Még 10 ezer éve van az emberiségnek, a tudósok szerint

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#54
ha a libsiken múlik elég 100 év is
Dante73
#53
Az a bizonyos mondatrészlet, NEKEM szólt. Jelezte, NEKEM, hogy amit írtam, érdekes gondolatnak tartja. A pallérozott elméddel, ezt azért vágni kellett volna...
#47 A tudomány arra keresi a választ, hogy miért, és hogyan vagyunk itt. (És milyen szabályok alapján) A fent nevezett gondolatot pedig, bevallom, loptam. Ha jól emlékszem, Stephen Hawking-tól nyúltam le. de hát mit tudhat Ő?
Nem akarom istent idekeverni, de nekem még mindig jobb magyarázatnak tűnik az univerzum keletkezésére, egy örökké való lény álma, vagy játszótere, minthogy annyira nem volt semmi, se idő, se tér, hogy már lennie kellett valaminek, és bumm, létrejött az univerzum. Ugyanis ez azt feltételezi, hogy valamiféle idő már létezett az univerzum keletkezése előtt is... És nem, nem tudományos mélységgel gondoltam bele. Ugyanis ma még annyi a sötét folt, szinte mindennel kapcsolatban, annyi mindent nem tudunk, hogy nagy valószínűséggel eleve hibás, szinte minden elmélet, amit az emberiség gyárt, vagy valaha gyártott erről a témáról.

http://www.freetvmaci.info/

#52
"általad felvetett problémák vajon nem-e a nyugat, a nyugati életforma és a korábbi gyarmatokon, de ma is a nyugattal függőségi viszonyban levő országoknál/régiókban keletkeznek inkább,"

Afrika. Tudod mi a legérdekesebb benne? Nos, van egy ország, Etiópia. Sosem volt volt gyarmatosítva. Minden más gyarmati uralom alatt volt ország Etiópiához képest óriásit fejlődött. Etiópia ezzel szemben a lenyomorultabb vidék a Földön, amelyet saját maguk, a niggerek tesznek azzá.
Itt egy videó ezzel kapcsolatban, miért is, hogyan is... odatekertem a fenti dologgal kapcsolatos részhez, de igazából pontosan megérteni csak úgy lehet, ha elejétől nézed végig a videót, mert ez így csak részlet a felvezetése nélkül.

WHITE GENOCIDE (FULL DOCUMENTARY)

http://www.taxierden.hu

#51
Ez az gamma sugárzás általi ózonréteg lebontásai is marhaságnak tűnik. Modellezte ezt már valaki? Sztem a megnövekedett sugárzásnak köszönhetően éppen hogy felgyorsul az ózon termelődése, és az extrém mértékű sugárzás hatása annyi lesz, hogy az alsó határ lenyomul 1-5 km-ig is akár... inkább kellene tartani attól, hogy ózonmérgezést kapunk, nem pedig az, hogy megszűnik az ózonréteg....!

http://www.taxierden.hu

#50
"az emberiség max 300 éven belül kipusztul"

2000 évvel ezelőtt is ezt mondták... majd 1500 évvel ezelőtt is, aztán 1000 éve is, meg 500 éve is... oszt nem történt ilyen. Most sem fog ilyen történni.

http://www.taxierden.hu

#49
"Lapos Föld hívők most is vannak. "

Na ez a szomorú az egészben. Benyögi valaki, hogy akkor azt hitték, hogy a föld lapos.... és meg sem fordul a fejében, hogy vannak akik most is azt hiszik.... semmi közük a tudományhoz, seggből előrántott teóriákkal operáló retardokkal bármelyik korban lehet találkozi. Bájos, hogy velük próbálnak érvelni, amikor tudományról van szó..... 😊
wraithLord
#48
Szerintem, amikor arról beszélünk, hogy az ember milyen képet állított fel valamiről egy adott korban, akkor elsősorban az adott témával tudományos igényességgel foglalkozó emberek eredményeire gondolunk. Most is az eredmények publikálása és tudományos közösség általi elfogadása a lényeg, és nem az, hogy mikor került bele a közoktatásba vagy mikor jutott el az emberek tudatáig.

Ilyen erővel mittudomén, ma az ember azt hiszi a Higgs bozonról, hogy valami miniatűr porcica, mert az emberek nagy része nem atomfizikus.

