Idegen lények és a kompetencia
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A konteó fogalmat egyébként a CIA találta ki JFK kivégzésének kapcsán, és ahogyan ott nem igaz a hivatalos verzió, ugyan így áll ez a tudománnyal is. Addig tudnak rajtunk uralkodni, amíg képesek lesznek távol tartani tôlünk a valós tudást.
A dolog veszélye szerintem éppen a hivatalos verziók megkérdôjelezés nélküli elfogadása. Ha féretesszük azt amit tanítottak velünk, és tanulmányozzuk csak az elmúlt 250 év valódi történelmét, akkor nem csak az válik világossá, hogy kik térítették el az emberiséget és kik ôk, de az is, hogy mi az érdekük és céljuk velünk.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
A asztrálsíkkal és egyéb misztikus dolgokkal -nem részeltezem, mert te is tudod, hogy a kitalációk száma nagyjából már végtelen-, az a gond, hogy tényként beszélnek róla, tudásként definiálják, annak ellenére, hogy elvi levezetésük 99%-ban nem köthető jelen ismereteinkhez -tehát az elmélet is kitalációk során alapul-, gyakorlatban pedig még alapszinten sincsenek bizonyítva!
A dolog veszélye tehát nem az, hogy valaki felvet valamit, hanem az, hogy tényként kezelik, ezzel megtévesztve másokat is és saját magukat is (persze a megtéveszthetőség előfeltétele a tanulatlanság, ezt azért gyorsan tegyük hozzá).
Sok esetben konkrét cáfolat is van -pl. vízerek és hasonlók, sokszor elvégezték a kettős vak kísérletet és minden esetben csúnyán elhasaltak ezek a hülyeségek-, ennek ellenére továbbra is megy a hülyítés és a valós tudomány lejáratása! No ez itt a baj!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.05. 00:09:46
Emoto-ról v2: Többször kérték tőle a kísérleteinek pontos -tudományos igényességű- dokumentálását, melyet SOHA nem teljesített! Ehhez jön, hogy az egyik munkatársa -akit emiatt azonnal kirúgott-, megkérdőjelezte az eredményeit arra hivatkozva, miszerint maga látta, amint a vízmintákat egy fedetlen petri csészében helyezte a mikroszkóp alá, így már eleve nem teljesül egy egzakt tudományos bizonyítási tétel, mivel a minta ilyen körülmények között szennyeződhet.
A másik amit érdemes tudni, hogy Emoto "csodálatos kristályait" megismételt kísérletek során, eddig még soha, senki nem látta és a tudományos akadémia többszöri kérésére sem volt hajlandó bemutatni! Amit tudunk azt onnan tudjuk, hogy írt egy könyvet, melyhez csatolt képeket. Ugye nem kell elmagyaráznom, hogy ez mit jelent? Gyakorlatilag több ezer felvételből kiválaszthatta azokat a képeket, melyek legjobban passzolnak az elméletének egy adott szakaszához. Tehát amikor arról beszél, hogy csodás/vallási épületek előtti vízből vett mintát látunk a képen, mely szintén csodás mintázatot mutat, akkor arról valójában senkinek fogalma nincs, hogy az:
1. valóban abból a vízből származik-e
2. A többi ezer képen ugyanaz a vízminta milyen egyéb formációkat vett fel, adott esetben borzasztó csúnyákat is.
Ezekre a kérdésekre az egyetlen forrásunk maga Emoto, aki ezt állítja és kész! Nos, talán nem kell bemutatni, mekkora kamu ez az egész így, és szó nincs arról, hogy a csúnya gonosz tudományos elit akarja őt elnyomni, vagy nem megérteni. Valójában csak arról van szó, hogy Emoto is kever-kavar össze-vissza önnön anyagi érdekei mentén, megtévesztve a tudatlan, ám az ilyesmire fogékony tömegeket.
Apró megjegyzés a végére: A szépség eleve relatív! Az, ami Emoto-nak szép, lehet, hogy számomra ronda. A zenével kapcsolatban szintén ez a helyzet. Ami az egyik embernek szép zene, a másiknak nem az. Értelmes ember ilyen kijelentést nem tesz!
