Áll a bál Londonban Trump Twitter-megosztásai miatt

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Dante73
#203
Mikor egy utazás hónapokig tartott, ez valóban így volt. Ma már a föld legtávolabbi pontja is elérhető 24 óra alatt. Ma a bezárkózás mindenképp azzal jár, hogy a világ elmegy melletted. Azt pedig a történelemből tudjuk, hogy szükségszerűen, előbb-utóbb az erősebb felfalja, asszimilálja a kisebbet, gyengébbet. "elmaradottabbat".
Ma a világ a totális globalizáció felé halad. Nem mondom, hogy ez jó irány, de gazdasági, és egyéb érdekeket figyelembe véve, a palackba a szellemet nem lehet visszazárni. (Amúgy meg, de, nem mehetett másfelé a világ. Onnan kezdve, hogy az egyik ősember elcserélte a frissen vadászott hús egy részét, egy kőszerszámért cserébe, elindult a globalizáció.)
Nekem ezért az a véleményem, hogy hiba lemaradni. Annak az identitása, kultúrája marad meg, aki a világ haladását terelgetni próbálja, a saját érdekei szerint, nem annak, aki megpróbálja a folyamatot lassítani, megállítani. Az nem fog sikerülni ugyanis, és így az érdekérvényesítő képességét is elveszti. Remek példa erre a mai Magyarország....

http://www.freetvmaci.info/

#202
A kommunisták, a felvilágosodás nevében nyaktilózó forradalmárok, stb. Mindegyik azt gondolta, hogy a történelem csakis azért volt, hogy az ő idejük eljöjjön. Csakis őértük az ő csodálatos eszméik eljöveteléért dolgozott már az ősember is. Baromság. Nincs olyan, hogy márpedig szükségszerűen ebbe az irányba kellett haladnia mindennek. Mint ahogy az ajnározott globalizáció sem egy elkerülhetetlen folyamat. Mindössze arról van szó, hogy jelenleg sokaknak érdekében áll. De ha már nem lesz érdekük, akkor nem lesz, lézárulnak a határok, vissza jönnek a vámok, szétesnek az összetákolt politikai és gazdasági rendszerek. A római birodalom szétesésének is Egyik kulcs tényezője volt a provinciális közötti kereskedelem lehanyatlása. A másik az integrálhatatlan barbárok nagy száma.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#201
Moziban azért már korábban is bemutatták, 80-ban vagy 81-ben. A Birodalom visszavág-ot talán 83-ban, a Jedi visszatért pedig ha jól emlékszem 84 karácsonyán, amikor a TV-ben leadták a New Hope-ot a magyar szinkronnal (moziban felirattal ment). Akkor teljesen megszokott volt, hogy egy film magyarországi bemutatója több évvel az amerikai után volt. A Végső visszaszámlálást pedig csak 87-ben vagy 88-ban mutatták be, pedig régen megvolt a szinkron, viszont az oroszok/komcsik érzékenysége miatt lefújták, mint az amerikai katonai erőt propagáló filmet (zártkörű vetítéseken ment viszont itt-ott).
Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.12.07. 17:53:55
NEXUS6
#200
Miért ne lenne jobb, egy összetettebb kultúra elemeinek átvétele?
(Pl. Anyu mond valamit kislánynak, aki nem érti: Mi??? Kérdez vissza. Anyukája kioktatja: Hányszor mondjam el, b@meg, nem Mii?, hanem MI van!?)
A referencia kultúra nem a magas kultúránál, meg tudományos szinten, hanem köznapi szinten működik. Az átvevő kultúrát gazdagítja, komplexebbé teszi és emellett segíti a kommunikációt is.

A jelenlegi muszlim vallás egy arabizált zsidó/őskeresztény vallás. Nincs a hétköznapi életmód, az állam a vallásról leválasztva ezért nem csak hitvita szintjén merülnek fel a követőikkel konfliktusok, hanem életmód, munkahelyi, vagy az állami szolgáltatások igénybevétele, vagy állampolgári kötelezettségek teljesítésekor is. Egy erősnek mutatkozó európai kultúra a szükséges elemeket is mutatja a muszlimoknak, akik előbb a hétköznapok során átveszik, majd a megfelelő szint után intézményesíthetik is, kialakullhat egy nyugatias muszlim vallás hivatalosan is. Ez önmagában konfliktus csökkentő hatású lehet. De ha mindíg alájuk megyünk a saját szabályainkat alakítjuk, hogy kivétellekként beleférjenek, akkor erre nem ösztönözzük őket.

Az európai kultúra megváltozásához, pusztulásához meg hozzátenném: a jelenlegi kersztény európai kultúra úgy alakult ki nagyvonalakban, hogy a vallásilag sokszínű Római birodalomban elkezdett terjedni a nemzetköziesített zsidó vallás, aminek az akkor népszerű messianisztikus elemei megerősítésre kerültek (ez a keresztény vallás). Előbb üldözték, kisebbség volt, majd pár száz év alatt kiszoríttott mindent. Ez nem a klasszikus görög-római kultúra/vallás folytatása, vagy a római vallási pluralizmusé, hanem egy közelkeletről exportált unikum. Szal volt már rá példa, hogy ilyen megtörténjen.
A muszlim vallás ha szigorúan nézzük két dologban tér el a kereszténységtől, tagadja a szentháromságot, meg az arab a liturgikus nyelv. Azonban mivel erősen kapcsolódnak hozzá az arab kultura más elemei is én nem ajánlanám Európa számára az átvételét.

