Stellaris

Az első berepülési manőverek kielégítő eredménnyel zárultak, maga a berendezés egészen megbízhatónak tűnt. Számos hadgyakorlatot és összecsapást szimuláltunk, a személyzet megszokta az új eljárások sajátosságait. Az egyik kísérleti manőveren én is jelen voltam, és élénken emlékszem arra, amikor bekapcsolták a Mezőt. A minket körülvevő hajók összezsugorodtak, mintha valami táguló buborék felszínén lennének, majd egy pillanat alatt eltűntek. A csillagok is eltűntek - ugyanakkor az egész galaxis halvány fénycsíkként látszódott a hajó körül. A pszeudótér virtuális átmérője nem volt teljesen végtelen, csupán párszázezer fényév, úgyhogy a legtávolabbi csillagok távolsága nem változott. A közelebbiek viszont természetesen mind eltűntek. Ezeket a berepülési manővereket azonban a befejezésük előtt le kellett fújni mindenféle apróbb műszaki ok miatt, amelyek nagy része a kommunikációs berendezéseket érintette. Bár a műszaki hibák idegesítőek voltak, de lényegtelenek, azért visszatértünk a bázisra, hogy ezeket kijavítsuk.

Abban a pillanatban az ellenség egy számára nyilvánvalóan döntő fontosságú támadást indított a naprendszerünk határán található Iton erődbolygó ellen. A Flottának ezért a javítások nélkül kellett harcba szállnia.

Az ellenség valószínűleg úgy gondolta, hogy megfejtettük a láthatatlanság titkát - ahogy tulajdonképpen egy bizonyos oldalról nézve ez így is volt. A hajóink hirtelen előkerültek a semmiből és elképesztő pusztítást okoztak - egy ideig. És akkor valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolog történt.

A Hircania zászlóshajónk parancsnoka voltam, amikor a gondok megjelentek. Egymástól független egységekként szálltunk harcba, mindegyik egység a saját kijelölt célpontjaival. Az érzékelők középtávon jeleztek egy ellenséges formációt, a navigációs tisztek nagy pontossággal megmérték a távolságot. Beállítottuk a megfelelő irányt és bekapcsoltuk a generátort.

Az Exponenciális Mezőt akkor kapcsoltuk ki, amikor pont az ellenséges alakzat közepén kellett volna áthaladnunk. Legnagyobb megdöbbenésünkre több száz kilométeres távolságra jelentünk meg, és mire becéloztuk az ellenséget, ők is becéloztak minket. Visszavonultunk és újra próbálkoztunk. Ekkor annyira messze kerültünk az ellenségtől, hogy ők találtak meg először minket.
Természetesen valami nagyon rosszul sült el. Megszakítottuk a rádiócsendet, és megpróbáltunk kapcsolatba lépni a Flotta többi hajójával, hogy náluk is jelentkeztek-e hasonló gondok. Ismét kudarcot vallottunk, és ezúttal a kudarc oka teljesen érthetetlen volt, mivel látszólag a kommunikációs berendezések tökéletesen üzemeltek. Csak azt tudtuk feltételezni, hogy a Flotta maradék részét megsemmisítették, bármennyire is fantasztikusnak tűnt ez az elképzelés.

Nem kívánom ecsetelni, hogy mi történt, amikor a Flotta szétszórt egységei minden erejüket megfeszítve, egyenként visszaküzdették magukat a Bázisra. Veszteségeink tulajdonképpen jelentéktelenek voltak, de a hajók személyzete teljesen demoralizálódott. Mindenki elvesztette a kapcsolatot a Flotta többi tagjával, és megmagyarázhatatlan hibákat észlelt a távolságmérő berendezéseiben. Egyértelmű volt, hogy az Exponenciális Mező állt a hibák hátterében, még akkor is, hogy ha a hibák csak a mező kikapcsolásánál jelentkeztek.
A magyarázat túl későn érkezett ahhoz, hogy bármi hasznunkra váljék, és Norden végső bukása vajmi kevés vigaszt jelentett, hiszen a háborút is elvesztettük. Ahogyan ezt már korábban elmagyaráztam, a Mező generátorai a tér radiális torzulását okozták, ahol a távolságok annál nagyobbá váltak, minél közelebb került valaki a mesterséges pszeudótér közepéhez. Amikor a Mezőt kikapcsolták, akkor minden visszatért a normális állapotába.

Illetve csak majdnem. Soha nem volt lehetséges pontosan az eredeti helyzet visszaállítása. A Mező ki- és bekapcsolása a generátort szállító hajó megnyújtásával és visszazsugorításával járt, ám felmerült egy hiszterézis hatás, amely miatt az eredeti helyzet visszaállíthatatlanná vált. A Mező üzeme alatt több ezer elektromos töltés illetve a hajó fedélzetén történő tömeg vándorolt ide-oda. Ezek aszimmetrikus hatások voltak, és a torzulás kumulatív jelleget öltött, és bár csupán a százalék töredékét tették ki, annyi pont elég volt. A precíziós távolságmérő és a finomhangolt kommunikációs berendezések teljesen elvesztették a kalibrációjukat. Egy hajó önmagában ezeket a változásokat soha nem érzékelte - csak akkor derült ki a turpisság, amikor egy másik hajóhoz mérte a saját berendezéseit, vagy megpróbált vele kapcsolatba lépni.

A kialakult káoszt lehetetlen leírni. Egyetlen egy hajó alkatrészét sem lehetett csereszabatos módon egy másik hajóba beszerelni. Még a csavarok és a csavaranyák sem voltak azonos méretűek, és a logisztika teljesen ellehetetlenült. Idővel talán felülkerekedhettünk volna ezeken a nehézségeken, de az ellenséges hajók ezrei támadtak olyan fegyverekkel, amelyek a flottánknál rendszeresítettekhez képest ezer éve elavultak. A fantasztikus Flottánkat a saját tudományunk kötötte gúzsba, de addig harcoltak, amíg a lehengerlő túlerővel szemben meg kellett adniuk magukat. A Mezővel felszerelt hajók továbbra is érinthetetlenek voltak, de harci egységként reménytelennek bizonyultak. Akárhányszor csak bekapcsolták a Mezőt, hogy elmeneküljenek az ellenséges támadás ellen, a berendezés torzulása csak tovább nőtt. Egy hónapon belül mindennek vége lett.

Ez tehát a vereségünk igazi története, amelyet a védelmem iránti elfogultság nélkül terjesztek a tisztelt Bíróság elé. Még egyszer hangsúlyoznám, a nyilatkozatomat abból a célból tettem, hogy a parancsnokságom alatt harcoló, megrágalmazott emberek helyett megmutassam, valójában hol is rejlik balszerencsénk valódi kiváltója.

Végül visszatérnék a tisztelt Bíróságnak benyújtott kérvényemhez, amely remélem most már érthető, hogy nem tekinthető jelentéktelennek, és bízom benne, hogy elfogadásra kerül.

A tisztelt Bíróság tudatában van fogva tartásom körülményeivel, és hogy az éjjel-nappal tartó megfigyelés embert próbálóan lesújtó. Én mégsem emelek ez ellen panaszt, ahogyan az ellen sem, hogy az egyértelmű helyhiányból adódóan szükséges az egyszemélyes cellák megosztása.

Nem felelhetek azonban a tetteimért, ha ezután is meg kell osztanom a cellámat Norden professzorral, a régi haderőnk kutatási karának vezetőjével.

Arthur C. Clarke - Fölény

A jelen nyilatkozatommal, amelyet szabad akaratomból teszek meg, elsősorban azt szeretném tisztán kiemelni, hogy semmiféle módon nem szándékom sem együttérzést kelteni, sem pedig a Bíróság bármiféle ítéletének enyhítését kérni. Írásom célja a börtönrádióban elhangzott, illetve a rendelkezésemre bocsájtott újságcikkekben megjelent hazugságok egy részét megcáfolni. Ezek egy teljesen hamis képet festettek a vereségünk valódi okairól, és a hadiállapot felfüggesztése idején fajunk fegyveres erőinek vezetőjeként úgy érzem, hogy kötelességem felemelni a szavamat az alattam szolgált fegyvertársaim rágalmazása ellen.

Azt is remélem továbbá, hogy ez a nyilatkozat alátámasztja a Bíróság felé eddig már kétszer benyújtott kérvényemet, amely visszautasítását nem látom megfelelően indokolnak.

