7394
Egosoft X4
  • Jóózsf István #4332
    A hangfalak előbb megvoltak! Ahhoz lett az erőlködő. Végeztem a hangprodzsektel! (Talán még egy kis aranyos mélynyomócska...)
    Amúgy ide járok... Nagyon pöpec kis hely

    Beszéltünk nemrég az elemek egymásba csúsztatásáról. Lehet azt kulturáltan is csinálni. És ráadásul ebben az esetben nincs értelme nagyobb térközt hagyni. Ha nem lenne akkora telkem amekkorát csak akarok, akkor azt mondhatnám, hogy helypazarlás lenne!
  • RJoco
    #4331
    Örülök, hogy meg vagy elégedve az erősítővel.
    A hangkártyát el kell adni valami baleknak, aki ősöreg erősítőre akarja rákötni, amit még meg sem vett. (Bocs, nem lehetett kihagyni, még él bennem R.B.Rottring Kókler írása.)
    Új hangfalakból sem szabad elaprózni.
    A német mediamarkt-ban van külön helység kipróbálni őket. Az osztrák Saturn-ban is láttam ilyet.
    Arra már nem emlékszem, hogy a pécsi médiában volt e lehetőség. Vagy a helység a teljes üzletet jelentette
    Mondjuk ebből lehet régit is venni.
    A Schneider-ek nagyon szépen szólnak.
  • Jóózsf István #4330
    Érdekes felvetés. Majd kipróbálom, hogy amikor elhagyja magát, akkor visszakapcsolom a fülkét!

    Ezek szerint nem tiltották le. Az elején van egy kis Belga, mert mostanság kívülről (is) hallgatok zenét miközben játszom. Megvettem az erősítőt is. Muszáj szólnia folyamatosan, mert különben rentábilis lesz. A baj csak az, hogy jelentősen többet zabál mint az előző zenebona! Így az egy órára jutó játékköltség is jelentősen megnőtt. Viccet félretéve. Nagyon nem bántam meg. Így már van értelme az új hangfalaknak is. Igaz, hogy az új hangkártya viszont értelmét vesztette. (HDMI) Felteszem a polcra. Jó lesz mementónak!
  • RJoco
    #4329
    Nem szoktam figyelni az ágyúkat.
    Azt látom, ahogy forog a két felső szélső, meg mikor a felső középső ellő a híd fölött, ami kb. a hídon át van.
    A Katikat és Ilonkákat meg olyan távolból lövöm, hogy meg sem szólalnak a tornyok. Bár közelebb is mehetek, mert nagyobb a tornyaim lőtávja, mint az övéké, viszont a Kati kétszer olyan gyorsan szalad előre, mint én hátra.

