9874
A biztonság és védelempolitika aktuális kérdései
  • BladeW
    #9685
    A valódi okok természetesen el vannak hallgatva. De én most elmondom (persze csak ha kész vagy az igazságra, és nyílt elmével állsz hozzá, és nem hagyod, hogy a mainstream média átmossa a agyad): a gyíkemberek mesterségesen melegítik a bolygónkat, mert ők a melegebb klímát kedvelik, így készítik elő a hamarosan bekövetkező gyarmatosítást. Ebből következően az erdőtüzeket is ők gyújtották, persze brazil földművesnek álcázva magukat - mert alakváltoztatásra is képesek.
  • hiper fizikus
    #9684
    Amit te felvázoltál, az közelít egy végső pillanathoz .
    Mi is lesz akkor ?

    Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2019.09.06. 19:44:39
  • Pares
    #9683
    Trump, az az ovális irodában ülő bohóc a lent felsorolt cégek bábja (többek közt). Ők azok, akik profit szerzés (vagy inkább fenntartás) céljából azt a narratívát terjesztik, hogy az elmúlt 100 évben földből kibányászott szén és szénhidrogének égetése nem járult hozzá az éghajlat változásához. Az ő olaj által uralt világrendjüket fenyegeti a klímaváltozás lassítása érdekében tett (és teendő) lépések. Te és a hozzád hasonló kritikátlanul egyének meg szépen beszoptátok az ő propagandájukat is, amiket nem meglepő módon kivétel nélkül az ilyen seggnyalók által szerkesztett prostisrácok és újvilágtudatlanság című hulladék szennyoldalak terjesztenek.

    ---

    Magyarországon (de máshol is) a "tíz tudatlan birka leszavaz egy, informált, önálló gondolatok formálására képes embert"-típusú "demokrácia" van, amit a zsidesz két amerikában szakmát kitanult zsidó segítségével hackelt meg.

    A helyett, hogy afelé mozdult volna el a társadalom, hogy a szavazás egy legalább mininálisan informált, kritikus gondolkodáson alapú döntéssé válik, ami akár érettségihez is kötött, oda jutottunk, hogy még az isten háta mögötti falvakban is a migránsoktól rettegnek (van ahol a cigányok lol), mert ha nem zsideszre szavaznak, akkor már másnap több száz milliárd migráns fog az országban nőket erőszakolni, hogy négyévente tízezer forint alamizsnáért (vagy egy kiló krumpliért) veszik meg a legrászorulóbbak szavazatait, hogy a szavazók jelentős része még mindig a "zorbán vs gyurcsány" világban él. Hogy lehet, hogy börtön helyett pártot alapíthatott? Talán jól szolgája a hatalomnak?

    Nekem meg nincs már gyomrom ehhez a politiziláshoz. Veszett ügy az egész. A békés tüntetéseket kiröhögik, a békétleneket meg Soros által pénzelt puccskisérletnek titulálnák. De nincs is ilyenre igény. Hol van ez a társadalom a '48-as vagy '56-ostól... "A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei". Tolerancia és apátia a korrupcióval és hazugságokkal szemben... Olyan ez a kormány, amilyet a nép megérdemel.

    Veled vitázni meg olyan, mintha valami öngyilkos szekta fanatikus tagjának próbálnám elmagyarázni, hogy azzal, hogy kinyírja magát, nem kap jegyet az idegenek csillagközi hajójára...
  • hiper fizikus
    #9682
    Az őserdei gyújtogatások is kamu ? No és mi is lett a benszülött indiánokkal ? Még le se fotózták őket .
  • zserni
    #9681
    Azt azért reméltem, hogy legalább addig tiszta a dolog, hogy a "klima hoax" nem arról szól, hogy nincs klíma változás, hanem arról, hogy a valós okokat elhallgatják, az ismerteket pedig felnagyítják és meghamisítják profit szerzés céljából.
    Igen, Gyuri bátyád az a félkegyelmű idióta, akit a "befektetők" marionettként használnak a piszkos profit megszerzéséhez.

    Mintha csak Vona feleségét hallanám: "..nem érett még meg a magyar nép, hogy egy olyan 'tökéletes' vezíre legyen mint a férjem"..
    Szóval te is Bangóné véleményén vagy: "az a magyar, aki a másik tábort támogatja, az patkány."

    " a magyar társadalom nagy része nem érett meg arra, hogy saját maga döntsön a saját sorsáról" Na itt van a kutya elásva, ez a játék kulcsa. Azok a "BEFEKTETŐK" akarják megmondani, hogy neked mi a jó, akik abból is profitálnak ha fingasz... ezért a ködösítés...
  • Pares
    #9680
    Szóval akkor az egész klímaváltozás egy hoax? Tagadod, hogy az északi féltekét borító jégrétegből évről évre több olvad meg, mint amennyi létrejön? Hogy melegszik az éghajlat? Gondolom a műholdképeket is és minden adatot évtizedekkel visszamenőleg meghamisították. Érdekes, mert az újvilágtudatlanság cikkében pont azt a jelenséget taglalják, ami az egyik okozója a globális felmelegedésnek. Akkor most saját magadat cáfoló cikket osztottál meg?

