X4 - Foundations

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#4625
Jó is lenne, ha perfekt német lennék, de ebből sosem leszek perfekt.
Annyira talán nem is a sztori érthetőségével van a gond, mint, hogy inkább elfelejtettem, hogy mi volt eddig.
Azért egy ilyen flottát összerakni nem 1-2 óra.
És a 400 misi sem 1-2 óra lesz.

Hát sajnos az átadás előtti mentésre rámentettem, úgyhogy leszállítottam megint a flottát.
Hogy mennyivel gyorsabban megy SETA-val minden!
A csörgő flotta is pikk-pakk intézi az állomásokat.
A lényeg, hogy ha nem adom át, akkor egyszerűen megáll a küldetés. Úgyhogy mindenképp át kell adnom.
Viszont most olyan mocsok volt a játék, hogy a következő feladat után nem várta meg, míg a székbe ülök és kicsit eltávolodom, hanem azonnal jött az anim, ahogy beszálltam a hajómba.
Köszike!
Korábban meg simán el tudtam menni a kapuig, már épp felálltam, hogy megint ki-beszálljak, mikor beadta az videót.
Mindegy is, mert úgysem ezt folytattam volna. Viszont így, hogy ott volt a csörgős flottám a célpont mellett...

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4624
Anélkül, hogy tudnám, szerintem az csak megállítja a folyamot. Inkább csak egy utolsó ellenőrzésre még végignézhetsz rajtuk. De próbáld ki. Nem vesztesz semmit.

Meg voltam győződve róla, hogy te perfekt német vagy. Úgy a sztori érthetőbb lett volna. De nekem is azonnal eszembe jutott, hogy itt a fórumon meg gondban lennénk!
RJoco
#4623
Németül sem.
Akkor meg inkább az angolt használom, mert így egyszerűbb kérdezni, az angolt jobban fordítja a google is és van rutinom is benne. Legalábbis úgy általánosságban a játékok terén.
A fórumukon viszont sokkal egyszerűbb lenne már németül csevegni.
Amúgy tudod, hogy milyen hülyén hangzanak dolgok németül?
Az Elite-t kipróbáltam. Aztán inkább visszaállítottam angolra.
Mondjuk csak megszokás kérdése lett volna...
A The Division-t játszottam német hanggal, magyar felirattal. Borzasztó volt.

Azon gondolkodom vajon rámentettem e a flotta leszállítása előtti mentésre.
A flotta leszállításakor megkérdezte, hogy átadom e. Vagy legalábbis gondolom, hogy ezt kérdezte, mert elfogad vagy visszautasít lehetőségeket ajánlott fel.
Kíváncsi lennék, ha visszautasítom, akkor tovább megy a sztori kicsit másképp vagy egyszerűen várakozik tovább a flottára.

Acquire: 400.000.000 Cr a feladat. Szerintem oda is kell adni, de majd kiderül.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4622
Apropó!!!
Te miért nem németül játszod?
Mintha említetted volna, hogy imitt - amott nem értesz dolgokat.
RJoco
#4621
Termelheti folyamatosan, ha van utánpótlása.
Én lelövöldöztem a befutó S-eket is.
A drónok meg elfogytak egyszer csak. A csörgőknek nem ártottak.
Csak Wharf és SY-nál találkoztam velük.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4620
Kiadták amit legutóbb bétáztak-tunk.

Csak az ismétlés kedvéért:
Fixed faction representatives still being missing under certain circumstances.
Fixed necessary briefing information being missing for certain missions in French and German localisations.
Fixed missing guidance to passenger in Split story mission.
Fixed success criteria in Sabotage mission.
Fixed display corruption on 5600 XT graphics card with Glow enabled.
Fixed several causes of game freezes and UI crashes.
Fixed several causes of crashes.
#4619
Az "S"-es helyre is be lehet parkolni fordítva!
#4618
Húúúúú! Engem is de sokszor megkergettek! Főleg a hajógyárak drónja amikor csak elrepültem mellette nézelődésképp.
Egyszerűen képtelenség leszedni mindet. Mintha folyamatosan termelnék őket!

A komplex egy önellátó (Ólszájz) hajógyár. Lövök róla egy logikait (IS)
RJoco
#4617
Azért azok a kis vacak drónok rendesen oda tudnak tenni a sárkánynak.
Aztán rájöttem, hogy nem szabad velük egyenes vonalban harcolni. Úgyhogy kényelmesen 500-zal forgolódva szépen szedegettem le őket és a pajzs sem sínylette meg igazán a dolgot.
Általában a raj mindig engem támadott én meg szépen bevittem a csörgők közé őket.
Ott aztán volt szép fényjáték :D

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4616
Azért már simán.
Mekkora a komplex?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4615
Amikor régen Xenon állomások bontásával foglalkoztam akkor a raj szétszóródott és KÖRTÁNCOT jártak az áldozat körül. Szó szerint mint valami néptánc együttes! Soha nem piszkáltam a formáció dolgot, de majd alkalmasint rápróbálgatok.

Említettem, hogy Bözsinéniék új processzorai 20%-ot hoznak az elődeihez képest. Most kicsit elröhigcséltem magamban, hogy amikor közel megyek az aktuális komplexhez és beesik 13-20 képkockára a sebesség, és még rányomok a SETA-ra is, (5-7 fps!!!) akkor a 20% akár plusz EGY - MÁSFÉL képkockát is jelenthet!!! Ezért már megéri befektetni! <#nyes>
RJoco
#4614
Nem túl régóta.
Viszont akkor most már értem, hogy miért szaladtam a leszálló vége felé és mikor megfordultam, mégis szembe nézett velem a hajóm.
Mondjuk a legtöbbször a saját állomásaimra beteleportálok. Akkor, is, ha bedokkoltam.