A csillagok háborúja 1984. december 25-én volt először a magyar tv-ben. Aktuális is volt, mert Reagan előtte egy évvel hirdette meg az un. csillagháborús tervet, ami nem kis mértékben pörgette túl a VSZ fegyverkezését, fegyverkutatásait szinte vállalhatatlan szintig. Mindenkinek az agyába beégett a nyugat imádat, akit ez a műfaj érdekelt, a tudati meggyőzés megtörtént, az VSZ ekkor veszítette el a hidegháborút. Úgy értem, hogy amikor a Rambó filmek, vagy a Top Gun mentek mindenhol és mindenki elhitte, hogy ezek ellen a roppant szimpi srácok ellen nem hogy nem tudunk de nem is akarunk győzni, hadat viselni akkor megroppant a gerinc.

Az iszlám dolgokat is lehet úgy nyomni, hogy egyszercsak a feketéből szürke, majd fehér legyen a hétköznapi ember számára. A kersztény valláshoz több száz év kellett, amíg a Római birodalom államvallásává vált, majd 1000 év, amíg minden népet meghódított a kontinensen. Az iszlámnak a jelenlegi tömegtájékoztatás mellett nem kell ehhez 100, ha a hibbant vezetőink is ebbe az irányba indulnak, és követendő példát csinálnak belőle.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Tetsuo
#199
Hogy technikailag fejlettebb az emberiség mint valaha, azt nem hiszem, hogy sokan vitatnák, ellenben morálisan és szellemi (pneuma) értelemben használva a fejlődés szót, az csak vicc lehet.

Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.12.07. 00:16:42

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Dante73
#198
Hogy ne térjek ki olyan dolgokra, mint a barlangrajztól, a holdra szállásig, hanem maradjak a "témánál"... Az inkvizíció hátrahagyása, nem fejlődés, csak változás? (Mert ugye a keresztény vallás fejlődéséről beszéltem)
Érdekesen gondolkodsz, félek, nem tudlak követni...

http://www.freetvmaci.info/

#197
Történelmi fejlődés, mi? Ilyen nem létezik. Változások vannak, igen, de fejlődésnek csak azok titulálta, akik valamilyen utópia eljövetelére várnak.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

Dante73
#196
Az első mondatoddal egyet értek, a többivel vitatkoznék. No, nem erkölcsi magas lóról, hanem csak a véleményem mondom el.
Való igaz. Az előítéleteket nem lehet még sokáig megszüntetni. 20-30 éves távon csak tompítani lehet. Nekem meggyőződésem, Hogy ha elindul ez a folyamat, akkor megy is magától tovább.
Na, ami innen jön, azzal viszont nem értek egyet. Referencia kultúrát értem, nincsen vele bajom, de azt erőteljesen vitatom, hogy ettől bármilyen szempontból jobb lenne... Egyszerűen nem is LEHET jobb. A keresztény kultúra is sok mindent vett át más kultúrákból. Tél ünnep - karácsony, Szent Miklós ünnepe -Télapó, avagy Mikulás, Balázsolás - Valentin nap... hogy csak néhányat említsek. Ezeket vagy átvettük, vagy alkalmaztuk, átalakítottuk a magunk képére. Minden kultúra folyamatos kölcsönhatásban van egymással. 100-500 év múlva nem fogsz ráismerni a keresztény kultúrkörre, ahogy a muszlimra, zsidóra sem. Ugyan úgy, ahogy ezek egész mások voltak 50, 100, 200 éve. Ha ez ellen hadakozol, az bezárkózást jelent. Ha bezárkózol a saját kis világodba, óhatatlanul lemaradsz. Nézd meg Kínát. Évszázadokra bezárkózott a nagy fal mögé. Még mindig annak a terhét nyögi. No nem államilag, hanem az egyes emberek, a saját kis falujukban. És most sem azért jönnek fel, mert elzárják a kultúrájuk, hanem mert pont beengedik a multicégeket, akik kizsákmányolják a népet, éhbérért dolgoztatva. (Jó, állítólag javulóban van a helyzet) Vagy nézd meg japánt. A kultúrája zárt, az ország maga mégis nyitott. Nem a határaikat zárták le, hanem a kultúrájukat óvják. A kettő nem ugyan az!

És most jön az, amikor durvát mondok. Ha az európai kultúra azon a szinten van, hogy néhány millió muszlim beáramlása meg tudja változtatni, ha úgy tetszik "iszlamizálni" tudja... Megérdemli a pusztulást. DE! (mielőtt kitérnétek a hitetekből) nekem meggyőződésem, hogy nem tudja. Lehet, kialakulnának zárványok, (Ahogy már most is vannak,) De hogy a mély európai gyökerekkel rendelkező kultúra annál jobban változzon, eltűnjön, mint amit a történelmi fejlődés amúgy is magával hozna, kizártnak tartom!
A halálcsillagot, és a Jediket hagyjuk meg a moziknak. Ha volt is hatása, az csak az átlagemberre hatott, mert ment volna nyugatra, hiszen "tiltott" volt. A szocializmust egyszerűen kivéreztette anyagilag a nyugat. Értelmetlen fegyverkezési versennyel, még értelmetlenebb háborúkkal, valamint "jó szándéka" bizonyítékaként, kemény valutában folyósított, (és úgy is visszafizetendő) kölcsönökkel...

http://www.freetvmaci.info/

NEXUS6
#195
Ha nem is a teljes előítélet mentesség, inkább egyfajta minimális kölcsönös elfogadás alap, amit azért nem lehetetlenség teljesíteni.