Ha jól tudom, i.e. 400-300 óta az ember tisztában van azzal, hogy a Föld gömbölyű. Arisztotelészéknek akkor sikerült igazolni.
Lapos Föld hívők most is vannak. Nem tudsz olyan baromságot kitalálni, amire nem találsz egy abban hívő közösséget.
#47
Ja, amúgy baromira nem azért van az ember, hogy az Univerzum saját magát megértesse valakivel, hanem azért, mert csak úgy éppen ez a faj is kifejlődött a sok véletlennek köszönhetően. Semmilyen cél nincs az emberiség kifejlődése mögött. Sőt az egész univerzumnak úgy kompletten nincs semmilyen célja...
#46
Meg volt. De ettől függetlenül tényleg az ostobák szokása odaírni, hogy elgondolkodtató a mondat végére.Tudod ez a víz nulla fokon fagy, száz fokon forr, mindkettő kerek szám, és ez nem lehet véletlen, tehát a világot Isten teremtette, és ez elgondolkodtató. Mondhatnék még példát, de tényleg ez van.
#45
Ez wikipedia a cikk a tanult emberekről szól, nem a széles tömegekről.

According to Stephen Jay Gould, "there never was a period of 'flat Earth darkness' among scholars (regardless of how the public at large may have conceptualized our planet both then and now)
Utoljára szerkesztette: paragic, 2018.01.04. 22:01:08
Dante73
#44
Legalább elolvastad volna, amire válaszolt, a pallérozott elméddel...<#banplz>
Utoljára szerkesztette: Dante73, 2018.01.04. 16:29:53

http://www.freetvmaci.info/

#43
Lófaszt mama!
A tanult emberek mind tudták. De a tengerészek mind...
#42
Ha azzal zársz egy mondatot, hogy ez elgondolkodtató, azzal csak a segghülyéknek adod be a pallérozott elmét, mert egy bizonyos értelmi szint felett lévő embereknek ez egy indikátor a rejtegetni próbált ostobaságra.
#41
Honnan a picsából veszitek bazmeg, hogy a Földet laposnak tartották?
Az ókorban még ki is mérték a sugarát, és az írásos történelemben mindig is gömbként kezelték.
Kihagytátok az általános iskolát, ahol bazmeg ez tananyag?
A sok műveletlen parasztjánál egy középkori hentes is többet értett a világból, mint sok mai ember...
#40
Ajánlanék gyógyszert a problémáidra...
#39
Oké, néztél zs-kat sci-fiket már a szív tv-n is...
NEXUS6
#38
És akkor most minmeghalunk?

Én azt látom, hogy a világ fejlettebb részén és azon a részén, amire a fejlettebbnek közvetlenül hatása van ott az általad is felvetett problémák fennállnak súlyosbodnak.

Azonban pl. Kínában a népességnövekedés megoldva, a gazdasági növekedésből származó gazdagodás viszonylag egyenletesen érint minden társadalmi réteget, és a bizony hihetetlenül súlyos környezeti problémákra a világon a legtöbbet költik. És még politikailag sem jellemző rá, hogy az érdekeit/konfliktusait katonailag/erővel próbálná megoldani.

Az általad felvetett problémák vajon nem-e a nyugat, a nyugati életforma és a korábbi gyarmatokon, de ma is a nyugattal függőségi viszonyban levő országoknál/régiókban keletkeznek inkább, és nem eredendően a fejlődés részei? Csak kérdem.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Dante73
#37
Amit írsz, az a mítosz. Egy pillanatfelvételből következtetsz. Ma valóban, a fejlett részein a világnak, még a bevándorlókkal együtt sincsen népességnövekedés, illetve negatív a dolog, viszont Ázsiában, és Afrikában pedig van. Mi több, nem hogy lassulna, gyorsul. Sokkal hamarabb értük el a hét milliárd embert, mint vártuk. És éhezés is VAN. Bár, a jelenlegi termelésünk is elég lenne, csak épp elosztása az ami rosszul van megoldva. Viszont technika ide, vagy oda, mintegy 10 milliárd embert tud eltartani a föld, csak élelmiszer szempontból. De az egyéb nyersanyagokból, bizonyos fémekből például, már most hiány van. És, ha 2050-re (Állítólag akkor érjük el) meglesz a 10milliárd ember, akkor bajban leszünk, csak kaja szempontból. Környezetszennyezésből már most bajban vagyunk, nyersanyaghiányból már most kezdünk bajban lenni...

