PlayStation

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Moby
#120296
És akkor jöhet megint a magic post ROFL

Adversus solem ne loquitor

blackfire001
#120294
Mi volt neked bugyuta benne?
Ebben a másodikban több komolyságot, nagyobb tétet érzek valahogy. Az első nálam azért volt jó mert újdonságnak hatott. Kiderült ki kicsoda, mi hogyan és miért is van. A környezet és a játékmechnika is teljesen új lehetőségekkel szolgált.
A második már ezekre épült, technikailag sokkal jobb, történetileg pedig sokkal inkább szól szerintem az emberiségről.
Ez a zenitenses dolog is nagyon tetszik, valamint az, hogy amit az első rész jól tudott azt szépen kibővítette a második.

Nem tetszhet minden mindenkinek ez egyértelmű, nem is szeretnék vitába szálni. Én így látom.
Elég számomra csak a főellenségeket összehasonlítani, a tét az ugyan az (elkerülni a pusztulást). Míg az elsőben egy AI ellen dolgoztunk, itt a másodikban már egy csoport, emberek ellen. Ez nekem érdekesebbnek hat.

Nem tudom mikor jutok a végére, vagy hogy hogyan állok. Most szereztem meg a repülő hátast, remélem még azért kiderül sok minden és nem az lesz, hogy majd a 3. részben eldől.. 😄
Moby
#120294
Sztem rém bugyutaságba fordult az elsővel nagyon jól induló sztori. A tavalyi év egyik nagy csalódása volt a HFW.

Adversus solem ne loquitor

Moby
#120293
Szuper, megint nem látszik semmi 😄

Adversus solem ne loquitor

TBTPumpa
#120292
Horizon Forbidden West Patch 1.21 megérkezett + Burning Shores DLC már előtölthető!


Patch notes!
Utoljára szerkesztette: TBTPumpa, 2023.04.18. 16:49:39

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

blackfire001
#120292
Én várom, nagyon is! 😊
Az alap játékot még nem fejeztem be, de nagyon rajta vagyok. Aztán jöhet is a DLC. **
Nekem bejön nagyon a játék, grafikailag az egyik ha nem a legjobb amit valaha láttam. A sztori is tetszik, jó az irány amerre elvitték. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Pont hasonló dolgokon elmélkedtem barátnőmmel, hogy milyen lenne már hogy ha régebben éltek itt emberek csak elhagyták a bolygót majd terraformálták. Erre tessék, a játék kb erről szól. 😄
Párszor leült mellém amikor játszottam és látta az átvezetőket aztán elkezdte őt is komolyabban érdekelni.

Szóval szerintem nagyon egyben van a játék, rengeteg a tartalom. A DLC kapcsán csak attól tartok, hogy vajon jobb lesz-e mint a mellékküldetések amiket kihagytam. 😄

Amint ez lepörgött repülök is a messzi-messzi galaxisba, de nem sietős az nekem. Használtan majd bezsákolom.

PSVR 2 meg majd lesz 150 is, kivárok.
#120291
Hihetetlen, de én most a Puzzling Placesre vok ráfüggve. Nagyon jó volt a Moss 1 meg 2, meg Resi 8, meg Saints and Sinners 1 (2 állítólag elég bugos, szal patchekre várok), de most a PP megy nagyon. Gyönyörűen kidolgozott 3D puzzle-ek, nagyon hangulatos, pályákhoz tartozó hangeffektek. Különböző nehézségi szintek. 26 puzzle alapból, plusz még egy csomó DLC. Ez most az ultimate zen játékom.
#120288
Az, hogy jön-e majd erősebb verzió, ez kérdés. Én úgy érzem, hogy az előző generáció már megjelenéskor sem volt kimondottan erős, szóval ezért kaptuk a köztes generációs konzolokat. Meg ugye elterjedtek a 4K tv-k és szükség volt konzol frissítésre. Ki tudja? Lehet, hogy megint lesz egy köztes PS5, ami erősebb, mint az alap, de nem úgy érzem, hogy ezúttal szükség lenne rá. Persze ez mind spekuláció a részemről. Ha nem bánsz 1 évet várni, akkor szerintem várj. Ha annyi idő alatt nem is jelenik meg egy erősebb gép, szerintem bejelentést legalább kapunk róla, amennyiben tényleg jönni fog.

Ami pedig a lemezes VS digitálist illeti. Megint csak azt tudom mondani, hogy rajtad múlik. Ha van csomó lemezes PS4 játékod és szeretnéd ezeket újra játszani, ha szeretsz dobozos használt játékokat venni olcsóbban, esetleg eladni a játékaidat, miután befejezted őket, ha szereted, hogy ott vannak a polcon a játékaid, akkor lemezes. Ha ezekre "nem" a válasz és digitális vásárlást preferálsz, akkor választ a digitálist.
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2023.04.15. 12:58:43
Moby
#120287
Ránéztem az NMS-re, tényleg sokkal jobban fest már PSVR2-n. Láthatóan reszelgetik, jár a pirospont érte. Viszont ma tök véletlenül szembejött az idei megjelenő PSVR2 játékok listája? Biztos nem akar kezdeni ezzel valamit a sony? Az év végére a hirdetési oldalak tele lesznek eladó és eladhatatlan headsetekkel, ha valami nem történik belátható időn belül. Na nem mintha most nem így lenne, és ami már most ijesztő, hogy 200 alatt sem nagyon kelnek el.

