Armored Warfare

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#1920
Persze, de az azért van, mert nincs elég játékos a szerveren, vagy mert T8-ból még nincs annyi, hogy normálisan szét tudja osztani őket (most már van). Az MM alapvetően 2 tierre van belőve. Akkor valami nagyon mázlis G-pontot találhattál el, mert a T-90 teste rohadt erős, még a 2A5 500 penesével sem egyszerű beverni.
#1919
Oké értem. Amúgy én is sejtettem, csak azért mégsem akartam már elsőre paraszt lenni, mert ki tudja. De azért velem sem kell annak lenni, csak mert igyekeztem emberi módon írni neki.
#1918
"ahol maximum 2 szint különbségű tankokat vezető játékosok mérhetik össze tudásukat"
Van +3 tier MM besorolás is, de gondolom később nem lesz gyakori. Egyszem 8-ast berakott ellenünk a T-90 személyében én meg stock 5-ös T-72 uralban csapatunkban csak 7esek max. Nem bosszantott kicsit sem, mert tesztelhettem az LFP-jét. Második ágyúval (309 pen) belőttem pedig beforgatta kicsit. Kicsit meglepődtem.
#1917
köszi
#1916
Az Object Detail a beállítás, amit keresel.
#1915
Ilyen névvel és azzal, hogy fogalma nincs milyen gépe van, szerinted van értelme profi módon magyarázni neki, hogy melyik jumpert pöccintse át vagy milyen verziójú drivert szedjen le? Hagyjuk már. Ha meg bot vagy troll, akkor igencsak elszomorító, hogy ilyenek is játszanak, persze ez megmagyarázza a csapatok összetételét...
#1914
Lehet állítani a max látótávolságot grafikai beállításokban?Én nem láttam,és ebben az előző linkben oda van írva.
Utoljára szerkesztette: Phara, 2015.10.20. 19:11:17
#1913
Sziasztok. a játékindítása után a betöltésnél egyszerűen lefagy. Hang (zene) beakad és kész. Próbáltam már HD,SD változatban is letölteni. sajnos ugyan az. Nagyon megköszönném ha tudna valaki értékelhető segítséget adni. Köszönöm

(troll mod off)

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

#1912
#1911
Hagyd. Bot vagy troll.
#1910
Néhány hsz.-al lentebb már adtunk néhány tippet (köztük magam is), sajnálom hogy nem megy. Tényleg, de azzal semmit sem érsz el hogy hogy állandóan beírod, pedig szerintem még saját magad is tudod, hogy már itt nem tudsz ennél több segítséget kapni. Próbáld meg azt a fórumot amit Userx2 ajánlott. Többet hidd el nem tudunk segíteni. Esetleg próbáld meg holnap megint. Hátha lesznek fenn olyan fórum tagok is akik jobban értenek a gépekhez.
#1909
Sziasztok. a játékindítása után a betöltésnél egyszerűen lefagy. Hang (zene) beakad és kész. Próbáltam már HD,SD változatban is letölteni. sajnos ugyan az. Nagyon megköszönném ha tudna valaki értékelhető segítséget adni. Köszönöm
#1908
Nem is értem, miért vannak prém tankok, ezzel a T-64-gyel körönként szinte mindig megkeresek 100k körüli kreditet. A saját árát 5 kör alatt visszahozta, és mire elérem a T-72-t, pocsolya gazdag leszek.
#1907
Egy részével teljesen egyetértek, amit leírtál egy részével nem!
Ha én spottal megyek be a spoterekre megyek rá és ha rohangálós idióták az ellen ki is nyírom őket és ilyenkor általában nyer is csapat, persze ha az mbt-ék nem cseszik el, mert érdekesen nálam működik a pattogás, sőt nem egyszer sokszor az ellen MB-étT HE faragom le ő meg folyamatosan pattog rólam, mert nem váltana lőszert és beírja, hogy csaló vagyok.
Persze a sebzésen van mit még javítani, de ez KEZDŐ BÉTA állapot és mint írtam játszottam a WOT és a WT kezdő bétájával és ez mérföldekkel jobban indított, lehet csak én nem felejtek???!!
WOT-ot meg felejtsük el, mert teljesen elszarták azt a játékot már nem összehasonlítási alap /sajnos/
Igaz, csak 23K csatám volt vele, de attól függetlenül örülök neki, hogy behozták az online piacra ezt a játékstílust, mert így egyre több ilyen játék lesz, amiből lehet válogatni kinek mi tetszik.

