X4 - Foundations

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#3939
És akkor a Behamót.
Érdekes, hogy nem konkrétan a robbanásra menekülnek, hanem találatra (kikockáztam!) A "triggerelő lövedék után minden esetben még becsapódott pár a robbanás előtt. Ráadásul az elsőnél a lövedék nem a fegyverbe csapódik, hanem az azt felülről borító palástba. A második az tiszta fegyver találat, de itt is a robbanás előtt már kint volt a mentőkabin. A harmadik meg a hajtóműbe csapódott. Tehát kijelenthetjük, hogy a Behemótnál nem a bódét kell lőni, hanem a főágyúkat és a hajtóműket.
RJoco
#3938
Jah, elírtam, az Y-ra gondoltam.
Vagyis a le-fel mozgásra.

Az EGO német, én németben dolgozom, német managementtel, szóval már meg sem lepődöm, hogy a játék ilyen.
Logika az nincs, csak túlgondolások.
Pedig sokszor a legegyszerűbb lenne a legjobb, de ahhoz nem fűlik a foguk, mert akkor már dolgozni is kellene.
Inkább kitalálna valami hülyeséget, amivel a munkás oboázik.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3937
Ehun-e!
00:27 Első menekülő kapszula!
02:31 Második
05:06 Harmadik
Sajnos megint nem tudtunk intim magányba burkolózni a csörgővel. Így a harmadiknál vége lett az aktusnak! De lett új pontunk, mégpedig a második ami hajó oldalvonalának birizgálásakor lőtték ki! És az is kiderült, hogy nem haluztam, mert azokon a pontokon aktiválódik a menekülés, ahol említettem!
Ha kettesben tudnánk maradni, akkor hagyhatnék neki időt a regenerálódásra és úgy fel lehetne deríteni a hajótest minden négyzetcentiméterét!

#3936
Majdnem tök hülyeséget írtam az előzőben. Csak amikor visszanéztem vettem észre, hogy Az Ego nem úgy gondolkodik mint én. Szentül meg voltam győződve, hogy az "északi" irány az a X+ meg is esküdtem volna rá! De náluk az Z+. Ám legyen!
#3935
Nem voltam a szektorban.
Merre néz a telek? A földi szabályok érvényesek! Mintha kiterítenél egy térképet turistaként. "Észak" felül! Ezt a világűrben lehet vitatni, de aki akarja az érti. Arra azért vigyázz, hogy ne keverd össze az Y tengelyt a Z-vel!!! Direkt írtam is, hogy a "vízszintes" síkot itt a játékban az X és a Z tengelyek alkotják. Nem úgy mint matekórán, ahol x és y volt. Mivel ott nem kellett térben ábrázolni.( Jobbára) Valamiért a németek, vagy csak az Ego így használja!!!
Ha idáig érted, akkor jó, ha nem akkor itt egy rém egyszerű. Mi emberek itt a földön jobbára az X és a Z tengelyek mentén mozgunk (Az EGO szerint.) A madarak és a rovarok használják az Y-t is!
Közben rájöttem, hogy nem magyarázom, hanem megmutatom.
Amikor elkezded az építkezést akkor az Z+ irány lesz a monitorok teteje felé, a X+ lesz jobbra, (?????) az Y+ meg egy képzeletbeli vonal a monitorból indulva az arcod felé! (Hacsak nem a "falra vetít képet" <#bee1>
BAKKER! Lehet, hogy ezért használja így az EGO!!!!

3934 "egész testet egységesen gyengíteni kell, majd a végén specifikusan lövöldözni." Igen szerintem is. Eleve a pajzsnak lent kell lennie. Lehetőleg a generátor se létezzen!
A Behemót elejét azért lőttem, mert le szoktam lőni a fő fegyvereket is. És amikor csak gyengítem a kasztnit, akkor körbe szoktam repülni a saját szórakoztatásomra.
Azt észrevettem korábban is, hogy mintha nem annyian lennének, mint amikor elkezdtem, de a te videjjódig nem tudatosult bennem, hogy ezt szándékosan is elő lehet idézni! <#nyes> (Szopkodjuk itt egymás... by: Mr Wolf (ponyvaregény))
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.20. 15:41:16
RJoco
#3934
Úgy vettem észre, hogy ennek is van lutri alapja is vagy legalábbis taktikája.
A nemrég kétszer foglalt Behemótot elsőre körbelövöldöztem, míg szedtem le a hull-ját. Majd ezt követően itt-ott specifikusabban lőttem. El is tűnt 3 katona. Aztán jött a visszatöltés a szállítós baki miatt.
Másodszorra már nem lövöldöztem körbe, hanem specifikusan lőttem 1-2 pontot.
Lelőttem 6%-ra a hull-t, de nem purcant ki senki.
A főnixeknél is, mikor csak úgy céltalanul körbelövöldöztem a hajót, hogy gyengüljön a hull, majd 20% alatt már specifikusan lőttem, akkor hullottak a katonák. Ha eleve specifikusan lövöm, akkor nem akarnak.
Ebből nekem az jön le, hogy az egész testet egységesen gyengíteni kell, majd a végén specifikusan lövöldözni.

