392
Assassin’s Creed: Odyssey
  • Nomad90Hun
    #192
    Hát én még csak most jöttem ki Megaris-ból. Én felfedezgetek, csinálom a mellékküldiket aztán főküldi ha útba esik.
    Assa dmg tény jó, de itt ahogy Te is észrevetted "bünteti" a játék ha csak 1 irányvonalat erőltetsz.

    Assázni ritkán lehet szerintem, ha nagyobb csetepatéba kerülsz elfutsz és mikor keresgélnek 1-2 embert kiszedni jó.
    Az íj ahogy én láttam inkább a hunter skillekkel, illetve annak megfelelő settel jó. Én spec most Alexios-al tolom, elég vegyesen,
    de főként warrior-t nyomatom, 1-2 bokorból kiugrós meglepivel, az íjat majd még kipróbálom ha lesz rá skillpontom. Mellesleg olyan lvl 12 körül vagyok.

    Illetve a következő végigjátszás tutira Kassanra-val lesz 1 assa / hunter kombóval 1 kis warriorral megfűszerezve.

    Nekem e a mercenary system okozott már 2x olyan meglepit, hogy a szemöldököm fölugrott a szomszédhoz.
    Tegnap pl. verem lefele az athéniakat, pont volt vérdíjam a fő lekvárkeverő merc-re is az oldalukon aztán kaptam vérdíjat a fejemre és jött egy 45-ös merc begyüjteni, hát volt futás és ijedten "pay all bounties" nyomogatás.
    Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2018.10.09. 18:57:00
  • hawkie22
    #191
    Ti milyen sorrendben csináljátok a küldiket, illetve hogy fejlödtök? Én most Attika szigetén vagyok, most léptem meg a 17-et, irányvonalat váltottam, és inkább csak a sztoriküldetésekre koncentrálok valamint a kultistákat ölöm, ha a szintem engedi. De így a fejlödés baromi lassú. A fegyvereim is gyengék az ugyanolyan szintü ellenfelek ellen, pedig mindig szintre hozom öket, már ha van alapanyagom.
    Ti hogy fejlödtök, milyen szinten vagytok?
    Próbáltam csak assassin módban végigmenni eddig, de a táborokban nagyon kell trükközni, elég hamar észrevesznek, ha ügyetlen vagy, akkor meg jön az egész bagázs. Nyilván az assa dmg a legnagyobb, de azért, hogy kb. 5-6x különbség legyen közte és a warrior dmg között, azt már kicsit túlzásnak tartom. Az íjat meg úgy ahogy van, el lehet felejteni, csak vadászatra jó. Az elözö részekben azért ha valakit fejbelöttem "feltöltött" íjjal, akkor az ott maradt. Itt meg lemegy kb. a harmad élete azt annyi.
  • sztar007
    #190
    Sziasztok, esetleg aki kapott VGA mellé játékkulcsot és eladná az nyugodtan irjon rám.
  • Nomad90Hun
    #189
    Sziasztok!

    Hát, én is belecsöppentem az ókori görög kalandokba. Első 5-6 órám azzal ment, hogy tesztelgettem milyen stílust akarok nyomatni, és most azért meghálálta magát, hogy annó haverok berángattak Dark Sous-ozni.

    Rövid észrevétel, mert az ilyen tippek trükkök cikkekben nem irják, ha fort-ot fosztogattok akkor mielőtt elégetitek az ellátmányt érdemes átkutatni, sokszor több cucc jön belőlük mintha 2-3 barlangot stb. végigszedegetne az ember.

    Fps droppok sajna nekem is vannak, de ez majd fixálva lesz (remélem). Játékstílusra ki mit rakott össze magának? Én egy warriort némi assassin (méreg) fával megerősítve. Ijnak eddíg nem sok hasznát vettem. Lopakodásnak szintúgy, ha észrevesznek hiába futok odébb 5-10m-el és ugrok be a susnyásba, mivel látta az ellen hova ugrottam így nem működik a régi ac féle "leülök a szomszéd padra akkor úgyse vesznek észre" metódus, de ez jó is így.