A logiaki nézettel így még nem foglalkoztam. De eddig nem tűnt fel a dolog.

Először 5 hajónál próbálgattam a formációkat, de, ha nem mozogtak, akkor csesztek formációt váltani a vezér körül.
Aztán valamiért a Point Guard-ot választottam.
8 hajónál már szépen kijött, hogy a vezér hajó egy kör közepén csücsül, a többi hajó pedig előtte a kör íve mentén csoportosul.
Ennyi hajónál egy félkört adtak a vezér előtt.
Na ez a formáció nem jött be állomástámadásnál, mert sok hajó túl közel ment, mert ugye a vezérnek is lőtávba kellett kerülnie.
Úgyhogy megfordítottam és inverz Point Guard lett. Így a félkör a vezér hajó mögött van. Illetve a félkör széle a vezérhajó vonalában.
Ha én irányítom a vezérhajót, akkor is jól működik. De általában én a sárkányból irányítok és nem vagyok a flotta tagja.
Szóval nekem az Inverz Point Guard jött eddig be.
Amit mindenképp meg akarok keresni az a Horizontal X formáció. A Xenon drónoknál láttam és nagyon megtetszett.
Amúgy sem lenne rossz, ha horizontálisan le és fel jobban kitérnének, mert az állomások pusztítása sokszor azért olyan lassú, mert a hátrébb, takarásban lévő modulok lelövéséhez már helyezkedniük kell, ami nem az erősségük. Percek telnek el azzal, hogy semmit nem lőnek, csak mocorognak, de nem helyezkednek.
Aztán jön egy hülye és beúszik közvetlen az állomás alá, így a teljes tüzet ő kapja. Ha van az állomáson L-es torony, akkor a hajónak annyi.

Próbáltam, hogy a flottát az állomás fölé vittem, majd átvettem a vezérhajó irányítását. Ahogy megtámadtam fentről az állomást, a többi hajó bontotta a formációt, hogy támadásba lendüljenek, de főleg azért, hogy ezt az állomás síkjában tehessék meg...
Egy defence disc baromi gyenge szerkezetnek tűnik, de, ha teljesen fel van szerelve, akkor jó pár hajót el tud intézni.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2020.10.14. 12:59:59

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4613
Repkedtem ma egy kicsit. Illetve még most is játékban vagyok, csak mielőtt elfelejtem megírom. Illetve egy kérdéssel kezdeném.: Mióta lehet fordítva leszállni egy "M"-es leszállóhelyre. Az hótziher, hogy régen ha szemből akartunk, akkor a játék automatikusan meg is forgatott. Most azért vettem észre, mert leszálltam, rohanok ki a hajóból és nem láttam magam előtt a dokk vezérlőpultját. De itt még nem esett le, hanem amikor a gyár elrakta a hajómat a kamrába (Még méltatlankodtam is, hogy ugyan mi a fallosznak, amikor üres az egész dokk?!?!?) És távoztomban megyek ugyanazon leszállóhely felé és akkor már leesett, hogy bizony az előhívó pult a másik végén van. Gyorsan kipróbáltam egy 8M-es dokkban is és oda-vissza engedte letenni a vasat.

A másik ilyen dolog, hogy majdnem elhitette velem a komplexem, hogy megőrültem. A mostani futamom elején ránéztem a logikai nézetére a legújabb gyárnak és még állítgattam is a zöld csúszkákon (Eladható mennyiség) így megjegyeztem, hogy a fegyver részleg van legfelül. A mások oszlopban meg a Hullpart. Teszek - veszek leszállok felszállok, megint nézem a logikai nézetet és már nem ugyan az a sorrend. Előfordult már ilyen, de akkor konkrétan építkezés közben megváltozott a termelési lánc. Most is épül, de csak lakóterületeket húzom fel az igénynek megfelelően. Semmi olyan ami befolyásolná a láncot!

Jocó!
Említetted, hogy formációt váltottál és hatékonyabb lett a raj. Kifejtenéd bővebben? Melyik formációra váltottál és mit tapasztaltál?
RJoco
#4612
Nem az a baj, hogy tétel, hanem, hogy minek?
Hajógyártásból simán bejönne. Amiket eddig össze kellett vásárolnom a flotta építéséhez, az több, mint amit kérnek.
Bár az kérdés, hogy oda is kell adni vagy csak legyen a számlán.
Egyenlőre annyi a feladat, hogy "szerezz", szép magyar fordításban.
Angolul most nem tudom pontosan leírni.
Az egyéb leírásból azt olvastam ki, mintha azért kellene a lóvé, hogy egy anti-szektás flottát csináljanak vagy mi.
Éjjel a történtek után ki tudja mit olvastam már? Majd ma éjjel talán utánanézek. Meglátjuk mennyi kedvem lesz elindítani.

Mi van akkor, ha a CUB-ot most elintézzük? Csak pár rendszerben vannak vagy annyiban sem.

A plazma ágyúk lövedékét meg felettébb egyszerű kerülgetni 2 km-ről is.
Azért a Xenon Graviton ágyú nagyon ütős. Lehet, hogy utána is nézek, nincs e modban. Mondjuk a hatótáv nem akkora, mint a plazmáé, de állomáspusztításra szerintem teljesen jó lenne.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4611
A másik verziót választottad, mint én, de az lényegtelen.