Amúgy az ötletet a te foglalós videódból szedtem ám.
Ott a Behemót elejét lövöldözted és volt valami robbanás effekt is, meg talán a katonák száma is csökkent már.
Azt hittem, hogy így kell csinálni és tudod, hogy miért teszed. Ezért lődöztem én is specifikus pontokat, illetve az elsőknél szintén körbelövöldöztem, mint te.

A drónhasználat egy mocsok dolog és nem is értem. Most a javító drónokról beszélek.
A főnixnek adtam 8 drónt, 5-öt használt. A Behemótnak adtam 5 drónt, 3-at használt. Adtam neki még 3-at, de akkor sem használt többet, mint 3.
A sajátjait korábban lelőttem. Idegesítettek már. És a csapatszállítókon amúgy is van javító drón, amit átküldhetek.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3933
Köszi a videót!

Közben felmerült pár dolog.
Honnan tudom, hogy a megvásárolt terület merre néz?
Pl, ha azt akarom, hogy a kapuhoz közelebb eső felén legyen a dokk, nem biztos, hogy sikerül úgy megcsinálnim.

A videónál az állomásnál voltál testileg?

Sok bérgyárat építek. Ezeket egy meghatározott pontra kell tenni. Viszont a térképet a Z tengely mentén szintén nem tudom mozgatni.
Ha nem vagyok a rendszerben, akkor katasztrófális a dolog. Eleve a helyet megtalálni. Kb. lehetetlen.
Így minden területhez oda szoktam menni.
És ahogy észrevettem, ha a hajóm a Z tengely mentén síkban helyezkedik el a területtel, akkor minden gond nélkül a megfelelő pontra tudom helyezni.
Van, hogy még a kezdet kezdetén elforgatom a már megvásárolt terület képet, majd ezt követően nem tudok letenni modult, mert egyszerűen nem talál bele a területbe. Ilyenkor vissza kell lépnem a nézetből, majd ismét be. Letenni az első modult és utána már húzogathatom a területben.
Felmerült bennem, hogy nagyon is lehet köze a fókuszponthoz az általunk elfoglalt helynek a galaxisban.
Vagyis oda kell mennem a gyárhoz és megfelelő síkba kell helyezkednem, hogy a kívánatos helyet megfelelően lássam.
Ez nem biztos, de le fogom tesztelni, amint lesz rá alkalmam.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3932
Részben sikerült igazolni a gyenge pont elképzelésemet. Tehát: Itt van az egyik. (Néhány milliméterrel alatta, vagy felette már nem számít!) Nincs köze a bemélyedésnek hozzá.
Azt még ki kell találni, hogy mi a pontos metodika, mert nem lehet körberohanni a hajótesten és leépíteni a legénységet. El kell telni némi időnek, hogy a következő hármas csapat berezeljen.
Ha találok Behemótot, akkor azt is körbenyalogatom majd. Ha csak valaki meg nem teszi helyettem. <#awink> Annak jó erős a kasztnija. Talán sikerül egyben felderíteni.
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.20. 10:21:11
#3931
Mumó! (3929) Sok pénzzel, rengeteg türelemmel és temérdek SETA-val!!! xd <#falbav><#falbav>
#3930
Szolgálati közlemény: Megtaláltam a csörgők "érzékeny" pontját! Amit ha birizgálunk, akkor elmenekül róla 3 ember! Felül kétoldalt ahova célzok. (kábé) A felső "L"-es tornyok elé valamivel.
Alul meg, szintén az "L"-es tornyok közelében, de már a mögötti részt kell simogatni. Gyanús, hogy mindkét terület közelében van egy "bemélyedés" a burkolaton. Lehet, hogy abba kell betalálni!?!?!?
Sajnos az alany a kísérlet ezen szakaszában megsemmisült, (Nem én voltam ennyire béna, hanem a helyi erők voltak túl buzgóak!) így további pontokat nem tudtam felfedezni. (Biztos van!) Sem igazolni ezeket. De majd az élet igazolja. (Vagy nem.) <#wink>

