nap az üzemideje.
    A Samu órák amúgy Tizen OS-t futtatnak, ami a galaxy watchnál nagyon szép fluid működést produkál.
  • Bruce_Willis
    #47
    Igazából pont ezt magyarázom neked hogy nekem nem számít milyen logó van rajta, csak az számít mire képes egy használati tárgy, egy ökoszisztéma.
    Épp most panaszkodik mellettem a sógrom hogy felhívta valaki egy ismeretlen számról, és kis idő elteltével a facebook értesíti hogy jelölje be az illetőt ismerősnek... (pedig nem is erről témáztunk..)
    Na ez az amitől nekem hányingerem van, ez az amit ti soha sem értetek meg, és nektek egyáltalán nem fontos az adatvédelem. A gugli-fb kettős otromba tolakodását soha nem tudnám elviselni. Talán még megérem hogy nem csak két rendszer lesz a világon. Talán egyszer létrehoz valaki egy teljesen google- és facebookmentes rendszert.
    Amit én magam értem el az életben, aki vagyok azt itt soha nem fitogtatnám mert nagyképűen hangzana.

  • M2 #46
    Fekete színben abszolút férfias az Apple Watch 4, nőknek nem is ajánlanám. A fémszínűre meg azt mondanám inkább, hogy unisex, plusz erősen szíjtól függő. A méret szintén nem női/férfi, hanem inkább csuklómérettől függ.

    Az okosóra egyáltalán nem szükséglet, nagyobb részben kényelmi eszköz, kisebb részben mozgásra motiváló eszköz, de utóbbihoz a tulaj hozzáállása sokat számít. Részemről Huawei és Xiaomi Bandekkel kezdtem, hogy eldöntsem, mennyire kell nekem ez egyáltalán. Egy év után léptem az Apple Watchra, ami azért más világ, de nagy hátránya a kötelező iPhone.
  • ostoros
    #45
    Jobb lenne, ha az egódat olyasmiből merítenéd, amit te magad értél el, ami te magad vagy, nem pedig abból, hogy mit vettél a boltban, meg az autókereskedőnél.
    Mentálisan egészségesebb.
    Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy elmebeteg lennél, de egy lépés lenne számodra a helyes irányba.
  • igazamvanvagyig
    #44
    Na most egy téglalap alakú óra az minden csak nem nőies főleg 44 mm be. .A csamcsung 40mm -esbe női 46 mm-be gusztustalanul undorítóan nagy egy szumoson esetleg jól áll,marad a 42 es ami nem rossz de nem adriod wear hanem egy Hogyismondjam finoman nem a legjobban optimalizált nem a legstabilabb nem a legjobb rendszer van rajta....
  • NEXUS6
    #43
    Médiamarktban végigtapiztam az okosórákat. KB a Samu Galaxy Watchot fogadnám el, de bakter egy sport óra legalább egy hosszúhétvégés sátrazást bírjon már ki!
    Apple okosóra meg nagyon... őöööö nem azt mondom hogy gagyi, maradjunk annyiban hogy nőies. Haverjaim rendesen savaznának, ha olyannal jelennék meg. XD Persze valakinek stílusába vág. Ahogy nézem még kisebb az üzemideje, mint a Samuénak.

    Kicsit most ráizgultam ezekre az okosórákra, de kicsit lelohadt a lelkesedésem.
  • Tikal #42
    Garmin Fenix órái elég jól néznek ki, simán hordhatóak ha az ember nem öltönyhöz veszi fel, csak valami casual öltözékhez, nem érződik úgy hogy te amugy reggel futni voltál, csak a kezeden maradt :)
  • M2 #41
    Azért a 300 ezres sportóra hordása a szememben egy esetben nem sznobizmus: ha valaki profi sportoló.
    A sportórák és az oksórák meg teljesen más termékkategória, még összehasonlítani is felesleges bármilyen paraméterében a kettőt.
  • M2 #40
    Mondjuk az első Apple Watch erősen bétás cucc volt, az arany verziója meg egy nevetséges vicc. Teljes szereptévesztés.

    A 4-es széria viszont már teljesen rendben van, napi szinten használom, nagyon jó cucc.

    Üzemidő: estére 60-70%-ig merül le, de megy is a töltőre, így nincs gondom vele. Erősen aktív napon, mondjuk egy túrázáskor viszont már kevéske, 4-5 órát bír, ezért sportóra helyett nem ajánlanám, max rövid idejű sportokhoz.

