9874
A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
  • maki85
    #9605
    Igen, én is olvastam, azonban egy olyan véglényről, aki légvédelmi ágyúval is elrendelt már kivégzést, bizony el tudom képzelni.
    Persze az sem elképzelhetetlen, hogy ez a felreppentetett hír csupán a belső ellenzék elrettentésére szolgált.
    Ami viszont igaz, hogy már rögtön a találkozó után a megszervezést hibáztatta.
  • Caliph
    #9604
    én másik oldalon olvastam erről,ott leírják hogy nincs megerősítve,szal akár fake is lehet,sőt történt már olyan is hogy a nyugat szerint kivégzett diplomata hirtelen megjelent megint más személyazonossággal :D Kim sem a régi,és kevés a külföldiül tudó diplomata

    másik cikk

    megkerestem


    két cikk,és máris más az értelmezés,a hivatkozott dél koreai lap meg kb olyan mint nálunk a blikk :D
    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.06.02. 11:40:42
  • maki85
    #9603
    Vajon lesz-e még valaki, aki a jó ügy mellé állna??
    Hogy nem tud ráhülni a dagi fejére a bőr!!!!!!!!!!!!!!!
  • ximix #9602
    Teljes harckészültségbe helyezte a hadsereget a szerb elnök
    index link
  • Caliph
    #9601
    jó,akkor mondhatom hogy egyetértünk abban hogy külpolitikai kérés a tali a kampány miatt,nem pedig az hogy Trump ORbánnal(és itt most mindegy,hogy ki a miniszterelnök),egy 10 miliós kelet európai országgal akarja megtárgyalni európa jövőjét.
  • zserni
    #9600
    A cikk nem semleges, hanem kormány oldali ez világos.
    sztem meg az EU választás előtt ez is jól mutat..
  • Caliph
    #9599
    ez volt a kérése a külügynek,mert kampányban jól mutat.
    Úgy gondolom nem kell többet bele látni mint ami.

    De kíváncsi vagyok , szerinted miért most? Vagy teljesen egyetértessz a 888 cikkel?
  • zserni
    #9598
    ez is egy szempont. És az időzítés ?
  • Caliph
    #9597
    sztem azért van meghívva mert fegyvert vásárolunk tőlük. a szlovák miniszterelnök tegnap volt nála. ők f16osokat vettek,
    ha már veszel pár milla dollárért valamit a legkevesebb hogy meghívod egy kajára meg fél óra protokoll dumára pár fényképre stb
    a világ ezzel sem lesz előrébb
    Le se szarja trump magyarországot irányítsa bárki is.
    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.05.05. 15:56:52
  • zserni
    #9596
    A Jobbikot illetően is ilyen mulatós kedvedben vagy még Pares ?

    Hát erre mit teszel ? : https://888.hu/ketharmad/ezert-hivta-meg-trump-washingtonba-orban-viktor-4176705/
  • Pares
    #9595


    Segítek:

    Szarkazmus
    Irónia

    Amúgy köszi, hogy megosztottad, én marha jót nevettem rajta. Meg rajtad is.
    Utoljára szerkesztette: Pares, 2019.04.25. 21:27:46
  • horthy
    #9594
    Puzsér Neo Neo Liberális gondoltaival ! Ez a gondolkodás okozza a legtöbb háborut konfliktus ! Mindenek felett piac , piac, pénz ( semmi társadalmi harmonia , szolidaritás ,hit , erkölcs , kultura stb ) ! Nemtudom azota mi történt vele hogy golbalizáció kritikus lett ?? Hőskorszakban még nem az volt vagy csak ráérzett a változások szelére ( nem kell a bullshit tabletta embereknek ) ?

    Puzsér a NEOKON !! 2007
    Utoljára szerkesztette: horthy, 2019.04.24. 19:09:47
  • hiper fizikus
    #9593
    élet-halál harc fojt, mégis mit vártál
  • Tetsuo
    #9592
    Kárpótlást Magyarországnak!