Vereségünk alapvető oka tulajdonképpen igen egyszerű volt: mindenféle kijelentésekkel szemben nem a harctársaink bátorságának hiánya, vagy akár a Flotta bármilyen jellegű hibája vezetett ide. Egyetlen egy dolgok okozta a vereségünket: az ellenségeink alacsonyabb rendű tudománya. Megismételem: az ellenségeink alacsonyabb rendű tudománya.

A háború kirobbanásakor semmi kétségünk sem volt jövendőbeli győzelmünkkel kapcsolatban. Szövetségeseink összevont flottáinak száma és fegyverzeteinek hatóereje nagymértékben felülmúlta az ellenségeink által felsorakoztathatókat, és a hadtudományok szinte mindegyik tudományágában előttük jártunk. Biztosak voltunk benne, hogy ezt a fölényünket meg tudjuk tartani. Ez a hitünk lett később a vesztünk.

Az első összecsapások során a fő fegyverzetünk a hosszú hatótávolságú, célkereső torpedókból, az irányítható gömbvillámból és a Klydon-nyaláb számos változatából állt. A Flotta mindegyik egységét ezekkel a fegyverekkel szereltük fel, és bár az ellenségnek is hasonló fegyverei voltak, azok általában a mienkénél gyengébb képességűnek bizonyultak. Mindezen felül mögöttünk egy lényegesen jelentőségteljesebb haditechnikai Kutatási Szervezet állt, és ilyen kezdeti helyzetelőny birtokában nem veszíthettünk.

A hadjárat az Öt csillag összecsapásig a terv szerint zajlott. Természetesen azt a csatát is megnyertük, de az ellenfél az elvártnál erősebbnek bizonyult. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a győzelem nehezebben lesz elérhető, és hosszabb ideig tart, mint ahogyan azt eredetileg gondoltuk. A legfelsőbb hadvezetés ezért konferenciát hívott össze a jövőbeli stratégiánk meghatározásához.

A hadikonferencián első alkalommal vett részt Norden professzortábornok, a Kutatási Kar új vezetője, akit a legnagyobb tudósunk, Malvar halála után tátongó űr betöltésére neveztek ki éppen. Minden más egyéb tényezőhöz képest leginkább Malvar vezetésének köszönhetjük a fegyvereink hatékonyságát és hatóerejét. Halála komoly csapás volt, ám senki sem kételkedett utódjának zsenialitásában - bár számosan megkérdőjeleztük, hogy mennyire jó ötlet egy elméleti tudóst kijelölni egy ennyire létfontosságú pozíció betöltésére. A kételyeinkkel együtt ennek ellenére minket leszavaztak.

Nagyon jól emlékszem arra, hogy Norden milyen benyomást tett azon a konferencián. A katonai tanácsadók aggódtak, és ilyenkor szokás szerint a tudósoktól várták a segítséget. Hogyan lehetne tovább tökéletesíteni a létező fegyvereinket, kérdezték tőle, hogy a jelenlegi előnyünket még inkább növelhessük?

Norden válasza mindenkit meglepett. Malvarnak is gyakran feltették ezt a kérdést, és ő mindig azt tette, ami kértünk tőle.
"Uraim, őszintén szólva, szerintem nem lehet," mondta Norden. "A jelenlegi fegyvereink szinte elérték a csúcspontjukat. Nem kívánom az elődömet, vagy a Kutatási Kar által az elmúlt emberöltők alatt elvégzett kutatást kritizálni, de Önök tudatában vannak annak, hogy több mint egy évszázada a fegyverzetünk semmiféle alapvető változáson sem esett át? Attól tartok, hogy ez egy, azóta túlzottan konzervatívnak bizonyult, hagyomány eredménye. Túl régóta foglalkozik a Kutatási Kar a régebbi fegyverek tökéletesítésével, ahelyett, hogy inkább újakat fejlesztene. Nagy szerencsénk, hogy az ellenségeink is hasonlóan gondolkodtak eddig, de nem feltételezhetjük, hogy ez a jövőben is így lesz."

Norden szavai nyugtalanítóan hatottak, ahogyan ezt ő minden bizonnyal szerette volna. Ellentámadása gyorsan sújtott le.

