1078
New World - Az Amazon Survival/MMO hibridje.

SG.hu Discord
  • Ssenkradlive
    #950
    +1
  • PiszkosFred
    #949
    Csodalom a kitartasodat, meg a felesleges idod mennyiseget, hogy minden szarsagra reagalsz ugy is, hogy a masik fel meggyozesenek eselye, illetve a masik fel altalad elmondott infok befogadasanak lehetosege konkretan zero.

    A vicc az, hogy az igazsag valahol a ketto kozott van, es ezt a fejlesztok is erzik, tudjak, latjak, halljak - es a visszajelzesek alapjan kvazi mindent (is) frissitenek es javitanak, amirol az elmult hetekben szo volt. Itt a masodik komolyabb dev blog a varhato valtozasokrol.
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2021.11.13. 12:02:12
  • Ssenkradlive
    #948
    Rád is mondhatnám hogy "furagyerek", főleg ahogyan írsz és szöveget értelmezel, de az az igazság hogy nem vagy az.
    Az új és népszerű játékoknál minden fórumon magától értetődően megjelenő kritikátlan "grupik" közé tartozol, és ugrasz mindenre ami bántja a kis "drágaszágod".

    Vicces, na. :)
    De mindegy is, eltelik még egy fél/egy év, és "elkoptok" ti is, meg a fikagépek is innen, és lehet majd normálisan beszélgetni.
  • mikromanus
    #947
    A túristánk szemezgetett. Kiemelt egy mondatot a 47,5 perces videóból ami így látszólag őt "igazolja". Egyrészt attól hogy sokat játszott ez is csak egy vélemény és semmivel se több mint bárkié (érvelési hiba: tekintélyre hivatkozás). Másrészt elmondta az előnyeit és hátrányait is a játéknak az eredeti videóban Asmogold. Több helyen használta a csodás, fantasztikus szavakat (a helyszínek, dungeonok kialakítása, a hangulat, a világ). Tán még a zseniálisat is. Akkor most rohadt jó a játék mer' asszongya? :D

    Meg azt is elmondta, hogy sokszor változott a jéték célja és lényegében az egész világ építősdi, meg PvE az utolsó évben került bele. Így bőven elfogadható az, hogy nem minden szörny egyedi és minden quest csodálatos. Amúgy meg minek questelnél? Elérhető a max szint sima gyűjtögetéssel, vagy akár craftinggal is. Csináld azt ami kedvedre való!

    Röviden: furagyerek ez a nordan. :)


    szerk: amit kiemelt Asmogold a crafting hibájaként azt épp a következő patchben módosítják/javítják. Minél magasabb szinten leszel annál szarabb lesz az alacsonyabb szintű recept craftolása a mostanihoz képest. Ha hatékony akarsz lenni, akkor a jobb/minőségibb itemet kell majd craftolnod. Egy darabig jobb lesz azzal a haladás mint most, aztán belassul és végül az is szarabb és lassabb lesz mint most. Eléred a következő "Töréspontot" és craftolhatod a még jobb itemet "hatékonyan" ismét. A cooking az szopás marad, mert csak a szintlépés XP költségét növelik (kb duplájára) és a jewelcrafting is komoly nerfet kap a szintezésben. A többi összességében okosan nyomva csak kisebb idő bukta lesz.
    Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2021.11.13. 10:38:36
  • Carmang
    #946
    500 óra nem nagy valami egy MMO-ban, illetve amit elfelejtesz, hogy neki ez a munkája.
  • Normen76
    #945
    Hát nemtom... ha valami nekem nem tetszik, ennyiféle bajom van vele.. a világ hülyéje lennék, ha az értékes életemből, beletolnék 500 órát. Függetlenül attól, igaza van vagy sem... emberek. Lehet hogy én nem vagyok normális, de ez a faszi sem :D. Ha Scud rakétát tartanának a fejemhez, akkor sem áldoznék az életemből 500 órát olyanra, ami számomra szar, érdektelen, zavaró, kínlódás stb. Hábaze.. 500 óra az életéből... mondom h a világ hülyéje :D
    Utoljára szerkesztette: Normen76, 2021.11.13. 08:35:16
  • mikromanus
    #944
    a te érvelési hibád: mazsolázgatás

    "Állításodat önkényesen, a cél érdekében összeválogatott vagy más módon túlságosan leszűkített mintahalmazzal próbáltad meg igazolni, amikből azonban a számodra nem kedvező vagy a következtetésednek potenciálisan ellentmondó elemeket, eseteket eleve kizártad, vagy legalábbis nem vetted figyelembe."