Mumó! (3929) Sok pénzzel, rengeteg türelemmel és temérdek SETA-val!!! <#nyes>
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.20. 09:59:45
#3929
most ez komoly hogy a fészkes fenébe lehet építeni ilyent xd.
#3928
Na akkor mondom. Ahogy nézitek a dejót, a vége felé mutatom a tutit. De ezt úgy képzeljétek, hogy miközben vettem fel, úgy jöttem rá a huncutságra. (Talán a felénél!)
A lényeg. Az ugye teljesen világos és nyilvánvaló, hogy a jobb gombbal forgatjuk a TÉRBEN minden irányba. A ballal viszont, csak EGY SÍKON(!!!) tudjuk négy irányba taszigálni amit látunk. És itt esik bele a fene! Amíg nem nyúlsz a bal gombhoz (Természetesen hozzányúlsz, mert azzal operálsz.) De amíg nem mozdítod ki az építményt a kezdő pozícióból Hangsúlyoznám a bal gombbal!!! Addig nincs gond, mert a zúmolás a "kvázi" középpont felé történik. Az megint más kérdés, hogy görgővel a mutatóra zoomolsz, numpaddal meg oda ahova (Talán a látott kép középpontjára.)
A vége felé mutatom a "hibajelenséget" ami valójában nem hiba.
Most jön a neheze: (Ezt ha megértitek Nobel díjat kapok. De minimum egy pedagógusi diplomát!)
A játékban az X és a Z tengely mentén helyezkedik el az úgymond, "SÍK" és az Y tengely felel a "magasságért." Ezt azért szögezem le, mert innentől így magyarázom.
Ha te ELHÚZOD az X tengelyen a képet és utána fordítasz egyet rajta 90, vagy akár 180 fokban, akkor eltolódik a közepe, de mivel a közepéhez képest tudsz "valamennyire" bezúmolni, előfordulhat, hogy az a közép kikerül az építményed szélére, mert a "KÖZÉP" az a KÉP közepe és nem az ÉPÍTMÉNY közepe. Szóval amikor te elhúzod az építményt az X vagy Z tengelyen, akkor tulajdonképp "LEHÚZOD" a képzeletbeli középpontról!!! De zúmolni arra a pontra fogsz, csak az épület már néhány száz méterrel odébb van! Ez főleg a 180 foknál számít, mert ott a legijesztőbb a különbség.
Azt, hogy akkor "ALULRÓL - FELÜLRŐL" miért nem tudsz bezúmolni, azt a fene se tudja!!!! Régen gondoltam arra, hogy esetleg a telek mérete is bejátszik?!?!?

Ebbe bele is izzadtam! <#wink>

Amúgy, pont ennél az építkezésnél (Amikor elkezdtem építeni) futottam bele ebbe a jelenségbe. Tehát, menet közben módosítottak rajta a fejlesztők, mert ez már talán a tizedik gyáram volt. De ha nem, akkor ügyesen sikerült elkerülni.
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.20. 09:31:18
#3927
azért ez a tervezés szerintem nem igaz mert ha meg nézed az egész játékot most nem az x4 re gondoltam hanem az össz re semmi új hajó nincs tervezve azokból lett a x4 össze gyúrva csak adtak hozzá küldetéseket párat & kész .A másik ott a leopárd az is csak át let tervezve semmi más
itt vannak ezek Argon Schreckfeuer M0 Battleship,X4 Star Wars Interworlds,XR Ship Pack, nem része a játéknak tehát lehet csinálni & rettentő szépek tehát lehet készíteni akár állomásokat is csak az egonak ez nem jut eszébe de a mod készítőket sem értem a hajó mod elég sovány az x4 nél.
#3926
ez a citizenböl való aszt hiszem
#3925
"Az állomás építéshez hozzá tudsz még szólni?"
Ezt pontosítsuk kicsit, mert nem érzem magam a helyzet magaslatán és nem tudom mire gondolsz.
Ha a 3901-re, akkor arra a 3905-ben reagáltam. De ha leírod még egyszer, vagy bemásolod, akkor precízebbek lehetünk.

