Assassin's Creed: Syndicate

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

lwb
#132
Hát ja, a Witcher magasra tette a lécet. Engem annak idején azért kötött le a játék, mert érdekelt ez az egész templomos-orgyilkos konfliktus, érdekelt a rejtély, ami a jelenben zajló eseményekhez volt köthető és nem mellesleg volt benne karakterfejlődés a részeken át. Desmond egy lúzer bárpultosból a végén igazi assassin lesz. Meg kíváncsi voltam, hogy hová vezet a történet, mi lesz a vége a jelenkori eseményeknek. Ez az AC3-mal véget ért.
A Black Flag és a Rogue még képes volt a kalózos - hajózós játékmenettel valami újat hozni a sorozatba, a Unity meg megpróbálta Ezio történetét átemelni a francia forradalom idejére, de a Syndicate lényegében teljesen feladta. Call of Duty lett, multi nélkül. Egyszerűen a huszonötödszörre is ugyanaz a játékmenet nem elég, hogy bevonzzon a játékba. Önmagában az kevés. Legyen mellé még valami: jelenkori rejtély, amit meg akarok oldani (ez nincs), a történet érdekes, a karakterekkel törődjek, legyen valami "character arch", karakterfejlődés. Hogy elindulunk valahonnan a főhőssel, aztán valahová megérkezünk. Mint Ezio: bohém fiatalemberből mestergyilkos. Vagy akár Arno is. Legyen valami, ami miatt úgy érzem, hogy érdemes még egy nyomorult negyedet felszabadítani, még egy küldetést végigvinni.

A lolzy híresség cameok nem segítenek. Nagyon nem. Darwin meg Marx ... Meg Dickens ... Eh.

Technikailag jobb,mint a Unity. Csak unalmas. Klisé a két karakter, statikus a személyiségük, lehetetlen kötődni hozzájuk. Az se segít, hogy ketten vannak és bármikor váltogathatok közöttük. Egy történetorientált játéknál fontos lenne, hogy ki a főhős, mert az az ő története. A Syndicate meg nagyon gyenge sandboxnak, az nem viszi el, hogy ugyanazokat a küldetéstípusokat ismételgetjük egymás után. Ez ma már kevés.

#131
A baj ezzel az,hogy kihagyhatsz részeket..de a fejlesztők nem fognak,így csak pislogni fogsz,kik azok a szereplők,akik durrbele már ott is vannak a jelenkori részekben..
#130
Mindig bosszantottak azok a post-ok ahol sírtak, hogy miért jelenik meg évente egy új epizód. Azt ajánlottam a síróknak, hogy hagyjanak ki egy évet és utána a következő rész megint friss élmény lesz. Én is ezt tettem, a félbehagyott és megunt Black Flag után kihagytam a tavalyi részt, hogy friss szemmel nézzek a Syndicate-ra. Belátom tévedtem, sajnos az érzés pont ugyanolyan mint két éve. Szép de repetitive és nem köt le. Lehet hogy már bennem van a hiba, de lehet, hogy ebben a 2008-ban zseniális ötletben ennyi volt. Én már nem akarok többet régi cserép tetőkön szaladgálni csuklyában. Én be akarok menni egy fogadóba Gwyn-t játszani, fütty szóval hívni a lovam vagy beülni a fodrászhoz ha túl nagy a szakállam.

W11 x64, AMD Ryzen 7 5800X3D, 64 GB DDR4 RAM, GF RTX3060 12GB

MerlinW
#129
Rogue jó volt nagyon.

[merlinw.org]

CroftManor
#128
Nekem a Black Flag még tetszett, azzal végigjátszás után is még sokat jázszottam meg multiztam. Az Unityt csak 1x vittem végig, hiába a csúcs grafika meg minden, ha nem tud már lekötni.

Nothing is True, Everything is Permitted

lwb
#127
Kb egyetértek az írójával.

lwb
#125
Pedig abban voltak egyedül a kérdőjelek a történetben. Altair, Ezio és Connor története lineáris és faékegyszerű volt. Igazából elspoilerezhetetlen. Talán Altairnál volt egy picit meglepő a vége, de Ezionál láttuk azonnal, az első küldetések egyikében az ellenséget. Connornál meg ugye vele kezdtünk.

