Ark:Survival Ascended,és Evolved 1-2.
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
https://drive.google.com/drive/folders/1FXzVUaGfoPQJse1eHz1CxlF6nowWP-7D
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Na ezért kinlódtam számtalan éjszakán át de végül megérte számomra.
Ez 3 accounton 4 külön szerver mind a g-portalon,azokból az egyik epices. Mivel egyedül teszteltem nem volt egyszerü a csetet tesztelni.
Hálás köszönet mindazoknak akik ezt lehetővé tették számomra 😊

Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.07.04. 13:29:05
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Én is tudom kicsit másként állok ehhez a játékhoz. Én első sorban nem a magam játéka miatt teszem mindazt amit teszek. Ha igy lenne el lennék a saját kuckómban a szerveremen. gyüjtöttem volna magam köré pár ember és játszanák magunk kedvére. De én ugy gondolkodok,hogy admin vagyok elsősorban. Számomra ez nem azt jelenti,hogy über dolgokat addolok magamnak vagy bárkinek.
Én több mint 10 évig úgy játszottam mmo játékokkal,hogy csak hírből ismertuk az gm-eket. Mert ott nem admin hanem gm-nek nevezték öket. Vagyis Game Mester, játék mesternek. Egyik dolguk volt pont az volt,hogy különféle rendezvényeket, eventeket csináltak. Ők mint gm nem vehettek részt a játékban. Persze volt némelyiknek egy egy haverja,de ugye ilyenkor meg ment a fujjogás,hogy persze gm a haverja...Ezekben a játékokban mi csak részesei lehettünk az ilyen eventeknek. Ehhez nagyon sokszor mi kicsik voltuk. A nagyok nem hagytak minket, leöltek, kizártak dolgokból. Sokszor csak sóvárogtunk de jó lenne részt venni. Egy olyan egyszerü eventen nem tudtunk részt venni,ahol érdekes lényeket spawnoltak és értékes holmit dobtak ezel a szörnyek. Mert volt player kill. Pvp-t mondanák de ez ark világában mást jelent. Aztán mikor megismertem az ark világát,ugy éreztem ez a játék kárpótolhat az elmúlt 10-en akárhány év elmulsztott dolgaiért. Ezért imádom a modokat. Olyan dolgokat csinálhatok amiket eddig soha,amikre csak vágyakozhattunk. Most én lehek a gm.
Tudom, talán hülyén hangozhat olyanok számára akik ezeket nem ismerik. Talán az a legegyszerübb hasonlat, mint amikor valaki éveken át éhezik és végre a teritett asztalhoz jut. Az ark-ban mig más játékosokat az motivál, hogy tameljen egy gigát, hogy leölje az összes boss-t, addig engem az motivál, megtudjam alkotni azokat a dolgokat amiket elképzelek. Egy elképzelt játék stilús. Ez néha másoknak hülyeség,sokszor ezért lehülyéznek, meg különféle jelzőkkel illetnek. Nem zavar. De mondok egy másik példát.
Egy clusterbe kötött szerverek között lehetséges a közös globál cset. Hasonlóan mint mondjuk badcompany szerverein. Feltettem a kérdést már több helyen is, hogy lehet összehozni ezt, megvalósitani. Kértem segitséget,mert az én ismereteim is végesek. Mindössze 2 ember volt aki nagy kegyesen elhintett pár info morzsát,de végül a válaszokból az jött le,hogy ezt csak akkor lehet megcsinálni ha a szereverek egy szerver gépen futnak, vagy azonos a ip cimekben a port számok. Azóta eltelt kb 1-2 hónap vagy talán több is. De nem adtam fel. Azota is folyamatosan keresem kutatom a megoldást. Senki nincs aki azt mondaná , te figyu, abba akonfigba ott egy hibás karakter, oda nem kell szóköz.... ma is hajnalokba nyúló körömölések és szerver restartok tömkelege után irom ezt a kommentet. És ugy tünik megvan a megoldás. Ha ezt leirom mit hogyan kell csinálni, hova mit kell beirni másoknak ez csak pár perc és megoldotta,de nekem ez hetekbe, hónapokba telt. Talán emlékszel, pár napja felvetettem mi lenne ha a g-portalon össze állna egy clusterbe pár ember akik ott bérelnek.
