Biztonságpolitika

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Tetsuo
#7815
Overseer-7-nek.
Mivel te nem hiszel Istenben és emellett materialista is vagy (esetleg egy bárgyú, feszínes elferdülést követsz, mint vallás), így egyértelműen el sem tudod képzelni, mi "értelme van" a vallásnak, tehát a beszűkült modern világlátásod megakadályoz a komolyabb gondolkodásban, hiszen számodra az (pl. az ontológia) szofizmus.

A többieknek írva, a lényeg az, hogy a vallások eredetileg az igaz útra terelték az embereket, eredetileg az egy igazságot tanították (más-más formában) és az esszenciális metafizikai tradíciót hagyományozták... de az idő előrehaladtával egyre inkább megromlottak, ahogy minden tradíció és kultúra a földön. Valami jobban, valami kevésbé, de a dekadencia, a hanyatlás irányába "haladunk", "fejlődünk". A globális társadalmunk vége elkerülhetetlen, ahogy minden klasszikus vallás és mára a profán tudomány is jövendöli.
Az úgynevezett vallási törvényeknek és dogmáknak a célja a már említett igaz útra terelés vagyis az Istenhez való (elsősorban szellemi) közeledés volt, de ezek is a korrupció áldozatai lettek. Jelen korunkban a klasszikus vallások szertartásai és az alkalmazott szimbólumok is csupán jelentést vesztett díszítőelemek.

Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.09.04. 18:12:46

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#7814
nem felejtem.. a kereszténység is ugyan olyan dogmatikus rendszer volt mint az iszlám.
Csak aztán nekünk eljött a felvilágosodás.. és rájöttünk (újra), hogy nem lapos a föld.. és nem isten fingotta a passzátszelet.
Rájöttünk, hogy a világ megismerhető, a tudásunk bővíthető, és állandóan felül kell vizsgálnunk önmagunkat, gondolkodásunkat, tudásunkat a világról.
Ez beépült a kultúránkba.. így létrejöhetett a CERN, űrprogramokat indíthattunk, a modern orvoslás, stb stb..
Egy olyan dogmatikus rendszerben, amiben nem lehet kérdéseket feltenni.. megkérdőjelezni.. bizonyítékot keresni, cáfolni.. különben eretnek vagy.. bűnöző. Az ilyen világban nem terem meg a tudás, és nem fejlődik a világ.

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

Tetsuo
#7813
Valamiért nem működik a videó beszúrása. Itt a link:
https://www.youtube.com/watch?v=97nakHh_gBc

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#7812
azt azért ne feledd, hogy a kereszténység sem volt mentes a kezdeti hibáktól, sőt ma sem makulátlan
#7811
De most gondoljunk bele.. Milyen gondolati berendezkedéssel, intelligenciával bír az olyan ember, aki paranoiás módon a vallása miatt hisztérikus módon menekül a disznótól, disznó ételektől.

Most akkor ha én muszlim vagyok, megeszek egy tál finom brassói aprópecsenyét, sült krumpliva.
Akkor én már nem mehetek a paradicsomba.. Allah ezért utálni fog engem és kiközösít.

Eszméletlen.. Hogy lehet így ..ilyen gondolati világgal a mai modern valóságban élni?

Most képzeljétek el, hogy muszlim vagyok, közben fizikus, kvantummechanikával foglalkozok.. stb
Egyszerűen nem tudom észrevenni, hogy a vallásom mekkora ökörségeket állít?

Azokat az embereket akik régen, a régi értékrendszer szerint éltek.. tudatlanok voltak, és akik régen a bibliát, koránt, tórát írták..
Azokat az embereket ma elmegyógyintézetbe zárnák.. Sőt.. több mint valószínű, hogy börtönbe is.

Milyen elmebeteg ötlet pl az, hogy a jóságos, kegyelmes isten.. azt akarja, hogy menj el embereket megölni a szent háború okán.
Mert hogy tömeggyilkolni az olyan nagyszerű cselekedet, az igazságos és irgalmas isten szemében.

