7903
Space Engineers

Katt a képre
  • tom36
    #7013
    ellenfélre nem fogsz akadni NPC-k között az biztos
  • RJoco
    #7012
    Akkor lényegében elég lenne csak meghalni úgy.
    De igen, így a kihívás. Kihívás nélkül annyi a játéknak.
    Én is építettem egy ilyen tuti hajót, már csak megfelelő ellenfelet kellene találnom.
    Még legyűrök majd vele pár NPC-t, hátha akad egy kis izgulni való dolgom is a látvány csodálása mellett.
    Azért a pajzs nagyon hasznos, főleg, hogy hatalmas.
    Illetve akarok építeni egy olyan támadó hajót, amin az ágyúk csak a kis hajókra mennek, én meg a nagyot lőhetem fix fegyverekkel.
    Megmenteni igazán nem akarok semmit - bár a gyűjtögető életösztön még dolgozni akar - de annyi nyersanyagom van, hogy hajjaj. És bármikor degeszre tudom fúrni magam a farkammal
  • tom36
    #7011
    megoldom, azért kössz, ha mégis kellene segítség szólok.
    így legalább kihívás megint
    amúgy van még 1 "nyagyobb" hajóm ami ugrálásra meg erre arra való meg még 2 bázisom mindenel, de inkább nem élek vele.
  • RJoco
    #7010
    Úgy látom szereted a zuhanást :D
    Menjek segíteni?
    Nem most azonnal, de úgyis arra fele akartam venni az irányt. Kíváncsi vagyok a láva bolygóra.
  • tom36
    #7009
    most jött egy kis agy kő hugy fa@
    multkor az Alien bolygón zuhantam le a Mobil bázisommal minimális kár mellett, ezuttal a Ravcor on 150 körülis sebességgel a hegyoldalba :(
    a hajóm 2/3 része megsemisült és most tényleg az jön amit ki akartam próbálni hogy juss ki a bolygóról csak most hajótörött is vagyok készletek nélkül (a nagy konténerem is megsemisült amiben minden alaktrészem és nyersanyagom volt, ill minden aksim és generátorom oda lett kivéve a kicsi hajóm 1 szem aksiját amiről most üzemel a roncs)
  • RJoco
    #7008
    Amúgy igen.
    Csak több giro kellene rá, hogy keményen oda tudjon csapni :)
  • tom36
    #7007
    Tudom hogy nem farok, de majdnem úgy néz ki mind ha valami buzogány farka lenne :)
  • RJoco
    #7006
    A gyári gattling és a rakétás OKI tuti nincs rajta.
    Nem farka van, csak valahogy hordozni kell a fúró hajót.
    A mozgós bug miatt raktam rá merge blokkokat.
    Így is eltűnt két kis hajó, melyek nem voltak rögzítve, igaz, hogy összekapcsolva se.
  • tom36
    #7005
    Melyik fegyver nem került rá :D
    Csóválja is a farkát ? :)
  • RJoco
    #7004
    Kíváncsi voltam, hogy produkál az új hajó és a szerver. Mindkettő jól teljesített.
  • tom36
    #7003
    Meglett bár csak vakon sacc/kb ugrottam 2-t és ... 200 Km-t tévedtem csak
    A légkörét nem láttam amúgy és most hogy látom a bolygót így sem látom hogy lenne.
  • tom36
    #7002
    Köszi
  • laci4321
    #7001
    A Ravcor lávabolygónak sajnos csak a légköre látható messziről.

    Egy nagy kék halvány gömböt keress. Én észrevettem minden bolygóról amikor beraktam.

    Nagyjából egyenlő távolságra raktam a 3 fő bolygótól, olyan 3000-3500 km-re, egy négyszöget zár be velük.
  • RJoco
    #7000
    Megoldottam.
  • RJoco
    #6999
    Az OKI Observation Unit-nak hogy lehet beállítani a lőszerét TIM-en?
    Semmit nem fogad el. Pedig most direkt megnéztem, hogy mi kell neki.
    Jelenleg játszik, hogy átrak egyet, majd a TIM visszahúzza a konténerbe, de aztán megint átkerül egy, stb. stb.
  • tom36
    #6998
    csak le akartam szállni hogy egy kicsi nyersanyagot magamhoz vegyek, de így jártam (nem vettem észre hogy légkör is van)
    igen pókok voltak is és meg is lepődtem mer annó csak lestek ezek a kreatúrák most viszont lehetetlen volt a bányászat gyalogossan úgy jöttek, szerencsére volt elég alkatrészem egy nagy H2 trusterhez és az ellátó rendszeréhez + jegem ami már elég lett.
    viszont a kérdés hogy hol találom az a bolygót amin 1,5 ös G van amin rengeteg urán van (nem mind ha szükségem lenne rá) de jól jönne egy kis kihívás.
    Sajna csak a marsot meg az alien bogyót látom meg a holdjaikat + a föld ,de ezt az extra bolygót nem találom. (nagyjából a böld felől merre van (a mars és alien bogyó nagyjából azonos irányban vannak, de ez hozzájuk képest az ellenkező irányban vagy merre tallhatóak ? )
  • laci4321
    #6997
    A légköri hajtóművek sokkal erősebbek mint az ionhajtóművek, így az Alien bolygó holdján elég könnyű a bányászat :)
    Csak persze nincs ott platina.

