Fallout 4

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#6290
A karakter szintre értettem, nem a nehézségi szintre. A NV-ban is sokat számitott hogy milyen skilljeid/perkjeid/stb vannak, itt ez még inkább igaz. Bár nekem elsőre kicsit fura volt hogy a képességeket és a skilleket összevonták. Tudom nagyon hülyén hangzik, de az első kb 10-15 szinten nem is húztam mást, csak a képességeket, mert nem tudtam hogy a skilleket hogy kell. Mondjuk utólag annyira nem baj, mert pl most is először az IQ-t húznám, aztán rámennék a zártörésre meg a hackelésre. Fegyveres skillek nélkül normal fokozatos is tud nagyon nehéz vagy akár lehetetlen is lenni egy harc. Mondjuk az első legendary ellenfelem (valami szupermutáns boss) elég hamar megfeküdt, de volt hogy egy-egy helyet el kellett kerülnöm, mert olyan erős ellenfelek voltak arra hogy esélytelennek láttam a harcot.
oneal1
#6289
sziasztok

pár hónapja nem játszottam a játékkal, most gondoltam visszanézek.
Visszanéznék! 😄 ugyanis launcher után mikor indulna a játék, fekete képernyő, ott tölt 2 mp-et majd visszadob a windowsba.
nincs fennt semmiféle mod

!Forza Ferrari!

#6288
Ha az F4 kiegre gondolsz eleve úgy tervezem hogy elvarrok minden szálat és sokkal lassabban megy mint gondoltam, állandóan új kihívásokba ütközöm, főleg ha új területre kell menni.
#6287
hát, az NV nálam New Vegast jelent, és akkor nálad is

de a szint F4-ben mindent befolyásol, egész más stílus, normalon hamar nem lett benne semmi kihívás
#6286
pedig akkor már lehet pont érdemes lenne kipróbálnod, nagyon átélhető
a'sszem menet közben is lehet állítani, nem kell új karrier hozzá
#6285
A szint szerintem itt nem sokat mond. Én sztem 30-as szintig nem is fejlesztettem egy harci skillt sem, csak a tulajdonságokat, lockpick, hack, speech, barter, stb. skilleket fejlesztettem. Utána is csak a craftolás miatt lettek harci skilljeim, a lopakodást meg a lövöldözést sztem 50 körül kezdtem el tolni. És ha most kezdeném elölről, még nagyobb bajban lennék, mert előre kéne vennem a Luck sort, amit most eléggé elhanyagoltam.

Szerintem a HC mód NV-ben nem volt annyira durva. Én pl az acsik többségét másodjára szereztem meg, amikor hc-ben toltam. Ráadásul akadt pár glitch a játékban ami megkönnyitette a harcot. Mondjuk a DLC-k meg pont emiatt voltak szopókák, mert ott annyira nem működtek.
#6284
Én ezért játszom a legnehezebb fokozaton és nem survival-t.
#6283
Ne harmincon menj át NV-be és készülj fel kemény meglepetés lesz még a survival szinten is 😊 Ami után a jön maga a téboly 😊

#6282
Piszkos Fred: igen ilyesmire gondolok. De így sem lett rossz, élvezem az igazi survival (no saves) hangulatot, csak az igazságtalan halál idegesít fel, meg az ilyenek hogy fél méterreől fejbe lövöm hátulról és én halok meg. De mondom, az átgondolot perkezés kell hogy kisegítsen. Meg hát csak okosabb vagyok mint az NPC-k. Összességében bejött nekem ez, de nagyon máshogy kell játszani mint nem survivalon. Mindent másképp kell csinálni, főleg ha tényleg csak ágyban van mentés.

Darun: nem vagyunk egyformák, nekem a normal hótt unalmas volt, ha nem kezdek bele survivalba le is törlöm. Több ezres lőszerkészlet ? 😊)) A túlélést élvezem, harácsolásra van más játék.

