84
  • TokraFan
    #84
    Ebben egyetértek. Az ellenzék pont akkora kalap sz*r, mint a Fidesz. Szerintem a teljes magyar politikai "elitet" el kéne zavarni a p*csába, és olyanokkal próbálkozni, akik legalábbis még nem szerepeltek le eleve. Az orszãgot elözönlő migránsoktól való félelmet, nem fogja ütni a nyilvánvaló korrupció, és meszaros publi vagy a többi stróman milliárdos közpénz lopása sem.

    Ostorossal meg egyetértek abban -amit már én is írtam-, hogy amíg Gyurcsány nem takarodik el végleg, addig Orbán nyerni fog. Mert sokan gondolkodnak úgy, hogy hát "szar ez, szar ez, de még mindig inkább, mint Gyurcsány".

    Más kérdés, hogy ettol meg a Fidesz fele kvázi feudális, uram-bátyám féle állam sem az ország érdekeit szolgálja. Mindegy, én jelenleg ugy vagyok vele, hogy ha meglátom annak jeleit, hogy orbán kivezeti az országot az EU-ból, akkor fogom a családom és lelépek amíg még ránk nem zárja a határt. Nem azért támogattam a rendszerváltást 89-ben, és nem azért szavaztam a Fideszre 2010-ben, hogy most megint az oroszokhoz orientálódjunk es egy modernizált, poszt-kádári rendszerben kelljen élnem. A gyerekeimet pedig nem fogom arra tanítani, hogy a boldoguláshoz nem tehetség, kitartás és tudás kell, hanem seggnyalás az uralkodó pártkatonák felé. Jelezném, hogy ez a véleményem pártállástól független, ha bárki más kormányzása alatt érezném ezt, azt pont úgy elítélném.
  • Andrevv
    #83
    Ha te mindent jobban tudsz, miért nem csinálsz egy pártot? Ne hagyd, hogy egy rakás dilettáns legyen az ellenzék. Ja hogy nincs időd, kedved meg pénzed? Hát akkor ne csodálkozz, hogy nem tetszik neked a környezet, a jelek szerint az emberek többségének megfelel. A politika sosem volt jótékonyság, mindig megvolt mindenkinek a saját olaf vagy akármilyen jelentése. Senki se másokért megy politikusnak.
  • ostoros
    #82
    Ha lenne normális ellenzék, sokkal előrébb lennénk. De nincs, mert nem is lehet. 90 óta az MSZP kicsinálta az összes baloldali pártot, nagyobb figyelmet fordítva a saját konkurenciájuk kicsinálására, mint a választások megnyerésére. Egy Gyurcsány kellett, ahhoz, hogy a baloldalt meghasítsa és saját pártot hozzon létre. De az is csak a régi káderek átrendeződéséről szólt, nem új formációk megalakulásáról. Meg lehet nézni a mai napig, ha csak valamiféle kis tüntetés féle van, mondjuk jobb bérekért, vagy valami, egyből megjelenik vagy egy mszps dinoszaurusz, vagy Gyurcsány Ferenc személyesen, és onnantól fogva senkit nem érdékel az egész ügy. Voltak tüntetés szervezők, akik kifejezetten kérték az ellenzéki pártokat, hogy NE jelenjenek meg, de basztak rá. Agyon nyomnak, vagy beolvasztanak minden egyéni kezdeményezést a baloldalon. Ezzel elérik, hogy soha ne essenek ki a parlamentből. A kormányzás soha nem is érdekelte őket. Csak a bársonyszék melege. A jó fizetés. A kapcsolati háló.
  • gforce9
    #81
    Konstruktív politikát folytatni és értelmezhető ellenpólust kialakítani. A mocskolódás - akár van alapja, akár nincs - szemmel láthatólag nem jött be. Az nem konsturktivitás, hogy lopjanak kevesebbet, meg maffiaállam. Meg az sem, hogy akkor paksot ixeljük ki sőt az sem, hogy töröljük el az egykulcsos adót. Szemmel láthatólag ezekre sem vevőek az emberek kellően. De nem én vagyok a politikus, ne én találjam ki. Témák kellenek amik az embereket érdeklik azon felül, hogy a kocsmában kurvaanyáznak rajta. Az tisztán látható, hogy azzal, hogy "mindenszar amit a Fidesz csinál" nem lehet se választást, sem körzetet se listát nyerni.
  • WoodrowWilson
    #80
    Mit kéne csinálni szerinted?
  • gforce9
    #79
    Pontosan ugyanezt mondja az ellenzék évek óta. Konstruktivitás pontosan nulla ebben. Valamint már másodjára látszik, hogy elégséges szavazatot sem hoz. Mikor fog a baloldal már ebből felébreni nem tudom, de felőlem szajkózhatja-szajkózhatod még 4 évig ugyanezt... nekem tökmindegy. Így csak röhögnek rajta a Fidesz szavazók.....
  • dyra
    #78
    Kényszerített! Kimentem az utcára felnézek "Állítsuk meg Soros-t" továbbmegyek "Állítsuk meg Brüsszelt!" Millió egy helyen TV - Radio ez jött https://www.youtube.com/watch?time_continue=6&v=BwmFvVkSw4U

    Igen jól mondod átmosták az agyam. Előtte szinte nem is tudtam Soros-ról. A nap 24 órájában nem a migránsokról beszélgettem a barátaimmal. Ez agymosás. És igen én leírom, hogy ez a fajta kampány rám is hatással volt - van mert ha nem így lenne nem itt írogatnék.

