Gyilkos adóval lehetetlenítenék el a nagy tévécsatornákat

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#48
"magyarán a nép szavazza meg a mocsok mûsorokat. Tévedés. Legelõször fogják magukat, és bevezetik szépen a legalja tetû dolgaikat, és ehhez igazítják pár év alatt a nézõket. Olyan ez, mint valami rohadt nagy háló. A tévécsatorna kiveti, aztán meglátjuk, mennyi véglényt lehet vele bekaszálni. Nem kérdés: azokat fogták meg, akiknek hajlama van a primitívségre, ostobaságra. Azonban lehet, hogy ez esetben inkább lenne feladat ezt a alja réteget minõségibb mûsorokkal feljebb hozni szinvonalban, nem pedig még aljas szemét módon rásegíteni és terjeszteni az egészet, mint valami zombitudatot kialakító ragályt. "

Azt hiszem sikerült megragadnod a magyar politika lényegét. A folyamat öngerjesztõ, a médiában szintúgy. Megy a zombigyártás itt is ott is, de megfogni csak azt tudják akinek hajlama van rá. Sajnos õk vannak többen, úgyhogy az értelmesebbek nem tehetnek semmit, a zombisereget már nem lehet meggyõzni semmivel.

#47
A kozteve KOZERDEKEK kiszolgalasa abban merult ki, hogy maximalisan felhaborito es inkompetens modon kozvetittek a sokmilliokbol vett teli olimpiat.

"Csak néhány dolog, amin felhúztam magam:
- kifizet a közmédia (ami ugye a mi pénzünk is) egy rakat milliót a kizárólagos közvetítési jogokra, de ha tényleg nézni akarom az olimpiát, akkor még én keresgélhetek streameket a neten.
- ha véletlenül valamit élõben adnak, nem az elejétõl közvetítik a versenyt, és véletlenül sem nézhetjük végig. Hiába nem fog már módosulni az állás, egy versenynek van egy íve, a végén valami összefoglalóval, ez így nagyon amatõr, ahogy adják.
- riporttal, helyi képekkel felvezetik a magyar sportolót, majd mielõtt elkezdõdne a szám, amiben indul, szépen elköszönnek a stúdióból, hogy majd este láthatjuk, hogy szerepelt, és elkezdõdik egy cseh sárkányos film. WTF?!
- olyan sportágakat, mint sífutás, biatlon, síugrás – ami egy téli olimpián ugye eléggé menõnek számít, rengeteg sztárral és izgalommal – teljesen negligál a köztévé, és egyszerûen nem közvetíti.
- ha van is adás, sosem lehet tudni, hogy mit fognak adni élõben és meddig.
- az eurosporton éjjel-nappal az olimpia menne, fel tudnám venni, vagy az ismétlésben a teljes versenyt megnézni, ha éppen lemaradtam az élõrõl."
“Élõ biatlon közvetítés elõtt elbúcsúznak, varázslós film jön helyette vasárnap délután. Mert azt a filmet csak akkor lehet leadni.”

#46
Ha szerinted az RTL és a hasonszõrû csatornák KÖZÉRDEKEKET szolgálnak ki, nincs mirõl beszélnünk egymással. Amúgy látom, nem sikerült észrevenni a kormányt bíráló megjegyzéseimet.
#45
3. Nem mellesleg az RTL harmadakkora költségvetésbõl ötször nézetebb mûsorokat hoz létre, mint az MTV. Ki szolgálja jobban a közérdeket?

#44
Köszi a míves iróniát, de teljesen szükségtelen volt. Leírtam, hogy nem arról van szó, hogy mindenkibõl atomsötét véglényt kreáltak, hanem arról, hogy ezeket még mélyebbre lökik a nagyszerû kínálatukkal. Abban viszont igazad van, hogy adott a választás szabadsága, és aki a tévécsatornák csecsén nevelkedik. szocializálódik, az meg is érdemli. És ezzle eljutunk oda, hogy mindezzel ezeket a médiumokat is minõsítjük, mert azok is olyanok, amilyen a nézõközönsége. Úghogy talán nem túlzás azt állítani, hogy kultúrfilozófiai szempontból egyáltalán nem lenne kár értük, persze ez simán csak utópia, mert ezeket lehetetlenség demokratikus úton kiseprûzni.
#43
"Mindeddig csak a kisember vitte a hátán az országot, õ kapta a jobbnál jobb megszorításokat, szivatásokat, megnyírbált munka törvénykönyvet, megalázó, a munkanélküliséget leplezõ, de nyomorban tartó közmunkaprogramot, stb. 20 éven keresztül sem a multik, sem a bankok, sem a média nem vette ki a részét az ország közteherviselésébõl"

1. Mondd, te észreveszed, hogy 78 (hetvennyolc) milliárdot költenek az adódból az MTV-re, és most 8-at akarnak beszedni a kereskedelmiektõl (ennek felét az RTL-tõl)?

