21
  • M2 #21
    Aki úgy döntött, hogy Nokia telefonra nem lesz Android, annak gratulálok: ki tudott nyírni egy ekkora céget.
  • High end PC #20
    Az Androidot a 2-es óta használom, a Windows Phone-t a 7-es óta. Személy szerint örülök, hogy így alakult a Nokia sorsa, mert érzésem szerint az az igénytelenség és káosz, ami jelenleg az Androidot jellemzi, legalább a Nokiát elkerülte.
    Véleményem szerint igénytelen, mert boldog-boldogtalan fejleszthet rá tucatszemeteket (kapásból két haverom is van), maga az OS verziói annyira fragmentáltak, hogy jelenleg az egyik legnagyobb káosz jellemzi a mobilpiacon azt, ki melyik verziót használja, ráadásul annyi fajta készülékre fel vannak az OS-ek pakolva, hogy optimalizálásról a lehető legkevésbé lehet beszélni. Ehhez képest még a Windows Phone is "minőség" (erős idézőjelben), és még inkább az lesz a Nokia és a mocsok MS egybeolvadása után, amit minőségben csak az Apple verhet és fog is verni. Ezt mind 3 év tapasztalat alapján írom, azóta mindig két telefont használok, egyszerűen kellett mindkettő a maga előnye miatt. Úgy érzem a mobilpiacon az Android sikere nagyszerűen jellemzi, hogy a mobiltelefon felhasználók nagy része igénytelen, egyszerűen ez kell a népnek. Egyetlen ami felé húz, a linux-kernel, de ebből a szempontból amint megjelenik az Ubuntu Phone, számomra egyből váltás lesz, és WP8 mellett az lesz a másik telefonom, ez nem kérdés.
  • mousee
    #19
    Korrekt, de szerintem ez a réteg nagyon vékony, felesleges lett volna ráépíteni, főleg MS szempontból. A számok mutatták volna, hogy a droidos nokiák jobban pörögnek mint a WP-sek, ilyet pedig MS Elop vezetése mellett nem lehet csinálni.
    Az hogy a nokiának sansza lett volna picit megnőni, az egy másik dolog, örök kérdés marad, hogy az MS támogatás lett volna a több, vagy a robotos lumia bevétel. Én sajnálom hogy így alakult, véleményem szerint az lett volna a legjobb, ha van robotos, meg csempés nokia is. Mindenki azt vesz amit akar, aztán majd ráfekszenek arra, amit jobban visz a nép.
  • asgh
    #18
    Akinek jó a droid, az úgyis azt veszi. Akinek viszont nem jön be, de nem meri kipróbálni a WP-t, mert nem ismeri, hallott róla jót is rosszat is, és nem akar százakárhányezret költeni zsákba macskára, az pont azért vett volna dual bootos Nokiát, mert nem kockáztatott volna a WP-vel semmit. Ha nem tetszik, marad a droidnál.
    A Mac-nél pl. bevált ez a stratégia, mert először mindenki felrakta rá a windowst, aztán szépen átszokott az osx-re.
    Persze ahhoz, hogy androidról átszokjanak WP-re az emberek az kellene, hogy a WP jobb legyen az androidnál, azaz kényelmesebb, gördülékenyebb, stb. tehát érezze a user az előnyeit és hajlandó legyen érte más, megszokott dolgokról lemondani.
  • Ferrer
    #17
    Ennek az eredménye az lett volna: Vér István megveszi a telefonját, bekapcsolja, káromkodik, amiért folyton ki kell választani egyet a listából, de különben először Androidba fog bootolni, mert a haverjai szerint az a király. Aztán belép, beállít mindent, letölt dolgokat, majd úgy gondolja, ha már úgy is unatkozik, miért ne nézze meg a másik rendszert is. Aztán dühöng, mert ami amott megvolt, nincs meg ugyanígy itt is (telefonszámok, appok, stb..)
  • mousee
    #16
    "...mert ha a WP tényleg jobb, mint a droid, akkor idővel átszoktak volna rá az emberek..." - hoppácska, itt a bibi ;)

    Megy a wp-n az xyz játékom/appom, amit megvettem az előző telómra? Nem. Vegyem meg újra? Nem.
    Át lehet úgy variálni, hogy úgy nézzen ki, mint az előző telóm, amit megszoktam? Nem.
    Megvan-e rá xyz app, amit az előző telómon használtam? Ha igen, akkor át tudom migrálni az adataimat beléjük? Jelentős százalékban nem.
    Egyik haverom nyomja a legújabb xyz játékot almán/roboton, én meg... Nekem WP telefonom van.