    Amerikai iratok mutatják be, hogyan vezették meg a kétkulacsos Horthyékat a szövetségesek, hogy kiprovokálják a német megszállást

    "Az amerikai hírszerzés washingtoni archívumában az elmúlt hónapokban talált iratok megerősítik: Amerika és Nagy-Britannia kifejezetten arra játszottak, hogy a németek megszállják Magyarországot. A magyar kiugrási reményeket csak azért táplálták, mert tudták, ezt Hitler nem fogja hagyni, így pedig a nyugati frontról német erőket fognak elvonni a megszállási feladatok. A kétszínű angolszász játszmában nem törődtek a megszállás tragikus következményeivel, a magyar zsidósággal és a több százezer áldozattal. Borhi László, az Indiana Egyetem történészének írása a német megszállás 75. évfordulójára az Indexre."
  • Tetsuo
    #9591
    A Chagos-szigetek őslakói az USA-nak és Nagy-Britanniának köszönhetik 2036-ig tartó száműzetésüket

    Vad Vérnyül hozzászólása:
    "Kevéssé ismert eset, hogy a demokratikus nyugati hatalmak 1965-ben is színtiszta sztálini módszerrel egyszerűen komplett népeket deportáltak, csak úgy.
    Mondjuk, ahhoz képest, hogy 2004-ben Irak ellen komplett rabló-, és gyarmatosító háborút indítottak, színtisztán demokratikus alapon. nagyon nincs min csodálkozni."

    És erre egy kép:


    Nos igen, így mennek a dolgok nemzetközi, "demokratikus" szinten.
  • zserni
    #9590
    Szerintem is Kakergi hitt abban, hogy amit csinál az jó. (utólag már látjuk, hogy az sem lett volna kivitelezhető)
    Viszont miután az akkori elit "felvásárolta" az ötletet, utána már nem egy tökéletesebb faj lett a cél, hanem épp ellenkezőleg. Egy lebutított gyökértelen mis-mas, ami jól irányítható az elit által. És ez az, aminek már is szemtanúi lehetünk.
  • ManoNegra
    #9589
    Ismerem az elméletet, csak azt gondolom, hogy hibás a végkövetkeztetés. Lehetségesnek tartom Kalergi őszintén hitt benne, hogy a keveredéstől egy jobb embertípus születik. Ha megnézed amit bemásoltam, nem csak a kiragadott részt, hanem az egész fejezetet, akkor azt látod (már amennyire értelmezni tudtam, kár hogy nem jelent meg magyarul), hogy ez egy, amolyan fajnemesítési elmélkedés, a beltenyészettel ellentétben ő a rasszok keveredésben hisz.

    Ami, ha megnézed ki is ő, talán könnyebben érthetővé válik.

    Pélédaként az oroszokat hozza, a legjobb embertípusnak tartja Európában ezt a szláv, tatár, finn keveréket. Szemben az angollal, amelyik a legsilányabb. Szerinte.

    Azt is figyelembe kell venni, hogy ezt a negyvenes években írta, amikoris nagy divatja volt az embernemesítés különböző "irányzatainak".

  • zserni
    #9588
    Rossz könyvet ajánlottam "tévedésböl". Bocsi. A másikban van, amit szintén beraktál.