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

femate
#1906
Valaki Tier5 PVP vagy PVE? IGN: Vernux

http://generalelectric.forumx.hu Az új fórum.Jelentkezzetek.

#1905
Eszközkezelőben nincs kérdőjeles hardver?
Ne kérdezd meg hol találod! Ez egy konkrét game topicáriuma.
prohardver fórum
Itt nagyon penge arcok tudnak segíteni, ha egy kicsit értesz a géphez. Ha kicst sem verjedbele vidd el valami hizzáértőhöz felderítésre.
#1904
Próbáld úgy elíndítani hogy kikapcsolod a vírusirtót, ha úgy elindul megvan a hibás. Ha ez után sem indul akkor indítsd újra a gépet hátha az úgy megoldja. több ötletem nincs.
ximix
#1903
Ez így nem lesz egyszerű. Valaki hozzáértő sem ártana, pl kap e elég feszt a videó kártya, fent vannak e a friss driver-ek, és kiegészítő progik ...
#1902
Mint mondtam éveken kersztül wotoztam, szóval tisztában vagyok a játék működésével. És azért merem leírni a WoT-ot ide, mint tapasztalat, mert ez a játék egy hatalmas copy-paste. Ugyanazokkal az előnyökkel és hátrányokkal mint a másik játék. Még a mikrotranzakciók is ugyanazok. A camo festéseknél már csak röhögtem amikor megláttam. 7, 30 nap kreditért, permantent goldal... wow. Biztos sokáig ment ezen a brainstorming.
A scout tankok taktikája kimerül abba, hogy berohansz középre, fedezék sem kell mert úgy se vesz észre senki, hacsak nem jön arra az ellenfél scout, de az sem gáz mert ha nem állsz meg, úgysem talál el semmi, ha 70-el száguldozol, betonon, 120. Közben persze mutatod az egész enemy teamet a sajátjaidnak aztán annyi. Ha nincs felderítő a környéken akkor meg akár 200 méterről nyílt terepen is elkezdhetsz rakétázni, géppuskázni, mert egy MBT, TD nem fog észrevenni! Hol van ebben a taktika?
Az átütés/péncél is egy rossz vicc kategória. Gondolom fontos volt nekik a minél gyorsabb béta indulás, ezért csak összedobták ezt a részét, hogy majd lesz valahogy. Biztos vagyok benne, hogy ez nem fog így maradni. Balanszolással is el vannak maradva. A scoutok például egyszerűen csíter tankok.
Az összes 15-2-es defeat mind azért van, mert az ő scoutjuk előrerohant "taktikázni" a fent említett módszerrel, míg a tiéd egy retardált kis hülyegyerek volt, aki hátulmaradt snipe-olni és az enemynek voltak célpontjai a mieink pedig csak forgolódtak meg meresztették a szemüket, de úgysem láttak semmit, aztán elfogyott a hp-juk. A vereségeim és a nagyarányú győzelmeim 99%-a ilyenekből állt. Gondolom mondanom sem kell, hogy szoros meccs egyébként nagyon ritkán van.
Ez ugyanaz a wot féle igazságtalan spotting rendszer ami akkor domborodott ki leginkább mennyire katasztrofális is amikor elkezdték behozni a szuper medium meg light tankokat a hihetetlen camo értékeikkel.

Ha nem lenne benne a PVE ami igencsak szórakoztat még mindig (annak ellenére hogy már kezdem kitanulni az összes pálya, összes spawn helyét) már ezt is töröltem volna a fenébe....

#1901
Sziasztok. a játékindítása után a betöltésnél egyszerűen lefagy. Hang (zene) beakad és kész. Próbáltam már HD,SD változatban is letölteni. sajnos ugyan az. Nagyon megköszönném ha tudna valaki értékelhető segítséget adni. Köszönöm
#1900
Én anno a vírus keresőmmel kínlódtam, mire rájöttem a dologra 😊

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1899
Sziasztok. a játékindítása után a betöltésnél egyszerűen lefagy. Hang (zene) beakad és kész. Próbáltam már HD,SD változatban is letölteni. sajnos ugyan az. Nagyon megköszönném ha tudna valaki értékelhető segítséget adni. Köszönöm
#1898
Kapsz spotért, spot sebzésért és sebzésért /amit Te sebzel/

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1897
Igen ez a spot sebzés

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1896
proci: amd sok szám 3.60 ghz 8g memória videókártya fogalmam sincs most lett bele rakva 70 ezer volt
Gilmoor
#1895
Bocs de ez így nem teljesen világos <#confused> Ha én vagyok a spotter és valaki más sebzi akkor én kapok érte pontot?

