Total War: Warhammer
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#1547
Eddig fel se tűnt de tényleg ott vannak 😄 Különböznek ahogy láttam. Az egyik csapat óriás kobráknak tűnik a másik meg kígyótestű "embereknek". Nem ismerem annyira a Tomb Kings hadseregét csak a War Sphinx meg óriás csontvázakról tudtam eddig. De van itt még bőven más is. De úgy tudom íjász egységeik nekik sincsenek és nem idéznek úgy, mint a nekromanták vagy vámpírok. Az ő seregeik elátkozott halottak és nem támasztanak fel csata közben elhullottakat szóval állandó seregük van.
Érdekes csapat lesz az biztos.
Érdekes csapat lesz az biztos.
#1545
Faszául néznek ki 😊 Láttam két különböző kígyószerű lényt. Az egyiknek van 2 keze, a másikat mintha meglovagolnák a harcosok. Ezek valóban különböznek, vagy csak én gondolom így? 😄
#1544
Egész fincsi kis egységeik lesznek.
#1543

#1542
Igen, távolsági tűztől és területre ható varázslatoktól sérülnek a baráti egységek is.
Vissza térve kicsit a sebzés és páncél témára, a leírt példádban sérülni fognak az egységek. A 15-ös páncél érték körülbelül semmit nem ér, 80-as érték felett lehet azt mondani, hogy jól páncélozottak az egységek.
A Warhammer II-ben szórakoztam azzal, hogy 3000 fős I és II szintű közelharci skaven sereget minél kevesebb egységgel legyőzni. (Szeretem tesztelgetni az egységeket legutóbb a nehézlovasságot próbálgattam). A káosznál elég volt hozzá egy-egy-egy osztag a három fajta chosenből, a HP-juk felét se vesztették el. Szóval sérülnek a nagyon páncélozott egységek is csak nagyon keveset. A jól páncélozottak ellen Armour Pircinges egységet kell használni ha van.

#1541
Sziasztok!
Két dolog miatt szeretnék még érdeklődni.
Ha a közelharci egységek kint vannak és éppen harcolnak, de közben a gép távolsági harcra alkalmas katonái lövik az enyémeket, akkor a gép katonái is sérülnek?
Vagy ha én elkezdeném az elfekkel és csatára küldöm a kardosokat akik összecsapnak az ellennel, aikre már korábban kiadtam a parancsot, hogy íjazzák, akkor az én katonáim is fognak kapni abból a távolsági sebzésből ha jól sejtem.
Másik dolgot meg elfelejtettem mire ideértem 😊
Válaszaitokat köszönöm szépen előre is.

#1540
A Tomb Kings és a skaven lord (Ikit Claw elvileg) már biztos. Bár az elbaszott egyesítés után már semmi sem biztos.... Elvileg a Tomb Kings benne lesz a Vortex kampányban.
#1539
Szerintem valamit nagyon benéztek a tervezés közben és nem akarnak az ünnepekre új tartalom nélkül hagyni minket. Elméletileg januárban kapunk majd egy FLC Skaven lordot és jön az első kampány dlc nagy valószínűséggel a Tomb Kings-el.Apropó, nem azt mondták hogy nem lesz már kampány dlc, hanem arra mennek, hogy jobban kidolgozott seregeket kapjunk? Azt sem értem ha tényleg kampány dlc-vel jönnek a sír királyok miért nem inkább a Vortex módba építik be őket? Na mindegy, majd kiderül.
#1538
Hát ez akkor kellett volna, ha már kész minden más.
#1537
Nem tudom hogy ti hogy vagytok vele, de én nem látom annyira szükségesnek ezt a free-lct. Sztem tök felesleges dolog.
#1536
Fúúú de rohadt beteg lesz ez 😄
#1535
Elvileg azt a részét megcsinálják. Legutóbb ezt olvastam legalábbis.
#1534
Szia!
Köszönöm szépen. Teljesen világosan, érthetően írtad le.
Gondolom ami bónusz sebzés pl.: a nagy egységek vagy gyalogos egységek ellen stb. a te példádnál maradva az a 28 egység, az már nem páncéltörő gondolom.
Ha pl.: van egység 15-ös armor-al és megtámadja egy egység aminek nincs is páncéltörő sebzése - armour piercing damage - de az alap sebzése 15, az nem is tud rajta sebzést ejteni. De ha az alap sebzése 18 volna akkor 3 egységgel karcolgatná az ellent. Ha meg még lenne armour piercing damage 5 - így a fegyver sebzése (weapon strenght) összesen 23 volna - akkor meg 8 egységgel sebezné.
Köszönöm szépen még egyszer a magyarázatot teljesen érthető volt 😊 Hoz is majd valamit a Jézuska 😉

