Biztonságpolitika

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Jeffjohnson
#3359
Igen, a kommunikáció lehetett volna sokkal jobb is de ezt sajnos a belpolitika is befolyásolta. Plakátkampány nem kellett volna, az tény (az egész egy vicc volt). Abból a pénzből gyorsan regisztrációs pontokat kellett volna létesíteni és erre minden uniós segítséget meg kellett volna kérni (táborok, szükséges infrastruktúra stb..). Aztán jöhetett volna a kerítés azzal az indokkal, hogy kötelességünk (regisztráció és határvédelem) teljesítéséhez elengedhetetlen mert sokan a zöld határon elkerülik. Mellé meg szomszédainkkal egyeztetni kellett volna. Ekkor is lett volna sárdobálás de biztosan kevesebb. Belpolitikai, illetve párton belüli indokok vezettek ide, nomeg utólag már mindenki okosabb.

Viszont még így is akik eddig nagyon dobálták a sarat szépen lassan beállnak mögénk (nem mindenki de van változás szemmel láthatóan).
Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.09.20. 12:48:20

BEAST
#3358
A kerítéssel nincsen gond. Minden országnak joga van eldönteni milyen módon védi meg a határait. Főleg, hogy jelenleg ez több, mint "csak" Magyarország határa. Viszont ennek nem ez a módja, hogy egyik napról a másikra nekiállunk drótkerítést felhúzni a határon. Diplomáciai szempontból érdemes egyeztetni, vagy csak jelezni a szomszédoknak, de leginkább az EU felé lettünk volna kötelesek ezt más módon kommunikálni.

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

Jeffjohnson
#3357
Leszámítva a kerítést mert szerintem az egy jó lépés volt.

Jeffjohnson
#3356
"56-os magyarok se álltak meg az első biztonságos országban."

Berakták őket Ausztriába egy menekülttáborba, amíg befogadó ország nem jelentkezett értük, nem mehettek ki onnan sehova, nem császkáltak mindenfelé nem tüntettek, hogy ők inkább a svédekhez mennének, nem döngették a mellüket nem követelőztek és nem legelték le a gazdák földjeit.... sorolhatnám még végtelenségig. 56-ban az emberi jogok nem voltak fontosak mint most egyeseknek. Jó lenne már leszállni erről az 56-os demagóg dumáról.

Többit Beast nagyon jól megfogalmazta és maximálisan egyetértek vele!
Utoljára szerkesztette: Jeffjohnson, 2015.09.20. 12:24:50

BEAST
#3355
1. Igen, pontos definíciója van, hogy ki az aki menekültnek számít, de a "menekültek" többsége már évek óta elhagyta Szíriát, csak idő közben jött rá, hogy neki a menekülttáborok spártai körülményei nem megfelelőek és inkább szerencsét próbálnak nyugaton/északon. Innentől kezdve már elég nehéz menekültként tekinteni rájuk.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak szíriaiak jönnek. Afrika és a közel-kelet különféle népei menekülnek zsarnokok, törzsi harcok vagy csak az általános szegénység elől. Ahhoz képest még tényleg elég kevesen jöttek Európába, de ha azt látják itt bárki bepróbálkozhat "menekültként" akkor egyre csak többen lesznek. Tényleg az a megoldás, hogy minden rosszabb sorsú országból tömegesen el kell menekülnie az embereknek?

2. Valóban vannak menekültek és vannak gazdasági bevándorlók is. Az, hogy kire milyen szabály vagy törvény vonatkozik nem ő dönti el. Csak azért visszautasítani a regisztrációt és az ujjlenyomat adást, mert épp az adott ország gazdasági helyzete nem szimpatikus számukra, teljesen elfogadhatatlan. Amúgy sem kényszerítené senki őket, hogy a regisztráló országban maradjanak, de onnan kell kérniük egy másik befogadó ország engedélyét. A legtöbben attól tartanak, ha nem használhatják ki, a médiát és a könnyes szemű gyerekeket, akiket sokszor ők maguk sodornak veszélybe, akkor a személyes találkozás lehetősége nélkül könnyebben utasítják vissza őket. Valószínűleg igazuk is van.

