11
-
Skylake #11 Nagyon tetszett a cikk, szépen volt felvezetve a téme, volt íve! Ugyanígy nagyon tetszettek a hozzászólások is, mivel a téma igen sok dimenzióját állították egymás mellé!
Íme egy általam összeállított, Sherry Turkle témát tárgyaló könyve alapján készített tipológia a közösségi hálózatok addiktív hatásainak sokféle, egymással összefüggő dimenzióiról. Az alábbiak, ha tetszenek, szabadon megoszthatók.
Jellemzők
Manifeszt tényezők kommunikációs szükségletek kielégítését biztosítja
-hírigények kielégítését biztosítja
-szórakozási szükségletek kielégítését biztosítja
Az összes alábbiakban felsorolt összes tényező kumulálódik annak arányával párhuzamosan, amennyi kapcsolata, "ismerőse", explicit vagy valószínűsíthető követője van az adott használónak a különböző közösségi médiumokon.
Látens, de valójában elsődleges tényezők
-Olyan felületet, irányítóközpontot ér el a felhasználó, ahol az adott személy van a középpontban - minden funkció láthatólag őérte van. Ez lehetővé teszi a figyelem irányításának kontrolljából, és az irányítás kézbentartásából adódó örömérzet átélését.
-A személyes és társasági információk epicentrumában lét illúzióját adja meg (pl. news feed) - a figyelemirányítás és vezérlés kontrollálásához kapcsolódó személyes dimenzió.
-A rendszer kezelőfelületén arra irányíthatjuk a figyelmüket a felhasználók mindenkor, ami érdekeli őket, és azonnal elvonhatják onnan, ami már más, újabb és érdekesebb dolgok miatt az adott tárgy érdektelenné vált. A figyelem odairányítása és elvonása egyben jutalmazásként és büntetésként manifesztálódhat társas viszonyokban, mások nézőpontjából.
-Személyes kapcsolatok ápolásához / elhanyagolásához kapcsolódó bűntudat csökkentését biztosítja. A felhasználó kényelmesen, számára hatékonyságot és eredményességet biztosító kezelőfelület segítségével foglalkozhat társas viszonyaival - rendezve ezeket tárgyiasult módon.
-Olyan "kihívásokat" állít a felhasználók felé (feladatok jellege és eszközrendszer formája), amelyek mindenki számára könnyen és gyorsan megérthetők és teljesíthetők. Mindig új, társas léthez kapcsolódó szükségleteket és "feladatokat" támaszt, amelyek "kellemesen változatosan" váltogatódnak a rendszer logikája miatt (multitasking). Mindez flow érzetét generálja a felhasználó számára.
-A folyamatos aktivitás "kellemes és izgató kényszere" eltereli a figyelmet magunkról, saját problémáinkról, önmagunkkal megtárgyalandó, átgondolandó dolgokról, főleg ha önmagunk jelenléte a legnehezebben elviselhető számunkra (más tényezőkkel együtt hatva).
-Annak az érzését kelti, hogy a felhasználó együtt mozog a számára fontos, számára értéket jelentő közösséggel. Azt az érzést nyújtja, hogy az adott közösségen belül, a hitek, elképzelések és tevékenységek fő és legértékesebb áramlatában van, - nem a lemaradók és vesztesek között. Mindez a társas biztonság és presztízs érzésének átélését biztosítja, vonatkoztatja az adott felhasználóra.
-A közösséghez tartozást láthatatlanul egyenlővé- egyenrangúvá teszi az adott közösségi médiát létrehozó technológia kizárólagos és folyamatosan szükséges használatával. A technológia nem alkalmazása egyben a közösségből kivetés virtuális és / vagy valós esélyét- lehetőségét jelenti.
-A közösségi médiumok lehetővé teszik, hogy a felhasználók társas viszonyaikban olyan képet, arculatot mutassanak be magunkról, illetve folyamatosan specifikálják és újradefiniálják azt önmaguk számára és másoknak, médiatartalmak és szerkesztési technológiák segítségével, amivé válni kívánnak, amelyről azt gondolják, hogy kivívja mások elismerését és csodálatát.
-Biztosítja a személyes kommunikáció médiaközlés jellegűvé tételét: helyesbítés, visszavonás, maga az írásbeli közlés ténye, mint szűrő; kiszűri a ""káros"" spontanelitást a kommunikációból, már ami abból megmarad, mivel a kommunikációból hiányoznak a metakommunikáció lehetőségei - írásban történik.