2. Miért van az, hogy ez a kormány volt a leghangosabb támogatója az egykulcsos adónak, addig itt a progresszivitást támogatja, azaz hogy a nagyobb bevétel nem csak mennyiségben, hanem arányaiban is több elvonással járjon?

#42
Így igaz. Az emberek nem is ezt néznék legszívesebben, de jön az a rohadt kereskedelmi tv, kibassza a kezükbõl a Jókai kötetet és odaláncolja maga elé õket, hogy nézzenek népbutító mûsort.

Én is láttam már ilyet, rettenetes volt.

#41
Teljesen igazad van, és ez a másik oldal igazsága. Nyílvánvaló, hogy az újabb gyõzelem besöprésével még gusztustalanabb médiapolitikát alakít ki a kormány és ránehezedik minden egyes befolyásosabb ágazatára. Én ezt is elítélem, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebben az országban ennek lazán hagyománya van. Én emlékszem még az álbaloldal nyolc éves uralmára, ami alatt olyan balos média túlsúly alakult ki, hogy azt is nyomasztónak érezhette egy nem velük - illetve velük sem - szimpatizáló ember. Itt ezt játszák a "nagyok". Hatalomra kerülünk és mindent viszünk. A mostaniak viszont jóval látványosabban nyomulnak most már, ez kétségtelen, és valamilyen szinten jogos alapot ad arra, hogy a másik téfélen lasztizók igazságtalan mértékû dominanciára törekvésre panaszkodjanak.

Viszont van még itt valami.

Közteherviselés. Nem tudom ez mond e bárkinek bármit. Mindeddig csak a kisember vitte a hátán az országot, õ kapta a jobbnál jobb megszorításokat, szivatásokat, megnyírbált munka törvénykönyvet, megalázó, a munkanélküliséget leplezõ, de nyomorban tartó közmunkaprogramot, stb. 20 éven keresztül sem a multik, sem a bankok, sem a média nem vette ki a részét az ország közteherviselésébõl, ellenkezõleg: tízmilliárdos állami támogatások, konszolidációs csomagok, ingyen telkek, stb. 20 éven keresztül szívták a kismeber és az állam vérét, ez nekik valóságos paradicsom volt. És most - igaz, kétséges módokon, megkérõjelezhetõ mentalítás mellett - arra kényszerítik õket, hogy õk is álljanak be a sorba, és csengessenek a kasszába, méghozzá gazdagon. És mi történik? A könnyen befolyásolható kisembert lázítják fel, aki aztán fogja magát és efféle fórumokon kezd el tombolni, hogy de rohadt a kormány, hogy szívatja a közmûveket, a multikat, a bankokat és most már a tévétársaságokat. Miközben kajak örülnie kellene ennek a fejleménynek, mert ez pusztán önmagában (!!!) azt jelenti, hogy mostantól akkor a "nagyokon" a sor, nekik kell valamit visszaosztani abból, amit összeharácsoltak.

Hozzáteszem, hogy mindezt még véletlenül sem így kellett volna bevezetni, és nem ebben a formában. A kisember õrjöngését viszont akkor sem értem, mert õ max egy barátok köztöt veszít, meg x percnyi reklámot. Ez nem az õ játékuk most.
#40
Az a baj, hogy nem tudsz elvonatkoztatni magadtól. Nyilván se te se én nem fogjuk továbbra se nézni ezeket a csatornákat, de nagyon sokan még mindig nézni fogják.
Pont ez az a réteg, akiket a leginkább lehet irányítani ill. befolyásolni.
Lehet itt minket elmebetegezni, viktorfóbiázni, de mivel magyarázod, hogy a politikai reklámok adómentesek maradnak a többi mellett, amik leginkább a két legaljasabb és legocsmányabb csatornának kell kihasználni, aminek a nézõi a legbefolyásolhatóbbak?

Ehhez természetesen hozzá lehet csapni az elmúlt néhány nap eseményeit, majd ha ez sem elég akkor az utóbbi év eseményeit, belefoglalva az egri fideszes polgármester esetét a rádióval, jah úgy általánosságban az egész rádiós mizériát, haveri felvásárlásokat... és még mennyi minden van ami ki sem derült.

Ha ezeket összerakja az ember, már mindjárt másképp fest ez az orbánfóbia, persze a kedves riválisai sem sokkal jobbak, de ami itt folyik az engem már megijeszt.
#39
A problémát imént foglamaztam meg ezzel kapcsolatban: Az, hogy tengernyi mélysötét ember függ ezeken a szennycsatornákon, talán nem feljogosítõ tényezõ arra, hogy a mûsorok révén még inkább lealjasítsák és még sötétebbé, primitívebbé tegyék ezt a réteget. Miért kell erre rásegíteni? Miért nem próbálják meg ezt a droidtengert pozitívabb irányba terelni igényesebb felhozatallal? És most nem arra gondolok, hogy nonstop Vers Mindenkinek kellene hogy legyen, de a jelenlegi palettánál nem nehéz egy értelmesebbet, ugyanakkor szórakoztató, kikapcsoló jellegût összehozni. Na, ez a népbutítás. Amikor tovább butítják a tömegekeket.
#38
Hosszú évek óta ez a legjobb hír! Megérdemlik az adót! Ha pedig nem tetszik, akkor a klasszikust idézve: El lehet menni!

Narxis
#37
Õszintén szólva ezt a népbutítás témát sose értettem. Aki mások által befolyásolható az eleve hülye, ahhoz meg nem kell TV-t nézni. Az az okos akinek megmaradnak a saját gondolatai akkor is ha mások mindent megtesznek, hogy megváltoztassák.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#36
Lehet itt hörögni meg felháborodni, de a kérdés akkor em fekete é fehér. Perze, az orbánfóbiásoknak az, de hát õk mégis, kit érdekelnek. (És itt nem az értelmes ellenzéket értem, hanem azokat, akiknek minden rosszról viktorka jut eszébe. Na, õk sajnos elmebetegek, ez van.) Az egyik oldalról nézve én azt mondom, mint nézõ, hogy tõlem aztán az ertéel és a többi, szó szerint szennycsatorna annyi reklámot, gagyit és szemetet ad le, amennyi nekik jól esik. Kurvára nem érdekel, mert nem jut el hozzám azon egyszerû okból kifolyólag, hogy az RTL, TV2, ATV, és még sorolhatnám hosszan, simán le vannak tiltva a set-up boxomon, tehát meg sem jelennek a csatornakínálatban. (Lenne kb. 95 fogható adó, helyette van vagy 10-12.) 😄 Minek fizetek elõ? Ha nem lenne gyerekem, nem tenném, de õ ragaszkodik a mesecsatornáihoz... Na, ezek után azt csinálnak amit akarnak. És jön a másik oldal: Ha a sok hülye követné a példámat, de mondjuk most az egyszer tényleg tömegesen, akkor egykettõre eltöprengenének ezek a szenny szarházi alakok a médiában, hogy mennyire érdemes mocsokkal meg reklámhegyekkel elárasztani a hülye nézõt. Mert azmost hülye, ez teljesen egyértelmû. Nem picsogni kell, hogy de szar, hanem nem kell nézni, kizárni az életedbõl, ezzel teszel alájuk a legjobban. Mindenben ez a legjobb taktika. Nem teszik, hogy a buzik felvonulnak? Kutyát sem érdekli, tudomást sem kell venni róla. Ez minden szélsõség halála: az érdektelenség, amikor tudmást sem vesz róla az ember, amikor szó nem pazarolódik rá, de tényleg semmi. És akkor szépen elenyésznek a totális érdektelenségben. 😊 Az meg, hogy egyesek szerint ez költségvetési lyukfoltozgatás... Nos, annak fingja nincs a költségvetési tételekrõl. Az ebbõl remélt összeg lepkefing oda. De tényleg. Nem ezért csinálják. Hanem amiért Putyin is betiltotta a médiában a káromkodást, a közönségességet. Ugyanis van különbség a szabadság és a szabadosság között. Utóbbi szerintem hivatalból üldözendõ. És akkor még egy közbevetés: Valaki itt azt találta böfögni, hogy fú, hát az igény határozza meg azt a tartalmat, amit ezek a szennyek nyomatnak, magyarán a nép szavazza meg a mocsok mûsorokat. Tévedés. Legelõször fogják magukat, és bevezetik szépen a legalja tetû dolgaikat, és ehhez igazítják pár év alatt a nézõket. Olyan ez, mint valami rohadt nagy háló. A tévécsatorna kiveti, aztán meglátjuk, mennyi véglényt lehet vele bekaszálni. Nem kérdés: azokat fogták meg, akiknek hajlama van a primitívségre, ostobaságra. Azonban lehet, hogy ez esetben inkább lenne feladat ezt a alja réteget minõségibb mûsorokkal feljebb hozni szinvonalban, nem pedig még aljas szemét módon rásegíteni és terjeszteni az egészet, mint valami zombitudatot kialakító ragályt.