    Újraindítgatni meg senki nem fogja a telefonját 1-1 appért.

    Én tuti vettem volna egy olyan droidos nokiát, amiben pro fényképező van, sokáig megy akksiról, nem undormány színesszagos mint i5C, hanem elegáns, és hozza a már mém szintre emelkedett strapabírást, akár még egy picit átlag feletti árért is. És szerintem nem lettem volna ezzel egyedül.
  • asgh
    #15
    Az mekkora lépés lett volna, ha választható, vagy dual boot rendszerben adták volna a WP-t és a Droidot a Nokia telefonokhoz?
    Az apple is azzal növelte a mac eladásokat, hogy a mac-ekre lehetővé tette a windows installálást a bootcamp-el, így az os váltástól ódzkodók is be merték vállalni a mac-et, majd a jelentős részük idővel átállt osx-re.
    A dual boot stratégia még az MS-nek is megérte volna, mert ha a WP tényleg jobb, mint a droid, akkor idővel átszoktak volna rá az emberek, ugyanakkor a droid választhatósága biztonságot adott volna az óvatosabb vásárlóknak.
  • ostoros
    #14
    Most komolyan, egy Microsoft droid vezette a céget, mi más eredményre számítottunk, És a röhej az, hogy már a fejlesztéssel is kész voltak, tényleg csak tömeggyártani kellett volna. De inkább nem. Miért? Mert csak.
  • ppista
    #13
    Így meg a wp mocsarába süllyedtek el. Micsoda különbség!
  • tomboy013
    #12
    Szerencsére nem váltott a Nokia. Elsüllyedtek volna ők is a droid mocsarában. Így legalább maradt egy alternatíva azoknak is akik nem szeretik a túlbonyolított rendszereket.
  • Tinman #11
    Lol balfax Nokia!

    Kitartottam mellettük a végsőkig (Nokia N8 jelenleg) és a legjobb lépésüket már nem lépték meg.

    Azonnal váltottam volna Androidos Nokia-ra!
  • god25
    #10
    Így már azonnal vennék egyet.
  • coolbboy83
    #9
    És még szép is - bár ez szubjektív.

    http://jolla.com
  • coolbboy83
    #8
    Az MS még mindig megszívhatja ezzel - de ezt majd az idő mondja meg. Senki nem mondta, hogy mennyi mérnök hagyta ott őket eddig is, és fogja majd emiatt.... Lehet azok összeállnak a Jolla csapattal, és lesz valami... 7 mrd USD az elég sokmindenre...
  • coolbboy83
    #7
    Lett volna egy telefon, aminek nem kula a minősége - a Lumia 900 és 920 + társaik, nagyon jó összeszerelési minőségek.... iPhone szintű precizitás.... de már késő.
  • NEXUS6
    #6
    RIP

    Pedig szerintem is kihúzhatta volna őket a gödörből. A butateló piacon még mindíg elsők, ezt jó eséllyel konvertálhatta volna egy erős részesedéssé, ahogy a későn áttérők maradtak volna valszeg náluk.

    Bénák. Most persze van 7 mrd pezójuk, meg egy emlékük, hogy valaha No1 mobil cég voltak. Azért így belegondolva, nem is olyan bénák.;D
  • csimmasz
    #5
    Ja lehet ezér volt még idén a nagy bevásárlás.

    Ha a No9kia elkezd Androidos telefonokat csinálni és sikeres lesz vele akkor az MS a vackával a BB vel vetélkedne a kiesésért.
  • fszrtkvltzttni
    #4
    "Stephen Elop már júliusban elismerte: felmerült, hogy Androidot futtató Nokia-okostelefonokat fejlesszenek ki és értékesítsenek, de az ő álláspontja szerint a Nokia már túl későn lépett volna be az Android-piacra." Mármint a Microsoft álláspontja szerint ezzel teljesen kiszorultak volna a mobil piacról. Mármint MS-ék.
  • balat86
    #3
    Szerintem ha WP helyett Androidra váltott volna a Nokia, most kb a Samsunggal vetekedhetnének az első helyért.
  • mousee
    #2
    Lett volna droidos nokia, tuti vettem volna... kár :(
  • OstOr
    #1
    pedig érdekelt volna :(