-Lehetővé teszi a kommunikáció távolságtartóvá és standardizálttá tételét, ez által biztonságot adva. A rendszer alkalmazásával elkerülhető a bizonytalanság és gyengeség beismerése a társas viszonyok között, mivel e kommunikációs formában nem lehet félreérthető nonverbális kommunikációs közléseket alkalmazni.
-Automatikus, és (virtuálisan) mindig jelen lévő közönséget biztosít a felhasználók számára. Biztosítja, hogy "valaki" mindig kíváncsi legyen ránk - ránk figyelő társaság illúzióját adja ("mindig meg leszünk hallgatva").
-Kiszűri az indokolatlanul gyorsan adott, és ezért a felhasználók számára nagyon romboló negatív tendenciákat - nincs "hate" gomb, vagy egyéb, explicit, a valós emberi kapcsolatok világában negatív vélemény kifejezésének explicit és egyenrangú technikai megfelelője.
-„Sterilizálja és standardizálja" az emberi kapcsolatokat; a bonyolult emberi kapcsolatokban, amelyekben eligazodni nehéz, és könnyen lehet sérülni, a távolságtartás és rendszerszerűség okán csökkenti a sérülések lehetőségét. Pszichológiai értelemben biztonságos és uniformizált távolságba helyezi a felhasználó emberi kapcsolatait. ("Sem közel, sem távol, csak éppenhogy" jelenlét a kapcsolatokban.)
-Úgy szervezi át az emberi kapcsolatokat, hogy azt az érzést kelti, hogy a másokkal való kapcsolat alapvető felülete és kerete e technológia; fontosabb lehet a kapcsolat ténye és rendszerből adódó tartalmai annak valós tartalmainál - aminek kimunkálásához sokkal több idő és türelem, megértés, empátia szükséges.
-Az önértékelést, önbecsülést nominális és számszerűsíthető tényezőkhöz köti: a rendszeren keresztül létrehozott kapcsolatok számához, és azok elérésnek tényéhez - "érezni akarok valamit, úgyhogy posztolnom kell" - "Jól érzem magam, mivel sokakhoz eljut(hat)ott a posztolásom."
-Altalunk kontrollált(nak tűnő) "gombnyomásra működő" technikai megoldást biztosít a magány- mellőzöttség érzésének elkerülésre - "magányosnak érzem magam, ráírok".
-Altalunk kontrollált(nak tűnő) "gombnyomásra működő" technikai megoldást biztosít az unalom érzésének elkerülésre - "unatkozom, ráírok".
-Az egyedüllét szorongást okozó érzését neutralizálja. Soha nem kell egyedül lennünk érzését adja. Az egyedüllét szorongást okozó érzésének megakadályozására a felhasználók által kontrollálható, gazdag funkcionalitással rendelkező, "készre csomagolt" technikai megoldást ad.
-Lehetővé teszi elért / vágyott társadalmi tőkék bemutatását, presztízs és prominencia kivivását - hasonló miliőt létrehozva más felületen, mint amilyen a hírességek esetében, társasági lapok korában megvolt (messze nagyobb presztízscsere-dinamikával)
-Figyelmi tőke folyamatos újraosztását végzi el, figyelmi tőkék megszerzésével kapcsolatos játszmák terepe - önbecsülés - figyelem és presztízs-tőzsde
-Általánosan nagymennyiségű információ gyors áttekintését, gyors aktualitás-cseréket biztosít - személyes tényezőkhöz kapcsolódó információk kapcsán.
-Valószínűleg a használat mennyiségétől függően gyengíti az egy témára történő elmélyült, hosszú távú koncentráció képességét, valamint ezek belső rendszerezésének / strukturálásnak, válogatásának képességet, konceptuális tudást (általános probléma az internet információbőségének könnyű kereshetőségével - lásd. "Google Brain")
-Tracking technológiákon és algoritmusokon alapuló információs buborékot / vízhangkamrát hoz létre, amelyek tartalmai egyre erősebben az adott személy számára értéket / érdeklődést jelentő tényezők és vélemények irányába torzulnak -egyoldalúan pozitív, kellemes tartalmakkal telített információs közeget hoz létre a használó körül.
