A kiskorúakra is kiterjeszthetik az eutanáziát
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Akár, hogy próbálják szépíteni, magyarázni, indokolni, az abortusz 99%-a legalizált gyilkosság! Bizony 12év alattiakat legálisan ölnek le, nem csak Hollandiában! Vajon helyette, mért nem kötelezõ örökbe adás? Az eutanázia szintén gyilkosság, kurvára nem tudjuk mi játszódik le, a teljesen demens, kómában lévõ, fogyatékos, vagy szenvedõ ember agyában, lelkében. A halál közelsége sosem egyszerû, szenvedéssel jár, a hozzátartozóknak is, de ne mi szabályozzuk, egyszerûen nem vagyunk kompetensek ebben. Én magam sem. Még ha ott is tart az orvos technika, akinek meg kell halnia az meg is fog halni. Nem a könnyebb út a helyes út. Keresztyének figyelmébe, lehet azért is imádkozni, hogy a szenvedéssel járó idõ lerövidüljön és ha nincs más mód haljon meg az illetõ, de mi ebben dönteni nem tudunk!
Viszont a nagyhangú sg-fórumozók tobbsége, élettapasztalat nélkuli, muveletlen, kiszámítható, materialista szájhos, ezért gyakran provokálom oket szarkasztikus vagy más módon. A "sztorik" jórésze pedig - úgy vélem - minimum nagyítva van.
Én pedig bunkó vagyok kicsit, talán mert a munkahelyemen vissza kell fognom magam. 😉
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
往前看同志
Innen úgy tûnik, hogy nem találtad meg...
Lehet bennem van a hiba, de úgy gondolom, hogy az életet úgy kell élni ahogy az jutott. Egy buddhista mondás jutott eszembe:
A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés választás dolga.
往前看同志
Ferrer: nem vagyok übermensch, sõt haverok untermenschnek szoktak hívni, mert a modern orvostudomány nélkül jó eséllyel (olyan 90%) már halott lennék évek óta. Az orvosok pl nem jósoltak túl sokat nekem, olyan 5-10 év még kb, a családi kórelõzmények alapján. Mindezt tudom már bõ 10 éve. Minden napom úgy éltem hogy kerestem a boldogságot, de mostanra már el kell kezdenem szépen lassan felkészíteni a környezetem hogy nem feltétlen fognak tõlem karácsonyi, születésnapi ajándékot kapni. Gyerekem nincs, és nem is kívánom örökíteni ezeket a géneket.
Caius Marius: "Jobbat mondok, mutass nekem te olyan embert aki azért született mert meg akar halni." Öhm.. öngyilkosok? Oké hogy effektíve nem azért születtek mert meg AKARTAK halni, de késõbb kialakult ez az akarat. Míg a nem akarok meghalni hiába alakul ki.. meg fog.
Valamint nem 3 sor után akarom eldönteni ki alkalmas utódot nemzeni vagy sem (bár pl Richard Donkiesrõl már a második után el lehet dönteni), hanem a rendelkezésre álló infók alapján. Mert azok alapján teljesen logikus és realista elképzelés.
Nekem az egyik mamám temetésén volt kb 2-3 síró ember a 30emberbõl mert a többiek úgymond megkönnyebbültek. Nem azért mert nem szerettük. Szimplán már rossz volt látni ahogy úgy beszélget a szobában nem tartózkodó alakokkal mint jó ismerõsökkel. Rossz volt látni hogy ha a rokonság nem járt volna hozzá gondozni akkor évekkel hamarabb meghalt volna. Az sem volt kellemes amikor a saját gyerekét és unokáját nem ismerte meg, és elzavarta õket mert biztos azért jöttek hogy tálcára fektessék és elvigyék elföldelni hogy megkaphassák a házát. Otthonba pedig nem akart menni, mert az a kis lakásocska volt mindene amit bérelnie kellett mert már nem volt semmije miután a férjét az agyvérzése után egy ismerõsük olyan elõnytelen szerzõdést íratott vele alá hogy azt tanítani kellene a szélhámos képzõben. (és akkortájt még nem nagyon pereskedtek az emberek, és ez bukta lett volna mert nagyfater nem mindig volt elszállt állapotban)... ohh.. és nagszüleimbõl 2-t nem is ismertem mert "fiatalon" meghaltak azonos jellegû betegségben. Ahogy az anyám is.. kb azonos korban. Én pedig közelítem ezt a kort. Ohh.. és a nagyfaterék felmenõi is ilyesmiben haltak meg. Szóval van némi minta... Ezt pedig nem kívánom örökül hagyni senkire.