Azonban különböző népcsoportok, különböző kultúrája nem egyenlő, ahogy az emberek sem azok. Egy fejlettebb, összetettebb, régebbi elterjedtebb kultúra betölt egyfajta referencia-kultúra szerepet. Az angolszász kultúra már akkor referencia-kultúra volt a hidegháború idején K-Európában, amikor a globalizáció még nem igazán tudott működni. Az amcsik valójában akkor nyerték meg a hidegháborút, amikor Luke Skywalker szétrobbantotta Halálcsillagot, minden imperialista törekvés tömény jelképét és elhozta a szabad emberek győzelmét. Mindenki Luke Skywalker akart lenni, még az oroszok is. Aztán az amcsik csodálkoztak, amikor 10 évvel később Gorbacsovval tárgyaltak, hogy az is milyen egy az egybe benyelte a hálivúdi rizsát.

A Hon-Kong-i, ázsiai filmekben is a hatalommal, presztízzsel rendelkező emberek európaiak, a lányok európai vonásokat plasztikáztatnak magukra. stb.

Szal ha van két kultúra, akkor törvényszerű, hogy több aspektusból az egyik a másik referencia kultúrájává válik. Namost, ha mi alámegyünk a muszlimoknak az gáz, mert nem bennünket akarnak majd követni, hanem előbb utóbb mi magunk játsszuk el, hogy ők a referencia kultúra, ami ráadásul nem igaz. Ezért nem működik a központból nyomott multikulti.

Ez ugyan olyan hazugság, amikor hálivúd a gettó "kultúrából" próbál magas kultúrát csinálni, vagy amikor mi bármelyik tehetséges zenész helyett Pápai Joocit küldjük ki a dalfesztiválra, könyörgöm akkor már miért nem a Váradi Roma Cafét, azok legalább zenét csinálnak!
De ugyan ilyen romboló minden érintett kultúra számára, amikor a tv tele van Győzike, Majka, szintű emberekkel, meg a Mónika shów neves képviselőivel.

Ha a magyar sok szempontból referencia kultúra tud lenni a cigány kultúra számára, akkor abból az utóbbi is nyer, mert előbb utóbb a minta alapján hasonló összetettségre tud szert tenni.

Szal igen, ha magyarok vagyunk, akkor magyarokként kell viselkednünk, ha fehérek amcsiban, akkor fehérekként és nem a romákat, meg fekákat majmolni. Én ebben látom a hosszútávú megoldást.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Dante73
#194
Nézd, nyilván nem fejtettem ki teljes részletességében a dolgot. Egy kb 4 órás beszélgetést ezen keretek közt nem is lehet... Amit mondott nekem a hölgy, abból az derült ki, hogy 1-2000Ft-ot tud kérni estig, hogy egyáltalán bejusson a városba, (Hév vonalán lakik) de ha többször kellene ezt megtennie, úgy, hogy pénz nélkül megy haza, azaz nem tudja kifizetni még aznap este, arra nincsen lehetősége. (1-2 állásinterjú, ha az első helyre felvesznek, 1-2-3 hónapos átfutási idő... tehát a 10000Ft-os bérlet sem játszik, játszhat, mikor éhes az ember, és konkrétan kajára kell, mert időnként 2-3 napig nem eszel...)
Amikor nem adott élethelyzetben vagy, könnyű a "frankót" megmondani, (Nyilván én is próbáltam) És egész más, mikor benne vagy, és nem látod a kiutat. Ugyan akkor nem akarod azt sem feladni, amit elértél az adott helyen, 6-8 év alatt... Reménykedsz benne, hogy majd változik a helyzet. (Mert amúgy ezzel hitegetik) és olyan is van, mikor 2-3 hónapig még azt a kis alamizsnát sem adja oda a főnök, mert most így bajban van a park, meg úgy, (Miközben eljátssza az alkalmazottak fizetését, de sajnos egy fidess-es csóka a főnök.)

http://www.freetvmaci.info/

#193
Pech, de azért Bp-en lehet munkát találni (vidéken, főleg keleten bajosabb), ha ilyen köcsög az a vadaspark, akkor el lehet menni árufeltöltőnek stb. Bár kurválkodni biztos könnyebb, vagy nem tudom.
Dante73
#192
Azt nem lehet tagadni, nem is érdemes, hogy mindkét társadalomban van... (finomítsunk rajta) előítélet. Még bennem is van, hiszen ember vagyok. Ezt szerintem csak az iskolában lehet elkezdeni. Oktatással, képzéssel. Minimum 2-3 évtizedes folyamat. De szerintem nincsen más alternatíva.
Egymás mellett élést hogy gondolod? Fizikailag kitelepítésekkel? Vagy csak amolyan "hagyjuk egymást azt kialakul" stílusban?

http://www.freetvmaci.info/

NEXUS6
#191
Jogos, ahogy Al Capone mondja: élni és élni hagyni.
Azonban szerintem a társadalom jelentős része nincs erre agyilag felkészülve, és ezzel nem minősítem, csak ténymegállapítom. Mind nálunk, mind a "demokrácia őshazájában".
Haver cigire kimegy a kocsma elé, látja, hogy nemzetiségi szombat esti elfoglaltság képp éppen párját ritkítja. Oda megy szépszóval, békéltetőleg, hogy ne verje már az asszonyt. Erre mindketten rátámadnak, faszi meg vesén szúrja.