Ahogy látható, óriási és még nagyobb baj, mennyire összetett hatásuk van. -
#10
Ezekről és az ehhez hasonló dolgokról nagyon sokat lehet olvasni Tari Annamária könyveiben, ajánlom mindenki figyelmébe, akit érdekel a téma. -
BrockSamson #9 Szoval ez is olyan, mint minden mas: ha tulzasba viszed, es atveszi folotted az iranyitas, akkor rosszul csinalod. -
dregnarr1 #8 Annyi a lényeg, hogy már nincs olyan, hogy "csend", meg "elmerengés", "önreflexió", és hasonló dolgok, amik alapján az ember megismerné önmagát. -
Sziklamester #7 Érdekes cikk és vannak benne jó felvetések is. Igazából régen is megvoltak ezen dolgok, csak azokat még nem a digitális világ hanem a test-jel beszéd valamely formája alkotta. Az ember társas lény és nem szeret egyedül lenni, de most ezzel a digitalizálással csak az jön ki, valójában mennyire is magányos az ember. Ez több tényező eredménye, részben a felgyorsult világnak és annak, hogy a munkahelyeken az emberek minimálisan szocializálódnak, valamint az iskolák nem tanítják gondolkodni és társas kapcsolatok kialakítására a gyerekeket, nincsenek az anyag leadásán túl olyan szakkörök vagy tevékenységek, amiket még némileg az óvodában a gyerekeknek átadnak.
Alapvetően azzal, hogy feltárták a világot az internet által, mindenki szinte úgy érzi, hogy minden tudás birtokába került és hogy az ő élete mennyivel lett boldogabb és szebb, holott a valóságban csak az emberek a maguk által kitalált tükröket mutatják mások felé és a többiek ezeket a tükröket másolják le.
Nagyon ritkán lehet mély és valós érzéseket közölni az interneten és többnyire még az életben sem megy minden flottul, mivel ott a valósággal és a személyek jellemével kell boldogulniuk másoknak. Nem kapják készen a dolgokat, hanem dolgozni kell érte és gondolkodni, fejleszteni magán az embernek, viszont erre kevésbé lesz képes az ember, mert mindenféle információval bombázzák, amit úgy érez, hogy neki is kell. Elsősorban az érzetet akarják felkelteni az emberben, hogy neki ez kell, meg ő valaki és valami nagy dolog áll előtte, de ugyanakkor a problémamegoldás és a valóság helyén való értelmezése nehézkes lesz.
A közösségi média tud / képes rá, hogy komoly kapcsolatokat építs ki, de a valóságban az emberek ettől félnek és nem mernek a világukon túl mások világába bepillantani, mert akkor az énképük sérül. Az ideálokat sosem szeretik az emberek feladni és minden mást keresnek a valóság kitörlésére, vagy blokkolására, viszont hosszabb távon ez csak elidegenít mindenkit mindenki mástól.
Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok egy szociális típus, nincsenek barátaim, nincs párkapcsolatom sem és jobban szeretem az időt a gép előtt / könyvben, esetleg rajzolással vagy épp mással elfoglalni magam és a dolgaim csinálni, mintsem kimenni és neki állni haverkodni. Elsősorban rájöttem, hogy erőltetni fölösleges, másodsorban a mai világban pont az emberek miatt nem találsz igazán olyat, aki valóban magát adni. A csendet élvezem, de ha úgy adódik, akkor megbeszélem magammal a kényesebb témákat és töröm a fejem a lehetséges megoldásokon, általában mással ritkán osztok meg információkat, vagy csak felületeseket, mivel van egy határ, ameddig csak másra vagy magadra tartozik csupán.
Sajnos az embereket nem felemeli a technológia zömében, hanem fizető és vásárló gépekké alakítják át, mivel a világ másban nem változott, csak technikásabban lesz az ember szolgáló robot. Bárki megnézi pl a munkahelyet, vagy a hozzáállást a világgal, másokkal, politikával, hírekkel kapcsolatban, lényegében semmi sem változott a termelői társadalom megjelenése óta, megvannak a kaszt rendszerek és az emberek beleszületnek valamilyen szerepbe, amiből ki akarnak törni, csak céltalanul. -
esztyopa #6 "de én valahogy soha nem éreztem késztetést arra, hogy posztok és fényképek százait tegyem ki a facebook oldalamra"
Sajnos elenyésző kissebbségben vagyunk !