Sajnos, azt kell mondjam, hogy mostanában a sztori része, hogy anyagilag is hozzá kell járulnod a ügyhöz. Ééééssss, Ha minden igaz ez után még lesz talicskázás is. Amire én igazán kíváncsi lennék, de ahogy téged olvaslak... <#wink>
Nem csodálom, hogy elment a kedved... Majd megjön. Eljön az a pillanat, amikor már nem lesz tétel és akkor majd folytatod. Ez eddig minden X játékban így volt. Én is sokszor megszeppentem X hármakban, hogy azt meg hogy a picsába oldom meg. Aztán mégis meg lett oldva. Így vagy úgy!
Nálam ugye teljesen más volt a helyzet, mert már komoly kereskedelmi hátteremmel röhögve fizettem ki azt a pénzt. Olyannyira, hogy nem is emlékszem ilyen momentumra! Ha agyonvernek sem mondtam volna meg, hogy ebben a sztoriban fizetni kell. Arra emlékszem, hogy a fő sztoriban kellett.
Amúgy ez nem opcionális? Fizetni kell és kész?
Amúgy most már azt is elárulhatom ,hogy azért akartam, hogy haladj a split sztorival, mert ha rendeződnek a soraik és létrejön a CUB, akkor elkezdik egymást irtani és közben terjeszkedni. Minek következtében ők maguk fogják kiirtani a Xenonok egy részét. Úgy már azért kicsit más lesz a helyzet, mint ha te bolygatnád meg az egyensúlyt!
RJoco
#4610
Na jó, ez mi a túró(hogy nehogy kitiltsanak) volt?

Leszállítottam a hajókat, FRF-esek lettek.
Bombákat tettem a szektás hajóra, majd jött egy anim, ezt követően robbantak a bombák és a leszállított hajók az ellenségeim lettek.
Nameg a szektás hajó is, amit fel is kellett robbantanom feladatként. Ha ezt tudom, akkor nem a sárkánnyal megyek, hanem eleve a csörgő flottával.
Mindegy, el lett intézve. Az FRF-es állomások nagyja Cabal of Curbs-os lett, de a SY és Wharf ZYA-s és megjelent egy csomó FRF állomáskezdemény itt ott.
Ezzel még nem is lenne gond és nem is akadnék rajta ki. A ZYA jól fizet, hogy lövöm a CUB-os hajókat.
De, hogy következő feladatként szerezzek 400 misit, az nem fer.
Szerintem a fejlesztők által kitalált Split sztori nekem itt véget ért. Új Split sztorit kezdek, melyben a Splitek ki fognak halni. Egytől egyig.
Remélem a Paranid nem lesz ennyire tré. Ennél még a talicskázás is jobb lett volna.
400 milla...
Sosem volt ennyim és nem is állt szándékomban pénzt halmozni.

Azt hittem, hogy lesz valami nagy csata, mint Reunion-ban, de semmit nem kaptam...
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2020.10.14. 00:22:26

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4609
Nem tudom, hogy mekkora lehet ott a feszültség, ha folyamatosan melegszik.
Amúgy ami sokkal reálisabb lehet, mint a nitrogén, az a kompresszor. Nem az, amelyik sűrített levegőt csinál, hanem amelyik a fagyasztóban a -21 fokot állítja elő.
Nem -273. de talán még kivitelezhető is lenne.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4608
Ez az! Csap víz helyett folyékony nitrogént áramoltatni a hűtő rendszerben!!! Talán úgy igen.
De attól még, hogy le van hűtve még a nagy feszültség bánthatja a processzort.
Mindegy is. Csak az elmélkedés erejéig jó volt eljátszani a gondolattal.
RJoco
#4607
Igazad van, míg folytatom a Split vonalat, addig legalább gyűlik a HP a Paranid hajókhoz és a többi csörgőhöz. Mert több csörgővel sokkal gyorsabb a takarítás :D
Majd egy óra volt, míg elvittem a flottát a kívánt rendszerbe. Természetesen a sárga vonal azon az egy megmaradt Xenonok által uralt rendszeren vitt át, amelyiket nem takarítottam ki. Mindegy, elmentünk másfele.
A Monitor-ok nagyon kehések voltak. Úgy kellett kézzel cipelnem őket, mert különben még egy óra múlva sem lennének ott.

Kár, hogy a nitrogén hűtés nem lehet alternatíva. Csak a nagyon betegek szokták megnézni vele, hogy mit bír a proci.
Aztán esélyes, hogy kuka a cucc. Legalábbis láttam nemrég egy videót, ahol a gyerek meghúzott egy procit, asszem 8 GHz-ig. De ott már fagytak (szó szerint) a memóriák és az alaplap is olyat kapott, hogy meg is hajlott. Mondjuk a cucc bírta a teszt erejéig.
Sok értelmét nem láttam a dolognak, de legalább a gyerek jól szórakozott...
Az igazi az lett volna, ha valami proci igényes játékot, pl X4-et kezd el futtatni, miközben öntögeti a nitrogént a procira.
Na, annak már lett volna értelme.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4606
"részletességet nem lehet feljebb állítan" Nemhogy nem lehet. Illetve van a beállításokban csúszka, hol lejjebb lehet venni, de majd te is észre fogod venni, hogy a fejlesztők egyre lejjebb veszik a "LOD"-ot. Magyarán egyre közelebb és közelebb kell majd kerülnöd valamihez, ha azt akarod, hogy megjelenjenek a részletek a képen. És pontosan azért, mert letérdelne a játék, ha hagynák, hogy 100 km-ről is érzékelhető lenne. Nyilván a példa erős, de érthető. Ez a játék legnagyobb rákfenéje!
Már most kiráz a hideg, ha még becsatlakoznak a Terránok is.
Mondjuk Bözsinéniék (AMD) kész vannak az új processzorral ami annyiba kerül mint az elődje (Intel-es módra) De az csak 25%-ot hoz, az még ehhez a játékhoz kevés. Talán a +125% elég lenne!