    A Kalergi terv lényege:
    Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” – Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.

    https://www.vilaghelyzete.com/2017/06/atfogo-tenyfeltarasa-mai-merenyletek-az.html

    Erdemes egy pillantást vetni a vikire is, a rócsildok természetesen ebben is invalválva voltak:

    According to his autobiography, at the beginning of 1924 his friend Baron Louis de Rothschild introduced him to Max Warburg who offered to finance his movement for the next three years by giving him 60,000 gold marks. Warburg remained sincerely interested in the movement for the remainder of his life and served as an intermediate for Coudenhove-Kalergi with influential Americans such as banker Paul Warburg and financier Bernard Baruch. In April 1924, Coudenhove-Kalergi founded the journal Paneuropa (1924–1938) of which he was editor and principal author. The next year he started publishing his main work, the Kampf um Paneuropa (The fight for Paneuropa, 1925–1928, three volumes). In 1926, the first Congress of the Pan-European Union was held in Vienna and the 2,000 delegates elected Coudenhove-Kalergi as president of the Central Council, a position he held until his death in 1972.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Richard_von_Coudenhove-Kalergi
  • maki85
    #9587
    Ha jól emlékszem, akkor te azt írtad, hogy itthon csak az agyatlaniok, a sült gesztenyét kikaparni akarók maradtak.
    Ugyanis szerinted te, és a kinti barátaid teremtették meg nekünk a mai kánaánt.
    Így hát kedves öreg barátom, te csak az új hazád vezetőjét fényezzed, had legyen már nekünk is valami örömünk a dologban.
  • zserni
    #9586


    Végre büszke lehetek a hazánkra és a kormányfőnkre

    “The (European) man of the future will be of mixed race. Today’s races and classes will disappear owing to the disappearing of space (nations), time, and prejudice. The Eurasian-Negroid race of the future, similar in its outward appearance to the Ancient Egyptians, will replace the diversity of peoples with a diversity of individuals”