Ha mondjuk olyan praktikus dolgok vannak a vallási rendszerben, hogy tiltott a gyilkolás.. erőszaktevés, nők megerőszakolása.. vagy nem szabad meginni a saját pisidet.. Ne egyél azzal a kezeddel amivel előtte még a seggedet túrkáltad.. (mert akkor még nem volt wc)..stb
Azzal egyetértenék, mert praktikusak.
De mi a gyakorlati oka a disznótilalomnak? Mert hogy az tisztátalan állat, és útálatos allah szemében.
Allahot is be kéne utalni a pszichiátriára.. mert úgy látszik fóbiája van.. Indokolatlan félelem, szorongás, valami ártalmatlan dologtól.
Valakinek tériszonya van.. valaki szorong a bezárt helyeken.. úgy látszik allahnak ételfóbiája van.. sok egyéb mellett

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

#7810
<#eljen>

www.smart-bus.hu

#7809
#7808
én személy szerint ezt a videót "kötelezővé" tenném mindenkinek megtekinteni, függetlenül attól milyen végkövetkeztetést is vonna le belőle
#7807
ez nagyon jó!!! <#eljen>
drótkerítés, rendőrség meg a többi oly keveset érnek, egy disznó egy századdal felér
#7806
Nagy értéke lesz még a disznóbőrnek ! <#taps>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#7805
Ami lényeges és számomra meglepő, az úriember az MTA volt alelnöke.

www.smart-bus.hu

#7804
<#eljen>

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#7803

www.smart-bus.hu

#7802
Emlékezetkieséssel és találgatással védekezett Clinton az FBI előtt

Ezt mondjuk simán elhiszem róla. Itt, a második videóban újra is kellett indítani. <#vigyor1>
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2016.09.03. 12:50:58

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#7801
Nem is annyira hihetetlen (de meglepő sem) hogy Németország ellen is egy hamis zászlós terror akciót terveztek: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/08/nemetorszag-jatekot-megvaltoztato.html

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#7800
A németek mindenképp fel akarták számolni Lengyelországot, nem csak "korridorlehetőséget" kértek tőle. További terjeszkedés is Kelet felé már el volt tervezve. Nem csak a "bolsevizmus elleni harc" miatt, hanem az élettér (Lebensraum) miatt is. Generalplan Ost, ha mond valamit.
Mindez nem csak antináci propagandahazugság, Lovass János NS-Germánia c. korabeli, szimpatizáns beszámolója a közvetlenül a II. vh előtti Németországról is utal erre (ha nem ismered, mindenképp érdemes elolvasni, érdekes.) neten olvasható, talán beszerezhető könyv formában is valahol.
Tetsuo
#7799

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#7798
Alapvetően két oldal van, a sötétség és a világosság - Minden jelenség erre vezethető vissza.
A 2. világháború eleve egy sötét oldali esemény volt, sátáni erők mozgattak minden lényeges szálat.
Hitler megítélése nem keverendő össze a német nép vagy éppen a magyarok megítélésvel illetve egy-egy konkrét civilével, de még Hitler mára ördögi személye is - a tényekből leszűrhetően - pozitívabb, mint mondjuk Churchillé vagy az NSDAP-ot és V. I. Lenint finanszírozó, amerikai zsidó bankároké.

Ha Adolf Hitler nem létezett volna is lett volna 2. világháború, ráadásul Hitler nem Nyugat (vagyis Franicaország, Egyesült Királyság és A. Egyesült Államok) ellen akart harcolni, ő a bolsevik terjeszkedés és a Bécsben látott dekadencia ellen indított háborút. Lengyelország nem adott neki korridorlehetőséget, de az csak egy kisebb háború vagy megszállás lett volna, a 2. vh a franciák és az angolok hadüzenetével kezdődött. Mindehhez hozzátartozott a világszerte zajló extrémen németellenes, provokáló zsidó propaganda - komoly gazdasági és diplomáciai károkat okozva.

A náci Németország egy különleges technikai szintű és gazdasági csodát hajtott végre, amit a győztes fél még ma is próbál bagatellizálni.
A nácizmus és fasizmus demonizálása egy lehetőség a jelenlegi nemzeti érzések, majd maguk a nemzetek, kultúrák eltörlésére.
Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2016.08.30. 16:15:25

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#7797
A befektetők, akik háborúkba invesztálnak, azok nem tartoznak egy nemzethez sem, pedig a háborúk veszteségeit mindig egy nemzettel fizettetik meg. A befektetők soha nem lesznek megnevezve, mivel ők soha nem vesztesek. Balekokat mindig lehet találni, aki a vesztébe vezeti a nemzetet... legalább is lehetett eddig. A technika jó szolgálatot tett nekik az ellenőrzés tökéletesítésében, de ugyanakkor egy fordított csövű fegyverré is vált egyben. Most már a hülye is láthatja (kivéve ezt a pár félnótást itt), hogy hogyan verik ezek át a világot és küldik vágóhídra az emberek millióit...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#7796
Nem véletlenül építették a Maginot-vonalat. Úgy gondolták másodszorra is leverik a németeket, ha arra kerül a sor...nem jött össze.

#7795
Mondjuk ironikus módon ő pont szigorúbban akart volna eljárni Németország ellen, és "árulásnak" nevezte azt, ami végül belekerült a diktátumba... Persze a még szigorúbb diktátum csak rá tett volna még egy lapáttal. A második világháború után már biztosra mentek, és teljesen megsemmisítették Németországot is, és a német népet is.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

Pluskast
#7794
Ok okozat. Ha a Párizsi békeszerződés (meg a Versailles-i) nem egy diktátum lett volna, valószínűleg Hitler politikai ereje és pártja sosem jutott volna akkora hatalomhoz amihez jutott. De, hogy a "másik oldal" egyik katonáját idézzem: „Ez nem béke, csak fegyverszünet 20 évre.” Mint tudjuk ezt Ferdinand Foch marsall mondta.
Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2016.08.30. 14:37:10

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#7793
Te meg nyugtasd magad azzal, hogy hülyeséget beszél... így a legkényelmesebb. 😊

www.smart-bus.hu

Amiga
#7792
Beszélj csak hülyeséget. <#taps>

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

Pluskast
#7791
Ez így van.

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#7790
Ha egyes Európai belső erők megnyissák a kaput a " migriknek " ugy nem csoda hogy Európa védekezésképtelen ! <#hehe>
Ez nem csak a természet egyensulya ! Bezzeg a saját fajtársaikhoz nem engednek be semmilyen migránsot !
#7789
<#eljen>
#7788
nagyon igaz, de akkor talán vissza lehetne menni a kőkorba, annak megfelelő népesség szintre, és fejlettségi fokra
mert nagyon kíváncsi lennék, hogy aki ezt a filmet készítette lemondana-e az "emberi" jogairól ??(autó meg a többi)
arról nem is szólva, hogy még kb 5 milliárd lélek követeli az "emberi" jogait, jogosan
hogy belepusztulunk???
bizony a természet egyensúlya a legerősebb (pl jelenlegi népvándorlás), hiába hangoztatjuk olyan lelkesen, hogy legyőztük őt <#eplus2>
és hol van még az igazi felmelegedés, víz-, és termőföld hiány
#7787

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

#7786

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

Tetsuo
#7785
Hitler és a 2. VH is a "másik oldal" eredménye volt.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Pluskast
#7784
A világ politikusai kezdenek annyira szélsőségesek lenni mint a nácik a 30-as években, csak éppen a másik oldalról. Ez ugyanannyira veszélyes mint amit Hitler csinált.

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

Amiga
#7783
Ha Amerika elbukna, akkor vele a NATO is, és holnap már kapnám is a levelet, hogy mehetek harcolni. Kösz, nem.

A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt.

Palinko
#7782
aha, csak senki nem mondta hogy mi életünkben.
Tetsuo
#7781
555 km-re megközelíteni egy hajót a saját területeteden, és még nekik áll följebb!...
Ámerika - a világ ura - remélem hamarosan elbukik.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#7780
Valójában nem így volt. ;-)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#7779
biztosan igazad lehet, ha 7-es nikkel kétszer is rákattantál a 7777 re <#bohoc>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#7778
és akkor még nem volt atombumbum..
akkor még csak piszkavasakkal hadonásztak az emberek

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

#7777
róma is elbukott.. most sem kell félnünk 😊

Csak attól kell félnünk.. nehogy az usa magával rántsa a sötétbe a fél világot.. mert képes rá.
Róma bukása után is 1000 év sötét korszak várt a nyugati emberre.

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

#7776
Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön megerősítette, hogy az iráni Iszlám Forradalmi Gárda négy naszádja "zaklatott" egy amerikai torpedórombolót a Perzsa (Arab)-öböl északi részén lévő Hormuzi-szorosban
A Fox televízió által idézett, neve elhallgatását kérő tisztségviselő információi szerint az iráni hajók "nagy sebességgel fogták be" az amerikai rombolót, kettő pedig mintegy 300 mérföldre meg is közelítette a USS Nitze amerikai hadihajót.
Az amerikaiak megpróbáltak rádiókapcsolatot teremteni az irániakkal, de miután ez sikertelen maradt, öt rövid figyelmeztető lövést adtak el.
A haditengerészet tisztségviselője az incidenst "nem biztonságos és nem professzionális" aktusként írta le, hozzátéve, hogy az iráni hajók "veszélyes helyzetet idéztek elő, ami további eszkalálódáshoz vezethetett volna". A USS Nitze mögött egy irányított rakétákkal felszerelt felszerelt romboló, a USS Mason haladt, amely a Pentagon álláspontja szerint "rutinutat" járt be a Hormuzi-szorosban. Végül a USS Nitze irányt változtatott, hogy kikerülje az iráni hajókat. A Pentagon szerint már szerdán is hasonló ioncidens történt.
link

Kóstolgatják az amikat?