3918.: Az a bajod, hogy egy ponton elakad a zúmolás és nem tudsz ráközelíteni bizonyos területekre? Mert akkor el kell, hogy keserítselek! Ez így van. DE nem minden esetben. Észrevettem, hogy ez nem állandó. Sőt! Inkább az volt a megszokott, hogy szabadabban állíthattad a kamerát, aztán egyszer csak elcsesződött. Próbáltam rendszert találni, hogy mitől viselkedik így, vagy úgy, de nem jöttem rá. Még az is megfordult a fejemben, hogy ez szektortól függ...

3922.: JAJAJA. Zúm! Használjátok a numpad plusz mínusz gombjait!!!

Kicsit összeszedem magam és lehet hogy készítek egy olyan dejót, ahol be tudom mutatni a kétféle működést.

Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.20. 08:06:48
RJoco
#3924
Azt írtam, hogy az Argon építő mellé vettem egy Paranid építőt?
Kívülről ugyanaz.
De belülről teljesen más a híd. A Paranid design nekem nagyon bejön.
A dokkok kinézete olyan szempontból érthető, hogy minden faj tudja használni, ISO.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3923
Jól néz ki, hasonlót szerintem lehetne gyártani X4-ben is, persze nem ennyire részletgazdag módon!
Írtad, hogy több faj van de az állomások elég egykaptafa. Van benne valami, bár nekem tetszik a station design. Annyi, hogy a dokkok pl. lehetnének faj-specifikusak.

Egyébként poén lenne, ha adnának hozzá egy olyan tool-t, amivel bárki építhetne belső tereket vay állomásokat, aztán ezeket fel lehetne tölteni workshop-ba vagy máshova. De nem fognak, mert 3D studio Max-ban készül minden 3D modell. Ezért nehéz moddolni hozzá bármit is (pl. hajókat). X4 minőségben lemodelezni valamit ebben a programban csak profi képzettséggel lehet, itt már nem elég az ami a TC-nél volt, hogy importálok egy free 3D modelltt a Blenderbe, kicsit módosítom aztán exportálom és kész.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.06.19. 22:30:38
#3922
Erről beszéltem én is. Nem lehet a középpont alá/fölé vinni a kamerát, csak bedönteni és zoom-olni, ami nagyon nehézkes és számos esetben használhatatlan. Ráadásul a zoom is akkora léptékkel megy, hogy az ideg szétvet néha miatta. Egyetlen legkisebb egérgörgetésre is a fél állomást átugorja. Nagyon nehéz -és főleg, egyáltalán nem élevezetes- így komolyabb állomást építeni. Mondjuk elvagyok vele, mert az idióta építési megoldásokat már megszoktam a Fallout-ban, ami még ennél is sokkal rosszabb. Csak megint az zavar, hogy egy amúgy kiváló ötletet és egy nagy potenciállal rendelkező építési rendszert sikerült megint kissé amatőr módon kivitelezni.

Ilyenkor igazából azt nem értem, hogy aki ezt így megtervezte/kivitelezte, az használni nem szokta? Én ki nem adnám a kezemből így, az első 5 perc tesztelés után nyilvánvaló lenne, hogy a kamera kezelés nem jó.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.06.19. 22:21:38
RJoco
#3921
Mit?

Szép kép. Nem X4, nem Elite, nem is az élet, de akkor mi?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3920
valami ilyenre gondoltam
Utoljára szerkesztette: mumoka 2012, 2020.06.19. 20:12:34
#3919
& ezt teljes képernyöbe nem lehet elmenteni ?
RJoco
#3918
Ez felettébb érdekes volt.
//www.youtube.com/embed/ULZibmHVuwo

A felvételnél nem a teljes felbontást vette fel a progi, hanem csak 4096x768-at. Emiatt a feliratok nem is lettek szépek. A többin annyira nem látszik.
A konvertálásnál volt némi reklamáció a szerkesztő program részéről, de megoldottam, így megmaradt a felbontás.
A youtube is felengedte és megtartotta a felbontást is.
Úgyhogy lehet mereszteni a szemet, mert a feliratokat nem kell elolvasni 16:9-es képarányon.