    Nem ez a dolga egy kormánynak! Gusztustalan visszataszító az egész. Mérhetetlen károkat okozott ennek a társadalomnak olyan gondolatokat ültetett el a fejekben amik évtizedek múlva is itt lesznek.

    Kösz szépen!

    Ilyen Demokráciában nincs. Olyan határokat lépett át ami egészen elképesztő. De mind1 mert az emberek jó része ezt képtelen beismerni magának én borítékolom a 2022-es 2/3-ot is. És valószínűsítem a 2026-ost. Talán egy 10 - 15 év múlva elég sok Fiatal jön új szavazóként és kikezdi az akkora már csökkenő reménytelenül agy mosott idősebb generáció szavazó erejét.

    Ráadásnak a fiatalok nem néznek TV-t nagy számban használnak reklámblokkolót náluk már picikét nehezebb lesz agyat mosni.

    "Rajzfilmekben nyomják a gyermekek agyába a "politikai korrektséget"" -mondod

    Igen. Nézz meg egy Echo TV-s műsort most a választások után. Örömtáncot járnak az ellenzék megsemmisülésének hírére. Mintha nem is a honfitársaink lennének akik másképp gondolkodnak hanem az ellenségeik.

    Ott volt azok a barmok, picsa részegen mit is kiabáltak "Egyszerűen senkik vagytok".
    https://www.youtube.com/watch?v=vzxVlhWYKdw

    Ez szerinted normális?

    "Bizonyítékod van valaki ellen" kérded. Nézd már meg (illetve keress rá) az OLAF jelentést ELIOS ügyben. Mennyi bizonyítékot akarsz még?
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.04.13. 16:02:47
  • Andrevv
    #77
    Nem veszed észre magadról, hogy te is agymosás útján terjesztett szélsőséges balos infót nyomsz? Mert ez amit te összehordasz, már nagyon ismerős. Vajon honnan? :)
    "brutális mennyiségű állami kommunikáció"? Mikor? Hol? Valaki kényszerít téged vagy bárkit is, hogy tévét nézz vagy bármilyen médiatartalmat? A facebook botrány is milyen nevetséges már? Úgy csinálnak egyesek, mintha kötelező lett volna regisztrálni. Demokrácia van kéremszépen, mindenki azt néz amit akar. Szóval nálad keresendő a hiba, mással is kellene foglalkozni az életben, mondjuk valami hasznosat tenni amitől a te életed is jobb lesz. Se Orbán, se Gyurcsány se senki nem fog helyetted dolgozni az életminőséged javítása érdekében.
    Miért nem nézel nyugatabbra, oda ahol az állami cenzúra határtalan, ahol ha a kormánnyal ellentétes véleménnyel vagy, lenáciznak és megbélyegeznek téged, mint civil embert, még akkor is ha semmi közöd a politikához. Rajzfilmekben nyomják a gyermekek agyába a "politikai korrektséget". Na ez aztán a demokrácia. Neked csak az a bajod, hogy olyasmit nézel amit nem muszáj. Hagyd a fenébe azt amit az orrod elé nyomnak, beszélgess civilekkel, de ne csak a balos haverjaiddal. Menj el és kérdezd meg az átlag-németektől hogy ityeg a fityeg, meglátod, hogy ott sincs sajtból a kerítés, döbbenetes ami ott folyik.
    Zavarnak a korrupt politikusok? Ne válaszd meg őket! De akkor senki se marad, minden pártban vannak korrupt politikusok, vagy ha jönnek újak, majd folytatják azok. Bizonyítékod van valaki ellen? Vidd a hatóságokhoz, majd hozd nyilvánosságra ha az ügyet nem kompromittálod. Célzottan kell kiiktatni a korrupciót, nem pedig rávágni, hogy a Fidesz csinálta, "monnyon le", na persze, nem hülyék ők sem.