    Ja és úgy emlékszem hogy beállítottam, hogy jöjjenek pókok az Alienen. És ha emlékezetem nem csal, akkor olyankor a holdján is jönnek.

    De amúgy azóta mióta kivették azt, hogy a pókok blokkokra is támadjanak rá (ne csak játékosokra), gyakorlatilag megszűntek veszélyforrásnak lenni. Egy fegyvertelen hajóban ülve is, nem is támadnak meg csak néznek be az ablakon :D
  • tom36
    #6996
    Nálam is bázis hajónak indult de végül ezzel közlekedek, annyi hogy van benne 2 hajónak hely meg 1-nek kint és így mindenem megvan 1 helyen.
  • RJoco
    #6995
    Azt hittem, hogy a holdaknak nincs légkörük.
    Úgy látszik nem mindegyikre igaz.
    Ez inkább bázis hajó, nem igazán kell neki leszállnia, nem is tudna. Hacsak nem építek neki valami leszálló kiegészítést, de akkor már egyszerűbb egy leszálló hajót készíteni.
  • tom36
    #6994
    nemrégiben én meg megfeletkeztem róla, hogy ha légkört látok a bojgón akkor ion hajtómüvel ne akarjak leszállni :(
    az Alien bogyó meletti kis holdon akartam landolni látva hogy csak 0,25G van de valahogy egy becsapódás lett a vége, szerencsére minimális károkkal sikerült letennem, azt kezdődhetett az átalakítás, szerencsére jegem volt így kiépítettem egy nagy H2 trustert és az már elég lett.
  • RJoco
    #6993
    A legbosszantóbb, mikor már majdnem kész vagy a hajóddal, csinálsz egy repülés tesztet és rájössz, hogy harmat gyenge a gyorsulása, pedig még ez-az kelleni fog rá.
    Majd számoltam egyet és légköri nagy hajtóműből "csak" 14 kellene rá, hogy a levegőben maradjon.
    Igazán írhattak volna hozzá egy hajó tervező programot is, ami képes BP-t csinálni. Biztos befizetnék rá.
  • laci4321
    #6992
    Csináltam egy újraindítást, akkor megjavul, de nem értem miért jelentkezik ez a hiba.

    Írni fogok a support-nak a dolog miatt, bár igazán csak hétvégén fogok ráérni. Addig megpróbálok gyakrabban felnézni és újraindítgatni ha baj van, írjatok ide a fórumra és igyekszem figyelni.
  • RJoco
    #6991
    Nekem most ment.
  • i robot
    #6990
    Jó reggelt! Ma sikerült belépnem, de 10 perc játék után kidobott aztán eltünt a szerver.
  • Giovanni #6989
    Nekem sem lép be :(
  • RJoco
    #6988
    Nekem ma sem csatlakozik.
  • laci4321
    #6987
    Le kell futtatnom a szerón egy visszaállítást, egy kis ideig nem lesz elérhető. Ma 15:35-ös állásra fogom visszaállítani.
  • tom36
    #6986
    Köszi
  • laci4321
    #6985
    Érdekes, a log fájl szerint valamiért képtelen volt megnyitni a szeró slot-okat a fellépni kívánó embereknek.

    Egy újraindítás megoldotta a problémát, most már rendben megy ismét a szeró.
  • laci4321
    #6984
    Mivel a játék elég speciális ahhoz, hogy abszolúr fair küzdelmet tudjunk összehozni, mit szólnátok inkább ahhoz, ha megadott alkatrész mennyiségből építenénk hajót, és úgy mennénk egymásnak? És akkor mindenki azt épít a rendelkezésre álló keretből amit akar.

    Valaki az adott alkatrész mennyiséget arra használja fel hogy sok fegyver legyen a hajón, valaki meg arra hogy mozgékonyabb legyen. Pár egyéb dolgot megbeszélés alapján kitalálunk, pl. pajzs igen/nem, automata ágyúk igen/nem, de az alkatrész lista elég sok mindent be fog határolni, pl. építhető ion(ionhajtómű komponens) és légköri (motor komponens) hajtóművek számát, építhető akkumulátorok és reaktorok számát, stb. stb.