Viszont az építkezésnél talán látszik, hogy a dokk vonala alá nem tudom vinni a képet. A nagyítás egérrel, ehm...
A mozgás WASD-dal szintén ehm... Vagy itt nem csinálok jól valamit?
És felülnézetből amúgy sem tudok eléggé le közelíteni, pedig nekem az kellene.

Konkrétan egy Free Camera mozgás kellene építkezésnél a játékba. Még egy olyan is megfelelni, mint Elite-ben a külső nézetes Free Camera.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3917
azért 1 valami hiányzik a játék bol az állomás külseje más kéne hogy legyen mert Factions van 5 tucat itt de típus az szegényes elégé
RJoco
#3916
Majd megnézem, hogy néz ki egy teljes képernyős feltöltés.
Meg ti is megnézhetitek majd.

Az állomás építéshez hozzá tudsz még szólni?
Lehet, hogy ezt videózom le, mert nekem az egyiknél mintha elakadna a kamera és nem közelít az alsó szintekhez.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3915
Jajj! Azt akartam is kérdezni, hogy a francba lehetséges?!?!?!? Olyan szögben semmiképp nem tud kitérni!

"...két szélső monitor szélére kerülnek." Gondolhattam volna.
RJoco
#3914
Google nem segít?
Én hiába is keresném meg neked, németül használom.
És buildonként változnak a dolgok.
De a microsoftnak van magyar nyelvű segítségnyújtása is. Általában van közvetlen link a beállításhoz is.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3912
Én is vettem már drónokkal M-es hajót, de még nem volt vele gondom.
Lehet, hogy nálad nem csak 1 bug van a mentésben.

Még nem robbantottam az EMP-t, mikor elkezdett pörögni. Még csak 2,6 km körül jártam, amikor hirtelen megugrott a táv 3 km-re, mert elmozdult a hajó.
5 km alatt sosem robbantok.
Amúgy, ha jól megfigyelitek, akkor a 6 ágyú csak úgy az égnek mered. A kurzor nem látszik, de az általában ilyenkor középen áll. Az ágyúk meg táncolnak. Elvileg annyira föl nem is tudnak fordulni, mint a videóban.
Ez mondjuk nem az első eset volt. Néha bosszantó.
A múltkor egy állomásnál akartam lelőni a Criminal-t. A 4 középső ágyú célra állt, míg a két szélső két irányban el. És arra is lőttek. Vagyis az állomásra.


Közben véletlen találtam egy SCA Behemótot Ianama-ban. Épp átteleportáltam a TS-re, hogy megnézzem az S/M modulok árát, majd összehasonlítsam a Split árakkal. De nem volt nagy eltérés.
Aztán elfoglaltam a Behemótot. Fel is vettem.
Az első felvétel nem lett jó, mert valamikor behúztam az egyik szállítómat egy Xenon rendszerbe. És a hülye be is ment. Baromi idegesítő ez a képernyő széléről való húzogatási lehetőség. Meg úgy amúgy is. Amikor meg direkt akarom megváltoztatni az útvonalát, akkor persze nem megy olyan egyszerűen.
Visszatöltés lett a vége, foglalás előtt mentettem és a foglalás közepén semmisült meg. Úgyhogy még épp időben tudtam módosítani az útját. Illetve törölni az utolsó parancsot. A kísérőhajója mondjuk már a Xenon rendszer kapujában várta az érkező szállítót. Annak is töröltem a parancsát és ment vissza a dolgára.
Aztán elfoglaltam a hajót. Ezt is felvettem. Mikor átküldtem az elfoglalt hajóra a javítógárdát, akkor át kellett teleportálnom magam egy másik rendszerbe, mert nem voltak hajlandóak dokkolni a kapszulák.
Így megvettem a Split-eknél az S/M modulokat.
Majd visszateleportáltam és míg intéztem az egyéb csapatmozgásokat a hajóknál, eszembe jutott, hogy István és senki más sem látta, hogy a korábbi főnixnek milyen legénysége volt. Pedig én 100%, hogy megnéztem, direkt a felvétel miatt el is időztem ott egy pillanattal tovább.
Csakhogy én 3 monitoron játszom. Vagyis nekem a két oldalt megjelenő paneljaim a két szélső monitor szélére kerülnek.
Viszont azért, hogy másnak ne kelljen kicsiben néznie vagy nagyon széles monitort vennie, ezért csak a középső monitoron látható részt veszem fel.
Így a panelok lemaradnak.
Úgyhogy a Behemót foglalást fel sem teszem.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3911
Semmi nem használt, egyik parancs sem, fél órtát szenvedtem vele. Végül egy megoldás maradt, el kellett adnom mindkét hajót és újból megvennem. <#ijedt> Arra viszont rájöttem, hogy a drónok miatt tette el a hajót, tehát mondhatjuk, hogy én voltam a gyagya amiért véletlenül drónokkal együtt vettem meg (melyekről tudjuk, hogy nem mindig úgy működnek ahogy kéne), de persze ha nem lenne bugos, akkor ennek nem lenne szabad problémát okoznia.