Alig 1-2 ismerősöm van aki nem lóg a telefonján.
Mi-magyarok különösen vevők vagyunk a lájkolásra,a betelefonálós marhaságokra,stb.
De Nekünk nem ez a legnagyobb bajunk.../csak nem tudunk róla,ill...nem törödünk vele./
Eggyel több káros tulajdonság...rá se ránts ! -
Relixo #5 Nagyon jó a cikk (ritkán mondható el sg-nél) , szuperül kibeszéltük itt a fórumba is, mindenki elmondta az okosságot (de komolyan) és mit,hogyan kellene.
DE megint nem történik.... SEMMI !!! Vagy kollektívan lekapcsolják ezt a sok semmire való FB féle marhaságot vagy az emberek egyre sötétebbek lesznek érzelmileg.
Főleg a nők, nagyon durván rá vannak szopódva ezekre. Ki mit rakott ki posztba,hol nyaralt,mit evett,kivel csinált mit/hol. A fotókat meg jól kielemzik,hogy milyen cuccai vannak a háttérbe stb..stb.. BETEGEK! De az is aki kirakosgatja a dolgait, mert ha nem tenné közszemlére akkor úgy érezné meg sem történt a dolog vele. :D -
#4
Az FB-nek eszköznek és nem a "cél"-nak kéne lennie. Ennyi. Nekem is van FB-m, használom is, de van olyan, akinek évente kb. kétszer üzenek rajta. (30-nál több emberrel nemigen beszéltem többel eddig rajta keresztül.) Az alkalomszerű beszélgetésekhez azon emerekkel, akiket ismerek vagy más valakit hozzám küld valamilyen okból jó, ha nem tudom az email címüket. (Múltkor pl. egy röpis sportszemüvegemre kérdezett rá egy tag, egy másik röpis ismerős irányította hozzám).
De kb. ennyi. Kb. 2 csatornát és néhány emebert, ha követek FB-n, de sokszor még őket sem olvasom el vagy elsiklok a tartalom felett.
A fórumokat leszámítva privát beszélgetésben kb. 2 emberrel van közeli kapcsolatom és néhánnyal lazább, meg a hobbihoz szükséges levelezés, de kb. ennyi. És ezekre sincs mindig együttesen idő.
Aki azt képzeli hogy valóban értékes időt tud egy kénznél többön megszámolható emberrel online eltölteni, akkor ott szerintem a helyzetértékelési bajok lehetnek, vagy az értékes szó jelentéstartalma más. Afelett már nem tudom, hogy ki és mit csinál az FB-n és mire megy el az ideje. Ha én FB-t használok, az hírfolyam kb. 1-2 perces görgetésén túl célozottan történik. Az is kb. naponta kétszer teszem. Egyszer reggel és este.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.01.18. 11:58:49 -
bundasjezus #3 Érdekes cikk, jó volt olvasni!
Valóban komoly problémák ezek. Létrejött egy ellentmondás, ami arról szól, hogy soha nem voltunk még ennyire elérhetőek egymás számára (egy kattintásnyira van bárki), ugyanakkor soha nem voltak még ennyire üresek és felszínesek az emberi kapcsolatok.
Az én tapasztalatom az, hogy főleg a Facebook és az Instagram esetében kialakul egy párhuzamos valóság a posztolt képek által. Mindenki a másik képeit fürkészi, irigykedik és igyekszik magáról a lehető legelőnyösebb képet csinálni és azt a látszatot kelteni, mintha olyan életet élne, mint a hollywood-i sztárok, holott a valóság nagyon messze van ettől. Mindenki követeli magának az 5 perc hírnevet, a figyelmet, hogy ő legyen a középpontban, akár csak egy lájk erejéig is és ezt meg is kapja. Ez pedig függőséget okoz (pl. őt többen követik, mint engem, erre a képemre csak 90 lájkot kaptam, a másik csaj viszont 150-et stb.). Az egyik kedvenc példám erre a feltűnési viszketegségre a párkapcsolati képek posztolása. Amikor csinálnak egy előre beállított képet, hagy lássák az exek, meg a barátnők és a világ, hogy ők milyen "boldogok", minden "szercsi" és "lávcsi". Közben meg utálják egymást és folyton veszekednek, de a kép erejéig a külvilág irányába nagy a boldogság. Számtalan ilyet láttam, tapasztaltam.
