3201
Fallout 76
-
Kroki105 #2841 Ja igen, kaptam olyat is, el is felejtettem, gondolom mert említésre se volt méltó. -
#2840 Event végén a reward mellett kapsz legendary cuccot is, ha más nem, a recik mellett azért megéri. Túlzásba nyilván nem kell vinni :) -
Kroki105 #2839 Mi ennek az eventnek az értelme? Érdemes kínlódni vele sokszor? Egyet megcsináltam, kaptam egy koponyamaszkot, juhé Meg talán 2 valamilyen receptet. Ahogy olvastam több maszkot is adhat, belegondolva a haloweenes cuccokba, azt az eventet anno toltam becsülettel, kalózruha, striciruha, ilyen tök, olyan tök, stb... azóta se vettem fel egyiket se.
Maga az event olyan egyszer voltam rajta, ihajcsuhaj kiélveztem, többször nem nagyon szeretnénk rá menni szintű. Igen, megint bírálom (tudom, nekiállok minnyá jobbat csinálni, nem kell mondani ), lehet velem van a baj, és nem figyeltem meg mindent aprólékosan, és lehet hogy amúgy kurva élvezetes.
De hogy a mérleget picit egyenlítsük, A rusnyaság (űrhajós nő) elküldött napira, rögtön ott Harpers izénél a kecóm mellett, egy csatornába kellett lemenni assaultront idomítani neki. Még sose jártam ott, volt is benn egy quest. Kicsit lazáztam, meg is zabáltak a ghoulok. Persze majd vissza kell menni, mert a vége nem sikerült, szerintem bebugolt (bocs Beth ha nem, és csak én voltam vaksi). Az űrhajósnak azért meglett a kívánsága, meg is jutalmazott egy 3csillagos sétapálcával. Figyelmes, ennyi, mindannyian leszünk öregek, jó lesz az. Ha majd nem tudok kiegyenesedni a derékfájástól, és ha netán még meg is vakulnék, már csak a fehér festéket kell majd kiválasztani, és be is festhetem. És ne feledjük, 3 csillagos, extra cucc..... -
Andule #2838 Magamba szallok igerem, nem leszek ennyire halatlan hisztis ovis mikor csak a javamat akarjatok! :D (De egyszer levideozom nektek bakker csak h tovabb tudjatok rohogni rajta xD )
Utoljára szerkesztette: Andule, 2020.05.26. 20:08:50 -
Kroki105 #2837 Meg amúgy is mocskos a páncélod a sok közelharcikálás miatt, inkább megköszönnéd a zsörtölődés helyett... -
Paradoxon74 #2836 Teljesen félreérted, ne haragudj.
A robbanós vacokkal azért lövünk eléd, mert akkor full fehér lesz a kép, nincs semmi megjeleníteni való, így felugrik az FPS az egekbe > performance & user satisfaction upgraded, fps számláló pörög, stbstbstb. Tádá!
Töri magát itt neked az ember, aztán ez a hála... -
Andule #2835 Nekem is szaggatni szokott ujabban nehol de meg nem probaltam, h kisebb felbontasra veszem es ugyis csinalja-e. Kb a frissites ota jon elo, kb miutan mondtad, h mintha reszletesebbre vettek volna dolgokat. Pl. a Heart of the Swamp (ergo a Mire-ben) szarabb tud lenni anelkul is h Krokival az orrom ele lodoznetek a robbanos vackaitokkal. -
#2834 Igen, ez az egyetlen megoldás. Nálam bejött. -
#2833 Előtte is laggolt, de nem ennyire. Napokban megy az uninstall, majd pár év múlva, egy új konfigon vissza nézek rá. -
Paradoxon74 #2832 DC => disconnect
DeathClaw-val nem is olyan régen, ráadásul családostul jöttek látogatóba egy RadiátorRumli mókánál -
Paradoxon74 #2831 Nagyjából hetente 4-6 alkalommal játszom 1-3 órákat, de hónapok óta nem találkoztam sem laggal, sem DC-vel.
Talán ha egyszer dobott ki a WasteLanders megjelenése környékén, de kb. ennyi.
Fullba nyomom a (kretént) a grafikát, nem esik irreálisan a sebesség még az SBQ-s tüzijáték alatt sem. Morgantown-ban is jártam párszor, semmit nem vettem észre. Ez nekem inkább lokális problémának tűnik, mint globális rendszerhibának...
Nem mondom, hogy nincsenek hibái, sőt! Nem keveset értekezünk erről itt és ingame is , de ilyen jellegű gondokkal nem igazán találkoztunk eddig.