"Új fegyverekre van szükségünk. Olyan fegyverekre, amelyek teljesen másként hatnak, mint bármi, amit eddig bevetettünk. Ezeket a fegyvereket ki lehet fejleszteni. Természetesen a fejlesztés időbe telik, de kinevezésem óta az idősebb tudósok egy részét leváltottam, és helyükre fiatalembereket neveztem ki, akik számos, ígéretekkel kecsegtető tudományterület irányába indultak el. Sőt, én úgy vélem, hogy hamarosan bekövetkezik a hadviselés forradalmasítása."

Mindezt szkeptikusan hallgattuk. Norden hangjának volt egy olyan fellengzős mellékzöngéje, amely miatt azonnal gyanússá váltak az állításai. Akkor még persze nem tudtuk, hogy Norden soha sem ígért semmi olyat, amit laboratóriumi körülmények között korábban már nem fejlesztettek szinte a tökélyre. Laboratóriumi körülmények között - itt ez a lényeg.

Norden egy hónappal később bizonyosságot adott az állításainak, amikor bemutatta a Pusztítás Gömbjét, amely egy több száz méteres sugarú területen belül mindent teljesen elporlasztott. Megrészegültünk az új fegyver képességeitől, és hajlandóak voltunk átsiklani egy lényeges és alapvető hiányossága felett. A fegyver egy gömb volt, és mivel a gömb hatósugarán belül minden porrá vált, a fegyver a rendkívül összetett generátorait is az első pillanatban elpusztította. Ez persze azt jelentette, hogy hadihajókra nem lehetett telepíteni, csak irányított rakétákra, ezért egy hatalmas programot indítottunk be az összes célkereső torpedónk átalakítására. Emiatt egy időre az összes offenzívánkat felfüggesztettük.

Most már persze tudjuk, hogy ez volt az első hibánk. Én még mindig úgy vélem, hogy természetesen alakult így, mivel számunkra akkor úgy tűnt, hogy az összes létező fegyverünk az egyik napról a másikra elavult, és szinte azonnal primitív régészeti leletekké vált. Nem voltunk tudatában annak, hogy mekkora feladatot vállaltunk magunkra, és hogy mennyi időbe is telik majd ezt a forradalmasító szuperfegyvert csatában is bevetni. Évszázadokon át semmi ehhez hasonlítható nem történt velünk, nem tudtunk semmilyen korábbi tapasztalatból meríteni.

A torpedók átalakítása az elvártaknál sokkal nehezebben ment. Egy teljesen úgy torpedó-osztályt kellett tervezni, mivel a sztenderd méretű torpedók túl kicsik voltak. Ez azt is jelentette, hogy csak nagyobb méretű hajók voltak képesek az új fegyver indítására, de mi felkészültünk ennek a hátránynak a kezelésére. Hat hónappal később a Flotta nehézegységeit felszereltük a Gömbbel. A hadgyakorlatok és egyéb kísérletek alapján láttuk, hogy a fegyver az elvárásoknak megfelelően üzemeltethető, és készen álltunk az éles bevetésre. Nordent máris a győzelem megalkotójának kiáltották ki, ő még ennél is látványosabb fegyvereket ígért.

Két dolog történt. Az egyik csatahajónk egy rutin berepülés során teljesen eltűnt. A baleseti kivizsgálás megállapította, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén a hajó hosszú hatótávú radarja a Gömböt a fegyverindítás utáni másodpercben elsüti. A hiba kijavítása triviálisan egyszerűen bizonyult, de még egy hónap csúszással járt, és tovább rontotta a haditengerészeti vezérkar és a tudósok viszonyát. Végre megint készen álltunk a bevetésre - és akkor Norden bejelentette, hogy a Gömb hatósugarát tízszeresére növelték, így egy ellenséges hajó megsemmisítésének az esélye megezerszereződött.

A módosításokat tehát megint a nulláról kellett újrakezdeni, de mindenki egyetértett abban, hogy a késlekedés teljesen megéri. Eközben azonban az ellenség felbátorodott a további támadások hiányától, és egy váratlan ellentámadásba fogott. A hajóinkon túl kevés torpedó volt, mivel a gyárak már nem szállítottak többet, ezért nem volt más választásuk, mint a visszavonulás. Ekkor vesztettük el a Kyran és a Floranus naprendszereket, valamint a Rhamsandron planetáris erődítményt.