#1533
De kár, eddig emiatt nem kezdtem ME kampányt. Vártam, hogy megkapják a régi hősök az új képesség ágat amit a Norsca DLC-ben kaptak.
#1532
Nem adódik hozzá, hanem a sebzés nagyobbik része armour piercing. Ha ráviszed az egeret a weapon strenghtre akkor részletesebben kiírja a sebzést, így:
Látszik hogy alap esetben 52-t ír. A részletesben már látszik hogy abból az 52-ből 17 az alap sebzés amit a páncélzat felfoghat. Az armour piercing 35, a kettő összegéből ebből jön ki az 52. Ez minden egységnél így van. Ha olyan egységét nézel aminek nincs armour piercing képessége akkor is ugyanígy kiírja, csak az arányok fordulnak meg, például a teljes 22. Abból 17 az alap és 5 az AP. Tehát az AP bónusz igazából az arányt változtatja meg.
Amikor az alap sebzés mellé számszerű bónuszt kap egy egység az a bonus vs large és a bonusz vs infantry képesség. A linkelt képemen is ilyen van: nagy méretű egységek ellen még 28 sebzést kap. Tehát nagyméretűek ellen összesen 80-as (52+28) sebzése van.
Utoljára szerkesztette: davidbog, 2017.12.08. 11:30:26

#1531
Na a készítők szépen elismerték, hogy alaposan elcsesztek valamit és a (nálam külön megvett) Norsca frakció májusig nem épül be a második részbe. De addig jönnek új DLC-k és januárban érkezik a Tomb Kings valamint új skaven lord. Egyik szemem sír a másik nevet. Nem tudok mást mondani....
Utoljára szerkesztette: Lacc 88, 2017.12.08. 10:52:41

#1530
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék, hogy az Armour Piercing damage az hozzáadódik még plusszba a „sima” Damage-hoz?
Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.

#1529
Minden néppel más a játékmenet is szóval elég sokáig fogsz még új dolgokkal találkozni. Vámpíroknál több Lord és Hero is képes életet tölteni varázslattal vagy alapból van olyan képessége. Szóval elég szívósak tudnak lenni. Meg a legjobb náluk, hogy egy pillanat alatt felállítasz sereget és ha vége a csatának megsemmisíted őket, hogy ne zabálják a "pénzed".
Van, hogy nem hal meg az embered, mert el tud menekülni vagy csak megsérül és pár kör múlva visszatér. Nem mindig tudom mitől függ a dolog.

#1528
Szia!
Igen a bácsit az elején bekapcsoltam. Mondta is a magáét high fokozaton. De annyira kötötte a kezem, konkrétan mondta, hogy a hero-val merre mehetek és olyan szájbarágósan magyarázott a legapróbb részletektől pl.: kamera mozgatások stb. hogy be kell valljam kikapcsoltam és újrakezdtem a kampányt az "élettársam" nélkül. Gondoltam, gyorsabban rájövök én 😊 Meg az angol tudásom sem legendás, és finoman fogalmaztam 😊 Így inkább nekiálltam autodidakta módon tanulni és persze a Ti segítségetekkel. végülis a főbb irányvonalak megvannak, de azt hiszem, ez a játék olyan, hogy 50 óra gém után is felfedez az ember mindig valami újat benne. De ez nem baj 😊
Köszönöm szépen a segítségedet, Így már értem az ambush-t, meg az ügynökösködést 😊 Szerintem nem lesz skill-ben ambush fejlesztés, győzzön inkább a nyers erő 😊
Banshee-m még nincs. Csak vámpírom és wright kingem (ha jól írom). Egyszer nyertem egy csatát úgy, hogy volt két vámpírom és Isabella, ők hárman egy pár száz fős hadsereg ellen. azt hittem, hogy nekik kampó (mármint megint😊 ), de megnyerték. Van valami életvisszatöltős varázslat, azzal tápoltam őket, meg a vámpírnak valami életszívó megfélemlítő, azt elmenekült az ellen. Persze már egyik "emberem" sem első szintű volt. Viszont az egyik vámpírom "meghalt" (elesett) a csatában, azt hittem búcsúzom tőle, de a taktikai nagytérképen ismét ott volt Isabella seregében. Mondom király 😊 Élőhullák ilyen "plussz túlélők" is egyben?