Amcsiban is, fekák nagyon felkapják a vizet, ha valaki más az "n" betűs szót használja, ha ők illetnek bárkit bármilyen néven az viszont a gettó "kultúra" része.
Nincs ez igazából rendbe téve. Milyen elveket is kéne a meghunyászkodáson, meg a PC beszéden kívül alkalmazni, mert hogy egyre többet adsz nekik az nem működik. Ha meg jön a rendőr és rendet tesz, akkor meg megint zsaruerőszak van a fekák ellen.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Dante73
#190
Ezt értem. Erre várok mióta.
Én ebben ott látom a problémát, hogy egymás mellett csak azzal tudok élni, akitől nem tartok, és nincsenek vele szemben érzelmeim, érzéseim, pláne nem negatívak. Amellett aki lop, meg ilyenek, nehéz élni, mert félek.
A liberalizmust meg szerintem elértettétek. Dehogy akarunk mi olyanokat. Első lépésnek a feszültséget kell csökkenteni. A polkorrekt beszéd, és hasonló (szerintem is) zöldségek, ennek lennének az első lépései. Aztán jön az, hogy a negatív előítéleteket próbáljuk minimalizálni, mind a két oldalon. Ettől még nem kell az értékeiddel megpakolva besétálnod a borsodi faluba... De, nyilván, valamit áldozni kell a célra, mert a jelenlegi állapot szerintem, nem igazán jó, nem igazán tartható.

http://www.freetvmaci.info/

#189
Elbeszélünk egymás mellett. Kicsit elfáradtam ebben. Én úgy látom, hogy nem is egy bolygón élünk. Szóval: Viszlát idegen!
NEXUS6
#188
Erről beszélek, a minimálbérnek gondolom azért minimál bér a neve, mert annál kevesebbet munkáltató munkavégzés után nem fizethet. Dehogynem! :)

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#187
#160 Ezzel nagyjából egyetértek, az utolsó részt kivéve.
A konzervativizmusnak világos válasza van az eltérő kultúrák egymás mellett élésére, éljenek egymás mellett, de ne együtt: benn a bárány, kinn a farkas, ennyi.

Az, hogy a liberalizmus egy társadalmi kísérletet játszik, hogy legyél nyugodtan farkas, de ne edd meg a bárányt, az egy csomó visszafojtott indulattal terhes farkat, meg rahedli depis bárányt eredményez nyilvánvalóan.
Hiába mondja a liberalizmus, hogy csak próbáljunk leugrani egy 100 méteres szakadékba, nagy valószínűséggel ez az ezredik, meg tízezredik próbálkozásra sem fog eredménnyel járni, csak egy csomó "hősi halottunk lesz".

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Dante73
#186
Am, ha jól tudom, a minimálbér nettó 100 körül, a közmunka meg 50 körül van. (Nem minimálbéren vagyok foglalkoztatva, így nem tudom, nem is izgat különösebben)

http://www.freetvmaci.info/

Dante73
#185
Közmunkának?
És ki beszélt minimálbérről? De azt hiszem megvan a csaj telefonszáma, lehet ellenőrizni...

http://www.freetvmaci.info/

NEXUS6
#184
Hát igen ez egy oltári nagy hazugság, szebb szóval blöff, hogy ennyi és ennyi a minimálbér, a közmunkával meg töredékét kapod. :(

Ennek mondjuk nem sok köze van a konzervatív értékrendhez, meg a bevándorlók kérdéséhez.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Dante73
#183
Nem érted. Leírod a rasszista tételeidet, majd közlöd, hogy ez tény, ezért nem rasszizmus. A bőrszíne alapján általánosítottál, hátrányosan megkülönböztetve egy népcsoportot. Ugyanis egy népcsoportot a BŐRSZÍNE és egyéb külső jellemzői alapján ismersz fel, nem másként. Az, hogy Te ezt mivel magyarázod, az teljesen mellékes.
és nem. Én sem küldeném a gyerekem természetesen, még a váci utcába sem. De én ezt nem a kulturális, meg ilyen olyan KÜLÖNBSÉGGEL MAGYARÁZOM. (MEGKÜLÖNBÖZTETÉS!!!!!) hanem külső okokkal. Amik a többségi társadalomtól függenek. Ha tanítás helyett szegregálok, ha munka helyett közmunkát adok, azzal arra kényszerítem (Nem csak a cigányt! Azt a magyart is, aki ennek elszenvedője!) amit jelenleg is csinálnak. Prosti lesz, lop a szomszéd kertjéből, stb. Mert éhes. Nem azért, mert bármilyen szempontból más. Azok a cigányok meg akik amúgy is bűnöznének, pont annyian vannak, mint a magyarok, akik amúgy is bűnöznének.