Zavaró hátrányt szenvedtünk, de semmiképpen sem letaglózó csapást, mivel az elvesztett rendszerek amúgy is ellenségesek voltak, és ezért nehezen kormányozhatók. Semmi kétségünk nem volt afelől, hogy visszaszerezhetjük ezeket a csak átmenetileg elvesztett pozícióinkat, amint az új fegyvert hadrendbe állítjuk.

Ezek a reményeink csak részben teljesültek. Amikor újra felvettük a támadást, akkor az eredeti tervhez képest csak kevesebb Pusztítás Gömb állt a rendelkezésünkre, és ez vezetett a korlátolt sikerhez. A másik ok ennél sokkal súlyosabbnak bizonyult.
Miközben a lehető legtöbb hajónkat szereltük fel ezzel az ellenállhatatlan fegyverrel, az ellenség lázas építkezésbe fogott. Hajói a régi formát követték, a régi fegyverekkel - de most már többen voltak. Összecsapásoknál az elvártnál gyakran száz százalékkal nagyobb létszámban jelentek meg, ezzel az automata fegyverek megzavarodtak, és a tervezettnél magasabb veszteségeket szenvedtünk el. Az ellenséges veszteségek természetesen még jelentősebbek voltak, mert amikor egy Gömb elérte a célját, akkor a pusztítása kétségtelen volt, viszont az erőegyensúly nem billent annyira a mi oldalunkra, mint reméltük

Ezen túl, miközben a fő flották összecsaptak, az ellenség merész támadást indított a gyengén védett Eriston, Duranus, Carmanidora és Pharanidon naprendszerek ellen, és mindet be is vette. Az ellenséges fenyegetés így már csak csupán ötven fényévnyire került a központi bolygóinktól.

A hadvezetés következő találkozásakor számos vád hangzott el. A legtöbb panaszt Norden ellen hozták fel - Taxaris főadmirális köszönetét fejezte ki, hogy az állítólag ellenállhatatlan fegyvereknek köszönhetően sokkal rosszabb helyzetbe kerültünk, mint előtte. A főadmirális azon a véleményen volt, hogy maradtunk volna inkább a hagyományos hajóknál, és így nem szenvedtünk volna a számbeli fölényünk elvesztésétől.

Norden ugyanennyire volt dühös, és a flotta vezérkarát hálátlan kontároknak nevezte. De én láttam rajta, hogy aggódik, ahogy mind aggódtunk, a helyzet váratlan alakulása miatt. Arra utalt, hogy lehet gyors megoldása a helyzetnek.

Most már tudjuk, hogy a Kutatás éveken át dolgozott a Csataelemző kifejlesztésén, de akkor ez minket meglepetésként ért, és talán túl gyorsan dőltünk be neki. Norden álláspontja szintén vonzóan meggyőző volt. Mit számít, kérdezte, ha az ellenségnek kétszer annyi hajója van, mint nekünk, ha a mi hajóink hatékonyságát megkétszerezhetjük, sőt, megháromszorozhatjuk? Hosszú évtizedeken át a hadviselés szűk keresztmetszete nem mechanikai, hanem biológia tényező volt. Egyre nehezebbé vált egyetlen egy gondolkodónak, vagy gondolkodók csoportjának, hogy a háromdimenziós térben felfejlődő, egyre összetettebb csatamenettel lépest tartson. Norden matematikusai kielemezték a régmúlt immáron klasszikus számba menő csatáinak nagy részét, és bemutatták, hogy még a győzelmünk esetén is az egységeink az elméleti harcképességük kevesebb, mint felén üzemeltek.

A Csataelemző mindezen úgy változtatott, hogy az összes operatív feladatot ellátó személyzetet elektronikus kalkulátorra cserélte le. Maga az ötlet elmélete nem volt új, persze, de eddig csak utópiaként szerepelt. Sokan nehezen tudtuk elhinni, hogy már többé nem álom, hanem valóság. Számos összetett hadgyakorlat után azonban már az eredmények minket is meggyőztek.

Úgy döntöttek, hogy a Csataelemzőt a négy legnagyobb hajónkra telepítik, és így mindegyik főflottánál lesz egy. A gondok tulajdonképpen már itt kezdődtek - bár ez is csak később derült ki.