Although: level 29-en vagyok, a nehéznek ígérkező harcot elkerülöm. Esetleg hiénaként megvárom, hogy egy Legendary Deathclaw és egy BoS osztag mire megy egymással, aztán sérült DC-t kinyírom és kifosztom a hullákat. A PA darabokat vagy engedi felvenni vagy nem.
#6281
Én is lopakodóval megyek, de az NV-ben van visszatöltésem rendesen. 😊 Topictársak esetleg nem lopakodóval tolják és szopnak. Ami nem jó egy rpben a különböző utak azért járhatóak kellene legyenek. Az NV bossai és ellenfelei még 4x lopakodós karival is néha 3 ütés VATS-ban. Ha nem jön össze egyből vége is van a karimnak. Tényleg nem vicceltek most a fiúk. Ez már pont a másik véglet a skyrim harmatgyenge ellenfelei után 😄
Edit: Hozzáteszem lv40 felett vagyok jócskán.😊 tényleg nem lesz unalmas az biztos.
Utoljára szerkesztette: Although, 2016.09.22. 12:51:07

#6280
Sima normal fokozat, mivel nekem a harc (főleg az elején) igy is elég kihivás volt. Sőt! A FH-s meg pár egyéb ellenfél esetén még most is az. Mondjuk annyi hasonlóság azért van, hogy harácsoló tipus vagyok, és bár a lőszerkészletem több tizezres nagyságrendre rúg, még is minden helyzetet próbálok megoldani minimális lőszer felhasználással. Emlékszem, anno a NV-ban úgy vágtam neki a HH DLC-nek, hogy egyetlen fegyverem volt, egy tár lőszert vittem meg volt valami ruha rajtam és ennyi. Azokat a fegyvereket, páncélokat, mindent használtam, amit ott találtam. De nekem igazából ez sem sokat adott a hangulathoz, az igazi okom is csak az volt, hogy a végén pontosan lássam hogy mennyi loot volt a DLC-ben.
PiszkosFred
#6279
Megmondom oszinten, a legegyszerubb lett volna egy normalisabb (es kiforrottabb), manapsag elegge nepszeru survival jatekbol atemelni az ottani ehezos, fajos, toros, gyogyszeres, viharokat fedett helyen atveszelos ivos, stb., egyszoval alapveto szuksegleteket kezelo es lekezelo rendszert, es ehhez finomitani a harcokat es az ellenfelek kepessegeit. Mert a bazisepites nagyjabol megvan, de a veszelyforrasok es a szuksegletek viszont elegge elnagyoltak. Jobb, mitn a semmi, rengeteget ad szamomra igy is az alapjatekhoz, de lehetne eletszerubb ugy, hogy nem szopatna az sem halalra a jatekost, csak ujabb kihivasok rakna a jatek az ember utjaba 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#6278
Talán jobb lett volna kicsit NV hardcore szerűen összehozni, nem ennyire túltolni a survivalt, hogy az életszerű nehézségek mellé még 6x-8x erősebbé tenni az ellenségeket mint mi magunk vagyunk.
Ugyanakkor bele lehet jönni, élvezetes is átérezni hogy így kell túlélni, meg ugye azért vannak a perkek hogy kiegyenlítsük a hátrányt. Legalábbis remélem az NPC-knek nincs perkfája....
Utoljára szerkesztette: harras25, 2016.09.22. 11:24:35
PiszkosFred
#6277
A nehezsegi szintekkel nem csak a sebzes modosul (szorzodik, osztodik), hanem az eleterejuk is (illetve az adott npc szintjehez tartozo endurance es annak szorzoja). A szerkesztot betoltve, talan a gameplay settingsben meg tudod nezni, hogy melyik szinten milyen szorzokkal szamol a jatek.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#6276
Melyik fokozaton játszol ? Bekopiztam a szorzótáblát.
Tegnap egy kanapén ülő gunner commandert lopakodva hátulról fél méterről tarkón lőttem egy 100+ sebzéses .50-es kaliberű pisztollyal, meg is kaptam a 2.0x sneak bónuszt. Elég mérgesen állt fel. Aztán fordulásból azonnal átlőtte a powerem.
#6275
Mondjuk azért ez is elgondolkodtató. Én a maxra húzott fegyverekkel, amiknek bőven 100 felett van a sebzése (most konkrétan a Deliverer-re gondolok) és vannak ellenfelek amiknek fejre egy tár kevés, úgy hogy közben Critet is lövök. Rajtam meg most könnyitett nanoszálas Marines páncél van és vannak ellenfelek amik pár másodperc alatt elviszik az életem. És most még csak nem is a DC-re, meg a FH undormányaira gondolok, hanem sima raider, gunner, stb ellenfelekre. Nézegetem a fegyverüket és ilyen 20 meg 50 körüli sebzésük van, de a DTS-em nem igazán érzem. Igaz hogy anno a Vegasban is "kicsit" fura volt, hogy ha én lőttem HA-s ellenfelet, nem sebződött, mig én hiába viseltem a legerősebb páncélt, azon is átlőtt bárki. De ha a DTS-em nagyobb mint az ellenfél fegyverének a sebzése, akkor egyáltalán hogy lő át?
#6274
Úgy látom normálon van kiegyensúlyozva, survivalon viszont 6-szor nagyobbat ütnek rajtam mint én rajtuk. Szerintem ez hiba, a survival elég szemét és nehéz ez a csalás nélkül is.
#6273
Szerintem simán többet sebeznek rajtam mint normálon. Úgy érzem sokszor, hogy irreálisan. Kedvenc példám mikor az általam lerakott aknára ha rálép a raider ő túléli, én viszont tíz méterrel arrébb p.a.-ban belehalok. P.a nélkül meg 200 körüli HP-vel 60-as védőértékű ruha semmit nem ért, egy lövéstől is kifeküdtem.
Most kifogyott a core-m, legendary és modifikált metal cuccokat aggattam magamra hogy én raideljek core-t valahonnan a DT 74, a HP majdnem 300 plusz a módosítási kedvezmények. Ha kétszer eltalálnak gyakorlatilag végem van, még a nuka-kóla kvantum sem tölti vissza a HP-t eléggé ahhoz, hogy a harmadik találat (mivel szédelgek is az előző kettőtől könnyen bekapom) ne végezzen ki.
Rengeteg droggal és sikeres lopakodással van csak esélyem zárt térben felhalmozódott (vidéken simán elfutok vagy távolabbi fedezéket keresek) ellenség ellen. És ugye mivel minden halál után visszadob a "családomhoz" idővel frusztrált is lesz az ember 😊.