Tavaszi történet. Szóba elegyedtem egy csajjal. Valószínűleg bizalomgerjesztő képem van, mert elsírta a bánatát, és csak egy Teát fogadott el, így nem a pénzemre ment, hogy meghasson. És mindenem megvolt, nem is zsebelt ki.
Pest környékén egy vadasparkban dolgozott, dolgozik. Állatgondozó. 150 körüli fizu. Nem nagy lábon, de eléldegélt, diplomás csaj. Jött a közmunka, kirúgták, visszafoglalkoztatták közmunkába. most ott tart, mivel nem egy szép csaj, hogy 10-ért natúr análozzák. Aki csak akarja. Kérésre telefonszám privátban. Itt tart az, amikor "rendet" akarunk csinálni, mert túl sok a kulturális, és egyéb különbség.

http://www.freetvmaci.info/

NEXUS6
#182
Úgy tűnik, a soviniszta jelzőt akartad valójában használni, azonban szerintem ez sem illik igazából itt a "másik oldalt" képviselők nagy részére.

Szerintem azt kéne felfogni, hogy a konzervativizmus alapvetően nem kirekesztő, attól hogy a saját értékek védelmét helyezi előtérbe még nem degradál más népeket, rasszokat.
Amikor viszont a vezetők még is túlspirázzák az emberekben ezt az értékrendet, elnyomják a kölcsönösség egyenlőség felé mutató gondolatokat, akkor beszélünk rasszizmusról, vagy sovinizmusról, ami nagyon jó eszköz arra, hogy adott, jól megszervezett, nemzeti értékekre épülő társadalmat rávegyél, hogy az ország határait túllépve imperialista terjeszkedésbe kezdjen.

Lásd brit ideológia, mint a gyarmatosítás a fehér ember terhe, vagy pl. a náci ideológia, ugyan ez a napoleoni forradalmi export is.

Azonban létezik liberális imperializmus is, ez pedig a globalizáció szárnyán tolt angolszász gyökerű "kultúrára" épül.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.12.05. 20:58:03

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#181
Hazudsz.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#180
Most tényleg ilyen szintre kell lemenni?

Beismered, hogy te máshogy/kiterjesztve érted a rasszista szót, mint amit jelent. Hát már neharagudj meg érte, de vannak emberek akik egy fogalom alatt meg !pontosan! értik, hogy mit takar. Az, hogy te mit terjesztesz meg hova az kb lófaszt se számít egy vitában. Ne akard már a szavak jelentését átírni, mert kurvára nem fog menni.

"Te sem a születési anyakönyvi kivonatából tudod a cigányról, hogy cigány..."
Bazdmeg engem nem is érdekel, hogy valaki cigány e vagy nem. Kurvára pontmagasról leszarom. A viselkedéséről ítélek meg valakit nem a nemzetiségéről. Te tényleg nem bírod felfogni, amit itt pofázunk már 20x? Egy kisgyerek már rég megértette volna. Az, hogy egy adott népcsoportban a viselkedés oka vallási, ideológiai, szociális stb Ettől még kurvára tény marad és aki erre rávilágít kurvára nem lesz rasszista, mert nem ítéletet mondott, hanem tényeket állapított meg. Akárhogy is akarod ezt lehazudni.

A viselkedésük alapján lehet megítélni valakit és ha az a viselkedésforma jellemző egy népcsoportra, akkor az ember valamilyen szinten általánosít. Miért? Mert oka van rá! Ilyen kurva egyszerű. Ok nélkül senki sem fog se jó se rossz irányba mutató általánosítással élni. Tudod akinek a kiskertjét 10 ből 10x rabolták hasonlóak az okkal általánosít, nem jókedvében, meg unalmában.

Ha te mondjuk a gyermekedet ugyanolyan nyugalommal küldöd sétálni mondjuk a Váci utcán meg egy cigányok lakta kistelepülésen egyedül, akkor hazug vagy, vagy hülye.

A lámás dologra: Tudod ezt oroszlánnal is el lehet mondani, ha egyik kezed leharapták nem fogod a másikat egy másik állatkertben a ketrecbe dugni. Tudod ezt alapszintű gondolkodásnak hívják. Nem rasszizmusnak. Enélkül túl sem élhettünk volna semmit.
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.12.05. 20:39:02
Dante73
#179
Hitlert példaként említettem. Nem hasonlítottam senkit hozzá, mi több, erre a figyelmet is felhívtam.
A wikipédia szerint, a rasszizmus az a bőrszín alapú megkülönböztetés, ami kihatással van egyénekre. Én ezzel nem értek egyet, mert a vallási, meggyőződési, szexuális hovatartozás, stb alapú megkülönböztetés pont ugyan az.
de ha el is fogadjuk, Te sem a születési anyakönyvi kivonatából tudod a cigányról, hogy cigány...
De vizsgáljuk meg, azt az érvet, (Lusta vagyok visszaolvasni, de valamelyikőtök ezt hozta fel) hogy nem személyeket, hanem rasszokat különböztettek meg, és ez nem rasszizmus, mert nem egyénnel teszed.)
Nos. Tudjuk, hogy a Lámák, mint állatfaj, gyakran leköpik az embereket. Megkülönböztetés? Nem, hiszen egy fajról beszélünk. nem egyetlen Lámáról. Tételezzük fel azt is, hogy olyan helyzetbe kerültél, hogy meg kell egy lámát simogatnod. Vajon azzal a lámával szembeni viselkedésed megváltoztatja, hogy tudod, a lámák köpnek? Kihatott egy egyénre, a csoportról kialakult előítélet?

http://www.freetvmaci.info/

#178
"Sokkal jobb, igazad van... Az nem rasszizmus."
Pontosan.