    Nyilván a világ legnagyobb és legbefolyásosabb cégeinek, mint a Sinopec, Shell, Aramco, BP vagy ExxonMobile, az az érdekük, hogy bebizonyítsák, hogy amit csinálnak, az káros és negatívan befolyásolja a bolygó klímáját. Nyilván. Logikus. Ezért tervelték ki ezt a hatalmas összeesküvést, aminek az eredménye ez a klímaváltozás hoax lett. Mert szeretik magukat lábon lőni. Még csak véletlenül sem arra költenek dollár száz milliókat, hogy minden olyan dolog ellen lobbizzanak, ami az érdekeiket sérti, hogy a befolyásukat arra fordítsák, hogy a(z alternatív valóság) médiában a klímaváltozást nem létező dolognak állítsák be...

    Mi lenne a Jobbikkal? A legutóbbi választásokon kiderült, hogy a magyar társadalom nagy része nem érett meg arra, hogy saját maga döntsön a saját sorsáról, ugyanis alulinformált, de nem is akar informálódni, könnyen manipulálható, még könnyebben becsapható, megfélemlíthető, olcsón megvehető, nincs igénye vitakultúrára. Innentől fogva az nyer, aki több birkához tudja eljuttatni a saját hazugságait. Ebben pedig kétségtelenül A Párt a legjobb. Köszönjük szépen, Arthur J. Finkelstein és George Birnbaum.
    Utoljára szerkesztette: Pares, 2019.09.05. 21:09:09
  • zserni
    #9679
    Hát nem kicsit maradtál le... nagyon
    Már úgy 15 éve, amikor Al Gore megkapta érte a Nobel díjat, már akkor írtam, hogy egy hoax az egész. Ezt a két magyar oldalt csak a gyengébbek kedvéért raktam be, hátha lesz valaki a birkák közül is, akit majd gondolkodásra késztet. Látom, hogy neked ez is magas.

    Na de mi van a jobbikoddal ?? Nem válaszoltál, hogy megoldották e a problémájukat maguk között.
  • Pares
    #9678
    "Klímaváltozás maszlag"? Most akkor tisztázzuk, hogy nektek, prostiscárok, újvilágtudatlanság és hasonszőrű népbutító oldalak által felsötétített egyének fejében mi az aktuálisan betáplált narratíva? Csak mert kicsit lemaradtam. Most akkor az Északi-sarki jég és a grönlandi gleccserek olvadása, vagy az óceáonok savasodása mögött is Gyuri bácsi áll?
  • zserni
    #9677
    Biztos vagy benne, hogy tényleg ennyire hülye Trump ? Köztudott, hogy a "klímaváltozás" maszlagot kezdettől fogva nem kajálja.
    Lehet, hogy ebben is igaza volt ?

    [/URL] [URL=https://ujvilagtudat.blogspot.com/2019/09/nasa-az-eghajlatvaltozast-es-globalis.html]NASA

    Nem lehet, hogy csak azért tűnik úgy, hogy mindent fordítva csinál, mert pont az átlag annyira hülye, hogy semmit sem ért az egészből ?
    Utoljára szerkesztette: zserni, 2019.09.03. 20:36:57
  • Tetsuo
    #9676
    Ki gondolta volna?
  • Tetsuo
    #9675
    The Great Replacement
  • Sequoyah
    #9674
    A primitiv gondolatvilagaval konnyu azonosulni a primitiv emberekkel.

    Igazabol minden egyes kerdesre a leheto legprimitivebb valaszt adja. Bevandorlok? Epitsunk falat! Kereskedelmi hiany? Vamok! Hurrikan? Bomba!
    Gyakorlatilag azt a valaszt adja, amit a szomszed Jozsi bacsi, a jomunkasember is adna, ezert Jozsibacsi angyban bologat most, es konnyu azonosulni...

    Persze ha belegondolunk hogy akkor most a tanulatlan Jozsibacsik kormanyozzak az orszagot, vagy a szakertok, akkor nem olyan fenyes a helyzet...
  • Sequoyah
    #9673
    Megalkudtak a sorsukkal, de ugy latszik Kina tobbet akar...
  • maki85
    #9672
    Már többször megnyílvánult trump, de komolyan nem értem hogy lehet egy hibbant ember egy vezető világhatalom feje ????
    Hogy megválasztották??
    Akkor igazából nem is az elnök az gazi hülye???
  • maki85
    #9671
    Azért valamennyire érthető Kína viselkedése, hiszen egykori területéről van szó, amit nem is oly régen kapott vissza.
    Talán jobban tennék a hongkongiak, ha bizonyos mértékig "megalkudnának" sorsukkal, mert még azokat a kiváltságaikat is elveszthetik, amely Kína többi területétől megkülönbözteti őket.

    Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.08.16. 20:43:54
  • Tetsuo
    #9670
    Kína lenyomja őket; ha kell vérbefolytja a lázadást, de nem enged, hiszen tudja, ezen múlik Kína jövője. A judeokrácia persze minden követ megmozgat, hogy beférkőzzön oda is (már beférkőzött a bankokon és export-kereskedelmen keresztül) még inkább.
  • hiper fizikus
    #9669
    Nekem ez a sok erdőtűz furdalja az oldalam . Rajtam kjvül sekinek nem tűnik fel, hogy mi folyik a háttérben ? - szándékos gyujtogatók csináják .
  • ximix #9668
    Hongkong határában már gyülekezik a "demokrácia", állítólag...
    Link
  • hiper fizikus
    #9667
    Van a demokratizmusnál jobb politikai rendszer is, és ez az ontológiakrácia .
  • Tetsuo
    #9666
    Ez nagyon durva! :-O De meg kell valljam, hogy nem csodálkozom, mert úgy vélrm az átlag - ha nem is ilyen, mert válogatott a videó - ehhez közeli szint. Emiatt sincs semmi bizodalmam az úgynevezett demokratikus államformákban.
  • maki85
    #9665
    Mi a NAGY vérgőzös magyarok, akik visszasírjuk a NAGY Magyarországot ?!


    SZÉGYEN!!!!
  • Tetsuo
    #9664
    Igen, bár a lefoglalt dokumentumok, adathotdozók hemzsegnek a prominens nevektől, gondolom hamar elfelejtődnek a "független" sajtónál.
  • Pares
    #9663
    Felakasztotta magát... Ki gondolta volna, hogy megöngyilkolják, mielőtt neveket mondott volna...
  • hiper fizikus
    #9662
    Másképen nem is lehetne . Jó drága lehet .
  • Tetsuo
    #9661
    Az Egyesült Államok MI-vel értékeli ki a térinformatikai adatok miriádjait.
  • hiper fizikus
    #9660
    Mindenki beszervezve ...

    Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2019.08.06. 16:40:18
  • hiper fizikus
    #9659
    Én mindig mondtam, hogy a titkosügynökök világa nagyobb mint a civilek világa .
  • Tetsuo
    #9658
    Izrael állam bűnözőket rejteget.


    A ciprusi ügyis ebbe a sorba illik bele.

    .
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2019.08.06. 13:39:07
  • Tetsuo
    #9657
    A Jeffrey Epstein-ügy Moszados szálakat is érint, sőt!
  • Tetsuo
    #9656
    Biztos a rossz helyesírás miatt. :-D
  • hiper fizikus
    #9655
    Engem kitiltottak a facebookról, mert azt írtam a profilomba, hogy radikális racionalista és radkális empírista vagyok .
  • Tetsuo
    #9654
  • hiper fizikus
    #9653
    Ne röhögtessetek, mert éppen fáj a hátam, és a röhögéstől csak rosszabb lesz .
  • Tetsuo
    #9652
    Roppant egyszerű lenne a vádaskodó félnek bizonyítania igazát: csak be kellene mutatni az esetről készült videófelvételeket.
    Nincsenek videók.
    Amit a perzsák valóban elfogtak, arról maguk a perzsák hoztak nyilvánosságra felvételeket.
  • maki85
    #9651
    Még pénzt is kalapolhatnánk vele a világban, az látogatók halálra röhögnék magukat.
  • maki85
    #9650
    Még szerencse, hogy legalább ennyire harcias a magyar külügy.

    illetve, izé
  • Caliph
    #9649
    forrás: index-iráni első próbálkozás
    az irániak cáfolnak

    a jó kérdés ismét az,kinek van igaza
    de ezután sikerült nekik elfoglalni egy másik hajót,szóval valószínűleg bepróbálkoztak itt is
    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.07.23. 11:49:25
  • hiper fizikus
    #9648
    A bemondó úgy mondta, hogy a hatóságok "elfelejtették" tájékoztatni a népet a tűz irányáról, nagyságáról, kiterjedéséről; nem teszek hozzá jelzőket, úgy is hiába .
  • Tetsuo
    #9647
    Gondolom megvárták a sziesztát, csak utána mentettek... Nem kapkodnak el semmit.
  • Tetsuo
    #9646
    Mint egy grotreszk bádogember.