16
  • ostoros
    #16
    Pontosan így van. Japán és Dél-Korea úgy lopták a technológiát, mint az állat, csak nekik elnézték a dolgot, mert:
    1. Mert szövetségesek
    2. Mert mint te is mondtad, kicsik. Kína pedig nem az.
  • ostoros
    #15
    "es hogy az exportbol keresett penzuket nem koltik el, kiegyensulyozva ezzel a kereskedelmi merleget, hanem eldugjak a matrac ala."
    Inkább az a baja SAM bácsinak, hogy saját magukra költik, infrastruktúrát fejlesztenek, növekednek mint a veszett, és az USA cégei nem kapnak ebből a növekedésből, de még a beruházásokban sem tudnak részt venni.
    Tipikusan az a probléma, hogy a másiknak sok a pénze, de engem nem akar bevenni az üzletbe, hát fejbe verem egy "bézbóz" ütővel.
  • ostoros
    #14
    És mi van azokkal, akik magát a mérnököt "lopják" el? Brain drain. Mert azért az kicsit hasonló azért amit az USA csinál, gyakorlatilag minden téren.
    Vagy egyszerűen csak ellopás helyett megveszik az egész céget, mely a technológiát birtokolja olcsóért, mert épp szarba került az amcsi versenytársai miatt, akiket nagyban támogat az USA gazdasági hírszerzése?
    Nincs fekete-fehér a hatalmasok között. Csak a módszerek térnek el, de bőven "lop" mindenki. Maximum az EU balfaszkodik.
  • zola2000
    #13
    Főleg hogy ez úgy működne, hogy a vesztésre álló fél ügynökei kinyomoznák hol vannak a nyerésre álló birodalom vezetői és oda célozna az ICBMel.

    Egyébként nem csak kína jön fel, hanem a tőle délre fekvő országok is (Malaysia, Thaiföld stb) ez eléggé átrendeti a világ gazdaságot, persze hogy feszültségek vannak emiatt.
  • kvp
    #12
    "Nemrég elképzelhetetlennek tartottam egy reguláris 3. világháborút."

    Atomhatalmak kozott tovabbra islehetetlen. A vesztes felbiztosan atomot hasznalna es akkor a valaszcsapas miatt mindkettojuknek annyi. Raadasul az amerikai doktrina miatt mindenki masnak is aki ellenfel lehet. Ez jo ok arra hogy egy "jozanabb" 3. fel lebeszelje a feleket mar a hagyomanyos haborurol is.
  • leeloodallas
    #11
    "Mi az hogy nem engedi be a külföldieket? Ferraritól kezdve minden eu cucc kapható ott!"

    Persze, elvileg bárki piacot szerezhet Kínában, de annak az ára az, hogy MINDIG kínai többségi tulajdonban kell lennie a KÖZÖS cégnek, és a vezető is kínai.

    Valamint x évre szerezhetnek kvázi koncessziót/működési engedélyt, és ha annak lejártakor a kinai állam megköszöni az együttműködést, a külföldi cég semmit sem tehet, kereshet más piacot. Ennek az a legrosszabb hozadéka, hogy az együttműködés során a kínaiak minden technológiai inputot megszereznek, tulajdonképpen megvásárolnak, majd azt - ha már feltalálni nem tudták -, alkalmazni már fogják tudni. És időközben azért ők is szert tesznek egy erős szellemi háttérre.

    De ezt már előttem leírták.

    A kínai lufit lehet még pumpálni, de azt a gazdasági növekedést, amit évek/évtized(ek) óta produkálnak, csak mesterségesen lehet generálni, fenntartani pedig lehetetlen, több okból is.
    A legfontosabb, hogy a belső piac - a legszélsőségesebb kommunista beállítódás miatt - nem képes olyan ütemben fejlődni, mint amit a gazdaság összeredménye szükségessé tenne. Magyarul azt az elképesztő pénzmennyiséget, amit "megszereznek" (azt most hagyjuk, hogy milyen eszközökkel...), nem a gazdaságba fektetik, hanem nagyrészt magánkézbe játsszák át - ugye, milyen ismerős sztori ez nekünk, magyaroknak?... -, és elképzelhetetlen mértékű luxusban élnek, ami gazdaságilag nulla produktivitással bír.

    Az már sommás személyes vélemény, hogy az undorító, élősködő fajtájuk időleges sikere mennyire irritáló.

    A dolog másik része, a politikai aspektus. Az tök jó, hogy a Trump adminisztráció végre elkezdte a kardcsörtetést, viszont a regnáló elnök szellemi képessége még nagyon nagy bajnak ágyazhat meg.
    Jelesül, ha eljön az idő, hogy Kína elhiszi magáról, hogy ők az első számú gazdasági/katonai/politikai hatalom, minden ütőkártyára egy másikkal felel, és a politikai licitálásban nem fog megálljt mondani.

    Márpedig Clausevitz óta tudjuk: "A háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel".

    Nemrég elképzelhetetlennek tartottam egy reguláris 3. világháborút. Ma már másként gondolom...
  • caprine #10
    Mi az hogy nem engedi be a külföldieket? Ferraritól kezdve minden eu cucc kapható ott! Az Audi és a többi autógyártó készit ott autót, sőt az audi nyujtott A6-st gyártott ott évekig amit máshol nem is forgalmazott, tehát spec arra a piacra készült. Az ott gyártásnak persze ára van, állami ára, persze nem kell sírni, euban is lehet gyártatni persze magasabb bérért.