http://www.freetvmaci.info/

#36
De tételezzük fel felcsapnak az óceánok, száz métert emelkedik a vízszint, atombombák hullanak mindenhová. Mi történne? Az, hogy az emberek nagy része meghal, kis csoportocskák meg fennmaradnak valami félállati vagy középkori létben. És akkor mi lenne? Semmi, pár száz évig vegetálnak, aztán ugyanúgy felfejlődnek és elszaporodnak mint ma is, még gyorsabban is mert nem kell elölről kitalálni mindent, lehet tanulmányozni a régi szerkezeteket meg könyveket.
#35
"a túlnépesedés miatt egyszerűen éhen halunk"

Ez is egy mítosz, egyrészt a mai technológiával brutálisan sok kaját lehet termelni (csak nem pl. marhát, hanem zöldséget), másrészt a népességnövekedés sem tart a végtelenségig hanem lelassul. Harmadrészt Európa meg éppen kihal, szóval pont itt nálunk semmiféle népességnövekedés nincs, hacsak a migriket nem számítjuk.
#34
Nem, minden tudós és a legtöbb ember tudta. Ez egy 19. századi mítosz, hogy "a középkorban azt hiték hogy lapos a Föld", nem hitték.

https://en.wikipedia.org/wiki/Myth_of_the_flat_Earth
#33
4 meter tengerszint emelkedes miert okozna az emberiseg kihalasat? Ha 100 metert is emelkedik, mi lesz? Majd feljebb koltoznek a varosok. Draga lesz, de az uj epitkezesek talan meg gazdasagi fellendulest is hoznak.
10000 eves tavlatban nem tortennek olyan termeszeti csapasok (akar ember okozta, akar nem), ami osszeomlast okozna. MIllio evek alatt tortennek ilyenek, pl szupernova vagy aszteroida becsapodas vagy szupervulkan. Jegkorszak lehet uj, de az nem jelenti a civilizacio veget, maximum rovidtavu osszeomlast, mint pledaul a sotet kozepkor Roma bukasa utan.

Amivel tenyleg kiirthatjuk magunkat az egy nuklearis haboru, vagy jarvany.

#32
Már mint hogy néhány görög tudta.
#31
"Mintha a világegyetem rajtunk keresztül akarná megérteni saját magát..."
Kicsit misztikus gondolat,de nagyon elgondolkodtató !
#30
Egyetértek. De 10.000 év a bolygó életének semmi. Olyan mint egy embernek 1 hét az életéből.
#29
A 100Km/h-s dologra. Aki anno 2mp-nél többet gondolkodott és látott már gyorsan futó lovat, macskát, gepárdot vagy gyorsan szálló fecskét rögtön tudta, hogy a belső szervekkel kurvára semmi sem történik 100Km/h-s sebességnél. Az hogy néhány idióta ilyeneket fröcsögött az nem tudományos álláspont csak gondolkodásmentes retardáltság. 😊
molnibalage83
#28
Ezek egyike sem volt elfogadott tény. Az ókorban is tudták már, hogy a Föld gömb alakú.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#27
Hosszabb távon a nap melegedése a legnagyobb probléma. 1 milliárd év múlva max egysejtűek lesznek a bolygón. Persze addig is lesznek ilyen olyan természeti katasztrófák amik megritkítják az élőlényeket. Esélyes még jégkorszak is bár azokból egyre kevesebb lesz.

Ezen kívül az anyósok kipusztulására számítok, és hogy hamarosan ingyen lesz a sör no meg a tánc.

NEXUS6
#26
Namost azokat, amiket írsz az a média nevű szenzáció ipar riogatásának felel meg, ahogy ez a cikk is.
10 000 év hatalmas időszak, a "gond" az, hogy ami 10 ezer év alatt zajlik le az mindennek nevezhető csak katasztrófának nem, olyannak, amihez nem csak az ember, de az élővilág ne tudna alkalmazkodni. Ebben akár egyet is értünk.

Az, hogy az ember számára sötét képet kéne fejteni már kevésbé.