A másik meglátásom pedig az, hogy az emberek irtóznak a csendtől. Rettegnek attól, hogy egy pillanatra is egyedül maradnak a gondolataikkal. Mert akkor önmagukkal kellene foglalkozniuk, a problémáik megoldásán kéne gondolkozniuk, megszólalna a belső hangjuk, a lelkiismeretük, szembe kéne nézniük önmagukkal, a tetteikkel, fel kéne tenniük maguknak a kérdést, hogy hová tart az életük. Ezek viszont megerőltető és kényelmetlen dolgok, ezektől mindenki menekül. Ezért az utcán, a buszon, a biciklin, az autóban, otthon a családi ebédnél, az ágyban, szex után és a vécén ülve is azt a rohadt telefont nyomkodja mindenki és be van dugva a füles a fülébe, hogy valami állandó zörgés, zaj elvonhassa a figyelmet önmagáról. -
kvp #2 A gond ott van, hogy jelenleg a facebook pont arra van tervezve, hogy minel jobban elvonja az embereket a valodi vilagtol es azt gondoljak, azzal foglalkozzanak, amit az algoritmus elejuk tett. Ez azzal jar, hogy egy ido utan elvesztik egyreszt a realitaserzekuket, masreszt a kapcsolatukat a valosaggal.
Sajat pelda: Amikor az embernek azzal ragjak a fulet, hogy az osszes ismeros allandoan kulfoldre utazik es mi miert csak evente 1-2x, akkor hiaba mondom azt, hogy nem egy ember utazik allandoan, hanem az osszes ismeros kozzul tobbnyire mindig van 1 aki eppen utazik, de mivel egy adatfolyamban latszanak, ezert osszemosodik es csak az marad meg, hogy az 'ismerosok' allandoan utaznak. Persze mindez ugy, hogy elotte a sok utazasi tematikaju like-al be lett allitva az algoritmus arra, hogy ezeket emelje ki, mig az ismerosoktol erkezo hazassag/gyerek temaju post-okat jo melyre assa el, mert ugyebar arrol hallani sem akar. Sajnos a facebook meglevo szemelyisegjegyeket nagyon el tud torzitani vagy felnagyitani, azaz egyfajta monomaniat tud kialakitani a visszhang hatas segitsegevel. Az erdekes az, hogy mindez mukodik ugy is, hogy az ismerosok szelektalasa es kiemelese helyett az osszes ismeros post-jaibol emel ki tematikusan. Mondjuk logikus, de sokaig nem gondoltam volna, hogy ezt elesben is bevezettek. (volt ra egy emberkiserletuk, amikor nehany szaz kivalasztott user-t szandekosan problaltak depressziossa tenni, a siker ellenere nem igazan buszkek ra, pedig tudomanyos szempontbol ugyanolyan jelentos volt mint anno mengele kiserletei vagy az mkultra kutatasok, amiknek az adatait a mai napig hasznalja a fejlett es demokratikus nyugat is) -
#1
Nem tudom lehet ez kor és generáció függő is. Nem vagyok már húsz és mindjárt a negyedik X-be lépek, de én valahogy soha nem éreztem késztetést arra, hogy posztok és fényképek százait tegyem ki a facebook oldalamra, sőt azt sem várom el, hogy naponta üzenetek tucatjait kapjak az ismerőseimtől. Sajnos a technológia fejlődésével az újabb és újabb generációk számára a "virtuális tér" létkérdés lett/lesz és nem hiszem, hogy ez ellen nagyon lehet tenni. Egész egyszerűen annyira digitalizálttá válik a világunk, hogy nem maradhat belőle ki senki sem. Jó kérdés, hogy ez az emberiséget mennyire fogja eltorzítani. Valószínűleg a fejlett technológiával rendelkező országok komoly társadalmi és szociális nehézségekkel fognak küzdeni, sőt Japánban már ma odáig fajult a történet, hogy már az állam ösztönzi a fiatalokat a társas kapcsolatok (pl sex) kialakítására, mert nagyon meredeken elkezdett zuhanni a népszaporulat.
Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2018.01.18. 10:28:20