Ha megvan a split flotta akkor ne halogasd, mert már a mostani írásodban is olvastam olyat, hogy jobb lenne, ha túl lennél a split plot-on! <#wink>
Picit hagyd békén a gépeket KÉRLEK. Inkább haladj a sztorival!<#awink>
RJoco
#4605
Nálam nagyon ritkán jelöl ki hajón lévő dolgot.
Az egeres is érdekes, néha bugos. Van, hogy karikát mutat kurzor helyett, de mikor a torony fölé viszem, akkor meg kurzorra vált.
Mindegy, így is jól használható.

A mass belenagyít a képbe, de nincs esélyed sokat korrigálni vagy egyebek.
Amikor lenyomod a tűz gombot, akkor nagyít, mikor felengeded, akkor lő.
Szerintem ezt nagyon bénára csinálták meg. Nagyon hiányzik a Reunion kamera közelítős megoldása. Nem is értem, hogy miért vették ki.
Az is kicsit zavaró, hogy a részletességet nem lehet feljebb állítani. Pl. kb. 3 km-ről látom a tornyokat az állomáson. Addig csak az alap felszín van, még csak folt sincs, hogy ott lenne valami.
Minden bizonnyal teljesítménybeli megfontolások miatt van így és nem is várhatom el a fejlesztőktől, hogy egy bugos játékban egy ilyent is megoldjanak. Na mindegy.
Amúgy lecseréltem a Mass-t Plasma-ra, Max sebzés tuningot kaptak (Annihilator?).
3 lövésből elintéz 1 L-es tornyot teljes pajzzsal. Egy S-t egy lövésből kilő. Azért a 6 ágyú...
Viszont egymás után max 2 lőhetek, aztán várnom kell egy kicsit, különben a 3. lövésnél túlmelegszik és meg kell várnom, míg majdnem teljesen visszahűl.
Nem mozgó célpont ellen vagy nagyon közelre ideális.

Nem volt egyszerű, de a Matrix 9-et is sikerült kitakarítanom. 6 hajóval, mert 2 elhullott a hajógyáruknál. Még van egy Xenonok által uralt rendszer, azt elintézem, és akkor az FRF Split térség környékén nem lesznek. Mondjuk ide már jött 4 extra csörgő.
A Split flotta kész, már csak szállításra vár.

A flotta formációja sokat számít. Átállítottam és most nem csinálna akkora ostobaságot, mint korábban. Szépen távolról képesek osztani. Bár azért így is előfordul, hogy 1-1 hajó bemegy az állomás alá, ilyenkor kapja az M-es tornyokból az áldást.
Ezért kell már a támadás előtt leszednem az L-es tornyokat.

Jah, és a kis hamisak a hajógyáraikra argon védelmi korongot és hidat tettek.
A Xenon dokk másképp néz ki, mint a "norma", de megfelelő védelmi pontokat és hajógyári modulokat már nem voltak képesek kidolgozni. Raktárból sem láttam még olyat, amit ők használnak. És az L alakú védelmi moduljaik sem rosszak, bár kevés a nagy torony hely.
Szóval eléggé félkész benyomást kelt.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4604
Érdekes az az egér dolog, majd megnézem. Nálam szokott olyan előfordulni, hogy egy messze lévő hajóra kattintva annak motorját, vagy lövegét jelöli be.

A mass az ami ritkán lő nagyot. És még bele is nagyít a képbe? (Vagy az csak a ribörszben csinálta?) Próbáltam én is, de hamar elvetettem.
RJoco
#4603
Mindig tanul valami újat az ember.
Kipróbáltam a Mass Drive-ot felszíni objektumok elleni tuninggal. Sajnos ez nem olyan maxos, mint a többi.
De maga a fegyver is egy hulladék.
10 km-ről lőttem rá egy Xenon L toronyra és a 6 löveggel összesen 5% sebzést értem el a pajzsán.
Találati aránya rettenetes.
Pedig gondoltam jó kis leszedő fegyver lesz.
A másik, amit ma tanultam, hogy, ha nem állandó egér irányításon van a hajó, vagyis kikapcsolom a steering mode-ot, akkor sokkal egyszerűbb kiválasztani az állomás felszíni elemeit.
Alapértelmezetten egy kurzorom van, de mikor egy felszíni elem fölé ér a kurzor, akkor átvált karikára és kapásból ki tudom jelölni. Nem kell össze-vissza klikkelgetnem annak a helynek a környékén, ahol sejtem, hogy hol a torony.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4602
Óóóóó. Tényleg. Meg sem kellett néznem és eszembe jutott. Van is gyáram abban a szektorban.
RJoco
#4601
Pious Mists IV.
És érdekes mód most ott is aktívak. Korábban egy darab nem volt.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4600
"New release window – Q1 2021
We start with the not-so-good news. Although only about six weeks have passed since our unveiling of X4: Cradle of Humanity, it has become clear during that time that our originally announced goal of a release by the end of 2020 will not be achievable."

Milyen meglepő! Bár tudnának újat mondani!

Amúgy meg...