Utószerkesztés, fallout wikia:

Damage Reduction formula

All final values below are adjusted by difficulty:

Very easy: x2.0 for the player, x.5 from enemies
Easy: x1.5 for the player, x.75 from enemies
Normal: x1.0 for the player and from enemies
Hard: x0.75 for the player, x1.5 from enemies
Very hard: x0.5 for the player, x2.0 from enemies
Survival: x.75 for the player (boosted higher depending on adrenaline level), x4.0 from enemies as of 1.5 update (x0.5/2.0 for Survival difficulty that shipped with the game)

Utoljára szerkesztette: harras25, 2016.09.20. 12:41:28
#6272
Ott növeli a téged ért sebzést?
#6271
Próbáld ki survivalban 😊
#6270
Igen van ilyen. Egyébként én sem használok pa-t, csak zavart.
#6269
Glowing Sea Survivalban. Na ez nem semmi.
#6268
Rajtam a tavasszal volt utoljára power armor, igy lehet hogy rosszul emlékeztem illetve azóta változtathattak is rajta. Mondjuk nekem attól is égnek állt a hajam hogy egy radcsótány leverte rólam a vértet. Azmimeghogy? Azért a NV-ban sokkal jobban el lett találva a páncél-fegyver rendszer. Bár érdekes módon az ellenfeleknél meg működik, mert a "halo"-s raidereket még a játék kezdetén képtelenség volt fejre belőni.