    Harcra kitérve még. Hajlok rá, hogy ubiéknak sikerült összerakni egy újabb Dark Sous-t, normálon is sikerült belefutnom már nálam 3-4 szinttel magasabb ellenfélbe, aztán fél perc és rekt, azt meg meg se említem amikor a 10+ szinttel nagyobb zsoldos talál meg és hány kardélre.. Na de ettől jó, hogy van kihívás.
  • drop
    #188
    *csak XD

    Utoljára szerkesztette: drop, 2018.10.07. 19:26:52
  • drop
    #187
    nekem olyan hiba van hogy mikor küldit veszek fel vagy leadom néha nem látszik a jutalom szak a kék lila vagy a sárga kocka valakinek van ilyen?
  • Zegi Norbi HUN
    #186
    Rita79 #179 : csak ennél a játéknál csinálja, plusz megnéztem a gépet, minden a helyén ahogy kell. Azt hiszem nem szereti, ha tálcára rakom a játékot. Legalábbis most közben beléptem a fórumra és visszalépve a városban 2-10 fps fogad. :D Remélem egy javításban majd orvosolják ezt is, szerintem írok is a supportnak, ha másnak nincs ilyen gondja.
  • ewuk
    #185
    Köszi a választ mindkettőtöknek. Igen azt sejtettem, hogy ez lesz a szűk keresztmetszet. De azért mellbevágott, hogy ennyire tré ez a kártya. :D Na mindegy igazából ez csak másodlagos gép, de így akkor játékra kb. el is felejthetem.
  • mike01010101
    #184
    Nálam szépen fut, 4 óra játék után elértem a főcím képernyőt. A kezdő sziget kész. Egy dolog nem tetszik (tudom sokan meg szeretik), hogy a küldetések és ellenfelek velem együtt szintet lépnek. Így mi értelme a fejlődésnek?
  • Savaran
    #183
    Igazából azt kell mondjam, hogy sajnos törvényszerű az általad tapasztalt fps-szám, hivatalos minimális videókártyában az R9 285 ill gtx 660 van megadva a 660 hülyeség mert az teljesítményben jóval az r9 alatt van, szóval az r9-et alapul véve, az egy jóval erősebb kártya mint a gtx1050, és az is minimumra elég ami 720p low 30fps-t takar :(

    R9 285 vs GTX 1050
  • Rita79
    #182
    Ezek az új gamek inkább videókártyára kiélezettek. Nézd én most adtam el az i7 4790K-mat és framre ugyanazt hozza a mostani procim a bencsmarkban a Shadow of TR.. Ebből kifolyólag egyrészt fogtam a fejem, hogy mi picsárét váltottam a 8. generációs intelre, másfelől meg az a tanácsom, hofy a videókártyádat cseréld le min. 1060-ra, mert ez ami neked van, az még az alacsony teljesítményű laptopokba is szégyen. Bocsánat az igazságért...Hidd el hogy egy nagyobb teljesítményű karin szépen fog futni 1080-ban.
    Utoljára szerkesztette: Rita79, 2018.10.06. 15:31:09
  • ewuk
    #181
    Hali

    kicsi off. Lenne egy olyan kérdésem, hogy van egy ilyen gépem:
    elméletileg ezzel karcolgatnom kéne a minimum és az ajánlott rendszer közötti szakasz közepét. Ennek ellenére a ultra-low grafikán is 10-25 fps-t produkál az Odyssey. Az érdekelne, hogy ez tényleg ennyire csirke gépe, vagy valami user error is lehet a háttérben? Remélem nem gond, hogy itt kérdezem meg, a hardware része a fórumnak elég kihalt.
  • darkSectorxxx #180
    Pontosan, nálam még ram hiba, vagy win frissítések is okoztak teljesítm3nybeli gondokat
  • Rita79
    #179
    Vagy leesett a hűtő ventilátor a processzor hűtő bordákról. Nem vicc. Jártam így már, és nem tudtam miért lassulnak be 2000 éves játékok is néha...
    Utoljára szerkesztette: Rita79, 2018.10.06. 09:55:46
  • darkSectorxxx #178
    Memóriakezelés hibája szerintem.
  • Zegi Norbi HUN
    #177
    Lehet megnézem ezt a felhős dolgot. Nálam átlag 50-55 fps van ultrán, de van hogy gondol egyet és drasztikusan csökken az fps 2-30 közöttire. Múltkor csak a térképet nyitottam meg hajózás közben és ennyi elég is volt. Ilyenkor újra betöltöm és már minden szuper.