    Ilyen videóra voltam kíváncsi, mint amit felraktál. Bár még nem néztem végig, mert eszembe jutott valami.
    Nem lehet, hogy neked a "NO Cockpit" mod okozza a célzási problémát?
    Így a videót nézve és ahogy lövöldözöl, én inkább nézem a fülkét, mint ezt az érdekes semmiből jövő cuccot.
  • Jóózsf István #4328
    Csörgő "L" tornyok 2X2 alul felül középtájt 1+1 alul felül hátul! Tehát HAT!!! Ezt álmodból felkeltve is tudnod kellene!!!
    Az más kérdés, hogy az egyszerű npc-k le szoktak egy-egy tornyot spórolni róla. Többnyire a duplákból.
  • RJoco
    #4327
    El lehet. Csak nem biztos, hogy ki akarod várni azt.
    Én egy Rattlesnake-kel álltam neki egy Xenon SPP-nek. Ezen a hajón 4 fő ágyú van, míg a Behemóton és társain csak 2 szokott lenni. Plusz a 3 L-es torony (asszem csak 3 van rajta) és az M-es tornyok is osztották. Tuningolva.
    Jó sokáig kellett lőnöm egy modult, mire megsemmisült. És akkor még ott maradt nem tudom hány másik modul. Úgyhogy ott is hagytam az állomást.
    Tényleg érdemesebb egy M-es csatahajóval (Nemesis, Dragon) leszedni az ágyúkat és utána több L-es rombolóval nekiállni a pusztításnak.
  • RJoco
    #4326
    Egy 3.2-es újításnak köszönhetően, ha van raktárad, akkor máris be tudsz állítani vételi és eladási igényeket azokra az anyagokra, melyek érdekelnek téged.
    Ezzel össze tudod szedni automatikusan a Boronnak, ami kell. Amúgy talicskázhatod be személyesen vagy szállítókat utasítva a vételre és kipakolásra. Esetleg gyárakat építesz hozzá.
    Az első oszlop jó része csináld ezt, csináld azt küldetés. Egyszerű és pénz sem kell hozzá. Bár a gyorsaságinál jó, ha van lé, mert 1,5 milla környékén felajánlja a hajóját a Paranid. Én megvettem és nem bántam meg.
    A többi meg igazán csak a nyersanyagról szól. Nem olcsó.
    Bár az nvidiumot lehet bányásztatni is, nem kell megvenni.
  • mumoka 2012
    #4325
    & nem
  • Jóózsf István #4324
    Valahol el kell kezdeni!
  • mumoka 2012
    #4322
    én ugy csinálom hogy ezeket lelövöm ahol 2 faj szeretné magának a rendszert mert ha ezek vannak akkor nagy a nyugi de ha nincs 1 sem akkor jó nagy tűzijáték folyik érte hogy ki é legyen nekem meg piac mert kell a cuccom nekik.
  • mumoka 2012
    #4321
    néz ki magadnak 1 jó helyet kezdj magadnak építeni állomást legyen L &XL HADIHAJÓD PÁR UTÁNA IRTSAD KI AZ AMI OTT VAN A RENDSZERED BE épitcs te is ilyen defendet és tied a rendszer.
  • mumoka 2012
    #4319
    ha 1 pajzs formájú a jele az defend állomás csak nem kell foglalkozni vele.
  • mumoka 2012
    #4317
    igen az már jo lene vagy a német légvédelmi tekerős sziréna hangja kéne.
  • mumoka 2012
    #4316
    állomást én 5-6 cerier-rel szoktam pucolni.
  • Jóózsf István #4315
    Amúgy igazad van. Lehetne valami szirénázósabb fajta is köztük! Vagy az 50-es évek autódudája! (40-es? 30-as?)
    Az a nyekergős!
  • mumoka 2012
    #4314
    hát Jocó az nem tudom hogy áll a gépel és tud e válaszolni mert én ezt hamarosan kidobom ha ilyen hüjeségeket találok még .
  • Jóózsf István #4313
    Minden további nélkül! Mással nem is nagyon lehet. Melyikre gondoltál konkrétan és milyen állomásra?
    Persze nem baj, ha támogatásképp ott repkedsz egy combosabb "M"-es fregattal, hogy leszedegesd az állomás lövegeit! Esetleg mielőtt a rombolód odaérne! Mivel egy állomásnak, ha kis odafigyeléssel van tervezve - építve, akkor igen komoly tűzereje tud lenni!
  • mumoka 2012
    #4312
    tudom mire gondolsz ara a további 4 re de az még hang nak sem merném nevezni nem hogy figyelmeztetőnek.
  • Jóózsf István #4311
    Nem. Nem én jövök, hanem Jocó!
    Mivel ez a videó már nem érvényes!!! A 3.0-val megváltoztak a fejlesztések. Addig valóban csak egy gombnyomás volt, de onnantól kellenek hozzá (nyers)anyagok! Aminek én már nem voltam tanúja, mert sokkal korábban végeztem ezekkel a "küldetésekkel"
    Azzal nem tudod elintézni, hogy adsz neki pénzt meg hajót, mert ezek olyan anyagok-tárgyak, amik a hátizsákodban vannak.
    Szóval Jocó majd mondja a tutit!

    #4307 -re. Válassz másik hangot. Van belőle több is!
  • Jóózsf István #4309
    Szóval, így megy az élet mifelénk. Ebben minden IS benne van!
    (Remélem, hogy nem futok bele valami jogvédelmi ökörségbe!)
    Nincs megállás. Úgy döntöttem hogy a következő harci rangig folytatom itt a vadászatot, aztán beállítok egy szektorvédelmet. Öreg vagyok már ehhez az izgalomhoz.