Akar valaki fogadni 2021 KÚ kettőre? <#wink> Én teszek rá valamennyit.
#4599
Nem. Az egy nem túl átgondolt része a játéknak. Meg sem lehet sebezni.
Azokat a hajókat amiket elfoglalok és felszerelek, oda küldöm célba lövő gyakorlatra.
Paranid rendszerben??? Melyikben?
RJoco
#4598
A Kha'ak Installációk elpusztíthatóak?
A Paranid rendszerben lévő elég halottnak tűnik, nem zavar.
Ellenben az egyik Matrix rendszerben lévő túlságosan is aktív.
Szívesen kiraknám őket onnan, ha már a Xenonokat is kitettem.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4597
NABASSZUS:

Version 3.30 Hotfix 1 Beta 1 (414400) - 2020-10-06

Fixed faction representatives still being missing under certain circumstances.
Fixed necessary briefing information being missing for certain missions in French and German localisations.
Fixed missing guidance to passenger in Split story mission.
Fixed success criteria in Sabotage mission.
Fixed display corruption on 5600 XT graphics card with Glow enabled.
Fixed several causes of game freezes and UI crashes.
Fixed several causes of crashes.


Igen a privát béta. Az annyit jelent, hogy feltettek valamit saját maguknak, vagy egy szűk körnek. Amiben mi nem vagyunk benne!!!
Lehet, hogy az is csak emiatt a frissítés miatt volt. Ami miatt el sem vagyok hajlandó indítani a játékot.
RJoco
#4596
Ott lejjebb van valami a bétáról is. Úgy 5 nappal ezelőttről.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4595
Érzek egy kis bizsergést a 4.0 béta körül!
Ezek a zöld nájtli dolgok akkor szoktak előkerülni, amikor valamit "feltöltenek" a gőzre. És azon belül is inkább a köz szférákba. (Anélkül értendő, hogy tudnám, pontosan mire valók!)
De már a privát béta is kecsegtető, mert akkor már van valamijük a kezükben, ami szintén közkézre van adva, csak nem a mi szintünkön.
#4594
Nem eszik olyan forrót a kását! Valamennyien mindig beköltöznek a lakómodulokba, csak aztán meg is áll a létszám növekedés! De gondolom mire olvasod, már rájöttél te is. De ettől még lehet úgy, hogy mégiscsak belakják. A logikai nézetben a gazdasági igazgató rendelt kaját és gyógyszert a lakóknak? Mert az sokat elárul(na) a szándékairól!

Ribörszben találták fel ezt a ficsőrt, hogy a felszíni elemek között lehet váltogatni célzás tekintetében! Me, rossz dolog. Ugyan ebben nem, de a ribörszben sokat használtam, amikor foglaltam. Ott is voltak utálatos lövegek! <#wink>
RJoco
#4593
Úgy néz ki, hogy a lakóállomás mégiscsak működni fog.
Mondjuk ezt már a múltkor is leegyszerűsítve írtam, mert a hajó legénységgel való feltöltéséhez hajó karbantartó vagy gyártó modul kell.
Mivel nekem csak a gyártó modulok vannak meg, így a lakóövezetek és raktárak mellé ezek kerültek.
Az Argon lakóövezet el is készült, már 10-en lakják is.
A gyártó modulok majd valamikor épülnek.

A múltkori probléma miatti idegeskedés sajnos nem oldódott meg egy visszatöltéssel. Így szétszedtem a flottát és átvittem a hajókat egyenként.
Ezt követően megint összeraktam a flottát és a következő rendszerbe már normális útvonalon tudtak átmenni.
Azért így 270 óra játék után rájöttem, hogy tök hülyeség az állomáshoz közel menni és onnan levadászni a csörgőkre veszélyes L-es tornyokat, a hajómat meg kitéve az M-es tornyok bántalmazásainak, mikor van egy sokkal egyszerűbb megoldás.
A kijelölt állomáson két billentyű segítségével lehet váltogatni a felszíni objektumok között.
Így 5-6 km-ről ki tudom választani az L-es tornyokat és a lőtávjukon kívülről kényelmesen le tudom szedni őket.
Ha esetleg közel tévedne az egyik, akkor sincs nagy veszélyben és van ideje visszavonulni.
Jópár állomást leszedtem és 3 Split rendszerből eltakarítottam a védelmi pontjukat, illetve nagy hajóik sincsenek ott. M-eseket és kisebbeket küldözgetnek, de a csörgők megeszik őket reggelire.

Most már csak a Split flottát kell legyártanom.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4592
Akkor maradjunk még egy kicsit kívül a témán.
Az a barátom, akitől kaptam, az szociopata. Természetesen nem, de egyedi törvények szerint él. Már-már az elmebetegség határát súrolja. Ő nem multizik, mert: "Szeretné a saját tempójában felfedezni és kiélvezni a játékot" Ha mégis multizik, akkor neki mindent "jóvá kell hagynia a játékban!" Szóval nem egyszerű.
Nekem meg pont a multi része tetszene, hogy ne egyedül kelljen farmolnom és az ápgrédelt ellenséggel is megnyugtatóbb ketten harcba szállni!
Egy jó páros, vagy csapat csodákat tudna kihozni ebből a játékból.
Szóval nekem is tetszik, mert ha nem akkor nem tudom mivel magyarázni a három nap alatt 35 órát. Abszolút vállalható formában van. Ki merem jelenteni, hogy vetekszik az X4-el! <#wink>
RJoco
#4591
Lehet, hogy unalmas lenne, én azért kipróbálnám.
Egyelőre a célok elérése opció erősebb késztetésű, mint a bugok miatti abbahagyás.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4590
OFF
A cimborám meglepett a Satisfactory-val:
"Neked ez a játék kell!!!"
"Jó'van! Vedd meg, csak ne nyaggass!"