3. Mindenki hozza a saját kultúráját, ezzel általában nincs is túl sok gond, amíg a különféle kultúrák elférnek egymás mellett, de az utóbbi években elég sok példa volt arra, hogy a muszlim közösségek nem szívesen vegyülnek másokkal. Ehhez valószínűleg hozzájárul, hogy a nyugati ember alapvetően bizalmatlan az idegen kultúrákkal szemben, de még mindig kettőn áll a vásár. Viszont igazad van, nem mindenki ilyen, de teljesen mindegy is, mert aki tényleg úgy érzi Európában képzeli el a saját és a családja jövőjét, az igenis legális úton tegye ezt. Bizonyítsák be, hogy képesek tiszteletben tartani a törvényeinket. Ha valami mégsem tetszik nekik, megvannak a megfelelő csatornák a próblémák kezelésére, vagy ha minden kötél szakad még mindig ott van a média.

Az erőszak nem lehet megoldás. Főleg egy ilyen helyzetben nem. Vagy szerinted az embereknek szívesen kellene fogadnia egy olyan tömeget aminek a jelentős része abban a pillanatban, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt ők eltervezték rögtön aggresszióval válaszolnak?

4. Ahány hely annyi szokás, a legtöbb muszlim országban valamiféle leplet hordania kell a nőknek. Ezek természetesen változóak, lehet egyszerű hijab vagy chador is. Az egyik ismerősöm Bahrain-ben él és Angliában tanul az iskolaiőszakban. Otthon nem mehet ki a házból kísérő és fátyol nélkül, nincs beleszólása a saját életébe. Így éltek a szülei és a nagyszülei is. Már előre megtalálták a férfit akihez majd feleségül kell mennie amikor lediplomázik, pedig az ő családja még meglehetősen szabad gondolkodású, főleg egy keményvonalas iszlám családhoz képest. Ugye ezért is tanulhat nyugaton. Csípős nyelve van és nagyon rendes leányzó, de ő sem mer a családja ellen menni.

Aki képes vagy legalább hajlandó beilleszkedni, azt szívesen látom, akár a szomszédomban is. Az, hogy valaki európai még nem teszi felsőbbrendüvé vagy értelmesebbé, de hiányzik nekünk még több olyan ember, akik csak a széthúzást erősítik?

Pont ezért kell egy tiszta, átlátható regisztrációs eljárás, hogy kiszűrjük azokat, akik nem Európában szeretnének élni, hanem csak élősködni a többieken. Az az igazság, hogy a menekültek azon fele, akik tényleg megérdemelnének egy jobb életet, csak szívnak azok miatt, akik lépten nyomon balhéznak.

5. Teljesen mindegy milyenek az arányok, elég egyetlen egy rossz ember, aki akár tömegeket vihet magával a halálba, mert valami eltorzított vallási nézetek követő csoport ezt parancsolta neki. Tudom, hogy a többség nem terrorista, de az viszont tény, hogy például az Iszlám Államhoz csatlakozó önkéntesek elég jelentős része többek közt nyugatról utazik "haza" 2. illetve 3. generációs európai muszlimként a gyökereiket keresve.

Európának és a világ "fehér felének" túl kéne már tennie magát a múltján. Nevetséges, hogy teljesen rendben van ha a fociultrákat vadállatoknak nevezem, de ha a határt ostromló menekültekre mondom ezt, akkor rögtön rasszista leszek. Engem nem érdekel senki bőrszíne, vallása vagy az, hogy honnan jött, csak tartsa tiszteletben a törvényeinket és próbáljon beilleszkedni az európai közösségbe. Ez utóbbi jó pár európainak is tanácsos lenne, mert így sosem lesz egységes Európánk.

6-7. Orbán sok mindent rosszul csinált, a menekültválságot sem kezelte jól. A plakátok és a kerítés is csak a néphergelésre, hangulatkeltésre voltak jók, de ettől még kívételesen igaza van abban, hogy ő még ha csak épphogy csak, akkor is az EU szabályokat, törvényeket követte. A módszerei ettől függetlenül elfogadhatatlanok, de a legtöbb újság, kommentelő leragad annál, hogy Orbánt szídja, teljesen mindegy mit csinál éppen. Teljesen mindegy mi okból, a végletek sosem lehetnek helyesek. Csak azért átesni a ló túloldalára, mert Orbán és csipet csapata épp megint a ország faszával veri a csalánt, sosem lehet helyes és jó.