    Mire ezzel végeztem megint ugrott a fókusz.
  • mumoka 2012
    #4308
    na most te jössz Jóózsf István
    A 3.30 nál tejesen mást mutat mi ez a logikai owerview 18:54 nél ez a csomó cuc & elsem indul a researc mi kell neki pedig van szállító hajó rendelve és zsé is az álomásnak .
    Utoljára szerkesztette: mumoka 2012, 2020.08.07. 12:05:25
  • mumoka 2012
    #4307
    amúgy az alarm úgy károg mint 1 varjú.
  • mumoka 2012
    #4306
    hát igen ha újra kezded a játékot akkor nem a végével kezdődik a küldi az tuti tudom hogy több mint 1 éve volt de én sem emlékszek mindenre már Equipment dock kell scenelni az adja a küldit.
  • Jóózsf István #4305
    Stadion? Hol? Melyik rendszerben?

    Most esett le, hogy hülyeséget beszéltem! Te a leges-legelső küldetést kerested én meg már 3.0-ás küldetésre asszo-izéltem!
    Jézus! Majdnem két éve volt!
  • Jóózsf István #4304
    Pffff. Nem is tudom. Minnyá megnézem. Biztos, mert neked is muttam, hogyan választom ki a katonákat. Még beszéltük is, hogy kapkodtam...
    Na például. Ahhoz képest, hogy a címe "egyszerű" talán a legkomplikáltabb foglalásom volt. Nem is mostanság készült. És a végéről lemaradt a legénység csere.
    Miért kérdezted?
    Szeretnél egy frisset?
  • RJoco
    #4303
    Tettél már fel videót a foglalásáról?
    Nem a kísérletezésre gondolok. Hanem egy komplett foglalásra.
  • Jóózsf István #4302
    Nálam is "csak" a rilíz van. Egálban vagyunk!
    Ha lesz hozzá lelki erőm, megpróbálom tudományosan kikísérletezni. Addig nem jelentgetek, mert megint patt helyzetbe kerülök.

    Jól kibabráltam magammal. Így, hogy tápolom azt a hajógyárat, amit a FAF is használ, folyamatosan fossa a csörgőket. Megtehetném, hogy felügyelem a rendszert és mindegyiket lelövetem, de vonz a foglalás. Talán a századiknál abbahagyom. 100 Titurelem is volt...
  • mumoka 2012
    #4301
    meg van végre a stadiont kelet scenelni úgy indul.
  • RJoco
    #4300
    Ahogy István, úgy én sem tudom, hogy vettem fel a küldetést.
    Az elején csináltam mindenfélét és nagyon hamar ott termett.
    Ha jól emlékszem, akkor küldözgetett ércet keresgélni. Aztán meg anomáliát.
    De lehet, hogy az érckeresés csak egy mellékküldetés volt.
    Legelőször talán állomást szkenneltem. Illetve nem, mert az állomásnál cirkáló pirosakra lődöztem, aminek a következtében piros lett az állomás is.
    Így egy másik állomást szkenneltem, nem a legközelebbit.

    István: Nagyon érdekes ez a hiba. Lehet, hogy érdemes lenne jelenteni. Amúgy most van valami béta vagy jelenleg te is azzal tolod, mint a többiek?
    Én majd csak a gépem összerakása után tudok érdemben erről nyilatkozni.
  • Jóózsf István #4299
    Igen. Ez egy módosított Sárkány. Háromszor akkora a pajzsa, mint egy normál sárkányé. Akkora mint mondjuk a Genezisnek! Ha azt veszem egy tuningolt Genezisnél kicsivel jobb. Gyorsabb, kezelhetőbb és pont annyira bírja a találatokat. Szóval nem akkora csalás. Inkább csak korrekció.
    Amúgy ebben a dejóban a csörgőnek a lövegei plazmák voltak, és én folyamatosan stráfolok. Tehát az, hogy nem igen találnak el, az teljesen üzemszerű!!!

    Megint beszart. Most task váltás se volt. Viszont elhagytam a hajót. Na majd kísérletezem még!

    Mumó!
    A HFL adja, ha elég jóban vagy velük. Megjelenik valahol a küldetések között. De ezt már akkor sem tudtam pontosan, amikor én csináltam. Olvas utána!
    Egész jól húztad, hogy eddig nem kezdted el...
    Talán nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, hogy az a fő küldetés szál a játékban!!! Jó szórakozást hozzá!
    Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.08.06. 19:37:30
  • mumoka 2012
    #4298
    1 kérdés a boron küldi aki a dunsztosüvegben ül hol lehet felvenni vagy rá akadni .
  • RJoco
    #4297
    Próbáld meg, hogy kijelölöd a modult, akkor mit csinál?
    Vagy, ha átváltasz karikás irányításra és mondjuk vissza.
    Én nem is szoktam task-ot váltani. Az utóbbi időben feltett programokat sorra szedtem le. De utoljára is volt még vacakolás.
    Remélem a 3.3 orvosolt valamit.