    https://sovereignwales.com/tag/the-coudenove-kalergi-prize/
  • ManoNegra
    #9585
    Ami azt illeti, Drábik nem túl hiteles, jobb ha a forrásokat mások értelmezése nélkül vizsgáljuk. Itt volna a Totális állam, totális ember c. könyve. Még nem olvastam el, de pár szóra rákeresve semmi ilyesminek nyomát nem találtam benne.
    Ez nem azt jelenti hogy nem írt ilyet, de esetleg megmondhatnád hanyadik oldalon keressem.
    Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2019.02.25. 20:31:52
  • ManoNegra
    #9583
    Na, ez már egész konkrét, köszi, ebből rá tudtam keresni az inkriminált részre az eredeti könyvében.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    4. INZUCHT - KREUZUNG
    Meist ist der Rustikalmensch Inzuchtprodukt, der Urbanmensch Mischling.
    Eltern und Voreltern des Bauern stammen gewöhnlich aus der gleichen, dünnbevölkerten
    Gegend; des Adeligen aus derselben dünnen Oberschicht. In beiden Fällen sind die Vorfahren
    untereinander blutsverwandt und daher meist physisch, psychisch, geistig einander ähnlich.
    Infolgedessen vererben sie ihre gemeinsamen Züge, Willenstendenzen, Leidenschaften,
    Vorurteile, Hemmungen in gesteigertem Grade auf ihre Kinder und Nachkommen. Die
    Wesenszüge, die sich aus dieser Inzucht ergeben, sind: Treue, Pietät, Familiensinn, Kastengeist,
    Beständigkeit, Starrsinn, Energie, Beschränktheit; Macht der Vorurteile, Mangel an Objektivität,
    Enge des Horizontes. Hier ist eine Generation nicht Variation der vorhergehenden, sondern
    einfach deren Wiederholung: an die Stelle von Entwicklung tritt Erhaltung.
    In der Großstadt begegnen sich Völker Rassen, Stände. In der Regel ist der Urbanmensch
    Mischling aus verschiedensten sozialen und nationalen Elementen. In ihm heben sich die
    entgegengesetzten Charaktereigen- [20]
    schaften, Vorurteile, Hemmungen, Willenstendenzen und Weltanschauungen seiner Eltern und
    Voreltern auf oder schwächen einander wenigstens ab. Die Folge ist, daß Mischlinge vielfach
    Charakterlosigkeit, Hemmungslosigkeit, Willensschwäche, Unbeständigkeit, Pietätlosigkeit und
    Treulosigkeit mit Objektivität, Vielseitigkeit, geistiger Regsamkeit, Freiheit von Vorurteilen und
    Weite des Horizontes verbinden. Mischlinge unterscheiden sich stets von ihren Eltern und
    Voreltern; jede Generation ist eine Variation der vorhergehenden, entweder im Sinne der
    Evolution oder der Degeneration.
    Der Inzuchtmensch ist Einseelenmensch - der Mischling Mehrseelenmensch. In jedem
    Individuum leben seine Ahnen fort als Elemente seiner Seele: gleichen sie einander, so ist sie
    einheitlich, einförmig; streben sie auseinander, so ist der Mensch vielfältig, kompliziert,
    differenziert.
    Die Größe eines Geistes liegt in seiner Extensität, das ist in seiner Fähigkeit, alles zu erfassen und
    zu umfassen; die Größe eines Charakters liegt in seiner Intensität, das ist in seiner Fähigkeit,
    stark, konzentriert und beständig zu wollen. So sind, in gewissem Sinne, Weisheit und Tatkraft
    Widersprüche.
    Je ausgesprochener die Fähigkeit und Neigung eines Menschen, die Dinge als Weiser von allen
    Seiten zu sehen und sich vorurteilsfrei auf jeden Standpunkt zu stellen - desto schwächer ist meist
    sein Willensimpuls, nach einer bestimmten Richtung hin unbedenklich zu handeln: denn jedem
    Motiv stellen sich Gegenmotive entgegen, jedem Glauben Skepsis, jeder Tat die Einsicht in ihre
    kosmische Redeutungslosigkeit. Tatkräftig kann nur der beschränkte, der einseitige Mensch sein.
    Es gibt aber nicht bloß eine unbewußte, [21]
    naive: es gibt auch eine bewußte, heroische Beschränktheit. Der heroische beschränkte - und zu
    diesem Typus zählen alle wahrhaft großen Tatmenschen - schaltet zeitweise freiwillig alle Seiten
    seines Wesens aus, bis auf die eine, die seine Tat bestimmt. Objektiv, kritisch, skeptisch,
    überlegen kann er vor oder nach seiner Tat sein: während der Tat ist er subjektiv, gläubig,
    einseitig, ungerecht.
    Weisheit hemmt Tatkraft – Tatkraft verleugnet Weisheit. Der stärkste Wille ist wirkungslos,
    wenn er richtungslos ist; auch ein schwacher Wille löst stärkste Wirkung aus, wenn er einseitig
    ist.
    Es gibt kein Leben der Tat ohne Unrecht, Irrtum, Schuld: wer sich scheut, dieses Odium zu
    tragen, der bleibe im Reiche des Gedankens, der Beschaulichkeit, der Passivität. - Wahrhafte
    Menschen sind immer schweigsam: denn jede Behauptung ist, in gewissem Sinne, Lüge;
    herzensreine Menschen sind immer inaktiv: denn jede Tat ist, in gewissem Sinne, Unrecht.
    Tapferer aber ist es, zu reden, auf die Gefahr hin, zu lügen; zu handeln, auf die Gefahr hin,
    Unrecht zu tun.
    Inzucht stärkt den Charakter, schwächt den Geist - Kreuzung schwächt den Charakter, stärkt den
    Geist. Wo Inzucht und Kreuzung unter glücklichen Auspizien zusammentreffen, zeugen sie den
    höchsten Menschentypus der stärksten Charakter mit schärfstem Geist verbindet. Wo unter
    unglücklichen Auspizien Inzucht und Mischung sich begegnen, schaffen sie Degenerationstypen
    mit schwachem Charakter, stumpfem Geist.
    Der Mensch der fernen Zukunft wird Mischling sein. Die heutigen Rassen und Kasten werden der
    zunehmen- [22]
    den Überwindung von Raum, Zeit und Vorurteil zum Opfer fallen. Die eurasisch-negroide
    Zukunftsrasse, äußerlich der altägyptischen ähnlich, wird die Vielfalt der Völker durch eine
    Vielfalt der Persönlichkeiten ersetzen. Denn nach den Vererbungsgesetzen wächst mit der
    Verschiedenheit der Vorfahren die Verschiedenheit, mit der Einförmigkeit der Vorfahren die
    Einförmigkeit der Nachkommen. In Inzuchtfamilien gleicht ein Kind dem anderen: denn alle
    repräsentieren den einen gemeinsamen Familientypus. In Mischlingsfamilien unterscheiden sich
    die Kinder stärker voneinander: jedes bildet eine neuartige Variation der divergierenden
    elterlichen und vorelterlichen Elemente.
    Inzucht schafft charakteristische Typen - Kreuzung schafft originelle Persönlichkeiten.
    Vorläufer des planetaren Menschen der Zukunft ist im modernen Europa der Russe als slawischtatarisch-finnischer Mischling; weil er, unter allen europäischen Völkern, am wenigsten Rasse
    hat, ist er der typische Mehrseelenmenschen mit der weiten, reichen, allumfassenden Seele. Sein
    stärkster Antipode ist der insulare Brite, der hochgezüchtete Einseelenmensch, dessen Kraft im
    Charakter, im Willen, im Einseitigen, Typischen liegt. Ihm verdankt das moderne Europa den
    geschlossensten, vollendetsten Typus: den Gentleman. [23]
  • zserni
    #9582
    Hogy ha Drábik János nem elég hiteles, akkor ajánlom Kalergi könyveit saját kézből. Az antikváriumban pl. meg lehet rendelni a Totális Állam könyvét. Vagy itt van egy korabeli idézet tőle:
  • fonak
    #9581
    A leghíresebb Kalergi-idézet a következő (természetesen a magyar wikipédia szerkesztői nem tartják fontosnak, az angol wiki oldalon viszont szerepel):

    "The man of the future will be of mixed race. Today's races and classes will gradually disappear owing to the vanishing of space, time, and prejudice. The Eurasian-Negroid race of the future, similar in its appearance to the Ancient Egyptians, will replace the diversity of peoples with a diversity of individuals. [...]

    Instead of destroying European Jewry, Europe, against its own will, refined and educated this people into a future leader-nation through this artificial selection process. No wonder that this people, that escaped Ghetto-Prison, developed into a spiritual nobility of Europe. Therefore a gracious Providence provided Europe with a new race of nobility by the Grace of Spirit. This happened at the moment when Europe's feudal aristocracy became dilapidated, and thanks to Jewish emancipation."

    Ezt lehet értelmezni így is meg úgy is, de szerintem elég egyértelmű, a "new race of nobility" egyik reprezentánsa pedig elég egyértelműen fogalmaz (természetesen nem azt állítom, hogy ezen "race" (Kalergi hívja így) minden tagja nevében beszél):
  • ManoNegra
    #9579
    És az említett emberke sem erröl beszélt.

    Mármint Kalergi vagy Volner. Mert Volner ezt nyilatkozta, de a mindenegybenblog meg a drábikjános.com az nem forrás. Persze a Magyar Nemzetnek ezt nem állt érdekében megpiszkálni.

    Kalergiről én is csak a Páneurópai Únió szorgalmazását olvastam, nem különböző etnikumok betelepítését.
  • ManoNegra
    #9577
    Kalergi már a két világháború közti időszakban is egy vegyes etnikumú népesség Európába telepítésén gondolkodott

    Erről már sokat hallottam, de megbízható forrásból még nem. Tudsz erről valami bővebbet?

    miként igyekszik az Európai Unió és az Egyesült Államok befolyást szerezni hazánk felett -kérdi a Volner.