Tehát Emoto az ég világon semmit nem fedezett fel, és főleg soha semmit nem bizonyított a zavgyaságaiból!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.04. 23:37:22
Az alábbi nem az gondolatom, de egyetértek vele:
"Vegytiszta ezotérai a köbön.Azért hadd említsek némi fizikát csak egy kiragadott jelenségben. A víznek játszott zene nem egy homogén hang, hanem frekvenciák sokasága. A zenekar hangszerei mind más és más freqvenciát adnak ki. Masaru Emoto meghalt 71 évesen. Az én nagyapám 84 évet élt, talajvizet ivott a kútból, amibe néha belefulladt egy macska, meg béka is vot benne néha.Nagyapa belehajított némi oltott meszet s három nap múlva itta a vizet - én is s más is. S ha minden jól megy genetikai örökségem által én is simám meg kell éljem legalább a nyolcvanat. Ja,a vörösbor azért besegít."
Az pedig csak az én véleményem, hogy a víznek annyi szerepe, mint oldószer, ezért is vélekednek a tudósok úgy, hogy a közvetítő anyag más folyadék is lehet.
A hangok mellett nem árt tisztában lenni, az élet egyik másik alapvető "anyagával" is: a vízzel.
" A természetes vízben gyönyörű kristály alakzatok jelennek meg a csapvízzel ellentétben és még pompásabb, ha a víz zenei aláfestést is kap. Ugyancsak látványos változásokat okoz a kristályokban, ha a természetes víznek különböző szavakat mutatunk, mint például hála vagy ostoba..."
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
https://www.youtube.com/watch?v=TdxmJkiZw4w&t=172s
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Ezzel szemben Mari néni noname blogjáról tudás biztos nem származik, maximum csak elmebaj.
A konteóban az a legviccesebb, hogy miközben az elméletek alapját mindig valamiféle szupertitkos összeesküvés, vagy titok képezi, addig furcsa módon az isten háta mögött fotelból netezgető biztonsági őr, vagy műkörmös mucika mégis tudni véli mindazt, amit egy komplett világ elől sikeresen titkolnak el évtizedek óta. Persze a pszichológia erre is magyarázatot ad, semmi titok és misztikum nincs ebben sem.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.12.03. 04:34:02
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Szerintem ez 12 percben is megvitatható ha hiszel benne, ha pedig nem, akkor 12 élet is kevés lenne hozzá..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Hogy hogyan is riszajkolják a lelkünket, kevesen foglalkoznak vele otthon, de itt van egy angol oldal, ami összefoglalja azt, amit a másik topikon 12 éven át (részben) vitattunk.
"What is the Reincarnation Trap / Soul-Catching Net / Soul Net?
The idea is that upon death, our soul or consciousness separates from the body and then undergoes a process where its memory is wiped clean and it is recycled – reincarnated – into another body to repeat the same process.
In this way the Earth becomes a literal prison planet from which it’s very difficult to escape.
The soul net is placed there as an artificial energetic grid (not the natural energetic grid of ley lines of Planet Earth) to prevent any soul from getting through.
Thus the Earth remains a closed system where new people are constantly born for the purpose of powering the economy and generating (negative) emotion for the Archons to feed off, not remembering Who They Are or what the real situation is.
The soul net ensures the planet remains a trawling ground for the Archons to trigger our emotions (which they expertly do through the media, war, fear and other methods of deception) so they can get fed."
NE hagyd magad átverni a fehér fénnyel, és ne szállj be at alagútba <#felkialtas>#felkialtas> Ez egy újabb csapda !!!
"The Soul Net Relies on the Trick of the "White Light"
We have been told through various sources that the white light at death is something to head towards. Hollywood films such as Ghost promote this. People who have experienced OBEs (Out of Body Experiences) mention it.
Yet what if, as David Icke, Wayne Bush and others have suggested, the white light at death – and light itself (in this context) – is the trick? What if light is the source of the deception? After all, the Illuminati and other Secret Societies worship Lucifer, the Light Bearer.
Michael Tsarion talks about the occult weaponization of light.
Cameron Day talks about why he is no longer a lightworker, because of the false duality and the fake “light”.
What if the New-Age talk of “light” is another trap? What if light is the source of the matrix prison planet? What if light is the mechanism for the soul net?
Sounds far out? It is, so let me now introduce the various sources, old and new, which are suggesting this concept.
When independent sources, especially from different time periods, all come forth with the same idea, it’s a good sign that the information has validity."