Frissítés: Ha frissítés van, akkor term. belépek a Steam-be és frissül. De így csak néha kell belépni. Már az X3-al is így játszottam, ennek mondjuk az volt az oka, hogy a Reunion és a TC még DVD-n volt meg eredetileg, tehát megszoktam, hogy nem kell mindenféle klienseket indítgatnom ahhoz, hogy játszani tudjak. Aztán mikor be lehetett regisztrálni a DVD verziókat is a serial numberrel Steam-re, akkor onnantól már ott játszottam. AP meg már csak ott jött ki, de Egoék kezdetektől kínálták ezt a steam mentes verziót, csak regelni kell hozzá a honlapon és igazolni kell, hogy megvan a game in legal....

Jocó
Jó ez a pörgős videó! Lehet, hogy az EMP szétcseszte a vezérlését és féloldalasan indult be a manőverező hajtómű. :-D
#3910
na össze raktam az új gépet hát így sokkal gyorsabb let remélem eljutok a videó kártya cseré ig is ecer.
#3909
na ez tecet jó ringlispíl volt a vége
RJoco
#3908
Igazad van.
A videó visszanézésére már nem volt időm, pedig akartam.
Érdekes.
És mégis lassult. Vagyis nem volt akkora tolóereje a hajtóműveknek, mint amekkora lendülettel indult az egész.
Jó, hát ez nem egy szimulátor. Főleg, ha a gép vezet.
Mostanában a legtöbb uticélomhoz beállítok egy guidance-t. Ha esetleg valahol egy neccesebb manőver kellene, mondjuk elcsípni egy kaput, akkor csak benyomom a robotpilótát és az azonnali lassulást csinál és irányba állást.
A gond akkor van, mikor a kapunál hajóba ütközik, mert akkor nem tudja, hogy mi van. Túl gyorsan változnak az érzékelők adatai, nem tud olyan gyorsan korrigálni.
Lehet, hogy csak 386-os van benne.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3907
Először én is azt hittem, hogy ellenkormányoz, de rohadtul nem!
RJoco
#3906
Annyira nem figyeltem meg a pörgést, de a koccolás nem vált be, csak eltoltam.
Amúgy lassult a pörgés később. Ennyire gyenge a kormány hajtóműve. Szerintem inkább ellenkormányzott.
Ilyen stílust tapasztaltam már a robotpilótámnál is. Aztán csak néztem, hogy mi a fenét csinál és miért nem halad a cél felé.
Kikapcsoltam és érdekes mód hamar meg is tudtam állítani a forgást.

Telekhatáron kívülre én nem akartam építkezni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3905
Megint rosszul fogalmaztam. Az csak a "letételre" (átmenetileg) vonatkozott. Nem az elhelyezésre. Természetesen csatlakoznia kell az elemeknek. A telekhatáron kívül nem is marad ott az elem, mert ha egy másikat választasz, akkor eltűnik az "érvénytelenül" elhelyezett/letett...
Én jártam már úgy, hogy hiába tettem le egy termelő modult, a termelésbe nem vette be. Mert véletlenül nem jól illeszkedett! Nem is volt egyszerű rájönni, hogy mi a nyavalya van vele!
A semmitmondó kötőelemeket mindegy hova teszed, ha csak önmagukban dísznek akarod használni, de azokhoz ugyanúgy nem tudsz csatlakoztatni termelő elemet.
Jó kérdés a védelmi modul. Ki kell próbálni. Pont direkt rakétákkal is!