Utoljára szerkesztette: Paradoxon74, 2020.05.26. 15:06:24 -
#2830 Eddig nem csinálta, csak a Wastelanders után? Én egy évig kínlódtam vele win7-en egy i5@4460-nal, ssd sem segített, de az új konfiggal tökéletesen fut.
A Fasnacht event meg majd jön, inkább lőjjék le, mint sem bugosan hagyják futni. Annyira nem hiányzik az senkinek sem. -
#2829 Én végeztem ezzel a játékkal. Morgantownban olyan laggjaim vannak, hogy több másodpercre kimerevedik a kép. Konkrétan több az állókép mint a mozgó a monitoron. Játszhatatlan. És ez több helyen is van, valamikor az erdő közepén. Ha szerver lagg az ultra gáz, hogy nem törődnek vele, vagy nem akarnak vele foglalkozni. Ha meg a gépem kevés neki .... az is gáz, mert ezen futnia kellene maxon, szóval megint csak a Bethesdát minősíti. A Wastelanders meg nem hozott akkora újítást, még mindig úgy érzem mintha üres lenne a világ; csak ghoulokkal és scrorched ellenfelekkel találkozok. Egy-egy Raider meg Blood Eagle bandába futottam bele de semmi több.
Továbbá tegnap kezdődött volna el az egyik event de törölték mert találtak benne valami hibát. Bethesdáék nem tudnak semmit rendesen csinálni. -
#2828 Tűzfal/security rendszerben add a kivételek közé a steamet és a FO76-ot és/vagy adminisztrátor módot is állítsd be. Tippre akkor csinál ilyet, ha vagy a rendszerpartícióra raktad a játékot (sosem ajánlott), vagy nincs jogosultság és az első indításnál előjövő directx/egyéb keretrendszer frissítést/ellenőrzést nem tudja végigcsinálni a steam.
Nálam még win7 alatt volt ilyen egy-két játéknál, hogy folyamatosan beragadt a "prepare to launch" ellenőrzés és visszadobott a steambe. -
Paradoxon74 #2827 Hello!
Közvetlenül bekapcsolás után is csinálja? Nekem volt olyan, hogy beléptem, játszottam, kiléptem és már nem engedett be, hasonló jelenséget produkált, mint nálad. Restart után (talán elég volt a ki-bejelentkezés is) működött ismét gond nélkül. De mostanában ezt sem tapasztalom.
Driverek, W10 up to date? -
Irgum76 #2826 nem tudom pc-n mi a helyzet de xboxon egy hét kihagyás volt a vendoroknál és a kiállító izéknél
egy hétvége alatt szerintem simán találsz valami értelmeset emberi áron
PA föl irány szomszédolni szerver hop aszt csak lesz valami -
Andule #2825 Egyreszt tudtommal meg mindig blokkolva vannak a vendorok, masreszt mert murvara nem szoktak ertelmes cuccot arulni az emberek.
A capsaim joforman csak a heti -6000 aranyravaltas miatt fogynak szal lenne mibol kolteni de eddig lofuttyot sem lattam es az, h lvl176on meg mindig nem talaltam egy legalabb ertelmezheto supersledge-t kesz rohej. (10000 scripet tuti bevaltottam az elmult 3-4 hetben es 2 SS volt osszesen az adott cuccok kozott, termeszetesen borzasztoan fos statokkal.) A teny h szandekosan es mestersegesen lassitjak ezzel is a jatekosokat h minden nap inkabb menjel vissza es lesd a hulye atomshopjukat kesz rohej. Tudja mindenki h absz semmi end game nincs a jatekban de ahelyett h fejlesztenenek ezen is inkabb tovabbtoljak azt a vonalat, h lepkedje be naponta a lofuttyokert, bohockodj a napi "challange-ekkel" mert majd attol fog noni a score-od ami ha eleg magasra kuszik majd kapsz erte olyan goncot aminel mar 5 eve is jobbakat csinaltak modderek a F4hez.
-
roachhun #2824 Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni! Letöltöttem a Steamről a játékot,. Fel is telepedett a gépre, de amint indítanám felugrik egy ablak egy pillanatra, "játék előkészítése" felirattal és ennyi. Ismét zöldre vált a játék indítása gomb és kezdődik elölről. semmilyen hibaüzenetet nem ír. előfordult már valakivel hasonló vagy tudtok megoldást? A gépnek bővel elégnek kéne lenni. (Alpha 15) Bios és a driverek frissítve lettek.
előre is köszönöm. -
Kroki105 #2823 Igen, már mindhárman a kalapácsot kajtatjuk, meg a boszorkánál arra költünk scripet, de ez a fasz játék képtelen normális fegyvert adni (képtelen kalapácsot adni ), és akkor még a statokról, és csillagokról nem is beszéltünk. Pajszertől a rugóskésen át a sodrófáról nem beszélve, a vasvilláig minden biszbaszt ad, de amit kéne azt nem. Golfütő? Biliárddákó? Bokszer? Bokszkesztyű? A minap 3 vasvillát zsinórba??? A fősárkánygyík is ezt adta...
