184
  • TokraFan
    #184
    Jaja, ezt tudjuk, csak ugye ez nem igaz, tekintettel arra, hogy számos csoport él a bolygón, akik lemondtak minden technológia nyújtotta kényelemről. Vagyis LEHET létezni a mai világban úgy, hogy szinte tisztán a Biblia szerint él és lemond a kényelemről. Mindössze elhatározás kérdése!
    Persze ők sem hitelesek semennyire sem, mert azért időnként igénybe veszik a repülőgépet vagy ha komoly baj van, akkor azért befekszenek a kórházba a "gonosz ateista orvosok kése alá", mert felfordulni azért még ők sem akarnak a helyi javasasszony ámokfutása miatt. De ők legalább az életük 80%-ában tartják magukat az elveikhez. Bár számomra ez is képmutatás, mert a "csodás Jézusi paradicsomi élethez" bizony az is hozzátartozna, hogy amikor valamelyik mondjuk eltöri a lábát vagy rákos lesz, akkor tapasztalja csak meg, milyen lenne modern "materialista" orvoslás nélkül, amikor senki nem lenne, aki meg tudná műteni, amikor nem lennének gyógyszerek és hónapokig, akár évekig kínzó fájdalmakkal lenne kénytelen együtt élni. De persze ennyire már ők sem bátrak..Ilyen esetekben már dobják is félre az elveiket és rohannak a "gonosz aljas ateista orvosokhoz". Na ezért undorodom ezektől az emberektől!
  • Tikal #183
    Ő erre azt mondja, hogy kénytelen létezni ebben a világban, és mivel nem tud úgy élni ahogy a vallása megkívánná, ezért egy kis lépéssel át is ugorja ezt a problémát és marad az hogy mindenki hülye, csak ő nem :)
  • TokraFan
    #182
    Nem egészen így működik, hiszen éppen azzal vádolja az ateistákat (többek között kétszínűséggel), amilyen ő maga is! Holott szerinte a vallása erre megoldást nyújt, de hogyan vehetné komolyan bárki -hitelesnek meg pláne-, amikor nyilvánvaló, hogy ő vallásosan is képmutató módon él, sőt, a jelek szerint képmutatóbb módon mint egy ateista?

    Ez nem egy bonyolult képlet. Nekem negatív véleményem van a vallásokról, de nem is fogadok el tőlük semmit. Hogy a fenébe venné ki magát az, ha szidom a vallás butaságát, és mindent/mindenkit ami/aki velük kapcsolatos, miközben lelki problémáim esetén azért papokhoz járnék segítségért?? Egy olyan hívő vádolja a demokráciát és ítéli el azokat, akik ezt a társadalmi formát jobbnak tartják az általa favorizáltnál, aki saját maga is teljes képmutatásban él! Pedig nem kell ahhoz szent embernek lenni, hogy ha valamit gyűlölök, akkor attól ne is fogadjak el semmit. Ez egy alapvető erkölcsi, etikai kérdés! Tehát a levonható következtetés az, hogy a vallás követése semmivel sem tesz kevésbé képmutatóvá, mert minden embert csak a tettei határoznak meg, nem az, hogy miben hisz! Vagyis, itt is tetten értük ezt a nyilvánvaló hazugságot.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.27. 21:46:10
  • Tikal #181
    Mivel ő is csak egy értelmezés szerint éli a Bibliát, ezért bármi beleférhet. Nyilván az fér bele, amit ő akar. Így működünk.
  • TokraFan
    #179
    Hajlandó vagy lemondani a kényelemről, melyet az általad végletekig szidott rendszer biztosít számodra? NEM!
    Akkor mit nem értesz?