A videjjóval kapcsolatban. én néha szoktam olyat csinálni a zsákmány ládikákkal, ha túl gyorsan pörögnek, hogy megpöccintem - lekoccolom őket. Ha jól sikerül, lelassul a forgásuk. Mondjuk ebben az esetben nem sokat segített volna, mert ha jól láttam a Boa azért pörgött, mert ezerrel ment a kormányhajtóműve!

Tokrafan!
Azt valószínűleg a játék "jobban tudja" hogy épp használja-e valaki a dokkot, vagy sem! <#awink>
Vannak tippjeim.: Tényleg bejelentkezett egy hajó landolásra, de még csak "valahol" van. Egy drón akar ki-be menni. Etc...
Olyanokat próbálnék, hogy "kintlévőségek visszahívása" parancs. Minden parancs törlése parancs. És amit még találsz. Mindezt lehetőleg OOS!!! Hátha csak szégyellős, ami okozza a foglaltságot.

Az rendben van, hogy NoSteam exe, de a frissítések nem csak az exe-re vonatkoznak. Sőt jobbára a cat és dat fájlokat érintik! Hogy zajlik egy frissítés nálad?
RJoco
#3904
Nekem ezt azt állomások szokták. Baromi idegesítő, mikor nem tudok embert felbérelni emiatt. És elmenni se a kedvenc hajómmal.
Saját hajónál nem írja a parancsok között, hogy mi jönne?
Esetleg a kedvenc hajódat kiparancsolod a nyílt űrbe, te pedig elteleportálsz egy másik rendszerbe.
Én ezt szoktam csinálni, ha az állomás nem adja ki.

Utoljára szerkesztette: RJoco, 2020.06.19. 05:25:00

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3903
Újabb bosszantás...Bezabálta az egyik hajóm az internal hangárjába a kedvenc vadászomat, és az istennek se tudom onnan kihozni! Teleport nem megy, mert a mélygarázsba nem lehet. A parancs, ami kihozni hivatott onnan, nem csinál semmit. A dokk előtti konzolon azt írja, nem tudja kihozni, mert a dokkot egy másik hajó használja...ami nem igaz, a dokk üres.
Próbáltam menüből bedokkoltatni egy másik állomásra, de így sem jön ki.
Ilyenkor mi van?
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.06.19. 03:18:48
#3902
Na ez jó kérdés. Azt én is láttam, hogy a telken belül bárhova letehető egy modul, és azt is, hogy nem kapcsolódva is megépülnek, csak kérdés, hogy funkcionálnak-e így? Szerintem igen, de ki fogom próbálni.
RJoco
#3901
A modulok közötti transzfer is működik, ha nincsenek összekapcsolva?
Kiábrándító lenne, ha igen. Hacsak nem drónokkal.
Energiaellátással mi a helyzet? Minden modulnak sajátja van?
Mert akkor a védelmi modulokat nem rakéta tornyokkal szerelve nyugodtan tehetem a telekhatárra összekötés nélkül.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3900
Elírtam, 120 milla körül van a Rattlesnake BP.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3899
Hogy videó nélkül se maradjatok:
//www.youtube.com/embed/qAtKgCe1674

Már korábban is gondoltam rá, hogy akna semlegesítő küldetésnél EMP-zem az M-es hajókat.
Jelenleg egy Boa volt a szívesen adakozó.
Bár nagyon meglepődtem a folyamat közben. Ilyet még magamon kívül nem tapasztaltam, csak Space Engineers-ben. Durva volt, de sikerült megoldani.
A lényeg a videóban <#awink>

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3898
A Rattlesnake 720 milla körül van. Az is csak egy EMP volt.
A Raptort meg korábban összeszedtem már.
Hajógyáram viszont nincs.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3897
Egy Monitor BP 176 milla.
Én meg csak rádobtam egy EMP-t.

Tokra: Én így követem az órákat. Nameg mindig frissít is. És amúgy is fut a steam.

István: Nekem ez akkor is magas.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3896
Ezt a döntögetést csinálom, de nem az igazi. Marha nehéz az alsó/felső telekhatárnál bármit építeni így. Nem értem, miért nincs erre 2db gomb aztán kész??? Ego-nál a logika néha mintha teljesen hiányozna. Ezek olyan felesleges szivatások, amit 5 perc alatt lehetne orvosolni a kódban.