A rasszizmusnak olvass utána.

Az, hogy egy bűnelkövetésnek vallási ideológiai életviteli, szociális vagy egyéb alapja van, az nem a rasszizmus témaköre megközelítően sem. Nem vagy tisztában sem a fogalommal, sem azzal amit írok (utóbbit hajlandó sem vagy értelmezni).

Mindegy. Lényegtelen. Az sg-fórumon vívott szájkaratétól a világ nem fog megváltozni. Annyit viszont tanácsolhatok, hogy azokat, akik nem értenek veled egyet, ne emlegesd egy lapon Hitlerrel. Vagy ha igen, csak online fórumokon tedd. A valódi világban ugyanis ilyenért pofánverés szokott járni....
Dante73
#177
Nem. Te általában kulturálist, vallásit, életvitelt mondasz. Sokkal jobb, igazad van... Az nem rasszizmus.
Mert te azt mondod.
Ugyan már...

http://www.freetvmaci.info/

#176
" és nem genetikai"
És mégis kiabüdöslófasz modott ilyet?. Ez is a vitasílusod része, hogy olyan dolgokat idézz tőlem amiket nem mondtam?

Idézd már be légyszives azt, hogy én genetikai okokat jelöltem meg vagy utaltam rá. Kíváncsian várom.
#175
Nem az idézőjelbe tett dolog a hibás hanem a "aki nem úgy néz ki" olvasgass, mert ez nagyon nem fedi a valóságot.
Dante73
#174
Egy népcsoportnak az NEM JELLEMZŐJE , hogy több köztük a bűnöző, vagy a terrorista. Az rasszizmus. Mert annak okai vannak, amik a népcsoporton kívüliek te .... és nem genetikai, mint pl a hajszín.
Próbáld már felfogni.

http://www.freetvmaci.info/

Dante73
#173
Idézőjel? Megvan???

http://www.freetvmaci.info/

#172
"Ősidők óta belénk vésődött, hogy aki nem úgy néz ki, mind "a szomszéd Lajos" azt vagy le kell bunkóval verni, vagy el kell futni előle."

Olvasgass a témában mert nem ez van belénk kódolva.
Dante73
#171
Ősidők óta belénk vésődött, hogy aki nem úgy néz ki, mind "a szomszéd Lajos" azt vagy le kell bunkóval verni, vagy el kell futni előle. Rám is igaz, bennem is ott bujkál az ősember.... Csak azóta el telt néhány ezer év. A modern embernek illene már kinőnie ezt, pláne, mert a mai világban ez már inkább káros, mint hasznos. Ennek köszönhető a terrorizmus, a szegénységi bűnözés stb. Ezt, egy kultúrembernek be kellene látnia, és nem mint "hagyományhoz", foggal körömmel ragaszkodnia...

http://www.freetvmaci.info/

#170
Neked nem kis gondjaid vannak a szövegértelmezéssel:

"miért vannak a népcsoportoknak jellemzőik"
Nem mondtam meg, hogy miért. Azt mondtam hogy adott kultúrájú, vallású, életvitelű népcsoportoknak vannak jellemzőik. Nem mondam, hogy mindegyikük személy szerint ilyen vagy olyan, annyit mondtam, hogy népcsoportokra lehet jellemzőket mondani. Ez egy tényszerű megállapítás. Akkor is ha neked ez nem oké.

"nem ajánlottál kizárásokat, "ne jöjjenek", nem mondtad, hogy menjenek borsodba,"
Nem, nem mondtam ilyet. Idézd már légyszives. Amit e kapcsán mondtam: Vannak népcsoportok amik nem férnek meg békében egymással. Ennyi. Ami nem megy nem kell erőltetni.

"Vagy Te, vagy valamelyik hasonszőrű barátod, stb... hagyjuk már ezt... "
Óóóóó nem véletlenül általánosításon kaptalak? TokraFan-al pl. sokszor ütközettünk érveket. Van amiben egyetértünk, van amiben nem. Két tökmás emberről van szó. Te meg általánosítasz. Már ne is haragudj, de ez gyökér hozzáállás egy témához. Neked szabad másnak nem. Taps.

"SZÍNTISZTA RASSZIZMUS"
Tökmindegy milyen nagybetűkkel írod. Ha hülyeséget írsz ettől mégnagyobb hülyeségnek látszik... kb ennyi. :)

"ha az érvek elfogynak, jön a személyeskedés,"
Eddig mindfen érvre a válaszod rasszistázás volt. Mégis miabüdösfrancot vártál? Végtelen türelmű embert? Hol élsz te? A Holdon?

"SZÁNALMAS"
Az.
#169
Az ember alapvetően rasszista. Szomorú, hogy ezt verbális bunkósbotként lehet felhasználni a fehér ember ellen. Akire rásütik, próbál magyarázkodni és mosakodni, eleve vesztes helyzetben találja magát.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Dante73
#168
Ja igazad van. Az alapján könyveltelek el rasszistának, hogy meg sem szólaltál, nem magyaráztad miért vannak a népcsoportoknak jellemzőik, és NEKED ezt miért szabad hangoztatnod, nem ajánlottál kizárásokat, "ne jöjjenek", nem mondtad, hogy menjenek borsodba, (Vagy Te, vagy valamelyik hasonszőrű barátod, stb... hagyjuk már ezt... Nem mondtad hogy több köztük a bűnöző, mert ilyenek, ez kulturális tény, stb... Nem, ez mind igaz "barátom" (Idézőjelre felhívnám a figyelmed) nem pedig SZÍNTISZTA RASSZIZMUS.