Hatalmas felháborodás volt a reakció. De elárulom. Nem kell egy accounton legyenek a szerverek,elég ha egy clusterben vannak és meg lehet oldani a közös globál cset dolgot. A megoldáshoz,a teszteléshez, egy lehetöség számomra hogy van pár ember aki megbizik bennem és hozzá férést enged a saját accountjához a szerveréhez. Ennek köszönhetöen találtam meg a megoldást.
Bocsi a hosszú irásért,csak azért irtam le mert miután kiálltál mellettem ugy érzem talán jobban megértesz.
Köszi.
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.07.04. 12:40:03
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
De azért ez kicsit erős. Ha zavar, akkor menj vissza a FB-csoportba, ahol nincs ott, úgyis több a tag, és nagyobb az aktivitás.
Lehet, hogy nem a legokosabb, vagy mindent legjobban tudó tag. Lehet, hogy furcsa dolgokat csinál a szerverén. De csak azért, mert élvezni akarja a játékot, akárcsak mi. És tudod mit? Nem tudom ezért hibáztatni. Sőt, segíteni is próbál az összes tagnak, ami több, ami elmondható a legtöbb társunkhoz képest. Lehet, kicsit a saját dolgait ajánlja, de mindenkinek maga felé húz a keze.
És tessék: most nem Apofisz neve lesz fent az oldal tetején, mert az enyém.
Mint mondtam, tényleg nem értek egyet vele a legtöbb dologban, de erős és felesleges támadás volt egy olyan ember ellen, aki nem érdemli meg.
Amihez meg nem értesz ne szólj bele.A szabad idömet meg hogy mire használnom semmi közöd,se semmi más magán életi dolgaimhoz.
Ugyhogy hátrább az agancsokkal. Szerintem senki nem kiváncsi a ti nyavajgásotokra, hogy igy az Apofisz, meg ugy az Apofisz. Amiket adok tanácsok, meg nem kötelező megfogadni. Akit érdekel majd eldönti kell-e neki a tanácsom vagy nem.
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.07.02. 16:40:18
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Már nem emlékszek pontosan de volt valami külömbség ami miatt vissza tértem az SS modhoz. Valami a klonozóval kapcsolatban rémlik.
Én az ilyen tárgyak vissza vételére jobban szeretem használni az Ark Automated2-ben található távirányitó szerü dolgot. Már többször jártam ugy,hogy leomlott a fél épületem, vagy véletlenül felvettem az oceán platformot egy apró félre lövés miatt. Ami az AA modban van szerintem pontosabb és jobban jelzi mikor lehet nyomni tüzgombot. Az kimondottan olyan két balkezeseknek jó mint én <#wink>#wink>
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Feliratkoztam egy módra, még régen olyan módra ami egy fekete pisztolyt ad, és 1 db szalmából lehet legyártani. Ezzel a móddal vissza tudtam venni a cuccokat, illetve ez elhelyezett tárgyakat, anélkül, hogy megsemmisítettem volna. Ezt a módot nem találom a műhely-elemek között. Viszont a játékban elérhető, most vagy berakták és nem módként van már bent. Viszont ki lehet választani elég sok mindent, ha nyomva tartom az R gombot, ha az építést teszem be akkor nem visszaveszi, hanem megsemmisíti azt a tárgyat amit vissza szeretnék venni. Tudtok erről valamit? Ezt a módot ismerem Builder's Helmet ha valaki ajánlaná, és használom is. De hiányzik a pisztoly is azzal a funkciójával ami régen volt. meg gyorsabb is volt, mert ha nem figyeltem a sisakossal néha nem azt vettem vissza amit szeretem volna, mert a kijelölés hirtelen átugrott másikra.
Már az első találkozás más emberekkel is fura volt. Köszöntem, sziasztok. Erre szó nélkül megöltek 😊
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.07.01. 11:43:57
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
itt a kérdés csak az,akarják e a közös clsuter vagy sem. Az hogy most én kibérlek 10 szervert és összekötöm, semmivel sem külömbözik attol ha 10 ember bérel 1 szervert és az van összekötve. Csak egy probléma van egyes emberek számára. Az hogy ezt én irtam. Ugyanezt más tenné szuper ötlet lenne. Nincs ebben semmi ördöngösség. Mindenki a maga szerverén maradna admin. Csak annyi múlik a dolog összetudnak e dolgozni az adminok vagy sem. Ha nem jobb ha besem lép a clusterbe.