0. Az, hogy valaki emberséges, még nem jelenti, hogy mindenkinek, minden helyzetben segítenie kell. Segíthet, de nem kötelező és semmiképp sem minden áron. Szeretek segíteni az embereken és sokan félreértik, amikor ezt mondom, de jó érzés amikor látom, hogy a másik fél hálás. Ez nem azt jelenti, hogy hanyadt kell vágnia magát emiatt, de nincs annál felháborítóbb, mint amikor valakin teljesen önzetlenül segítenek és a másik fél nekiáll követelőzni, sőt erőszakosan többért harcolni.

Bár háború elől még nem menekültem, remélem nem is fogok, de voltam már olyan helyzetben, amikor teljesen mások jóindulatán múlt a jövőm. Meghúztam magam, alkalmazkodtam és igyekeztem, hogy többé ne kerüljek hasonló helyzetbe, sőt, ha tehetem inkább én tudjak másokon segíteni.
Utoljára szerkesztette: BEAST, 2015.09.20. 12:22:54

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

Tetsuo
#3354
Te hazudsz minden egyes pontban. Az '56-os menekültek igenis megálltak ott, ahol már biztonságos volt számukra és betartották a törvényeket. Pl. Ausztriában várták, kérelmet beadva, hogy Amerikába jussanak. Ha Amerika engedte akkor mentek, ha nem, nem.
Természetesen engedte, mert akkor tényleg szükség volt emberekre, pláne a képzett és könnyen beilleszkedő magyarokra... de sokan pl. Ausztriában maradtak.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3353
"Az utolsó gondolat meg: és megint sikerült olyan apróságról megfeledkezni ,hogy EMBERSÉG. És aki ennyire nem akar befogadni senkit, és ennyire a menekültek ellen van...újra csak azt mondom:
Mindenkinek szívből kívánom, egyszer vele is úgy bánjanak, ahogy ő bánna a menekültekkel. "

Akkor ideje, hogy Ausztrália, USA és a gazdag arab országok is lépjenek ez ügyben.

De egyébként Dantes elfogadom a véleményedet. Mindenki más szemszögből látja az eseményeket, senki nem tudja, hogy mi az abszolút igazság. Ezért arra kérlek, ezt őrizd meg és vedd majd elő 1-2 év múlva.

#3352
Ja és igen, ez is lényeges: ballib= szereti a menekülteket? Mi ez a hülyeség? Ferenc pápa is biztos ballib...
#3351
Minden egyes pontja marhaság.

,,1.) Magyarországon nincsenek, és nem is voltak menekültek, csak gazdasági bevándorlók"

Hazugság. Ez nem vélemény kérdése, egész pontos definíciója van annak, hogy ki a menekült . Továbbá, az 56-os magyarok se álltak meg az első biztonságos országban.

Akkor ezek szerint az 56-osok nem menekültek hanem gazdasági bevándorlók? Klassz.


,,2.) Az Európába özönlő gazdasági bevándorlók nem fogadják el a törvényeinket"

Hazugság, általánosítás. Nem minden menekült nem hajlandó erre. Akik nem teszik, azok pedig azért, ,mert ahol ujjlenyomatot ad, ott lesz regisztrálva és onnan nem mehet el.

,,3.) A bevándorlók nem akarnak beilleszkedni"

Hazugság, általánosítás. Vannak ilyenek is, de messze nem mindenki ilyen


,,4.) Támogatom, hogy tiltsák be a nők elfátyolozását Európában"
Merthogy? Tudtommal vallás szabadság van. Ha valaki nem kényszerből! hanem önként akarja hordani, miért ne hordhatná?
Mellesleg, ismét általánosítás. Nem minden arab, vagy nem minden mohamedán nőnek kell csadort hordania. Ismerni kéne talán előbb az iszlámot, és nem hülyeséget leírni.

,,5.) Európának nem befogadnia kell a nagy számban beilleszkedni képtelen tömegeket, hanem erős közösségként fellépni feldúlt országaik stabilizálása érdekében"

Attól még nem lesz instabil Európa,, hogy befogad pár százezer, vagy akár 1-2 millió embert. 507 millióan laknak az EU-ban. Még egy Budapestnyi menekült se éri el az Eu 1%-át!

Az viszont igaz, hogy közös fellépés kellene, és igen kellene hogy regisztráljanak, és...és bizony éppenhogy ezt megoldaná a kvóta rendszer. Amit mi nem akarunk. Semmiképpen se, és nekünk nagyon nem ,,ballib" kormányunk van.