Az Ash Pile-t aktávlni biztos nem tudod, de úgy rémlik ez már a korábbi részekben is igy volt.
#6267
Hát, az prompt nem azt mutatja, hogy ki tudok belőle venni valamit... (És nem is tudtam.) Semmit nem csinált.

Igen, vágom, hogy "leesik", hogyha szétlövik, csak nem találtam magamnál, mikor javítani akartam. Aztán később meg valahogy mégis nálam volt már. (Mondjuk, nem emlékszem rá, de elképzelhető, hogy a kutyámnak adtam. 😄 )
#6266
Úgy tudod használni, hogy ha rányomsz E-vel, akkor megnyitja az inv-et és tudsz belőle lootolni.
A páncél minden egyes darabjának van "életereje" ami csökken, ha sebződés ér az adott területen. Ha nullára esik, akkor onnantól használhatatlan, csak javitás után lehet ismét feltenni. Bár látni nem látod, a frame inv-jében elvileg benn marad. (remélem nem mondtam nagy hülyeséget, mert eddig kb kétszer használtam power armor-t, beleértve azt az egy alkalmat is, amikor az elején a templomnál...)
#6265
Ez a hamu mit csinál? Nem tudom aktiválni. 😄
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


Amúgy olyan van, hogy egy idő után elhasználódik a Power Armor páncélzata? Csak mert szétment a két karpáncél, és nem találom sehol...
#6264
Így értem már értem és jó megoldásnak tűnik első blikkre.
PiszkosFred
#6263
Az "agyas mentest" vissza tudod tolteni halal eseten. Az "exitsave" ezzel szemben csak ideiglenes megoldas es azonnal torlodik, ahogy folytatod a jatekot.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#6262
<#zavart2>
Akkor minek az ágy ? A reload idő a bünti ?
PiszkosFred
#6261
Igen.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#6260
Exitsave: ez mi (survival szint) ? Ha alvás után egy perccel kilépek a játékból, nem az ágyból indulok másnap ha újra játszom, hanem betölti az exitsave-t és innen indulok ahol kiléptem,
Minden kilépésnél elmenti az állást ?
#6259
A Pulse-t azóta tudom mire jó mióta vannak rust devilek.
A Cambridge Polimer Labs szemét egy küldetés, szerintem ez nem komoly spolier:
Rám zárták az ajtót és sehol egy ágy, ráadásul az utolsó core-om is kimerült. Már kétszer meghaltam, de legalább volt kéznél Hazman suit-om. Szerencsére a közeli hajóroncsban aludtam mielőtt benéztem ide, de már kezdem unni az előadást meg a termoszok csereberéjét. Meg eddig olyan se volt hogy egy labor kemény üvegablakán keresztül lőjön szitává egy turret, most ezt is átéltem. Azt mondjuk nem vágom, minek a master zár meg titkos út ha az ablakot ki lehet lőni. Vagy csak turret tudja ki lőni ?

És Valentine szövege is nagyon jó, megtámadnak a mirelurkok, nagy nehezen leküzdjük őket, majd nagyon cool hangon megszólal: "na én ezért nem szoktam úszni".
Utoljára szerkesztette: harras25, 2016.09.14. 08:36:11
broman191
#6258
Fagyaszt.