Az a baj, ha az érvek elfogynak, jön a személyeskedés, és minden kétségbevonása, tagadása. SZÁNALMAS.

http://www.freetvmaci.info/

Dante73
#167
Ja, hogy ezt a címet magadnak tartod fent? Nem tudtuk, bocsánat!

http://www.freetvmaci.info/

#166
Megszólalt a mindenttudó bölcs, köszönjük... :)
#165
"ui.: még mindig nem lehet fogalmad arról hogy én jobbos, balos, nacionalista vagy épp globalista vagyok. Egyelőre alapfogalmak tisztázásáig sem jutottunk."
Ez igaz, még mindig fingod sincs róla mit irkálsz és mit jelentenek az általad használt, neked kultúridegen szavak. A lényeg pedig hogy a kutyát sem érdekli, ki vagy.

We do not forget, we do not forgive.

#164
A #146-ra nem is reagáltál, full figyelmen kívül hagytad.

És miért is nem idéztél eszközöket amiket hangoztatunk? Ja mert nem hangoztattuk...... te egyszerűen elkönyveltél minket rasszistának. Én nme fogok ebből a pozícióból vitatkozni. Egyrészt mert nem vagyok rasszista, másrészt mert elítélem a rasszizmust, harmadrészt azért, mert tökértelmetlen dolog vitázni olyannal, aki nme teszkülönbséget az általánosítás a rasszizmus az előítélet között, holott ezek élesen elváló fogalmak. Összemosol mindent mindennel. A kérdésekre 2 módon reagálsz: 1. sehogy. 2. rasszizmus. Oké. Értelmes választ ne várj akkor.

ui.: még mindig nem lehet fogalmad arról hogy én jobbos, balos, nacionalista vagy épp globalista vagyok. Egyelőre alapfogalmak tisztázásáig sem jutottunk.
Dante73
#163
A megoldásig el sem jutottunk. Egyenlőre ott tartunk, hogy próbálod magyarázni, hogy azért általánosítasz, és mosol össze egyes népcsoportokat, mert nem vagy rasszista.
de felvilágosítanál a nem rasszista, jobboldali eszköztárról, ami az évszázadok folyamán nem mondott csődöt, vagy ha van valami új, azt is szívesen hallgatom...

http://www.freetvmaci.info/

#162
"Eddig ez nem sikerült, pont azokkal az eszközökkel, amiket ti hangoztattok"

Mégis milyen eszközöket hangoztattunk? Meséld már el. Egyelőre ott tartunk, még mindig több mint 100hsz után, hogy mondunk valamit, te erre "fújrasszizmus". Ez mégis mi a fene? Megoldás? Na ne röhögtess.
Dante73
#161
Egy értelmes világban, (Országban) az lenne a cél, hogy az alacsony szintű munkát, ne a kelet európai végezze. Vagy te szeretnéd leszedni az asztalokat a német után? Ha igen, akkor tiszteltetem az önéletrajzod. (És itt a német példa volt, írhattam volna bármelyik nyugatabbra levő európai országot)
A hozzászólásod többi része meg már... Hogy mondjam, hogy ne bántsam az érzékeny lelked... Picurit rasszista beütéssel bír, akkor is, ha szarkazmusnak szántad...

http://www.freetvmaci.info/

Dante73
#160
Nekem is ez lenne a célom. Ezért sem mondtam azt, hogy rasszisták vagytok, hanem hogy amit leírtok, az az.
Az, hogy a holland elkülönül, a flamandtól, azért nem rasszizmus, mert
1; Nem gazdasági kényszerből tette,
2; nem a többség nyomására.
A román-Székely elkülönülésben meg van már bőven rasszizmus, főleg román oldalról, még ha a központ akarat egyfajta beolvasztás is.
Az értékek megőrzésével egyet értek. Bár, a konzervatív oldal, úgy politikailag, mind gazdaságilag távol áll tőlem, Viszont az értékeinket szokásainkat csakis mások megkárosítása nélkül értem. Egy extrém példával élve, hiába hagyomány egyes törzseknél a kannibalizmus, nem gondolom, hogy megőrzendő hagyomány lenne... Ugyan úgy nem megörzendő hagyomány a bűnözés, terrorizmus.
A véleményem az viszont, hogy évszázadok óta próbáljuk a jobboldali (vagy mondjunk inkább rendpártit?) értékrend alapján rendbe tenni a problémát, időnként akár extrém túlzásokkal is. (Hitler, mondjuk. Akivel továbbra sem akarlak összemosni titeket, mert eddig az arabok, cigányok kiirtásáról nem volt szó) Eddig ez nem sikerült, pont azokkal az eszközökkel, amiket ti hangoztattok. Ezt gondolom, többé kevésbé elismeritek. Viszont, amikor a liberális oldal szeretne elérni valamit, (Sokszor egyébként szintén túlzásokkal, vagy csak szimplán rossz eszközökkel, lásd vizitdíj, amit leszavaztatok, ellenben a probléma nem hogy megoldódott volna, csak mélyült azóta, attól függetlenül, hogy a vizitdíj TÉNYLEG nem volt jó megoldás) azonnal közbeléptek, és hangoztatjátok azokat az eszméket, amik eddig sem vezettek sehová.
(És most megpróbáltam a rasszizmus témát kerülni)