Igen, lépéseket kellene tenni a Közel-kelet stabilizációjára. De, talán tudni kéne, hogy ebben az EU nem illetékes, mert hogy az EU nem katonai szövetség . Az ENSZ közgyűlésen kellene felvetni. Ja, hogy az oroszok meg egyből vétóznak?

,,6.) Orbánnak nincs miért szégyenkeznie, sőt"

De, csak szégyenkezni valója van. Összevisssza hazudozik, mellébeszél, milliókat szór el a semmit sem érő dolgokra. Plakátok? Olyan kerítés amit megkerülnek? És egy nagy szart szól ez a menekültekről. Ez propaganda. Szavazatszerzés. Aki nem látja ezt be, az nagyon buta.


Magyarország pedig nem védett meg semmit.

,,7.) Orbánt egyre nehezebb lesz támadni a kérdésben"

Mi a nehéz benne? Az ,hogy más országok vezetői is követnek el hibákat, hoznak rossz, elítélhető döntéseket, attól még miért lenne helyes amit Orbán tesz? Ennek semmi értelme.

,,8.) Elkerülhetetlen és szörnyű terrorakciók várnak Európára"

Az eddigi Eu-ban elkövetett terrorcselekményeknél, az iszlám terroristák, egyszer se menekültek voltak, hanem teljesen legálisan érkező, hosszú ideje itt dolgozó emberek.
Persze fenn áll a veszély, de ha nem jönnének menekültek, akkor is ugyanúgy fenn állna. A terroristák félelmet akarnak kelteni. Ezért robbantak. Akár jönnek menekültek, akár nem, akkor is tennék-
Továbbá: nem csak iszlám terrorizmus van .

Az utolsó gondolat meg: és megint sikerült olyan apróságról megfeledkezni ,hogy EMBERSÉG. És aki ennyire nem akar befogadni senkit, és ennyire a menekültek ellen van...újra csak azt mondom:
Mindenkinek szívből kívánom, egyszer vele is úgy bánjanak, ahogy ő bánna a menekültekkel.
BEAST
#3350
Talán az első vélemény ebben a témában amit maradéktalanul osztok. Nagyon nem tetszik, hogy az utóbbi években szitokszó lett a "liberális" vagy a "libsi", kinek hogy tetszik, pedig a liberalizmus egyáltalán nem arról szól, hogy mindenkinek mindent szabad és az illegális bevándorlókat is feltétlenül ölelgetni kellene.

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

Jeffjohnson
#3349
Érdekes vélemény
Azt kell, hogy mondjam többé-kevésbé egyetértek azzal, ami benne van. Még a terroristás résszel is egyet lehet érteni a végén.

#3348
Ertem, koszonom. Szoval amennyire te tudod a valaszok - sorrendben - "nem", "igen" es "soha" 😊

#3347
Ebben semmi trollkodás nem volt. Ez tény. Az általad linkelt egyik oldal, csak szimpla oldal, és semmi több, ami azt állít amit akar.

Azt hogy a svédek mit írnak, azt nem tudom, mert nem tudok svédül.

Viszont, az szintén tény, hogy a bűnözés csökken, hivatalos statisztikákban utánanézhető, pár napja belinkeltem, visssza lehet keresni, és az nem valami vélemény oldal, az hivatalos adat.



És a no go zone-ra vissza térve, ezt is vissza lehet keresni, erre is adtam meg cikket, ami szintén nem holmi vélemény volt! ahol pontosan leírták mi az igazság ezzel kapcsolatban, és igen vannak ilyen zónák, léteznek, csak nem éppen úgy, ahogy ez a sajtóban általában szerepel.
#3346
https://polisen.se/ Ez a svéd rendőrség hivatalos honlapja. Elobb olvass, utana trollkodj.

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

Tetsuo
#3345

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#3344

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#3343
Bár nem olvasom rendszeresen (ez és más egyéb topik miatt keresek rá néhány kulcsszóra mostanában, aktuálpolitika egyáltalán nem érdekel), már láttam ott cikket a BRICS hátteréről is. Néha olvasok Mandindert, HVG-t stb-t, de mindig arra jutok, hogy a kuruc.info jóval kisebb költségvetésű, de hitelesebb, mint azok.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3342
Nem arról volt szó ,hogy nem létezik, csak hogy nem úgy, és nem olyan mértékben, és nem ölik halomra az ott lakó arabok a fehéreket. Illetve, tény, hogy ezekben az országokban folyamatosan csökken az erőszakos bűncselekmények aránya, ami nem lehetne így, ha olyan durva lenne a helyzet a bevándoroltak miatt.