Utoljára szerkesztette: Kroki105, 2020.05.25. 19:47:33 -
Paradoxon74 #2822 Nekem van, ami kell, csak Andule kartarsnak szeretnrk loni egy jopofat. Meg scrip van dogivel, ugyse hasznalom semmire, legalabb van ertelme erre gyujteni... -
Irgum76 #2821 mért nem veszel valamelyik játékostól?
én egy kis keresgéléssel vettem egy 3 csillagos kalapácsot gyorsabb suhi, nagyobb KO, -90% súly (aszem)
1000 kupakra volt akciózva -
Paradoxon74 #2820 Mászkáljon, akinek 100 lába van.
Be a mostmárnemisolyanVidámparkba, futni egy kört, ha meghallod/látod, lenyomod, majd relog és indulhat újra. Kb egy 20-30 percet ha csináltam, azalatt összejött a 8. Ezek eredményét meg lent már méltattam... -
#2819 A vidamparkban rendszeresen van 1-3, az exkavator lepcsojen es tetejen is van 1-3, Welchben a romok kozott is akad 1-2, a tobbi helyen altalaban 1-1 pislog. Nyilvan random, igy van, hogy egyik helyen sincs, es van, hogy meg a pirossal jelzetteken is tobzodnak :)
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.05.25. 14:03:50 -
Kroki105 #2818 Ok, köszi, maj kipróbálom. -
#2817 Ez alapján menj, a zöldeket végigugrálod és 5-10 MMTH biztos, hogy zümmög a közelben.
-
Kroki105 #2816 Én is beváltogattam este, volt egy rakás. Az utolsóra kidobott egy cowboy ruhát, a másikat. Meg egy rakás kacatot, szokás szerint.
Ez a mole miner event valami hihetetlen észveszejtően szuper, na jó nem, csak viccelni próbáltam. Föl alá kolbászoltunk délnyugaton, de talán ha 2 csillagosba botlottunk. Aztán gyorsan le is tört a lelkesedés.... -
Paradoxon74 #2815 Thx az infot. Elvileg megvan minden küldetés, mintha már jártam is volna ott bent eon-okkal ezelőtt :)
Ma majd akkor megnézem, mit adnak a cuccokért. Eladni vendorban tuti nem fogom, így se nagyon tudok mit kezdeni a pénzel (ennyi haszna van a túlárazott gold-oknak Wayward-ban). Ha olyan esik és itt kell valakinek, viheti majd :)
Scrip gyorsan túl tud csordulni - próbálkozom valami épkézláb PlasmaCastert/Gauss Pistolt összehozni, a selejtet (eddig 100%) meg dobom vissza :D
-
#2814 Scripekkel megvárom a következő mystery pick hétvégét, max akkor költöm el, ha túcsordulna a limit.
Pleasant Valley claim ticket: igen, azokra gondoltam. A rádió alatt/mellett van az üdülő boltja és benne egy robot (nem a vendor, az alagsorban egy másik), egy fotocellás ajtó mögött (a sztoriban el kell jutni eddig, hogy a mágneskártyát megkapd, amivel be tudsz ott menni). Nála lehet beváltani, de baromi lassú folyamat, mert nincs trade ablak vagy ilyesmi, egyszerűen csak amikor mondja, hogy kéri a ticketet, akkor kell szpemelni az "interactive" gombot. A cuccokat random adja és főleg ruhákat, pár aprósággal megspékelve. Az egyik legritkább a két western outfit közül az, amit szerencsére nekem most kidobott (a kesztyű nélküli verzió), az sokat is ér ha el akarod adni. Emellett leginkább síruhákat és egyéb öltönyöket ad, azok aránylag sűrűn beszerezhető ruhák, nem egy nagy wasistdas.