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
https://www.youtube.com/watch?v=HKj6M1UHS7U
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Örülj, ha esik az es?, mert ha nem örülsz, akkor is esik"
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Örülj, ha esik az es?, mert ha nem örülsz, akkor is esik"
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Örülj, ha esik az es?, mert ha nem örülsz, akkor is esik"
Na és ha az életek között az emlékezetem teljes tudatában vagyok, akkor miért éppen a karanténba esek bele, ha lenne számtalan más opcióm is ? (kivéve, ha valami tudatos céllal jöttem... ilyen csak kevés van)
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
"Örülj, ha esik az es?, mert ha nem örülsz, akkor is esik"
Az nem az Úr volt, hanem Jehova... ô meg nem több mint egy árchon (jinn) vagy ha úgy tetszik egy démon.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Amúgy pedig az emberi tudat már ott elbaszarintotta, amikor anno nem fogadott szót az Úrnak.
Az Ő átka pedig elég nagy súllyal esik a latba.
A jelenben igen agy kalamajka lenne belôle, az igaz. De ha már megbarátkoztunk vele, mennyivel felszabadultabb lenne az élet halál tudat nélkül ? Nem beszélve arról, hogy az elôzô életeink tapasztalatait is felhasználhatnánk a jelenben, és következô létünkhöz is...
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Mármint ha feltételezzük, hogy élhetünk több életet is egy "szellemként".
Ha nem lenne felejtés az előző életeinkről, az igencsak nagy káoszhoz és tudatos karmához vezetne, hiszen az előző életekben elkövetett dolgok, erősen befolyásolhatnák a jelenlegi életünket..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Ezeket pont mind te hatarozod meg a szabadakaratoddal es, ha ezt a foldi emberi letformat valasztod, akkor vallalod a felejtes fatylat is mert csak igy van ertelme a jateknak ;)
"Örülj, ha esik az es?, mert ha nem örülsz, akkor is esik"
Az öreg Bill egy hosszabb előadásába is belenéztem pár percre (csak hogy ne érje szó a ház elejét)..sajnos számomra egyáltalán semmi humoros nincs benne, pedig standup akart volna lenni amit csinált. Ott meg nem árt némi humor is. De hogy jön ide ő?
Szerinted inkább rá (és a hülyéskedéseire) kellene hallgatni, mintsem a tudósokra, aki legalább tudják is miről beszélnek?
Ezt a gyíkemberek élnek köztünk feltételezést amúgy is nehezen emésztem. Ugyan minek lennének itt egyáltalán? Mi lehetne ittlétükkel a céljuk? Ezt az energiaelvonást tőlünk emberektől szerintem hagyjuk is. Hiszen szerinted amúgyis csak futó progik vagyunk, tehát a tőlünk elvont energiákkal amúgysem érnének semmit sem. (a 22-es csapdájába estél)
Az időutazás sajnos nem csak nekem gond. Még Einstein-nek is nehézséget okozott, pedig könnyen lehet, hogy sokkal okosabb volt egykoron, mint itt ma bármelyikünk :)
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Meg azt is, hogy nem fog valaki egy órát át nézni "Pityeszt", ha meg van neki a maga szilárd kis világa, amibe oly görcsösen kapaszkodik.
Nézd meg akkor Bill Hicks et két percben, de még az elsô 30 mp is elég... és ô nem tudós (volt), hanem parodista.
https://www.youtube.com/watch?v=FYOOjYUmoUY
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
A szabad akarat sem feltétel nélküli opció. Vannak bőven ki nem mondott "antirészegységei". Egy példa: akarj repülni! De ne miattam, vagy másokért, hanem önmagadért. Akarj repülni azért, hogy megértsd: a szabad akarat sem mindenható. De előtte egy dolgot azért ígérj meg nekem: az első próbarepülést nem egy magas épület tetejéről próbálod meg :D
Legyen inkább kezdetnek egy sima konyhai szék ülőlapja a kezdő pozíció, így legrosszabb esetben is max csak egy bokatörés fogja tudatosítani benned, hogy például erre sem képes a szabad akarat :D
Ha valami rejtélyes csoda folytán mégis lebegni és repkedni kezdenél a konyhádban körbe-körbe, akkor azonnal jusson eszedbe: "ez most csak egy álom" :)
Ezt a gyermeki ártatlan hiszékenységet arról, hogy mi valójában csak egy háttérben futó programok vagyunk, nagyon díjazom :)
Témát illetően igen: a magyarhoz ragaszkodom, Dienes Pityeszhez már kevésbé..