Ja, és ez az oldal, nem hivatalos svéd oldal, és nem hivatalos svéd álláspont, csak egy oldal. Semmi több.

,,News and commentary by an American living in Sweden"
Utoljára szerkesztette: DantesHUN, 2015.09.19. 11:42:55
#3341
Toled, mint avid kuruc.info olvasotol megkerdeznem, hogy vannak az oldalon mas globalis osszeeskuvesek is vagy kizarolag az IL/USA/EU erdekkornek tulajdonitanak ott ilyeneket? Mikor volt szo utoljara kinai/indiai esetleg orosz "konteorol"?

Tetsuo
#3340
<#fejvakaras> <#falbav> <#nezze>

Nézd meg a linkeket, olvasd el, miből von le a kuruc-cikk írója ilyen következtetést. ;-)
Egyébként elárulom neked, ahány cikkíró, annyiféle nézőpont a kuruc.infón. ;-)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3339
Vajon miért kell cionista összeesküvést látni? :-O Hát, te meg hol élsz?!

Sokkolo. A kuruc.info cionista osszeeskuvest lat valami mogott... ilyen sem volt meg 😊

Tetsuo
#3338
Összefoglalva egyáltalán nem szabad beengedni és regisztrálni SENKIT sem, aki terrorista is lehet vagy gazdasági menekült, főleg, ha muszlim.
Ennyi. Mit olyan nehéz ezen felfogni? :-S

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#3337
Vajon miért kell cionista összeesküvést látni? :-O Hát, te meg hol élsz?!
https://kuruc.info/r/9/148190/
Ne higgy a kurucnak, csak a linkeket nézd meg, főleg a cikk (1. rész) második felében. ;-)
Na azért.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

BEAST
#3336
Nem tudom miért kell mindenhol cionista összeesküvést látni, de ez a ti dolgotok. Viszont a diplomácia nem így működik. Teljesen rendben van, hogy mi az EU szabályok szerint jártunk el, de a kárörvendés meg a melldöngetés, ami most is megy, egyáltalán nem segít az országnak. Eddig sem kedveltek túlzottan a szomszédaink, nem hiányzott ez most nekünk. Főleg, hogy ezt sokkal jobban is kezelhettük volna, hogy tényleg igaz legyen a jóllakott kecske és a megmaradt káposzta esete.

Kérhettük volna, hogy például Horvátország, mint Schengenhez csatlakozni kívanó ország vegye ki a részét a menekültválság kezeléséből. Persze valószínű, hogy nemet mondtak volna, sosem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de így már lett volna stabil alapunk a déli határ lezárására, mondván az EU anyagi segítsége kevés, mi sem bírunk a regisztrációkerülő, illegális menekültekkel.

Vagy akár rögtön közös EU regisztrációs/menekült táborokat kellett volna létrehozni Magyarországon, amit nem a szerencsétlen, megfelelő képzés és nyelvtudás nélküli magyarok üzemeltettek volna.

Persze így elmaradt volna a Fidesz kormánynak oly előnyös menekültlázadás és hangulatkeltés, vagy ha lett is volna elleneállás, már nem csak ellenünk, de rögtön a közös EU tábor ellen lázadtak volna.

Annyiféleképpen lejátszódhatott volna ez, hogy végül jobban jöjjünk ki a dolgokból külpolitikai szempontból, de Orbánnak jelenleg csak a belpolitika számított, ezért kellettek a plakátok és a zúgolodó menekültek/bevándorlók is.

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

#3335
<#nevetes1>
Tetsuo
#3334
Szíria nem fog stabilizálódni, legalábbis nem úgy, ahogy azt a szírek szeretnék:
https://kuruc.info/r/9/148190/

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3333
A menekültek minimum 90% -a le akar majd telepedni. De ugyebár ha háborúnak vége akkor vissza kellene menniük.