往前看同志
Nem ismertem olyan embert aki erre hajlandó lenne. Viszont az, hogy valakinek rákos betegek voltak a családjában, nem jelenti azt, hogy nem szabad utódot létrhoznia. Baszki nagyon nem ismeritek ti az életet. Fogadjátok el, hogy az élet nem minden mozzanata logikus. Ha az lenne, már régen nem létezne.
往前看同志
Nem a véleményed taszít hanem a disztingválás teljes hiánya.
"A véleményem különben sem parancs, csak vélemény."
Nem állítottam, hogy parancsot adtál volna.
"A szaporodásról történõ önkéntes lemondás meg néha szükséges, hogy a többség túlélési lehetõségei nõjenek."
Nonszensz...
Hallottál már az önzõ génekrõl?
Kiváncsi lennék, hogy te lemondtál e róla, fõleg annak a tudatában, hogy földünk kezd túlnépesedni. Az nem ér, ha valamely okból alkalmatlan vagy a gyermeknemzésre, és ezt aztán "érveléssel" alátámasztod. 😉
往前看同志
"Mutass egy olyan embert a földön aki kérte hogy megszülessen!"
Jobbat mondok, mutass nekem te olyan embert aki azért született mert meg akar halni. Csak, hogy az analogiádat megpróbáljam követni.
Szerintem nektek meg kellene tanulni az "élet" tiszteletét. Kíváncsi lennék, ha a saját családodról lenne szó, akkor is így vélekednél e? Sok olyan embert láttam, aki azt hitte magáról, hogy mikor eljön az ideje helyt tud állni. Aztán nem tudtak...
Valakirõl "három sor" után kideríteni, hogy nem alkalmas az utódnemzésre, szerintem sem nem okos, sem nem logikus.
往前看同志
LZ forever
Örökbe is csak akkor lehet fogadni gyereket, ha egyértelmûen nem a környezettõl lesznek rákosok a család tagjai, vagy elköltöznek a szennyezett területrõl.
Mellesleg, lehet hogy téged az én véleményem taszít, de ez van. A véleményem különben sem parancs, csak vélemény. Még csak nem is orvosi véleményezés. Egyáltalán nem kötelezõ megfogadni.
A szaporodásról történõ önkéntes lemondás meg néha szükséges, hogy a többség túlélési lehetõségei nõjenek.
"Vélhetõleg te is meghalsz egyszer, akkor meg minek élni?"
Mutass egy olyan embert a földön aki kérte hogy megszülessen! Csak mutass egyet és istennek foglak tartani. 😉
Vélhetõleg te is meghalsz egyszer, akkor meg minek élni?
往前看同志
Ha nem tudod akkor mire fel javasolod neki a magányos öregkort?
往前看同志
往前看同志
Pedig ha azt nézzük nettó baromság amit állítotok. Arról nem beszélve, hogy a kis kacsintós vigyorgó szmájli, ezek szerint, szerintetek is idevaló akkor, mikor valaki élete talán legborzasztóbb emlékét meséli el. Gratula!
往前看同志
A rák egyik fõ kockázati tényezõje a genetikai hajlam, a másik a környezeti hatások. Nem tudom, hogy az utóbbi mennyire volt jelen az illetõ családjának élõhelyén+munkakörében, de ettõl még az utódvállalás kockázatosnak mondható az õ esetében.