    Amúgy milyen vékony hajóban ülsz, hogy nem talál el az L-es löveg?
    Meg, ha el is talál, alig megy le a pajzsod. Elég keményen csítes csónak.
  • Jóózsf István #4296
    Megint!
    Olyan ez mint Jocónál a gépfagyás. Van, hogy órákig - napokig békén hagy és van amikor fél órát sem tudok játszani. De most mentségére legyen mondva, hogy a komment miatt task-ot váltottam. 90% hogy azt nem bírja!
  • Jóózsf István #4295
    Békés természetű vagyok!

    Nekem konkrétan rémlik, hogy külön fel volt valahol tüntetve a lóvé a hajók és a gyárak...

    Amúgy a szimultán hajófoglásért hány pont jár. (Megint kaptam ajándék libakergetőt! (Asp Raider)) Vagy csak leárazás van split hajóknál, mint a coca cola-nál: "+1 deci ingyen!"

    Akkor mondhatjuk, hogy a két tűzvezérlési probléma nem egyezik. Sebaj! Majd megküzdök vele egyedül!
  • RJoco
    #4294
    Én ilyenre nem emlékszem, de annyit nem nézegettem.
    Asszem talán az Elite-ben számolja még a tárgyi vagyont is. De ott fixek a hajók és moduljaik ára.
    Itt meg ugye változik.
    De mondjuk, hogy mennyit költöttél tuningra, azt számolhatná. Az szintén fix.
    A hajót meg ugye magadnak gyártottad, bár alap ára mindennek van, átlagárban számolhatna mindent.
    Csak úgy az érdekesség kedvéért.
    Amúgy nálad a majd 2000 lövés/órán néztem nagyot. 33 lövés percenként. A zeném ötször gyorsabb :D Legalább.
  • Jóózsf István #4293
    Megint nálad a pont. Beleszámol(hat)ja az ingó és ingatlan vagyonomat is!!! Nemrég mintha külön-külön lettek volna szedve!
  • RJoco
    #4292
    Vannak itt problémák.
  • Jóózsf István #4291
    Ide is muszáj Olvassátok el figyelmesen az elnevezéseket! És bírjátok ki mosolygás nélkül!
  • RJoco
    #4290
    Szerintem az össz vagyonba az állomások által birtokoltat is beleszámolja. Innen a különbség a te vagyonod és az össz vagyon között.
    De ez csak tipp.
    A rangok engem nem érdekelnek.
    Úgyis diktátor leszek és leigázom az xverzumot

    De jó lenne már játszani.
    Utoljára szerkesztette: RJoco, 2020.08.06. 14:55:16
  • RJoco
    #4289
    Értem, amit írsz.
    Nálam ilyen gond még nem volt.
    Legalábbis a hajó ágyúival. Viszont én nem kurzorral játszom, ha érted, mire gondolok. Nálam mindig kör a kurzor. Akkor is, amikor kör.
    Az utóbbi időben (mármint amikor még játszottam) az volt a bajom, hogy nem álltak célra az ágyúk. Nem sikerült úgy helyezkednem vagy por került a gépezetbe, de nem álltak rá a felszíni modulokra. Mindig egy vonással alatt, ahogy fel vannak szerelve, úgy céloztak.
    Ugyanis nem kell kijelölni a modult, elég, ha a kört ráviszed és a fegyverek ráállnak. Mozdítottam egy picit a hajón, ráálltak egy pillanatra, majd vissza. Baromi nehéz így egy Ilonkát lefegyverezni.
    És van, amikor csak úgy megforgatja a csörgő az elülső ágyúit. Ennél a legfeltűnőbb. Ez kb. olyan, mint mikor a cowboy megforgatja az ujján a revolvert. De nem vette ki a derekán lévő tokból...
    Amikor sokat vacakolok a térkép nézeten, akkor előfordulnak anomáliák. Ha gyakran váltok rá, meg vissza, azt nagyon nem szereti. Meg tud hülyülni.
    Már nem is tudom, hogy, de van egy biztos módja, hogy az ember elcsessze a Guidance jelölést a térképen. Ezt térkép nézetben lehet megtenni. Ilyenkor először a sárga vonal átlósan átmegy a képen, a semmin. Innen kezdve már csak a HUD-on látom, hogy merre kell menni.