    Te valamilyen álomvilágot szeretnél ahol a nép egységesen gondolkodik, ahol mindenki ugyanazt akarja. Ilyen a világon sehol nem létezik.
    A többség győzött, ez a nép akarata, el kell fogadnunk.
  • dyra
    #76
    ne viccelj, 2002-ben hidat foglaltak a mostani FIDESZ-es emberek (vesztett választás után). Nem kell a duma. ez nem rinya. Hanem csak véleménykülönbözőség. Teljesen természetes, hogy egy demokráciában az emberek elmondják pro és kontra érveiket.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.04.13. 14:56:40
  • gforce9
    #75
    "Durcás ellenzék? Hol nézted őket? " Mondjuk pont te is ezt csinálod, ahogy jelenleg az ATV-HírTV-ben is hisztizik az ellenzék. Mindennek a Fidesz az oka. :) Tudjuk. Ezzel máris elkezdék elveszíteni a 22-es választást is. Tapsvihar..... a tragikomédiának. Magyarország legnagyobb baja az, hogy nincs normális ellenzék, csak hisztiző óvodásszintű idióták.
  • dyra
    #74
    Nem. Nem ezt választotta. A nép egy része választotta ezt.

    Tekintsük el a választási törvénytől. Csak nézzük azt a brutális mennyiségű állami kommunikációt amit kaptunk a migránsokról és Sorosról. Nem a FIDESZ a kormány részéről. Normális országban ilyen NINCS. A kormány nem azért van, hogy agyat mosson. Nem az a dolga.

    Szerinted mi lett volna a választás végeredménye ha ugyanennyi időben és plakáttal csak azt nyomatják, hogy pl a Tiborcz és Orbán lánya hogy állt "saját" lábra? Plusz még Mészáros zseniális gazdagodás miként jöhetett létre.

    Teljesen más lett volna a vége.

    Korlátlan agymosás ment aminek senki és semmi nem tudta azt mondani, hogy ez nem lehet. Meg nem szabad. Mivel.

    1. Mindenhol az ö emberei vannak
    2. Úgy alakították a törvényeket, hogy ezt megtehessék
    3. Karaktergyilkosság sora a muszlim imádó Vonától a nőket agyonverő Juhászig.

    Népakarat? Hagyjuk ez önmagában vicces.

    "A demokrácia a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz." Platon.

    "De a feljelentések nem nagyon gyűlnek, bizonyítékok nem meggyőzőek, az ellenzék mindent elbagatellizál, kampányra használnak mindent. "

    Elios ügy. Nem az ellenzék mondta hanem az OLAF hogy ott bizony vannak problémák. Ugyanez a kormány mikor az OLAF jelentés a szocikat ekézte 4-es metró ügyében akkor bezzeg az OLAF az az OLAF. Amikor Orbán-nál kopogtatnak akkor meg az OLAF nem pofáz. (nézd már meg, mindegyik magasabb poziban lévő FIDESZ-es figura mostanra milliárdos, ez tény Kósa, Lázár, Szijjártó, stb..) Szociknál azért ez nem volt így sosem bár abban van igazságod, hogy ők is loptak. De nem ugyanaz a kategória.

    Egyszerűen a magyar hatóságok nem csinálnak semmit ha FIDESZ van a buliban. Semmit. Senki.

    Durcás ellenzék? Hol nézted őket? A FIDESZ média végig nevetségessé akart őket tenni és ez sikerült is nekik. Vona a meleg muszlim párti Juhász a növerő. Szél Bernadett aki nemzetbiztonsági szempontból összeférhetetlen stb..

    Ez a mostani helyzet egy puha demokrácia. Nézd meg majd a köv 4 évben a parlamentet. Az ellenzék helyében én már be sem ülnék mert az csak arra való, hogy a FIDESZ-es média kiforgassa az ellenzéki politikusok szavait és negatív fényben mutassa őket. 2/3a- meg nincs mit csinálni. Az van amit ők akarnak.

    Nevetséges az egész helyzet. 90-ben rendszert akartunk váltani erre kaptuk ezt.


    Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.04.13. 13:10:01
  • gforce9
    #73
    "Egyenlő feltételek mellett sosem lenne egy pártnak sem 2/3. Nézd meg a fejlettebb demokráciákat. Ez a választási törvény is. Most is kevesebb szavazatot kaptak erre megint ők uralkodnak 2/3-al. Ez diktatúra. "

    Javaslom a matematika újratanulását akkor. Senkinek sincs megtiltva hogy több szavazatot, több választókörzetet gyűjtsön be. Ez a választási rendszer annyit tesz csak, hogy aki nyer, az nagyon nyer. Ettől függetlenül bárki nyerhet. Ja hogy nem tud? Hát így járt.....
    talán nem hisztizni kéne, ahogy jeleneg az ellenzék nagy része teszi, hanem dolgozni azon, hogy értelmes politikával álljanak elő, mert az elmúlt 8 év megmutatta, hogy azon hisztizni, hogy jajj maffiaállam és jajj választásirendszer, meg jajj diktatúra kurvára sehová nem vezet és nem lehet belőle nemhogy választást, de körzetet nyerni sem.
    BTW: (Franciaországban a választásra jogosultak ~10%-a jutatta elnöki posztra Macront, köszi szépen.... :) ).
  • Andrevv
    #72
    "A diktatúra vagy parancsuralom, önkényuralom olyan kormányzási forma, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat."
    A nép azért választotta, mert azt akarják amit a kormány kínál. Ez van. A választási törvénnyel mindenhol baj van. Lásd USA, ott nem számít hányan szavaztak, csak az államok többségi szavazata. Trump-ra kevesebben szavaztak, mégis nyert. A demokrácia fellegvárában. Itt legalább az is számít, hogy hányan. Tehát a közösségek akarata és az egyének akarata is érvényesül. Ha az USA szabályai szerint lenne, akkor nem 2/3, hanem 9/10 lenne. Az talán jobb lenne? A parlamenti küszöb is segít a kormánynak. Talán jobb lenne ha a kétfarkúak is ott lennének? :)
    "A média teljes mértékben az ő kezében van néhány kivétellel. Korlátlan erőfórásókkal zúdul ránk a migránsozás meg hogy Brüsszel nekünk nem pofáz."
    Nem, csak egy része, a másik része meg az ellenzék kezében. Sajnos nincsenek függetlenek. Csak arra zúdul rá aki hagyja. Nem kell nézni köztévés propagandát sem a retardáltak klubját, van sok tematikus csatorna, nézzed azt. Máris sokkal szebbnek, demokratikusabbnak látod a világot :)
    Ami a lopást illeti, mindenki lop. De a feljelentések nem nagyon gyűlnek, bizonyítékok nem meggyőzőek, az ellenzék mindent elbagatellizál, kampányra használnak mindent. Szerinted miért nem jön létre olyan párt akinek az a programja, hogy korrupcióért teljes vagyonelkobzás, politikusok fizetése nem haladhatja meg a lakossági átlagot, stb. Mert senki sem jótékonykodni megy oda. Mindegyik ellenzéki elcseszi valamivel. Egyik lebontaná a kerítést? Mi a fenének ha már ott van? Egy másik be is fogadná őket (politikai öngyilkosság), következő teljes mértékben hátulról van irányítva, na azok biztos nem fognak lopni ha már most is pénzért politizálnak mi? Bakker, senki sem képes felvállalni azt amit jól csinál a fidesz, kiállni a keresztény hagyományok mellett, támogatni a családokat, még az a nyavalyás rezsicsökkentés is jól hangzik, még akkor is ha alig ér valamit, kiegészíteni új ötletekkel, kidobni amit a fidesz rosszul csinál. Mást se pofáznak, csak hogy ez is rossz, az is rossz, minden rossz amit csinálnak. Ilyen durcás kismalacokra senki sem fog szavazni, az biztos. Sok szerencsétlen baromarc az egész. Figyeld csak meg, hogy az sg hamarosan ezt a hozzászólást is törli, volt már rá példa, sajnos ők sem függetlenek.
  • WoodrowWilson
    #71
    Szerinted a diktatúra és a demokrácia kétállású kapcsoló? Mert akkor ezek szerint a mai Észak-Korea ugyanannyira diktatúra, mint a mi gulyáskommunizmusunk a 80-as években.
  • ostoros
    #70
    Ha csak annyi haszna van a kormány gyűlölködésének, hogy végre nem csak hozsannázzák brüsszelt meg az EU-t a hírekben, már megérte. Ha azt is sikerül elérni vele, hogy pár tízezerrel kevesebb ember megy él külföldre, akkor még inkább megérte.
  • gforce9
    #69
    "Lefogadom, hogy Orbán őszödi beszéde után sem lenne ellenzéki a közmédia."
    Persze, mert még abban sem tudnának megegyezni az ellenzékiek, hogy mit mondjon a tv :)

    "A piaci zsebes, az autótolvaj és a dollártízmilliárdokat " MIndegyik súlyos milliárdokat lopott. Tökmindegy, hogy állami beruházáson, privatizáción vagy bármi egyében keresztül. A mértékét nem lehet megítélni. Attól hogy a balmédia azt mondja hogy a Fidesz lop a legtöbbet, még nem lesz úgy, de még ha úgy is van, akkor sem érdekli az embereket eléggé. Szemmel látható.

    "A szavazók felét láthatóan meg lehet." Ha azt hiszed, hogy mindenki azért ment el szavazni lelked rajta. :) Az emberek jórésze nem is politizál aktívan, csak elmegy behúzza az X-et vlakire akit szimpatikusnak vél vagy épp arra, akire mindig is szokta és kalap.

  • dyra
    #68
    Engem is meglep, hogy intelligens emberek azt gondolják na mind1..

    Én is 40 éves vagyok. Ez már egy puha diktatúra. Egy ember kezében van minden hatalom. 2/3-os támogatással. A köztársasági elnök az ő embere, az alkotmánybíróság dísznek van, a legfőbb ügyész munkája egy nagy vicc. A média teljes mértékben az ő kezében van néhány kivétellel. Korlátlan erőfórásókkal zúdul ránk a migránsozás meg hogy Brüsszel nekünk nem pofáz.

    Minőségi különbség van az előző banda lopásai közt és amit a mostaniak művelnek. Ne vonjál már egyenlőséget egy lyuklopás meg egy autólopás közé.