    Szidhatod itt megint az ateistákat, csak még azt sem veszed észre, hogy bár nekem is bőven van negatív véleményem a vallásokról, de én nem is kérek tőlük semmit! ! ! Én úgy kritizálok, hogy közben nem járok lelki támogatásért papokhoz és nem veszek igénybe semmit amit a vallások nyújtani tudnak. Mert ez csak így lehet korrekt. Te viszont fröcsögsz, miközben napi szinten élvezed mindazt, amit a "gonosz beteg nyomorékok (by hamvas)" a "rothadó társadalmukkal" felépítettek. Ezek a tények...Pont.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.27. 00:18:40
  • Tetsuo
    #178
    Tessék csak, tessék! Lehengerlő érvelések, az aduász: személyeskedés és rágalmazás.

    Mellékes megjegyzés: A kereszténység versus ateizmus vitában ezt megint csak az ateisták követték el.
  • TokraFan
    #177
    Az világos volt eddig is, hogy szent ember nem vagy, viszont ennél érdekesebb kérdés az, hogy nyilvánvalóan nem is célod azzá válni. A szájtépésnek tulajdonképpen mi értelme van, ha mellette nem élsz az elveid szerint? Pedig élhetnél, mint mondtam, vallásodat gyakorolhatod és minden "romlottak" által kínált szolgáltatásról lemondhatsz! Hiába terelsz, mert van erre példa a bolygón, tehát megtehető, csak te valójában nagyon is jól érzed magad a "romlott világ" kényelmében, arról azért nem mondasz le. Annál pedig kevés dolog undorítóbb, mintha egy olyan ember levesét sz*rod tele, aki azt számodra megfőzte, elkészítette, eléd az asztalra letette. Számos jelzőt lehetne ide felsorakoztatni, a hálátlanságtól kezdve, az etikátlanságon át egészen az aljasságig. Remélem ide nem csatolsz egy videót a válasz helyett...
  • Tetsuo
    #176
    Tudom, hogy randizni akarsz velem, de mint már mondtam: foglalt vagyok.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.07.25. 11:19:34
  • Tikal #173
    Nem, nem esnék neki hogy miért lélegzik, de megkérdezném, mit tesz azért hogy ne szennyezze a levegőt? Pl bringára pattan e, tagja e valami környezetvédő csoportnak, lobbizik e több parkért a kerületében stb :)
  • Tetsuo
    #172
    Az anyagi világban is kénytelenek vagyunk létezni, mert az öngyilkosság bűn. Márpedig az egész anyagi lét korrupt és egyre romlottabb - ezt mondják a vallások, erre utaltam.
    Én nem vagyok szent ember, távol állok attól. :) Éppen azt írtam, bár lehet, hogy nem ide, hogy ma, ebben a környezetben nem is lehetséges már "szent ember", vagy igazi, "királynak" illő.

    Hogy hogyan imádkozom, "meditálok", művelem magam, tanulok, sportolok, segítek másoknak, illetve mik a hibáim, miben szeretnék változni... az nem rád és rebekakocsisra tartozik. Én is elmondtam már ezt párszor.
    Érdekes, hogy az "érveid" mellé (a félreértelmezésen, a mellébeszélésen és a szűk látókörűségen túl) a személyeskedést meg a gúnyolódást is fel kell sorakoztatni.
    Én mikor kezdtem el firtatni, hogy te milyen tv-sorozatokon nőttél fel vagy rebekakocsis milyen hasbara-tanfolyamokon szocializálódott? Engem ez nem érdekel és nem is ezzel érvelek, hanem a véleményemet leírom a vallásokról. Ugyanazt írnám II. Erzsébetnek is, ha vele folyna ez a vita. :D

    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.07.24. 23:30:39
  • TokraFan
    #171
    Csak amíg levegőt kénytelenek vagyunk venni az életben maradáshoz, addig neked semmi olyasmiről nem kéne lemondanod, ami az életedbe kerül. Maximum a kényelmedről, melyet mi, "gonosz ateisták" biztosítunk a számodra a szerinted szintén gonosz tudomány által, mert a hitbéli baromságaidból nem lenne sem élelmed, sem meleg télen, sem kényelmes lakásod, se orvosi ellátásod, se semmid.
  • TokraFan
    #170
    "használod az álltalad oly mértékben szidott társadalom vívmányait, melyek az áhítottban nyomokban sem lennének, még belefér?"