Ha azt, hogy ezt valaki kimondja, és te bunkóságnak tartod, az viszont rólad ad jellemzést.
往前看同志
Te azt írtad, hogy Hollandiában egészséges, 12 év alatti gyerekeket lehet szabadon gyilkolni szülõi kérésre, méghozzá törvényesen. Ezzel szemben a tény az, hogy két olasz bioetikus egy cikkben arról írt, hogy az újszülötteket is meg lehetne ölni, amikor az abortusz is megengedett lett volna adott esetben. Hollandiában pedig továbbra is az eutanázia szabályai vonatkoznak a gyerekekre is.
http://en.wikipedia.org/wiki/Child_euthanasia_in_Nazi_Germany
"The elimination of "undesirable elements" was implemented under the term "euthanasia" at the beginning of the Second World War. Petitions from parents of disabled children to the Hitler's Chancellery (KDF) asked for their children to be given "mercy killing" were used as a justifiable excuse and to demonstrate external demand."
Az elso nemet lista:
"if the newborn child is suspected of being afflicted with the following congenital disorders:
1) Idiocy and mongolism (especially cases combined with blindness and deafness),
2) Microcephaly
3) Hydrocephalus, to a severe or advanced degree
4) Malformations of all kinds, particularly the absence of limbs, severe midline defects of the head and spine, etc.
5) Paralysis, including cerebral palsy.
"All cases concerned newborns with spina bifida and hydrocephalus. In all cases, at least 2 doctors were consulted outside the medical team. In 17 of 22 cases, a multidisciplinary spina bifida team was consulted. All parents consented to the termination of life; in 4 cases they explicitly requested it. The mean time between reporting of the case and the decision concerning prosecution was 5.3 months. The study concluded that all cases of active termination of life reported were found to be in accordance with good practice."
Ez utobbi mar a holland statisztika 2005-bol, a szabalyozas bevezetese utani idobol. A nemetekrol mar tudjuk a vegen meddig mentek...
Lehet, de ahogy nezem a vilag all egyre inkabb a feje tetejere, legalabbis az emberi ertekeket tekintve. Sok, nallam bolcsebb emberrel szemben en akkor is hozzaszolok egy temahoz ha az nem tisztan elmeleti es tudomanyos, ezert nem csak abszolut ervenyu es erteku hozzaszolasaim vannak.
A wikipedia idevago resze:
"Child euthanasia is a controversial form of non-voluntary euthanasia that is applied to children who are gravely ill or suffer from significant birth defects.
Eric Kodish and Daniel A Beals, have compared child euthanasia to infanticide. Kodish says "the very notion that there is an “accepted medical standard” for infanticide calls for resistance in the form of civil disobedience". Others, such as Joseph Fletcher, founder of situational ethics and a euthanasia proponent, proposed that infanticide be permitted in cases of severe birth defects. Fletcher says that unlike the sort of infanticide perpetrated by very disturbed people, in such cases child euthanasia could be considered humane; a logical and acceptable extension of abortion. American bioethicist Jacob M. Appel goes one step further, arguing that pediatric euthanasia may be ethical even in the absence of parental consent. Biothicists Alberto Giubilini and Francesca Minerva argue that killing a newborn "should be permissible in all the cases where abortion is, including cases where the newborn is not disabled"."
Ebbol az utolso mondat a leginkabb problemas: "egy ujszulott megolese megengedett kell hogy legyen minden esetben ahol az abortusz is az, beleertve azokat ahol az ujszulott nem serult"
Legalabb kimondtak, de akkor sem tudok egyeterteni vele, viszont a torvenyek valamiert erre haladnak...
Egy évre rá a nagypapám is meghalt. Tüdõrák, majd szintén áttétek. Õ valamivel kevesebbet szenvedett, de azt sem kívánom senkinek.