A holografikus világegyetem elméletével mások is foglalkoznak már, valamenyire képben vagyok magam is. Nem állítom, hogy nem létezik valahol vakamelyik dimenzióban már ilyesmi is..de nem itt és nem most, és mi nem benne élünk, hanem itt a Földön két lábbal. Vagy féllel, vagy semennyivel, kinek ugye milyen sors jutott..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Abból gondolom, hogy a valós létünk nem "itt" van. Ami "itt"van, az csak a vetületünk, ami átmenetileg szét van kapcsolva a valós önmagunktól. Na most ha a kapcsolat nem szakad meg a kettô között, akkor emlékezhetünk az elôzô életeinkre. (sokan vannak, akik ha csak keveset is, de emlékeznek) ... Következô kérdés: mi az a "valós önmagunk"... ez már az ABC bôl a D... és ez nem fog menni...
Inkább nézz meg egy filmet Dienes Istvántól (ha magyarhoz ragaszkodsz), ô elmondja egy órában, hogy mi az a holografikus világegyetem, és mik vagyunk mi.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Szép! És még azt hittem, én vagyok a legnagyobb álodozó itt, de már látom: tévedtem :D
Most már ne hagyd annyiban és légyszi fejtsd ki miből gondolod, hogy aki szabad akarattal rendelkezne az emlékezhetne az előző életeire :)
Vagy én értettelek félre, és nem erre gondoltál?
Ha pedig számodra már túl unalmas a "program", hát tegyél ellene! Légy hacker és hekkeld meg a főprogramot :D
És ha már sikerült, nekem is hekkelhetnél egy lottóötöst a hétre :) Aztán egye-fene, ha bebizonyítod nekem, hogy a te kezed van a nyerésem hátterében, megosztozunk a suskán ;)
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Ha szabad akarattal rendelkeznénk, akkor emlékeznénk az elôzô "programjainkra" is, de megválaszthatnánk a következô manifesztációt is. Itt a baj, hogy nem rendelkezünk... és ahogy mondod, "túl unalmas" már (nekem) a felakadt lemezen újra pörögni és ugyan azt ismételgetni.. <#papakacsint>#papakacsint>
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
De megértem én: túl unalmas is lenne egy egyszerű földi halandóként tengetni a mindennapjaidat. Enni, inni, aludni, dolgozni meg ilyesmik.
Mennyivel jobb (lenne) már egy olyan virtuális valóság-féle dolog, hogy mi magunk vagyunk egy "bazinagy" kompjúter winchesterén a terrabájtok között megbúvó bitekben egy szabad akarattal rendelkező manifesztáció<#hehe>#hehe>
Persze a szabad akarat az csak egy "hologram", és nem pedig a "valóság", hiszen a valóságban én nem a laptopom billentyűjén pötyögök most is, hanem csak egy program vagyok, aki abban reménykedik, hogy valami vírus nem fogja megtámadni<#nyes>#nyes> ..de ha meg mégis, akkor sincs semmi vész, hiszen kompjúteridő szerint 2017 11.15-én már egészen jó emberi vírusirtók léteznek, úgymint lázcsillapító meg köhögéscsökkentő pirulák..
Most is azon gondolkodom épp, amin nemrég Neo is elmélkedett, hogy a piros, vagy a kék pirulát vegyem be ma estére..<#dumcsi>#dumcsi>
Mert mint tudjuk, a kék az nem más, mint a KŐKEMÉNY valóság<#eplus2>#eplus2>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Négy nyelvet se nehéz beszélni, ha 3-4 nyelvû régióban nôl fel... (mellesleg én is beszélek hármat) Sikeres kutató volt, de idejét múlta...
Na és olyan van, hogy kutya, macska, tyúk tudomány ? Mert ha van, akkor van hivatalos tudomány is. Ahogyan meg van a tyúknak a maga tudománya, megvan 7,5 mlrd "emberling" nek is a tudománya. És ahogy a tyúknak van gazdája, úgy van az emberlingnek is, akinek megint más a tudománya.