    Persze, hogy belefér, hiszen használja...Pedig szájtépés helyett éppen úgy tudna elöljárni és példát mutatni, ha minden "romlott dolgot" eldoban, és csak a vallásának az istenének élne, kézi erővel teremtené elő a napi betevőt a saját kis földdarabján (persze sziguróan gépek használata nélkül), orvos helyett javasasszonyhoz menne ha fáj valamije, autó helyett csak gyalogosan (kerékpár sem ér, az is a tudomány terméke), TV, rádió, újság, internetet el kéne dobnia, de még egy szemüveget sem szabadna hordania, mert amögött is elképesztő gyártástechnológia áll ma már...satöbbi...Szóval mutathatna példát, de ő fél a legjobban attól az állítólagos paradicsomi élettől, amiben semmi materializmus nincsen, lemondni a kényelemről ő sem fog. Nálam éppen emiatt hiteltelen teljesen az egész kotyvalék amit előad. Mert képmutatás ez is, mint általában minden ami a hívőkhöz kapcsolódik.

    Pedig tisztáztuk azt is, hogy a demokráciában mindezt simán megtehetné! Ki akadályozza meg? (egy bizonyos pontog persze, mert volt már hazánkban is ilyen közösség akik jurtákban éltek, csak a nagy természetességben olyan szinten piszkítottak maguk köré, hogy az már komoly népegészségügyi veszélyeket hordozott magában, konkrétan úsztak a sz*rban, mert minek a modern higiénia ugyebár...)

    Egyébként az általad feltett kérdést, személy szerint én is már legalább 15-ször neki szegeztem. Értelme mondjuk nem sok van, jellemzően válasz nélkül marad. .
  • Tetsuo
    #169
    "Szánalmas és bigott vagy, mint Hamvas."

    Ez az egyik legnagyobb bók, amit kaptam! :)

    A személyemet érintő újabb érdeklődésed megint csak provokáció és egyben logikai bukfenc. Mert miért ne kritizálhatnám a környezetemet?
    Ha valaki panaszkodik a levegő minőségére, nekiesel, hogy akkor miért lélegzik?
  • TokraFan
    #167
    Tényszerűen! Ott az idézet tőle...
  • Tikal #166
    Már egy ideje az :)
  • Tetsuo
    #165
    Persze tudjuk. Hamvas meg agresszív és gyűlölködő. :-D
  • TokraFan
    #164
    Hubazz..Na ez nekem már tényleg sok a marhaságból... Az egész képzelgésed téves, mert egy elképzelt alakra épül, tehát nem vehető komolyan.
  • Tetsuo
    #163
    Ahhoz egy (saját) utat kell bejárni. A modern ember azt gondolja, a tudás alanyi jogon jár. Nem, ez nem így van. Nem minden állpotban férhetsz hozzá.

    Nekem meggyőződésem, hogy egy ma élő ember (ilyen romlott környezetben, kifordult gondolkodással) nem ismerheti meg élete során a vallás, a szent könyvek, a világmindenség működésének lényegét, hiába is tesz meg érte mindent... míg mondjuk a középkorban sokan elérték ezt.

    A "vegytiszta tudás", az úgynevezett esszencia primordiális tradíciója már régen elveszett. Csak töredékek maradtak, amibe kapaszkodnunk kell, hogy ne vesszünk el végleg. Jelenleg az út maga a cél.
    Nem maga az egész működésének értelmezése számít, hanem a helyes út, amivel közelebb kerülünk Istenhez (a mozdulatlan centrumhoz). Azt gondolom, enélkül a tudás félreértelmezés lesz csupán.

