4498
  • Prof William
    #2974
    Ifjú koromban (35 vagyok) én is mindent lewarezoltam amit csak lehetett. Kb ott kezdtek változni a dolgok amikor Ps3-at vettem. Akkor még nem volt rá törés úgyhogy ami tetszett azt megvettem.

    Aztán ahogy munkám lett egyrészt már nem tűntek olyan drágának akár az új játékok se, valamint sokkal kevesebb időm lett, ezért már csak néha-néha játszottam azzal ami igazán érdekelt.

    A steamon néha fillérekért be lehet szerezni régebbi klasszikusokat és ha valami újabb... akkor néha-néha (pár havonta) nem olyan nagy pénz az a 10-15 forint, hogy játszhassak azzal játékkal ami igazán elnyerte a tetszésem.
    Utoljára szerkesztette: Prof William, 2018.09.08. 23:12:45
  • kuktabuk
    #2973
    A duma az szép csak az a baj vele hogy kicsikét hamis.
  • grebber
    #2972
    Nincs statisztika mivel ez soha nem fogják kimutatni semmivel...
    Én 3 évvez ezelőttig atom warezos voltam minden szart leszedtem és amit tudtam egyből végigjátszottam. (Bár ez inkább csak a sulis időkben volt valószerű mert ott nem kellett csinálni semmit leszartam a tanulást csak a gépezés. Ment.. Most meg szimplán látom mi a tökömnek warezoljak bármit is ha van hogy 3/4 év után megkapom fillérekért (/ingyen ha teszek érte) eredetiben bundlekban... Semmi értelme a wareznak számomra. Nem véletlen hagytam fel vele már 3 éve...
    Kedvenc sorozatom a Metro amikor nézem az Exodus videót bizsergek mert már tolnám...mégse fogom warezolni ,majd jó lesz az 2 év múlva is eredetibe kösziért.
    És hidd el sokkal több olyan atomwarezos van aki egy fillért se ad ki mint a te fajtád aki valamit azért veszel..
    Szintén többen vannak azok akik sosem vesznek semmit 0day inkább pár hónappal később 50%-os offba...


    Ez a statisztika dolog meg akkor lenne jó ,ha meg mernék azt lépni hogy dokumentálva lenne hogy az első x hónapba 60$-ért ennyi db ment el steam-en..... Majd kapott 30% offot abban az időszakban mennyi ment el és stb....elég szókimondó lenne ez a statisztika milyen áron fogy több..
  • Snexi
    #2971
    Miért olyan elképzelhetetlen gondolat ez és miért leszel ettől ideges? Gondolom jobban esik úgy warezolni, hogy azt gondolod, hogy ezzel nem ártasz a fejlesztőknek. Igenis volt olyan cím amit megvettem mert hetekig nem volt feltörve, például a gta-k és legutóbb a denuvós mass effect (bár azt mint utólag kiderült nagyon hamar feltörték). Ne mondd már, hogy egy gta-t nem vesznek meg sokszászezerrel többen abból kifolyólag ,hogy nincsen belőle tört verzió (és abban a pillanatban kétséges, hogy lesz e egyáltalán a közeljövőben). Nyilván egy szarabb játéknál ez kevésbé igaz, de biztos, hogy még így is kimutaható statisztikailag a különbség.
  • grebber
    #2970
    Jézus isten. Mi a tetvestől dobná meg? Warezoltál te egyáltalán vagy csak beszélsz az éterbe mert olyan kedved van.

    Warezos = soha nem vesz semmit nagyvonalakban ha egy védelem nincs feltörve hetekig szerinted mennyire érdekli a warezost aki pl a splinti 3-at évekig várta (csak hogy egy hosszabbat mondjak)?

    A nemvásárlok soha emberekre nincs hatással a védelem. De ezt látszólag agyilag kevesen tudják feldolgozni,mert a sok nagyarc cég azt hiszi mindenki egyből akarja tolni a szarjaikat.
    Utoljára szerkesztette: grebber, 2018.09.08. 18:57:31
  • Snexi
    #2969
    ezt miből gondolod? ha egy sikeres címből akárcsak hetekig nincs feltörve akkor szerintem az nagyon megdobja az eladásokat.
  • NEOreg3
    #2968
    WRC.7.Update.v1.4-CODEX
  • trabantos82
    #2967
    Jaja, inkább 30 lesz az sajnos szerintem is.. :(
    Az igaz lehet, hogy a VATS rendszert teljesen kiveszik a játékból? Mert nekem hiányozni fog nem is kicsit.
  • NEOreg3
    #2966
    60 fps ps4-en? jó lesz az 30-nak is
  • trabantos82
    #2965
    Egyetértek.

    Kicsit off téma, de a Fallout 76-ot mire vegyem majd meg szerintetek? PC vagy PS4?
    PS4-en gyanítom, hogy nem fogja tartani a 60fps-t még Pro gépen sem.