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#1894
A spotter a spot sebzésért kap rendesen nem is keveset.

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

Gilmoor
#1893
tehát a spotokért nem kap olyan jutalmat, mint azok aki kilövik azokat akiket Ő megjelenít a radaron?

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

Gilmoor
#1892
Ha a start gombra kattintva a felugró ablak "sajátgép" ikonján megnyomod az egér jobb gombját és kiválasztod a tulajdonságokat, akkor itt milyen információkat tudsz leolvasni a processzorról és a memóriáról? Illetve milyen videokártya van a gépedben?

Illetve az is informatív dolog, ha miután a start gombra kattintasz kiválasztod a futtatás lehetőségét, majd beírod a megjelenő mezőbe hogy dxdiag és az így elinduló program kiírja neked a számítógéped paramétereit, köztük azt is, milyen videokártyát használ (második vagy harmadik ablakában)

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#1891
Ezt nem tudom megmondani mert nem értek hozzá de szerintem jó! a wot gond nélkül megy
#1890
Persze, de ez nem azt jelenti, hogy elbújik a csata végéig, mert akkor olyan mintha ott sem lenne és akkor megint, csak a csapata kárára van.

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

Gilmoor
#1889
milyen a géped teljesítménye?

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#1888
A játékbeli RETARDÁLT az Én olvasatomban azt jelenti, hogy erőlteti azt, ami nem megy neki és ezáltal más játékát teszi tönkre folyamatosan, főképpen igaz ez online csapat játékokra. Én ezért nem játszom csgo-val LOL-al, mert nem megy és ezt tudomásul veszem és nem állok neki tele fröcsögni a fórumokat /trollkodni/, hogy milyen szar játékok, amikor nekem nem megy, vagy nem tetszik.

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1887
Sziasztok. a játékindítása után a betöltésnél egyszerűen lefagy. Hang (zene) beakad és kész. Próbáltam már HD,SD változatban is letölteni. sajnos ugyan az. Nagyon megköszönném ha tudna valaki értékelhető segítséget adni. Köszönöm
Gilmoor
#1886
aki spotol a map végéig annak is megéri spotterrel játszani?

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#1885
Hát igen a spot rendszer nem arkádra van kitalálva a spoterekkel TAKTIKÁZNI kell, ami az emberek szótárából hiányzik az a csapat nyer az esetek 90%-ban, ahol spoterek tovább marad életben ill, ahol teszik a dolgukat.
Csata elején passzív spotolás a megfelelő bokorban, mert jó az álca értékük is, aztán figyel a minimap és a frontok kialakulása után aktív spotolás, ami nem azt jelenti, hogy berohanok a tankok köze meghalni, arra ott vannak az MBT-ék.
A vadászok pedig a csata elején támogatják a spotereket aztán az MBT-ket, mert a vadászok álcája is nagyon jó.
Az MBT-ék pedig szépen ballagnak felvenni a frontvonalat, ahol a fedezék mögött csiki csukiznak illetve a megfelelő beforgatással pattintanak.
Szerintem nincs ebben semmi bonyolult, aki nem érti az soha nem játszott a wt szimulátor csatájában, na ott lehet kapaszkodni, hogy mi van!!!!
Ja a könnyű tankok meg mennek gerilla harcot vívni, ahol baj van. /ja bocsi, ehhez is nézni kell azt a fránya minimapot/ 😄

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1884
"Ritkán rak be kétszer ugyan oda a játék" Te hol élsz nem ritka hogy 4-5-ször ugyan oda rak be, pláne, ha éjjel játszom és nem PVE-ről beszélek.
365 csatám van és ismerem az összes PVP pálya helyeit és nem mai gyerek vagyok, ha bőven 200 csata alatt nem tanulja meg az ember ezt a pár pályát, akkor ott komoly gondok vannak. Most azon gondolkodtam el, hogy a himnuszt képesek a mai gyerekek végig kívülről megtanulni?????