  • SG fan
    #943
    Csak nyugodtan, jogod van hozzá! :)
  • undY1ng #942
    Te főleg az összes savazással értesz egyet.. :D
  • nordan
    #941
    hát kurvára az igazat mondja...és belevert 500 órát szal nem a levegőbe beszél....nekem 8-9 napja mikor abbahagytam volt 300 körül és egyetértek vele
  • nordan
    #940
    sry "dealt" múlt idő :P
  • SG fan
    #939
    Jaj hagyjuk már ezt az Asmongoldot.... :)
  • nordan
    #938
    :D :D :D :D

    "this system is probably the most repetative and unfun ingame progression system i ever deal with"


    Utoljára szerkesztette: nordan, 2021.11.12. 21:36:18
  • AnuluWork #937
    Ebben az MMOban van a legjobban megcsinálva a horgászat.
    Utoljára szerkesztette: AnuluWork, 2021.11.12. 16:22:07
  • SG fan
    #936
    Sőt én azt terveztem, hogy nem dolgozom fel azokat a halakat amiket előszőr fogtam, azokat megtartom gyűjteménybe! Habár nem tudom milyen választékos a hal populáció... :)
  • SG fan
    #935
    Na akkor egy másik pecás! Nekem voltaképpen azzal ment el a béta, hogy több mint felében csak horgásztam! Majd most is tervezem de csak később! :D A kezdőbotom már meg van. :D
  • AnuluWork #934
    "Már élezik a szép új patchet ahol a szakmák többségénél azonos szinthez 2-3x annyi XP fog kelleni."

    Na itt fognak kiszállni egyes népek, mert ehhez azért nem fair hozzányúlni, ugyanis ezzel nincs baj.
  • mikromanus
    #933
    Opcionálisan csinálható napi 3-3 PvP-s frakció küldetés is. AZ első háromra tízszeres gold jutalom jár. Az meg elhet akár 125 gold is így már. (darabja)
  • Normen76
    #932
    Teljes mértékben egyetértünk. Én pl az elmúlt napokban kb. más nem csináltam csak pecáztam. Túrapecás vagyok, nem egyhelyben állós. Felkeresem a spot-ot, lehorgászom, megyek a következőhöz. Hatalmas területet bejárok ilyenkor. Irtó jó helyeket lehet felfedezni, bejárni. 47 db. kincsesládával zártam a tegnapi körutam (kár hogy már goldot nem ad) és rengeteg hallal, alapanyaggal, eladni valóval. Szeretnék attól függetlenül hogy megvagyok jó ideje hatvan, az összes helyen mindent küldit megcsinálni, bejárni idővel. A küldik is sok érdekes helyre elvisznek, ahova egyébként nem látogatna el az ember, és város repu, azoth, gold is jön szépen belőlük. Nekem a játék atmoszférája, a terep berendezése, a pályaépítés a játékban nagyon tetszik. Egyszerűen nem tudom, megunni a túrákat, sétákat. Azok akik pár nap alatt felhúzták a szintjüket hatvanra, és csak a PVP orientációban vannak jelen, a játék töredékét nem látták, nem láthatták. Sok mindenről lemaradtak, lemaradnak és elhiszem hogy gyorsan ki lehet égni egy keményen versengő, maximalizáló játékkal mert ott aztán tényleg hamar elfogy a tartalom és a lendület. Valahol csodálom is őket, azt ahogy felépítenek egy karaktert, kidolgoznak egy fegyver kombót, megterveznek egy war-t stb. de túl nagy volt a tempó, tényleg sokan napok alatt kimaxolták a karakterüket. Persze mások már a játékos szokások, a játékos kultúra is más mint 20 éve, de erről már papoltam. Egy biztos, aki lassabb tempóban tolja, annak más élmény a NW, aki gyorsabban, ők aztán tényleg hamar megunhatják, hamar kiéghetnek.
  • PiszkosFred
    #931
    Hát, a táskákat meg kajákat viszik nálunk, meg újabban a totemeket, mióta rájöttek az egyszeri emberek is, hogy egész komoly segítség tud lenni egy-egy kirakva a kégliben... :) De, ha nincs más, akkor jelentkezz az összes invázióra, 600g max. fél óra alatt, plusz egy láda. Érdemes a side küldetéseket is megcsinálni, egy-egy standard, kb. 10 perc alatt teljesíthető "A pontból fuss B-be és ölj meg 10 akármit" vagy "kutass át 10 ládát" is ad(hat) 100+ coint.
  • mikromanus
    #930
    Az MMO az ilyen játék. Korlátlan idő beleölhető.
    A crafting meg csak hosszabb idő lesz. Már élezik a szép új patchet ahol a szakmák többségénél azonos szinthez 2-3x annyi XP fog kelleni.
    Lehet specializálódni most is. Amivel nem foglalkoznál azt megveszed a piacon. Csak kell hozzá jövedelmet is termelned. Vagy az itemek/feldolgozott anyagok eladásával, vagy máshogy.