    Ha ennek lenne egy erőszakosabb formája az már nem puha diktatúra lenne.

    Ez van. Nekünk ez jutott. Köszönet a nyuggereknek meg a 40 feletti korosztálynak akik 2/3 adtak Orbánnak.

    Egyenlő feltételek mellett sosem lenne egy pártnak sem 2/3. Nézd meg a fejlettebb demokráciákat. Ez a választási törvény is. Most is kevesebb szavazatot kaptak erre megint ők uralkodnak 2/3-al. Ez diktatúra.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.04.13. 08:55:40
  • Andrevv
    #67
    Engem teljesen meglep, hogy intelligensnek tűnő embereknek halvány fogalmuk nincs arról, hogy mi a diktatúra és a demokrácia. Élt itt valaki diktatúrában? Mert én igen, pedig 40 éves sem vagyok. Nektek, és főleg az anti-fideszeseknek az jelenti a diktatúrát, hogy a választásokat a fidesz nyeri, ezért ők kormányozhatnak és lopják a pénzt? Ez nektek a diktatúra? Ne röhögtessetek már. Gyerekkorom és életem legsötétebb napjain az emberek nagyon örvendtek volna ha ilyen világ lett volna mint most. Egy kis igazi ízelítő az valódi diktatúráról: Képzeld el azt, hogy ismersz embereket, közeli rokonokat akik egyik napról a másikra eltűnnek és soha senki nem látja őket többé. Képzeld el azt, hogy egyenruhába öltöztetnek az óvodában/iskolában és kötelező módon hazafi énekekkel kell megköszönd a vezérnek, hogy nem halsz éhen nap mint nap, majd leülsz és minden nap vagy köménymagos levest eszel, vagy csak simán vizet kenyérrel ha még kömény sincs. A kenyér nem lisztből készül, hanem régi, kidobott kenyér-őrleményből és még sok más azonosítatlan valamiből. A gyerekek nem mehetnek le játszani csak úgy és akkor amikor kedvük van, vannak szabályok. Pl. nem szabad kardot készíts fából, mert ha megfordítod, egy keresztre hasonlít. Ha a hatóságok elkapnak, napokig nem látnak szüleid. Én szerencsére megúsztam egy szülői pofonnal és fűl-húzással, de nem mindenki volt ilyen szerencsés. Minden héten bombariadó zengi tele a várost, ha nem bújsz el, agyonvernek. Ha a szomszédod valami rosszban sántikált, pl. borsót/kukoricát mert lopni a mezőről, hogy ne haljon éhen a családja, és te nem jelentetted (mert az kötelező lenne), ugyanazt a büntetést kapod mint ő. Mindenki állami alkalmazott volt, mindenki mindenkit figyelt a saját érdekében. Estig sorolhatnám a diktatúra igazi arcát, amit akkoriban a nyugat mérsékelt/engedékeny diktatúrának nevezett. Milyen lehet az igazi?
    Szóval elég a nyavalyás rinyálásból, szánalmas, de tényleg. Igen, a Fidesz egy tolvaj banda, ugyanúgy mint akármelyik ellenzéki, volt aki már bizonyított is, ugyanez van az EU felsőbb szintjein is, csak ott jóval nagyobb összegek vannak (rengeteg hír van ezekről az esetekről is, csak ti nem jó helyen tájékozódtok), minél nyugatabbra mész, annál nagyobb a korrupció, csak okosabban leplezik. Mind egyforma, gazember az egész, de ennél csak rosszabb volt és még lehet. Amikor választások vannak, nem egy jobbat kell választani, hanem egy kevésbé rosszat. A nép többsége döntött, bele lehet törődni, elég a nyafogásból, ennél sokkal fontosabb dolgok vannak az életben. Mindenki azt választott akit akart, mindenki azt csinál amit akar (ami törvényes vagy nem kapnak el), azt mondd amit akar. Mégis milyen demokrácia kellene ha ez sem elég?
  • WoodrowWilson
    #66
    Lefogadom, hogy Orbán őszödi beszéde után sem lenne ellenzéki a közmédia.

    "A mértéken nem látom értelmét vitatkozni."
    Miért nem? A lopás nálad bináris kapcsoló, vagy lopnak, vagy nem? A piaci zsebes, az autótolvaj és a dollártízmilliárdokat sikkasztó Bernie Madoff nálad egy kategória?

    "Fújorbán, maffiaállam. Hát köszönjük Emese. :) Ezzel széles tömegeket, mint látható, nem lehet megfogni."
    A szavazók felét láthatóan meg lehet. Annyi a bibi, hogy az ellenzék széttöredezett, és ez a választási rendszerek nagy részében nem kifizetődő. Ha most is egy nagy erő állna szemben a Fidesszel, mint 2010 előtt, akkor csak szűk többségük lenne.
  • gforce9
    #65
    Rákerestem van wiki oldala :)

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Barikád_(hetilap)

    Jobbik magazin volt az is lényegében, ahogy látom.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.04.12. 23:14:00
  • ostoros
    #64
    Fogalmam sincs. A barikád nem régebbi a Jobbiknál?
  • gforce9
    #63
    De a Barikád is az (vagy az volt) nem? Vagy rosszul emlékszem?
  • ostoros
    #62
    A Jobbik lapja az alfahír. Illetve amit bedobálnak az a Hazai pálya című lap.
  • gforce9
    #61
    "2006 után akár még azt is mondhatnánk, hogy kormányellenes volt az MTV."
    Hát bebaszott volna, ha még akkor sem lett volna az :D

    A kettesre nem tudok mit mondani. Én amennyire látom az ellenzék 50%-ban eleve bojkottálja, el sem megy, ha hívják sem.

    "Nem kéne erkölcsileg elítélni esetleg őket ezért?"
    Én ugyan nem fogok ítélkezni egyik felett sem, csak az tényszerű, hogy mindengyik hatalom, ami eddig kormányzott, lopott, csalt, hazudott. A mértéken nem látom értelmét vitatkozni. Egy világválság idején a megszorítások közepette is lopott az MSZP pl. Most meg a Fidesz. A különbség annyi, hogy most, mivel nincs válság, az emberek nem érzik meg annyira, a bérek is emelkednek, az adóterhek meg nem. Szóval az emberek nagyrésze láthatóan leszarja a lopást, ha közben őt nem nyúzzák le csontig. A Fidesz-KDNP a biblia ellenére lop, pedig ha jól gondolom abban is le van írva, hogy "NE" :)

    Mindenesetre amit én személy szerint nagyon szomorúnak tartok, hogy az ellenzék ennyire kevésre képes. Normális, hihető konstruktív dologgal nem tudtak előállni. Migránsozásra Sorosozásra mi is volt a válaszuk? Fújorbán, maffiaállam. Hát köszönjük Emese. :) Ezzel szées tömegeket, mint látható, nem lehet megfogni. Mostmeg választás után ahelyett, hoyg újraértékelnék, hogy mit is csesztek el micsinálnak? "csalt a fidsze a választáson!" Csak tapsolni tudok ehhez. Lényegében ezzel a tempóval amit eddig vittek már elkezdték azt a munkát, amivel a 22-es választást is elveszítik :) Érdekes móka ezt figyelni.

    Arról már rég leszoktam, hogy bármelyik párt szimpatizánsa legyek. Mindegyik a hatalomra törekszik elsőkörön és csak másodsorban akar bármit is azon túl csinálni.
  • WoodrowWilson
    #60
    1) Az egy dolog, hogy a retardált Lendvai vagy épp a miniszterelnök mit mond, én a közmédia működéséről beszélek. Arról, hogy ha most Orbán elmondja, hogy rezsicsökkentés, akkor onnantól kezdve minden műsorban kifejtik, hogy ez miért jó. A 2010 előtti közmédiában nem volt ilyen túlsúly, sőt 2006 után akár még azt is mondhatnánk, hogy kormányellenes volt az MTV.

    2) Nézem az Echón az Angardot, a Hír TV-n a Csörtét és az ATV-n a Csattot. Többek között. Nyilván mindegyik elfogult a saját fajtája felé, de itt legalább tényleg megszólalhat a másik oldal is. De ezek kereskedelmi csatornák, basszus! Tőlem nyomathatna az Echo 0-24-ben fideszes kampányvideókat, ha Széles Gabinak úgy tetszik (persze ők is ki vannak tömve állami pénzzel, de most ettől tekintsünk el). Viszont a közmédia ezt nem teheti meg. Az nem egy propagandatévé vagy -rádió.

    3) Tehát akkor mivel a pártok tudnának maguknak fenntartani egy-egy lakájmédiát, ezért engedjük meg, hogy a Fidesz mindenre rátegye a kezét, amire fizikailag lehetséges? Nem kéne erkölcsileg elítélni esetleg őket ezért?
    Utoljára szerkesztette: WoodrowWilson, 2018.04.12. 22:43:12
  • gforce9
    #59
    "hogy a közmédia összessége kormányzati propagandát tol 0-24-ben?" hát én pedig emlékszem a "nem lesz gázáremelés"-re meg utána a megmagyarázásra hogy miért is. Emlékszem azokra a hazugságokra, amik jól elfedték a valóság és a propaganda között tátongó szakadékot és egy ország esett pofára öszöd után. Én nem feljetettem el ezeket sem.