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1883
Igaza van. Wotban legalább lövés után felvillant a TD, ezeken meg itt hangtompító van. De srácok, semmi gond! Látni lehet a lövedéket, amint feléd repül. Odafordulsz a 19 fok/sec-es tornyoddal és meglövöd azt az égtájat ahonnan lövés jön. Mire ezzel végzel, kapsz nagyjából hármat és kampó.
#1882
Az eddigi legjobb köröm ezzel a fossal...

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#1881
Na jó ez igazából erős túlzás volt, mert nagyjából 1 szinten van mind2.

#1880
"A spotting rendszere fényévekkel igazságtalanabb és kaotikusabb mint a WoT-é,"
Spoiler (katt a megjelenítéshez)



Utoljára szerkesztette: lammaer, 2015.10.20. 12:31:39

#1879
A BOT respawnról jut eszembe: Az egyik port-strormos PVE-ben fordult elő, amin a Starshippel voltam, hogy még nem nagyon ismertem a bot-ok respawn helyét és egyszerre 4 spawnolt le mellém, pont egyedül voltam úgyhogy lett is egyből vagy 4k free dmg-em <#nevetes1>
Azért a fix bot respawnak is megvannak néha a maga csodái <#smile>
#1878
Jajj, ne menjünk már full retardba. Én elég sokat wot-oztam, szóval van háttértapasztalat, de a pályák nagy részén még mindig nem tudom hova érdemes állni. Nem sokat pvp-ztem eddig, de olyan nagy a rotáció, hogy egy egyszerű casual játékos ritkán kerül 2x ugyan oda egymás után, szóval kb nagyon nehezen fog tudni betanulni 1-1 pályát. Ebből a szempontból a wot rendszere sokkal barátibb. Ott legalább 2-3 pályán játszatja a kezdőket és a 15. elrontott kör után már azért van valami fogalmad róla, hogy mit is kellene csinálni, de itt? Mire visszakerülsz már rég elfelejtetted, mi történt az előbb, a próbálkozásokat meg sajnos elég keményen bünteti a játék. A spotting rendszere fényévekkel igazságtalanabb és kaotikusabb mint a WoT-é, ami nem tudtam, hogy lehetséges, de az obsidiannak sikerült összehoznia. Nem egy kezdő barát a játék. A pve része miatt meg el kell fogadni, hogy bármelyik szintről, nagy számban becsatlakozhatnak olyan emberek a csapatodba akiknek halvány lila fingjuk sem lesz a pvp-ről, mert lehet éppen 5-ös vagy 6-os szinten unták meg a bot pusztítást...

A lányod meg, lehet csak oda akart ülni a géphez, de apuka már megint beköltözött elé 1 heti hideg élelemmel és ez nem tetszett neki...😄

#1877
T-72-est imádni fogod. Alap géppel is élvezetes a PVP. Ma vettem és még nem mentem vele PVE-re. T-64-et a végig sem kedveltem meg. A pofon 400-től pofon. :-D
Gilmoor
#1876
Sziasztok! Tegnap kipróbáltam, nagyon szórakoztató. Csak nekem volt olyan első benyomásom mint valami "tanki online" típusú browseres játék lenne csudaszép grafikával?

Star Citizen referal code: STAR-MVJ4-C46D can sign up to Star Citizen by using your Referral Code. They will earn 5,000 UEC which can be spent for weapons, ship components or decorations

#1875
Érdekes, nekem pont a PvE a szükségmegoldás, ha nagyon gyorsan túl akarok lenni egy tankon, vagy ha egy tank használhatatlan PvP-ben. Nem érzem a teljesítményérzetet PvE-ben, volt már 15k körüli sebzésem, meg egyszer 15 vagy több killem, de erre is csak azért emlékszem, mert adott érte valami spéci medált. Sosem érzem úgy, hogy a sebzés meg a killek mennyisége PvE-ben ügyességre utalna, sokkal inkább szerencsének és gyakorlatnak tűnik, hogy jól jöjjön ki a lépés, az ember jókor legyen jó helyen, ismerje a botok újraéledési helyét, és olyan csapatot kapjon, akik nem hullanak el segghülyén 2 perc után, de nem nem is überkockák, akik valami OP géppel lezabálják az összes sebzést meg killt (T-80 effektus). Egyszóval nem érzem kihívásnak, mondjuk ebben biztos benne van az is, hogy Leo 2 grindnek köszönhetően már unalomig ismerem az összes PvE missziót. Nekem a PvP adja az igazi izgalmat, hús-vér ellenfelek ellen, na az kihívás. És igen, érthetetlenül sok a gyalázatos vereség, de ha az ember kitesz magáért, akkor nincs miért idegeskedni, mert rendesen jutalmazza a játék. A PvE ugyanaz a forgatókönyv újra meg újra, minimális változtatásokkal, a PvP viszont mindig új helyzeteket ad, amikhez alkalmazkodni kell. Mellesleg az se hátrány, hogy T7 alatt PvP meccsekkel simán összeszedem a következő tank árát, mire összejön az XP a kifejlesztéséhez. Egy életre eleget PvE-ztem a Leo 2-vel, és már megint kénytelen leszek visszamenni, mert a 2A5-tel még jobb napokon is csak tíz perc várakozási idő mellett lehet meccsbe kerülni.
Utoljára szerkesztette: yossarianHUN, 2015.10.20. 03:49:04
#1874
NEM veszik ki a PVE játékot sőt fejlesztve lesz!! Konvoj kísérés és egyebek, elvileg lesz éjjellátó használata éjszaka, hamarosan megcsinálják a kétéltűség használatát, ahhoz is lesznek majd újpályák, szóval lesznek itt még finom dolgok 😄

