Épülhet a Hyperloop tesztpályája
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ami a Tesla autót illeti. Edison 1908-ban egyetlen évben több elektromos autót gyártott le és adott el, mint a többi autógyártó összesen, kb. 60 ezret. Darabra többet, mint amennyit a Teslából gyártottak az első öt évben összesen. Mégis pár éven belül a benzines autók lettek az uralkodók az autópiacon, az elektromos autó meg lábjegyzetként szerepel.
Ennek az oka pont a technológiájuk korlátai, amit semmilyen fejlesztéssel sem tudsz átlépni, de még igazából kicselezni sem.
De ha ennyire kepben vagy a technologiaval, akkor igazan szolhatnal neki, hogy nem lehetseges, mert o es a korulotte lebzselo kitudja hany tudos es mernok pont nem gondolt ilyen alapveto dolgokra amiben te profi vagy😊
"Egy 500 km/h-s vasút tördéke és sokszor többet tud. Lehet, hogy lassabb, de az időegységre eső kapacitás mégis jobb"
Nem is ertem miert repulovel utaznak az emberek es nem hajoval vagy vonattal, hisz ezek idoegysegre eso kapacitasa sokkal jobb😊
Már megbocsáss, de ez megint csak kijelentés, nem tudom mire alapozod, hiszen magad is azt mondod nem olvastál semmilyen tanulmányt. A hasraütést mint érvet nem tudom elfogadni, és ez már a sokadik, az előzőekre sem válaszoltál... Ez nekem nagyon úgy tűnik, hogy csak ellenszenv a részedről.
Tanulmány tessék. Így talán könnyebb lesz...
Nézd már meg, hogy egy vákuum szivattyú milyen nevetséges mértékű vákuumra képes. Édeskevés az a hangsebesség táján való robogáshoz és ekkora térből kiszedni a levegőt és megfelelően tömörzárra csinálni olyan összeg, hogy megfontolni sem érdemes. Ez luxus, nem az átlagember számára készül vagy majd talán párszáz év múlva. Jelen technológián és energia árak mellett semmiféle realitása nincs. Egy 500 km/h-s vasút tördéke és sokszor többet tud. Lehet, hogy lassabb, de az időegységre eső kapacitás mégis jobb.
Musk egy techplayboy, semmi több az én szememben...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.06.03. 21:19:01
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Az altalad emlitett problemakat pedig pont, hogy megoldotta. hasznalhato, 400+km-es hatotavja van, es egy pihenoido alatt feltotheted annyira, h a kovetkezo pihenoig (250km) boven eleg lesz. Nem veletlenul vagtak bele az akkumlatorgyartasba😊
Szoval ha csak a Tesla sikeret eri el, 10 ev mulva mar mi is Hyperloopon ulhetunk.
Azonkívül az usa, az országot behalálozó nagysebességű vonatok terén le van maradva, és Kalifornia már pályázatot hirdetett. Ugye mennyire kísérteties a hasonlóság a SpaceX és Hyperloop között? Ha Hyperloop bizonyít, óriási állami pénzt nyerhet - megint. Első körben megint csak szállítmányozás. Nem hülye ez az üzletember. Persze nem akarom azt állítani, hogy biztosan sikerülni fog, mert nyilván vannak nehézségek (főleg a pénz) de eddig érdemi kritika nem érkezett...
Ez semmi több mint csőposta 2.0, de említhetném LHC 27 km vámrumgyűrűjét is. És persze lehet károgni, hogy az nem megy. De gondold végig, Te egy mérnök vagy, az, hogy te nem tudod megoldani most itt hasból, az nem azt jelenti, hogy mások sem.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.06.03. 17:00:42
"Egyébként meg áramlástechnikai mérnökként nagyon is látszanaka problámk. Az olcsó sziattyúzás részén meg röhögtem egy jót. Elevel nézd meg, hogy az ipari szivattyúk milyen váukmra képeses és milyen nevetséges hatásfokkal. Aztán számolj és sírj..."
Örülök, ha nevettél, de ugye itt sehol sem írják, hogy tökéletes vákuum kell, azt írják légritka. Így azért már más a helyzet. Számolnék én, de tőled nem láttam számokat... Az olcsóság relatív fogalom ebben az esetben, ez a teljes költségvetésre értettem, nem egy kisnyugdíjas pénztárcájához. De lássuk akkor.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.06.03. 16:14:10
Musk a netes üzletéből szerzett pénzt, de milyen működő sikerterméket is állított eddig elő..? Kicsit túl nagy a fickó felett a glória...
Egyébként meg áramlástechnikai mérnökként nagyon is látszanaka problámk. Az olcsó sziattyúzás részén meg röhögtem egy jót. Elevel nézd meg, hogy az ipari szivattyúk milyen váukmra képeses és milyen nevetséges hatásfokkal. Aztán számolj és sírj...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.06.03. 15:51:44
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Ezt csak akkor tudhatod, ha tanulmányokat végzel ezzel kapcsolatban. Mármint mérnök megvalósíthatósági tervet, meg gazdaságit. Anélkül ez az érv is fals, semmit mondó.