    "Behívnak két fideszes elemzőt vagy politikust, hogy elmagyarázzák, hogy Soros meg migráns. Nagy ütközés."
    Mindenféle médiát nézek. A balodalra tökéletesene ugyanez jellemző. Ja az ECHO-n 3 műsor is van bal-jobbos vitára. Persze, ha csak balos médiát nézel, akkor ezekről nem tudsz. A Kossuthba is sok ellenzékit hívnak meg, csak fele el se megy, mert: "kormánymédiának nem nyilatkozok" Demszky után szabadon :) Hát csak gratulálok nekik. De sírni tudnak, hogy egyoldalú a média. TV adókban a bal vezet (nézettségi szinten) Weboldalakból is többet tudok balos, mint jobbost. Újságok kivéreznek, eladják őket, pedig senki nem tart pisztolyt a fejükhöz. A baloldalból abszolúte kiveszett a konstruktivitás. A fikázásra meg azért annyi ember nem vevő, mint a baloldal reméli. Mondjuk engen a Fidesz és a Jobbik sem győzött meg de ez irreleváns én csak 1 ember vagyok.

    "ilyen újságja van, de bizonyára kis példányszámú, és Simicska tartja el," Barikád a neve, nem tudom most megvan e, de Simicskakorszak előtt évekkel is dobálták be hozzánk, nincs köze Simicska millióihoz legalábbis anno nem volt köze. Megoldotta a Jobbik önerőből. Ők képesek voltak rá? De egyébként az okostelefonok korában, amikor a legcsóróbb embernek is van a kezében, akkor már a nyomtatott sajtó elveszti a szerepét. Full marginális. A tv is hasonló sorsra fog jutni szerintem éveken belül.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.04.12. 22:23:14
  • WoodrowWilson
    #58
    Ilyen médiafölényre nem törekedett a baloldal, bár igaz, hogy nem is volt rá ilyen lehetősége. Mikor volt olyan 2010 előtt, hogy a közmédia összessége kormányzati propagandát tol 0-24-ben? Én rendszeres hallgatója voltam pl. a Kossuth rádiónak, még 2010 után is egy darabig, de mostanra egyszerűen hányni lehet tőlük. Van egy ezer éve menő műsor pl., az Ütköző. Mindig hallgattam, mert behívtak két embert két ellentétes oldalról, hogy megvitassanak egy témát. Mára mi lett belőle? Behívnak két fideszes elemzőt vagy politikust, hogy elmagyarázzák, hogy Soros meg migráns. Nagy ütközés.

    A Jobbiknak nem tudom, hogy milyen újságja van, de bizonyára kis példányszámú, és Simicska tartja el, nem az üzleti nyereség.
  • gforce9
    #57
    Az újságoknak leáldozott, ha nem tartja fenn egy párt akkor annyi neki Csak azok maradnak fenn, amelyikre igény van és/vagy valamelyik párt fenntartja. A Jobbiknak is van újságja, nekik pl. miért megy? (nem vagyok jobbikos sem). Az MSZP idején meg övék volt minden és a Fidesz felvetésére, hogy egyoldalúak a tv adók, az volt a válasz, hogy ha akar tv-t a fidesz, akkor vegyen magának. Hát most vett. Most meg nem tetszik ?:) A szelektív memória itt is erős. Pontosan ugyanazt csináták korábban is. Egyoldalú hírek, költségvetéshamisítás még az EU-t is átbaszták, nemhogy a választókat... :) Emlékezni kéne erre.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.04.12. 21:51:05
  • WoodrowWilson
    #56
    Kampányidőszakon kívül marginális a politikai hirdetés az üzletiekhez képes. Hol élsz te? :)

    El vagy tévedve. Mondj egy nem bulvár napilapot, amit nem politikai pénzekből tartanak fenn. Mondjuk sok választási lehetőség már amúgy nincs. A Magyar Idők a kormány kitartottja, ma már a Népszavához is kemény pénzek mennek a kormánytól, a Nemzet meg a Népszabadság megszűnt, de őket se az üzleti hirdetők tartották el, amíg éltek.
    Hetilapból egyedül a HVG az, ami néha nyereséget tud felmutatni, minden más kormányzati kitartott, vagy Simicska által pénzelt, bár ugye utóbbi valószínűleg megszűnik.
    A megyei napilapok meg ugye már mind Lőrinc kezén vannak.
  • gforce9
    #55
    "Jujj. ATV, Hirtv fogható ingyen? Közmédia? Miről is beszélünk? (TV2-t véletlen kifelejtetted... xD)"

    Döntst már el mi a fontosabb, az hogy hány embert ér el, vagy hogy ingyen fogható e. Mert propagandaszempotból az a léyneg hányan nézik és a balos médiát többen. Ez statisztikai tény.

