Az Apple mellett foglalt állást az Obama-kabinet

Oldal 1 / 3Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#143
Igen, sajnos a rá jellemzõ elvtelen vitatempót hozza, hiszen javarészt képben van avval, hogy nincs igaza, ezért hoz olyan 'bizonyítékot', amivel talán maga felé billentheti a mérleget, ha nem ért hozzá a vitapartner.

Magyarul, úgy vitázik, hogy nem az igazság kiderítése a cél, hanem az önigazolás akár aljas módon is, így, mikor be kellene ismernie, hogy oké, ott a pont, inkább még guglizik párat, hogy egy egyébként simán lesöpörhetõ érvvel rukkoljon elõ.

Tipikusan az a vitázó, akivel kifejezetten tilos vitázni, mert aljas.

Életben valószínûleg szintén ilyen és az elsõ percekben faképnél hagyja minden értelmes, így gyökerekkel veszi körbe magát, akiknél értelmesebb és azokat vezetgeti meg ilyen módon. Ha szerencséje van, akkor ilyen fõnöke van és a tudálékoskodással eléri, hogy megbecsüljék.
Ismerek pár ilyen selejtet jó pozícióban, ez Magyarország egyik átka, máshol feltérképezett tudással lehet megmaradni, itt egy összehazudott önéletrajz és egy kis tehetség a tehetségtelenség leplezésére elegendõ.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#142
Levente ez a teljesen kesz. 😛

Megkedezik tole, mennyiert kapja a tularazot kartyat a gyartotol az Apple es jon az E-Bay-el, mint viszonyitasi alap. 😛

http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1376504185

Beszarsz a rohogestol ezen a makin. 😛PPP

#141
Na, ez a te igazi éned...

Értelem semmi, ékezet nuku, idegen szó tudálékoskodva feleslegesen és annak a ténynek az elegáns átlépése, hogy mocskosul beégtél sokadszorra...

Ez vagy te, ostoba és aljas.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#140
Na de ha egyszer linkelesen kivul semmi egyebet nem tud, mert nem volt ott amikor az eszt osztogattak, legalabb konyorgom ne olyat linkelne, be ami sajat maganak ellentmond. 😛

Vagy minek linkel angol szoveget, ha ugy sincs tisztaban a jelentesevel ?
Ja es a legszebb, hogy ez a kis pattanasos ket eves hulyegyerek, azt hiszik mindenki ket eves mint o akit az ovodaban is bolondgomba jellel illettek. ROTFL

#139
Ugy latom a tenyekkel es a forrasokkal meg mindig baj van nalatok... de feltetelezem az iskolaban ti vagytok a kemeny gyerekek, mert ti tudtok a leghangosabban karomkodni. Biztos vagyok benne most is feszul a mellkasotok, hogy mennyire megmondtatok nekem, holott egyetlen ertelmes ervetek nem volt, csak egymas rectumat kenyeztettetek. Tokos sracok! 😊

#138
Linkelni mindig tud, ez igaz. Sõt, csak linkelni tud, mert egy segg mindenhez.

Az a vicces, mikor a saját érdekében berakott idézet cáfolja õkelmét, vagy bizonyítja, hogy nincs a témában otthon és csakis guglizva tud hozzábrekegni a témához...

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#137
Latta mar fenykepen ? Vagy olvasott rola a wikin ?
Csak azert mert mindig a wikivel jon, meg sajat mondatot nem tudott kibofogni magabol.
Szerintem meg azt se tudja, hogy kell altalaban a hangerogombokkal es power gombbal resetelni egy android mobilt. 😛

Wait, az le van irva wikin vagy mashonnan fogja idelinkelni ? 😛

#136
Veled? Csakis. Azért jöttem, hogy megkérjelek, dögölj meg... ;o)

Vagy akkor már írj okosakat, de az nem megy, so: GoTo1 ;o)

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#135
Szerinted kepes lenne egy agytekervennyel erre a muveletre ?
Osszekapcsolni mit ? Max arra eleg, hogy a galandfereg lete az urulekkel jol lakjon.

#134
Mondd csak, miért tereled a szót másra, mesélj inkább a Titanium Backup-os tapasztalataidról, édeske!

Ja, az csak égést hoz, így gyorsan mindenrõl van már szó?

Grat! <#mf1>

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#133
Nem szemelyeskedni jottel, de megis szemelyeskedni kezdtel? Skizofrenia?

Jakuza1
#132
Jah es angol zseni is a maki, csak azt nem tudja, hogy mit linkelt be, aminek az allitasahoz semmi koze.
Ekkora kreten ez az ember. 😛

#131
Ha mar nagyon a multban rekedtel, van itt toled valami:

"Te marha, a youtubes videok 90 szazaleka flashes es csak azert tudod lejatszani az ipadoddal, mert van rajta olyan nem native lejatszo vagy brovser, amivel meglehet nezni." - http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1358250549&no=61

Kifejtened ezt bovebben legyszives? 😊

#130
Nem sikerül összekapcsolnod két mondatot?

"Nem, én nem személyeskedni jöttem.

Azért írtam, mert kibaszott unalmas a segg hozzáállásod."

Bátran olvashatsz tovább ám. ;o)

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#129
Szerinted tehát számít az a forrás is, ami azt bizonyítja, hogy tök hülye vagy a témához? Mint a legutóbbi esetben?

Nagyon mulattató vagy...

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#128
Nem, én nem személyeskedni jöttem.

Pedig semmi mas nem csinaltal meg... foleg nem a cikkhez szoltal hozza.

#127
Én nagyon kíváncsi lennék, mi van a fejében.

Hihetetlen az a kitartás, amivel a hülyeségeit védi körömszakadtáig, hiába nyilvánvaló, hogy nem ért hozzá.

Tehát, a lékelés mellett szavazok. <#vigyor2>

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#126
egyetlen kijelenteunket nem tudtad cafolni

Mit kellett volna cafolnom?

Az osszes altalad emlitett esetben, mindig hoztam forrast a kijelenteseimrol, ellentetben a "vitapartnereimmel".

ps: Ti harman (+levente+cm) osztalytarsak vagytok amugy?

Jakuza1
#125
Megkellene puhitani valamilyen celszerszammal. 😛

#124
Nem, én nem személyeskedni jöttem.

Azért írtam, mert kibaszott unalmas a segg hozzáállásod.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#123
Jah a gyerek egy szalamas hazudozo. USA fegyver temaban vitte a primet, hogy kijelentette, hogy nem lehet Assault fegyvereket venni (meg az Obama torveny elott) es hogy amugy is korlatozva van a loszerek szama es mondott valami nagyon buta 8 vagy 12 szamot arra mar nem emlekszem.
Aztan amikor fegyverboltokat linkeltem be, ahol ott volak a vasarolhato fegyverek 45 vagy 30 es hasonlo tarmerettel, akkor elkezdett egybol terelni, hogy az a ceg nem er, meg hasonlo hulyesegeket. DE a palmat ugye elvitte az Obama bejelentes, ahogl torvenybe iktattak az Assault fegyverek betiltasat es a loszertar 15-re korlatozasat.

Es ezek utan is tovabb hazudozott a gyerek a temarol. 😛
Es a vicces az volt az egeszben, hogy olyannak akarta a hazugsagokat bemagyarazni, aki a vita elott volt kb 3 hettel amerikai fegyverboltban es sajat szemevel latta az AK47-eseket es a tobbi assault fegyverek garmadajat 😛

Ez a hulyegyerek meg a bejelentett amerikai fegyvertorvenyekrol is hazugsagokat akart beallitani, amikor az ameriaki elnok elo adasban jelentette be a kozvelemenynek a folyamatot a gyerekgyilkossagok utan a torvenyrol. De ez a f@sz meg azt is jobban akarta tudni. Szanalom.

#122
Valahogy így...


Még nem cáfolta õkelmét senki... <#nevetes1>

Milyen vastag bõr lehet a kis pattanásos pofáján...


Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#121
Pontosabban ott tartunk, hogy egyetlen kijelenteunket nem tudtad cafolni, ellenben vagy 5xor hazudtal mar itt arrol, mit lehet csinalni a TB-vel, azutan sikerult belinkelned egy angol szoveget, aminek a jelenteset se tudod, mert segghulye vagy.

Aztan amikor ez kiderult te akarsz okoskodni arrol, hogy milyen is az angol nyelv.
Majd sajat szavaiddal egy cafolatot nem tudsz leirni, mert egyertelmuen latszik, hogy a temahoz buta vagy.
Utan jon, hogy mas bizonyitsa be azigazat a "forras" terelessel, aztan amikor valaki belinkeli, mint pl az Obama torvenyhozasanal megtettem, amikor hazudoztal az amerikai fegyverviselesi szabalyokrol, vagy a CIA nyilatkozatarol IRAQ titkos vegyifegyvereivel kapcsolatban a te erveid kimerulnek az idezem "biztos nem jol tudjak" idiotizmusodban.
Mert te tudod. Hat megalol hogy szakadt volna be a fejed anyadba, amikor kirantottak a csoffadt likabol.
Ezek az erveid altalaban, mint amilyenek voltak az USA sebessegkorlatozasai temeban, amikor belinkeltek a valosagot, akkor jott a tereles ahogy szoktad, hogy az nem ugy van,te nem azt irtad, mashogy mondtad, ki tudja te mit gondoltal, meg a hasonlo rad jellemzo gyoker fajtad vergodesevel probalkoztal megmagyarazni a hazug allitasaid,ahogy szoktad.
Mondom orulhetsz, hogy nem allsz szemtol szemben a vitapartnereddel sohasem, mert te mozgasserult idiota, mar kirantottak volna a szadon a gerincedet.

#120
Mindezt a trollkodas nagymesteretol??? Aki semmilyen modon nem szolt hozza az adott cikk temajahoz? Kizarolag szemelyeskedni jott?

a szádat már széthúzta volna bármelyikünk, mint az expandert

Egesz pontosan kik ezek az oroszlanszivu lovagok?

ps: Meg mindig ott tartunk, hogy egyetlen kijelentesemet sem voltal kepes cafolni 😊



#119
Annak te csak örülhetsz, hogy e vita nem az életben folyik, mert a szádat már széthúzta volna bármelyikünk, mint az expandert...

Az a lényeg, hogy hülye vagy a TiBi témához, erre a legjobb bizonyíték, hogy egy cikket idézgetsz a saját felhasználói szokásaid és élményeid elmesélése helyett.

Ezt teszed mindenhol, fõképpen ebbõl veszi le mindenki, hogy csak virtuális a tudásod, néha hozzá nem értõ, néha pedig általad nem is érthetõ cikkek linkelésével.

Tehát, nyugodtan ismerd el, hogy nem értesz hozzá, mert az nagyon látszik és a vergõdésed csak szánalmassá tesz!

Amit meg kértem: ha nem tudsz se értelmesen, se korrekten vitázni, sõt állandóan hülyeségeket írsz, akkor legalább tedd magyarul és ékezetekkel. nem az a baj valakivel, ha ékezet nélkül ír, hanem az, ha azt koronázza az ilyen seggarc tempóval, ahogyan te teszed. ne mást támadj evvel, kisfiam! Ahogyan viccesen már volt pofád másra szólni, hogy magyar fórum szellemében írjon, miközben leginkább te teszel arra magasról tetézve trollkodással.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#118
Kemeny es intelligens embernek tunsz... biztos sikeres is vagy az eletben 😊

Jakuza1
#117
Megegyszer te kis buzigyerek. Nem lehet rootolni es semmi koze nincs a firmware frissteshez a TB-nek, mint ahogy te allitottad. Kar terelgetned, te majom inkabb massz vissza a fara az oseidhez, mert az ertelmiszinted kb. arra kulminal.
Valamint akarhogy is faj neked te barom, hiaba is probalsz mindenrol hazudni, es a "forras" fo motivummal okoskodni, te hulyesegeket beszelsz, pontosabban irsz ide allandoan es leventenek teljes mertekben igaza van a #71 -es irasban rolad, mert egy beteges kis hazudozo pocs vagy, aki amikor 20szor lebukik egymas utan, akkor is csak hajtja a tovabbi hazudozasait.
Az a szerencsed, hogy nem szemtol-szemben talalkozol a vitapartnereiddel, mert mar kettezuztak volna a ket kilos szemuveges vizfejedet.

#116
hanem leirtam osszefoglalva amit tartalmaz a szoveg

Te egy ertelmetlen magyar mondatot irtal. Ekezetek nelkul! 😊

a TB-vel nem lehet rootolni

Ki es hol allitotta, hogy lehet? Ilyen csak levente68 szerint hangzott el, de idezni nem tud. Beszeljetek ezt meg egymas kozott! 😉

Jakuza1
#115
Te igazi kreten, en nem szo szerint forditottam, hanem leirtam osszefoglalva amit tartalmaz a szoveg, de ha akarod en veled ellentetben "szorol-szora" is letudom forditani a szoveget, mint ahogy tettem a hivatkozasod masodik reszevel, hogy lassa mindenki milyen egy retard vagy es mit linkeltel, mint bizonyitek, hogy rootolni lehet a szoftverrel mikozben a bizonyitekod

"This is especially helpful on HTC devices that perform a factory reset when unlocking the bootloader."

Hat vicces gyerek vagy anak a fenyeben, hogy ez azt jelenti, ahogy leirtam "ez kulonoskeppen a HTC eszkozok szamara nagy segitseg, ami gyari resetet hajt vegre a bootloader felodasanal"

Te maki, ez azt jelenti, hogy a keszuleket amikor rootoljak leresetel a HTC keszulek, tehat elveszited a beallitasaidat, koze nincs ahhoz, hogy a TB-vel rootolhatod a keszuleket.

Ja es vicces latni vergodesed, hogy amikor leirjak mit tartalmaz a mondat, akkor az angol szakkal probalkozol terelni, mikozben az a f@szsag, amit allitasz a rootolasrol az egyszeruen hazugsag, mint ahogy a magyarazataid is.
--------------------------------------------------------------
Megegyszer te agyilag fejletlen tulok, a TB-vel nem lehet rootolni, tehat befejezheted a hazudozasaidat rola, hogy te tudod, hogy lehet, es linkelgeted az altalad ismeretlen angol mondatokat.

#114
Persze, en nem tudok angolul... vicces srac vagy.

ez jelent mast, mint hogy Rootolas nelkul lehet megcsinalni a mentes es visszaallithato a mentes, ha a keszuleket kesobb rootoljak.

Tokeletes forditas. Hibatlan. Magyarul is tisztan ertheto. Angol szak?

Nalad is vicces, hogy jobban szeretned tudni, hogy mit akartam mondani, mint en sajat magam, aki vilagosan - es magyarul - ki tudta fejteni a velemenyet. Az is humoros, hogy mar csak az elferditett kijelentesembe probalsz csak belekotni, azt is vegtelenul sutan.

ps: Aztan keruljenek elo azok az ekezetek, mert levente68 teged is foldig fog primitivezni es bunkozni ha nem hasznalod oket! 😊

Jakuza1
#113
Es a kreten meg angolul se tud az a legszebb az egeszben vazz es linkelgeti az angol szoveget. 😛PPPP

"These backups can be made *without* root on Android 4.0+ by using the “adb backup” command from a computer, and can be restored with Titanium Backup once you have root. This is especially helpful on HTC devices that perform a factory reset when unlocking the bootloader."

A hulyegyerek nem tudja felfogni , hogy ez jelent mast, mint hogy Rootolas nelkul lehet megcsinalni a mentes es visszaallithato a mentes, ha a keszuleket kesobb rootoljak. 😛 (De ez nem jelenti azt, hogy nem kell rootolni, mindossze annyit, hogy a backupot lehet rootolas nelkul vegrehajtani)
Raadasul a marhaja utan kiragadja az utolso mondatot, mintha az igazolna az allitasat, mikozben csak annyi van benne, hogy ez kulonoskeppen a HTC eszkozok szamara nagy segitseg, ami gyari resetet hajt vegre a bootloader felodasanal.
-----------------------------------------------------------------------

Ekkora idiota ez az ember. Nem eleg hogy meg a szoveget se tudja ertelmezni, vitatkozik a kamu allitasain es utana a legfobb erve az, hogy "forras?" vagy olyan angol szoveg, aminek meg a jelenteset se tudja, mert a nyelv ismerete kimerul a wikipedia magyar nyelvu ismeretterjeszto irasaiban. ROTFL

#112
Hogy kinek mi szukseges, az egyeni preferencia. Szamomra szukseges volt a backup... itt van az, hogy masok probaljak megmondani, hogy nekem mire van szuksegem. Amugy az az osszes "ervetek" (+levente68), hogy szerintem szukseges backup-ot csinalni rootolas vagy firmware frissites elott? Ezzel az egyetlen dologgal igazolando az osszes sertest, ami a fejemhez lett vagva? Ennel azert tobbre szamitottam... ez mar a szalmabab szalmaszalaiba valo kapaszkodas.

Neked is kéne egy Sancho Panza.

Vicces ezt a te szadbol, amikor az egesz alom itt szemelyeskedik velem szemben. Gondolom, hogy micsoda hatalmas merteku penis kenyeztetes mehet koztetek PM-ben 😊

#111
Egyébként a szélmalmos példád is megállja a helyét, csak pont a te esetedben. 😊
Neked is kéne egy Sancho Panza. Bár az állovagnak is hiába magyarázott...

&#24448;&#21069;&#30475;&#21516;&#24535;

#110
Most mit erõlködsz? Azt írtad, hogy rootoláshoz és firmware cseréhez SZÜKSÉGES (!!!).
Nem az.
Elbuktál. (Ismét)
Ismerd be!
Nem az a gáz, hogy hülyeséget mondtál, mert az bárkivel elõfordulhat, hanem az, hogy utána nem ismered be a tévedésed. Ettõl leszel gyík...

&#24448;&#21069;&#30475;&#21516;&#24535;

#109
Mar megint szelmalmokkal harcolsz... en mondtam, hogy mire hasznaltam, majd ala is tamasztottam, hogy alkalmas arra. Arrol nem tehetek, hogy te mar megint jobban akarod tudni, hogy en mit gondoltam es probalod a sajat fantazmagoriaidat belemagyarazni.

#108
Az a baj, hogy megint hülye vagyok, mert egy ilyen gyökérnek hiába próbál az ember elmagyarázni valamit, teljesen hülye vagy hozzá, így az elsõ lépés nincs meg a tudáshoz, de te mégis a mélyvízbe mennél...

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#107
Egyrészt, bár majdnem úgy van, de a bootloader nyitása nem egyezik meg a root-olással, megint kicsit nem vagy képben, akkor sem, ha van összefüggés.

A többit ismét elegánsan hanyagolod... Pedig ALAPJÁBAN tévedsz a témát tekintve, ezt le is vezettem, de te nem érted. Szokás szerint.

Szerinted, van arra esélyed, hogy még ennél is jobban égj? Elmondom: nincs, így nem szükséges semmi egyéb topik iderángatása, amit most linkeltem, az is elveszett számodra, te amnéziás gyökér.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#106
Root után meg pont nem kell semmit visszaállítani, te gyökér.

"This is especially helpful on HTC devices that perform a factory reset when unlocking the bootloader."

Vagy megis? 😊

Ugyanezt csináltad a grafikai topikban

Hol?

#105
Haha, azért, mert találtál valamit, amiben említik a TiBi-t, attól még te magad hülye maradtál hozzá.

Olvasd már el, mit írtál akkor, mit írtam rá akkor, miket handabandázol azóta is és egyszer talán rájössz, mekkora megjátszós pöcs vagy, aki most talált valamit, ami SZERINTE az igazát támasztja alá, miközben csak újabb bizonyítékot adsz a setétségedre.

Amit pedig linkeltél, az nem rendszer mentés, mikor érted már meg? Lefordítsam neked, mit írnak, barom? Készül ily módon egy csomag az összes alkalmazásból és azt egyben visszatöltheted, de semmi köze a rendszerhez, firmware frissítéshez és root-hoz, az egy egyszerre visszatölthetõ ALKALMAZÁS-csomag, nem több.

Mielõtt megkérdezed, hol mondtál ilyet:

"Nem tud nandroid backup-ot. Érted?

Hol mondtam, hogy tud? Azt mondtam, hogy root vagy firmware upgrade utan vissza lehet allitani vele a rendszert."

Lassan mondjam? Nem RENDSZER-t lehet vele visszaállítani, felfogod? Csupán alkalmazásokat.

Root után meg pont nem kell semmit visszaállítani, te gyökér.
A cikkben azt írja, hogy root-olás után van erre lehetõség, naná, hiszen TiBi-hez kell root, amirõl meg valóban szól a cikk, az az, hogy támogatja a TiBi az ADB mentés visszarakását.
Ha elolvastad volna jobban, nem TiBi-vel készül az említett csomag, de támogatja annak visszaállítását.
Root nélkül tudsz ADB-vel csinálni egy ilyen csomagot, amit aztán root után a TiBi visszaállít.


Megint valami, amit se nem használtál, se nem értesz, de idézetekkel próbálkozol megint, hogy leplezd a balfaszságodat.

Ráadásul, olyannak próbálod bemagyarázni, aki használja néhány éve...

Ugyanezt csináltad a grafikai topikban, hiába kérték, hogy hagyd már abba, mert üvölt, hogy fingod nincs hozzá, de te csak erõsködtél a hülyeséggel, amit kitaláltál.

Te soha nem ismerted be a tévedésed, most se teszed, ebben biztos vagyok.


Most kértem, hogy legalább alap szinten tájékozódj, ha beleugatnál valamibe, hát, hiába kértem.

Megint azt csináltad csak, amit sokszor, kiadtál egy keresést gugliban ’nandroid’, ’root’, ’Titanium Backup’ kulcsszavakra, és örülsz, mert azt hiszed, találtál valamit…

Megint lyukra futottál, tök hülye vagy hozzá, de legalább erre újabb bizonyítékkal szolgáltál, GRATULÁLOK!

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#104
Hát, ha valakinek el kellene magyarázni, milyen, ha valaki hajthatatlanul hülye, a legjobb példa lenne rá valóban.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#103
Ezt irta ez a gyoker ? 😛
Hat koze nincs a temahoz. 😛 De szerinte a backupal rootolni lehet ugy tunik. Micsoda egy degeneralt barom ez vazz.

#102
Nem tud nandroid backup-ot. Érted?

Hol mondtam, hogy tud? Azt mondtam, hogy root vagy firmware upgrade utan vissza lehet allitani vele a rendszert.

Igy peldaul:

"adb backup -f MyBackup.ab -apk -all

This will create a backup “package” somewhat like how nandroid creates just ONE package. After that, once the device is rooted, this package can be used with Titanium Backup just like as if it was made with Titanium Backup."

"Added the ability to restore apps/data from an ADB backup file. These backups can be made *without* root on Android 4.0+ by using the “adb backup” command from a computer, and can be restored with Titanium Backup once you have root. This is especially helpful on HTC devices that perform a factory reset when unlocking the bootloader. Both regular and encrypted (password protected) ADB backups are supported."

http://androidspin.com/2012/09/28/titanium-back-up-gets-some-new-features/

Amugy vegigolvasva azt a regi threadet, mar ertheto, hogy miert vagy ennyire ingerult ebben a kerdesben es ugy altalaban velem kapcsolatban. Szegyen amit ott muveltel es egesz egyszeruen egy imbecil szintjet hoztad. Ahogy most is...

#101
Szerintem, ha bejön a macskám és megmutatom neki, még õ is fogja érteni, csak neked nem megy:

"Nem alkalmas ugyanis arra, amit te beleképzelsz, kurvára más a funkciója.

Nem tud nandroid backup-ot. Érted? Rengeteg nagyszerû és néhány utánozhatatlan funkciója van, de azt nem tud és nem is akar, nem arra való."

Mit nem értesz ezen, te egysejtû? Te pont az iOS inkrementált mentésével hasonlítgattad, ami kurvára más mind a nandroid, mind a TiBi által készült mentésekhez képest. Egyébként az pl. tényleg jó dolog.

TiBi-nek root-hoz semmi köze (azon túl, hogy kell hozzá root) és firmware frissítéshez is az köti, hogy Android-on vagyunk, naná, hogy azzal új telepítés után visszaállíthatsz dolgokat. De nem kell hozzá és nem is szükséges utána.

Hülye vagy hozzá, ezt már bebizonyítottad. Akkor is és most is.

Képtelen vagy felfogni, ha kijavítanak, ezt is bebizonyítottad. Hiába próbálod facsarni azóta.

Egy szánalmas kis fasz vagy, aki lehugyozásra sem méltó.

A nagyképû behányásaidtól nem leszel ám kevésbé lebõgött pöcs! ;o)

Tudom, hogy csakis provokálni akarsz velük, hogy a tudatlanságodról elterelõdjön a szó, abbahagyhatod, mint látod, nem jön be.

Szerintem, maradj a a kis kádadban gumikacsát szopogatni, az talán olyan terület, ahol eredményt tudsz felmutatni!

De ha tényleg nem bírod ki, hogy ide vakkants, akkor:

- magyarul, kérlek! (Nem azért, mert nem tudok (talán jobban nálad) idegen nyelveken, hanem, mert nem kell idegen szavakkal irkálni, ha annak teljesen jó magyar megfelelõje van. Csak magadat teszed szánalmassá vele...)

- használj ékezeteket, nem nagy kunszt az és ha már faszságokat kell olvasni tõled, legalább ez ne bántsa már az ember szemét!

- az érintett dolgokban legalább alap szinten tájékozódj már, mert itt igen sokszor azzal megy el a nap, hogy egyszerû és másoknak teljesen világos dolgokat próbálunk - igen, többes szám, hiszen nem egyedül szenvedek veled az ápolóid helyett - eredménytelenül a kis setét buksidba befogadtatni!

- ha ezek nem mennek - erre komoly összegben fogadni mernék, mert sajnos szinte biztos -, akkor csináld csak tovább nyugodtan, amit mûvelsz, hisz itt megteheted... ;o)

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#100
Ismet keptelen voltal barmilyen hibat is talalni az altalad idezett posztban, ezert jon a "zarjuk le inkabb", "hagyjuk is"... holott eddig mennyit hoborogtel ezen, lathatoan feleslegesen.

Ezenkivul meg maradt a szokasos szemelyeskedes es a megalapozatlan vadak, plusz az onertekelesi es onbecsulesi zavaraidbol eredo masokra valo hivatkozas. Nagyon sajnallak ilyenkor...

A vegen meg ott vagyunk, hogy eddig meg egyetlen allitasomat sem voltal kepes cafolni.

#99
Ha akarnád érteni, akkor értenéd, hogy miért vagy nevetséges a feleslegesen használt idegen szavakkal, de egy ilyen fasz trolltól ez nem várható el, megértettük...

Dühkitörésrõl meg szó sincs, ez sima kis kuncogás egy tudálékos, magát okosnak képzelõ, beteg aggyal megáldott szardarabon. ;o)

Tõled még semmi újat nem sikerült itt tanulnia senkinek, hacsak az aljasságot, de arra meg nem látom az érdeklõdõket...

Ha akarnád érteni, akkor se értenéd, milyen zöldség, amit a TiBi-rõl beszélsz, ezt már ott és akkor se tudtam megértetni veled és ezután se fog menni.

Nem alkalmas ugyanis arra, amit te beleképzelsz, kurvára más a funkciója.

Nem tud nandroid backup-ot. Érted? Rengeteg nagyszerû és néhány utánozhatatlan funkciója van, de azt nem tud és nem is akar, nem arra való.

Zárjuk is inkább ezt le, te hülye maradsz ehhez, ebben már biztosak lehetünk!

Végszóként: igen, én vagyok a hülye, hogy harcba szállok egy "fegyvertelen" fasszal, aki nem tud és nem is akar szakmailag elfogadható szintre fejlõdni se Android, se grafika, se még pár téma kapcsán, hanem csak a szerencsétlen módokon az agyába költözött, védhetetlen zöldségeket szajkóz rendíthetetlenül és aljas, hazug módon tovaevez a témáról, ha elegen, vagy eleget cáfolják, majd idõvel a többieket hülyének nézve megpróbálja azokat meg nem történtként kezelni.

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#98
Nem tehetek arrol, hogy teged par magyarban kevesbe hasznalt szo ennyire komoly duhkitoresre kesztet... de legalabb orulok, hogy most is tanultal valamit ujat. Hasznodra valhat meg, eleg szegenyes es alpari a stilusod.

Az emlitett idezettel mi volt a problema? Firmware frissites elott nem lehet backupot vegezni? Rootolas utan nem lehet Titanium Backuppal visszaallitani korabbi backupot? Miben tevedtem?

#97
http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1354457480&no=45

Tessék!

Szántam rá egy percet.

Érdemes is olvasgatni, mennyire nem értesz az Android-hoz, de a pofád nagy...

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#96
Én kivárom, hogy vagy eltûnik a kisköcsög, vagy bevallja, hogy hogy tévedett.

Valószínûleg eltûnik, mert még egyszer, egyetlen baromságát el nem ismerte volna, akárhányan cáfoltuk.

Iskolapéldája a fajtájának a kis gyökér. Jó buta, de legalább hajthatatlanul hazug és aljas...

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

#95
Segítek neked, látom, rászorulsz:

http://angol-magyar-szotar.hu/verbatim.html

De itt is van számodra megértési segédlet:

http://hu.glosbe.com/en/hu/verbatim

Bocsáss meg, ennyit vagyok hajlandó segíteni, ez is hiába, tudom.


Ha meg azt szeretnéd kérni, hogy idézzem SZÓ SZERINT, akkor szépen magyarul is leírhatod, felesleges a tudálékosságodra folyamatosan bizonyítékot adni, kértem a másik topikban is és már eddig is jó párszor. Ne nevettesd ki magad minden nap egy frissen tanult, talált idegen szó bevetésével, kérlek!

Kérlek szépen, nem fogom kikeresni, keresd ki te, hol beszélted azt a hatalmas baromságot a Tutanium Backup kapcsán, nekem elég, hogy kitûnõen emlékszem.

Addig is újra:

"Vissza a TiBi témához: Idéztem, nem is kevésszer, amit mondtál, kérdés, hogy tagadod-e, te szar?

Hiába kavarod a dolgot, ezt állítottad és ha nem akarsz rá emlékezni, az csakis téged minõsít.
Természetesen teljesen biztos, hogy emlékszel rá, hiszen nagyon sokat kaptál tõlem akkor érte, bár már akkor is próbáltad elmismásolni a dolgot, most meg ezek szerint le is tagadnád?

Legyél faszagyerek és keresd szépen meg azt a topikot, ahol ezzel égtél be és utána szépen maradj csendben, kerüld a témát, ahogy szoktad minden hülyeséget kiderülése után!"


A másik topikból is iderakom:

"Látod, ennyit tudsz.

Se bevallani nem vagy hajlandó soha és most sem, ha fasz voltál, se bebizonyítani, hogy nem is úgy volt.

Szerinted én vagyok a hülye, aki emlékszik a baromságaidra és te vagy a normális, aki nem, mi? Vicces fiú...

Ha egy kis vér lenne a pucádban, azt mondanád, jó, ebben igaza van a másiknak, tévedtél, de te mindent csinálsz, csak konkrétan semmit.
Hiszen még azt se mered leírni, hogy állítod-e, nem mondtál olyanokat a TiBi-rõl.

Aljas kis féreg vagy, de ehhez már hozzá kellene szoknunk, igaz...

Kognitív funkciókról meg aztán te nagyon ne beszélj!

Amúgy, itt is felesleges az idegen nyelv, szépen lehet ezt is magyarul, az idegen szavak túlzott használatától persze te azt reméled, hogy okosabbnak látszol, de messze nem így van, csak nevetségesebb vagy tõlük, öcsi!

Továbbra is várom, hogy megmutasd, hogyan root-olsz és frissítesz firmware-t te Titanium Backup-pal. Te, szakértõ... <#nevetes1>"

Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a bet?ket! Japán közmondás

Jakuza1
#94
"Öreg te nem kapsz agyfaszt saját magadtól? Ja és igen, ez személyeskedés. Hosszú ideje olvasom már a hozzászólásaidat és feleslegesnek tartom az érvelést veled kapcsolatban.

Egy kötekedõ okostojás fasz vagy. Isten bocsássa meg ezt nekem, de le kellett írnom.

Peace!"
---------------------------------------------------------------------

Ez ma vitte a primet. 😛

Oldal 1 / 3Következő →