Adversus solem ne loquitor

Rage47
#120286
Nem minden a grafika.
#120285
Végignyomtam a második részt, de annyira nem voltam elájulva tőle. Majd becsúszik a DLC valamikor, de nem rögtön megjelenéskor. Végig akarom játszani még1x a Fallen Ordert, majd Jedi Survivor, aztán Zelda májusban. Majd talán júniusban.
drop
#120284
sziasztok régen volt ps4 em de most gondolkodok a ps5 vételén mit érdemes venni lemezes vagy sima verziót? illetve olvastam jön az erősebb gép ez igaz és érdemes rá várni köszönöm a válaszokat

Moby
#120283
Ugyanez, de ezzel együtt is megnézem, mert bírom a guerrilla munkásságát. Aztán hátha leszoknak erről a horizon dologról valamikor, és nyitnak egy új könyvet, szurkolok érte, mert ebben a horizon dologban sajnos nem volt ennyi sem.

Adversus solem ne loquitor

NEXUS6
#120281
Közben ma jött egy pecs a NMS-hez, Rahedli bugfix mellett egy kis PSVR2 optimalizáció. Még mindíg nem az év legszebb játéka, de legalább már nem rohadás ronda, szerintem némileg emeltek a felbontáson. Meg az is sokat segített, hogy alaposan megtakarítottam a lencséket. El is mászkáltam vagy egy órát benne.
Csak így tovább! 😊

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Seth
#120281
Miért hagy teljesen hidegen ? Első részt imádtam, a 2.résznél viszont már nem fogott meg a sztori és a lore, meg a karakterek. 😞

PSN ID.: Beegabor

TBTPumpa
#120280
Már csak néhány nap!
Horizon Forbidden West: Burning Shores - Launch Trailer:

"You live your life just once, so don't forget about a thing called love..."

Moby
#120278
Játszottam vele pár órát a minap. Jónak tűnik.

Adversus solem ne loquitor

#120278
Dead Island 2-t várja valaki rajtam kívül?
Most megnéztem első 10percét,jól kezdődik😊
Moby
#120277
Ráadásul ez a szar prizma miatt olyan apró a sweet spot, ha millimétert elmozdul, már jön a chromatic aberration. Ez különösen szerencsés kombináció a kiegyensúlyozatlan, orrnehéz gigantikus HMD-vel, ami folyamatosan előre bukik.
Szóval fullhomály, ami a használatban az idő nagyrészében még CA-val is agyon van verve. És erre ment el a 2X2K felbontás...

Adversus solem ne loquitor

Moby
#120276
Nem a felbontáson múlik már ez. A felbontás elég lenne, de ez a bazári fresnel lencse hazavágja az egészet. Ráadásul ettől akkora, hogy egy lavórt viselsz a fejeden. A PSVR1-nél még elment, akkoriban még ez volt az elfogadott, de a világ lassan túllép ezen, kivéve a sonynál. Így aztán halál felesleges volt a felbontást kergetni, csak a PS5 teljesítményét nyírják ki vele. A semmiért. Bámulhatjáka népek a tejfelhomályt. Király.


Utoljára szerkesztette: Moby, 2023.04.10. 11:52:25

Adversus solem ne loquitor

NEXUS6
#120275
Hááát talán valamit javítottak a felbontáson az NMS-ben (nagyon megörültem pedig, hogy az új pecs erről szól), de ez nálam még mindíg nagyon messze van attól, hogy órákat öljek bele.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#120274
Natív felbontásban pedig majdnem az mint G2.
Majd Ps7-el esetleg😊
#120273
"Meg elég jó ez a GT7 ahhoz, hogy megérdemelne egy jobb VR képminőséget"
Na ettől tartok.Pc-n is egy Reverb G2+3080+i9 ami elfogadható képminőséget nyújt.
Ha ezt nem közelíti meg GT7+Psvr2 akkor tárgytalan részemről..
Moby
#120272
ja, GT7 nagyon jó. Kicsit sajnálom is, hogy a zsáner engem nem köt le, mert ez, meg a Village kb a két játék, amiért van értelme, hogy létezik a PSVR2. Meg elég jó ez a GT7 ahhoz, hogy megérdemelne egy jobb VR képminőséget, de emiatt sírtam már sokat, nincs értelme. Ilyen, kész. A játék jó, és mint minden racing játék, nem összehasonlítható az immerzió a 2D verzióval.

Adversus solem ne loquitor

#120270
GT7 VR-t is próbáltad?
Pc-n ED,autó szimek Rep.szimek profik nagyon de iszonyat költséges.Anno belépő kategoriás Rift S-el próbáltam de rossz volt a graf még jó kártyával is.
Persze ezek közül itt csak ED releváns,lenne..
No mans Sky szerintem se hasonlítsuk ezekhez.

Egy GT7 VR-re kiváncsi lennék😊
#120269
Igen. