Biztonságpolitika
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Igen kiragadott gondolatokra, ami után gyakorlatilag szerepel az is, hogy mindkét oldal hazudik ergo ha az orosz oldal a Kreml retorikáját visszhangozza, akkor a nyugati pedig a Fehér Házét. Ebből az is következik, hogy mindkettőhöz ugyanolyan kritikusan kell hozzáálni. Ti viszont az egyik oldal állításait hiteltelennek, míg a másik oldalét megbízhatónak állítjátok be.
"Onus probandi... ha valaki allit valamit, annak azt keresre ala is kell tudnia tamasztani."
Már ne haragudj de te az állításaidat eddig még nem nagyon támasztottad alá semmivel. Úgyhogy ha érdekel keresgélj csak a google-ben.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Azt azert teszem, hogy latszodjon, hogy pont melyik gondolatra reagalok... elnezest, ha ez a koncepcio tul komplex szamodra.
Már írtam, nézz utána Udo Ulfkotte könyvének, és utána beszélgethetünk a nyugati szabad sajtóról is.
Hol allitottam, hogy a nyugati sajto szabad? En azt allitottam, hogy "Oroszorszagban gyakorlatilag nincs szabad sajto".
Nem fogok neked keresgélni google-ben, ezt te is megteheted ha érdekel.
Onus probandi... ha valaki allit valamit, annak azt keresre ala is kell tudnia tamasztani.
A választások aztán ezt a dolgot némileg helyrerázták, bár az is korlátozott volt és visszaélések lehetősége is felmerült.
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.02.03. 12:26:24
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
"Folyamatosan ezt teszik..."
Na mesélj
Utoljára szerkesztette: bubis asvanyviz, 2015.02.03. 12:25:15
"Oroszorszagban gyakorlatilag nincs szabad sajto, szoval igen, szinte minden orosz oldal a Kreml retorikajat visszhangozza."
Már írtam, nézz utána Udo Ulfkotte könyvének, és utána beszélgethetünk a nyugati szabad sajtóról is.
"Meselj!"
Nem fogok neked keresgélni google-ben, ezt te is megteheted ha érdekel.
"Miert, oda csak az oroszok szallithatnak titokban fegyvert a kormanyellenes eroknek???"
Ebből látszik, hogy nem igazán értetted meg mit akartam mondani, olvasgass még egy picit...
Folyamatosan ezt teszik...
Mindég húzkodni kell a medve bajszát, mi?!
A "medve" folyamatosan pattog es ugy erzi, hogy meg mindig superpower... delusions of grandeur-ben szenvednek :)
Oroszorszagban gyakorlatilag nincs szabad sajto, szoval igen, szinte minden orosz oldal a Kreml retorikajat visszhangozza.
Ahogy annak is, hogy milyen nyugati katonai magánvállalat, milyen arányban vesz részt a konfliktusban.
Meselj!
mekkora eszkalációs spirált indíthat be az, hogy az amerikaiak nyíltan fognak fegyvert szállítani ukrajnába
Miert, oda csak az oroszok szallithatnak titokban fegyvert a kormanyellenes eroknek???
Irán saját műholdat küldött az űrbe. Ez kockázatot jelent, mert vallásos országról van szó!
Mindég húzkodni kell a medve bajszát, mi?! Nem lenne jobb egy kis nyugalom?
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Utoljára szerkesztette: bubis asvanyviz, 2015.02.03. 11:48:47
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Igazabol pont ezt a harckocsit eloszor az ukranok zsakmanyoltak a szakadaroktol, majd azok visszaszereztek a UAF-tol. Majd voltak annyira hulyek, hogy buszken elkezdtek mutogatni mindenfele, mint "hadizsakmanyt"... holott ezt a valtozatot valoban csak Oroszorszagban rendszeresitettek :)
Senki sem vitatkozik azzal, hogy Ukrajnaban nem tul jol all a demokracia helyzete... elvegre polgarhaboru van. Ami szornyu, hogy Oroszorszagban legalabb ilyen rossz es van amiben rosszabb.
Erthetetlen angolsagu szoveget idezni... double fail.
Orosz propagandaoldalrol idezni ... mega fail.
ps: Nem azt mondom, hogy nincs igazad, de ezzel az idezettel barmit is alatamszasztani... haaaat.
Erthetetlen angolsagu szoveget idezni... double fail.
Orosz propagandaoldalrol idezni ... mega fail.
ps: Nem azt mondom, hogy nincs igazad, de ezzel az idezettel barmit is alatamszasztani... haaaat.
Ez orosz fejlesztésű harckocsi és csak nekik van, hiszen ők gyártják. Annyira új, hogy 1,5 éve sincs még, hogy az első kikerült a csapatokhoz. Navajon honnan került oda...? Ez kb. olyan, mintha F-15-öt vagy F-22-őt látnál egy nem jenki légierőnél, csak egy helyről kerülhet oda, ahova került...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
"Ime, a szakadarok maguk mutatnak be egy Thales tuzvezeto rendszerrel felszerelt T72B3-at:"
Na brávó! És miért mutogatják olyan büszkén?! Oda van írva a bal felső sarokba, ha a cirill betűket nem ismernéd esetleg, segíthetek: az van odaírva, hogy "Trofejnüj...", vagyis - zsákmányolt! Valószínűleg nem a British Army-tól vagy a japánoktól zsákmányolhatták (egyiknek sincs olyan), hanem az ukránoktól, akikkel harcban állnak. Szóval erről ennyit.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
"Explaining the situation in Ukraine and the flight of ex-President Viktor Yanukovych, leader Barack Obama said that " we have reached a transfer of power ".
" the head (Vladimir) Putin decided in the Crimea and Ukraine, not because of some Grand strategy, but because he was caught off guard because of the protests on the Maidan and escape (ex-President of Ukraine Victor Yanukovych once we reached the transfer of power in Ukraine ", - he said. The actions of the Russian leader Obama called " improvisation ", which, in his vision, going deeper and deeper into circumstances with infractions of international norms ", RIA "news" referring to the CN the CN. The White house also said that Washington will increase pressure on the Russian Federation and to support Ukraine."
Érdemes meghallgatni Nógrádi György nyilatkozatait a témával kapcsolatban, ahol kb kifejti a lényeget.
Utoljára szerkesztette: bubis asvanyviz, 2015.02.02. 21:46:49
<#violent>#violent>
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Eddig sem ugyeltek, ld. #1011. Egy MBT-nel meg milyen nagyobb eszkozre lenne szukseg? Raadasul az USA most azt mondta, hogy max. ATGM-eket fognak adni.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Mi lesz a kulonsbeg? Az oroszok mar eddig is minden leheto modon tamogattak oket... meg katonakkal is. Ezentul maximum nem fognak hazudni rola.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
szerk: Muszáj minősítgetni?
Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2015.02.02. 10:54:54
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Nem tudom, hogy sírjak vagy röhögjek rajtad, az SG bohóca vagy öregem...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Ezen az érven tényleg csak röhögni lehet...
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Kuba figyelmetlen volt és így a támaszpont bérlete meghosszabbodott... Akkor mi kérjük vissza Etelközt csak úgy...? Komolyan mondom egyesek érvrendszerén csak röhögni lehet itt...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Azert mert te allitottal valamit es mindig az allito felnek kell bizonyitania az allitasait: onus probandi
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Miért kéne nekem bebizonyítanom, hogy nem az? Bizonyítsd be te, hogy azok nem éles fegyverek (dedó és bullshit a köbön)
"Az oroszok tenylegesen szallitottak T80U-kat es T72B3-akat... erre bizonyitek van. A Leo2 az csak egy fantazmagoria"
Te mindent szó szerint értesz? Hol írtam, hogy ténylegesen leszállítottak Leo2-t és fogd már fel végre és értelmezd a mondatokat amit leírok! Nem állítottam egy szóval sem, hogy az oroszok nem adtak fegyvert! Írd már másnak ezt a bezzeg a ruszkik című szöveget mert nyitott kapukat döngetsz.
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Milyen torvenyeket alkalmaznak?
A kettős állampolgárokat meg kb. egy hónapja fenyegette meg egyik ukrán politikus, hogy mindet fel fogják deríteni, és a szigorú büntetés nem marad el.
Jopar orszag tiltja a kettos allampolgarsagot.
A zsoldosokról meg a legjobb forrás az internet, (többek között HTKA.HU), és nyilván az U. kormány hagyta jóvá, anélkül nem harcolhatnának ott.
Bizonyitsd be, hogy hany "zsoldos" es mennyi penzert harcol! Amugy az ukran oldalon harcolo kulfoldiek miert "zsoldosok" es a szeparatista oldalon harcolok miert "onkentesek"? Mindekozben a htka.hu egy rossophile circlejerk oldal lett. Jopar ertelmes ember otthagyta azt az oldalt, mivel hatalmasat esett a szinvonal es foleg a moderacio.
Szerinted a D-i reptér U.-ban van. <...> Tehát milyen jogalapú az U.-hoz tartozás?
Nem szerintem, hanem a nemzetkozi jog szerint van ott. Az, hogy te vagy a szakadarok mit gondolnak, az a nemzetkozi diplomacioaban lenyegtelen.
még sincs egyetlen bizonyíthatóan az ukrán kormány által U.-nak tekintett területen készült fotó, amin bizonyíthatóan az orosz hadsereg harckocsiját/harcjárművét lehetne felismerni
Ime, a szakadarok maguk mutatnak be egy Thales tuzvezeto rendszerrel felszerelt T72B3-at:
Itt meg egy in-depth elemzes a temarol.
"" A kelet-európai forradalmak
A szerbiai, a grúziai, a fehérorosz és az ukrán „színes forradalmak” esetében több hasonlóságot is felfedezhetünk. Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politológus szerint a kelet-európai forradalmak közös vonásai közzé tartozik, hogy „hiányzik vagy megroggyant a politikai elit hitele, beleértve sok esetben már az autoriter vezetők karizmáját is. Feszítőerő a belső mobilitás hiánya is: ezek a rendszerek betokozódtak, részlegesen meg is bénultak. Nem szabad elfelejteni, hogy mindegyik érintett országban jelen volt a hatalom körein belüli ellentét is, amely – különösen látszik ez Ukrajna esetében – gyengítette a folytatására kijelölt utódot. Szemmel láthatóan hiányzott a hatalom által megtestesített pozitív jövőkép is. Elengedhetetlen feltétel a világi ellenzék megerősödése és az a tény, hogy az „uralkodó” nem kész vagy nem képes az erő alkalmazására. Szerepet játszik a „forradalmi hangulat” megteremtésében a különböző etnikai konfliktusok és klánellentétek felszínre kerülése, szociális gyúanyagként egyes körzetekben a már-már elviselhetetlen szegénység, az uralkodó osztály és a bürokrácia mind ellenszenvesebb összefonódása, a korrupció elburjánzása, végső soron pedig a már nem tolerált választási csalások”.<1>1> A belső okok mellett pedig minden esetben megjelenik a külső érdek is, amely alapvetően az Oroszország és az Egyesült Államok közötti geopolitikai versengést jelenti.
Más közös vonást is felfedezhetünk a forradalmakat átélt országokban: minden esetben jelen vannak az amerikai külügyminisztérium és Soros György alapítványai és intézetei, amelyek tevékenysége a választások közeledtével felerősödik. Olyan szervezetek jönnek létre, amelyek minden esetben kötődnek ezekhez az alapítványokhoz, de mindig ifjúsági és egyetemista szervezeteknek tüntetik fel őket. Az ellenzék vezetője általában egy karizmatikus egyéniség, aki valahogyan kötődik az Egyesült Államokhoz vagy Soros György intézményhálózatához.
A forradalmak ideológiai alapjainak kidolgozását az amerikai Albert Einstein Intézet (AEI) végezte, amelynek elnöke, Robert Helvey 2000-ben Budapesten tartott szemináriumokat az Otpor vezetőinek. 2000. májusában Gene Sharp, az erőszakmentes hadviselés atyja, az AEI alapítója, A diktatúrától a demokráciáig című mű szerzője tartott előadást több helyen Szerbiában. Művét 2003-ban orosz, majd ukrán nyelvre is lefordították, és a volt Szovjetunió egész területén terjesztették. A könyv leírja, hogy hogyan kell alkalmazni a jelképeket, a polgári engedetlenség különböző formáit, az erőszakmentes zaklatást, a humoros, performansz jellegű tiltakozási elemek beépítését, az alternatív tájékoztatási lehetőségeket, hogyan lehet megtalálni a diktatúrák leggyengébb pontját, és hogyan lehet aláásni tömegbázisukat. "" link
En meg elkerem az te osszes megtakaritott penzedet. Odaadod?
Azért ez nem ugyanaz a helyzet. Guantanamot az USA jogilag ugyan bérli, de lényegileg megszállva tartja amíg csak akarja, azaz örökre. Miféle szerződés az, amit nem lehet felbontani?
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Bizonyitsd be, hogy azok eles fegyverek es a NATO kuldte oket! Ugyanis te ezt allitottad.
Szerintem te azt is meg tudnád magyarázni, hogy ha az ukránoknál Leo2-es jelenne meg.
Az oroszok tenylegesen szallitottak T80U-kat es T72B3-akat... erre bizonyitek van. A Leo2 az csak egy fantazmagoria.
Bár hozzá teszem már a lengyelek nyíltan mondják, hogy szállítani fognak fegyvereket az ukránoknak.
Lehet, hogy majd a jovoben esetleg szallitani fognak valamit... Ellenben a BTR82 az mar ott van Ukrajnaban es ez csak az oroszoktol szarmazhat, mivel mashol nincs ilyen hadrendbe allitva.
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
Az oroszok 20bn+ akartak az ukranoknak adni... Amugy semmi gondot nem latok a civil mozgalmak tamogatasaban. Teged a Norveg Alap es az Okotars is felhaboritott?
Mi az összefüggés?
Hogy az oroszoknak csak egy bullshit a 15 evvel ezelotti NATO bovites miatti felelem, mivel az IIRC osszes europai tagallam katonai koltsegvetese csokkent. Csak azutan kezdtek el ujra reluktansan novelni, hogy a RF agressziv fegyverkezesbe es kulpolitikaba kezdett. Elotte szeleskoru leszereles volt europaszerte.
Ki beszélt GDP arányról?
En, meg aki kicsit is ert a geopolitikahoz. De ketsegtelen, hogy nominalisan meg az USA kolt a legtobbet.
Viszont te nem akarod felfogni, hogy az USA is valamikor aláírta az ENSZ alapokmányát, ami alávetette őket az ENSZ határozatainak. Ezt ők is semmibe vették.
De az mit erdekli az ukranokat, hogy az USA mikor es mit irt ala? Az oroszok nem tartottak be a nekik adott garanciakat, nem az USA!
Mondjuk azért, mert Kuba visszakéri!
En meg elkerem az te osszes megtakaritott penzedet. Odaadod?
Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2015.02.02. 09:49:49
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”