The Expanse (TV)

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#225
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.

#224
Srácok!
Ismeri valaki ennek a sorozatnak a fordítóit?
Üzenem nekik, hogy azt a tiszteletet, amit éreztem az önként vállalt munkájuk kapcsán eljátszották.
Röhej már, ami ezzel történik. Engem nem zavar, mert kiszótárazom, és megértem, de így kicseszni a rajongókkal szégyen gyalázat!!<#boxer>

#223
Jogos, az biztos, hogy hirtelenjében a Rocinante volt az, amire figyelni kellett, de a Roci is a teherhajóról indult mint leszakadt áru, a csapatszállító-konténerek is, lehet elgondolkodtam volna, hogy nem árt a teherhajót is megsorozni, nehogy legyen még valami aduász a zsebükben, de egyébként logikus, hogy a szituban egy gunship jelenti a komolyabb veszélyt.
#222
Szerintem pont a Roci miatt nem foglalkoztak a teherhajóval. A teherhajó fegyvertelen, veszélyt rájuk nem jelentett, míg a Roci az egyik legmodernebb marsi naszád. Biztos úgy voltak vele, hogy majd a Roci után végeznek a teherhajóval. Aztán nem jött be.

#221
Nekem bejött a csata az állomásnál, elég látványos volt, illetve meg is lehet magyarázni, hogy miért lett belőle közelharc. De van pár dolog amit nem értek, az egyik, hogy nem lett nekik gyanús, hogy egy teherhajó közelít feléjük gyanúsan közeli pályán? Ha lenne egy titkos bázisom eléggé húznám a szemöldökömet egy ilyen szituban, bár a lopakodó hamar megjelent, úgyhogy lehet ők is készültek rá, hogy valami nem oké.

Viszont, amíg a Roci az állomásnál bujkált addig a lopakodó miért nem lőtte szét a teherhajót? Lett volna rá bőven lehetősége, ha rakétákat nem is használnak (pedig használhattak volna) és a railgunt is a Roci felé irányítják PDC-vel akkor is le tudták volna szedni, azért bőven "látótávolságon" belül voltak. A másik, hogy a csata után elég egyértelmű volt, hogy a támadók a Tychoról jöttek, gondolom az állomás csak leadott valami vészjelzést a támadásról, Maoék cégének pedig tuti van érzékelőhálózata, amivel végig tudták nézni, hogy a teherhajó és a Rocinante visszamegy a Tychora (high-tech lopakodóhajók és titkos űrbázisok mellé dukál, hogy legyen valami megfigyelőhálózat is, ha más nem a UN-en keresztül, ha már Errinwrightal pajtások). Ergo egyértelmű, hogy Fred Johnson és az OPA álltak a támadás mögött, még-sincs még csak meg sem említve a részükről. Legalább is eddig, remélem később majd beszélnek majd róla, hogy tudják kik voltak.
#220
na a 2.03 megint csak jó rész volt, most már Holden is kezd megvillanni néha. 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#219
A mostani részben is Alex nyúzza a szimulátort, és próbálja minél jobban megoldani a közelharcot.
Amikor nekikezdtek az egésznek és dolgoztak a taktikán egyértelművé vált hogy nyílt ütközetben nem tudnak győzni.
A torpedókat ki tudták kerülni úgy hogy a másik hajó mögött repültek, majd mindent kikapcsolva sodródtak, így a lopakodó nem tudta azonosítani őket. Kellően közel kellett kerülni, hogy a torpedókat ne tudják használni ellenük, de még ott volt a railgun, aminek egy lövése is taccsra tette őket a szimulációnál. Azt meg az állomás körül bújócskázva tudták elkerülni. Így is óriási mázlijuk volt, hogy a gatling ágyúik előbb okoztak végzetes sérülést az ellenfélnek, mint az nekik.
Szerintem hiba nélkül oldották meg a filmesek ezt a szitut is.

#218
Három nap alatt megvolt.

