Meglepő részecskék vannak a Szaturnusz légkörében
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Összességében tényleg ott a gond, hogy a tudományos elméleteket kevered a kötetlen filozofálgatással.
A tudományos elmélet egy modell, ami megfigyeléseken és méréseken alapul.
Azaz logikai összefüggéseket állít fel mérések között és ezek segítségével általános következtetéseket von le, amelyekkel újabb mérések eredményeit előre lehet jelezni.
Pl. lemérik hogy 10m magasról vákuumban egy 1 kg-os ólomgolyó mennyi idő alatt éri el a földet, majd egy 0.5kg-os márványgolyóval is megcsinálják, majd egy 1g-os tollpihével is.
Azt tapasztalják, hogy mindegyik ugyanannyi idő alatt éri el a talajt.
Az elméleti, általános következtetés a mérésekből annyit mond, hogy a Föld gravitációja minden tömeggel rendelkező testre ugyanolyan mértékben hat.
Az elméleteket persze lehet cáfolni, de csak a következtetésnek ellentmondó mérésekkel, nem pedig azon az alapon, hogy ha akarok hiszek benne, ha akarok nem, mert úgyis csak egy elmélet.
Azaz és itt visszatérnék a topichoz: ha az elektromágneses sugárzás adott módon viselkedik a Naprendszerben és nincs rá bizonyítékunk, hogy máshogy viselkedne a Naprendszeren kívül, akkor a viselkedésére alapuló méréseink pontosan annyira elfogadhatóak több milliárd fényévnyi távolságból érkező sugárzás esetén, mint a szomszédos bolygókról érkezőknél.
Innentől viszont semmi értelme olyanokat mondani, hogy
"Vicces hogy millió fényévekre lévő exobolygókról tényeket közölnek, de még a Szaturnust sem ismerjük. Pedig közelebb van!"
mert ha az exobolygók esetében megbízhatatlanok lennének a mérési módszereink, akkor a Naprendszer esetében is azok lennének.
Pedig többször szóltunk, hogy ne tedd. Ez hányadik beismerésed, hogy nem igazán ide való amit csinálsz? Ennek ellenére folytatod.
Csak a képeket akartam linkelni,m de nem bírom kihagyni hogy erre válaszoljak.
Normális helyzetben az ált. iskola első osztálxyában már minden diá megtanul írni, meg persze sok mást is.
A kis és nagybetű használata meg az iskolán múlik, van ahol ált. isk. elsőben, de van ahol harmadikban tanítják. De mindenképpen alsó tagozatban...
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Be fogom tartani hogy linkelem a fényképeket, de most meló van, legkésőbb holnapig itt lesz. (remélem hogy kibírom a meggyőzhetetleneket újra meggyőzni.)
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Hát igen az így van amikor 1 általánost végzett de már 18 éves. No ok manapság csak 16....
Ezek szerint nem jártál magyarországon iskolába. Tudnék mesélni.... Túl sok a tanár rokonom, de ez nem tartozik ide.
"... Szóval ismét csak arról tettél tanúbizonyságot, hogy megragadtál általános iskolai szinten. Jól van akkor írd kisbetűvel. Fasztérdekli, hogy te egy egyszerű mondatod egy szabályról se vagy képes értelmezni, de papolsz itt nyelvtanról. Közröhej."
Ez nem így van, összevissza azt mondtam hogy a kis és nagybetű használatát már alsó tagozatban megtanítják, és régen akár 18 éves korban is csak 1 osztályt végzett aki képtelen volt felfogni,,,,
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Az hogy te ezt se nem tudod, se nem akarod felfogni nem az én gondom. Az első osztályos kisunokaöcsémnek, ha elmagyarázom, hogy mi a különbség az "elmélet" szó és a "tudományos elmélet" között simán megérti. Az, hogy te nem az téged minősít.
Ne keverd már a szezont a fazonnakl!!!!!!!!!
A "tudományos módszertan" egy gyakorlatban alkalmazott bizonyított eljárás, a "tudományos elmélet" egy tudományos kírérlet"-ek által néha igazolt, de még tudományosan nem definiált eljárás! Nehéz ezt elfogadni????
".... Meg lehet érteni, hogy miben különbözi az "összesküvés elmélet" kifejezéstől és miben különbözik a hétköznapi "elmélet" szótól-kifejezéstől. De te nem és nem. Semmiféleképp nem akarod megérteni. Falra hányt borsó az egész beszélgetés."
Umm (ugyan más szót használnék, de inább nem).
Ugyan tuti nem fogok, de ha nyerek a lottón, megveszem neked és ingyené' elküldöm az összes értelmező szótárt...
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Piszkáld te is az SG.hu-t, hogy teremtsenek lehet?séget egyes felhasználók tiltására!
Persze hogy alapszabályokat vernek bele az emberbe, hogy ne bassza el, de ott van a linkben lévő mondat, hogy kivételes esetekben lehet használni. Szóval ismét csak arról tettél tanúbizonyságot, hogy megragadtál általános iskolai szinten. Jól van akkor írd kisbetűvel. Fasztérdekli, hogy te egy egyszerű mondatod egy szabályról se vagy képes értelmezni, de papolsz itt nyelvtanról. Közröhej.
Ez most fáj már. 😞
Nekem nem kell szótár vagy internet, hogy ilyen alapszavak jelentését felfogjam.
De elfogadtam, kértél meghatározást, megadtam, itt vannak a fényképek az értelmező nagyszótárból is, de hogy van ez, hogy még egyszer sem küldted meg a meghatározást a szavakra amit szerinted kifejez Lehet hogy ez neked nincs meg? Mert nagyon nagyra vagy vele és baromi kíváncsi vagyok rá. Ha átküldöd utána küldöm a fényképeket, de ne fárassz interneten található magyarázatokon mert pont abba kötöttél bele hogy onnan idéztem először...
"Nekem nincs saját verzióm, így szerintem azt jelenti, amit a tudomány használ és ért alatta. Ugyanis a Tudományos Elméletnek nincs egzakt definíciója, ennek megértése mélyebb ismeretek szükségesek, anélkül nehéz neked bármit is írni. Megadtam egy forrást, az, hogy nem nézed meg, az már ne az én hibám legyen, jó?"
Ez most már duplán fáj, tehát nem tudod definiálni, azt amikor idézem a definíciót akkor nem fogadod el, és már sok-sok kommentben alázol hogy nem értem mit jelent.
SZERINTEM OLVASS VISSZA! Ott van a definíció!!!!
"El Elméletnek nincs egzakt definíciója, ...."
No pont ezt írtam már le vagy úgy csilliárdnyi válasz előtt, ezt jelenti az elmélet. Valaki kitalál valamit, de nem tudja igazolni, főleg nem tudományos nyelven leírni...
"El Elméletnek nincs egzakt definíciója, ennek megértése mélyebb ismeretek szükségesek, anélkül nehéz neked bármit is írni. Megadtam egy forrást, az, hogy nem nézed meg, az már ne az én hibám legyen, jó?"
Most félig duplán idéztelek, de ezen lassan tíz perce nevetek. 😄
Az elmélet arról szól amit az első tagmondatodban leírtál. ÉS NAGYON ITT A PONT
Most itt ne menjünk bele egy istenhitbe mert már lassan odatartunk. 😞((
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Semmiféle ilyen szabály nincs. A szabály egyértelmű."
No ne haragudj, de van! Ált. iskola alsó tagozatában tanítják nyelvtanórán, remélem azért megvan neked a négy általános mert akkor ezt tudnod kéne....
:És most ismét felteszem a kérdést (selejtes magyarsággal): magyar vagy-e???
"... Felesleges pattogni ezen. Az, hogy neked személy szerint nem tetszik az stilisztika maximum, de nem nyelvtani helytelenség. ...."
"stilisztika" miről beszélsz???? A magyar nyelvnek meg vannak a saját szabályrendszere. ha nem ismered akkor az nagyon durva hogy ilyen felvetésekkel vitatkozol!
"...Ott van tisztán és világosan leírva, hogy van lehetőség rá. Felesleges pattogni ezen. ..."
Nos az általános suliban az első osztályokban főleg helyesen tanítják írni a diákokat. Már írtam, keresd meg valamelyik régi tanárodat, majd kiokosít megint.
(Természetesen ott van a CAPS-LOCK MEG A SHIFT, persze hogy lehetőség van rá, de ettől még a magyar helyesírási szokások szerin nem helyes.)
"Szemmel láthatóan a tipikus fórumtroll hozáállást követed, hogyha kiderül, hogy nincs igazad, akkor is terelsz, meg belemagyarázol, hogy szerinted nem úgy van, holott a tévedést el kéne ismerni és mindenki lapozna."
Miben nincs igazam? mert ugye én idéztem a kérdezett szavak idézetét, eljutottam oda hogy már meg van a fényképe, ha majd Irasidus vagy akár te végre leírja miért és mit nem értek ezeken a szavakon!
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 10:40:28
No jó, lassú vagyok, majd később linkelem amit a szótárban találtam ha már a szavaknak nem hiszel...
Most azt írtad le, hogy a " tudományos elmélet" kifelyezésnek nincs definíciója... Szóval lassan csillió komment után kezdesz igazolni. 😞
"A Tudományos Elmélet megértéséhez nem elég egy szótár, ugyanis ez a fogalom sokkal több magyarázatot igényel, és mélyebb ismeretet mint amit egy szótárban, vagy két mondatban le lehetne írni."
Annyira nem vagyok feledékeny hogy ne tudjam ezt már többször leírtad, de ha mondjuk adok mail címet akkor le tudod írni? Bár szerintem abból is csak vita lesz...
Ráadásul hol "tudományos elmélet"-et, hol "elméleti tudomány"-t írsz. Szomorú. 😊
" Lehet újdonság lesz, de a szótárak sem mindig pontosak, vagy helyesek, és még el is térít a mélyebb ismerettől, mert aszt hiszed érted, ha elolvasol egy szótárat."
Akkó' miért kérted a szótári idézetet??? Már kikerestem az adott idézeteket, le is fénymásoltam, de addig nem fogom bemásolni amíg nem magyarázod meg hogy szerinted mit jelent. (Ha kell a köteteket is lefényképezem /egyébként gyönyörű bőrkötésű kötet/, de már unalmas hogy hosszú és úgysem érteném.)
"Másrészt örülök, hogy odáig eljutottál, hogy az elmélet végre kifejezés ami különbözik a hétköznapi elmélkedéstől. Lassan sínen vagyunk. A következő kérésem az lenne, nézd meg a videót amit linkeltem. Köszönöm!"
Ezek szerint nem vagyunk sinen, majd lefényképezem a másolt meghatározást, de most már arra is kíváncsi lennék szerinted mi az elmélet szó jelentése.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 10:06:45
Semmiféle ilyen szabály nincs. A szabály egyértelmű.
Ott van tisztán és világosan leírva, hogy van lehetőség rá. Felesleges pattogni ezen. Az, hogy neked személy szerint nem tetszik az stilisztika maximum, de nem nyelvtani helytelenség. Ez a baj veled. Le van írva feketén fehéren, de mégis kötözködsz ténykérdésen. Ezért parttalan ez a vita és ezért szarok rá magasról, hogy bármit is el próbáljak magyarázni neked. Minek? Szemmel láthatóan a tipikus fórumtroll hozáállást követed, hogyha kiderül, hogy nincs igazad, akkor is terelsz, meg belemagyarázol, hogy szerinted nem úgy van, holott a tévedést el kéne ismerni és mindenki lapozna.
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.11.04. 09:59:50
Nagyon fölhúztatok, mert három szó értelmezése problémát jelent nektek, én idéztem meghatározást, de az szerinted sem igaz. Kértem tőled hogy akkor írd körül, az nem megy... Ebből nincs vitaalap, csak annyit jelent nem tudod mit jelent...
"... tévedtél abban, hogy az elmélet az elméleti tudományt takar, vagy a hétköznapi bizonyítatlan elmélkedéshez lenne köze. ..."
Nekem ezekkel a szavakkal és kifelyezésekkel nincsen gondom, értem, de már sokszor kértem ugyan írd már le szerinted mit jelent, 'oszt ilyenkor belémkötsz!
" Ez a lényeg, minden más csak gumicsont, hablaty, kötözködés, szájkarate. Válogathatsz is, hogy éppen melyik áll közelebb ahhoz, amit csinálsz itt."
Nos magadból indulsz ki, ezt nem én csinálom hanem te!!!!
Kérlek idézd már a meghatározást! MÉG HA HOSSZÚ IS!
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 09:55:14
Nem, úgy egyéknént olvass már vissza, már definíciót is linkeltem neked, de úgy látszik kihagytad.
Ehhez képest te kerülöd hogy leírd mit jelent a "tudományos elmélet" kifejezés...
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 09:46:28
Ok, nem vagyok nyelvtanár, nevezhettek butának de a nagybetűs írás minden blogban egyszerűen kiabálásnak számít. Ha indokolatlan és rendszeres, akkor van ahonnan banolnak...