Ha esetleg Szíria stabilizálódna és szépen elkezdik visszaszállítani az embereket akkor vajon mekkora balhé meg sírás lenne? Lehet hogy a bevándorlók hirtelen rájönnének, hogy ők tulajdonképpen nem is szírek...
#3332
Annak a pár trollkának akik irkálgatták, hogy no-go zone nem létezik:
A svéd rendőrség kiadta a hivatalos listát.
https://polisen.se/Global/www%20och%20Intrapolis/Rapporter-utredningar/01%20Polisen%20nationellt/Ovriga%20rapporter-utredningar/Kriminella%20natverk%20med%20stor%20paverkan%20i%20lokalsamhallet%20Sekretesspr%2014.pdf

Mégtöbb infó angolul:
http://swedenreport.org/2014/10/29/swedish-police-55-official-no-go-zones/

Save yourself a penny for the ferryman Save yourself and let them suffer

Tetsuo
#3331
Dehát ennek az ellenkezője történt. Orbán Viktor, kivételesen úgy lavírozott a cionisták között, hogy a magyar érdeket is szem előtt tartotta, vagyis a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt... Magyarország az, aki betartotta a kötelezettségeket, míg Horvátország, Szerbia, Macedónia és Görögország sz@rt rájuk nagy ívben, mialatt az Európa fölszámolására létrejött EU vízfejei szajkózzák a (cion-) liberális maszlagot, támadva - jelenleg éppen - értékvédő hazánkat.
Hogy '45 óta nincs magyarérdekű kormány, azt most hagyjuk... Orbánék érdeke pont egybeesik (ill. pillanatnyilag sok a közös elem) a magyar érdekkel véletlenül.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3330
Ez nem egészen így működik, vagyis...van egy genfi egyezmény, amit aláírtunk, és ami szól arról hogy mi van a menekültekkel. Persze ha nem tartjuk be sincs semmi...csak épp akkor megint ott tartunk: ha más ország nem tart be egyezményeket, akkor ők szemetek, de ha mi akkor jogos?
BEAST
#3329
Nem igazán értem mire gondolsz, hol írtam azt, hogy ha mi nem tartunk be törvényeket az rendben van?

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

#3328
Akkor megint álljunk meg. Nincs igazuk, mert nem tartják be az EU-s előírásokat?
Egyrészt, nem is tudják. Nem lehet megoldani, amikor rájuk szakadt X ezer ember.
Másrészt: és amikor mi nem tartjuk be az EU-s előírásokat? Azért olyankor nekünk igazunk van? Na ne már.
#3327
"az eszmék, emberek és tőke szabad áramlása a schengeni övezeten belül..."

Kevered. Schengen Agreement azt jelenti, hogy nincs allando hatarorizet ket tagorszag kozott. A negy gazdasagi szabadsag meg az egesz EU-ra vonatkozik, de ott is csak kizarolag az allampolgarokra.

BEAST
#3326
Amennyire tudom, ez a regisztráció is egy elég félreértelmezett dolog. Ha nálunk regisztálnak valakit, aki például amúgy Németországban szeretne menedékkérelmet kapni, de a célország azt visszautasítja akkor szépen visszaküldik hozzánk az illetőt, de ez nem jelenti azt, hogy nálunk kötelező megkapnia a menekült státuszt. Ahogy jelenleg is teszik a menedékkérők többségével, simán el lehet utasítani és EU határon kívülre toloncolni.

Legalábbis az EU szabályok így szólnának, az már más téma, hogy az ENSZ menekültpolitikája szerint egy menekültet sem lehet háború súlytotta területre visszazavarni, senkit sem utasíthat vissza ilyenkor a befogadó fél. Csak ez is egy elég félreérthető helyzet, hisz amikor ezt kitalálták akkor úgy gondolták ez a szomszédos békés országokra vonatkozik majd, nem a világ másik felén lévő gazdagabb országokra.
Utoljára szerkesztette: BEAST, 2015.09.18. 17:52:25