#217
A könyv-sorozatot egyébként én is csak ajánlani tudom mindenkinek. Olvastatja magát és ha nem vigyázz, könnyedén magával tudja ragadni az embert. Mindenesetre én a TV sorozat és a könyv világát próbálom külön kezelni, hisz egyszerűen nem suvasztható be egy ugyanazon univerzumba a kettő. Ettől függetlenül mindkettőt élvezem és várom a folytatást.
#216
"*Az űrharc majdnem jó volt. Majdnem, mert én vakartam a fejem, mikor a két hajó egymástól kb. 50 méterre lőtte egymást... Középkori vitorlás hajók színvonala, Star Trekben és Star Warsban bevett szokás, de bakker, eddig én azért voltam oda a sorozatért, és azért néztem manga-szemekkel az űrharcokat, mert végre egy hard sci-fi megközelítést láttam. Erre most ez... "

Én ezt betudtam annak, hogy a csellel képesek voltak közel kerülni az űrállomáshoz és így magához a lopakodó űrhajóhoz. Könnyedén eltudom képzelni, hogy úgy kalkuláltak, sokkal nagyobb esélyük van ha meglepik a hajó legénységét, valamint ha inkább "közel" harcba bocsátkoznak. Részben a Paxton által már leírt dolgok miatt (torpedók limitált használhatósága és a Donnager esete), részben az űrállomás, mint fedezék használatából adódóan. Alex remekül manőverezett és szépen kihasználta az állomás gyűrűje által nyújtott védelmet. Nyílt terepen lehet más eredménnyel záródott volna az összecsapás.

Másrészt a Rocinante fő feladata a csapatszállító modulok és a megtévesztést szolgáló szállítóhajó megvédése volt, ami bizonyára sokkal könnyeben és hatékonyabban kivitelezhető ha közel vannak a tűzvonalhoz.

Javíts ki ha tévedek, de úgy vélem, hogy ezen pontok összesítésével, legalább egy bizonyos fokig logikusnak tűnik az alkotók által kivitelezett megoldás.
Ainz
#215
Mennyi idő alatt olvastad ki az első kettőt ?
#214
Köszi.
Elkezdtem a harmadik kötetet.
Valóban szintet lép a történet. <#vigyor0>

cylonflatus
#213
Csak így tovább! 😊 Szerintem az első könyv (főleg az első évad) éppen csak a táblára helyezi a játékosokat, a második könyv pedig teret ad nekik, a politikus, összeesküvős vonal ad egy új dimenziót a sztorinak, nagyban látjuk azt, amit addig csak Holden és a crew szemszögéből ismertünk meg - és a végén pedig
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
szépen lezárja a Mao-Errinwright történetet (bár Mao részről lesznek még utózöngék...😊
Igazán csak a második könyv után csap a lecsóba a történet, szerintem. Ezzel még véletlenül sem azt akarom mondani, hogy izgalmasabb, tartalmasabb, vagy szórakoztatóbb a többi az első kettőhöz, csak lép egy szintet. Szóval ne hagyd abba 😊

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

#212
Kiolvastam a második kötetet is. Helyükre kerültek a dolgok. <#vigyor0>

A sorozat ettől függetlenül is lenyűgöző. Jó volt úgy olvasni a könyveket, hogy már láttam az első évadot.
A technológiák, űrhajó belsők, a világűrben keringő állomások, holdakon, aszteroidákon lévő bázisok monumentalitását elképzelni
így sokkal de sokkal élvezetesebb volt. És mivel csak párszáz év távlatában történnek a dolgok és a saját civilizációnk egy lehetséges jövőképe formálódik, sokkal könnyebb azonosulni vele, mint bármelyik másik űroperával. Ük-ük unokáink lehet hogy hasonló fejlődésen mennek majd keresztül, még ha a protomolekula nem is szerepel majd az életükben.

cylonflatus
#211
Még egy-két gondolat a UN védelmében: amit tudnak, az annyi, amennyit Fred a nyilvánosságra hozott. Az, hogy a Bush gyártotta a meghajtókat azokba a hajókba, erről konkrét bizonyítéka csak Avasaralának van (a ceruza-adattárolóba rejtett dokumentumok, ha még emlékszik valaki). De ő most játssza a hülyét, és óvatosan kavarja a dolgokat, hogy altassa Errinwrightékat, különben kinyírnák abban a pillanatban, ha megtudnák milyen bizonyítékokkal rendelkezik. Fred Johnsonnál van bizonyíték, de a Fred irányából jövő információt az összeesküvők tudják még kezelni (hamis adatokra való hivatkozás, etc). Nguyennek inkább később szánnak szerepet, és bár elképzelhető, hogy már az elejétől megkörnyékezték az Errinwright-Mao összeesküvők, nem hiszem, hogy tudná pl mi történik a Bushnál, vagy hogy egyáltalán ott rakják-e össze azokat a lopakodókat, és nem csak részegységeket gyártottak ott le (igazából ez a könyvből sem derül ki, legalábbis nem emlékszem).
Csak még egy-két gondolat: az UN vezetője egy gyenge kezű báb (valami Esteban), a valódi hatalom és befolyás Errinwright és Avasarala kezében van. A Mars talán szimpatikusabb, de mindenkit megnyugtatok: ott is megvannak a rohadékok, akik pénzért, hatalomért, vagy elvakult nacionalitásból bármire képesek, ott is vannak ugyanúgy összeesküvők, fanatikusok, akik szintén a protomolekulával játszanának istenesdit, stb. Inkább befejezem, akartam még valamit, de nem tudom kikerülni a spoilert. 😊