MSI B450M Mortar Max | AMD Ryzen 5 3600 | G.SKILL 32GB DDR4 3600MHz CL16 | MSI RTX 2060 Gaming Z 6GB GDDR6 | 1TB M.2 SSD | 3TB HDD | Thermaltake Hamburg 530W | Acer XFA240 | Win 10 x64

#6257
Mire jo a cryogenic granat?
#6256
A supermutantok "szinkronja" fenomenális. Elbújok egy roncstelepen, erre hátulról: "BÚÚÚ Háháháhá" a szemét a roncshalmaz tetején felettem és mögöttem és tényleg megijesztett. A másik, az alantabb említett ütközetsorozat végén, valami "Legend Master Blood Super Mutant". mikor már csak ő volt meg én. Nem mutatkozik, beosonok a konténerek közé. Rájöttem hol ücsörög, lassan az ajtóhoz lopakodom és megpróbálom lesből meglőni a legerősebb pisztolyommal. Hál'istennek amíg aludtam nem töltődött vissza az élete (ez kicsit csalás de örültem neki) amit leszedtünk Valentine-nal meg a Rusty Devilek az lett volt szedve, és már mutálódott, szóval reméltem hogy ha nem is terül ki azért fájni fog neki. Na belesek az ajtón ez meg ott ül mint nagyapám a hokedlin gyerekkoromban, és pont olyan vidáman odaszól nekem: "Na helló !". Nem is lőttem, csak ugrottam lefele aztán kergetőztünk hosszasan és a 10 mm-est kivéve minden lőszerem kifogyott egy roncs mögött bújtam el, de tudta hol vagyok. Bár nem sok élete maradt adtam neki rendesen, de simán végem volt. Úgy jött komótosan a minigunnal és közben : "Ej ,ember, ember ezt elbasztad !" mint egy akciófilmben. Nekem meg 20 perc aktív mozgás és harc van mentetlenül. Tényleg "halálfélelem", ez most kicsinál és kezdhetek mindent előlröl. Aztán megnyugodtam, elkapott a " Butch Cassidy és Sundance kölyök Bolíviában" effektus. Betáraztam a 10 mm-est, beadtam az utolsó jetet és psyhchot és kiugrottam a fedezékből és először lassítva majd rendes sebességgel lőni kezdtük egymást, én azért próbáltam kikerülni a golyókat. Aztán eldőlt. Nekem 10 % alatt a HP-m. És az járt a fejemben hogy jutok vissza egy ágyhoz semmim nem maradt, se aid se lőszer se HP. De igazi Survival érzés volt.
Utoljára szerkesztette: harras25, 2016.09.12. 11:59:35
#6255
A VATS-ot én egyáltalán nem használom, mert engem is többet szívatott mint segített. Kivéve a repülő rovarokat, azokat én eleve nem találom el a nem-automata pisztolyaimmal, ezeket rábízom. Az is biztos hogy a sérülékenységet túlzásba vitték, szerintem tök felesleges p.a.-n kívül mást is húzni mert ha eltalálnak azonnal meghalok, esetleg imbolygok kicsit de nem tudok cselekedni és a második harapás/lövés/ütés terít le. "Kedvencem" mikor az általam lerakott aknára ha rálép egy raider ő túléli, én meg p.a.-ban tíz méterre belehalok a robbanásba.
Tegnap ADA cseszett fel agyilag, lopakodóban a kutyán kívül valamennyire minden companion veszélyforrás, de ADA katasztrófa, vagy őt gyakják le vagy engem ha próbálom megmenteni. És még nem volt sehol robot repair kit, csak az ő küldijére viszem magammal de eddig kétszer kúrta vissza a gép a cél előtt (DK-i sarok) az ÉNY-i sarokba, menjek oda vissza érte. Most már van repair kit-en mert megjöttek a rust devilek, pont akkor amikor markáns minigunos meg missile-s supermutantok elől futottunk Valentine-nal, hát nem semmi ramazuri lett belőle, BoS-ok is megjelentek szegényeket még a levegőben ripityomra lőtték...