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.07.01. 11:41:49
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Egy javaslattal szeretnék előállni azok számára akik a g-portalon PC Ark bérelnek szervert. Ha egy szervert béreltek és szeretnétek clusterbe belépni használjátok cluster id-nek a HUNARK2020 nevet. Igy ezek a szerverek között létre jön egy átjárhatóság. Fontos hogy a játékosok számára egyértelmü legyen milyen szerver ahova éppen átmenne ezért legyen beleirva a szerver nevébe hogy Epic vagy Steam vagy Epic&Steam. Azis fontos,hogy azonos level szint legyen minden szerveren. A javasolt játékos max lv 150 vad dinók max lv 300.
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.07.01. 00:32:40
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2020.06.30. 18:56:56
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Lásd #11758
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
owl az kell a pellet miatt a gachanak,de ha nincs gacha,owl se kell 😄 quetz se életbevágóan fontos,majdnem egyszerűbb wyvern tojit meg tejet lopni,ha magasak a szorzok (olyan 5x körül) már tejből is alig kell,ha van s+ nanny akkor még tej se kell...yuti rex meg daeodon meg bőven elég bossozni. rock drake is kb csak abiban jó. farmoláshoz meg hód,doed meg anky kell. ezzel van fa kő meg metal,rostot szed sarlóval,bogyót meg már akár egy tikeal.. 😊 innen már csak idő,és pven az ember nem nagyon siet sehova 😊
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Velonasaur, managarm,snow owl,rock drake,gacha,quetza,argentavis,deino,wyvern,yuti,magmasaur,bloodstarker,bronto, giganto, kb ezek.
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
ajánlanám a ragnarok vagy crystal isles pályákat,ingyenes dlck,ott vannak,több mással egyetemben is,ami islandon nincs
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2020.06.30. 10:26:10
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
illetve ha pve ben inditottad a pályát akkor külön engedélyezni kell,mert pveben alapból csak szelidíett dinót és törzsbeli embert tudsz szállítani
ebben az esetben a pálya beállításokban keress valami enable flyer carry vagy hasonló sort és mehet rá a pipa
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2020.06.29. 20:49:13
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Nincs annál bosszantót mint amikor egy bronto a házon sétál és éppen ott jön rá a kakálhatnék. Bele a házam közepébe. Még jó hogy megütöttem 😊
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.06.28. 10:25:46
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2020.06.28. 09:35:09
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Én a raptorokat nem szeretem ezért nem is nagyon szoktam tamelni öket. Néha van egy-egy tek raptor aminek nagyon szép szinei vannak,ez miatt előfordul hogy betamelem de csak disznek szoktam használni. Ha még nem, majd észre fogsz venni egy érdekes dolgot.
Amig vad a lény, példánál maradva a raptor,van hogy olyan gyorsan tud futni hogy nem tudsz elfutni elölle. Azonban ha betameled már nem ennyire gyors. Én személy szerint többre tartom a deinochust meg a velonát. A deino hasonló a raptorhoz de egy picivel agresszivebbnek tünik, tollas és véreztető effekte van. Rákapaszkodik az áldozatára a karmaival és úgy harapja.
Valguero pályán egyszerre mind 3 boss jelen van a boss arénában. (Nem tudom most is -e már rég nem jártam ott) van erről egy videó ami álltal kedvet kaptam a deinokra. Nézd meg mit müvelnek csapatban. Dragont pikk pakk kivégezték.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.06.28. 07:38:32
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Illetve hülye kérdés de ha csinálok kő oszlopokból egy ketrecet becsalom oda a raptort akkor kitart a ketrec addig amíg mondjuk egy pump action-el szétlövöm a fejét?
ilyenkor csapatban az egyik vezető lesz és bonust kap az egész falka a sebzésre
minden lénynél létezik még egy mate boost nevü bonus is,azaz ha egymás mellett harcol hím és nőstény akkor is erősítik egymást. és erre még a yutirannus üvöltéssel tudsz ráfejelni 😊
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2020.06.28. 01:31:58
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Ez elvileg a nehézségi fokozat de ennek van egy tesója a game.ini-ben MaxDifficulty=True
Pontosan nem tudnám elmagyarázni,de ezek ketten együtt csinálnak érdekes dolgot. Alap esetben ha épitesz egy bázist mondjuk olyan helyre ahol nyüzsögnek a dinók szép lassan elvándorolnak onnan. Egy adott távolságban nem fog spawnolni oda semmi,még fa meg kő sem. Viszont a nehézségi fokban van némi random dolog és véletlen szerüen kiszúrhat magának téged és oda spawnol az udvarodba. Ez általában ritka. Inkább az a gyakoribb hogy fentről bepotyog valami hegy peremről. Most példul kipróbáltam egy mod nélküli szervert,valguero pályán.Sikerült olyan helyre épitkeznem amit leirtam. Fentről lepotyog a raptor, megöl és odébb áll.