Az ilyen barátot meg kell becsülni!
A Satisfactory egy nagyon jó, élvezetes játék. Sajnos a multi nagyon nem sikerült nekik. Hárman vettük meg. Én már korábban még virágboltival sok órát toltam offline, várva a steames megjelenésre. (epic-en elvi okokból nem költünk fillért sem, csak lenyúljuk az ingyen gámákat:) ) A két cimbi kifejezetten a multi miatt vette meg. Elég szürreális dolgok történtek mikor hárman összekapcsolódtunk:D Olyan sokkot kaptak, hogy azóta szinte el sem indítják:D Szólóban viszont zseniális és még EA! Lesz még hozzá sok tartalom. Ezzel nem a kefét fogod rágni, mint azzal a hulladék X4-el.
ON

"Azt mondani, hogy nem érdekel a magántitokhoz való jog, mert neked nincs titkolnivalód, ugyanolyan, mintha azt mondanád, hogy nem érdekel a szólásszabadság, mert nincs mondanivalód." Edward Snowden

#4589
Pont azért játszol vele, hogy ezeket az összefüggéseket kibogozd. Magamból kiindulva. "Unalmas lenne", ha minden flottul menne!<#wink>
Felszereltem egy Mirandát (Mod) úgy, ahogy soha nem tenném. A mod lehetőséget ad rá, hogy a fő ágyúit lecseréljük a behemót ágyúira. Plazma lövegeket raktam rá és flakkokat. Aztán elküldtem egymagában, hogy amit a Szabad családok hajógyár épít a kalózoknak csörgőket, kapja el. Volt mnár korábban ilyen kísérletem, egy másik módosított csodával, de az elvérzett! Ez viszont 15 kilométerről (mindig úgy táncikál, hogy az ellenséges hajó 10 km-nél közelebb ne kerülhessen) szép akkurátusan leszedegeti őket. Ha valamelyik mégis közelebb kerül, akkor jönnek a lövegek. A legtöbb eksön úgy zajlik, hogy találatot se kap! Nagyon hatékony.
Úgy játszottam le öt-hat órát, hogy egy hajót sem foglaltam el. Viszont a fókuszvesztésem működik visszafelé is. Eddig az volt, hogy ha elvesztettem, kimentem egy űrsétára, (Lemostam az szélvédőt, políroztam a festést. stb) és visszajött. Most meg az volt, hogy unatkoztam, kimentem hegesztgetni és elbarmolódott. De a következő sétánál visszajött.

A cimborám meglepett a Statisfactory-val:
"Neked ez a játék kell!!!"
"Jó'van! Vedd meg, csak ne nyaggass!"
Sokkal szórakoztatóbb mint amilyennek a jücsübök alapján látszik. Legalábbis én pozitívan csalódtam benne! Jópofa ötletek vannak benne. Szép, amennyire ez lehet és hatalmas területet készítettek neki, ami egybefüggő, de mivel nem procgen nem lehet eltévedni benne. Nem lesz az, hogy reménytelenül sírdogálunk egy kőrakás tetején, hogy nem találunk haza. (Az iránytű ellenére) Szóval nekem bejött.
Imitt amott előjön a korai hozzáférés, de nem vészes. Az X4 re hamarabb rá lehetne fogni, hogy "Korai!"
RJoco
#4588
Nem értem, hogy miért játszom még ezzel a tetű játékkal.
Kiadom a parancsot, hogy menjen a flotta 1 rendszerrel odébb.
Jelöli is szép kék csíkkal, hogy merre kell mennie.
A gyökér mégis teljesen az ellenkező irányba megy, mely átvezet legalább 2 Xenon rendszeren.
Gondoltam, ha már úgyis bementek, akkor pusztítsanak állomást és utánuk mentem.
Az állomáshoz érve láttam, hogy egy csörgő kinyúva hever az állomás közvetlen közelében...
Azért az állomást elpusztítottam, majd kivontam a csapatot a szektorból.
És az istennek nem tudtam rávenni őket, hogy arra menjenek, amerre akarom és kell, hogy menjenek. Úgyhogy kiléptem.
Kérdéses, hogy akarom e én ezt a nyűgöt.
A Xenon olyan szépen elburjánzott, hogy a Spliteknek szállítandó flottát legalább két Xenon rendszeren kell keresztülvinnem.
De, ha azok is ilyen jól navigálnak, akkor legalább 3 Xenon rendszeren kell átmenniük.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4587
Óvatosan azzal a takarítással! Kicsit jobban belelendülsz, vagy felborítod az egyensúlyt és el is búcsúzhatsz a Xenonoktól. És akkor hiányozni fognak! Hidd el! Nálam ez történt!
Összesen 3 szektorban vannak pirosak. Abból az egyik tetszhalott. Hiába "nyitottam nekik kaput" eszük ágában sincs kijönni a fészkükből. És van kettő a térkép bal felső szélén, ahol viszont terjeszkednének, de egy jól képzett meglehetősen nagy flotta (Több rajból áll. Rombolók, hordozók, vadászok vegyesen.) kordában tartja őket. 99%-os hatásfokkal. Egy-két vadász, vagy bányászhajó jut rajtuk keresztül. Amelyiknek konkrét célja van egy másik szektorban és idejében utazó sebességre gyorsít, és a csillagok-bolygók is együtt állnak, annak van esélye, de aki csak egy pillanatra is elmélázik, uram bocsá' lead egy lövést, annak vége van mint a botnak.
Nemrég eszembe jutott, hogy esetleg feloldom a zárat és szabadon engedem őket, de egyelőre jó helyen vannak.