25 ticketből biztos, hogy lesz valami értelmes, de készülj fel, hogy az összes ticket beváltása lesz vagy 20-30 perc, minimum :)
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.05.25. 09:35:37 -
Paradoxon74 #2813 >> "azok meg dobtak egy ticketet, azt meg beváltottam a robinál a rádió alatt)" - nah, itt álljunk meg, van egy kérdésem
Ez az a "pleasant valley claim ticket"? van vagy 25 db-om, akkor elszórom, hátha ad egy épkézláb cuccot :)
A scrip-ek jönnek rendesen, de én abból csak legendary modult veszek, meg minden alkalommal bepróbálok egy épkézláb *** meelee-t lőni Andule-nak, de előbb nyitok konyhafelszerelési és földművelési nagykereskedést ezekből, mint találjak egy középszar közelharci pofánverő eszközt.
Utoljára szerkesztette: Paradoxon74, 2020.05.25. 08:19:53 -
#2812 Hát, nem panaszkodom, mert a korábbi military ruhákból átváltottam vadnyugatra, ugyanis esett egy Western Outfit (igaz közvetve tartozik ide, mert a vidámparkban takarítottam a random Mole Miner TH-t, amikor jöttek a scorchedek, azok meg dobtak egy ticketet, azt meg beválltottam a robinál a rádió alatt) egy Fancy pump action shotgun (ezt egy TH ládájából kukáztam, az egyetlen legendary cucc amit találtam bennük) és a hétvégén majdnem maxoltam a legendary scripeket, annyi szart dobtak ezek a 1-2-3 csillagos treasure hunterek, simán lootként. (ez az event egyetlen előnye, hogy több a legendary a fix spawnok miatt)
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
És ennyi, a ládákban viszont szinte semmi használható nem volt, sok kacat junkie meg pár falra felszerelhető preparált (állat)fej receptje.
Pénteken és szombaton volt, hogy hárman (MMTH-k) is voltak egy-egy helyszínen, de ma egyszerűen alig találtam belőlük, vagy nincs szerencsém már, vagy változott valami.
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.05.24. 20:26:42 -
Andule #2811 "Ez persze lehet egyéni szerencse is, hogy nem esik semmi használható"
Aaa olyan nincs, itt minden loot isteni fasza :D -
Paradoxon74 #2810 Csinálgatom ezt a MoleMiner-es "event"-et, de mit is mondhatnék. Camden Park-ban körbefutás, lelővés, loot (ha van ilyen nyomorult). Ha nincs, relog, befut, körbefut, stb. Kb. 8 ládából 6 volt dusty, egy-egy meg normál és Ornament. A belőlük kapott loot kb. a Santatron egy napi termésével egyenértékű, a plan-ek szintén. Ez persze lehet egyéni szerencse is, hogy nem esik semmi használható, de legalább tudjátok, mire készüljetek :) -
Paradoxon74 #2809 Hello!
Elvileg nekem is jó lehet a ma este, egyelőre 80% :) Tegnap is meg előtte is voltam bent, de csak Lone Wanderer voltam
Pedig ha lettetek volna Véndigó Koloncosnál, mi lett volna ott...
#sohaabüdöséletbenemleszmegaraiderally
-
Kroki105 #2808 Este ok, weekly atomot is megcsináljuk/lom, és próbálok 10 random karvédő gyártást is, nyilván szar lesz mind.... -
Andule #2807 Ma/holnap delutan/este egy lelovunk mindenkit IS a francba hepaj skacok? ;) -
Paradoxon74 #2806 Valami ilyesmit olvastam én is, hogy nem mindig, nem mindig ugyanitt, kergetni kell.
Én ugyan nem kergettem, csak meglepett a bozótban a rohadék, De rápacsált, magamnál tartok egy fél gyógyszergyárat -
Paradoxon74 #2805 Nabazz, a pontra én koszt gondoltam a notebook kijelzőjén :D
De valami tuti változott, mert nem oly rég még ez ment rendesen...
Update: egyre jobb: most képfeltöltésnél kiválasztom a képet, majd a 'mehet"-re kattintva jön a "feltöltés folyamatban" üzenet, kis várakozás és kapok egy "nem lett file kiválasztva" hibaüzenetet.
Utoljára szerkesztette: Paradoxon74, 2020.05.22. 18:39:35 -
Irgum76 #2804 én ezt találtam még mikor fizetős lett a vimeo vagy mi volt
https://imgbb.com/ -
Andule #2803 Ha az apro kis pontra raviszem az egeret es kattintok ra akkor megnyitja uj lapon a kepet, ja. Asszem a direkt link a kephez opcio az ami faszas de irtora elkelne egy elonezet funkcio vagy h ne csak 5 percig lehessen szerkeszteni a posztot :/
Amugy a V Colo random h megjelenik-e vagy sem?
Utoljára szerkesztette: Andule, 2020.05.22. 18:13:35 -
Paradoxon74 #2802 Ha csinálok egy ilyet, azt valaki látja?
- itt egy kép lenne most