    A javítás csak akkor vészes ha sokszor halsz ÉS nem éleszt fel valamelyik játékos. Ha "feladod" és a városban, vagy a sátornál éledsz, akkor nagyon csúnyán elszállhatnak az árak. De ésszerű és rendeltetésszerűen használt "elhullás" mellett nincs gond. :)

    EZ egy játékosok vezérelte gazdaság lenne. Csak azt tudsz eladni amire valakinek szüksége van. ha tízezerszámra termelik az anyagot, de csak pár ezres a kereslet, akkor persze hogy csapottak az árak. Olyat kell kínálni amire van kereslet.
    Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2021.11.12. 11:45:30
  • Bandras DaSilva #929
    Én inkább azt érzem, hogy egy ponton túl iszpnyú mennyiségű időt meg anyagot kell beleöntened abba, hogy fejlődjenek a crafting skillek. Az furi, hogy nem tudsz egy irányba fejlődni, hogy csak mondjuk az armoringot húzom, mert ahhoz is kell minden szar is. Persze, az anyagok relatíve olcsón beszerezhetőek, de a pénz sem jön olyan könnyen. Magas szinten a javítás is elég drága tud lenni, ami magában nem lenne baj, de úgy, hogy a questezés vagy az expedíciók sem adnak jó cuccot vagy elég zsetont. Aztán lehet, hogy csak én vagyok béna:).

    Én élvezem a dolgot ezzel együt, de nagyon kevés időm van mostanában játszani, így kb heti 4-6 óra alatt nem unom meg. De ha mondjuk, napi 4-5 órát tudom tolni, akkor azért kiégnék ebben.