  • Tikal #162
    Honnan jutok ma hozzá a vegytiszta tudáshoz akkor? Mert annak meg semmi értelme hogy az eltorzult értelmezéseket tanulmányozza az ember
  • TokraFan
    #161
    Hát nem volt eyszerű végighallgatni...
    Vajon mire alapozza azt a kijelentését, hogy politeizmus tulajdonképpen nem is létezett? Bár utána kísérletet tesz némi ködölésre azzal kapcsolatban, hogy minden isteni megosztottság mögött monoteista szemlélet húzódik/húzódott meg, de ez nem több üres magyarázkodásnál, filozofálgatásnál, egy ember személyes szubjektív véleményénél.
    Van itt szó aztán mindenről, transzcendenciától a panenteizmusig, de ezek közös jellemzője a filozófiai alapjuk, semmi kézzelfogható, semmi megfigyelhető, semmi sem igazolható. Vagyis egyenértékű azzal, ha valaki kis zöld emberkékről és asztrálsíkról zagyvál. Tulajdonképpen bármit el lehet _képzelni_, a fantázia egyébként kifejezetten jó dolog, de igazságtartalmát az adja meg, hogy abból mit tudunk megfigyelni, tudományos igényességgel levezetni, bizonyítani.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.23. 02:45:14
  • Tetsuo
    #160
    Itt egy részleges magyarázat:
  • TokraFan
    #159
    Csak azt ugrod át mindig elegánsan, hogy az egyistenhit egy folyamat része volt, nem azzal indult a történet. Akkor meg hogy is van ez?
  • Tetsuo
    #158
    #111
    "Egyrészt írtam, hogy a vallások is torzultak és torzulnak folyamatosan. A tökéletes, egyszerű Isten dicsőítésétől közelednek az Isten tagadása felé úgy, hogy hívek miriádjait vezetik félre."
  • Tikal #157
    Az is benne van az iszlámban, hogy a nők nem vezethetnek? ... Az egyik legkárosabb vallás, csoda hogy Isten még nem pusztította el őket, bezzeg 2000 éve még ennél is gonoszabbak lehettünk, szóval van még remény, hogy jóra fordul minden.
  • Tetsuo
    #156
    A jelenlegi időszak is meg van említve János jelenéseinek könyvében, ahogy az iszlám vallás is pontosan magyarázza a mai eseményeket.
  • Tetsuo
    #155
    "És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem."
    "Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész."

    A Biblia egy szóval sem említi, hogy a vízi élőlényeket kipusztítaná Isten... 1. mert azt nem is tette meg, 2. mert az evidens (tehát általánosan minden élőlényt kipusztított).
    Bevallom, nem tudom a választ, de ez annyira nem is lényeges, illetve a szimbolizmusa jóval fontosabb.
    Azzal egyetértek, hogy nehéz értelmezni, főleg ha egy modern fordítást olvasol, ahol a "barmot" az általánosabb "állatnak" fordítják úgy, hogy az óhéber megfelelőjét nem veszik figyelembe.

    Itt egy csodálatos példa a szimbolizmus és az allegória értelmezésére:

    Talán a Biblia minden egyes szavát így ki lehetne fejteni egy egész estés előadásban, majd azután a közöttük lévő kapcsolatokat. Természetesen ez nem lehet célja minden embernek. Egy egyszerű olvasással, a legalacsonyabb szinten is egy komoly erkölcsi talapzatot ad és pontos útmutatást Isten felé.