De a csata közben háromszor mentem el aludni egy vagonba elhelyezett matracra, nem szégyen az.... Nézzél szét mindig, hol vannak ágyak és fuss el ha baj van. Az általad felsorolt ellenségek nekem is kemények, sőt szerintem öregebb is vagyok mint te és valószínűleg lassabb is (és pisztolyhős akartam lenni, Coyote Stark, ááááá).

De pont ezért nem tudom abbahagyni, az állandó feszkó hogy honnan jönnek rám, megküzdjek vagy elfussak, jaj rossz fele futottam, na még öt ellenség remélem egymást nyírják nem engem, én addig elbújok valahova....na ez a posztapokaliptikus túlélési fíling.
És közben azért sokat ölök, egy SM már csak két lövés és elfekszik, lesből egy, csak nagyon drága a lőszer, a perkeket célirányosan fejlesztem (EZ NAGYON FONTOS), karizmára, zárnyitásra, hackelésre és eddig nem jutott, nem akarok "intelligens" hulla lenni....

Egyet tuti elkúrtam, számadatok kalapján egy lézerpiszoly jobbnak tűnt mint a right. aut. ezért utóbbit eladtam, nagy hiba volt. De legalább most már csak pisztolyom van.
Utoljára szerkesztette: harras25, 2016.09.12. 08:16:46
#6254
Biztos én vagyok már nagyon öreg, de én igy is sokszor keveredek olyan harcba, amit nem könnyű megoldani. Gondolok itt pl: az első power armoros raider támadás, a második és még utána jó pár deathclaw, eddig az összes mirelurk queen (de főleg a legendary) az első (jópár) Mechanist féle robot támadás, a láthatatlan assaultronok, a sentry botok vagy a végső harc az öntödénél (ahol a kardot kell visszaszerezni). Volt olyan hogy még mentés-töltéssel is elszenvedtem majd egy órát, mire egy-egy csata meg lett. Ahhoz nekem nem lenne idegzetem, hogy több órányi játékot kukázzak csak azért, mert valami béna lóf@szjózskának jó napja van és egyhitel. Egyébként is nevetségesnek tartom hogy a pa-n egy mutáns szúnyog/csótány keresztül sebez. Meg még mindig elakadnak a lövéseim a semmiben, 5m-ről minden lövést mellé küld VATS-ban és még sorolhatnám.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Az éjjel megcsináltam végre a Mechanist küldit. (vagyis még nem, mert a renegát robotok még hátra vannak) Szerintem egész jó lett ez is, még ha kicsit rövid is. De amikor a robobrain "gyárban" olvasgattam a logokat, kirázott a hideg. Milyen érzés lehet úgy tudatra ébredni, hogy nem érzékelsz semmit, csak egy agy vagy!?

Utoljára szerkesztette: Darun, 2016.09.11. 19:12:22
#6253
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Srácok aki eljutott a gyárig. És nem gagyi survival szint nélkül. És nem epic hősként. Szóval kb 30-40 között. rohadtul figyeljen mert vannak EPIC ellenfelek!!! Ami az ami az mmoban nincs esélyed kerüld el őket ide már rohadtul kell a mentés. 😊
Többet nem mondok de quicksave nélkül halottak vagytok. 😊 Konkrétan jelöletlenek.

Utoljára szerkesztette: Although, 2016.09.11. 18:23:23

#6252
Közben megoldódott.
Utóbbi évek egyik legjobb beth dlc a Far harbourral együtt. Tudnak még meglepetést okozni a scrácok.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Van akinek megvolt a vadnyugatos rész, megtalálta a Jesse és haverja holokazettáit? Jók lettek. 😊 Pozitív, hogy van sztorija mindegyik helyszínnek. A tarzanos rész nagyon fun. 😊