Végül: Én kimondottan örülnék, ha a szennycsatornák befuccsolnának, de ez nem fog megtörténni. Kitalálnak száz meg száz trükköt, kihelyzik a székhelyüket, feldarabolják magukat x számú kisebb cégre, azok között elosztják szépen a profitot ami épp nem haladja meg a adózási belépõt. és kész. Az meg külön mókás, hogy a legaljasabb ideológiákat a legsunyibb módon közvetítõ RTL azt állítja magáról, hogy poltikailag független. Ezzel a mûhalhéval is - lásd azt, hogy vannak valós megoldásaik a helyzet kezelésére és a nyereség maximumon tartására - csak a nekik nem tetszõ politikai-gazdasági-társadalmi irányvonal ellen verik a tamtamot, jól megfontoltan, célzatosan, hozzájuk méltó módon sunyin, hazug tetû módon. 😊
Vogel
#35
hulljon a férgese!

#34
Döbbenetes, hogy mennyi ember nem veszi észre, hogy ez nem a reklámadóról, és az abból elérhetõ néhány milliárd forintról szól (ami egy stadion felét se teszi ki), hanem a nekik nem tetszõ szereplõk kinyírásáról. A "saját térfélen" lévõk majd kapnak egy kicsit több állami hirdetést (a Magyar Nemzeti Bank 7 (hét) milliárd forintot költ reklámra!), a többiek meg menjenek ahova akarnak.

Ugyanezt csinálják a norvég alap civil részével, ahol nem az a 4 milliárd elosztása a lényeg, amit három év alatt költ a norvég állam a magyar civil szféra támogatására, hanem hogy ne jusson forráshoz az esetlegesen a kormánnyal szembe menõ szféra, és ne bolygassa senki az õ kétes ügyeiket.

#33
Sajnos ez is csak arrol szol, hogy nehany kormanykozeli vallalkozast kell ismet helyzetbe hozni, de meg veletlen sem egyenlo feltetelek melletti versenyben, hanem a konkurenciat ellehetetlenitve, a torvenyeket addig valtoztatgatva, amig a hu partkatonak ki tudnak venni annyi penzt az agazatbol, amennyitol orok vazallusok lesznek...

#32
Felõlem akár be is szánthatják magukat!

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#31
Hiába akarod te megreformálni a világot és talán az ötlettel én is egyetértenék, de ha nulla reklámú csatornák lennének nagyon érdekes mûsorokkal, akkor is lesz egy széles réteg, akik még mindig nem fognak fizetni a tévézésért és csak az ingyeneseket nézik, amikben meg a reklám a bevételi forrás. A bevételi forrás maximalizálása érdekében meg politikai tartalmat nyomatnak, mert az adómentes.
A probléma ott kezdõdik, hogy Magyarországon legalább 2millió ember (nem tudom pontosan, de minimum ennyi) nemsokára be lesz programozva a "Magyarország jobban teljesít" meg "Viktor az élõ Isten" típusú reklámok által.
#30
tv2 és az rtl-t is be kéne fagyasztani.... hulladék hulladék
#29
Meg fogsz lepõdni, de (sajnos) erre a sok hulladékra van igény, ha nem így lenne, akkor mást adnának.