  • Tikal #154
    Kiváncsi lennék milyen gonoszak lehettek akkoriban az emberek, ha ezt a büntetést szabta ki rájuk Isten... ha arra a sok gonoszságra ami ma történik a világban füle botját se mozdítja bele se merek gondolni mit művelhettek
  • TokraFan
    #153
    És még valami: Jelenleg már jóval több, mint 1 millió élőlényfajt azonosítottak a tudósok, ezek tények! Ezen fajok zöme mag ma is szárazföldi, mert a tengerek, óceánok mélyén lévő fajokat még ma is nagyon nehéz felkutatni, holott a mai technológiákkal már így is ezerszer többet látunk, mint bármikor korábban, és az is egyértelmű, hogy lényegesen több faj él a vizeinkben mint a szárzaföldön. Ami viszont fontosabb, hogy a már eddig ismert fajok 2-2 példányának elhelyezése is teljes képtelenség lett volna. Ráadásul az akkori emberek maximum párszáz állatot ismertek, és ehhez méretezték a teljesen téves meséjüket is, bár ez nekünk jó, mert ez is egy olyan pont, ahol már tételesen és egyértelműen igazolható, hogy a biblia tele van valótlanságokkal. .
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.21. 02:18:17
  • TokraFan
    #152
    Na várjál! :-D
    Noá bá meséje arról szól, hogy isten a "bűnösöktől való megtisztítás"??? érdekében elpusztítja a Földi életet, de megbízza Noé bá-t, hogy minden teremtményéből egy párt kergessen be a bárkájába megmentés gyanánt, hogy a teljes pusztítás végeztével majd azok újra telepítsék saját fajtáikat a nulláról, immáron "tisztán".
    Nos, a vizi élőlényekről szó nincs! Az általad említett "magyarázat" teljes képtelenség, hiszen isten konkrétan megparancsolta Noénak, hogy rajta és családján kívül minden más állatból csak egy kvázi "házaspárt" menthet meg a teljes pusztulástól (megtisztítástól). Akkor már hogy a fenébe hagyhatta volna a földi élővilágnak a 80%-át sértetlenül a vízben? Nem arról van szó -szövegértés-, hogy a bárkára konkrétan a történet szerint nem vitt fel 2db mittudomén delfin párt, hanem arról, hogy az özönvíz rohadtul nem katasztrófa és semmiféle halálos és pusztító hatással nincs a vizi élőlények számára!

    Ráadásul: "Az özönvíz elmúltával Isten megígérte Noénak, hogy soha többet nem fogja özönvízzel elpusztítani a föld élőlényeit." Ja, mert valójában el sem pusztította, mint azt fentebb láthatjuk...Teljes marhaság az egész. Most ha leteszed -persze nem fogod-, a szemellenzőt és kikapcsolod azt amiben mindenképpen hinni akarsz és amitől nem látsz tisztán, akkor talán képes leszel belátni, hogy ez a történet úgy hibás ahogy van, itt szó nincsen a vizivilágról, ellenben konkrétan szó van isten szándékáról a föld megtisztítását, az élővilág szinte teljes kipusztítását illetően! Ez feketén-fehéren le van írva, csak értelmezni kell! Tehát isten egyértelműen ki akarta pusztítani a földi életet mindenestől (kivéve Noé utasait), de ehhez egy olyan katasztrófát választott, ami éppen csak az élővilág 80%-ára nincs semmi hatással. Nem dereng itt némi katyvasz még mindig? ;-) (megjegyzem, ha a "szerető" isten ilyen, hogy csak úgy kipusztít minden életet, akkor még annyira se kérek belőle, mint eddig). Legalább is szeretőnek biztos nem nevezném, mert ez pl. konkrétan népirtás. ;-)
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.21. 02:06:14
  • Tetsuo
    #151
    Na várjál. Szövegértelmezés és logika:
    1. Ha az állítás egy történetről az, hogy allegória, az még nem zárja ki a reális, szó szerint értelmezhető vonalat.
    A Biblia nagyon összetett dolog, nem csak úgy, egymás mellé leírt történetek. Könnyen lehet érteni és félreérteni sok-sok szinten.
    2. Azért, mert valaki vagy valakik keresik, nem biztos hogy éppen ők értelmezik jól a szent szöveget, előfordulhat, hogy én.
    Tehát te azzal próbálod az allegóriás értelmezést cáfolni, hogy valakik keresnek egy bárkát?
    3. A bárkatörténet tökéletesen számolt a vízi élővilággal, mivel azokból nem kellett párokat (vagy több egyedet) összegyűjteni, hiszen azok megmaradtak a vízözönben.
    4. A Biblia nem egy XXI. századi természettudományos könyv, hanem a világ magyarázata annál magasabb igazsággal minden időben, minden ember számára.
    Szerinted nem, oké. Te mesekönyvként próbálod értelmezni és annak is látod.