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 09:41:13
No ez már megint hosszúra fog nyúlni. Nos az ilyen emberek miatt nem jelent semmi az adott szó. Ugyan a szótárat nem tudom lefényképezni, de küldöm egy pár oldal fényképét.
A szótárról is csak fényképet vagyok küldeni, mert amióta a harmadik Gyűrűk Ura hármaskötetem azóta könyvet nem adok kölsön.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 09:37:45
Igen, ha egy művészeti termék neve akkor általában, ha egy egyedi találmány neve akkor is, ha fantázianév akkor is, stb, de összefoglaló kifejezésnél sosem!
Illetve blogolásnál a teljes kifejezést, mondatot, nagybetűvel írod akkor az jelzi, hogy kiabálsz....
"Nem szoktunk ezzel a szabállyal élni túl sokszor egy fórumon, de a nyelvtani lehetőség megvan rá és semmiképp sem helytelen. Nem értem mit kell ezen vitatkozni egyáltalán, amikor a szabály világos."
És ebben már nincs igazad, ha kiabálni akarsz a blogban nagybetűt használj, de semmi sem indokolja az összefoglaló szóösszetételek mondat közbeni nagybetűvel kezdésétÍ!
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 09:33:44
Ha visszaolvasol válaszoltam. Már oda is eljutottam, hogy a 4 kötetes értelmező szótárt elővegyem, de már annyira bosszant a téma és kíváncsivá tettetek, hogy akkor mi is az az elméleti tudomány, mért szerintem nekem nem okoz értelmezni, de látom hogy te misztifikálod. 😞
Sajnálatodra folyt. köv.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
"Közszavaknak nagybetűs kezdése – kivételesen, elsősorban költői művekben – lehet a megszemélyesítés eszköze, erősítheti a szavak hangulatát, felhívhatja a figyelmet fogalmi tartalmukra, sőt egyszerre is szolgálhatja mindegyik célt:"
Nem szoktunk ezzel a szabállyal élni túl sokszor egy fórumon, de a nyelvtani lehetőség megvan rá és semmiképp sem helytelen. Nem értem mit kell ezen vitatkozni egyáltalán, amikor a szabály világos.
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.11.04. 09:19:40
Az elmélet nem az jelenti, hogy elméleti tudomány. Nem érted a tudományos terminusokat az a baj, és a hétköznapi elmélkedés szóval vonsz párhuzamot. Ez nyelvészkedés, és nem definitív értelmezése a Tudományos Elméletnek! Ez a probléma. A Tudományos Elmélet megértéséhez nem elég egy szótár, ugyanis ez a fogalom sokkal több magyarázatot igényel, és mélyebb ismeretet mint amit egy szótárban, vagy két mondatban le lehetne írni. Lehet újdonság lesz, de a szótárak sem mindig pontosak, vagy helyesek, és még el is térít a mélyebb ismerettől, mert aszt hiszed érted, ha elolvasol egy szótárat, akkor már érted is miről van szó. Láthatólag nem érted.
Másrészt egyenlőre még mindig nem bizonyítottad be, hogy te egy szótárból nézted, és nem a gyakorikérdések.hu-ról másoltad be, viszont tőlem folyamatosan követelsz. Viszont örülök, hogy végre sokadik hsz.-edre megkérdezed (khm, elvárod), hogy ugyan mondjam még is mit értek Tudományos Elmélet alatt. Ezek szerint kíváncsi vagy végre arra, hogy a másik mit mond? Nos, mivel szeretitek a videókat, és úgy általában külső forrásokat, ezen ponton had adjam át a szót, egy nálam sokkal sokkal jobb előadónak, a brit Királyi Intézetből:
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.04. 08:50:45
Na jó, akkor te magyarázd már meg hogy miért is kell egy összefoglaló szókapcsolatot nagy betűvel kezdeni?
És igen a te véleményedre is kíváncsi vagyok.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Nagyon átmentünk a nyelvészkedés területére, de azt tényleg én sem értem miért írtad egy összefoglaló szóösszetételt nagybetűvel, mert semmi sem indokolja.