A Csataelemző közel egymillió vákuumcsövet tartalmazott, folyamatos karbantartására és üzemletetésére egy ötszáz fős technikusi gárdára volt szükség. Egy ekkora plusz személyzetet teljesen lehetetlen egy csatahajó fedélzetén elszállásolni, úgyhogy mind a négy berendezést egy, az éppen pihenő technikusok elszállásolására átalakított utasszállító kísért. A berendezés beépítése is rendkívül lassú és aprólékos munkának bizonyult, de gigantikus erőfeszítések árán hat hónap alatt elkészült.

Legnagyobb döbbenetünkre ekkor egy új válság ütötte fel a fejét. A Csataelemzők üzemletetésére közel ötezer magasan képzett operátort választottak ki, majd képeztek ki a műszaki kiképzési központok intenzív kurzusain. A hetedik hónap végére a képzésben résztvevők tíz százalékánál idegösszeroppanást diagnosztizáltak, és a maradéknak is csak a negyven százaléka tett le sikeres záróvizsgát.

A szemrehányások persze azonnal fellángoltak. Norden természetesen azt állította, hogy a Kutatási Kar ezért nem tehető felelőssé, és ezzel magára haragította a személyzeti és képzési parancsnokságot. Végül az a döntés született, hogy négy Csataelemző helyett csak kettő kerül bevetésre, és a másik kettőt majd akkor állítják hadrendbe, ha a szükséges személyzetet kiképezték. Nem volt veszteni való idő, az ellenség támadása lendületbe került, harci szelleme egyre csak javult.

Az első Csataelemző flotta parancsba kapta az Eriston naprendszer visszaszerzését. Az oda vezető úton azonban, a háború szeszélyei már csak ilyenek, a technikusok utasszállítója aknára futott. Egy hadihajó túlélte volna ezt az incidenst, de az utasszállító, a pótolhatatlan szakértőkkel a fedélzetén, teljesen megsemmisült. Ezt a hadműveletet ezért fel kellett függeszteni.

A másik expedíció először sikeresebb volt. Semmi kétség nem fűződött hozzá, hogy a Csataelemző beváltotta a tervezők ígéretét, és az első összecsapásoknál az ellenség komoly veszteségeket szenvedett el. Visszavonulót fújt, és irányításunk alá került a Saphran, a Leucon és a Haxanerax naprendszer. Az ellenséges hírszerzésnek azonban feltűnt a jelentősen megváltozott taktikánk, és a flotta szívében található utasszállító megmagyarázhatatlan jelenléte. A hírszerzők feltehetőleg azt is észrevették, hogy a másik flottánkat is hasonló hajó kísérte, és annak megsemmisülése az egész flotta visszavonulásához vezetett.

A következő összecsapásnál az ellenség bevetette a számszerinti fölényét és kizárólag a Csataelemzőt hordozó hajóra, valamint a fegyverzet nélküli kísérője összpontosított. A támadást a potenciális veszteségekre fittyet hányva indították, hiszem mindkét hajót erősen védték. A támadás sikerrel járt. Eredménye a teljes Flotta virtuális lefejezése volt, hiszen lehetetlen volt visszaállni a korábbi operatív módszerekre. Erős tűz alatt vonultunk vissza, az összes addigi nyereségünket elveszítettük, ahogyan még a Lormyia, az Ismarnus, a Beronis, az Alphanidon és a Sideneus naprendszereket is.

Ekkor Taxaris főadmirálás Norden iránti nemtetszését olyan módon fejezte ki, hogy öngyilkosságot követett le, így a legfelső hadvezetést én vettem át.

A helyzet egyszerre volt komoly és tébolyító. Az ellenség makacs konzervatizmusa és teljes képzelethiánya ellenére az elavult és rossz hatékonyságú, ám akkorra már jelentős számbéli fölénnyel bíró hajóival nyomult egyre előrébb. Keserűen gondoltunk arra, hogy ha új fegyverek feltalálása helyett inkább megmaradunk az elavult hajók építése mellett, akkor egy sokkal kedvezőbb helyzetet élvezhettünk volna. Rengeteg epés konferencián vettünk részt, ahol Norden a tudósait védte, miközben mindenki más őket vádolta a történtek miatt. Megnehezítette a helyzetet, hogy Norden tényekkel támasztotta alá az összes korábbi kijelentését - tökéletes kifogása volt minden katasztrofálisan végződött eseményre. Akkor már nem is fordulhattunk vissza - muszáj volt tovább haladni az ellenállhatatlan fegyver felé vezető úton. Először ez csupán egy olyan luxus volt, amivel az amúgy nyertes háborút gyorsabban nyerhettük volna meg. Később létfontosságúvá vált, ha egyáltalán győzni szerettünk volna.