Az engem is zavar, hogy ha az egyik hajógyártó modulban beállítok valamit, az a többire is érvényes lesz. Talán egyszer megérjük, hogy individuális lesz a rendszer.

1000 nekem sincs. 952,6 van csak! <#wink>
Viku köztünk lenne, már 2000 körül járna, De inkább felette!

Bizony azoknak a hajóknak a leszállítása elég nagy érvágás. A talicskázás utána már inkább csak macera. Persze ez is attól függ, hogy a sajátodat talicskázod, vagy ne adj isten abba is invesztálnod kell!
RJoco
#4586
Én ilyennel még nem foglalkozom.
Nincs is benne még 1000 órám.

Éppen, hogy csak tegnap vittem el a csörgőflottát egy karikára.
Kicsit nem figyeltem, illetve nem tudtam parancsot osztani, aztán az egyik el is hullott. Lelőtte két K.
A 9 elintézte őket gond nélkül.
Utána kitakarítottam a rendszerből a Xenon állomásokat is.
Most már visszafoglalhatja Ianama Zura-t a Teladi.

Mivel az XL Mk3 Thruster 140 milla, ezért megengedtem a nagy HQ-nak, hogy idegenek is gyárthatnak hajót.
Sajnálatos mód nem lehet méretre, illetve modulra korlátozni az engedélyeket, így L és XL hajókat is gyártattak. Utóbbiak nagyon elvitték a HP-t. Ahogy én néztem, közel nem hoztak be annyit több HP-ből, mint, ha csak S/M hajókat gyárt a másik HQ. És 150%-ra feltoltam a csúszkát.
Valamint van már vagy 15 HP modulom.

Nem egyszerű összeszedni a megrendelt flottát, amit amúgy is bukok.
Emellett nem igazán értem és annyira nem is örülök, hogy még talicskázós küldi is lesz a sztoriban. Azért kíváncsian várom.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4585
én úgy vagyok hogy csak várok és kész.
#4584
Nyilván. De itt az a kérdés, hogy ha "gyárilag" 21-re volt ígérve, akkor miért módosították 20-ra?

1; Marketing szempontból előnyösebb egy kicsit lódítani és majd úgyis átcsúszik 21-re. Zákson! (Ez számomra teljesen egyértelmű!)
2; Esetleg tényleg van valóságalapja. (kizárt)

De minek az egész? Hogy felcsigázzanak. Nem okoztak még elég csalódást? (még ha némileg be is hozták a lemaradásukat...) Én egyszerű ember vagyok. Nekem ezek a praktikák, annyira nem hiányoznak!
#4583
mindig variálnak valamit.
#4582
Ez is furcsa:

about a month ago · 27 August 2020 – 09:45:05 UTC
Change #U:18198124
Changed Store Release Date – Q1 2021 › Q4 2020

Ez a következő DLC-nek a "történelme" a sztím információs oldalán. Amiből azt lehet kiolvasni, hogy eredetileg 21-re tervezték a megjelenését, de kb egy hónapja áttették 20-ra. Remélem, hogy ez nem csak valami huncutság!
Ugyan nehezen hihető. Főleg annak tekintetében, hogy esetleg októberben nem kezdődik el a bétája!
#4581
Talán nem rontom, el nagyon a játékélményedet, de lesz majd olyan rész, hogy
Le kell szállítani ennyi és annyi ilyen meg olyan terméket. Annak a számadataira lennék kíváncsi. Mert amikor én nekifogtam, akkor azok a mennyiségek horribilisek voltak! És tudom hogy nagyot faragtak rajta, mert egyszer csak én már végeztem is azzal a feladattal, holott csak elindítottam a játékot! Tényleg nem akarom tovább feszíteni a húrt... Már így is sokat járt a szám!
RJoco
#4580
A paranidnál ugyanitt. Le kell szállítanom a flottát.
De először a split történettel akarok tovább menni.
A gyártás nem tűnik nehéznek, csak egy-két modul drága. Illetve a hajók nyersanyagigénye még kérdéses.
Kell 2 Monitor.
5 Rattlesnake nem gond, magamnak gyártottam már 10-et. Még nem volt időm csatarendbe állítani őket.
És csak Mk1 Thruster van rajtuk. Viszont a HP-t rendesen elvitte a gyártás.
Kell még 8 Dragon Raider, ami szintén nem gond.
A Flak a kérdés, hogy hol találom meg.
Úgyhogy L és XL Mk3 Thruster-eket kell vennem, az biztos.
A lóvé talán meg is van rá, a GE HQ-n megengedtem, hogy gyártsanak S/M hajókat az NPC-k, 150%-os áron. Tele volt a gyártósor folyamatosan, hamar el is fogyott a HP. Úgy látszik, ez a gyenge láncszem a hajógyártásnál. Viszont több, mint 100M bejött, míg tettem-vettem(foglaltam), kb. fél óra alatt.

Milyen számszaki rész érdekel, hogy tudjam, mire vagy kíváncsi, mire figyeljek?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4579
A paranid történetben hol tartasz? Ugyanitt? Vagy azzal már végeztél?
Ha jól rémlik az a szál könnyebben teljesíthető, egészében.
Majd tájékoztass légyszives a split küldetésekről, mert én még másképp csináltam. Akkor módosítottak rajta és nem tudom pontosan mi lett a feladat számszaki része. Azóta is fúrja az oldalam, de a béta fórumon nem kaptam rá értelmes választ. (Érthetetlen)
RJoco
#4578
Nem tudom, hogy ma mi volt, de rendesen szórta a játék az SCA hajókat. Nem győztem őket foglalni.