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1873
Van olyan pálya, ahol bizony nem egyszerű a túlélés. Rolling thunder, Winterstorm, itt annyi kemény ellenfél jön, hogy tier6 csapatot lenyomnak... És tier8-tól majd ott az Insane nehézség, az biztosan megfelel a nevének...

Biztos meg lehetne oldani a random bot respawn-t a jelenlegi fix helyett, hátha később csinálnak valamit. De így is egész jó, sok pályán a harc hevében nem ér rá figyelni az ember és nemegyszer az agyonlőtt tank mellé respawnol 2-3 fullos ellenfél, na az a kínos és nem igazán unalmas pillanat...😊 A kihívás is mindig megvan: minél több sebzés és kill. Nekem 8300 volt eddig a top sebzésem és 14 kill. Ezt kell felülmúlnom, van vele munka...😊

Az meg nem nagyon érdekel, hogy ugyanazok a pályák vagy a botok, mert végre lehet normálisan játszani is, ahogy egy tankkal illik. Számomra szórakoztató és élvezetes, hogy a nehéztankommal megyek előre, pattognak rólam, akár egyedül hozom a kört, 3-4 tankkal harcolok egyszerre, kiosztok rengeteg killt és sebzést. PvP-ben mit mutat fel a nehéztank? Szétlövik úgy, hogy nem lát semmit, nyílt terepen 1 percig él, forgathatod akárhogy, mehet bujkálni, mintha egy szaros ember-ember fps-ben féltené a nyamvadt életét egy szikla mögött remegve, ez nem tankos játékhoz méltó... Inkább 1000 csatában HARCOLOK idegeskedés nélkül, mint 10 vereség zsinórban, idegroncsként BUJKÁLVA...

Lassan jön a kredit, de összejött már a 2 millió a Chief-re, hát összejön a többire is. Egyébként a Chief nem nagyon sebez 6ezer alatt egy körben és még alap a legénység, meg a tank is, ez már csak javulni fog. PvP-ben mennyi az átlag? A saját hp se mindig jön össze, sőt...

Egy szó mint száz: kizárólag PvE!!! Remélem nem jut eszükbe kivenni egyszer, mert akkor uninstall...
Utoljára szerkesztette: Dewri, 2015.10.20. 02:38:45
#1872
Ez nem szakdolgozat kérdése 😊 egy ilyen típusú játéknál, amiket előzőleg írtam az alapokat jelenti és a pályák többsége egyszerű is a lányom 10 éves és időnként leül mellém nézni a játékot és a minap az asszonnyal beszélgetem játék közben és nem figyeltem, hogy a könnyű tankommal az MBT helyre mentem és a lányom rám szólt, hogy " Apa Te jó helyen vagy"??? Mondom 10 éves, akkor írjon szakdolgozatot
/ a sivatagi pálya volt/ 😉

"Két dolgon nem érdemes mérgel?dni: amin tudsz, és amin nem tudsz változtatni!"

#1871
Azt szerinted megtudják oldani, hogy ne mindig ugyanazok legyenek a bot megjelenési pontok?


Nagyobb tierben azért nehezedni fognak a küldetések? Mert így olyan , mintha egy időhurokban lenne a random 5-fős csapat.

angelus1991ster.blogspot.hu