Ehhez képest az igazi pofára esős jelenetek Desmond történetében voltak csak: az elején a toll ellopása, az eagle vision a falon, az emailek, Lucy. Aztán a meglépés az Abstergótól, a képzés, a bleeding effect, végül a precursor ahogy hozzánk szól. Aztán megint Lucy és a nagy csavar. Végül pedig apánk és a befejezés. Nem mondom, hogy Oscar-gyanús, de azért legalább volt benne némi fantázia, csavar, meg valami ami kötött a sorozathoz. Egy főhős, akin keresztül megtapasztaltam a világot.

A Black Flag óta egy névtelen izé vagyunk, szoftverfejlesztő vagy a Unityben meg a Syndicate-ben otthon ülön konzoljátékos, aki segít az assassinoknak. Eh... Akkor dobni kéne ezt az egész Abstergo-modernkori vonalat és simán csinálni egy ott játszódó játékot.

Shep
#124
Engem meg pont a jelenkori bénáskodások nem érdekeltek egyik részben sem, alig vártam ,hogy letudjam őket.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

lwb
#123
Próbálgatom PS4-en, de nem annyira jön be. Pedig nekem tetszett az AC3 és a Unity is. A grafika az lényegében Unity, kicsit butítottak itt-ott, alig észrevehetően, hogy jobb és stabilabb legyen a frame rate, de lényegében ugyanaz a kettő. Kezelést picit variálták, a lopakodás átkerült máshova, az életerő magától visszanő stb. A nagy újítás - ez nem spoiler -, a GTA5-ös több főszereplő közti váltás. Csak ott ezt jól csinálták, a főszereplők játékon kívül csinálták a maguk dolgát és váltáskor meglepő helyzetekben találkozhattunk velük. Itt simán lecseréli a főhőst, ahol áll éppen. A két szereplő között 80%-ban nincs eltérés, az alapskillek ugyanazok, azokat lehet fejleszteni. A magasabb skillek terén van eltérés: Evie inkább lopakodós, Jacob meg tank. A hangok, a zene tökéletes, mint mindig. A Uplay (Ubisoft Club az új neve) nem olyan vészes mint a Unityben, lényegében figyelmen kívül hagyható.

Ami miatt nem jött be: én a történetért játszom az AC-ket. Eddig mindet végigvittem. Az egytől a háromig főleg Desmond története érdekelt, mert az alapsztori sehol nem volt nagy szám. Még Ezio története sem: árulás, bosszú, ennyi. Aztán a Black Flagtől kezdődően szépen kiírták a jelenidőt a játékokból, ami szerintem k...a nagy hiba volt, mert az alapsztori egyikben sem volt elég erős, hogy elvigye a hátán a játékot. Aki emlékszik arra, hogy mekkora feeling volt az 1 végén meglátni a falon az írásokat vagy amikor Ezio helyett Desmondhoz szólt a precursor csaj. Ezek jó elemek voltak, vitték előre a játékot, vártuk hogy Desmond is csináljon valamit a jelenben, mint képzett assassin és végül is meg is kaptuk a 3-ban csak kicsiben.
A 4-et még elvitte a kalózkodós mechanizmus, a Rogue-ot is, ami lényegében ugyanaz volt. A Unitynek a butuska szerelmes-tragikus főszála döcögve, de képes volt ott tartani az embert a játék előtt. Itt nem látok semmit. Nem kötődök a szereplőkhöz. Nem ismerem őket. Eziot, Connort de még Arnot is gyerekkora óta végigkövettük, de Shay-nél is ott voltunk, amikor átállt. Itt felnőttek az ikrek az első küldetésnél és lényegében adott minden személyiségjegyük.

Tényleg csak avatárok lettek, ikonok, karakterek, amiken keresztül lehet ökörködni a viktoriánus Angliában. Nekem ez csalódás, ha valakinek ez így oké, akkor hajrá, tessék megvenni. Így is végigtolom, de max egyszer.

#122
Akit szokott érdekelni,meg fogja találni...addig is némi ízelítő a széria egyik legnehezebb soundtrackjéből...szerintem legalábbis

//www.youtube.com/embed/3QZX9ikCm2E
Béluska74
#121
Háát most,hogy kint van konzolokra és láttam belőle valós játékmenetet is. Egyre jobban érzem,hogy meg kellene venni. Ha mondjuk előrendelem és Global kulcsot veszek abban benne lesz a Magyar nyelv?