#1527
Lehet jobban járnál ha a segítő (öreg ember, aki tanácsokat osztogat és bemutatja a játékot) szerepét a legmagasabb szintre vennéd. Mindent elmond, amire eddig rákérdeztél.
-Mindenkinek van "ambush chance" alapból a skill még nagyobbra növeli azt. Mikor mászkálsz a térképen be tudod állítani, hogyan menjen a sereg. Simán, fosztogatva, erőltetett menet stb.... Ha ambush-ra rakod, akkor nem tud mozogni de esélyes, hogy nem vesz észre az ellenséges sereg és letámadhatod őket. Gyakran gyorsan le is lehet őket így darálni minimális veszteséggel. És ez addig érvényes, amíg meg nem mozdulsz vagy meg nem látnak. Érdemes olyankor használni, ha tudod merre fog haladni a másik sereg és szinte biztos, hogy feléd. Úgy rémlik a Beastmen csapatok alapból ambush képességgel mozognak de talán ők az egyetlenek.
-Minden népnek több ügynöke is van, aki másra képes. Vagy berakod a sereged mellé vagy elküldöd egyedül ellenséges csapatok/települések ellen vagy otthagyod a saját területeden. Baromi hosszú lenne leírni ki mire képes némileg ki kell tapasztalni. Van aki public order-t növel/csökkent, bevételt növel/csökkent, ügynököket és hősöket iktat ki végleg vagy pár körre vagy oylan bika karakter, hogy seregben érdemes tartani, mert durva hentelésre képes/pluszokat ad a csapatok erejéhez. Rengeteg lehetőség van. Elküldeni meg simán elküldöd őket rákattintasz az ellenfél csapatára/épületére és megmutatja mekkora eséllyel mit csinál és mennyiért. Ha pl valaki plusz %-ot ad az adóhoz, akkor elmozgatod a területedről láthatod, hogy csökken a bevételed. Vámpíroknál pl. a Banshee a játék talán legjobb kivégzője szóval velük más ügynököket/hősöket érdemes kiiktatni.

#1526
Sziasztok!
Már a kérdések közül mindenre rájöttem Építkezés kicsit trükkös, tartományi szinten kell nézni és sakkozni kicsit, de nem vészes.
Egy dologra nem csak, hogy mi az az ambush skill? Ha sereggel idegen területre mennék, ott írja, hogy ambush chance 45%. Ennyi az esélye, hogy osonó módban megy sereg és nem látja meg a másik fél? És mondjuk ez csak az első körben érvényes?
Total War-ok egyes példányaiban volt, hogy „ügynököket” el lehetett küldeni kémkedni, orgyilkos missziókra, szabotázsra stb. Itt is el lehet esetlegesen küldeni valakiket? Pl.: hőseket? Ha igen, hogyan?
Segítségeteket tényleg köszönöm szépen sokadszorra is.

#1525
Szia!
Ez csak egy játék. ezen nem érdemes dühöngeni. Van elég dolog az életben amin lehet idegeskedni, de a játékon teljesen felesleges. Azért van, hogy élvezd. Mi van akkor ha nem lehet erősítésed? Megoldod máshogy. ez a játék a szórakozásunkért/szórakoztatásunkért van. Hogy kikapcsolódjunk. Ez csak egy apróság a játékban. szerintem minden játékban van olyan, amin lehetne dühöngeni. Az összesben, ebben biztos vagyok. Sose lesz olyan játék, ami teljesen tökéletes lesz. ezeken az apróságokon át kell lépni. Persze ez is csak egy vélemény. Találsz majd rá valami megoldást úgy is, élvezd tovább a játékot 😉

#1524
lightning strikeot te is tanulhatsz par faj lordjanak (esetleg mindnel van?) 😊 szerintem mar warhammer 1 ben is benne volt.
#1523
Kész. Elegem lett ebből a csaló hülyeségből. Mi ez a baromság már lighting strike? Ott van két seregem egymás mellet, de nem lehet erősítésnek behívni. Na elmennek a fejlesztők a picsába.
És ne magyarázza meg senki, hogy de hát ez fantasy...meg ez belefér mert egy fantasy stratégia belefér blablabla...nem, instant csalás.
Rohadtul tudom utálni , amikor a lusta fejlesztők nem ám esetleg azzal csinálnak kihívást, hogy van egy értelmes AI vagy valami, nem csal a program.
Én is tudok egy jó csalást. Uninstall.
Kár volt megvennem, de itt a vége egy fillért nem költök többé Total Warra. Megutáltam az egészet.

#1522
Sziasztok!
Még egy kérdés felmerült bennem. Ha valakivel paktumot kötsz, vagy aláírsz hogy vége a háborúnak és béke van, az hány körig érvényes? Honnan tudom, hogy újra támadhatok "erkölcsi" büntetés nélkül és nem leszek szószegő?
Tényleg nagyon szépen köszönöm a segítségeiteket, tanácsaitokat.

#1521
Szia!
Teljesen igazad van. Meg van a bizalom, mindenki rendkívül lojális hozzám, és mindent aláírnak vakon nekem 😉 Nincs vész, menni fog ez erővel is 😉 Politizálni majd ráérek, ha már lesz 50 birtokom 😉 Amúgy visszanyerhető a becsület 😉 ?
Ez a populáció mindig visszaesik nullára, ha valamit épít az ember? Vagy esetlegesen új területet szerzel (elfoglalod)?
Nem rosszak ezek élőhullák. Vladnál belőttem, ha idegen földön kóborolnak gombázni, akkor ne szenvedjenek sebzést, ezt felhúztam maxra (15% kedvezmény) és senki egy miniméter sem sérül. Így akár fenn tudok tartani ostromokat is idegen helyeken. Viszont a kísérőm Isabella torkig szívja a napfényt meg a szent fényt, így ő és bandája körönként 400 hp eldob. Ők nem túl boldogok...
Látom még, hogy a lordoknál a skillben fejleszthető képesség a "meglepetésből támadás", - ambush chance - az mit takar a gyakorlatban?
Ja! 😊 Meg időnként kapok ajándék hősöket, csak úgy megjelennek a kiinduló falvamnál. Ez ilyen random dolog? Néha ha nem tetszik nektek a hős, megölitek (élőhalottaknál mégyszer ugye 😊 )?
Amúgy nektek ki/kik a kedvenc népeitek?

#1520
van bizalom bizony,e s ezzel a huzzassal le is huztad magad a wcn 😄 diplmacianal balra ahol teged mutat ott mutatja a trustworhtinesst, csak szoveggel jeloli abbol lehet sejteni. ha tul alacsony, akkor nagyobb esellyel inditanak ellened haborut, kevesbe tudsz kereskedelmi szerzodest kotni es ilyesmi negativumokkal jar.
az ilyen felugro random esemenyek, csak ennyik, random esemenyek 😊 es midnen valasztasnal ha ramesz akkro irja pontosan mivel jar. + - ezaz x korig.

#1519
Szia!
Köszönöm a jó tanácsokat e szerint jártam el 😊
Érdeklődnék még pár dologról. Mikor ostrom alá vettem egy várat, a megtámadott fél jelezte, hogy fizetne nekem, ha békét kötünk. Belementem, kifizette a summát, majd a következő körbe már meg is támadtam és bevettem a várát. Ebben a játékban van valami "bizalom" mérce vagy valami hasonló? Hogy a többi nép hitszegőnek tarthat? Civilization 5 ben, ha békét kötsz ha jól emlékszem 90 körig nem tudtam megtámadni a másikat, mert a program nem engedte. Ezek szerint itt nem így van.
Mikor megtámadok egy várat és ha hős van benne sereggel, akkor várat védő erők és a benne lévő hős létszámának a serege összeadódik és ők lesznek a védők?
Valamint egyszer csak megjelent, hogy az Istenek berágtak rám, de egy kis "zsével" kiengesztelhetem őket. Kértek egy ezrest, persze fizettem, nehogy villámokat küldjenek nekem itt Vlad hátsójába 😊 Ez mit jelképez a játékba, vagy erre is van valami mérce? És mi lett volna ha nem fizetek?
Meg ahogy észrevettem a vár és vár közöt is van különbség. Nem maxolhatok ki egy adott várost csak annyi épületet húzhatok fel benne ahány slot van, ha jól láttam. De mi van, ha először megküldöm a "grow"-ot, olyan épületet építek ami ezt nyomja, majd ha magas letta populácó elbontom ezen épületet és a helyére más típusút építek? Ez járható út?
Most hirtelen más nem jut az eszembe 😊
Válaszodat még egyszer köszönöm szépen előre. És jó hétvégét!
TOTAL WAR WARHAMMER FOREVER!

#1518
Egy seregben csak egy lord lehet, hősökből tudsz csak többet berakni egy seregbe. Úgy lehet két lordod ugyanabba a csatában, hogy az egyik erősítésként érkezik meg a csata kezdete után. Ehhez pedig az kell, hogy a két sereg a térképen egymás hatósugarában legyen. Ha rákattintasz a seregre akkor lesz egy piros kör a sereg körül, ebben a piros körben kell benne lennie a másik seregnek hogy erősítésként funkcionáljon. Szóval Isabella bónuszához a két sereget együtt kell mozgatnod a térképen.
Vlad seregét érdemes főseregként alkalmazni mert nála van Vanguard Deployment, ami nagy előny de csak akkor tudod használni ha ő a főerő, utánpótlásként már nem.
Illetve csaták idejére Isabellához érdemes berakni a két vámpír hőst amit az elején kapsz, mert Isabellánál +10 melee attack/defenset kapnak. Ha Isabella lesz az utánpótlás sereg, akkor neki gyors egységeket kell adni, hogy hamar harcba érjenek. Isabellánál a Vargheist egységeket elég hamar lehet skill pontból páncélozottabbá tenni.

#1517
Szia!
Minden úgy volt ahogy mondtad 😊 Köszönöm szépen.
Érdeklődnék mégm, a játék elején azt írja, hogy Isabella és Vlad egymást erősítik a csatában, ez is bónusz. De a térképen nem tudok sehogy sem összevonni két lordot. Nem tudom egyesíteni a két sereget? Lordok nem összevonhatóak, vagy itt van valami "kiskapu"? Vagy hogy kapja meg Vlad a bónuszt, ha Isabella mellette van?
Vagy lehet elég, ha Isabellát "besoroztam" és akkor már jár a bónusz "mele and defense" Vladnak és Isabellának?
Válaszodat előre is köszönöm szépen.

#1516
Rákattintasz egy városra és ugyanúgy betoborzod a recruit lord fülnél mint egy átlagos lordot, ott kell lennie a listában. Már az első körben meg is lehet csinálni. Az utólag toborzott legendás lordok közül őt lehet a legkönnyebben megszerezni, egyáltalán semmit nem kell érte teljesíteni.
#1515
Sziasztok!
Total War Warhammer 1-el kapcsolatban szeretnék kérdezni. A vampire kampányban (von Carstein „család/klán”) Vlad von Carstein Legendary Lord mellé, hogy lehet „előcsalni, megidézni, elővarázsolni, legyártani” Isabella von Carsteint, mert azt írja, ha egymás mellett harcolnak, akkor bónuszt kapnak. De ugye a játék elején a kampányban adott Vlad von Carstein, csak éppen Isabella von Carstein nem.