    Szerintem az amcsiknak az fáj, hogy az arabok után akiket kézben tudtak tartani az államadóságuk több mint 3000 milliárd dolcsi a kínaiak kezében van.
  • zola2000
    #9
    Szerintem egyszerűen az van, hogy Kína is kb azt a fejlődési utat akarja járni gazdaságilag, mint japán és Dél Korea, csak Kína kb tízszer akkora mint azok együtt, és sok szempontból már most a világ legfontosabb térsége lett.

    Új hatalmak felemelkedése szokás szerint nem tetszik a régi nagyhatalmaknak, de ez van.
  • bdzsana
    #8
    Trump egyetlen intézkedése, amit támogatni tudok. Kína szépen csendben leigázza a világot és mindenki csak nézte... eddig. Míg ő felvásárolja a világot, addig a saját piacára szinte lehetetlen bejutni külföldinek. Nem is értem miért vártak eddig.
  • Sequoyah
    #7
    Van Kinai aki ennel elorebb tart, de az erintett cegek, pl a Huawei nem az elkepeszto sajat innovaciojaval kerult oda ahova, hanem a Kinai allam penzevel, es a technologiak ellopasaval.

    Trump nem tudom mitol fel, a hulyek sok hulyesegtol tudnak felni. De Amerika problemaja egyaltalan nem a Kinai innovacio. Amerika (es Europa) problemaja az a Kinai penz mesterseges leertekelese, es hogy az exportbol keresett penzuket nem koltik el, kiegyensulyozva ezzel a kereskedelmi merleget, hanem eldugjak a matrac ala. Ezen kivul pedig tisztessegtelen piaci magatartassal kizsaroljak/ellopjak a nyugati technologiakat. Ezek eleg nyilvanvaloan koztudott dolgok, es mar evek, evtizedek ota folynak.

    Az, hogy a Kinai innovacio is eledezik a fentiek mellett, az egy egeszen mas kerdes, es egyaltalan nem errol szol a vita. Ha Kina egy onalloan is eros es innovativ gazdasag lenne, akkor nem kellene senkinek sem felni, hanem egy egeszseges verseny-viszony jonne letre, csak ugy mint EU es USA kozott, amibol mindket fel profitalna.
  • scagnetti
    #6
    "Szoval a legrosszabb esetben bekebelezik a piacot, aztan amikor pedig nem lesz mar kitol piacot szerezni es technologiat lopni, szepen osszezuhannak, magaval rontva a vilaggazdasagot..."

    Elég vak vagy, ha csak ennyit nézel ki a kínaiakból.
    Ennél azért már jóval előrébb tartanak. Pont ettől fél Trampli is.
  • Sequoyah
    #5
    Erdekes lepes ez Trump kereskedelmi haboruja szempontjabol is.
    Helyes, hogy jopar korabbi kromanyzat utan vegre foglalkozik a temaval, de szornyu eszkozt valasztott. Az egy dolog hogy vaktaban lovoldozik Kina mellett az osszes tobbi kereskedelmi partnerere is, akivel inkabb egyutt kene mukodni. De emellett a vamhaboruval is iszonyuan mellelott. Bar a vamhaboru nagyon jo populista szavazovasarlasra, de a problemat nem oldja meg, csak ront rajta. Minden egyes vamra kap egy ellenvamot (ami termeszetes reakcio, o megis meglepettnek latszik...), szoval minket fel veszit rajta, mikozben a karos kereskedelmi praktikak egyaltalan nem allnak le.
  • Sequoyah
    #4
    Sot, amikor esetleg beengedtek kulfoldieket, ezt csak ugy tettek, ha "megmutatjak" a technologiat, amit aztan szepen el is loptak mind...

    Es raadasul nem csak hogy fejlesztesre nem kell (annyit) kolteniuk mert siman csak allopjak a technolgiat, raadasul meg a kormanyuk kozvetlenul penzeli is oket, szoval aron alul adhatjak a termekeket, bekebelezve a piacot.

    A fo baj ezzel, hogy az antikapitalista modszerek hosszutavon bukasra vannak itelve a szabad piaci versennyel szemben. Szoval a legrosszabb esetben bekebelezik a piacot, aztan amikor pedig nem lesz mar kitol piacot szerezni es technologiat lopni, szepen osszezuhannak, magaval rontva a vilaggazdasagot...
  • Cat #3
    Ha egy cég az Amerikai Egyesült Államokban tart fenn telephelyet, irodát, ad el termékeket, szolgáltatásokat, akkor be kell tartania az Amerikai Egyesült Államok által hozott törvényeket és rendeleteket.

    A Magyar Telekom is belefutott ebbe a pofonba, amikor Montenegróban kétes ügyletek során vették meg az ott privatizált helyi távközlési társaságot. (Értsd: kenőpénzt fizettek, hogy ők nyerjenek.) Sok millió dollárba került számukra az ügy, és csak kerülőúton, a cég New York-i tőzsdéről való kivezetésével került csak pont az eset végére.
  • prometheus13
    #2
    ,,Kína nem engedi be a külföldieket, viszont állami cégei sorra vásárolják fel a nyugati vállalatokat - úgy néz ki, ezt most elégelték meg a politikusok" Ideje volt, kicsit lassan kapcsoltak.
  • Cefet
    #1
    "mert az Irán elleni amerikai gazdasági szankciók megsértésével vádolják."
    Kínának mi köze az Irán elleni amerikai szankciókhoz?