Gondoltam, hogy lassan meg kellene csinálnom a Split vonalat. Legalábbis leszállítanom a hajókat.
Aztán sajnálattal tudatosult bennem, hogy a hajtóművek tervei egy kisebb vagyon. És, hogy nem lehet SPL M Flak tornyot venni. De lehet, hogy nem a ZYA-nál, hanem az FRF-nél kellene keresnem.

Valami oknál fogva a ZYA állomásokra is tudok már teleportálni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#4577
Én úgy vagyok vele, ha valamiért fizetek, akkor el is várok dolgokat.
De bizonyos dolgokért nem szoktam fizetni. A mikrotranzakciós vackokat kifejezetten rühellem.
Ilyen szempontból azért a WoW és az EVE is jó volt.
Komoly csíterekkel nem találkoztam egyikben sem. Az, hogy valaki scriptek segítségével több acc-ot irányít egyszerre meg hát.... Nem sok ilyen van.
Ellenben az olyan ingyenesek, mint GTAO, Metin2, stb, tele vannak csalókkal. Előbbinél megvetted a játékot nem olcsón, de az online részét szétbarmolják. RDR2O szintén ez. RS egyszerűen nem foglalkozik eléggé velük.
Ma már sokkal óvatosabban vásárolok játékot, mint korábban. Bár a késztetés sokszor nagyon nagy, de igyekszem megállni. Mikor játszanék velük? Az X4-be legalább 800 órát még bele kell tolnom. Ott a Heat és a Jedi is, amit végig szeretnék játszani. És november 19-én jön a PS5. Nem egy szoba dekorációért adtam ki 500 eurót. Nem is tudom, hogy kell-e. Bár az új RTX sorozathoz esélyt sem adtak, így a gépfejlesztés várat magára.
Nagyon kevés játékot játszottam rendesen végig. Általában belekezdek, valameddig eljutok, majd jön egy nagyobb szünet és utána már nem olyan visszatérni. Talán ezért is szeretem a Never Ending játékokat. És ezért is van bennük több száz órám.

A jelenlegi helyzet két dologról szól. A pénzről és az emberek megneveléséről.
Majd akkor lesz vége, ha mindenki eléggé engedelmes már és egyeseknek elég pénzük lett.
Ez az én véleményem. Így jövőre szintén nem tervezek semmi nagyszabású kirándulást. Sem bulit. Csalódás ezzel nem érhet.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#4576
Akkor ez tisztázódott. Meg is esküdtem volna, hogy számít a drónok száma és a specialistáké. Lassan megtanulunk játszani ezzel a játékkal.

Igen a foglalásnál van olyan helyzet, hogy sajnálom rá még a leggyengébb veteránt is és olyankor visszarendelek mindenkit és a kísérőhajóról küldök át egy zöldfülűt.

Annyira idegen tőlem ez a fizetösdi. Ugyanakkor meg, nem is egyszer előfordult, hogy előre kifizettem a szezonbérletet is! Mint itt is. De erről is le fogok szokni.
Most határvidékezek (3) Amit szó szerint abbahagytam egy "UNALMAS" felkiáltással, az most próbálja bennem a lelket tartani.
Érdekesen fordul a világ. Ugyanezt eljátszottam a Fallout 4-el is. Az nem annyira unalmas, mint inkább "Nem az igazi!" Mégis sikerült harmadszor is végigjátszanom, amiben jócskán segített a magyar fordítás!!! Meg az, hogy minőségi problémákkal küzd minden minden fronton.
Szóval ezek a dolgok, amiket már leminősítettünk, egyszer csak értékessé válnak. Tipikus esete a "Vakok között, a félszemű a király!"-nak. Vajon mi lesz a vége? És mikor?

Hogy ellenpéldát is mondjak: Az kisebb fajta csodának számít, hogy a zenvídia szép nagyot lépett előre és még pénzt se kérnek érte. Mármint plusz pénzt. Én már néhányszor leírtam különböző fórumokon, hogy számomra ez a fejlődés! Erre lehet azt mondani, hogy na léptünk egyet. Ha nagyobb teljesítményt nagyobb befektetéssel érünk el, akkor abban semmi fejlődés nincs, csak épp rabszolgává válunk!

Valaki ebben a nagy felvásárlási lázban is felvilágosíthatna. Azt még úgy ahogy el tudom osztani szorozni, hogy egy játékfejlesztő céget (Cégcsoportot) egyszer csak felvásárolnak, mert most ezt lehetővé teszi a világon mindenütt jelen lévő helyzet. Bár ezek a cégek azok, amik pont ugyanúgy dolgozhatnának otthonról, mint ahogy eddig is tették, csak kell egy jó közvetítő közeg. Tehát annyira nem indokolt.
Nade! A TSMC-nek ugyan mi baja lenne? Szinte el sem tudok képzelni jobb vállalkozást, mint hogy a vezető bércsipgyártója legyek az egész világnak. És tessék!

Jó lenne már tudni, hogy most akkor VALÓJÁBAN mi történik körülöttünk. Ebből a pszihotesztből (Orwell - Világok háborúja (Nyihahaha)) kicsit már kezd elegem lenni. És van még egy probléma vele. Ha majd egyszer azt mondják, hogy vége, akkor az emberek azt mennyire higgadtan élik meg, vagy épp higgadtabban-e, mint a megjelenését? Tartok tőle, hogy nagyobb felfordulás lesz, mint év elején!
Tettünk már téteket, hogy meddig fog tartani? Én a kerek egy évre szavazok. Kb tavasz.