A cikk azt mondja, hogy a tenger szintje 3-4 méterrel emelkedni fog 10 ezer év végéig. Hát ha csak ennyivel fog az bolhafing, márpedig valszeg tényleg csak ennyivel. Vessük össze, hogy a jégkorszak alatt 10-15 ezer évvel ezelőtt 120 m-rel volt alacsonyabb a tengerszint. A felmelegedés a jégkorszak végén szinte csak pár évszázad alatt zajlott le, olyan időszakokkal, amikor évtizedek alatt 10 métereket emelkedett a tengerszint, és fokokat a globális időjárás!
Ha akkor volt egy civilizáció és az hozzánk hasonlóan vizek, tengerek közelében létezett, annak akkor az bizony katasztrófa volt és abból olyan szinten nem látunk semmit, hogy nem is tudunk róla.

Sivatagosodás? Globálisan egyre csapadékosabb az időjárás, a magasabb CO2 szint pedig kimutathatóan segíti a növényeket a melegebb klímához, sőt nem csak meleg, de szárazságtűrőbbeké is válnak. Globálisan a műholdas megfigyelések óta 10-15 %-kal növekedett a növényzet mennyisége!

A túlnépesedés sem fog valszeg bekövetkezni, az emberiség lélekszáma 10 Mrd körül valszeg hosszútávon stabilizálódik, majd lassú ütemben csökken. Ennyit a Föld el tud tartani, azonban a mainál biztos hogy sokkal jobban kell törődnünk a környezettel és nem a CO2 emisszióra, hanem minden más környezetvédelmi dologra gondolok. Pl. a városiasodás, az épületek, utak energia elnyelése miatt hőgócokat hoz létre, ami megváltoztatja mikroklímát, ennek is vannak globális hatásai is.

A több ember több konfliktust jelent? Igen is meg nem is. Ha a jelenlegi globálisnak nevezett angolszáz alapú liberális politikájú kultúrával gyarmatosítják a népeket továbbra is, az mindenképpen. Ha emellett hagyják élni, akár elkülönülni az egyes közösségeket az jelentősen csökkentheti a konfliktusok mértékét.

Szerintem

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#25
Vágóval kapcsolatban mondjuk nekem ambivalens érzéseim vannak. Az, hogy valakinek egy egész keresztrejtvény lexikon van a fejében az érdem, becsülendő?
Vagy inkább az a becsülendő, ha valaki új dolgokat új utakat keres?
Az akit az ismeretlen az új felfedezése, vagy is a tudomány érdekel, ha az érdekel egyáltalán, miért érzi, hogy szükséges Mónika-só-szereplőkkel vitatkozni?
Vitatkozzon teológusokkal, filozófusokkal, kozmológusokkal, de ő kártyajósokkal, távgyógyítókkal, meg sufniban örökmozgókészítőkkel vitatkozik.
Erre mondják, hogy ne csodálkozzon hogy sáros lesz az aki maga is disznókkal birkózik.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#24
Ekkora orbitális baromságot régen olvastam! A tudósok szerint?! Egy balfasz szerint! Minek kell ilyen hatásvadász cím, kedves cikkíró?!

Sokáig azt hitték, hogy a föld lapos. Megjósolni a jövőt a mai tudományos eredmények alapján szánalmas. Elfogadott tény volt, hogy 100 km/h nem lehet gyorsabban haladni, mert a belső szervek felrobbannak. A mozdony meg az ördög kreálmánya...
Dante73
#23
"Az űrkutatás semerre nem fog vezetni, max megpróbáljuk benépesíteni a már halott Marsot. vicc..."
Nem értem, miért lenne vicc? Ha megfigyeled, a a világegyetem nagyon is logikusan lett felépítve, benne a föld is. Ahogy a technológia fejlődik, leszünk egyre több mindenre képesek, és fordítva. Én biztos vagyok benne, hogy az emberiség jövője, (már, ha van neki) a világűr felfedezéséről fog szólni. Nem most természetesen, de biztos vagyok abban, hogy nem csak a hold, és a mars, de a többi naprendszer is elérhető távolságban van, csak még nem ismerjük a módját.
Az embernek van egy olyan érzése, hogy az élet, mi több, a viszonylag értelmes élet nem véletlen alakult ki, hanem szükségszerű volt. Mintha a világegyetem rajtunk keresztül akarná megérteni saját magát... Ez persze nem tény, csak egy érzés, de bennem ez alakult ki.