    "Újságból az él meg amelyikre igény van, vagy amelyikben nyakló nélkül hirdet a kormány?"
    Hülyeségeket lehet beszélni, de a hirdetések zömét az üzleti hirdetések adják egy újságban. Az meg csak akkor realitás, ha az újságnak vagy épp weblapnak van is olvasottsága, látogatottsága. Kampányidőszakon kívül marginális a politikai hirdetés az üzletiekhez képes. Hol élsz te? :)

    Olyan dolgokat hozol fel, amik tényszerűen nem igazak. Lopni meg a népet befolyásolni mindegyik kormány csinálta, volt amelyik még lőtt is rájuk. A szelektív memória a paranoia hatása vagy az ok okozati viszony pont fordított? :)

    Ja és kurvára nem szavaztam a Fideszre. Pontbeleszarok az egészbe. A hisztit nem értem. Ilyen barátságos és elnézőek pl.: a rendőrök nem is tudom mikor voltak akár még rendbontókkal szemben is. Te meg a fekete autótól félsz? :) Kicsit vicces a valóság értelmezésed :)
  • ostoros
    #54
    Érted te azt, csak játszod a hülyét. Orbánnak timiattatok csak annyit kell mondania, nem tetszik a Fidesz? Akkor ott a baloldal, lehet rájuk szavazni! És a választópolgár vissza retten tőletek, és inkább leszavaz a Fideszre. Ma már a Fidesz a Jobbikot is azzal támadja, hogy összeállt a baloldallal, amit a buta emberek elhisznek, és emiatt elutasítják azt.
  • Dante73
    #53
    Te mit szívtál? Egyre érdekesebb dolgokat írsz.
  • ostoros
    #52
    A Fidesz szekerét tolod, ahogyan furcsány Ferenc is.
  • Dante73
    #51
    Ezt még csak meg sem próbálom megérteni. annyira zavaros.
  • ostoros
    #50
    Te csak a Fidesz szekerét tolod.
  • Dante73
    #49
    Nézd. Már sokadszor vagyok migráncssimogató, vagy van gazdám. De ha én le nácizlak, azt kikéred magadnak. Nem érzel itt egy pötty kettősmércét? (Tudom, Te nem náci vagy, hanem az igazat mondod...)
    Mivel volt működő rendszer, ami az állam túlhatalmát gátolta, így a fogalom is létezett. Ezt sajnos benézted.
    Nem láttam tőled még alátámasztott érvet, amivel az igazad bizonyíthatnád, és szalmabáb érveléssel vádolsz engem...
    A színvonal a nevetséges szinten mozog. Nevetnék is, ha nem a hazámról lenne szó.
    Nyald tovább nyugodtan a hazaáruló, rablóvezér talpát, ha ez nyugtat meg, és ne zavarjon, hogy a képzett emberek százezrei menekültek el nyugat felé. Hogy egy olyan vizsgálatra, amire 2010-ben egy órát, most 3 hónapot kell várni. (Hasi ultrahang. Ugyanis vesekövem van...) De te gyűlöld Sorost, rettegj tovább a migráncsoktól...
  • ostoros
    #48
    Egyébként, csak azért mert valaki nem éíó egyeó veled az nem lesz Fideszes. Másik dolog, higy csak mert a Fidesz hazudik mint a vízfolyás, a baloldal és libsi haverjai még nem lettek igazmondó juhászok.
    Ennek fényében elmondanám a következőt:
    Néhány éves baloldali mantra, hogy aki nem szavaz, az a Fideszre szavaz.
    Ez a "bölcsesség" valójában a következő formában helyes:
    Aki nem a Jobbikra szavaz, az a Fideszre szavaz!
    Szóval megkérdezném tőled,milyen érzés a Fidesz szekerét tolni, és ismét kétharmadhoz juttatni elvtársaidat?
  • ostoros
    #47
    Mert nemblétezett ez a fogalom hazánkban. De gazdátok szátokba adta, azóta fontosak lettek.

    A többi pedig szalmabáb érvelés.
  • Dante73
    #46
    Mert működtek. Volt alkotmánybíróság, stb.
    A G.orbáni média hazugságait szajkózod. Próbáld már megérteni. Nem ellened, hanem érted (is) beszélek. Tájékozódj, aztán írj.
    Vedd észre. utóbbi négy évben nem volt kormányzás. Kampányolás volt, hogy hatalomban maradjanak, tovább tudjanak lopni. Nem akar senki mecsetet építeni, nem akarunk migráncsokat, terroristákat. Soros sem, Gyurcsány sem, a szocik sem, Szél sem, Vona sem. Amit erről olvasol, az HAZUGSÁG.

    Ott a kerítés. Ott, úgy, akkor hiba volt megépíteni. Rengeteget ártott az országnak. Viszont ott van. Eszünkben sincsen lebontani. Schengent ugyanis VÉDENI KELL. Az erről szóló plakátok megint HAZUDNAK.

    Minden infód ennyit ér. Azaz konkrétan semmit. Mert G.orbáni hazugság, hogy megijesszen, terrorizáljon TÉGED. Engem nem tud ugyanis. És ezt azért teszi, hogy mészáros vagyona növekedjen. Ami valószínűleg amúgy az övé...
  • ostoros
    #45
    Fékek éllensúlyok.... Ezt is a külföldi gazdáitok adták a szádba. Magyarországon ez a szókapcsolat ismeretlen volt míg bé nem hozta a külföldi sajtóból híven lefordítva a magyar seggnyaló média. Azóta érdekel titeket a fékek és ellensúlyok rendszere, előtte ezzel nem volt gondotok.