#28
Egyetértek az elõttem szólóval szedjék is le sok szart akkor talán bekapcsolom a tv-t különben is van elég pénz azoknál.
A másik oldal viszont az hogy a világ összes pénze se lenne elég viktorkának hogy az államháztartási hiányt betömje...
#27
Ez már rég nem a kertévékrõl szól, épp ezért nem értem itt a sok örömködõ hülyét.

Persze lehet örömködni ha az rlt becsödöl vagy kivonul, csak aki ennek örül az ne felejtse el, semmi garancia hogy ugyanezek a politikusok nem hoznak holnap egy törvényt ami például az sg.hu méretü oldalakat is tönkrevágja. És az sg helyére most bárki tetszõleges hiroldala behelyettesíthetõ...

Aztán utánna majd lehet olyan tech oldalakat olvasni ami arról szól hogy a nagy vezér (Viktor) épp megtekinti amint a 12. gépipari technikum tanulói fakockát állítanak elõ. Körülötte egy rakás talpnyaló notesszel a kezében jegyzetel. Ezek lesznek a tech hírek. Ja meg hogy az ország jobban teljesít 😄

#26
Bocsánat, de az HAZUGSÁG, hogy az egyetlen bevételi forrás! A kábel és egyéb szolgáltatónak ingyen adják a mûsort? Hagyjuk már!!!!!

Pont ideje, hogy átrendezõdjön a piac: legyen a kábel kicsit drágább, és legyen kicsit kevesebb reklám - na jó, SOKKAL kevesebb.

Akkor talán jutna hely érdekes mûsornak is, nem csak ennek a sok szenny hulladék show-nak.
#25
Ha a kertévék megszûnnének észre sem venném, mert jó ideje nem tévézek már, de ha az online médiára is rámásznak és a propaganda fos ömlik majd mindenhonnan, hogy kedvébe járjanak vezéreinknek, annak nem örülnék.

#24
Tök fölösleges mondani nekik. Azon túl nem látnak, hogy megfog szûnni a valóvilág meg a maunika, ami egyébként nem is igaz.

Nézzük csak a tényeket. Lehet, hogy ezek a csatornák népbutítanak, de ezek azok, amik mindenki számára ingyen elérhetõek, és ebbõl adódóan a legnézettebb csatornák. Az egyetlen bevételi forrásuk a reklám, amit a törvény szerint úgy megadóztatnak, hogy be fognak csõdölni, hacsak nem politikai reklámokat tolnak, mert azok adómentesek.
Ha ezekbõl sem tudjátok összerakni, hogy ebbõl mi következik, akkor nézzétek nyugodtan a butító mûsorokat, rajtatok már nem fog hatni.
#23
Valami nem egeszen vilagos elottem..Csak ez a 2 csatorna letezik Mo.-on, hogy mindenki igy fujol rajuk? Meg kotelezo nezni oket 24/7-ben? Sokan irtak, hogy milyen szar musorokat vetitenek, de ha nem nezik, akkor honnan tudjak? Ha meg nezik, akkor ne picsongjanak, mert nem kicsit ciki....
a.carkey
#22
Egyébként kíváncsi leszek, hogy ezt az elsötétítést hány hülye fogja jobban nézni, mint ahol nem lesz.

Majd versenyezhet a TV2 és az RTLKlub, hogy kinek az elsötétítését nézték többen. 😊

Vajon az elsötétítés a legnézettebb mûsor lesz majd 2014 júniusában a foci vb kezdetéig, vagy akár az összes június meccset is lepipálja? 😄

A medve nem játék.

a.carkey
#21
Nézzél köztévét. Jót fog neked tenni. Nem csak híradó meg egyéb más "népbutító" van ám ott!

Azonkívül kormány ellenpólusként ott az M3, ami tulkép. full MSZMP propagandát nyomat. 😊

A medve nem játék.

#20
De jó is lesz, ha csak a köztévék maradnak. Azokon végül is semmi népbutító nincs. Terjesztik a Fidesz igéjét, és leveszik a terhet az önálló gondolatok súlya alatt örlõdõ néptömegekrõl.

Most komolyan, lehet szidni az rtl-t, de ott legalább egy mûsor az, ami. Elég sok csatornán viszont magyaros virtusnak öltöztetve adagolják a szánkba a hazugságokat (pl M1).
Fehercsoki
#19
Pont fordítva, az emberek érdeke az, hogy ezek eltûnjenek...

Tinman
#18
Viccen kívül!