"Musk cégei által gyártott termékek azonban nem tömegcikkek, nem az átlagember életminőségét javító eszközök. Nem olyanok amint a kínai kispénzű cégek, hogy rogyásig gyártják neked a kütyüket szaré, hugyé"
1. EBay, PayPal tömegcikk, az átlagember életminőségét javítja. És ez csak kettő Elon Musk ilyen vállalkozásaiból. Amúgy tök fals érv.
2. Egy akármilyen vonatot sem tud megvenni egy átlagember, kispénzű. Nem nekik készül, hanem vasúttársaságoknak. Tehát ha ez a bajod, akkor stimmel.
3. Nem attól lesz egy vállalkozás sikeres, hogy tömegcikk, vagy sem. Meg attól sem, hogy előtte milyen cégei voltak, az üzlet, menedzsment más mint a mérnökség.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.06.03. 12:42:53
Elmondom mire gondolok.
A magát más üzletágból halálra kereső Musk olyan rés területekre nyomul be, ahol viszonylag kis tőkével viszonylagos anyagi sikert érhet el. A viszonylag kis tőke alatt azt értem, hogy esélye nincs pl a Teszlának a teljes autókategória spektrumot lefedő Toyotával, GM-mel VW-vel felvennie a harcot. Musk cégei által gyártott termékek azonban nem tömegcikkek, nem az átlagember életminőségét javító eszközök. Nem olyanok amint a kínai kispénzű cégek, hogy rogyásig gyártják neked a kütyüket szaré, hugyé. Ahogy valszeg belátható időn belül se neked (bocs nekem ez jött le), se nekem, se a fórumon itt üziző egyetlen embernek se lesz se Teszlája, se nem fog a SpaceX valamelyik űrhajójával az ISS-re, vagy a Marsra menni, ugyan úgy ezzel a szerkentyűvel sem fogunk rendszeresen NY-ből El.É-be utazni. Nem azért mert a dolog technikailag megvalósíthatatlan, hanem mert nem lesz rá pénzünk! Olcsóbb lesz a röpcsi, kocsi vasút, bármi, ha meg is csinálják, és találnak rá elég sznobot, hogy használja.
Pl. megint csak a Teszla, ami a jelenleg ismert polcról levehető technológiákat maxolta ki, de ugyan úgy nem oldotta meg a korlátozott hatótáv és a hagyományos kocsihoz képest földtörténeti korokban mérhető újratöltési idő problémáját, mint ahogy a nagy autógyártók bicskája is beletört a problémába. Luxus limuzinként megállja a helyét, de csak azoknál a vevőknél, akik minden más paraméterrel szemben a kéjjes vigyorra késztető, mellbevágó gyorsulás alá rendelnek mindent. Mert sajnos egy hasonló árú/kategóriájú luxus kocsival szemben (pl Merci adott típusa) sajna minden területen elvérzik, kezdve a gyártásminőségtől, a kényelmen keresztül, minden más menet és használhatósági tulajdonságig.
Gazdaságilag egy ilyen pálya megteremtése egy komoly infrastrukturális befektetést jelent, ezt csak a gazdagokért megcsinálni az elveimmel ellenkező kicsinyt. Ettől függetlenül akár még működhet is, ha a gazdagok az átlagemberekhez képest meglevő extra szabadságvágyukat feladják egy szűk kabinban, mint orvosságos üvegben az utolsó tabiként történő lötyögéssel felérő 1-2 órás kvázi szenvedéssel. (Szerintem nem).
A technológia valszeg nem megvalósíthatatlan, de az alacsonyabb helyett a helyi hangsebességet meghaladó sebesség hajszolása iszonyatosan drágává teszi a rendszert, miközben számottevő előnnyel nem fog járni, ami viszont méginkább az előbb behatárolt ügyfélkör irányába tereli gazdaságilag a dolgokat.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.06.03. 12:14:00
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Szóval én ilyen "érvekkel" nem söpörném le ilyen egyszerűen ezt, amíg nem Musknak volt már több ötlete is amit hülyeségnek nyilvánítottak... Persze lehet, hogy ez nem jön össze, nem tudom. De biztos nem azért, amit itt leírnak.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.06.03. 10:06:38
Egyszerűen nem ad annyi időelőnyt a hagyományos nagysebességű vasút mellett, hogy érdemben megérje vele foglalkozni. 350-400 km/h tudtommal elérhető sima sínes vasúttal és ott van még a maglev technika is. Egyiknek sem kell ilyen cső, ami n+1 problémát okoz és korlátozza az egészet.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.06.03. 09:25:00
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
Kalifornia nem a földrengéseiről híres? Egy ilyen "vonat" még le sem tud lassítani, ha beomlik előtte az alagút. Földrengésbiztosra építeni nem nagyon drága lehet...
Kb mintha egy új F1 kocsit 1ben max 1500-ig kihúzatva próbálnák letesztelni.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Még kiszállni sem tudsz.
Bérbe vehet? reklámfelület...
Hanem?
Szerintem az egész koncepciója ökörség, de nem a gyorsulások miatt...
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2015.06.02. 09:57:05
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/