XML editálást droppoltam, egyrészt iszonyatosan lassú (az én idegrendszeremnek<#nevetes1>), másrészt nem találtam benne semmit, amivel kezdhetnék is valamit. Inkább jelentem majd.

Találtam viszont egy modot, ami kiiktatja a dokkolásnál a speed limitet. Ha valakit netán érdekel...én nem szerettem ezt a limites megoldsát. Nem egy mai mod, de működik, már kipróbáltam! Az AI hajók sem lassítanak, ebből nem tudom lesz-e majd gond, egyelőre sokkal élethűbb így, nem csinálják azt, hogy a dokkolás előtt satufékeznek össze-vissza.

Jocó
Nem tudom, nem nézem az achikat. Sőt, minden X gémet az egotól letölthető nosteam.exe verzióval jétszom, így jellemzően be se lépek Steam-be. Áldassék a nevük, hogy ezt kitalálták.
#3895
Rosszul fogalmaztam. Nem váltasz, hanem döntöd a képet. Alkalmasint 90 fokban (Vagy bármennyiben) előre, vagy hátra közelítesz, vagy távolítasz, visszadöntöd. Máris "alacsonyabban, vagy magasabban vagy!

Van olyan hiba, hogy inaktív kapu "aktiválódik" Néha megjelenik a hibajegyzékek között. Nálam nem volt még.
RJoco
#3894
Azt még akartam kérdezni, többször írtad, hogy felfedeztél mindent.
Meg is kaptad érte az acsit?
Mert nekem már nincs több aktív kapum, de mégsem kapom meg.
Viszont inaktívom van még.
És úgy vettem észre, hogy időnként aktiválódnak.
Legalábbis az Argon Prime-ban lévő aktiválódott.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3893
A múzeum tényleg egy jó ötlet.
Lehet, hogy majd én is csinálok egyet, hogy a jövő nemzedéke lássa, hogy ki éltek a területen, mielőtt kiirtottam volna őket.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#3892
Mivel váltasz síkot?
Mert nekem is gondom ez az építkezésben.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#3891
Ja igen. Amiért megnyitottam a sajátom. Sajnos a loadout-ra millió-egy találat lesz, de nem abban formában, ahogy neked kellene.
#3890
Szerintem már rá is jöttél. Síkot kell váltani és a közelítés távolítással tudsz operálni. Mármint ahogy jobbra balra el tudod forgatni, úgy fel és le is... Nem egyszerű és/vagy kézenfekvő az építési mód, de nem is olyan vészes. Kis gyakorlással "csodákra leszel képes!" Talán azt is ki merem jelenteni, hogy könnyebb, mint a FO4-ben!
Egyetlen egy trükk van benne, amit nem említenek sehol. Vagy legalábbis nem verik nagydobra. Egy elemet bárhova le tudsz tenni, nem kell kapcsolódnia. Ez teljesen egyértelmű, amíg a telekhatáron belül maradsz. De kívül is le lehet átmenetileg.: Egy hosszabb (kb egy másodperces) bal klikkel. Akkor beforgathatod és a helyére húzhatod...

Az XML szerkesztésre tudom ajánlani az UltraEdit-et. Nem ingyenes, de biztos megengedik, hogy pár művelet erejéig kölcsönvedd. <#awink>
Amikor én utoljára néztem az enyémet, kétmillió sor felett jártam. Nem vicces! Ráadásul virágnyelven beszélnek benne. Lehet, hogy a loadout kifejezésre egy találatod se lesz. De nem akarom elvenni a kedved. Mindenképp érdemes belenézni. Próza cseresznye!

"És összehasonlítanám az új mentes ugyan azon részével." <#bee1>
Nem nagyon vannak benne szabályok, van némi felfedezhető rendszer - struktúra, de eléggé ad-hoc jellegű. Az is befolyásoló tényező, hogy a világegyetem melyik részén vagy épp. Hogy látod-e az ojjektumot, vagy sem. Amikor a ribörszben mindenféle huncutságokat követtem el, (Gyár odébbtolása, mert belelógott az autópályába...) az sem volt mindegy, hogy IS, vagy OOS voltam!
Azóta kicsit elfajultak a dolgok. <#nyes>


Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2020.06.18. 18:28:27
#3889
XML editálás nem egyszerű. 600Mb, több százmillió karakter, SSD-ről is hosszú percekig tart mire bármi megnyitja. De legalább már értem, miért ment 40 másodpercig. <#nevetes1>