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

#210
Megnéztem én is az első és második részt, és azon kívül, hogy nagyon tetszett, a történet kezd emléleztetni a Dead Space-re...

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

cylonflatus
#209
Ezzel én is így voltam. Sőt, a Leviatán után még azzal a lendülettel elolvastam a többit 😊

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

#208
pedig vannak gyöngyszemek a modern scifi irodalomban. Üdv a fertőzöttek között 😊

ráadásul ez pont az a sorozat, ahol nagyon jó a szimbiózis a könyv és az adaptáció között. A sorozat mélyebbé válik a háttérinfok miatt, a könyv pedig színesebbé, mert jó a diszlet és a casting.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#207
Nem bírtam magammal, és kiolvastam a Leviatán ébredését. ( Nem tudtam letenni. )

Régóta nem olvastam SciFi irodalmat, sőt mást is alig. A vizuális kultúra részesévé váltam egy ideje. Filmek, sorozatok.

De ez most lenyűgözött.

#206
nem volt időm tegnap erre nézni, erre tessék, kimaradtam egy tök jó moralizálásból. 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#205
Hallás után nem nagyon fogom tudni pontosan megérteni. Itt meg sok olyan részlet van aminek az ismerete szükséges a teljes képhez.
Az angol felirat sokat segít, csak sok olyan szó, kifejezés van ami nem ugrik be azonnal, így a film nézése egy szaggatott folyamattá válik, amíg szótárazok közben, meg keresem a megfelelő kifejezést.

#204
Mázlista, az általam nézetek legalább 1 hét csúszásba vannak, vagy soha nem készülnek el. Volt olyan 8 részes BBC sorozat, amihez konkrétan több mint fél év alatt jött ki a felirat. Az első szezonhoz gyorsabban jött ki, de ugye szokásos, hogy a jobb fordító csapatok túlvállalják magukat és van egyszerre 8-10 sorozat amikért a fülüket rágják. Lassan mindkettőnknek meg kell tanulnia angolul hallás után megérteni a szöveget. 😊

#203
Nagyon nyögve készül ez a felirat.
Ennyire réteg műfaj lenne ez a sorozat?

A legtöbb általam nézett sorozatnál max 2 nap alatt elkészül a magyar fordítás.

Fura.

Ainz
#202
Kajak elkezdem a könyvet ahogy itt olvaslak titeket 😄
[NST]Cifu
#201
Ha Newportban a zárt dokkokban gyártanak le valamit, majd belerakják egy nagyobb teherszállító gyomrába, hogy majd a Csendes-óceán közepén engedik ki, akkor a kutya se tudja meg, hogy megépültek.

Itt ugyan ez történhetett pepitában...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#200
Gondolom a könyvekben ezek a részletek jobban ki vannak fejtve.

Ha Newportban legyártanának nyolc csúcstechnikájú fregattot, rombolót csak úgy a gyár tulajdonosi köre számára, akkor arról minden érintett tudna, nem is beszélve a külföldi kémekről.
A hivatalos beszállítóknál nagyon sok kormányügynök, katonai tanácsadó, ellenőr, ( TÜK tiszt ) stb dolgozik, valakinek szemet szúrna egy ilyen project. Ha ma a google térképein tisztán látjuk mi készül Newportban, akkor ez a jövőben sem lehet nehezebb feladat. <#vigyor0>

Nagyon kíváncsian várom, hogy kerülnek a helyükre ezek a dolgok.

[NST]Cifu
#199
Ahogy kinéz, hidegháború van a Mars és a Föld között. Mint ilyen, aligha lehet nagy nyíltság egy harci űrhajók gyártásával foglalkozó gyárban, vagyis ha nem jelentik le, akkor max. a kémek jelenthetik, hogy valami történt.