    Szerintem a sztori vége felé megkapunk minden választ, én ezért nem is rugózok ezen, mert a játék amúgy eszméletlen jó.
  • darkSectorxxx #176
    Hát ezaz. What a fuck.
    Ezért is gáz ez a mostani rész.
    Lassan már a játék címe adja el a tartalmat, már assassin se kell bele. :D
  • Árnyvadász
    #175
    Amiket érdemes levenni:

    - volumetric cloud
    - fog
    - depth of field
    - water

    Ezek veszik el a legtöbb teljesítményt, de főleg az első kettő. Én is butítottam a grafikán és bőven szép még, de jobban is fut.
    Itt egy videó arról, hogyan alakul a performance: https://m.youtube.com/watch?v=chqQanHcvHk

    Egyébként 10 óra felett járok és nagyon megvagyok elégedve azzal amit a játék nyújt. Ami meg unalmas, mint az erődök kipucolása, azt hagyom. Azt csinálom meg ami érdekel, így is van benne tartalom bőven. Későbbi részeken, területeken volt már, hogy szebb volt mint az Origins, és városokban (bár még nem voltam Alexandria méretűben) nincs fps drop. Eddig mindenhol ahol voltam egységesebb frame értéket láttam a monitoron igaz összességében alacsonyabbak, mint az Origins esetén. Butítással meg ezen is lehet emelni.
    Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2018.10.06. 08:09:38
  • Savaran
    #174
    Felmerült bennem egy kérdés, ugye az Originsben megtudhattuk hogy a Secret Order aminek derék Cézárunk a nagymestere, abból lesznek a templomosok, az Aszikat pedig Bayekék hozzák létre, ezzel lesz vége ugye. Na akkor kérdés az Odyssey-ben lesznek pre-indo.templomosok meg aszaszinok vagy mi van most? DE tényleg! Elméletileg már nem mehettünk volna hátrébb az időben az Originsnél, mert akkor alapjaiban rengetjük meg az Origins történetét, ha meg ebben a részben nincs se asszasszin se templomos akkor "what"?
    Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.06. 07:32:02
  • Evoluti0N
    #173
    Olvastam, h van valami felhő nem tom mi grafikai beállítás, ami állítólag 20 körüli FPS különbséget jelent és nem sokat változtat a grafikán. Nincs még meg a játék, meg nem emlékszem már, h hol olvastam, szal nem tudom, h pontosan mi ez a beállítás, de ezt próbálja kikapcsolni az, aki esetleg nem elégedett az FPS-sel.