    Garancia az Apple-nél totál gáz, ilyen drága termékeknél szerintem járna a 3 év gari. Remélem ebben az EU egyszer a tökükre lép és kötelezővé teszi. A külső szervizek támogatását és alkatrészellátást szintén.
  • Tikal #39
    Mi az hogy jogdíjas? Van olyan gyártó aki nem jogdíjas? :)
  • Zoliz
    #38
    Isten téged se csinált tökéletesre, mert olyan nem is létezik.
    Az Apple túlárazott jogdijas szarokat forgalmaz, tehát az sem lehet tökéletes csakis a degenerált hívőknek az.
  • Bruce_Willis
    #37
    Nagyon mellélőttél ismételten!
    Az első az volt hogy nobrand tokkal láttam el a telefonom. Pont leszarom a villogást, ezt már többször leírtam, nekem az apple hozzáállása fontos a dolgokhoz, és maga a rendszer. De ismétlem, ha lenne még winmobil akkor valószínű azt választanám.
    Azoknak számít a villogás akik idefröcsögik állandóan a "rohadt alma" és a "túlárazott szar" szavakat. Ők valahogy kevésnek érzik önmagukat ahhoz hogy megvásároljanak egy prémium terméket.
    Itt nálunk azt hiszik milyen menő egy ájfon, pedig szerintem nem az, csak nincs más alternatíva.
    Hogy miért zavar a fröcsögésetek? Zavarni nem zavar, csak nem tudok elmenni a sok sületlenség mellett. Dolgozok rajta nyugi.
    Te is olyan tulajdonságokat aggatsz rám, ami nem igaz. Hogy én mások véleményére hagyatkozom... :D Jó vicc...
    Ezért kellene már abbahagynom a fórumozást, mert kurvára nem tudja az ember hogy kivel áll szóba. Mondjuk a "báncsák" megfogalmazás és a végig nagybetűs írás nagyon sokatmondó, de főként az hogy a szövegértéssel is bajotok van. Tök mindegy mit írok, ti csak szemellenzővel láttok.
    Mintha egy krumplival társalognék...
  • ostoros
    #36
    "Nem vagyok fanatikus, csak utálom az alaptalan gyökér megjegyzéseket, melyeket egy másik tábor fanatikusai okádnak az apple hírekhez."
    Na, itt van a kutya elásva. Teneked nem az számít, hogy jó legyen a telefonod, hanem az, hogy MINDENKI MÁS IS TARTSA ANNAK, mert ha szarozzák, akkor nem lehet vele villogni.
    Képzeld, nekem ócska tíz + éves sony-m van, még se cserélem le amíg el nem pusztul. És fikázhatná hat milliárd ember az sem érdekelne.
    Téged miért zavar, ha az almát báncsák? Hát azért, mert arra élvezel, hogy te milyen kivételezett vagy, hogy neked az van. Irigyeljen téged a sok kis köcsög, igaz, ha viszont fikázzák akkor neked ez az érzés NINCS MEG.

    SOKKAL BOLDOGABB LESZEL AZ ÉLETBEN, HA A DOLGOKAT ÖNMAGUKBAN, A BELŐLÜK FAKADÓ TULAJDONSÁGUKBAN ÉRTÉKELED, AHELYETT, HOGY MÁSOK VÉLEMÉNYÉRE HAGYATKOZOL. EZ IGAZ ÚGY A TELEFONRA, AHOGY EGY BARÁTSÁGRA IS.
  • ostoros
    #35
    Az Apple-el csak azért nincs garanciás problémád, mert nem adnak rá...
  • passatgt
    #34
    Ez ugye mindig szubjektív. Nekem jobban tetszik, nem próbál meg utánozni normál karórát, hiszen nem is az. Ráadásul sokkal kisebb is, mint pl a Samsung órája, nem csak átmérőre, hanem vastagságra is. Egyébként éjjel cska akkor mutatja az időt, ha rákoppintasz a szekrényre.
  • Bruce_Willis
    #33
    Na látod éjjeli fénynek tökéletes. :D
    Egyébként olyan mint egy gyerek karóra, nem férfias. A legtöbb okosórával ez a baj.
  • Bruce_Willis
    #32
    Itt egyedül te pislogtál azon hogy az értelmetlen bunkó hozzászólásodra mertem vászolni.
    Gondolom te az a fajta vagy aki odaüt (azt is hátulról), majd elszalad. Aztán megsértődik ha visszakapja.
  • passatgt
    #31
    A cikk igazából tök értelmetlen, egy teljesen teljesen lényegtelen szabadalomról szól, amiből gondolom napi tizet csinál az Apple és soha nem lesz belőle termék.
    Utoljára szerkesztette: passatgt, 2019.07.05. 13:44:03
  • passatgt
    #30
    Nálam átlag használattal 2 napot simán elmegy a series 3 watch. Viszont éjszaka nem hordom(mint korábban normál órát sem), azért egyáltalán nem számít, hogy tölteni kell. Nap végére 60-70% körül vagyok mindig. A töltőre rakva fekvő nézetben mutatja az időt, sima ébresztőóra helyett tök jó az éjjeli szekrényen.

  • Kissssss0 #29
    "Ki mint vet, úgy arat"

    hát igen... visszanézve a "munkásságodat" itt, pont azt kapod vissza ahogy hozzáállsz másokhoz, nem kell pislogni.


    Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2019.07.05. 13:25:07
  • Bruce_Willis
    #28
    Csak egy kretén hozzászólásra válaszoltam. Ki mint vet, úgy arat. ;)
  • Kissssss0 #27
    úgy úgy! nyomjad csak kreténbe...
  • SaGa
    #26
    Azt azért jelezném a T. cikkírónak, hogy több olcsó kínai okosórában sikerült már megoldani, egy iWatch árának nyolcadáért, hogy nem kell hülyén tartani az órát ahhoz, hogy a kamerába tudj nézni közben. És ehhez nem kell a szíjban lennie a kamerának. Aminek az oldalában van a kamera, annál nem a szelfi vagy a videotelefon a cél, hanem a mindenhol kiragasztott QR kódok gyors leolvasása. Kínában ugyanis így fizetnek. Nem paypassal (NFC), hanem az órán lévő appba regisztrált számlával, a QR kód beolvasásával.
    És igen, sajna az iWatch is csak neccesen bír ki egy napot még kamera nélkül is. Akkor is, ha nincs benne GSM modul. Amelyikben van, az még kevésbé. De ezeknek már nem is a Garmin sprotórák a vetélytársaik, hanem azok az okosórák, amik telefonként is használhatók. Az Apple ezt is meg tudta úgy oldani, hogy gyakorlatilag teljesen értelmetlen. Ha van is benne e-sim, azaz elvben önálló telefon is lehetne, akkor is csak az iPhone-ban lévő előfizetés klónjaként tud működni. Biztos van olyan, akinek ez jól jön, de nekem pl pont nem, mert nálam az a cél, hogy a telefonban lévő előfizetéstől független, másik előfizetést tudjon kezelni. De erre képtelen.
  • Tikal #25
    Mondhattam volna HP-t is, ők sem saját márkás alkatrészekkel szerelnek, nem ezzel van a baj...
  • Tikal #24
    Persze lépésszámláló meg stb, de a kettőnek más a célterülete, éppen ezért pl a kijelző sem ugyanaz a kategória. Neked mint sportember a Garmin tökéletes, másnak más igényei vannak, akár funkciókban akár kinézetben.
  • Tinman #23
    Nem is veszek Dell logos PC-t és nem is ajánlom senkinek... mondjuk ők legalább 3 év gart adnak rá, a legtöbb esetben helyszínre kiszállós megoldásban. Múltkor egy Dell notival volt gond, másnap jött a márkaszervizes szerelő, elvitte a kezében a notit, pár óra múlva hozta vissza, kicserélte a kijelzőt. Így is lehet... meg úgy is, hogy egy telefon, ha gyanúsan gyorsan merül, közlik, hogy alaplaphibás, de alaplapot az Apple nem cserél a telóban, vegyél újat. Száni.
  • Tinman #22
    Az Apple watch problémáját leírtam. Ki a tököm akarja MINDEN NAP tölteni a karóráját? Pont arra alkalmatlan amire szánták. Amúgy te is jól tudod, hogy a legtöbb funkció már a 100k-s Garmin órákban is ott van... és nem kamu baromságok, hanem remekül használható dolgok tömege.
  • Tinman #21
    A Samsung ÖT év gart ad pl. a 860EVO SSD-kre.... az Apple 1 évet mindenre, utána ha hozzájuk fordulsz olyan szervizdíjakat mondanak, hogy gyak. rákényszerítenek arra, hogy vegyél újat, és most a telefonokról is beszélek, igen.
  • Tikal #20
    Egy Dell logos PC-ben mindent a Dell gyártott?
  • Tikal #19
    Az akkumulátora 100%-os még a mai napig? Az nem semmi hallod :DD
  • Tikal #18
    Tehát a kétszer drágább Garmin-od jobb mint az Apple Watch, most mi ezen a meglepő:) Persze a kettő felhasználási területe teljesen más....
  • Tinman #17
    Van abban minden. Múltkori Imac-ban cirka TÍZ különféle ismert gyártó alkatrésze volt az Apple logós cuccban.

    A leggázabb az ilyen húzásaik, melynek során a hiv. szervizben 60k körül mozog a cseréje... mennyi is most egy WD 1TB-os vinyó... rofl:

  • Tinman #16
    Már korábban ezerszer írtam, hogy Apple notikat/gépeket is javítok, a nejemnek anno egy elcseszett pillanatomban Ifost vettem, azt hittem jót teszek vele neki, tévedtem. Miről beszélsz? Átmatricázott szemetet* árulnak, túlárazva, te meg 2 kézzel szívod lefelé.
  • ToxiMaxi
    #15
    Család női tagjainak Iphone-ja van, nekem Samsung. Vicces, hogy már délután a töltőn csüngenek. Ez az igazi vezetékes telefon, de legalább könnyű megtalálni, mert mindig a töltő közelében van. Samsung mosógép, hűtő, telefon, SDD, köszöni szépen mind problémamentesen megy gond nélkül. Én egy ok nélkül túlárazott terméknek tartom az Apple-t. Fittness karorám van, ami kb. 20 napot bír töltés nélkül, ugyan nem tud annyit mint az Apple Watch, de frászt kapnék tőle ha naponta kellene tölteni. Akinek megéri persze vegye de ahogy látszik is annyira nem harapnak rá. Nade, az óraszíjból kihúzható kamera mekkora dobás lesz :D