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

Tetsuo
#7775
Egy példa a Facebookcenzúrára "migrante"-kérdésben.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#7774
Hát eddig ott tartunk, hogy mindenütt erősödik a "szélsőjobb", ez nem hiszem hogy már az áhított megoldás. Sorosék, a kiszivárgott levelekből tudni lehet, hogy a tömeges migrációtól várják, hogy az országok változtassanak a migrációs politikájukon, mégpedig enyhítsék azt, a még befogadóbb irányba. Erre szolgál a sok megható kép, vízbefúlt gyerek, könnygáztól síró gyerek, koszos-véres gyerek stb. Ezzel szemben az idegenellenesség tagadhatatlanul nőtt. Mivel Soros aligha ilyen ostoba, valószínű a levelet író szolgája (aki a még könnyebb népvándorlás elérését várta az eseményektől) az, és ő is csak meg van vezetve. A valódi cél tehát az ellentétek élezése, amire válaszul jöhet egy diktatórikus, centralizáltabb "Európai Egyesült Államok", amely erővel veri majd le a nemzeti mozgalmakat? Ez a jobber összeesküvéselmélet, kérdés, hogy elég erősek-e ehhez, és hogy ez-e a tényleges cél. Vagy éppen az ellenkezője a célja, zavaros, széthullott Európa, ahol lehet halászni a zavarosban. Esetleg új európai háború, aminek a lezárása elhozza aztán az "új világrendet". Na de ez már NWO terület, hagyjuk is.
PSG 1
#7773
Mi az hogy? Ketszeres penz van benne, mert az ujjaepites koltsege(valaki/k/nek busas bevetel) is a haboru hozadeka..
Business is business..

\"one shot one kill..\"

PSG 1
#7772
Van benne racio..

\"one shot one kill..\"

Tetsuo
#7771
Pontosan, a hegeli dialektika elvét alkalmazzák társadalomformálás gyanánt a döntéshozók, méghozzá a materializmus szellemében. (Lásd: dialektikus és történelmi materializmus.)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#7770
olyan világban kell élnünk ahol pénz van a háborúban.. és vannak akik abban reménykednek, hogy nemsokára megint jön egy kis háború..ez lenne a demokrácia?
Az usa demokratikus állam ugye?
Mikor volt olyan, hogy az usa polgárai megszavaztak volna valaha is egy háborút?
Volt népszavazás az iraq-i, meg afgán háború előtt?
.. és az előtte lévő vagy 200 esetben?
Usa függetlensége, fennállása óta több mint 200 háborús konfliktusban vett részt.. Ezeknek a legnagyobb részét az usa kezdeményezte.
Mindig a szabadság és a demokrácia jegyében.

Ha mondjuk én lelőnék az utcán valakit a szabadság jegyében.. máris börtönbe csuknának..

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

Tetsuo
#7769
#7768
Nem pusztán az Iszlám Állam kiszorítása a célja a török hadsereg támadásának Szíriában, hanem a terrorszervezet ellen sikerrel harcoló és az USA-val jóban lévő ottani kurdok visszaszorítása is. A katonai akcióval 90-szer 40 kilométeres zónát akarnak létrehozni a menekülteknek. link

Csak eléri Erdogan, amit régóta akar.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#7767
ez az egész migráns ügy szerintem a klasszikus hármas (probléma, reakció, megoldás) akció első két pontja..
most jön majd a harmadik.. a válasz megoldás..
Ez egy olyan akció, folyamat lesz, amit a lakosság nem engedne meg másképpen, csak ebben a helyzetben.
Ez egy nagyszerű terv, ha mondjuk olyan dolgokat akarsz véghez vinni, amiről tudod, hogy a tömeg ellenzi.. de neked mégis nagyon kell ez a változás.. ezért hát generálsz egy problémát.. amire az lesz a megoldásod, ( amikor a tömeg kéri, hogy csináljanak már valamit).. amit te szeretnél megvalósítani.

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.

#7766
adolf bácsi most biztos táncot jár valamelyik kriptában

Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.