#1514
Én próbáltam, de összeakadt az overhaul mod-dal, és kifagyott, így most pihentetem.
#1513
Szia! Mi takar foundation update?
#1512
Próbálta valaki a reprisal update bétát? Ha igen, akkor mik a tapasztalatok?
#1511
Sziasztok!
Jártas itt valaki a mod készítésben? WH 1-ben van egy Von Carstein embléma amit szeretnék WH 2-ben játszani. de a mod készítője nem reagál, így szeretném én magam a modot átvinni az új játékba. Tudna valaki ebben segíteni? Vagy ismer olyan oldalt pl twcenteren ahol van erről leírás hogyan kell?

#1510
Sziasztok!
Elkészítettem a TW Warhammer 2 Lizardmen átvezető videóihoz egy magyar felíratott, majd a videóval együtt feldobtam a youtubera. Addig is amig nincs magyaritas... Hátha lesz olyan akit érdekel, beszúrom ide:
(kapcsoljátok be hozzá a feliratott)
Utoljára szerkesztette: Viharkabat, 2017.11.20. 23:01:06

#1508
Én jegelem a játékot,amíg nem jön Norsca a Foundation update-el együtt. Addig csatlakozom azokhoz, akik újra előveszik a Rome 2-t az új dlc-vel 😄. Azért remélem hogy a Norsca update-el jön majd egy masszívabb patch is amivel bogarat írtanak, meg egy kis balansz is ráférne, főleg ME-ben.
#1507
Nekem is pont ez van. Nem vagy egyedöl. Én sem tudtam ma játszani.
#1506
Agyvérzés. Több mint 2 órája várom hogy ez a rohadt steam leszenvedje a nyomorék 90 megás javítást. A netem gyors, mindenhonnan máshonnan gyorsan tölt...a komplett játék gyorsabban lejött. A javítást azt nem tudja. Van némi időm délután, mit teszek? Lesem ahogy tölt. Rakás szar.
#1504
Még lehet az is, hogy kitámadtál. Ha kitámadsz akkor szokott ilyen lenni.
#1503
Erre én is gondoltam, te ott még nem tartottam hogy angol nyelvű fórumokat nézegessek... én kis naiv gondoltam hasonló lesz a mutatvány mint anno a Rome 2 esetében, hogy legalább az utcákat zárhatom a katonákkal, ha már fal nincs 😄 Nem mondom, hogy látni akarom ahogy a fővárosom molesztálja, de ha úgy alakul jelentek 😊
We\'ll get higher and higher, straight up we climb. We get higher and higher, leave it all behind !
#1502
Nem lehetséges, hogy nincs fala a településnek? Fővárosnak vannak falai a kisebbeknek viszont nincsenek. Ha nem ez a gond, akkor passz. De mintha rémlene valami hasonló hiba még a kezdeti megjelenési időkből.
#1501
Srácok, van bármi ötlet, hogy az mitől lehet, hogy akárhányszor a káosszal harcolok, és mondjuk x városom ostromolja, akkor egyszerűen nem védőharc van, hanem sima mezei ütközet a nagy nyílt mezőn??(Warhammer 1-ről beszélek) Ki-be kapcsoltam a modokat is, nem azok teszik 😮 Csak velük van így... elég bosszantó, mert védekezésben röhögve megfognám őket, ráadásul ha már kipakol a falaim mögül, még azt is elveszi, hogy a helyőrség egységeit is megkapjam, mert erősítésként futnak be... mondom még egyszer, CSAK a káosz esetén van ez...
Utoljára szerkesztette: Voronyezs, 2017.11.05. 20:59:02
Utoljára szerkesztette: Voronyezs, 2017.11.05. 20:59:02
We\'ll get higher and higher, straight up we climb. We get higher and higher, leave it all behind !
#1499
Igen, de még nincsenek benne az ME-ben. Elvileg nemsokára beleteszik őket is.
#1498
Norsca nép kettőbe is van ha megveszem az 1-be? Tudja valaki és megírná hálás lennék !