    A lejjebb említett Hamvas Béla ajánlott könyve, a Scientia Sacra éppen arról szól, hogyan változott, csökkent és esett szét a tudomány napjainkra. Érdemes elolvasni, de nem azoknak, "akik szemét teljesen beborította a por"...
  • Tikal #150
    Carl Pilkington azt mondta arra hogy miért nem ették meg egymást: "in a crisis you all pull together" :)
  • TokraFan
    #149
    Ez olyannyira nem igaz, hogy a bárkát mai napig keresik, sőt, egyesek már megtalálni vélték..(ez utóbbi persze csak téveszme)
    Pont erről beszéltem korábban, hogy a ma már nyilvánvalóan illegő-billegő, vagy konkrétan a képtelenség kategóriába sorolható bibliai mesék butaságát úgy próbálják a hívők elkenni, hogy metafóraként, allegóriaként próbálják feltüntetni, melyeket nem kell konkrét eseményekként értelmezni. Holott a szentkönyvekben foglaltakat évezeredeken át szó szerint, megtörtént eseményekként tanították. Az özönvíz sem allegória, hanem megtörtént eseményként van jelen, és éppen ettől válik marhasággá, tekintettel arra, hogy a Föld élővilágának 80%-ka vízi életforma, akikre egy özönvíz semmiféle pusztító hatással nincs. Noé bárkájának története semmilyen szinten nem számol a vízi élővilággal, az egy bronzkori sötét ember agyréme, mert tudás és ismeretek hiányában csak azt írhatta bele a mesébe, amiről tudomása volt, amit az akkori szemével láthatott. A vizek mélyének élővilágát nem ismerte, így azzal sem számolt, hogy ha már bolygó méretű isteni katasztrófával akar ijesztgetni, akkor valami olyat találjon ki, ami valóban pusztító hatással bír a Föld élővilágának _egészére_, nem csak a szárazföldi életformákra.
    Most hogy Noé hogyan élelmezte a "megmentett" állatokat amikor azok sok esetben egymást ették a természetben, arra ki se térjünk...

    Szóval nem, ez a történet nem allegória és nem metafóra, ezt a hülyeséget mai napig tényként kezelik, a hajót/bárkát pedig keresgélik. Metafórákat nem szoktak IRL keresgélni...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.20. 19:53:30
  • Tetsuo
    #148
    Noé bárkája egy többszintű allegória komoly szimbolizmussal éppúgy, mint a többi logikusan összekapcsolódó történet.
  • TokraFan
    #147
    Sehol nem találod meg, mert istan szava nem létezik! A bibliát és a szentkönyveket emberek írták, tele vannak sületlenségekkel. Ma már a hívők többsége is tudja ezt, ezért hallani egyre gyakrabban tőlük -és egyházi vezetőktől is-, hogy a bibliát -vayg más szentkönyvet, mert itt nem a kereszténység a lényeg-, nem kell szó szerint venni, az abban szereplő történetek csak meseszerűen szemléltetnek.
    Noé bárkája pl. kiváló példa arra, mennyire ostoba történetekkel van tele az a könyv. Márpedig, ha ez a történet is nyilvánvaló marhaság, akkor a többit miért kéne komolyan venni és a bennük foglaltakat követni? Ha isten létezne, nem követhetett volna el hibákat az írásában. Ha hiba van benne, akkor isten nem tökéletes és tévedhetetlen, tehát messze nem az, akinek/aminek leírják. Ha nem istentől származnak a szentkönyvek hanem emberektől -ahogyan azt sok hívő tartja is-, akkor meg pláne miért kéne az abban foglaltakat követni és "szentnek" tekinteni? Egy ostoba katyvasz az egész sajnos, ráadásul arra még mindig nem kaptam választ, hogy mi van a politeizmussal, mert nem 2 évig uralta az emberi hiedelmek világát és a mai egyistenhit csak egy folyamat eredménye, egyáltalán nem volt konstans, nem volt eredően ez "A" vallás.