Védekezésre kényszerültünk, ahogyan Norden is. Egyre inkább eltökélten küzdött a saját és a Kutatási Kar presztízsének visszaállításáért. De mi már kétszer is csalódtunk, és többé nem követjük el ugyanazt a hibát. Norden húszezer tudósa biztosan új fegyvereket tud feltalálni, de minket már nem lehetett meggyőzni.

Tévedtünk. A végső fegyver annyira fantasztikus volt, hogy még most is nehéz elhinni, hogy egyáltalán feltalálták. Az ártalmatlan, semmitmondó neve, az Exponenciális Mező, nem is utalt a tényleges képességeire. Norden tudósai találták rá az űr tulajdonságait vizsgáló, egyik teljesen elméleti jellegű kutatásuk során, és mindenki legnagyobb meglepetésére az elméletet a gyakorlatban is meg lehetett valósítani.

A hétköznapi embernek egy kicsit nehéz elmagyarázni a Mező működését. A műszaki leírása alapján a mező az "űr exponenciális kondícióját hozza létre, így a hagyományos, lineáris tér véges távolsága egy pszeudo-térben végtelenné válhat." Norden magyarázatában felhozott egy példát, amelyet páran közülünk hasznosnak ítéltek. Képzeljék el, hogy valaki megfog egy lapos gumikorongot, ami ebben az esetben a hagyományos teret jelképezi, és utána közepét megcsípve azt a végtelenségig kinyújtja. A korong kerülete változatlan - de az átmérője végtelen. A Mező generátor valami hasonlót művelt a környező térrel.

Vegyük például, hogy egy generátort szállító hajót körbeveszik ellenséges hajók. Ha bekapcsolják a mezőt, akkor az összes ellenséges hajó, és a kör kerületén található összes hajó, azt látná, hogy a generátort szállító hajó eltűnik a végtelenségben. A kör kerülete azonban változatlan marad - csak a közepébe tartó út tartana a végtelenségig, mivel a kör közepe felé haladva egyre nagyobbak és nagyobbak a távolságok, ahogyan a tér egyre inkább torzul.

Rémálomba való helyzet, de rendkívül hasznos. A Mezőt hordozó hajót semmi sem érheti el. Akár körülveheti az egész ellenséges flotta, ugyanannyira sérthetetlen, mintha az univerzum másik oldalán lenne. Természetesen a hajó sem tud harcba lépni, ha nem kapcsolja ki a mezőt, de ennek nem csak védelmi, hanem támadási előnye is van. Egy Mezővel felszerelt hajó láthatatlanul az ellenséges flotta közelébe tud lopózni és hirtelen ott megjelenni.

Ekkor úgy tűnt, hogy ennek a fegyvernek nincsenek hátulütői. Természetesen mind kifogásokat kerestünk, mielőtt ismét kötelezettséget vállalnánk. Szerencsére a berendezés meglehetősen egyszerű volt, és nem igényelt nagy kezelőszemélyzetet. Sok belső vitát követően úgy döntöttünk, hogy gyorsan hadrendbe állítjuk, mivel kezdtünk kifutni az időből és a háború is ellenünk dolgozott. A kezdeti térnyeréseink mindegyikét elvesztettük, az ellenséges erők számos rajtaütést hajtottak végre a naprendszerünk ellen is.

Sikerült addig visszatartani az ellenséget, amíg a Flottát újra felszerelték ezzel a berendezéssel, és új harctéri eljárásokat vezettünk be. A Mező operatív használatához elsősorban szükség volt egy ellenséges formáció észlelése, egy elfogó pályán annak irányába elindulni, majd egy előre kiszámolt időre bekapcsolni a Mezőt. A Mező kikapcsolásánál, amennyiben az eredeti számolások pontosak voltak, a hajó az ellenséges alakzat kellős közepében jelenik meg, ahol a zűrzavart kihasználva rengeteg sérülést okoz, majd a Mező újbóli bekapcsolásával visszavonul.