De légyszi írd már le, úgyis butának néztek. El is ismerem, a kíváncsiság hajt... Az tény hogy tényleg nem értem miért a nagy betű.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Amúgy a mindenség elmélete is jól van így, ahogy írtam, nem kell állandóan flancolni, sőt – csúnyábbat mondok – majmolni az angolokat vagy a németeket. Akkor is, ha már nem tudjátok kivenni a buksi fejeteket az angol (szak)irodalomból.
Meg kell tanulni magyarul helyesen írni – ez ilyen egyszerű!"
No végre valami amivel egyetértek veled, ha nem lenne az 5 perces szerkesztési limit, minden elírásomat javítanám, de így nem mindig megy.
És ('tom és-el nem kezdünk mondatot) előre és utólag is az összes helyesírási és nyelvtani hibámért elnést kérek mindenkitől.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Nos először is: magyar az anyanyelvem, nincsenek szóértési gondjaim.
Dolgoztam több olyan intézményben ahol kutatások folytak/folynak. De ha már az idézett szóhasználatokak nem érted akkor homályosíts már fel!
"A probléma éppen azt, hogy nem érted, csak szavakba kapaszkodsz bele, mit ahogy láthatóan képtelen vagy összefüggő választ adni, és ami választ írsz, azt is tőmondatokban teszed. Ez nem éppen az intelligencia jele, vagy az értelmes kommunikációé."
Nem tud neked mi az intelligencia jele, de nekem ebbe az is bele tartozik hogy kérdezünk. Megtettem, várom a válaszod, a pontos definíciókkal.
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.11.03. 21:06:16
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.03. 19:22:48
Ha egy konkrét elméletre céloz, és nagyon akarja hangsúlyozni, akkor talán, esetleg írhatja azt, hogy Tudományos Elmélet, de ez már súrolja a sznobizmus határait.
Amúgy a mindenség elmélete is jól van így, ahogy írtam, nem kell állandóan flancolni, sőt – csúnyábbat mondok – majmolni az angolokat vagy a németeket. Akkor is, ha már nem tudjátok kivenni a buksi fejeteket az angol (szak)irodalomból.
Meg kell tanulni magyarul helyesen írni – ez ilyen egyszerű!
Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.11.03. 18:16:24
Piszkáld te is az SG.hu-t, hogy teremtsenek lehet?séget egyes felhasználók tiltására!
https://hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyesírás_szabályai/A_kis_és_a_nagy_kezdőbetűk
Szívesen!
Szívesen!
Piszkáld te is az SG.hu-t, hogy teremtsenek lehet?séget egyes felhasználók tiltására!
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.03. 15:47:18
"De az idézeted a gyakorikerdesek.hu-ról van, és nem tankönyvből ..."
Ezen ne vitatkozzunk, lehet hogy ott is fent van én nem onnan másoltam be.
"A Tudományos Elmélet megértéséhez nem elég egy szótár, ugyanis ez a fogalom sokkal több magyarázatot igényel, és mélyebb ismeretet mint amit egy szótárban, vagy két mondatban le lehetne írni. Te tudni véled, hogy szótárban az van amit te állítasz, de egyetlen szótárból sem idéztél. ..."
Ez így durva amit leírsz, van három diplomás kutató orvos ismerősöm, bár nem bírom rávenni hogy kommenteljen, mert inkább kutat....
De ha már ezt leírtad, ugye neked is van kedvenc ált.-közép iskolás végzettséged szóval nem lehet gondod az "elmélet", "tudomány" és "tény" szavak értelmezéséve.
De ha már ezt leírod megtennéd azt a szívességet hogy felhomályosítassz mire is gondolsz? Ha gondolod adok privben mail címet. Tényleg kíváncsivá tettél.
"Te tudni véled, hogy szótárban az van amit te állítasz, de egyetlen szótárból sem idéztél."
Adj már priv. címet. Nem élek vissza vele, sőt csak mobilos fényképpel lefényképezem a szótáras idézetet aztán vitatkozhatsz...
"Csak húsz hibát látok abban, amit most írsz, és nem csak helyesen írni nem vagy képes, hanem fogalmazni, és szövegértés sem megy."
Azért talán húsz nem volt, de akkor már megint kíváncsi vagyok, szóval sorold...
Ezen kívül amikor leírod hogy a tudományos elmélet nem elmélet, csak azért mert nem könyvből idézek, akkor tegyél már ide egy linket légyszi! Persze előtte keresd meg az általános iskolás nyelvtanárod, hátha fel tud világosítani a szavan jelentéréről....