    Ha fentiekről nem is veszek tudomást, akkor is, ki mondja meg, meddig menjen vissza valaki? Ezzel az erővel visszamehetnénk Apollónig, sőt, akár a Totemizmusig is...Ha már az ősi marhaságokhoz való visszatérés a cél...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.19. 15:01:03
  • Tetsuo
    #146
    A judaizmus is romlásnak esett már régen, de a Tórához visszatérni számukra hitelesebb lenne, mint a babiloni Talmudból kiindulni, különösen a Gemárákat illetően.
    Véleményem szerint minden népnek a saját hitét kell megtalálnia, ahogy minden egyénnek is. Nem csak az őseid vallását kell követni, hanem azt, ami saját életed során megérintett - ami nem volt véletlen. Ezenkívül a "lelkiismeret" az, ami a züllött környezetben Ariadné fonala.
    A New Age és a női magazinok horoszkóp rovata szerint kedv kérdése, éppen milyen vallásba kóstolsz bele, illetve konbinálhatod őket... A klasszikus vallások ezt tagadják - értelemszerűen.
    "Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
    Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt."
  • Tikal #145
    Nekem még mindig mem tiszta melyik vallashoz kellene visszaternem? Az iszlamhoz? Latjuk hol tartanak... Legyek ortodox zsido es huzzak acel drotot a fel varos korul hogy kijatszam a sajat vallasom szabalyait? Vagy legyek kereszteny es eljek a tizparancsolat szerint? Vagy csak válogassak a nekem tetszo szabályokbol? Hol találom egy nem torz ertelmezését Isten szavainak?
  • Tikal #144
    Ha még csak fennhejazonak tartaná őket:)

    De mindegy is, ez a véleménye, az enyém meg az hogy ő se különbözik...

  • TokraFan
    #143
    "Ha egy ateista erkölcsösebb mint jónéhány hívő, nem mond ellent annak, hogy az atesita fennhéjázó."

    Még mindig nem érted. Egy embert nem lehet megítélni pusztán annak alapján, hogy ateista vagy sem! Hamvas viszont ezt teszi! Rendkívül ostoba módon leegyszerűsíti a kérdést, valójában éppen ez a gyerekes. Mert van olyan ateista, aki fennhéjázó, és van olyan, aki nem az. Van olyan ateista, aki valóban ostoba, és van aki nem az. Van olyan hívő, aki darab sz*rt nem ér, míg vannak olyanok is, akik valóban jó emberek. Egy ember nem attól lesz jó, hogy ateista és nem is attól jó, hogy hívő. Semmi köze a kettőnek egymáshoz, erre a mindennapi életből ezer+1 példa hozható fel.

    "Így eleve elítéled a hívőket csak azért, mert hívők?"

    A hívőkről van véleményem, de már többször leírtam itt korábban is, hogy nem veszem mindet egy kalap alá! És ez nagy különbség hamvashoz képest, aki mindenkit aki nem "ő" -értsd: nem keresztény vallási fanatikus-, aljas gazembernek, nyomoréknak és betegnek tart. Én csak azokat a hívőket tartom betegnek, akik a vallási fanatizmusig jutnak, mint pl. hamvas is, aki ennél fogva másokra már veszélyes, és aki rá akarja kényszeríteni a világnézetét mindenkire. Az ilyen hívőt elítélem, igen! De ez a hívőknek csak egy része, a többivel nemhogy semmi bajom nincs, de napi szinten együtt élek velük, számos barátom is került már ki közülük. Mert egy normális ateista nem csoportokat ítél meg egyetlen paraméter alapján, hanem képes okosan szelektálni, sokkal árnyaltabban, sokkal színesebben látja a világot és nem aszerint ítél meg embereket, hogy azok hisznek-e egy mesefigurában vagy sem! Ezzel szemben hamvas képtelen a szelekcióra, csak gyerekes módon ráakaszt egy címkét egy csoportra, aztán akiket ő oda tartozónak gondol azt agyatlanul belehajítja és már megy is a keresztyéni ítélkezés ezerrel.