Olyanis volt, nagyon messze láttam egy raptort. Nem volt célpontja csak sétált föl alá. Nagyon furcsa volt,hogy szép lassan apránként egyre közelebb és közelebb jött, amikor meg a látótávolságába kerültem rámrontott. Mérgelődtem is azon,hogy na persze, hogy hogy nem másik irányba ment ? Tisztára olyan volt mintha tudta volna ott vagyok csak ugycsinált mintha nem látna és hülyének nézet,apránként becserkészett,hogy csak tetette hogy nem vesz észre. Bosszantó,de ettől lesz érdekes ez a játék.
Én már nem épitkezek tenger parton. Igyekszek keresni valami magaslatot,ahol semmi nem potyog a nyakamba és nem rohan ki semmi a vizből.
Bocsi de nem értem pontosan mire gondolsz az alfa pack-al. Ezért csak tippelek. Az alfák és néhány dinó ha megölik dob egy batyut amiben van valami. Az független,hogy tek vagy sima dobta. Annyibol más hogy ha megölöd és feldarabolod a tek lény ad element dustot, kék port mig a sima nem. A másik tippem az alfa buff,az a pirosas füst szerü fény körülötte. Ugy tudom,ha több egyforma lény van egy csoportban a nagyobbik alfává válhat. Nekem volt hogy tamelt dinóim közt lett olyan. De én modolt szerveren pve játszok. Szóval nem tudom.
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.06.27. 23:59:07
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
Ez az alfa pack vagy mi a neve a bónusznak amit több egyforma szelidített/vad dínó kap az akkor is működik ha az egyik sima a másik meg tek változat?
Amugy a Ghilie álca ruhával vigyázz, nehogy becsapódj. A dinók simán észrevesznek benne, egyedül a méhek nem. Arra jó,hogy büntetlenül tudsz mézet lopni. Legalábbis ha jól tudom igy van.
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.06.27. 20:06:22
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
a dinók meg hát...minden ami raptor és annál nagyobb,és húsevőnek néz ki az veszélyes 😄 főleg hogy a szintet se láthatod távolról 😄
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Rae Apofisz: mik azok a dinók amiket ha meglátok ajánlatos nagy ívben elkerülnöm őket(ghilie suit plusz vas eszközöknél járok)?
Utoljára szerkesztette: tutyimutyi2, 2020.06.27. 19:00:53
Sajnos nem látszódik a videóban az egérkurzor de talán kitudod találni mikor hova kattintok.
Ha megnézed,felhuzott gyártási képességgel sokkal jobb fegyvert csináltam ugyanabból a tervrajzból. Egyébként ennyi a maximum a játékban, 755% sebzés. Bár igy is van benne random mert ha többet gyártok majdnem mindennek más a statja de nagy esélyel lesz maxos. Ezt érdemes megcsinálnod a fém baltáddal és csákánnyal. Minnél nagyobb a sebzése annál több cuccot termelsz ki vele.
Szülinapos dinók meg szerintem még nem haltak meg mind, azért maradtak bent.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.06.26. 19:40:27
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"
A szülinapos dodok meg az event része volt. Igy ünnepelte a játék az 5. szülinapját. Például karácsonykor egy raptor a mikulás és szánon repül, csomagokat dobál.
Na ezt az archievement szeretném kimaxolni én 100%-ra de egyenlőre csak 28/32 87% on tartok. Nem lesz egyszerü de legalább van egy cél ami motivál <#awink>#awink>
Már csak azért sem,mert mire meglenne beraknak valami újat ami miatt vissza esik ez a pontszám mert az hiányzik
Utoljára szerkesztette: Rae Apofisz, 2020.06.26. 07:43:47
"Az idegen lények már régóta köztünk járnak. Úgy hívják magukat, magyarok"