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

#3325
Szerintem - mivel állítólag szabad világban élünk - fogadja be őket az, persze válogatás nélkül, aki ezt előre megígérte, azaz Merkel Mutti és a németjei, ő igent mondott a nevükben, amihez joga van. Nekünk meg jogunk legyen nemet mondani, ha tényleg szabad világban élünk. Ettől kezdve meg legyen mindegy hogy hol regisztrálják őket, vagyis egyszerűbb ott, ahol maradni fognak (arról nem is beszélve, hogy akit beengedünk az EU területére, az egyik alapelv szerint attól kezdve nem mondhatjuk meg nekik, hogy hova menjenek, hol éljenek - "az eszmék, emberek és tőke szabad áramlása a schengeni övezeten belül..." - ugyebár). Nekünk max az a dolgunk, hogy miközben eljuttatjuk őket Ausztria/Németországba, éhen/szomjan ne haljanak. Ezt nyugodtan megszavazhatja az EU-vezetés, és akkor törvény lesz.
BEAST
#3324
Nincs igazuk, mert nem mi döntjük el mely szabályokat és törvényeket tartjuk be. Csak azért mert nem szeretnénk, hogy nálunk kössenek ki még nem engedhetjük át őket ahogy azt ők szeretnék. Amúgy is, ha minden menekültet sikerülne nálunk, vagy még korábban a görögöknél regisztrálni akkor sem várhatná el az EU, hogy mindenkiről a regisztráló ország gondoskodjon. Pont ezért szeretnék az amúgy elég hézagos kvóta rendszerrel tehermentesíteni a feleket.

Ha mindenkit átegendünk Németországba, ahol sokan szintén nem szeretnének regisztrálni, hisz ők skandináviába vágynak a még kedvezőbb feltételek miatt, akkor sem csak ők gondoskodnának a menekültekről. Ezt nem képesek felfogni a menekültek és az illegális bevándorlók. Nem ők döntik el, hol szeretnének letelepedni, hanem ha már az EU vállalja, hogy gondoskodik róluk akkor majd szépen oda mennek ahol kijelölnek nekik egy befogadó országot. Jelenleg pont ezt próbálják még finomítani azzal, hogy a már regisztrált menekültek csak a kijelölt befogadó országban lennének jogosultak a szociális juttatásokra.

Tehát a probléma jelentős része még mindig a menekültek oldalán van, mert ők még mindig azt hiszik csak az lehet amit ők akarnak az EU pedig még mindig gyengekézzel próbálja megértetni magát az újonnan érkezőkkel. A lényeg viszont az, hogy nem megoldás a törvények figyelmen kívül hagyása, ahogy az sem, hogy nekimegyünk a rendőrségnek, mert jobb életkörülményeket szeretnék magamnak és a családomnak.

"Beware of the blindness of those who would follow, and the damnable lure of those who would lead."

#3323
Hát így kritizálnak minket.

A CNN idezte elo a valsaghelyzetet es az ellenorzest a US-MEX hataron? Hogy jon ez egyaltalan ide? Te addig nem mondod egy perkeltre, hogy sos, amig te nem tudsz jobbat fozni nala? Es egy leszallasra sem mondod, hogy ez durva volt, amig te nem tettel le jobban egy A380-at???

Amennyiben egy pletyka igaznak minősül, úgy nagyot tud robbanni.

Hogyan? Nemreg meg azt bizonyogattad, hogy senkinek nincs ennyire penze. Akkor megis hogyan indulnak el? Ld. kovetkezo.

Én sose mondtam, hogy mindnek fizetik az útját

Akkor ezeknel megis milyen aranyra gondoltal? 10-20 ember?

"Ahogy alább írják, ma Magyarországon, békeidőben sem biztos, hogy a családok nagy része hirtelen elő tudna keríteni több ezer eurót (ami tegyük hozzá, csak az embercsempészek tarifája, emellett még más költségei is vannak a "családoknak"😉, nem még polgárháborus helyzetben." (#2502)
"Az mondjuk tényleg érdekes, hogy egycsapásra megsokszorozódik az Európába vágyók száma és több ezer euróval érkeznek a háború sújtotta térségekből. Ki bolondította be ezeket? Ezt kellene kideríteni." (#2489)

Eddig az USA mindkét világháborúból óriási hasznot húzott. Csak tegyük fel, miért ne robbantana ki egy harmadikat is?

Feltetelezem, hogy szerinted az elso kettot is a USA robantotta ki 😊

#3322
Azért álljunk már egy pillanatra.

A menekültekkel szemben, egyik legfontosabb érv: hogy nincsenek irataik. Illetve nem akarnak regisztrálni. Az ,hogy miért nincsenek irataik, külön dolog.
De. Ha minden Magyarországra jött menekült nálunk regisztrál, akkor itt marad a nyakunkon. Ha nem regisztrál, tovább megy. Illetve ha a regisztrál is tovább megy, de a regisztrált az vissza küldhető.

Vagyis, az a jó, ha minél kevesebb ember regisztrál Magyarországon, mert akkor kevesebb menekült lesz itt nálunk. Nem?
Hát nem ez a baj, hogy túl sok jön?
Ebből az következik, nálunk ne regisztráljanak.