Nem lehetne, hogy ezt a fekete képernyõre tolt fehér feliratot sugározza eztán az RTL? Igazán hálás lennék.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

sz4bolcs
#17
Amúgyis, ha megszûnnek azok a mûsorok, amikkel 'riogatnak', akkor ki fogja nézni õket? Bejelentik, hogy megszüntetik azokat a mûsorokat, amik a forgalmat generálják nekik. Nanemá 😄

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#16
A nagy oromkodes kozbe azert megjegyeznem, hogy nem csak az orszagos kereskedelmi tv-csatornakat adoztatnak, hanem minden mediumot, beleertve az online publikaciokat is... sot a Facebookot es a Google-t is le akarjak huzni!

Rossz nyelvek szerint, aki viszont jol fog viselkedni, annak majd visszaosztanak penzt es igy maris anyagilag is meg fogja erni az allami propagandat szajkozni...

sz4bolcs
#15
Vicces ez az rtlklubos 3 perces videó. Most, hogy VV-ig butították a népet, nehezen tudom elképzelni, hogy ennyi többszörösen összetett mondat befogadható lenne az átlag nézõnek..

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

a.carkey
#14
Reklám.

A medve nem játék.

a.carkey
#13
😊

http://spiler.blog.hu/2014/06/04/puzser_otletet_karolta_fel_a_fidesz

A medve nem játék.

Narxis
#12
Az azért beszédes, hogy csatlakozik a HírTV, Lánchíd rádió és a Magyar Nemzet is. Én mondjuk leszarom me nem nézek TV-t de azért szépen összekovácsolta a jobbos-balos médiát ez az ügy. A Jobbik is csak addig örül amíg nincs saját csatornája...

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#11
Tiltakozanak nyugodtan. Rakat sz@r mûsor megszûnne, de sajnálnám.

WoT dagohun RiP, WT dagohun RiP

Zombee
#10
Nem világos, mit is adóztatnak. A teljes bevétel után kell fizetni az adót, vagy a reklámbevételek után? Nagyon nem mindegy. Bár nem tudom, egy kereskedelmi tévének milyen bevételei lehetnek még. Érdekes amúgy ez a felháborodás, hogy nem nyereség, hanem bevételalapú. Tõlem is bevétel alapján lopják a pénzt, nem a költségeim levonása után.

Kongy
#9
Kit érdekelnek ezek a szutyok mûsorok? 😄 Végre az elsõ normális lépése a kormánynak komolyan mondom....

"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson

CodeRed
#8

https://www.youtube.com/channel/UCNMRCx_bkrHBdc51cuob9wg/featured

#7
A retkesklub hogy lehetne még annál is sötétebb, mint általában ?

#6
Egyébként tényleg vicces, hogy eközben az állami tévé meg kegyetlen költségvetés mellett igazi pénztemetõ. Oda jól jön a zsé.
#5
Te el is hiszed, amit írsz? 1M-an nézik azt a sorozatot, 9M-an nem. Épp azért kell elhagyni, mert a többség még örül is az effélének, mert az jön le neki belõle, hogy nem lesz RTL, pedig nem errõl van szó. Egy dolog a piaci verseny meg az adó, de ezek annyira átlátszó próbálkozások.
#4
Az azért mutatja hogy ezt az országot tényleg el kell hagyni, hogy a sok retardtált barom jobban felháborodott az anyátok közt megszûnésének pletykáján, mint bármelyik random milliárdos károkat okozó állami mutyin. Ez már tényleg birkaország.

Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)

immovable
#3
Ez nem a pénzrõl szól. Amit ebbõl beszed az állam az egy fél stadion, semmi a költségvetéshez képest. Minden kell nekik.
#2
"mely egyébként, mintegy slusszpoén gyanánt azt is tartalmazza, hogy a politikai reklámok után nem kell adót fizetni." Ha esetleg valakinek még mindig csak annyi jönne, le, hogy hurrá nem lesz valóvilág.
Zenszkij
#1
Kit érdekel a tövökettõ meg a rötölö. 10 perc film, 20 perc reklám, plusz a saját gyártású kuka mûsoraik. Inkább letöltök valamit reklámmentesen, minthogy ezeket nézzem. Meg is érdemlik, egyikért se kár!

Lali mennyire vagy túsz? Sörhöz odaférsz?

← ElőzőOldal 2 / 2