    AH-ben mennek bizonyos dolgok, de a szerveremen kb semminek incs ára. Ha vmit el tudsz adni 50-100 pénzért, akkor már öröm-boldogság.
  • SG fan
    #928
    Amúgy sztem azért van annyi fanyalgó mert nem úgy játszák a játékot ahogy szórakoztatóbb lenne. Mármint a nagy Competitive szellem kiöli a "fun"t a szórakozást az egészből. Megnézik mi a META a neten és azt játszák ahelyett, hogy a saját stílusuk szerint játszanának mert nem az a meta. Nem merülnek el a világban a sztoriban, sokszor látom, hogy oda megy felveszi a Lettert, de nem olvassa el egyből megy tovább. Nem is érdekli semmi csak a "gyorsan gyorsan haladjunk mert lemaradok". Aztán persze, hogy nem élvezi, ebben még is mi a szórakoztató? Éppen ezért hamar ki is ég, mert hát megállás nélkül csak a gyorsan szintezzünk, meg csináljuk azt ami a legtöbb xp-t hozza, ahelyett hogy úgy játszanának, ahogy a legjobban esik nekik. Ezek után meg jön a "this game is boring", igaz beleölt 200 órát. Nem tudom, én nem rohanok, élvezem a játékot elmerülök a világában, akár még egy kis roleplay is jöhet ha már mmoRPG a játék és persze a pvp fontos a New Worldben és a versenyszellem meg kompetítás nem egy rossz dolog, de ha a játék rovására megy akkor ne csodálkozzanak, hogy nem tetszik nekik. Élvezem felfedezni lassan a térképet, minden apró zegzugát, megtalálni az outpostokat, miután követtem a fénycsóvát amelyet megpillantottam kalandozásom közben. Egyedül vagy társaságban az mindegy. Sajnos minden mmorpgnél ez van. Régen az élményen volt a hangsúly, ma az eredményeken. Én voltam a legtöbb dps én voltam a legelső itt, nekem volt meg ez leglelőbb, igaz senkit nem érdekel, igaz nem is élvezed, mert így olyan mint egy muszály taposómalom de nem baj, ha lemaradsz kimaradsz szóval gyerünk rohanjunk... Bocsi, tudom ez sem érdekel senkit, de gondoltam ki írom magamból. Na most megyek vissza elmerülni Aeternum világában! Nektek is jó játékot! :)
    Utoljára szerkesztette: SG fan, 2021.11.11. 19:34:27
  • AnuluWork #927
    Ezaz! Így van!
  • AnuluWork #926
    Meg is vásárolhatod? Betettem cuccot egyik városban, több ezer rawhide, fibers, miegymás, teleport, kivettem Everfallban és beraktom oda. Megvárásolni eddig még sosem sikerült. Kivenni ki tudtam a sajátot, megvásárolni még soha! :) Mindig kiírta, hogy más outpost.
  • DTom87
    #925
    Sziasztok! A FrozenH3ll company aktiv játékosokat keres Glitnir szerverre. Marauder frakció PvP/PvE!!! célunk: 65+elitezés,terület szerzés de főként segiteni egymásnak! Jelenleg még kevesen vagyunk. Elvárás: legyen tapasztalat mmorpg-ben, minimum napi 2-3óra game, dc hasznàlat amikor kell! életkor lvl nem számit, akit érdekel irjon Privátba!
  • Droughert
    #924
    Valóben, ezt benéztem, eddig fel sem tűnt, mert mindig megkaptam mindent, de ezek szerint csak szerencsém volt.
  • SG fan
    #923
    Érdekes hírek ezek, én is kíváncsian várom, hogy hogyan alakul ez, milyen hatással lesz a gazdaságra. :)
  • mikromanus
    #922
    Meg tudod nézni az összes város kínálatát, de csak abból a városból vásárolhatsz ahol épp vagy. (vörössel is szedik szép célzatosan a nem helyi kínálatot)

    A saját itemjeidet veheted ki bármelyik városban. Arra működik most ez a "transzfer".
    Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2021.11.10. 15:10:45
  • PiszkosFred
    #921
    Igen, egybol gondoltam erre, ahogy magamhoz tertem az elobbi sokkbol. AH-t hasznaltam eddig a cuccok tarolasara/betetelere a storage kapacitasan tul, de igy kvazi mukodik mindez taviranyitassal is.

    #919
    Minden nap tanul valamit az ember, koszonom a tippet! :)
  • ToxiMaxi
    #920
    Így lehet átvinni a cuccod egyik helyről a másikra olcsón.
  • Droughert
    #919
    Nyugi, én sem egyből vettem észre, utaztam mint te..
  • PiszkosFred
    #918
    Ekkora f*sz nem lehetek, hogy ezt nem vettem eszre, ez most komoly?
  • Droughert
    #917
    Vásárlóként most sem kell végigugrálnod mindent, AH-n belül a jobb felső sarokban kiválasztod az összes várost, így az összes AH tartalmát látod és meg is vásárolhatod őket bárhonnan.
  • PiszkosFred
    #916
    Nagyon kíváncsi vagyok a globális AH-ra, ahol csak az adók változnak a helyszíntől függően. Mint vásárló, örülök, hogy nem kell végigugrálgatnom az összes fejlettebb várost a kínálat miatt. Mint kereskedő, érdekes kihívás lesz a globális kínálat, mostantól a lustasága miatt nem lesz hátrányban senki, bárhonnan bedobhat bárki bármit.