A horvátok csak ugyanezt a logikát követik. Most ezért faszok a horvátok? Hát nem igazuk van? Vagy hogy van ez, ha mi nem akarjuk őket befogadni az rendben van, a de horvát szomszédok akkor is fogadjanak be mindenkit?
#3321
Igen. CIA. MOszad. KGB. Meg...meg...tudom! A CBA, nem?
Tetsuo
#3320
LOL Most kaptam választ. Megjegyzem, ha valaha "paraszt" voltam (bár nem hiszem), annak volt előzménye is. ;-)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3319
olyan kérdést teszel fel, ami eleve értelmetlen és nem következik abból, amit írtam

Vagy csak figyelmesebben kene olvasnod, esetleg ertoen. Akinek valaszoltal, o a migracioval kapcsolatas konteokrol beszelt, erre reagaltal te, ugy ahogy, ergo kontextusban maradtal, bar lehet, hogy inkabb csondben kellett volna. Ilyenforman mar egyaltalan nem volt irrelevans a reakciom.

Mindegy, nincs nekem se időm se kedvem ilyen ultranaiv álomvilágban élő emberkékkel meddő vitát folytatni

Classy... De akkor miert esz megis mindig itt a fene? Miert valaszolsz megis ezeknek az embereknek? 😊

#3318
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
te már rég az "ignored person" listámon vagy egy régebbi nagyon paraszt viselkedésed miatt amire egyáltalán nem szolgáltam rá, kár erőlködnöd tőlem már semmire nem fogsz választ kapni. <#gunyos1>

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

#3317
Rossz "valasz" gombot nyomtal. Ezt a #3314-re kellett volna irnod 😉

Tetsuo
#3316
Csupán reagált a konteózásodra. Tudod te mi az, hogy "érvelés"?

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#3315
számon kéred rajtam hogy kivétel nélkül (nem) lekonteohivözök és elküldök mindenkit a fenébe de ennek ellenére te is előszeretettel használod a beskatulyázást (3259) és te is ugyanazzal a hangnemben beszélsz mással is mint én, bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű.... na elmész te melegebb éghajlatra baszod, két értelmes hsz-t nem láttam még tőled vagy a másik drágalátos bajkeverőtől(zentyke) de a balhé és szarkeverés az már profin megy nektek....

Mackószanitéc! ignored list: pares,tetsuo,

#3314
Megint általánosítás és sarkított példa. És még te beszélsz logikus érvekről? Ne nevettess...

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

Pluskast
#3313
Nocsak - nocsak! Brüsszel úgy néz ki változtat az álláspontján!

Indexről:

"A magyar–horvát határ a schengeni övezet külső határa, amelyet a tagállamok olyan módon ellenőriznek, ahogyan szükségesnek látják” – így reagált az Európai Bizottság szóvivője arra, hogy Magyarország egy másik uniós tagállammal szomszédos határán is kerítésépítésbe kezdett.
Natasha Bertaud azt is mondta: megtagadható a belépés azoktól, akik nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal, menedékkérelmet beadni és vállalni az ezzel járó regisztrációt. Ezt a Horvátország felé terelődő migrációs nyomással kapcsolatos kérdésre válaszolta, egészen pontosan arra, hogy mit tegyen Zágráb, ha az érkezők nem akarnak regisztrálni. (MTI)"

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

#3312
ez nehezebb dió lesz nekik, mint a szerb-horvát háború

félő, hogy a migránsok visszafordulnak hazánk felé
#3311
"Ha a horvát miniszterelnök nem azzal töltötte volna az idejét, hogy Magyarországot bírálja és alaptalan vádakkal illesse, akkor talán felkészültebb lett volna,
és tovább bírta volna egy napnál” – mondta. Szijjártó link

<#hehe>

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3310
A horvátok elég tanácstalannak tűnnek a menekültek láttán, a határlezárások ellenére továbbra is érkeznek az emberek. Pélmonostoron 5-10 ezer menekült van, a településen nagy a káosz.

A különböző sajtóbeszámolók szerint a menekültek nem kaptak enni és inni. A laktanyában, ahol el akarták szállásolni őket, nincs víz és áram sem. Több ezren töltötték a szabadban az éjszakát a földön, ruhadarabokon és kartonpapírokon heverve. link

CNN Ban Ki mun segíííts! Fasismus!!!

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"