    (szerk: jah és a félreértés elkerülése végett felhő felhőről van szó, nem az internetes tárhely felhőről :D)
    Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2018.10.06. 01:04:32
  • Rita79
    #172
    Tapasztalatok kemény 10 perc után... :D
    Nekem az már jó pont volt, hogy működik az ingame ubifos club és store. Az eddigi ubifos játékokon ez nem, vagy nagyon macerásan ment. Úgy látszik ezen fejlesztettek egyet, mert sok volt a panasz a fórumokon erre. Egyébként lehet azért van ez, mert direktbe az UbiSoft-tól vettem meg a játékot és nem a Steamen keresztül, passz. Ez az első játékom, amit a saját felületén vásároltam (jah nem, mert a Witcher 3-at is a GOG-tól).
    Szóval jó ponttal nyitott, mert tényleg sok fejtörést és időt vett/vesz igénybe a korábbi játékokon ezek beállítása/elérése. Na mindegy. Ezen legalább megvan....
    A grafika első blikkre kb olyan mint az originsé, de azt is meg ezt is 4k-ban tolom/toltam, így lehet nehezebb észre vennem a különbségeket, mert hogy mindkettő gyönyörű ebben a felbontásban. A hátrány, hogy hardver igényes de piszkosul 4k maxban. Van, ahol lemegy amikor a sas röpköd az első átvezetőben 29 fps-re :OOO.... Pedig elég jó géppel tolom.
    Az Ultimate Editiont vettem meg, 20% kedvezménnyel,100 Ubifos credit beáldozása mellett. Tehát ott ilyesmi engedmény van. Azt nem tudom, hogy a Steamen működik-e ez, de a 20% az elég sok pénz.
  • Savaran
    #171
    Erősen függ az egyéni grafikai beállítástól.
  • JonasSandor
    #170
    Ja vicc de az eredmény is mert a far cry 5-ben is bőven 40 alattiakat ír 1050TI-vel és 80 körüli értékek vannak.
  • darkSectorxxx #169
    az vicc 1080p-ben
  • Savaran
    #168
    Pont van ilyen benchmark, faszán droppol 40-re 1080-al XD (ultrán)
    Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.05. 19:40:00
  • Savaran
    #167
  • JonasSandor
    #166
    Akkor marad a 1080 full hd-ra bőven elég lesz 144 herces monival i7 6700 procival 16 giga rammal mennyi lenne maxon az fps?
  • Savaran
    #165
    Az érdekes az az, hogy nincs akkora különbség a 10-és 20-as széria mint a 9-es és a 10-es között. Ugye a sima gtx 980 egy nyúlfarknyival erősebb csak mint a 6 gigás 1060, a 3 gigás 1060 az gyengébb, és korlátot szab a kevés v-ram amúgy nem lenne sokkal lassabb. Csak azoknál a játékoknál jön ki a baj ami többet enne mint 3 giga.
    Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.05. 18:55:53
  • Savaran
    #164
    Nehéz kérdés, sima gtx1070 gigabyte-ban 150 körül van most, asus rog strix 170, ebből tudok kiindulni, de ahogy egyenlőre még a 10-es széria nem fog kimenni a piacról, szerintem olyan 220 körül lesz, a 2070
    Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.05. 18:52:34
  • darkSectorxxx #163
    ja de a sivatag amugyis üres. :) igen itt amugy ez a baj, túl sok területet kell berendezni és ez sok a terhelés szemponttból
  • JonasSandor
    #162
    2070 szerinted mennyi lesz?
  • Savaran
    #161
    Ok néztem bocs, igen 180 körül, de pár hónapja a nyáron még 250k volt, amúgy a 1060-at nem akarom eladni, meg vagyok vele elégedve csak akkor pattintom hogyha jön egy korszakalkotó cím, és akkor ahhoz kevés lesz, a jelenlegi kedvenceimhez azért elég!
  • Hexex86 #160
    Ráadásul én alapból nem voltam oda az egyiptomos sivatagos dologért soha, de ott valahogy megtetszett. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy ott a sivatagos részek tényleg üresek voltak. ahhoz képest itt tényleg nagy a terület.
  • darkSectorxxx #159
    Igen az a piramis, homokdűnés terület azért adta magát. :)
  • Hexex86 #158
    Igazából nem gyengébb szerintem a graf csak a pálya "stílusa" nem annyira egyedi mint az origins-be volt. Ott látszott, hogy nagyon sokat foglalkoztak a pálya tervezéssel, hogy egyediek legyenek a helyek. De eddig nagyon jó kis újítások vannak benne játékmenet terén.
    Utoljára szerkesztette: Hexex86, 2018.10.05. 18:29:46
  • JonasSandor
    #157
    Milyen 250 ezer loool 3 ventis már 180 ezertől lehet kapni meg van 160 ezerért is 2 ventis.Eladod a 1060-at és alig kell hozzápótolni.
  • darkSectorxxx #156
    ;)
  • Savaran
    #155
    Viccet félretéve, szerintem nem engedhetik meg maguknak hogy csúnyább legyen, viszont egy ráncfelvarrott Origins graffot kapunk, irreális hardverigénnyel, jó nyilván az RTX-et el kell adni :)
  • darkSectorxxx #154
    Hát sokan másképpen vélekednek, 50%.ban hallom, hogy sokkal szebb mint az Origins, nem tudom kinek hidjek.
  • Savaran
    #153
    Gyengébb a grafika, de legalább cserébe még rosszabbul is fut :D