Csakhogy a lopakodó hajók mindenkinek meglepetések voltak, az ENSZ-nek úgy, mint a Mars-nak. Szóval ez még ennél is összetettebb lehet. A Marsiaknak nincs a jelek szerint kémük a BOS-on, az ENSZ-nek, vagy legalábbis a nagy közönségnek pedig nincs pontos rálátása, milyen technológiai szintre képes a BOS.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#198
Viszont azért egy baromi nagy nyakleves jár az UN belbiztonsági egységeknek, hogy nem követték alaposabban figyelemmel a Bush Orbital Shipyard gyárait. Bár ebben valószínűleg Errinwright keze benne volt. Vagy akár Nguyen admirális is benne lehet a buliban, és onnantól már pofonegyszerű az egészet lepapírozni, hogy ne tűnjön fel senkinek a plusz 8db legyártott gunship.

Gigabyte B760M DS3H, Intel Core i5-12400F, 32 GB DDR4, SSD M.2 Kingston 1 TB, Gigabyte RTX 3070 GAMING OC 8GB

#197
Azért van csúcstechnikájú flottája az Mao-Errinwright összeesküvőknek, mert (amint a Fred Johnson is mondja Lopez hadnagynál talált telemetrikus adatok alapján) az Anubis osztály hajóit a Bush Orbital Shipyard gyártotta, ami UN Navy hivatalos beszállítója az Expanse univerzumban. Ugyanaz mint a Newport News Shipbuilding az amerikai haditengerészetnek napjainkban. Bush Shipyard viszont a Mao cégcsoportba tartozik. Tehát egyszerűen csak legyártották maguknak.

Gigabyte B760M DS3H, Intel Core i5-12400F, 32 GB DDR4, SSD M.2 Kingston 1 TB, Gigabyte RTX 3070 GAMING OC 8GB

#196
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
A mars elleni háborúban bőven elég lenne, ha az új haditechnika nyíltan a föld rendelkezésére állna. Ahhoz nem szükséges a protomolekula. Aminek a teljes kontrollja még csak álom. És ez az álom is nagy veszteséget szenvedett a tudós csoport likvidálásával. Ismét egy őrült, hatalmas hatalommal bíró csoport akarja a saját fajtáját lemészárolni a még nagyobb hatalom birtoklása miatt. Tipikusan emberi. Ebből a szempontból a marsiak sokkal szimpatikusabbak. Nekik szent a jövő, a földi kiégett despoták meg uralni akarnak mindent bármi áron.

[NST]Cifu
#195
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Viszont pont, hogy a flotta főparancsnoka nem erőltetné a háborút. Nyilvánvalóan nyílt háborúba keveredni a Mars-al nem cél.

Az ENSZ főtitkára ez esetben arra játszhat, hogy belerángatja az ENSZ-t és a Földet egy Föld-Mars háborúba, amely igényt teremthet a protomolekulákra épülő új katonákra, amikről Mao beszélt neki.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#194
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Igen, ez megvan. De egy úgy tűnt, hogy a földi flotta főparancsnokának erről sejtelme sincs. Már pedig egy ENSZ főtitkárnak max magán üzleti érdeke lehet egy a föld ( Általunk eddig ismert ) érdekeivel szembe menő magáncéggel való konspiráció. Hadi technológiai kérdésekben a tábornokok általában tájékozottabbak szoktak lenni a civil főtitkároknál.

[NST]Cifu
#193

Erről nem tud semmit sem a föld ( ENSZ ) , sem a mars felderítése? Mintha derült égből a villámként tudnák meg, hogy egy magáncég túlnőtte az egész eddig ismert fejlett haditechnikát.



Spoileresen:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
1.: Azt tudjuk, hogy a Föld egyik cége ez a magánhadsereg.
2.: Akik ráadásul az ENSZ főtitkárával dolgoznak össze (S02E02).

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#192
Azt mondja, hogy közelről. A mostani CIWS rendszerek (Phalanx, Goalkeeper, Kashtan, stb.) 2-3 km-ről képes egy szuperszonikus sebességgel beérkező rakétát szétlőni. Úgy, hogy itt van légellenállás.

Persze, meg lehet magyarázni Star Trek féle technoblablával, csak eddig nem erről volt híres a sorozat a szememben... 😞

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#191
Biztosan kiderül majd, de honnan van ez a komplett csúcstechnikájú flottája egy magánhadseregnek?