    Utoljára szerkesztette: trabantos82, 2018.09.08. 15:38:47
  • ntex
    #2964
  • kuktabuk
    #2963
    Ezt jol megmontad.
  • grebber
    #2962
    Mert gondolom ezeknek van annyi agyuk ,hogy tudják eladásnak lófaszt se számít a warez...
  • trabantos82
    #2961
    Kint van az NBA 2K19 és továbbra is denuvo mentes. Azt amúgy lehet tudni, hogy a 2K játékokon miért nincs denuvo? Mafia 3-on se volt.
  • NEOreg3
    #2960
    Middle.Earth.Shadow.of.War.Definitive.Edition-CODEX
  • Rayden02
    #2959
    Eltávolították a Denuvot
    • Replaced Denuvo anti-tamper with Steam DRM

    Utoljára szerkesztette: Rayden02, 2018.09.04. 22:00:09
  • Rayden02
    #2958
    ezt mar baldman torte, viszont ez tartalmazza a legujabb javitast!
  • ntex
    #2957
    Ezen is Denuvo volt? Nem semmi... Az egész TS széria egy hatalmas lehúzás. Adnak egy 5-6 vonalat tartalmazó alapjátékot, meg kiadnak mindegyik részéhez több száz eurónyi DLC-t.
  • NEOreg3
    #2956
    Train.Sim.World-CODEX
  • darkstreet89
    #2955
    NFO: As the developers themselves engage in oolong, the exe pushed to the steam version does not perform D encryption, so everyone knows. .

    Azért sikerült feltörni csak.
  • darkstreet89
    #2954
    NARUTO.TO.BORUTO.SHINOBI.STRIKER.Deluxe.Edition.Cracked-3DM
  • Ironman2
    #2953
    Ez a Theme Hospital utódja,és úgy tudom ugyanazok fejlesztették akik az eredetit.Akkor hatalmas siker volt a játék,most nemtudom hányan rajonganak érte.Steamen meg lehet nézni az eladásokat belőle.
  • darkstreet89
    #2952
    SKIDROW-tól nem kell várni semmi olyan Denuvós törést, ami nem Unity Engines. CODEX lelkesedése is eddig tartott, sőt 4.9 nem is jött tőle, ahogy CPY-től se, aki mellesleg hónapok óta nem is aktív. Így valószínűleg mindegyik játék úgy fog járni mint a Monster Hunter, 1x majd valaki feltöri.
  • scomcomputers
    #2951
    Ekkora szart játszik ezzel valaki....
    Majd ha jönnek a nagy címek majd meglátom akkor mit alakítanak,addig próbálkozzanak...
  • Rayden02
    #2950
    Unitys unprotected-es dll file-al!
    Ezt már a Skidrow többször is eljátszotta!
  • Ironman2
    #2949
    Sőt! Mégcsak holnap érhető el steamen! -1 napi törés!
  • Ironman2
    #2948
    Two.Point.Hospital-SKIDROW

    Az szép! Első nap feltörték,és Denuvos!
  • trabantos82
    #2947
    Kicsit Off téma, de most vittem végig PS4-en a 2018-as God of War-t és engem valamiért nem fogott meg, pedig a régi részeket nagyon bírtam. Az szinte biztos, hogy nem fogom többet újra játszani és szerintem ez az egyik legnagyobb baj a mai játékokkal úgy általában, hogy a legtöbb afféle interaktív film ahelyett, hogy a játékélményre mennének. Én mondjuk egy 22 éves Duke Nukem 3D-vel jobbat eljátszok mint az ilyen mai csilli-villi játékokkal, mert ott legalább még a játékélmény számított, nem pedig az, hogy mennyire jók az átvezetők és a párbeszédek minősége..
  • trabantos82
    #2946
    Kíváncsi leszek ha beindul az őszi játék dömping vajon előállnak egy új denuvo verzióval vagy a jelenlegi is jól teszi még a dolgát, bár Voksi által már az is törve lett, de mivel a többi csapat nem igazán erőlteti magát különösebben így szerintem kitarthat még jövőre is a jelenlegi...
  • Jim Morrison
    #2945
    he

    sikerrel jártak :(

    // régi kommenteket nézem át, hogy miket törtek mostanában...^^
  • Rayden02
    #2944
    Conan.Exiles-CODEX
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Notes: The game is updated to the latest version (Revision # 104617)
  • Orbancapitan
    #2943
    Szerintem abból dolgoztak amit még voksi tört pl az injustice 2 esetében.
  • Rayden02
    #2942
    Igen ám ,de azóta frissült mindkettő augusztusban!
    Kerülhetett rájuk új verzió a donovoból!
  • TomStorm
    #2941
    Yess!
  • zsozso29
    #2940
    bőőő fél év, a másik egy és fél év nem rossz
  • Rayden02
    #2939
    Injustice.2.Legendary.Edition-CODEX
    nem semmi :D
  • NEOreg3
    #2938
    Dead.Rising.4-CODEX
  • trabantos82
    #2937
    Húú, ezeket még Sega Dreamcast-en vittem végig, természetesen nem eredetiben, mert már akkor is nagy kalóz voltam..
    Amúgy úgy tudom ez a Sega egyik legsikeresebb játéka, ami azért is furcsa mert eléggé rétegjáték. És hamarosan jön a 3. része! Ezzel a HD kiadással is már azt promózzák.
  • Rayden02
    #2936
    DRAGON.QUEST.HEROES.II-CODEX
  • NEOreg3
    #2935
    Total.War.WARHAMMER.II.The.Queen.and.The.Crone-CODEX