http://www.freetvmaci.info/

#22
Először is, ez a bolygó már rettentő sok mindent túlélt. És még túl is fog.
A bolygó életében pár százezer év semmi, nem hogy tízezer. A növényzet és a talaj folytonos alakulásban van.
Ha hirtelen eltűnnénk, a bolygó max könyebben fejlődne és tisztulna. Új életformák, új állatfajok, növényzet, drasztikus időjárás változás stb.
Az életet nem lehet itt kiirtani. Az emberiség nem tudja az életet kiirtani. Önmagát sem. Mindig maradna egy szaporodni képes populáció. Vagy több kisebb.
Pár száz év múlva a szennyeződés fog nőni, ellep minket a saját szemetünk. Afrika elsivatagosodik, ott milliók halnak éhen pár évtized alatt, Ázsia ugyan ez. A szegénység globális méretű lesz. A tiszta ivóvíz lesz a legdrágább "cikk"
Az űrkutatás semerre nem fog vezetni, max megpróbáljuk benépesíteni a már halott Marsot. vicc...
A fehérek 5000 év múlva eltűnhetnek, már most nem születik annyi szőke mint 70 évvel ezelőtt.
Tömeges kihalások, súlyosabb háborúk ENSZ megfigyelések alatt.
Ha a nap döglene meg hirtelen, vagy meteor csapódna be, csak akkor lehet számtani a teljes eltűnésről.


#21
"muzulmán vallás vakhitű..."

Igen, egyetértek, az ilyen sommás kijelentéseket nem ártan kicsit megvilágítani azok számára, akik nem annyira tájékozottak a témában, de szeretnének gondolkodva véleményt alkotni.
Utoljára szerkesztette: tom_pika, 2018.01.03. 10:11:39
#20
Már elnézést, de a Te írásodban több a hü..., izé, akarom mondani butaság, mint a fenti hírben. 😊
Vágó sarlatán, képzelgő? Meg mellette 'alszkepticista'? 😊
Az én világomban az, hogy valaki gondolkodik, és az "ez van, mert ezt mondtam - hidd el" tézist nem hajlandó elhinni, amíg be nem bizonyítják (szerinted akkor Kopernikusz is áltudományos kuruzsló volt, mert nem volt hajlandó elhinni, hogy a nap kering a föld körül? és valahogy mégis ennek az istentelen, multik által éhbérért dolgoztatott sarlatánnak lett igaza - ja, nem is voltak akkor multik, de a mai tanárok sem a multiktól kapnak fizetést; de mindegy is ... 😄), az nem fantazmagória-kapitány, hanem egy gondolkodó lény.
De a nap poénja az volt, hogy azt írtad, a muzulmán vallás vakhitű (találkoztál már muzulmán emberrel? vagy csak az állami tévéből szerzed az információdat? 😄), miközben meg _Te_vakon_hiszel_ mindenben, amit a 'Te' egyházad mond. 😊 Csak én érzek itt 'Bagoly mondja' jelleget? 😊)
#19
"az Antares, a szuperóriás addigra egy Szupernóva lesz, ami szintén jelentősen befolyásolja majd a bolygónk életét" "Az biztos, hogy az axiális forgás megfordul és ezzel felcserélődnek a két félgömbön az évszakok is"
VICCC 😊

Az Anteres 600 fényévre van basszus. Még ha a b@s7ott nagy 640 fényévre lévő Betelgeuse robbanna is fel, akkor is kb lenne egy hatalmas fénylő csillag az égen egy ideig és annyi.

