25 éve rohanta le Irak Kuvaitot
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Irakot vagy 13 éve baxtatták, többek között, atomot meg vegyifegyvert keresgéltek. Hülye macskaegér játékot játszottak az ENSZ ellenőrökkel, amit akár lehetett volna végtelenségig folytatni, mert az embargók miatt marhára nem volt annyi kapacitása az országnak, hogy a kijelentésekben szereplő kategóriájú WMD-t, és hordozót állítsanak elő, de mindíg lebegtette a témát.
A Hans Blix vezette bizottság, miután megfenyegették Irakot, Husseint, hogy komoly következményei lehetnek, ha nem működik együtt, általában megfelelő, ha nem is mindíg késlekedés nélküli választ kaptak a kérdésekre/kérésekre. Az ENSZ elé tárt jelentésében arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy nhány hónapon belül elérhetővé válnak azok a célok, amit a vonatkozó ENSZ határozat előírt.
Powell előállt a híres beszédével, amiben 48 órán belül bevethető, a szabadvilágot fenyegető fegyverekről szónokolt, majd ezt az ENSZ nem találta elég meggyőzőnek és nem fogadott el semmilyen határozatot az eddig kiadott határozatok támogatására szigorítására.
A Bush adminisztráció valószíbűleg tartva attól, hogy a jól felépített média kapmányuk összeomlik, ha a Blix által javasolt néhány hónapot megvárják, és utána pláne, ha nem marad semmilyen WMD, ezért az azonnali támadás mellett döntöttek.
Volt Irakban WMD-k? Persze, harcászati lőszerek, kb 500 dab. amivel pl a kurdokat, más lázadókat, vagy max a környező országokat fenyegethette (nagyjából ki nem xarja le kategória), az Irak-Iráni háború maradványai, alacsony minőségű mustárgáz, meg szarin.
Voltak nukleáris alapanyagok Irakban? Persze, de az ország embargókkal agyoncsapott gazdasága, képességei miatt nagyjából a világegyetem élettarta nem lett volna rá elég, hogy fegyver tisztaságú, dúsítottságú uránt gyártsanak belőle.
Ezzel szemben mit állított Powel/a Bush kormányzat?
"By 1998, UN experts agreed that the Iraqis had perfected drying techniques for their biological weapons programmes. Now, Iraq has incorporated this drying expertise into these mobile production facilities.
We know from Iraq's past admissions that it has successfully weaponised not only anthrax, but also other biological agents, including botulinum toxin, aflatoxin and ricin.
...
The Iraqi regime has also developed ways to disburse lethal biological agents, widely and discriminately into the water supply, into the air. For example, Iraq had a programme to modify aerial fuel tanks for Mirage jets. This video of an Iraqi test flight obtained by Unscom some years ago shows an Iraqi F-1 Mirage jet aircraft. Note the spray coming from beneath the Mirage; that is 2,000 litres of simulated anthrax that a jet is spraying.
...
Third point, Iraq's record on chemical weapons is replete with lies. It took years for Iraq to finally admit that it had produced four tons of the deadly nerve agent, VX. A single drop of VX on the skin will kill in minutes. Four tons. The admission only came out after inspectors collected documentation as a result of the defection of Hussein Kamal, Saddam Hussein's late son-in-law. Unscom also gained forensic evidence that Iraq had produced VX and put it into weapons for delivery.
...
Our conservative estimate is that Iraq today has a stockpile of between 100 and 500 tons of chemical weapons agent. That is enough agent to fill 16,000 battlefield rockets.
...
What I want you to know today is that Iraq has programmes that are intended to produce ballistic missiles that fly 1,000 kilometers. One programme is pursuing a liquid fuel missile that would be able to fly more than 1,200 kilometers. And you can see from this map, as well as I can, who will be in danger of these missiles.
...STB."
Ezek az állítások, amelyek alapvetően új infók voltak a Blix-jelentésben megfogalmazotthoz képest nem bizonyultak igaznak, hogy finoman fogalmazzak.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.08.03. 14:15:47
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Ha belegondolsz Szaud-Arábia az pár oázis, és közte sivatag, ahol ember nem él meg. Ezek nem voltak országok a büdös életben. Az oázisok közötti sivatagok nem voltak senkié. Ez nem olyn, mint hazánk, hoy minden négyzetcentije valakié volt...
Voltak...
"Aztán felásták az egész országot de annyi cuccot se találtak mint az illatos úti vegyitelepen. " (#10)
Talaltak...
Az meg, hogy Bush elnoksege katasztrofalis volt, az nehezen vitathato...
Szal az Irak területéről előásott/összerabolt műkincsek megtöltik az egész British Múzeumot, amíg a kuvaitiak nagyjából egy fiókot.
;)
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.08.03. 12:56:29
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Azért ez kicsit különbség.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Talaltak nuklearis prekurzor anyagokat? Talaltak.
Talaltak mukodo nuklearis fegyvert? Nem talaltak.
Mivel szeretnel vitatkozni?
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Ez olyan, hogy pl. Afrikában több millió ember nem tudja, hogy Afrikának hívják a kontinsenst ahol él (vagy az adott ország nevét)... attól még vitathatatlan az ottléte. ;-)
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
"In the United Kingdom, a traditional ally of the US which backed the military campaign, Tony Blair, who was prime minister at the time of the invasion, said Iraq had the capacity to deploy weapons of mass destruction in 45 minutes.