If you give a little love you can get a little love of your own

#120
Majd eldöntöm a következő 2-3 hétben amikor is leül a hype és reális vélemények is születnek, nem csak első napi fellángolások mint idáig a legtöbb AC-nél.:)

SOHA TÖBBÉ ANDROID!

#119
Nem igazán érdekel amikor kétes minőségű játékok elöbb jönnek konzolra legalább a pár plusz hét alatt kiderül hogy megéri-e beruházni rá vagy sem. Főként hogy a pár hét pluszért cserébe jobb minőségben olcsóbban tolom. Ráadásul 2-3 játék miatt általánosítani hogy "lassan minden kiadó"...Nos nem.:)

Elhiszem hogy neked jó volt,én a 2 után egy AC-t sem tudtam végigvinni,egykaptafa repetitív dögvész volt egytől egyig, a Black Flag-et is beleértve, mindben rettenetesen bárgyú gyenge harcrendszerrel.
A fórumokon pedig minden egyes AC hír alatt többségben vannak akiknek a könyökén jönnek ki az AC játékok mert képtelenek fejlődni pozitív irányba,mindig csak hozzáadnak valami apró kis baszt,de a játék fő gondját - repetitívség,unalmas küldetések,, gyenge harcrendszer - csak azért sem javítják.

SOHA TÖBBÉ ANDROID!

#118
Akkor ne vedd meg.
#117
De, nézd meg a megjelenéseket. Konzolokra előbb jön ki egy játék. Már szinte általánossá vált. Pl. a Need for Speed is, de ez itt OFF. Privátban vitázhatunk róla.

Nem igaz, nagyon jó volt a Brotherhood, meg a 3 is tetszett. A 4 se volt rossz, de az inkább hajós játék lett. Unitynak nem volt hangulata, legalábbis engem nem kapott el, itt viszont van eddig.
Ha meg a kettőben lévő játékelemeket nem tudod elviselni többször, akkor az AC kínálta open-world nem neked való. Mert valószínű ez lesz a jövőben is, kisebb-nagyobb változtatásokkal. De nézd meg magad milyen lett a Syndicate, jó kis újításokat pakoltak bele.
#116
Lol,nem.
Ráadásul itt még jól is jön,mert ezalatt a pár hét alatt kiderül hogy sikerült-e csak egy kicsit is fejlődni vagy ugyan akkora copypaste pöcegödör mint az eddigi AC játékok a 2 után.
Utoljára szerkesztette: R0GUE, 2015.10.23. 13:57:51

SOHA TÖBBÉ ANDROID!

#115
Az első óra, PS gameplay + komment

http://www.youtube.com/watch?v=nXYRFOjqSOU
grebber
#114
Két első napos javítással jön az új Assassin's Creed
Utoljára szerkesztette: grebber, 2015.10.23. 11:05:27

Next PC upgrade: 2022

TBTPumpa
#112
//www.youtube.com/embed/aSM_HzyOWOA

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

MerlinW
#111
Üzlet. Lassan 15 éve bevált lépés, ez van. Valamint azt se felejtsük el, hogy PC-re több idő fejleszteni/optimalizálni. A portolás pedig csak egy bizonyos állapot után kezdhető el. Természetesen sokszor csak üzleti logika van a háttérben, de van amikor valóban később készül el a PC-s kiadás.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2015.10.21. 19:41:27

[merlinw.org]

grebber
#110

Next PC upgrade: 2022

#109
Lassan minden kiadó játékával így van...
AnuluWork
#108
Bocs, de az Ubi megint eljátszotta, hogy ps4 és xbox korábban jelenik meg? :D

"Awdsmfafoothimaaafootafootwhscuseme" JB

#107
//www.youtube.com/embed/M_83Ed_H2KU
Zegi Norbi HUN
#106
Remélem Shay, Altair, Connor, Edward és Arno Master Assassin ruhája is benne lesz, habár a videóból nem derül ki... A menü mondjuk nem jön be, a Unity-é volt eddig a legjobb.
Utoljára szerkesztette: Zegi Norbi HUN, 2015.10.14. 13:32:51

❤The Witcher 3❤ ❤Batman&#10084 ❤Bioshock Infinite❤ ❤Linkin Park❤ ❤Ford Mustang❤ ❤Assassin's Creed Rogue❤

TBTPumpa
#105
TV reklám:
//www.youtube.com/embed/TBnegQ4p0Ms

És a karakterek:
//www.youtube.com/embed/08yEh3r35II
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2015.10.13. 19:43:21

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

TBTPumpa
#104
//www.youtube.com/embed/qr37Et3eyoc

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

nagykispeter
#103
Ja értem köszi

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

grebber
#102
Nem is , az akciót kell kifogni ha valaki eladja belőle!
De még nem láttam VGA-t ami mellé adják :(

Next PC upgrade: 2022

nagykispeter
#101
Oké, csak ezzel az a gond kártyát nem akarok venni

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

TBTPumpa
#100
Én is arra várok. Annyi pénzt megér az alapjáték. <#buck>

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

grebber
#99
Ki kell várni nv káryák mellé adják majd hátha lesz 5k körül

Next PC upgrade: 2022

nagykispeter
#98
Az Unitynél a minimum és ajánlott közt volt a gépem,volt amikor akadás nélkül ment volt amikor játszhatatlan volt,amúgy se volt magyar így hagytam a fenébe.Remélem ez másképp lesz,tervezem megrendelni,de egyenlőre nem merem

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

grebber
#97
Mivel hogy így meg úgy akarnak optimalizálni meg nem elkövetni a Unity hibáit annál illene kisebb és vagy egyenlőnek lenni!

Next PC upgrade: 2022

nagykispeter
#96
Gépigényről lehet már hallani valamit?

Asrock Z170 PRO4S, i56600 16GB Kingston DDR4, EVGA GTX970 SSC ACX 2.0 ,

#95
DM odabasz..és érdekes alatta :)


//www.youtube.com/embed/epajp3oMqAo

Utoljára szerkesztette: xido, 2015.10.08. 23:25:21
grebber
#94
Nos nem meglepő módon ez is jár majd NV kártyákhoz!

Az NVIDIA előkészítette az ünnepi játékdömpingjét

Next PC upgrade: 2022

MerlinW
#93
Unity-ben is volt. Más dolog, hogy a kutya sem használta.

[merlinw.org]

grebber
#92
Zegi Norbi HUN
#91
Nagyon szép lesz ez is<#szeret>

Az első képen a templomos főmufti lehet vajon? A háttérben meg talán egy kincsesláda.

&#10084;The Witcher 3&#10084; &#10084;Batman&#10084 &#10084;Bioshock Infinite&#10084; &#10084;Linkin Park&#10084; &#10084;Ford Mustang&#10084; &#10084;Assassin's Creed Rogue&#10084;

TBTPumpa
#90
Képek:














"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

grebber
#89
Zegi Norbi HUN
#88
Tudom, hogy nem Unity topik, de oda xido-n kívül szerintem más nem néz be :D A kérdésem: mielőtt belépnék a játékba, ki kell törölnöm az ACU.ini-t, aztán akkor sikeresen be tudja tölteni a menüt, aztán újra be kell állítanom a grafikát és így végre a játékba is betölt. Nem tudom, miért csinálja ezt. Másnál is volt ilyen gond eredetivel? Nem zavar annyira igazából, de mikor felraktam és folyton kilépett(ekkor még nem ismertem a fenti módszert), kicsit ideges lettem :D

Akkor valami a Syndicate-ről is:


Vajon ebben melyik szereplővel játszhatunk az elején? Mert szerintem ebben is lesz ilyen az elején, akkor még marad 10 szereplő, ezekkel talán a további 10 AC játékban játszhatunk?

&#10084;The Witcher 3&#10084; &#10084;Batman&#10084 &#10084;Bioshock Infinite&#10084; &#10084;Linkin Park&#10084; &#10084;Ford Mustang&#10084; &#10084;Assassin's Creed Rogue&#10084;

#85
mivel ez a legélőbb topic a sorozatban,azt hiszem ez illik ide :)

//www.youtube.com/embed/ikptfZVhXlg
#84
de azért benne volt Shaun meg a csaj is...
vagy csak a színészek és más volt a nevük a játékban?
MerlinW
#83
Semennyire. Unity gyakorlatilag reboot volt. Az Animus-t is Helix-nek nevezik.

[merlinw.org]