Tudjuk, hogy álcázó technológiákat csempészgetnek, de az egyik legkomolyabb haderő zászlós hajóját legyőzni képes fegyverrendszerben más csúcstechnikájú eszközök, irányítási rendszerek, navigációs, célkövető eszközök komplexuma is nagy tömegben kell hogy rendelkezésükre álljon.

Erről nem tud semmit sem a föld ( ENSZ ) , sem a mars felderítése? Mintha derült égből a villámként tudnák meg, hogy egy magáncég túlnőtte az egész eddig ismert fejlett haditechnikát.

#190
Ezért várom már nagyon a magyar feliratot.

Ez például vagy elkerülte a figyelmemet az angolban, vagy nem tudtam összerakni rendesen.

https://twitter.com/sergadama túl sok mindenbe kap bele, a fordítással meg nem halad. :-(
Utoljára szerkesztette: suba53, 2017.02.06. 09:18:41

#189
A 2. részben a szimulációs tréningnél elmagyarázzák, hogy miért kell 50 méterről lőni a két hajónak egymást. Azt hiszem Alex mondja, hogy nagy hatótávolságú harcnál az Anubis osztályú hajó szétkapja őket a torpedókkal (aminek a vezérlése jobb mint amivel a marsi PDC boldogul, ezt a Donnager csatánál megtanulták). Közepes hatótávolságnál pedig a gunship railgun-t használna ellenük, ami Tachi/Rocinante-n nincs.. Ezért egyetlen opció a közvetlen közelharc maradt, ahol mindkét hajó csak gatling/multi-cannon fegyvereket tudja használni.

Gigabyte B760M DS3H, Intel Core i5-12400F, 32 GB DDR4, SSD M.2 Kingston 1 TB, Gigabyte RTX 3070 GAMING OC 8GB

DasIsFuck
#188
Számomra a sorozat ott folytatódott ahol az előző évad véget ért.(minőségre értem😄)
Bár az ilyen sorozatokat angolul kicsit nehézkesebb nézni, de szerencsére komolyabb gondot nem jelentett.

Az űrcsata, illetve a marsos kiképző rész vagy micsoda elég gyengén nézett ki, de syfy sorozattól annyira nem érdemes ilyen téren többet várni.
Én csak abban reménykedek, hogy az ilyeneket visszafogják és akkor nem lesz zavaró a sorozat összképére nézve.

"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?"

[NST]Cifu
#187
LoL, és tényleg. 😊

Mondjuk illeszkedik a képbe, nekem nem lógott ki a képből. De másfelől igen. Az üveg-mobiltelefon-tablet után ez picit visszalépés...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#186
Jól értettél, csak az S2E1-et néztem meg. Most végeztem az E2-vel.

*Amos és Alex mellé feljött Miller. Ebben az epizódban tényleg zseniális volt. 😊
*Számomra újdonság volt, hogy az OPA ennyire széttöredezett, széttagolt szervezet...
*Az űrharc majdnem jó volt. Majdnem, mert én vakartam a fejem, mikor a két hajó egymástól kb. 50 méterre lőtte egymást... Középkori vitorlás hajók színvonala, Star Trekben és Star Warsban bevett szokás, de bakker, eddig én azért voltam oda a sorozatért, és azért néztem manga-szemekkel az űrharcokat, mert végre egy hard sci-fi megközelítést láttam. Erre most ez...
*Kicsit mintha alacsonyabb lenne a költségvetés, nem? Az első évadban azért ennyire gipszkarton falakból felépített díszletek nem voltak, mint most az "Unknown" űrállomás...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#185
Köszönöm.
Szuper! <#vigyor0>

#184
https://twitter.com/sergadama
https://twitter.com/sagisub

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#183
Azért a 3dconnexion Spacemousenál kicsit több fantáziájuk is lehetett volna az irányításhoz 😄
#182
Sziasztok!

Tavaly év vége felé hallottam először az Expanse-ról. Letöltöttem az első évadot, és egy délután végignéztem, nem tudtam abbahagyni.
Az lenne a kérdésem, hogy a magyar felirat mikor szokott elkészülni az epizódok leadása után?
A Vikingeké másnap megvan, a Fekete vitorláké is nagyon hamar elkészül.
Mit tudtok erről, akik az eleje óta követitek epizódról epizódra?

Lenyűgözően indul a második évad is. Megnéztem angol felirattal, de szinte minden szövegnél meg kellett állítanom a filmet, hogy nagyjából megértsem a párbeszédeket.
Így azért nem az igazi, ezért már nagyon várom a magyar fordítást.