Utoljára szerkesztette: Although, 2016.09.11. 13:42:13

#6251
nagyon sok ágy van, vagy ácsolási lehetőség
ezt is csalásnak érzem de megteszem hogy ha félig leöltem egy bázist simán otthagyom a maradékot és lefekszem a csata közepén aludni
igaz a sneaket tolom felfele, más karakterrel nehezebb lenne lelépni ütközetben, de szerintem ebben a világban ami itt van IRL is állandóan lopakodnék 😊))
#6250
Mindenki úgy játszik ahogy akar, nem szólok le senkit, de az biztos hogy ebbe a játékba így tudom al legjobban beleélni magam, hogy halálfélelmem van egy erős ellenfél vagy egy csapatnyi supermutant ellen és mivel szerintem ebben a játékban a túlélés a lényeg ezért életszerűen elfutok és izgulok ha nem vagyok gungho hangulatban (és ha igen hát vagy sikerül vagy nem). Ha mögöttem lenne a quicksave akkor már hazárdíroznék és még se félnék.
#6249
játék legelején ilyennel én is találkoztam... fél pillanatig meg is állt az ütő bennem "na most mi lesz" aztán nem történt semmi.

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

#6248
Kicsit több mint 3 alkalommal 300/6 HP-val de győztesen léptem le vagy jutottam ki innen. De most nincs menekvés. Lehet, nagyon régen történt de kinevezem halottnak a karimat és feladom 😄
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Azt hittem végtelenségig tartani fog de ezt az "újratöltős" bosst nem tudom kijátszani. D: Nincs semmi nálam amivel kiüthetném.

Utoljára szerkesztette: Although, 2016.09.10. 19:34:38

#6247
Nuka world, orrba szájba szopatja a skyrim rajongó ész nélkül szaladgáló "hősöket." Még emészteni kell ezt a beth adta ki.
-Elfogadható karakterek, sőt.
-Bár nem testrészenként szabható stimpak meg heal, nagyon nagyon távol az FNv-től. Mind sugárzás mind gyógyítás szempontjából.
-De visszajöttek a fakardos fasz szintjéről. Lehet gyalázni a sok fasznak akik szopnak vele. El kell ismerni most úgy néz ki 6 szint felszedése után egy boss harcot beszoptam véglegesen.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nem részletezem jobban de a ghoul boss több mint húsz visszatöltés után is reménytelen. A Beth kitett magért. Bizonyítva nem csak a sík hülye fakardos hősök vannak terítéken még. sajnos folyamatosan leírom őket még és ez most megbosszulta magát.

PiszkosFred
#6246
Hat, az megeshet, de lehet bug is, vagy sneak perk hozomanya.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#6245
De nem robbant. 😄

Besült? Mármint olyan van?
Utoljára szerkesztette: FartingSquirrel, 2016.09.10. 18:56:19
PiszkosFred
#6244
igen, az a celja 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#6243
Ez mi ez ott a hűtő oldalán? Kinyitottam a hűtőt, az meg lifegett - azt hittem, felrobbanok.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Count Adyn
#6242
Nekem ezzel a táboros megoldással tökéletes a surv.😊 Amikor a játék kijött az első végigjátszásom során f5 spammal vittem végig egyszeruen ingert éreztem menteni percenként😄 Igy hgoy ezt nem lehet valóban sokkal jobban átjön a feszültség, meg hogy félholtan vergődik az ember az idő nagy részében😄 Viszont szvsz sokkal reálisabb hogy bárhol leállhat az ember aludni tábortuz melett 3 ujságból csinal egy hálozsákot aztan kis pihi utan hajrá tovább😊 40 es szintig vagy 4-5 alkalommal táboroztam és bár sose haltam ezek után mégis jobb érzéssel játszottam hogy nem megy 2 óra szenvedés a kukába ha kiugrik aföldalól valami scriptelt szar😊

\"A GOTO veszélyes, mire juthatsz véle, a JOIN meg költséges, cseberböl vederbe\"

#6241
Hát pedig nagyon nem mindegy és jelentős beleélés mindkettő. Oké az FNV hardcore mod az lényegesen ütősebb, itt viszont látványosabb a dolog. 😊 Kinek melyik a fontosabb.