    A homokosok nem tudom, hogy jönnek ide. Nyilvánvaló betegségről van szó, de itt is egykalap alá veszed a pride-on parádéző idiótákat azokkal, akik éppen eleget szenvednek attól így is, hogy ezt a lapot osztotta nekik a sors és k/rvára nemhogy nem parádéznak az utcán, hanem sokkal inkább titkolják a másságukat. És igen, én is hányingert kapok attól, ha meglátok két férfit együtt, ahogy a parádézóktól is, ellenben azt nem gondolom, hogy akkor minden buzit deportálni kéne csak azért, mert szerencsétlen ilyen génekkel jött világra. De ebbe az irányba nem fogok elmenni, mert nem érdekel a téma különösebben.

    "Bármely változás csak romlás lehet egy eredeti, abszolút igazsághoz képest"

    Abszolút igazság véleményem szerint, nem létezik és nem is létezhet! Már csak a relativitás sokszorosan bizonyított sajátosságai miatt sem.
  • Tetsuo
    #142
    Ácsi.
    Ha egy ateista erkölcsösebb mint jónéhány hívő, nem mond ellent annak, hogy az atesita fennhéjázó. Ráadásul te ezt állítod, hogy erkölcsösebb jónéhány hívőnél... milyen alapon állítod? :-O Így eleve elítéled a hívőket csak azért, mert hívők?
    Az általad kiemelt szövegrészből vettem. Amiből ugyancsak olvasható, hogy HB (fejlődésben visszamaradt) gyermekeknek tekinti az ateistákat... beteg gyerekeket nem szoktunk gyűlölni, sőt!

    Másik téma. Szerintem a homokosok bizony betegek, de legalábbis egy aberráció, amit nem kellene mutogatni vagy pozitív színben feltüntetni pláne reklámozni, "érzékenyíteni" az embereket. (Többek között a nyugati társadalom ezért is tűnik menthetetlennek.)
    Én nem "gyűlölök" senkit azért, mert homokos. A beteg embereket szánom és szeretném, hogy meggyógyuljanak. Ebben sincs semmi negatív, csak a beteges, erkölcsromboló liberalizmus a feje tetejére állítja az igaz értékeket.
    A tolerancia, az elfogadás sem azt jelenti, hogy üdvözítsük az elferdülést, hanem hogy tűrjük meg, ne gyűlöljük. Persze ma már ez nem elég és hamarosan kötelező lesz akár "kipróbálni" is.

    Egyetértek Tikallal, hogy a vallás nem változhat. Olyan nincs, hogy "modernizáció". Bármely változás csak romlás lehet egy eredeti, abszolút igazsághoz képest. Vissza kell találnunk ehhez az alaphoz, hogy innen tájékozódva döntsük el, mi a rossz és mi a jó. Erre való a vallás. Ezért van.

  • TokraFan
    #141
    "Ha az ateistákat valaki fennhéjázó embereknek tartja"

    Örülök, hogy leragadtál a fennhéjázó jelzőjén, de lapozni is kéne, mert írt ő ennél durvábbakat is És igen, ez gyűlölködés! Azért az, mert senki nem ítélhető meg egyetlen paraméter alapján, ez eleve butaságra vall. Azért, mert valaki nem hisz istenben -amivel kapcsolatban ráadásul a hívők sem tudnak semmit felmutatni, tehát teljesen jogos, ha valakinek a ködös mendemondák kevésnek számítanak-, de ettől még nem lesz szar ember! Nem lesz gyermeki gondolkodású, nem lesz beteg, nem lesz nyomorék, nem lesz gonosz és még sorolhatnám hamvas jelzőit. Az, hogy valaki ateista, csak egyet mutat meg az illetőről: Azt, hogy ateista! Pont. Sok ateista ezerszer erkölcsösebb és szeretetteljesebb ember, mint jónéhány hívő! Nem az mutatja meg egy ember jóságát, hogy miben hisz. Csak az, hogy mit tesz! Hamvas jó példa erre. Szeretetről pofázik, miközben embereket betegnek, nyomoréknak, gonosznak titulál pusztán világnézeti különbözőségük miatt. Vagyis hamvas minden, csak nem egy szerető ember, sokkal inkább egy képmutató farizeus, aki ráadásul olyan sötét mint az éjszaka...