#181
várj, lehet, hogy rosszul értettelek, a dupla rész végig megnézted, vagy még csak félig?

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#180
akkor tessék bepótolni a második felét és utána folyt köv 😊

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

cylonflatus
#179
Amos durva nézése - 😊 ja, az megvan, szeretjük. Millerre volt egy olyan pislantása.Tipikus "mondd ezt még egyszer és megöllek" pillantás. De hát végül is ja, ő egy szociopata, Holden és Naomi az ő "külső" lelkiismerete, ill. morális iránytűje. Bár a sorozatban inkább csak Naomit lehet annak érezni, Holdennel -a könyvvel eltérően- van azért némi feszültség. A könyvben valahogy Holden tekintélyt parancsolóbb figura (a jóságából fakadó naivitás ellenére is), és mint ha kicsit lojálisabb, melegebb hangulatú lenne a kapcsolata a legénységgel.
Amúgy meg ja, jó lesz ez.
Utoljára szerkesztette: cylonflatus, 2017.02.03. 14:00:52

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

[NST]Cifu
#178
Én még csak az S2E1-et láttam (ennyire volt időm)...

Viszont mielőtt: a jelek szerint legalább három verzió van:
1.: TV verzió, nincs kivágva belőle semmi.
2.: SyFy VOD verzió, kivágtak egy jelenetet Avasarala és a testőre közötti párbeszédből
3.: Amazon on-demand verzió: kivágták a káromkodást...

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
A BSG military badass pornó vonalával az a probléma, hogy túltolták a badass feelinget, és alárendelték a logikának. A BSG-nél egy dolog van, ami tényleg tetszett, hogy a vezérlőt az űrhajó belsejébe rejtették, és nem pedig hatalmas ablakokkal a legsebezhetőbb pontra (lásd még Star Wars és Star Trek).

Pont az tetszik az Expanse-ban, hogy kevésbé tolja túl a badass feelinget, és reálisabb. Most komolyan, milyen logika alapján veszel trikót a rövidújjú fölé?

Egyébként nekem továbbra is Amos és Alex a két kedvencem. Mindkettő a maga módján, de szerethető figura. Holden továbbra sem. Naomi meg szimplán unszimpatikus. Millert nem tudom hova rakni, haver vagy sem, a fekete csákó megérdemelte a halált.

Viszont számomra túl rövid és túl kevésbé összetett az egész. Sokkal több ideig elviseltem volna az U.N. vitát, kibonta a nézeteket.
Draper-re sok időt fordítottak, természetesen amikor csak lehet, mellig lehúzott cipzárral. Pedig nem egy mellben erős nő (ettől még vitathatatlan, hogy vonzó).

Az epizód végén a Marsi kapitány döntése logikus volt, és számomra antipatikus, ahogy Bobbie nyavajog...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#177
A dupla rész szerintem:

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Természetesen nagyon elfogult lesz, mert átcsúsztam a fanboy kategóriába, de ezzel együtt tudok élni. 😊
Meg inkább a látványra koncentrálok, mert a fejemben úgy is a regény cselekménye ment, meg sajnos nem minden mondatot értettem.
Nagyon odatették magukat a készítők, szerintem nem veri a BSG badass military porno vonalat, de nem lógott ki a lóláb így laikusként. Jó volt az új szereplők bemutatása, Bobbie sokaknak megfogja dobogtatni a szívét, elkezdtek rétegeződni főhőseink, Amos, úr isten, csak egy durva nézése volt, de ott átjött, hogy mi is van a lelke helyén. Jó volt Alex is. Holdennél még sajnos nem jött át, aminek átkellet volna. Miller eleinte idegesítő volt, túl lett tolva a hiszti, a cinizmus rovására, ez kár egy kicsit, mert nem dráma királynő vonalat kéne tolnia, hanem a kiégett cinikust. Shohrernek ez jutalomjáték szerintem, nem tud hibázni, és igen végre átment kocsisba. 😊
A politikai machinációk is jók voltak, tetszik, ahogy egyre jobban radikalizálódnak a belterek. Jó lesz ez, na. 😊
Azért majd újra megnézem magyar felirattal is, úgy valószínűleg még jobb élmény lesz.

Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,

#176
na ez klassz volt 😊


Ahhoz, hogy összehúzódj, El?bb ki kell tágulnod, Ahhoz, hogy elgyöngülhess, El?bb meg kell er?södnöd, Ahhoz, hogy összeomolj, El?bb fel kell épülnöd,