Pedig a sumér agyagtáblák szövege óriási történelmi anyagot hordoz, ami legalább 6 ezer éve íródott. Hogy ha ezek alapján behelyettesíted Odint Annu val, a Nibiru ról, a két fiát Enlil és Enkit a trónkövetôkkel, akkor arra a következtetésre juthatsz, hogy a Föld népeinek a legendái mind ide vezetnek vissza. Mi tovább, ôk az elkövetôi az ember teremtésének, ami nem több, mint génmanipuláció, Homo Erectus felturbózása, és a mi "szellemünk" bezárása a Mátrix ba. <#wink>#wink>
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Olyan sincs, hogy hivatalos tudomány. Csak tudomány van és áltudományok. Ezért minden, ami tudományosan nem bizonyított, az jelenleg is áltudomány. Bármennyire is szeretnék ennek sokan az ellentettjét.
Ettől még infókat mérlegelni valóban lehet, sőt nem is árt.
Ha előrehaladott tudással szemléljük a mítoszokat és legendákat, azok akkor is csak mítoszok és legendák maradnak. Legjobb esetben készül belőlük egy jó film (mondjuk mint a Thor).
De ettől még nem tekinthetjük igaznak, hogy valaha valóban élt mindennek atyja Odin, bátor felesége, és két trónkövetelő fia, akik ki nem álhatták egymást.
Ez csak egy szép, régi ó-skandináv mese, amit tanulság gyanánt egyszer egy jó író megalkotott.
Olyan jó író, mint Däniken is..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Hogy ha egy elôrehaladottabb tudással szemléljük a mítoszokat és legendákat, akkor bezony azok sokkal közelebb vannak a valósághoz, mint a hivatalos történelem tanítás. Mi több, az is világossá válik, hogy a jelenlegi elit idegenektôl vette át hatalmat, vagy azok helytartói a Földön.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Régebben magam is olvasgattam hasonló sztorikat egy Däniken nevű fickótól. Egész érdekes dolgokat figyelt meg az egykori maya és egyiptomi kultúrákról is. Bár amikről ő írt, azok is inkább csak mítoszok és legendák, mintsem tudományos tények. De bírtam a "mi lenne, ha...?" stílusát ahogy írt. Meg a "nem lehet, hogy...?" is tetszett. Persze az cseppet sem zavarta a történetek mesélése közben, hogy néha egy egy állítása ellent mond a jelenleg ismert fizikai törvényeknek :)
Amúgy természetesen nem okoz gondot 22 ezer fényév megtétele. Pontosan ugyanúgy vagyok rá képes, mint te magad, csak én már olyan sokszor csináltam, hogy mostanra már berozsdásodtak a memóriamoduljaim..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Azt látom benne, hogy pont akkor találták meg azt a fekete lyukat, amit alább éppen akkor, egy idôben írtam le.. <#bohoc>#bohoc>
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Hogy is kell 22 ezer fényévet ugrani a hipertérben?
(A franc aki megeszi, de ezt folyton elfelejtem<#falbav>#falbav><#nyes>#nyes>)
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.11.13. 06:14:51
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
Befolyásos nem vagyok, bár attól függ ez kikre értendő...
Intelligens is csak annyira, hogy tudjam: az IQ teszt eredménye sem tárja fel a teljes intelligenciát.
Innovatívnak pont annyira érzem magam, amennyire az is vagyok és ez nekem pont elég is,
kreativitásban meg fogalmazzunk úgy, akadnak még aranytartalékaim egyelőre..<#whatever>#whatever>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"Azok a személyek, akik az Üreges Föld elméletet támogatták, talán megdöbbenést kelthetnek. Néhányan közülük minden idők legbefolyásosabb, legintelligensebb, leginnovatívabb és legkreatívabb elméi, akik közül sokan adták a tudomány és a matematika gerincét."
Nahát;)
Mondod, hogy a Napról (csillagokról) nincsenek infóid, az pedig csúnya lenne, ha elhallgatnád mások elől azokat a tényeket, amiket már megszereztél.
Nos visszatérve a dologra, szerinted hülye elképzelés lenne az, hogy a Nap tulajdonképpen egy üreges valami, ami tulajdonképpen az általad felvázolt csillagkapu???????
Mert így már rögtön tisztább lenne a kép.
Ja, és a gázbolygókkal mi a helyzet???
Mi gondolsz???