    Nálunk aki akart, az Everfallban kereskedett, oldaltól függetlenül ott ment a legnagyobb biznisz, mert az (volt) a központi trading hub a városi fejlesztések és az adók miatt, így ott craftoltál, ott vettél és adtál el szinte mindent, heti szinten kb. 200k körüli városi bevétellel (trading adóból low/medium szerverek - vajon mennyi lehet a pénz egy high/full esetében?). Kíváncsi leszek, hogy alakul majd az összkép, ha élesben is megjelenik a linkelt AH :)

    Bár, addigra valószínűleg összevonnak pár szervert, a Vinetán minket is érint a dolog (a kezdeti 1800-ból mára napi 500-550 játékos maradt szerver szinten), így aztán amiatt is figyeljük a híreket, hogy mi lesz a területeinkkel, hogy fogják ezt megoldani az egyesítés során. Egyelőre semmi érdemi infó nincs, csak egy dev poszt a fórumon, miszerint aktívan dolgoznak a merge megoldásán. Azt mondják az okosok, hogy a nagyobb szerverhez csatlakozik a kicsi, így azok a területek maradnak meg, a kicsiké nem. Lesz majd hiszti, az tuti.

    De, van jó oldala is a közelgő szerverösszevonásnak, nálunk pl elkezdték felvásárolni a nyersanyagokat, így lehet pénzt csinálni most baromi jól :D mert úgy van vele sok ember, hogy az összevonás után nem csak kósza 1-2 emberrel fogsz találkozni majd a nyersanyag lelőhelyek környékén, hanem megint a kezdeti tucatnyi bányász, stb. fogja kerülgetni egymást. A linkelt AH-val ez még könnyebb lesz nekik, mert így nem kell városonként logisztikázni, hanem elég lesz egy városban venni egy nagy házat, azt kinevezni raktárnak (belerakni a tárolókat, standinggal felnyomni a storaget, stb.) majd telenyomni az egészet nyersanyaggal és várni a merget.
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2021.11.10. 10:39:39
  • Normen76
    #915
    Úgy néz ki lesznek változások bőven. Végre egybenyitják a kereskedőházat is (majd valamikor). https://steamcommunity.com/app/1063730/ Itt el tudjátok olvasni magyarul is (ITT)
    Utoljára szerkesztette: Normen76, 2021.11.10. 10:08:18
  • mikromanus
    #914
    Én se neked írom ezt... ugye? :D
  • Ssenkradlive
    #913
    Mert nem is neked címeztem.
    Nagyon ügyes vagy.
  • SG fan
    #912
    Nos köszönöm a sok választ! Az én részemről: Nem rég kezdtem el "megint" mivel bétában is toltam a játékot, igaz ott nagyrészt csak horgásztam... :D Én minden mmo-ban amiben lehet sokat horgászom na de. Én is úgy vagyok vele mint Normen76, eddig inkább csak a pve részével foglalkoztam és az nagyon megfogott. Igaz a story nem nagy de imádom a világot a piacot a "foglalkozásokat" és a harc nagyon beszippantott. Sokkal jobban bejön ez a közvetlen harc mint a wow-os rákklikkelek azt auto attackol én meg addig várok. A pvp meg klánozás még várat magára habár Conquerors Bladeben nagyon komolyan nyomtuk szóval város foglalás terén van tapasztalat! :) Én is úgy vagyok vele, hogy élvezni kell amíg lehet, akinek bejön bejön, de valamiért sok olyannal találkoztam vagy global chaten vagy steam értékeléseknél akik belevertek 200-300 órát a játékban majd a végén benyögik, hogy unalmas szar... ja de azért 200 órát eljátszottál vele. Nem beszélve, hogy azért még most is "fiatalabb" a játék és nem havi fizetős. Nos én megyek játszani, a legközelebbi hozzászólásig pedig mindenkinek további jó játékot! :)
  • mikromanus
    #911
    Nem igazán vágom honnan vetted, hogy ezt kiemelten neked címeztem. Ha így tettem volna esetleg válaszként posztolom. Mint most ezt. De látom a szövegértési problémák nem korlátozódnak egy oldalra.