Egy közelben lévő aszimmetrikus robbanás már más tészta lenne, de ilyen veszélyről nem tudunk (a WR 104 8000 fényévre van és nem bizonyított, hogy benne lennénk a robbanás sugarában).
wraithLord
#18
Öhm, gondolom, ha eljutottál addig a mondatig, akkor az elejét is olvastad...
Csak én inkább úgy tudom elképzelni, hogy ahogy az egyes kultúrákat képviselő birodalmak a történelem során mind előbb-utóbb összeomlottak, úgy fog összeomlani a jelenlegi, globális "birodalom" is. Vagy nem, kiderül.
#17
" ezer évek múlva már nem fogunk azon filózni, hogy mikor fogunk kihalni, mert nem fogunk."
Nem fogunk azon filózni,hogy mikor fogunk kihalni,mert nem lesz,aki filózzon!
/Illetve...lehet,hogy mégis csak igazad lesz,mert addigra a gépek filóznak
...helyettünk ! Mi meg max.pár *állatkerti* példány leszünk.../
Átnézve a helyzetünket,és a tevékenységeinket,maximális erőbedobással dolgozunk azon,hogy többféle módon fejeződjön be cirkuszi bemutatónk az Univerzumban.
Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2018.01.03. 08:30:41
NEXUS6
#16
Szerintem ezt a cikket egy kezdő csetbot AI írta.
XD

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#15
ezek ilyen vagoistvan fele altudosok altudomanyos handabandakkal sarlatan hetet havat hadovalo kepzelgok,fantazmagoria-kapitanyok,kuruzslok mind.

10k ev mulva egy spiritualis intergalaktikus faj leszunk, ahol nem lesznek sem vakhitu vallasok(allah es vak hivei pl. kik mindent vakon megesznek, ha allah mondta), sem vak tagadas alapu vallasok(vago istvan fele altudomanyos alszkepticizmus, kik mindent vakon tagadnak, ha a suliban a multik altal ehberert dolgoztatott tanitoneni azt mondta..ugye.).
Utoljára szerkesztette: ZenMillitia, 2018.01.03. 00:06:17
#14
már hosszú évek óta nem lehet komolyan venni az itt megjelenő cikkek 90%-át...

party promoted to: super goober! ignored list: pares,tetsuo

#13
"A Pioneer 10 és 11, a Voyager 1 és 2 és még a New Horizons is úton lesz a céljuk felé, így nem tudnak érdemleges adatokkal szolgálni az esetleges "élőhelyváltás" kérdésében."

Ja igen mert manapság is ezektől a a szondáktól várjuk lakható bolygók felfedezését. És persze az következő pár ezer évben nem találunk fel új dolgokat, hanem csak a Voyager 1-2 lessük görcsösen hátha lakható rendszerbe ér. 😊

Az egész cikk egy hatalmas kamu és csúsztatáshalom. Tökéletes klikkvadász cím mintha a mindenegyben vagy hasonló oldal lenne...
Utoljára szerkesztette: Prof William, 2018.01.02. 23:19:32
#12
Néhány dolgot azért lehet előre jósolni, gond nélkül. Pl. azt, hogy a történelemben ingaszerűen lengenek a dolgok. Eljut egyik irányban valamerre addig, ahonnan már nem lehet továbbmenni, megindul ellenkező irányba, aztán nem áll meg középen, hanem átlendül és elindul egy másik extrémum felé.
Hogy csak erre az egy dologra reagáljak:
"... a rasszok eloszlása az egész világon teljesen egységes lesz."
Egy frászkarikát! Az egyik extrémum a német fajelmélet a tiszta árja fajról. A másik a nagy keveredés, olvasztótégely. Mindkettő még lesz jópárszor.
És hát persze, ezzel (is) összefűggően háborúk sajnos lesznek.
Aztán a maradék elhatározza, hogy "soha többé háborút!", aztán kezdődik elölről.
#11
Szerintem

A: az emberiség max 300 éven belül kipusztul. De ez extrém esetben 100-150 éven belül megtörténhet.

B: 150-300 éven belül a technológia olyan fokra jut, hogy képesek leszünk tetszés szerint módosítani a genetikai kódunkat, így létrejöhetnek szuperkatonák, illetve az extrém körülményeket jól toleráló űrhajósok. Akár a természetes úton való halandóság is kiküszöbölhető lesz.
Megkezdődhet a galaktikus terjeszkedés, akár a fénynél gyorsabb utazással, akár hibernálással.

C: Jön a cyberpunk világ, államok helyett cégek "rabszolgái" leszünk.

D: Egyik sem talált.

Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2018.01.02. 22:50:25
wraithLord
#10
Ilyenkor lenne jó, ha lenne térhajtómű, és oda tudnánk menni az Antareshez megnézni, hogy felrobbant-e már. Mert akkor ki tudnánk számolni, hogy hány száz év múlva fog ez minket érinteni. 😄

Amúgy szerintem logikusabb egy olyan forgatókönyv, hogy vagy mostanában visszalőjük magunkat a kőkorszakba, aztán kezdődhet az egész előlről (addig pedig regenerálódhat a bolygó egy kicsit), vagy ha esetleg nem, akkor ezer évek múlva már nem fogunk azon filózni, hogy mikor fogunk kihalni, mert nem fogunk.
#9
A cikkíró szerint mi meg évezredeken keresztül csak malmozunk majd, és várjuk a szupernóvát. Még a reményről is lemondunk, mi?
barret
#8
Azt kellene kiszámolniuk,hogy a jelenlegi szaporodási rátával meddig lesz ennivalónk,és tiszta vizünk. Mert ez lesz a legfontosabb tényező. Utána lehet harcolni az életben maradásért...

Bérbe vehet? reklámfelület...

#7
"A tudósok számításai szerint az Antares, a szuperóriás addigra egy Szupernóva lesz, ami szintén jelentősen befolyásolja majd a bolygónk életét és kérdéses, hogy a robbanás mennyire hat majd ki a Föld Nap körüli pályájára. Az biztos, hogy az axiális forgás megfordul és ezzel felcserélődnek a két félgömbön az évszakok is. És aki esetleg abban reménykedik, hogy addigra találunk életet egy másik bolygón vagy egy lakható planétát, az ne tegye. A Pioneer 10 és 11, a Voyager 1 és 2 és még a New Horizons is úton lesz a céljuk felé, így nem tudnak érdemleges adatokkal szolgálni az esetleges "élőhelyváltás" kérdésében."

Kis híján a naptárra néztem, hogy április elseje van esetleg.
Egy közeli szupernóva robbanás a gamma sugárzás miatt lehet veszélyes, a Föld pályáját nem befolyásolná. No nézzük az axiális forgást, szép "tudományos" kifejezés, fel lehet vágni vele. Ha a cikk a 25800 éves precesszióra utal, az valóban létezik, eddig is létezett, együtt élünk vele és kész. Nagyjából 72 évenként jelent egy fok elfordulást, nem egy hirtelen jelenség. A mágneses pólus megfordulása inkább necces. A Naprendszert elhagyó szondák említése a "sírjak, vagy nevessek?" kategória. Az említett szondáknak nem feladata más "élőhely" keresése. A Pioneer szondákkal már nincs kapcsolat, a Voyagerek még épp hogy élnek, az eddigi 40 évük is már csoda, a New Horizons-ra még jövőre vár egy feladat. Amúgy meg miből gondolja a cikk írója, hogy ezen szondákon kívül más már nem is indul a Naprendszeren kívülre?
zola2000
#6
2018 van, hol van a repülő autóm?!

Nekem meg az a véleményem, hogy vagy pár évtizeden belül kitör egy háború két nagyhatalom között, olyan fegyverekkel hogy "mindmeghalunk"
Vagy a technika fejlődése miatt az emberiség alkalmazkodó képessége nagyon magas szintüvé válik és még milliárd éves távlatban is lesz emberiség vagy abból kifejlödött új faj.

Ez most két szélsőség, mindkettő lehetséges (mintha magamról tippelném lehet hogy azonnal infarktust kapok lehet hogy 100 év fölé megyek, mindkettő lehetséges, egyik sem valószínű)

A

#5
Természetesen 10ezer évre előre jósolni kb. olyan, mintha a középkorban azon paráztak volna, hogy pár száz év múlva nem lesz elég ló a földműveléshez és az áruszállításhoz, hogy etetni tudják az emberiséget.

Ugyanakkor - feltételezem - az egész gondolatmenet lényege nem az, hogy megpróbáljon pontos jövőképet festeni, hanem hogy a jelenlegi ismereteink alapján, és feltételezve, hogy a jelenlegi folyamatok az idők során nem változnak, mi lenne a folyamatok végkimenetele.
Az ilyen gondolatkísérletek viszont nagyon is hasznosak, mert ha a makrofolyamatok kifutási lehetőségeire senki sem hívja fel a figyelmet, akkor miért változna bármi is?