Blair has since been criticised for allegedly exaggerating that claim and for presenting intelligence that overstated the case for going to war. But Powell said he did not exaggerate the information he presented to Congress."
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
A tömegpusztító fegyver csak ürügy, évtizedeken keresztül volt nekik, Irán ellen be is vetették, Szaddam mégis haver volt...már ameddig Irán ellen fel lehetett használni.
Egyébiránt Észak-Koreának vannak atomfegyverei, vegyi fegyverei és biológiai fegyverei is és rendszeresen fenyeget is velük: miért is nem rohanja le a zusa? Ha már "erkölcsi fölháborodásukban" mindenkit le kell rohanni, aki véreskezű diktátor és tömegpusztító fegyverei vannak...
Ráadásul Észak-Korea nem olyan régen állított pályára műholdat, ami direkt fenyegetést jelent, mert a műhold helyett interkontinentális ballisztikus rakéta is mehet bármikor.
Visszatérve Irakra első verzió: bemennek irakba és "elhozzák a demokráciát". Látjuk mi lett belőle. Ennyire fogalmatlanok voltak? Egy 500 évvel elmaradott társadalomba? Mégis mit vártak Szaddam után?
Második verzió: pontosan ezt akarták! Káoszt iszlámállammal, kurdokkal, iraki bábkormánnyal, anarchiával, ahol mindenki lő mindenkire.
Bármelyik verziót akarták, az siralmas...
Aki nem tudta volna, hogy az arabok csak erőből értenek, annak ott van Egyiptom. A "tiszta" népfelkelés", az "arab tavasz", "elűzte a diktátort" (Mubarak). Jöttek a sokat emlegetett "szabad és demokratikus" választások. Hatalomra került a Muzulmán Testvériség, ami alapból Izrael-ellenes (no lám csak megint előkerült..) politikát folytatott. Mi történt? A hadsereg megbuktatta és átvette a hatalmat, a választásokon győztes pártot ismételten betiltották, a vezetője börtönben ül. Sikerült visszahozni a Mubarak-rendszert Mubarak nélkül. Katonai hunták váltják egymást, a népnek továbbra is kuss van. És ez ellen "érdekes módon" nem "emeli fel szavát" a kutya sem. Nem vonja blokád alá az ENSZ, a zusa, meg a zúnilyó. Nem-nem, hanem "kiszámítható és megbízható" partnerként elfogadják a katonai huntát. Miért is?
Azért mert: 1.Nem Izráel-ellenes (itt a lényeg) 2."Rendet tart" (elnyomja a népét) 3.Minden kötelezettséget a nemzetközi pénzintézetek, trösztök felé elfogad és a hiteleit rendesen fizeti vissza. Veszi felfelé szépen az ájemef hiteleket, amit a büdös életben nem tud majd visszafizetni, de mindez nem zavarja az új diktátort, mert nem neki kell majd visszafizetni, hanem a népnek...
Amíg ezek fenn állnak, addig az erkölcsös usának tökmindegy mi az új diktátor neve.
Úgy hogy itt nincsenek "jók" meg "rosszak", itt csak rosszak vannak, vagy másképpen: itt a jók is rosszak.
Utoljára szerkesztette: Amergin, 2015.08.03. 02:47:49
iSS!
Miért, kinek kellene visszafizetnie, ha nem annak, aki felvette?
Iránnak meg az olaj miatt mentek neki azon felül, hogy fél irak síta, míg a hatalum szunita kézben volt, és Szaddam tartott a síta Irán erősödésétől.
Amerikának a szerepe kimerült annyiban, hogy amikor megkérdezte őket Szaddam egy Irán elleni háborúról, nem mondták azt, hogy kiállnának Irán mellett.
Tényleg arra vagyok kíváncsi, hogy ezeket a csúsztatásokat el is hiszed, vagy csak érvelési technikaként kezeled?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A hihetetlen múltra visszatekintő Kuvait államot 1913-ban hozták létre a britek, 22-ben jelölték ki a határait és 61-ben szakadt el a koronától. Mind Szaúd-Arábia, mind Irak erősen vitatta a határait attól kezdve.
Szal, mint az Eperjesi Szlovák Köztársaság kb annyira tradicionális háttérrel rendelkezik. Csak ugye Kuvaitot néhány nagyhatalom támogatja.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
Iraknak aligha okozott gondot 14 milliárd dollár kölcsön viszafizetése.
Különben is, Irán ellen az USA bíztatására vonult hadba. Aztán a kölcsönöket meg neki kellett visszafizetni... Erre mondaná a viccbeli Kohn bácsi, hogy: ügyes!
Azóta sincs béke a térségben, valaki folyamatosan generálja a háborút. Fúú.. nem is írok többet, mert messzire vezet, egyre messzebbre. Már Európa elözönlésénél tartunk.
Azért a politikusok szerepét nem árt kicsit feleleveníteni, élen a világ legaljasabb hazugjával: tony blairrel, akit remélem hogy egyszer még utolér az igazság keze, akár 100 éves korában is.