Tavaly a másik nagymamám is elment. Totális demencia. Egy idõ után már senkit sem ismert meg a családból, csak járkált fel alá a lakásban, nem tudva hogy hol van, mit csinál, és mi kik vagyunk. Féltünk otthon hagyni, nehogy felgyújtsa a házat, vagy kárt tegyen magában. Azt az érzést sem kívánom senkinek, amit édesanyám átélt, amikor a saját anyja nem ismeri meg, csak kérdezgeti tõle, hogy "Te meg ki vagy? Hagyj békén, ne nyúlj hozzám!".
A tanulságot mindenki szûrje le magának...
Amúgy meg senkinek ne legyen illúziója, hogy az eutanázia egy létezõ gyakorlat legalizálása. Gondolok itt arra, hogy az orvosok nem tartanak életben senkit, ha feleslegesnek gondolják. Vagy hírértéke van az esetnek, vagy gazdasági. Az elsõre példa, hogy a páciens áldozat, és sajtóvisszhangja van a sorsának, netalán egy híres ember vagy annak rokona, stb. A gazdasági érdek meg mondjuk a kórházi számla vagy a hozzátartozók hálapénze. Mert azt csak addig kapják, amíg a beteg él.
Csak azért mondom, hogy némileg megvilágítsam a kérdést.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ennel meg a nacik is logikusabban viselkedtek, mert ok az adott egyen hasznossagat vizsgaltak a tarsadalom szamara a sajat szemszogukbol. Aztan ezen szemszog alapan dontottek a zsido gyerekek haszontalansagarol es ezert megsemmistesukrol. Most az orvosok es a szulok (gondozok) feladata az, hogy eldontsek, hogy egy adott gyerek elhet-e vagy sem, fuggetlenul mindentol, pl. az adott szemely akaratatol. Ez se nem humanus, se nem emberi, bar a liberalis ertekrendbe pont passzol es annak kiterjesztese, hogy az anya donthet a meg nem szuletett gyerek eleterol. Az uj torvenyek szerint a szulok/gondozok donthetnek a mar megszuletett gyerek eleterol is, fuggetlenul attol, hogy egeszseges-e vagy sem. Hozzatennem, hogy a sokat biralt muzulman saria torvenyek ennel eletbaratabbak, mert ugyan gyakori a halalbuntetes, de a torveny tiltja az artatlan muzulman gyerekek vagy oregek kivegzeset, es meglepo modon az ongyilkossagot is, szoval hithu muzulmanbol lehet ugyan terrorista, de ongyilkos merenylo nem. Ez az egesz ongyilkos merenylo jelenseg ugyanannak az ertekvesztett vilagnak a tunete mint a gyerekek eutanaziaja nyugaton es kb. ugyanugy kellene hozza viszonyulnunk.
Egyrészt kötve hiszem hogy pl az ókori Görögországban (a demokrácia bölcsõjében) nem vágták le õket a Taigetoszról.
Másrészt pedig a harmadik birodalomban azokat a fogyatékosokat (nem feltétlen csak elmebetekeget hanem autistákat is ...stb) akiket lehetett tanítani és tudtak dolgozni nem bántották (nagyon). "Képezhetõ hülyék és elmebetegek" kategóriába tartoztak és elég sok (háborús) termelési feladatot rájuk tudtak bízni.
Szóval a _képezhetõ_ fogyatékosok foglalkoztatása sokkalta magasabb volt mint napjaink fejlett demokráciájiban, ahol adókedvezményekkel meg karitatív maszlaggal próbálják rávenni a cégeket, hogy alkalmazzanak testi- vagy szellemifogyatékos embereket (kevés sikerrel sajnos).
A teljesen agyhalott embereket akik sem magukat ellátni sem a társadalom szempontjából értelmeset csinálni nem tudó (és garantáltan sohan nem is tudni fogó) embereket intézték el.