http://www.freetvmaci.info/

NEXUS6
#159
Nem kell rettegni tőlük, csak feleslegesen vannak ott. Az alcsony szintű melót a K-európaiak is el tudják látni, képzett munkaerőből viszont ott is hiány van, mint nálunk. A sok unatkozó muszlim munkanélküli, segélyen élő meg gondolom alapvetően javítja a bűnügyi statisztikát, amit mondjuk már azzal elbax ha illegálisan tarózkodik benn.

De legyen igazad, már látom a szallagcímeket: újabb német falu borult virágba, miután teljesen megszűnt a bűnözés Észak-Rajna Vesztfáliában, hála a betelepült migránsoknak Nem tapizzák a lányokat a fesztiválon, virágot adnak nekik!

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#158
Értem, akkor megismétlem: ezexerint rasszizmus alapján működik Svájc (mert kantonok szerint is elkülönülnek a németek, franciák, olaszok), Belgium (elkülönülnek a flamandok és a vallonok), és náci-g@ci erdély is, mert a székelyek miért is akarnak nagyobb autonómiát, rohaggyanak már végre bele a románságba, nem!?

Ha lehet és szükséges is a szegregáció, az marhára nem rasszista fogd már fel, bővitsd kérlek a fogalomtárad végre!

Az aki konzervatív (és nem rasszista jézus!), az a nemzeti, közösségi értékek megörzésében látja adott népesség boldogulását, a kozmopolita liberális, meg valami nagy kultúrán túli flowban, ami biztos van, de én még nem igazán találkoztam vele. Remélem, hogy neked bejön.

A gond az, hogy itt mi, konzervatívabb oldalon megpróbálunk párbeszédet kezdeményezni, erre te mindenkit lerasszistázol.

Hát ne haragudj de ez így nem fog menni, ha velünk azonos kulturkörből származókkal nem tudod magad megértetni, nem tudsz egy elfogadható közös álláspontot kialakítani, mert kb erre ment ki a vita, akkor egy tök más kultúrából származóval hogy fogsz!?

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Dante73
#157
Azért, hogy tudjátok, elárulom, mi a különbség, a rasszizmus, és a probléma feltárása közt.
A rasszista kerítést épít, és bezárkózik, valamint általánosít, és ezért zár ki mindenkit, mondván; SOK VELÜK A PROBLÉMA. A nem rasszista pedig látja a problémát, és a PROBLÉMÁT AKARJA MEGOLDANI. Függetlenül attól, ki, és mi okozza.

http://www.freetvmaci.info/

Dante73
#156
Azt hiszem, itt valakinek,valami nagyon nem világos. ÉN FÉLTEM A GYEREKEM: És mivel LÁTOM, hogy a Magyarság, cigányság közti évszázados rasszizmus nem vezetett sehová, ezért TUDOM, hogy nem is fog. Ebből a gondolatmenetből kiindulva, MÁS MEGOLDÁST KERESEK A MEGLEVŐ PROBLÉMÁKRA: Nem adok rasszista választ rá, mert történelmi TÉNY, hogy nem vezet sehová. Namost. Van a rasszista alapú szegregáció, (MERT AZ RASSZISTA) és van a befogadás. Köztes utat nem látok. Szegregáció eddig sem segített, eztán sem fog. De nyilván, ha ezentúl majd másképp hívjuk a rasszizmust és akkor minden fasza lesz.
Részemről itt befejeztem a vitát.
Ha az aki rasszista gondolatokat mond, ír, de kikéri magának, hogy az nem rasszizmus, azzal tényleg nincsen vitaalapom. Előbb MAGATOKKAL JÖJJETEK MÁR TISZTÁBA...

http://www.freetvmaci.info/

#155
Bazdmeg ha lerasszistázol ezzel engem léynegében elkönyveltél oylannak akinek nincs igaza. Ugyanis egy rasszistának nem lehet igaza objektív szempontok miatt. Kurvaegyszerű. Vagy befejezed ezt az idióta rasszistázást vagy hagyj békén a hülyeségekkel.

Vagy rasszistázol ez esetben szóba sem jöhet beszélgetés egyik oldalról sem vagy elkezded kicsit árnyaltabban látni a dolgokat és értelmezni amit írunk.

Mégis mit vártál mi fog történni, túl vagyunk 100hsz-en de még ott tartasz, hogy rasszisták vagyunk és kész. Ha a te agyad eddig jut, nem tudunk mit tenni.
#154
Nem téves. Nincsen senkid. Ezért aztán nem is érdekel hogy milyen körülmények között kell majd élnie a gyerekeidnek a jövőben. Akár Merkel, vagy Juncker, vagy a többi nagypofájú, te sem érted mi az, hogy felelősség, mi az, hogy az utódodat a karodban tartani. Aki már a gyerekét a karjában tartotta és nem egy bugris idióta, az nem játszadozik a gyerekei jövőjével, csak azért hogy győzni lásson egy szaros ideológiát! Egy ködös álomban élsz, nem a valóságban.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk