Space Engineers
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
ja a fúrásnál mi a különbség az első és másodlagos fúrás között ?
Ha lerakod a motort, akkor fentről láthatod is a fokokat, hogy éppen hogy áll.
Ez alapján meg tudod határozni, hogy neked melyik 2 pont közé kell beállítanod a 45 fokot. És akkor csak a két pont között fog mozogni.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Azzal, ahogy ennek működnie kellene, én is tisztában vagyok, de akkor minek a kerék, ha nem forog?
Hiába a felfüggesztés, attól sajnos még nem indult el nekem, hiába a jó beállítás.
Esetleg az lehetett a gond, hogy nem volt rajta a mesterséges tömeg. És akkor lehet, hogy csak gravitációs térben működik?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Most éppen azon filózom, hogy hogyan uralhatnám a motorok és rotorok világát. Napelemeket szeretnék a szárnyak fölé és esetleg alá helyezni, mégpedig úgy, hogy egy rotorral kinyitom őket, és egy másik rotorral el is forgatom. Az a cél, hogy ha pl. repülök egy adott irányba de a Nap rossz szögben éri a gépet, akkor a napelemet a szárnyhoz képest kiemeljem, és elcsavarjam az adott irányba.
Na most az a baj, hogy nem találtam erre precíz módszert. A rotor az ha beindítom, akkor pörög, még akkor sem áll meg ha magát a blokkot offolom, egyelőre használhatatlannak ítéltem.
A motort legalább szét lehet kapcsolni és akkor leáll. Az érdekelne, hogy hogyan lehetne beállítani egy fix szögre. Tehát egyelőre csak annyit szeretnék, hogy motorral kinyisson egy napelemet vagy bármit 45 fokra, és ott megálljon, majd egy kapcsolóval visszaálljon az eredeti állapotába. Ehelyett mi van? Az van hogy elindítom a motort, és meg kell várnom amíg eléri a kívánt szöget, és akkor villámgyorsan szétkapcsolom és néhány fok eltéréssel beáll valahogy. Ez nem túl percíz, ezzel én nem tudok semmilyen szerkezetet készíteni mert összetöri magát ha nem tudja pontosan tartani a szögeket.
Láttam ilyen megoldást például futóműveken. Például azokon hogyan oldják meg, hogy a futómű stabilan egy adott szögbe nyíljon ki?
Ezek valamelyikét rakd rá egy hajóra. Beülsz a pilótafülkébe, K betű, Controll Wheels pipa, Controll Trurusters kiveszed a pipát. Persze legyen a hajón reaktor 😄 Meg esetleg ha nincs kipipálva, akkor a K menüben a lerakott Wheel suspensiont kikeresed és pipáld ki a "Propulsion"-t. (meghajtás) Bár ez nálam - most megnéztem - alapból ki van pipálva mindig amikor új kereket raksz le.
Nálam ez így tökéletesen működik!
Ha a sima 1x1, 3x3, 5x5 kerekeket rakod le, azok arra valók hogy a motorokra tedd őket, azok csak kerek tárgyak, nem fognak mozogni, benne sincsenek a K menüben.
Kormányozható kerék? Az miből tevődik össze?
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2015.10.04. 12:46:30
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A korábbi hozzászólásodból már rájöttem, hogy a mesterséges tömeg lesz az artifical mass, csakhát aki magyarul használta a játékot...
Először amúgy nem tudtam, mire is jó a mesterséges tömeg, próbálkoztam vele stabilabbá tenni a fúrót fúrás közben, de nem volt hatása, így hagytam is.
Most már csak az a kérdés, hogy fogom megoldani, hogy kerekes hajtsa legyen. Korábban ezzel is próbálkoztam, igaz volt rajta hajtómű is, amit kikapcsoltam, de nem akarta sehogy sem forgatni a kerekeket. Még, ha hajtóművel szorítottam az állomáshoz és úgy húztam, akkor sem. Pedig minden beállítást próbáltam, de szerintem valamit rosszul szerelhettem össze.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
A játékban ami gravitációs mezőket te elő tudsz állítani generátorokkal, az csak mesterséges (virtuális) gravitáció. Az a jó benne, hogy taszításra is állíthatod. 3 dologra hat:
1.: a karakterre (rád)
2.; az artifical blokkokra - mesterséges tömeg, 1 nagy artifical mass blokk asszem 500.000 kg virtuális tömeget ad, így számolódik hogy mennyire gyorsul a gravitációs mezőben. (De a Kontroll menüben írja mennyi a virtuális tömeg.) Ha a virtuális tömeg annyi mint a hajó valódi tömege, akkor 1 G gravitációs mezőben a hajó is 1 G-vel gyorsul.
3.: mindenre amit be lehet rakni konténerekbe, tehát ércek, komponensek, öntvények, stb.
A virtuális tömeg egy koncentrált tömeg, tehát ha pl. a hajó orrába teszel egy blokkot és lefelé irányuló a gravitációs mező, akkor a hajó nem csak lefelé mozog, hanem előre is bukik. (Mintha egy hajó orrát lefelé nyomnád.) A giroszkópoknak a forgás ellen kell dolgoznia folyamatosan. Úgyhogy ha gravitációs hajtóművön gondolkozol, vagy bármi olyan megoldáson amivel egy járművet akarsz a földön tartani, akkor figyelj arra hogy a virtuális tömegközéppont és a valódi tömegközéppont minél közelebb essen egymáshoz, (vagy legalábbis a gravitációs mező irányával párhuzamos egyenesre essen a 2 tömegközéppont) hogy a giroszkópok ne pazaroljanak energiát és erőt az egyensúlyban tartásra. (Vagy ne bukj fel.) (A K menü/infó fülön ki tudsz pipálni egy opciót, hogy mutassa a hajó valódi tömegközéppontját a HUD. A piros középpontú sárga pálcikájú célkereszt, ami néha elbújik, meg kell keresni 😄 Úgy már könyebb belőni hova tedd az artif. massokat.)
A természetes (valódi) gravitáció viszont mindenre hat, mindent vonzz! A hajó valódi tömegére számolódik, és a hajtóműveknek folyamatosan ellene kell dolgoznia ha mozdulatlanságot akarnak biztosítani. MOD formában hamarabb létezett (Natural Gravity mod), gondolom megihlette a Keen SH-t és kitalálták hogy az legyen a bolygóknak is 😄 Azzal az Enhaced Gravity Generators moddal (link alább) annyi a baj, hogy a vonzás átállítódik a valódi tömeg vonzására ugyan, de nem dolgozik ellene a hajtómű automatikusan. Valamiért nem működik rá az automatikus tehetetlenési csillapítás. Manuálisan kell neked nyomkodni ha nem akarsz becsapódni, ami azért elég zavaró 😄
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2015.10.04. 00:36:54
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
a természetes gravitáció egy mód lényegébe amit itt találtok, a lényege hogy a járműre nem kell artificalt tenni hanem csak úgy magától vonzza.
az irányitható azt én sem tudom pontosan, de sztem olyan rotoros, mozgathatós cucc kell rá
Steam: Gfegyver
A videón a gravitációs teret szimulálták nekünk hogy fog kinézni.
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Max 4 rakható egy finomítóra. Az effectivens kivételével az összeszerelőkre is rakható 4 darab.
Több finomítót is össze lehet kötni, ilyenkor oszlik a a hatás, szerintem nem érdemes.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Viszont a gravitációs dologhoz kellenének azok a bolygók is vagy legalábbis valami gravitációs dolog.
"működjön artifical blockos és természetes gravitációval" ezt viszont nem egészen értem, hogy mit takar. Valaki tudja?
"legyen rajta egy irányitható fegyver" ez most akkor a fegyver tornyokat jelöli, amik automatikus üzemmódra is képesek?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
nem tudom letölteni 😄
Enhanced cockpit concept
Egy szkripttel azt íratsz ki a kijelzőkre (3 db) amit csak akarsz. 😊
Utoljára szerkesztette: laci4321, 2015.10.02. 20:12:43
effectivens: ugyanannyi ércből több rudad lesz
power effectives: kevesebb áramot fogyaszt a finomító (sokkal!)
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2015.10.02. 19:00:25
kérdés: miért nem engedi a drónon az irányításra való átkapcsolást?
Újabb nyereményjáték erre a hónapra
A lényeg:
két dolgot kell épits:
- LAV😞google képkeresés és tudni fogod mi ez 😊 )(könnyű harcjármű)
- 100% kisblock
- 1000-1500 block
- min 2 ülés, max 4
- kerekeken guruljon
- legyen rajta egy irányitható fegyver
- működjön artifical blockos és természetes gravitációval
- (Lehetőség) A sofőr számára egy statikus(mozdithatatlan) fegyver
A másik: APC (google képkeresés 😊 )(Páncélozott személyszállitó harcjármű)
- 100% kisblock
- 2000-2500 block
- kerekeken guruljon
- 2 irányitható fegyver
- működjön artifical blockos és természetes gravitációval
- elférjen benne pontosan 10 ember(sofőr + lösvész + 8 katona)
- a 8 katona helyén lehessen járni(zárt rész férjen el az emberke)
- (Lehetőség) A sofőr számára egy statikus(mozdithatatlan) fegyver
A két járműnek egy villágban kell lennie, azt a világot kell beküldeni
A szabályok, modok, stb ugyan az mint az előzőben.
Szintén az első három helyezett választhat SE és ME közt.
Sok szerencsét az indulóknak!
Steam: Gfegyver
A másik dolog, hogy a távirányító vezérlőjét megkeresed és ott nyomsz a távirányításra, de ehhez olyan pulton kell csatlakozni, ami kapcsolatban van a drónnal.
Magát a távirányítást is állítani lehet, hogy engedélyezed-e vagy nem.
Már rég távirányítottam, de valahogy így ment a dolog.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Mind a két antenna legyen én megosztásban
ha sikerül akkor azon a helyen ahonnan távirányítasz az ülésben a bal felső menüben lesz egy lista ott látnod kell a kijelölt dron nevét rákattansz majd megjelennek a dron alkotóelemei a listában innen kiválasztod a távirányító rendszerét majd a menüjében a távirányítást.
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Drónos kérdés:
csináltam egyet, van rajta távirányító, antenna, generátor, hajtóművek, kamera, helyzetjelző. Problémám, hogy még nem világos hogyan tudom átvenni felette az irányítást. A kamerájába bele tudok menni, de mozgatni nem engedi. Ponotsabban nem tudom mit kellene megnyomnom ahhoz, hogy a hajtóműveket és egyéb funkciókat is engedje használni.
Gondolok arra hogy megadod azt a bizonyos körsugarat koordináták segítségével és a robotpilóta megállás nélkül szambázik majd a koordináták között😊bár ez elég darabos kivitelezés lenne😊 (megállás elindulás effekt ha ezt ki lehetne hagyni akkor megoldva a gond)
Ha ez így folytatódik lehet csak karácsonyra lepnek meg minket a bolygókkal?😊 És ott ünnepelhetünk egyet majd😊)
Bár ez nem is volna annyira rossz ötlet tőlük addig legalább kiforr a dolog😊
Félek én ezt a részét a dolognak majd csak akkor fogom élvezni ha nem a notimmal szívok egy kis bolygó betöltésénél is😞 hát még egy bolygóéval Egy kiadósabb hajót nem tudok körberepkedni ha beprintelem magamnak. A saját alkotást még csak csak lerendeleri nekem.
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Ha tényleg realisztikusra akarják megcsinálni a bolygókat és holdakat, akkor a leginkább a gravitációban tudnak remekelni, mint ahogy a videó is mutatja. Ebben az esetben viszont az objektum körül keringő hajónak folyamatosan korrigálnia kell a gravitációs erők hatásait, hogy ne zuhanjon le vagy sodródjon el. Viszont akkor már jó lenne erre egy vonal, ahova beállítva a hajót, orbitális pályára kerülne.
Mivel a műholdjaink és állomásaink is orbitális pályán vannak, így elég szomorú dolog lenne a játékban ezt kikísérletezni.
Vagy pedig nem lesz ilyen hatása az égi objektumnak a hajónkra, mint ahogy az állomás gravitációs mezejének sincs hatása hajóinkra. Ez mondjuk egy kis csalódást is okoz nálam. Kikapcsolt hajtóművű hajó igazán elmozdulhatna a gravitáció irányába.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
"kis lépés egy embernek de hatalmas ugrás az emberiség számára"
Update 01.102 - Performance & bug fixes, Character's jump corresponds to gravity strength
Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2015.10.02. 10:42:18
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Az ablakos dolog érdekes, nálam a mod-os ablakkal nem volt gondom, bár a vezérlő pultot lehetett olyan közel rakni, hogy az ablakba belelógott, olyankor nem volt jó a szigetelés.
Az eredeti ablaknál nem tudom mi a helyzet, meg kell nézni a frissítések leírásait, ha valahol írva van a te verziód után, akkor az bug.
Amúgy a mod-os üveg ajtóknál tapasztaltam ilyet. Ha beálltam a zárt ajtóba, akkor nem volt o2, ha egy kicsivel hátrébb álltam, akkor már nem volt gond.
Esetleg az sem mindegy, milyen irányban van lerakva az ablak. Sajnos az ablak is elfoglal egy teljes kockát, pedig igencsak vékonyka. Más vékony modulokkal is így van. Remélem egyszer ezt majd korrigálják, bár nem hiszem, hogy annyira hiba lenne.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
csak ízelítőnek😊
A készülő csónakomra lehet ezt alkalmazom majd😊 ha újra megszáll az ihhlet
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
az egymással való ütközéseket az azonos koordináta pontokra való megérkezést ki kéne még frissíteni legalább a hajó hosszának megfelelő távolságba csekkolhatnának be a hajók és akkor nem kéne csalnia a tervezőnek az ilyen videóknál hogy bekapcsolja a blokkok deformálódását
https://vimeo.com/140952554
Hi hi kezdek nevetni a yutube felfogásán hogy reklámtömeget pakoljanak a saját videóim elé amit feltöltök
Úgy látom a space engineers csapata is úgy döntött hogy viszlát yutube Welcome back Vimeo 😊 bár az sg nek is alkalmazkodnia kellene hogy minden videót be lehessen pöttyinteni megjeleníthető formában😊
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Elöre felszereltem egy kamerát és teljesen simán a görgővel alapbeálitáson lehet nyomni a zoomot és így baromi jól lehet vele célozni sőt ha pontosan a hajó mögé megyek rövid sorozatokkal csak a fegyvereket kilövöm így a hajóban alig keletkezik kár 😄
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Pillanatnyilag a dizájnnal vagyok elfoglalva. Egyszerűen a nagyhajó pilótafülkéjét nem lehet beépíteni normálisan, mert nem simul bele az alja semmilyen építőelembe. Kilóg mindenhonnan, ha pedig köré építek egy kicsit, akkor a pilótafülkéből való kinézés fizeti meg az árát. Hogy lehetett ilyen béna alkatrészt belerakni a játékba? Még ráadásul kell hozzá egy oxigénes csatlakozás, tehát az aljára kell egy összekötő, viszont akkor körül kell építeni hogy az ne látszódjon, tehát alaposan körül kell építeni. Nem is tudom, létezik olyan szépen kinéző hajó, amiben ez a pilótafülke normálisan van beleapplikáálva?
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
Steam: Gfegyver
COMTRAYA.Steam:Robokutya;Asus RX460 4GB DDR5 Intel I5-7400 3GHz Memoria: 16 GB DDR4 B250G Gaming
DE MEGOLDOM!