    Az EU-ba és a NATO-ba úgy népszavaztuk be magunkat, az amiknak pedig nemrég engedte meg a kormány, hogy szabadon grasszálhassanak és a hatályos magyar törvények alól kivonhassák magukat. Ugyanezt hamarosan megkapja az oroszok irányította volt VSZ bank is, tehát itt nem az a kérdés hogy ki akar befolyást szerezni hazánk felett, hanem hogy eddig még ki NEM tette meg...
    Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2019.02.25. 16:07:08
  • zserni
    #9576
    Hogy változnak az idők. Nem rég még ez is a konteó kategóriába tartozott, ma meg már a politikusok is beszélnek róla. (igaz Pares ?)

    "– Mire gondol pontosan?
    – Richard Coudenhove-Kalergi bevallottan szabadkőműves volt, tőle ered a páneurópai unió gondolata. Kalergi már a két világháború közti időszakban is egy vegyes etnikumú népesség Európába telepítésén gondolkodott, mondván, amikor egy vegyes népesség összekeveredik a helyi őslakosokkal, idővel eltűnik a nemzeti identitás, eltűnnek azok a kapcsok, amelyek nemzetté kovácsolnak egy közösséget, és az ilyen, identitásukat vesztett tömegek könnyebben irányíthatók."

    https://magyarnemzet.hu/belfold/volner-janos-a-jobbik-mar-nem-kepviseli-a-nemzeti-gondolatot-5052701/
  • Tetsuo
    #9575
    Putyin: ha rakétákat telepítenek Európába az amerikaiak, akkor őket is célba vesszük
  • Tetsuo
    #9574
    Lista a kettős állampolgárokról alap kellene, hogy legyen.
  • Caliph
    #9573
    főleg hogy ez már 2012 ben történt :D
    amúgy én is tiltanám a politikusok kettős állampolgárságát
    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.02.18. 20:10:57
  • hiper fizikus
    #9572
    A magyar jobbikos képviselő listája az USA parlamenti zsidó képviselőiről elképesztő .
  • Tetsuo
    #9571
    Persze, hogy mielőbb biztos legyek abban valóban el van temetve.
  • Caliph
    #9570
    Fiút szült Shamima Begum, aki négy évvel ezelőtt két másik lánnyal megszökött Londonból, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Begumot egy szíriai menekülttáborban találták meg a múlt héten; azt remélte, hogy hamarosan hazatérhet az Egyesült Királyságba.

    "az embereknek részvétet kéne érezniük irántam mindazért, amin keresztülmentem"

    Amikor arról kérdezték, hogy megbánta-e, hogy Szíriába utazott, Begum azt mondta:

    "Bizonyos értelemben igen, de nem bánom, mert megváltoztatta a személyiségemet. Erősebbé, ellenállóbbá tett. Férjhez mentem. Nem találtam volna hozzá fogható férfit otthon, az Egyesült Királyságban. Ott voltak a gyerekeim, jól éreztem magam. Aztán a dolgok egyre nehezebbé váltak, és többé már nem tudtam elviselni."

    A korábbi legfőbb ügyész úgy látja, hogy Begumnak mindenképpen felelnie kell majd a tetteiért. A lány viszont nem gondolja, hogy biztonsági kockázatot jelentene az Egyesült Királyságra nézve.

    "Négy évig háziasszony voltam. Nincs bizonyítékuk rá, hogy bármi veszélyeset tettem volna."


    indexes cikk: https://index.hu/kulfold/2019/02/18/megszulte_a_fiat_az_a_lany_aki_15_eves_koraban_szokott_el_az_iszlam_allamhoz/

    visszafogadnátok-e ha britek lennétek ?
  • Tetsuo
    #9569
    Pence új holokausztról hazudozott, Netanjahu háborúra uszított
    ""Az iráni rezsim nyíltan újabb holokausztot készít elő, és ehhez keres eszközöket" – mondta Mike Pence amerikai alelnök a Varsóban rendezett konferencián, amelynek témája Irán volt."
    Az Egyesült Államok hatalmi és gazdasági érdeke, hogy bárhol a világon háború legyen, Izrael pedig abban érdekelt, hogy a körülötte lévő országokat destabilizálják és a térség (majd inkább a világ) ura legyen, áldozatok számától függetlenül.
  • maki85
    #9568
    Lehet, hogy nem véletlen hagytam ki.
    Ahhoz, hogy egy igazán önállóan gondolkodni képes AI megszülessen még nagyon sokáig kell az ember bábáskodása.
    Viszont az emberiség hamarabb dobálja fel a bakancsait.
    Még valami.
    Ha kitörne egy atomháború, akkor a mesterséges agy működéséhez szükséges elektromos energia is pá-pá.
    Egyetlen reményünk van (hi-hi-hi), ha az AI, mely pacifista (talán) átveszi az emberek felett az uralmat.
    Szép jövő:))
    Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.02.09. 23:02:48
  • hiper fizikus
    #9567
    Szia
    Kifelejteted a AI mesterséges intelligenciát MI .
  • maki85
    #9566
    Attól tartok, hogy azokat, ha oda ér az idő, semmi sem fogja visszatartani, hogy megtegyék.
    Bizonyosan már te is olvastál, hallottál olyan "kutatásokról", melyek a várható eredményességet taglalják.
    Vannak bunkerek, ahol több évtizedekre elegendő muníciót tárolnak arra az esetre.
    Személy szerint én kívánom az aljasoknak, hogy maradjanak életben a leendő kőbaltás érában.
    Ja!, ahhoz pedig nem kell kereszténynek lenni, hogy látható legyen, hogy az az irány, amerre a világ halad: PUSZTULÁS
  • maki85
    #9565
    Dél Amerika az eszetlen erdőirtásnak köszönhetően szintúgy az elsivatagosodás elé néz, és Ázsiában sem rózsásabb a helyzet.
    Amerika északi része az észak-déli hegyvonulatok miatt teljesen védtelen lesz, illetve már most is érezni hatásait.
    A világon egyedül talán Európa az, ahol kissé enyhítenek a várható rossz kilátások ellen a kelet-nyugati hegyvonulatok.
  • maki85
    #9564
    Rádióban egy tudós arról beszélt, hogy véleménye szerint már csak 12 év van hátra a totális katasztrófa bekövetkeztéig.
    Mivel szerinte már átléptük a D napot, így a vég elkerülhetetlenségét csak kissé enyhíthetjük.
    Szerinte, illetve egyes vezető tudósok szerint rövidesen kihalhat az emberiség 99%-a is, sőt némely borúlátóbbak szerint akár 99,9%-a is.
    Ő ezt főleg annak tulajdonítja, hogy az időjárás irányítása, már, ha ezt annak lehet nevezni kicsúszott a kezünk közül. Illetve ezt úgy magyarázza, hogy a természetben létezik egy bizonyos egyensúlyi állapot, amely ezidáig az emberi faj fejlődésének, kialakulásának tökéletesen megfelelt, számunkra felborult, és kezdenek kialakulni egy számunkra teljesen élhetetlen más légköri áramlatok.
    Borzalmas szárazságok, forróságok, vizes időszakok, és hidegek fogják egymást váltogatni.
    Ezek a folyamatok, melyek kaotikusak, kiszámíthatatlanok lesznek, sőt már bizonyos értelemben már ma is azok, háborúk, és népvándorlások sorozatát fogja elindítani.
    Főleg az elmaradott térségekből (Afrika) számíthatunk óriási mértékű kivándorlásra, amit még az is súlyosbít, hogy ott a népszaporulat döbbenetes mértékben növekszik.
    Afrika, a számításai szerint egyre inkább egy sivatagi kontinensé kezd válni.
  • hiper fizikus
    #9563
    Szia
    Te "hiszed" .
    Én meg 'tudom' .
    De majd közös temetőbe tesznek minket .