27
  • teddybear
    #27
    Általában nem a többség balhézik, bár olyan is előfordul. Tüntetni lehet, de ha elfajul a helyzet, akkor minden országban előhívják a rohamrendőröket, és tesznek róla, hogy a balhé mielőbb véget érjen.

    Ami azt illeti, inkább használjanak ilyen, kevésbé erőszakos eszközöket, mint éleslőszert.
  • gforce9
    #26
    Amúgy érdekes, hogy tömegoszlatásra sokkal több figyelmet fordítanak, mint arra, hogy egyátalán megpróbálják megérteni, miért is balhézik a tömeg. (nyilván nem egy meccs utánai randalírozásra gondolok) Elvileg a demokráciában csak a tömegek ruházhatnak fel hatalommal, utána ez a hatalom leadja a rendelés a tömegoszlató eszközök fejlesztésére. Felettébb érdekes :)
  • johnfly
    #25
    És az altatólövedéket úgy gondoltad, hogy: -Bocsi, figyelj csak, állj már rá erre a mérlegre, hogy me, nem akarunk megölni, csak elaltatni!
    Az altatógázt meg úgy, hogy hangosbemondóban szólnak mindenkinek, hogy aki 50 kg-nál könnyebb, az ne slukkoljon négynél többet belőle, különben megdöglik!
  • teddybear
    #24
    Megint túlkombinálod a dolgokat. Ha bekapcsolják az oszlatót, a mozgásképes csürhe úgy is olajra lép. Ha eltűntek, a mozgásképtelen sebesülteket, betegeket, részegeket, kábszereseket meg összeszedik a mentősök.

    Persze egy diktátornak nem kell ilyesmi. A régi jó gumibot+könnygáz kombó tökéletesen megfelel, Ha mégsem elég, akkor a tüntetők közé lőnek, esetleg letapossák őket egy tankkal. A szarrávert tüntetőket meg nem a mentők fogják elvinni, hanem mennek a munkatáborokba, börtönbe.
  • DontKillMe
    #23
    Altatólövedék, altatógáz. Mit kell ezt túlbonyolítani?
  • Vol Jin
    #22
    Ezt ilyen pár másodpercre bekapcsoljuk, és mindenki húz a faszba stílusú tömegoszlató cucc.
  • Zero 7th
    #21
    Nem kifejezetten mozgássérültekre gondolok, hanem elejtett kisgyerekre (ugye láttunk okos jobbert Kossuth téren, nyakában pár éves gyerekkel), fellökött nénikére, letaposott tüntetőpajtásra, könnygázgránáttal fejbelőtt eszméletlenre, stb.

    Azt meg nemtom, hogy az a kurvanagy tepsi, amivel generálják a sugarat mennyire precíz. A vízágyúnak egy-egy embert kell telibevernie, hogy rendesen hasson, de ennek nem, ez szerintem területre hat, széles sávban vagy kúpban.

    És akkor fogok röhögni nagyot, ha valami olcsó házi készítésű védőruhával árnyékolni lehet majd. Ha annyira kis energiájú, hogy a bőrön nem megy át, lehet, hogy már az alufólián sem...
  • Vol Jin
    #20
    "Az a hõfegyver az fasza, mi van akkor, ha a...khm... mozgásra kényszerített célpont mondjuk mozgásképtelen?"

    Tüntetések és zavargások helyszínén nem szoktak mozgássérültek tartózkodni. Ez nagyjából olyan, mint a vízágyú. Azt sem szokták folyamatosan egy helyre koncentrálni. Ha mindenki elszalad, akkor gondolom nem a tolószékest fogják vegzálnu vele, hanem a többit kergetik tovább vele,
  • Katalizátor
    #19
    Pontosan! Úgy nem tehetik meg! Így már igen!
  • Lucy in the Sky
    #18
    Helyesbítek. A kommentedben leírtaknak egy kis része vállalható, talán megfontolandó, de a nagyja szimpla kártékony szemét. A terroristákat a magadfajta indulatparasztok végtelen gyűlölete hozza létre, nem a rendszer.
  • Lucy in the Sky
    #17
    A gondolataid egész szimpatikusak is volnának, csak... Nem tudom, mikor lett belőled ekkora jobbikos (régen normális voltál), de ez a demagóg retorika, ez a parttalan dühöngés csak elriaszt minden épeszű embert. Jó tanács: kicsit vegyél vissza, csak nyerhetsz vele.
  • sanyicks
    #16
    nem a gyilkolást akarják elkerülni ezzel, hanem a nem halálosságra építve kiterjeszteni a jogkört. Ha összegyűlik pár ember aki olyat mond ami nem tetszik a hatalomnak, ezzel könnyen szétkergethetik őket, míg a mai fegyverekkel ez súlyosabb következményekkel járna, így nem tehetik meg.
  • halgatyó
    #15
    Az előző hozzászólásból kimaradt egy igen fontos gondolat:
    A nemhalálos fegyver AZOK kezében semmivel sem humánusabb, mint a halálos!
    Az az ember, aki sokéves kínlódással hal meg, még rosszabbul jár, mint akit lelőnek!
    Ezt akartam kihozni abból a hajléktalan dologból.
  • halgatyó
    #14
    Egy pillanatig se gondoljuk, hogy EZEK annyira odavannak a mi életünkért. Ezek a "nem halálos" fegyverek a világ legaljasabb és legmocskosabb (adós)rabszolgatartó, értékteremtő embereket pusztító mocsokhatalmának a kezében ugyanolyan rettenetesek, mint a halálos fegyverek.
    Kérdem én: az az EMBER (és családja), akit a bankok parancsára, az UTÓLAG, EGYOLDALÚAN (!!!) módosított kamatok miatt a MAGÁN végrehjtók (= gyilkos maffia) kilakoltatnak, vajon nem kap-e rettenetesebb büntetést, mint egy gyilkos?
    Az az EMBER, aki évekig fagyoskodik és éhezik az utcán, a tetvek és bűz zabálja fel a testét, mosakodás híján lassan rohad szét az alsóteste felől, mielőtt meghalna....
    az az EMBER KÍNHALÁLT HAL, miközben a gyilkosok emberi jogairól osztják az "észt" a világ legnagyobb mocskai.
    És ezeknek az emberijogi közntösbe bújt rablógyilkosoknak a kezébe kerülnének a TÖMEGOSZLATÁSRA való fegyverek.
    Mert ezek nem a "terroristák" ellen lesznek bevetve! A "terroristákat" ők maguk hozták létre!
    Ezek a fegyverek a tömeg ellen, a dolgozó középosztály ellen lesznek bevetve.
    Kiegészítik az EMBEREK gazdasági megsemmisítésére ill. folyamatos függésben és fenyegetettségben tartására létrehozott "készpénznélküli társadalmat".

    Alakul az új világ. Csak a szépség hiányzik belőle.
    És ilyenkor jön a szokásos megállapítás: mert mindenki csak beszél, senki sem cselekszik. Mindneki másra vár, hogy majd az kaparja ki neki a gesztenyét a forró hamuból. Csakhogy ez nem egészen így van.

    A düh és az elkeseredés növekszik a világban. Az emberek JELRE várnak, egyre többen.
    Nos, ezek a nemhalálos fegyverek pont erre készültek! Amikor kitör a mindent elsöprő (és nagyonis indokolt) gyűlölet, mert ÖSSZEGYŰLT.
    Akkor a szennyhatalomnak majd választania kell: agyonlövi-e a (lázadó) lakosság kétharmadát, vagy megy a legbüdösebb pokolba.
    EZEK harmadik utat választottak. Erről szólnak ezek a fegyverek.
  • Mekong Delta
    #13
    ez jó volt.
  • Zero 7th
    #12
    A katona.
  • Mekong Delta
    #11
    miért, melyik fegyver működik vérrel?
  • Zero 7th
    #10
    A rakétába alapból nem kell vér.
  • Mekong Delta
    #9
    találják ki a vérmentes rakétát!
  • Zero 7th
    #8
    Az, de ríl. Tventiförszt szcszentyüri, meg minden.
  • Mekong Delta
    #7
    scifi
  • Zero 7th
    #6
    Oké, elfogadom, hogy nem halálos sehogy sem.

    Akkor már csak annyi, hogy etikus-e a mozgásképtelen ellenséget relatíve hosszan olyan fájdalommal kínozni, amitől még Rambo is elfut?
  • Sir Quno Jedi
    #5
    Nem süti meg valójában. Nincs akkora behatolási mélysége ezeknek a hosszabb, milliméteres hullámoknak, mint a mikrohullámnak. Írják is, hogy bár iszonyat durva energiát fogyaszt, de egy pulykát sem sikerült vele megsütniük még. Épp ez a lényeg, hogy non-lethal. 1/64inch az meg fél milliméter sincs, szal. nehéz belehalni. Megkínál 12joule energiával négyzetmilliméterenként és te szépen arrébb mész lélekszakadva, akkor is ha te vagy a Rambo, mert különben beleőrülsz a fájdalomba.

    Két bazi nagy hátránya van, 16 óra mire aktuálisan használható lesz, ha előtte le volt állítva, szal. folyamatosan energiát zabál, ha be akarják gyorsan vetni (ezt lehet javítani jobb energiatárolással stb.). Illetve, hogy akárcsak a mikrohullámoknál (sőt a lézereknél is), itt is a köd, az eső stb. kinyírja a hatékonyságot, de durván. Szal. teszem azt pár füst/ködgránát és haller. Igaz, ez esetben meg jönnek a lethal fegyók és mindenki megdeglik. :D
  • teddybear
    #4
    " a program elsősorban a közel-keleti és közép-ázsiai tapasztalatokra épül, hogy a jövőben elkerüljék a nagyobb vérveszteséget. "

    Nem igazán értem, hogy mivel akarják tönkretenni a helyi erők kalasnyikovját, meg a rögtönzött aknáit. Ezekben semmi elektronika sincs, ahogy a palesztinok Kassam rakétáiban sem. Gyilkolni viszont tudnak.
  • Zero 7th
    #3
    Az a hőfegyver az fasza, mi van akkor, ha a...khm... mozgásra kényszerített célpont mondjuk mozgásképtelen? Ha megsüti az ilyen célpont agyát vagy a golyóit, akkor abból lesznek még balhék...
  • Vol Jin
    #2
    Már itt is megy ez az elsőzős dedó, mint a tékozló homáron?
  • Amergin
    #1
    1