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Nem, nem onnan van de azért definiálja az elmélet és a tény fogalmát. Ezek szerint ez fáj neked hogy több helyen is le van írva a definíció.
"A magyar nyelv szabályait ott alázod, ahol éred, ezek után a magyar nyelvre hivatkozni, elég cinkes."
Igen sajnálom de mint írtad el sem olvasod amire reagálsz, amikor nem érted az elmélet és tény szavak értelmét, felhúzom magam és, ne is haragudj az 5 perces szerkesztési limit nem mindig elég, de, majd iparkodok (már ha tudod mit jelent)...
"... Csak húsz hibát látok abban, amit most írsz, és nem csak helyesen írni nem vagy képes, hanem fogalmazni, és szövegértés sem megy."
Értsd már meg hogy nem javíthatok de amikorelmagyararázod te vagy Gforce9 hogy az elmélet az tény, felhúzom magam, és nem önfényező hogy öt percen belül visszaolvassak.
ÉS NEM, NEM FOGOM A HÁZIFELADATODAT ELVÉGEZNI, VEGYÉL EGY HELYESíRÁSI SZÓTÁRT, AZTÁN OLVASGASS!!!!!
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Látom nem olvasod el amit írok, ugyan nem vagyok rapid viasszaolvasó, de ha 5 perc eltelt akkor már nem lehet a saját kommentet sem szerkeszteni, De már ezt is leírtam, látom ezt sem olvastad. 😞
Szövegértés, Részleteznéd????
"Viszont végig alpári módon sértegetsz másokat, ..."
Ne is haragudj, de nem én kezdtem a "bazdmeg" és "szar" szavakat használni! Olvass vissza ha feledékeny vagy. összesen csak idéztem amikor már dühös lettem hogy még egy definíciót is cáfoltok!
"... összefüggéstelen, és értelemtelen írásaid vannak. ...."
Jaja, amikor leírom mit jelent az elmélet szó, jösz a "Tudományos elmélet" szóösszetétellel, azt is idéztem mit jelent, de ehhez képest láthatólag még csak el sem olvastad. 😞
"... a szavaknak nem csak jelentése van, ..."
Pontosan!!!!!! De neked az sem elég ha a szavak definicóját idézzem. Hogy a fenébe végezted a 8 általánost mert már ott alap volt ez...
"Tudományos Elmélet fogalmát egy hírhedt troll portálról, a gyakorikérdések.hu-ról szedted, és számodra ennyiben ki is merül a megértése az T. elméletnek."
Komolyan mondom, hogy sírba teszel, mert ilyen dilettáns szóértelmezést még nem láttam!
Ugyan idéztem a kifejtését az általad felhozod fogalmaidnad de még csak el sem olvasod.
MENJ MÁR EL EGY KÖNYVTÁRBA, KERESD KI MIT JELENT AZ ELMÉLET ÉS A TÉNY SZÓ MAGYAR NYELVEN!
És itt raktalak le a Gforce9 kategória alá, EL SEM OLVASOD MIT ÍROK de válaszolsz... HIHETETLEN!!!!!!!!!!!!!
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Akkó' mire válaszolsz, ha még el sem olvasod???????????????????????????????
"...Képtelen vagy tömören, világosan, nyelvtanilag helyesen írni. Ez, ami a formát illeti."
Látom nem tűnt fel hogy idézek, és próbálok röviden válaszolni. Veled ellentétben mindent elolvasok amire válaszolok. Meg sokminden mást amit ezek szerint te nem!
"A tartalmat pedig nem is igazán tudtam felfogni. Kb. annyi jutott el az agyamig, hogy mit zagyvál össze-vissza ez az ember?
Szóval, én, pár közbevetett mondatot leszámítva, kimaradtam a vitátokból, és nem is akarok bekapcsolódni."
No és akkor most minősítetted magad, felhoztál egy fogalmat, leírtam mit jelent, aztán utána néztem és többszörösen idézten, de aztán most leírod nem tudod felfogni!!!!!!!!!!!!!
"...kimaradtam a vitátokból, és nem is akarok bekapcsolódni."
Akkor miért írkálsz??? Nem olvasod el a kommenteket, amik sokszor tényekre alapulnak, közben közlöd hogy nem akarsz "bekapcsólódni" de azért tele van a site a kommenteiddel!!!!!!!!!!!!
„Nem az kever bajba amit nem tudunk, hanem amirõl hisszük hogy igaz de mégsem az.”
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.02. 17:35:43