    Elsőre nem tartom rossz megközelítésnek.

    Ránézek a szerverre mi van vele pill.
  • RJoco
    #6983
    Nálam is ez a helyzet.
  • RJoco
    #6982
    Kis vadász? Pálya?
    Akkor én valamiről lemaradtam. Vagy elkerülte a figyelmem.
  • tom36
    #6981
    ez nem egy sandbox szerver hogy összeraksz egy ultranagy mindent rogyásig pakolt hajót azt 2 perc alatt leamortizáljuk majd beillesztünk egy másikat és fojtatódhet.
    hanem inkább arra gondoltam hogy ki tud életképesebb kisvadászt építeni adott keretek között és nyerni vele egy mozgalmas páján nem a nyilt űrben ahol az a lényeg hogy kinek van nagyobb tűzereje meg pajzsa.
  • tom36
    #6980
    lehetséges hogy valami nem stimmel a szerverrel ?
    valamiért nem tudok csatlakozni hozzá csak tölt és tölt de semmi több

    amúgy a korábbi problémára visszatérve (jump drive) sajnos még mindig problémás és ahogy halottam másnak is problémázik.
    építettem azóta egy másik nagy hajót, de változatlan a hejzet azzal a különbséggel hogy ebbe 2 jump drive-t építettem és csak az egyik müködik míg a másiknál azt írja hogy 1 másodperc hátra van a feltöltődésig. mellékessen hiába adok mind a 2 jump drivernek egy gombot az ugráshoz mind a 2 gomb csak a jót használná (jump drive 1 Jumping ill. Jump drive 2 jumping gombok de bármejiket akarom használni mind a 2 a működőt akarja használni mind ha a másik nem is létezne)
  • RJoco
    #6979
    A játék sem vacakol, meg az élet sem.
    Mindig van egy nagyobb, erősebb.
    Rá lehetne menni az ügyességre is, de akkor miért nem inkább Elite-ben találkozunk?
    Ez a játék a kreatív szabadságról szól. Nameg a nyersanyag mennyiségről :D

    Pajzs persze, hogy legyen. Ha már nem építhetek 55 réteg páncélt, akkor had tegyek le 60 akkut vagy reaktort a nagy pajzshoz.
    Elég nagy pajzs esetén fegyverre sincs szükség, csak el kell ütni a másikat :D

    Ha igazán jól behatárolt harcot akarnánk, akkor érdemesebb lenne egy külön szerver, meghatározott építési időtartammal, ott nyugodtan meg lehet szabni a blokk és PCU számot.
  • tom36
    #6978
    szerintem lehet bár nem is gondoltam rá hogy kicsi hajóra rá lehet rakni, de így legalább az első találat nem bénithat meg :)
  • laci4321
    #6977
    Egy ilyenben én is benne lennék :)

    A szerveren van pajzs, az lehet a vadászon, vagy nem? :D Kinek mi a véleménye? (Nekem az hogy legyen.)
  • tom36
    #6976
    úgy értem a kortátozást hogy remélhetőleg nincs teljessen felrúgva mer akkor valaki odaállít egy dúrva géppel míg a másik egy kicsi kis géppel. csak azért hogy ne eséjtelen menetek legyenek. pl autómata turettet ne lehessen használni, és mondjuk csak 2 sima gatling gunt
    mondhatni hogy az ügyességre menjen ne arra hogy ki tudja a legtöbb fegyvert rázsúfolni a hajóra
    a blokk szám meg azért hogy ne 55 réteg páncél legyen a fontos részek felett meg egy mozgó hatóműcsokor legyen

    amiket lehet látni a neten hogy 2 szép nagy hajót egymásnak eresztenek aztán megizzad a rendszer is és több napos munka van szétlövetve annak nincs értelme itt, legalábbis én nem áldoznák be gy nagy hajót ami qa drága és időigényes.
  • RJoco
    #6975
    Jó ötlet.
    Bár szerintem a korlátozást jelenleg úgysem nagyon lehetne ellenőrizni. És szerintem annyira nem is kellene.
    Mindenki olyat épít, amilyet szeretne, aztán meglátjuk.
  • tom36
    #6974
    Tartani kellene valami lövöldözős napot, versenyt ... talán mindenki rendelkezik annyi nyersanyaggal, hogy ne okozzon problémát egy kis blokkos hajó megépítése vagy ha kell adok is.
    Pl egy kisebb aszteroidát összefurkálunk vagy valami földi hejszínen és 1v1 ben lemennének a kis csaták, vagy mindenki egyszerre azt egy ki marad a végére ...
    a hajóká-ra meg korlátozások lennének pl: blokk szám, PCU korlát, használható fegyverek ijesmik