Ráadásul erõsen ferdítettél, mert a jelenlegi tervezet semmilyen módon nem vonatkozik az elmebetegekre. Csak pszihésen épp ember kérheti a degenerálódás kezdeti szakaszában az életének a megszakítását (emberi méltóság, you know).
Elösször lőjünk rájuk atomot, aztán valami DURVÁT!
Az elmebetegek halálba segítésének nemes hagyományát pedig legfõbb ideje feléleszteni! Hitler apó bizonyára örvendezik a túlvilágon, hiszen õ indította el a nemes hagyományt...Nem véletlenül Belgiumban terjesztik be ezt a törvénytervezetet, hiszen ott az EU központja is. Elült seggû törpe tirannus bürokratákkal abban az országban Meuse-t lehetne rekeszteni.
<#taps>#taps>
Értem én hogy benzin! De mi hajtja?
Az eutanázia nem arról szól hogy kérvényezem a szomszéd fickó békés halálát mert idegesít az állandó falfúrással... Hanem arról hogy rokonod, vagy te magad olyan betegségben szenvedsz ami csak szenvedéssel és fájdalommal, valamint szinte 100%-ig másokra utaltsággal jár! Mindezt persze gyógyulás esélye nélkül...
Tartod e magad még méltósággal embernek amikor már a s*gged sem tudod kitörölni, vagy amikor csak a torkodba lenyomott csöveken kapod a pépes kaját, és karodba az infúziót?
Viszont ha a páciens kéri az eutanáziát, akkor már magányügyként lehet kezelni. Mindenkinek joga van az élethez, és joga van ha meg akarja szakítani, de errõl neki kell döntenie. Ha nem követett el súlyos bûntettet, akkor nem ítélkezhetünk mások élete felett.
Másrészt abszurd dolog, hogy egy kiskorú, kinek ott van még az egész élet meghaljon, mert jelenleg nem lehet gyógyítani. Lehet pár év múlva meg faszán felépülne, és sikeres ember lehetne. Nem hülyeségbõl vannak a különbözõ életkorhoz kötött jogok/felelõségek.
Ha én meg akarok halni mert úgy jobbnak látom, akkor az az én dolgom. Kicsit túl van ez komplikálva.
往前看同志
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Az öregek és gyógyíthatatlan betegek önkéntes halálát(pl. ha az öreg nem akart enni, azaz önkéntes éhhalálra ítélte magát, vagy olyan helyre ment, ahol biztos meghalt) szinte minden társadalom elfogadta. Csak mostanában akarják a kilátástalan sorsú egyedek életét mindenáron, és ésszerûtlenül megnyújtani.
Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.
Szerintem az az abszurd, hogy ezek szerint teljesen normálisnak gondolják, hogy hagynak valakit napokig, hetekig, hónapokig szenvedni mindenféle fájdalomcsillapítás vagy kezelés nélkül. Normálisak ezek? Inkább nem is folytatom...
Szerintem aki odáig jut, hogy már felmerül(hetne) az eutanázia lehetõsége, van elég érett ahhoz 18 éves kor alatt is, hogy dönthessen ilyen dolgokban. Kivéve persze a nagyon korán jelentkezõ (genetikai) rendellenességgel születetteket...
Nos, az egészségügy morális helyzete sem jobb. Nénit véletlenül mûhibából kifolyólag elteszik láb alól, akkor gyorsan hamisítanának egy beleegyezõ nyilatkozatot, hogy õ akarata, a család meg pereljen, ha tud, hiszen az aláírást ellenõrzõ szakértõt is meg lehet venni.
Ha nálunk bevezetik az eutanáziát (szvsz jó darabig politikai okokból biztosan nem fogják), akkor legjobb betegen külföldre távozni, mert simán lepapírozzák, hogy nem gyógyulni, hanem meghalni mentünk be a kórházba.
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Ez így azért problémás, mert ha beleegyezik egészségesen, majd szellemileg leépülve ellenzi, akkor most mi is van?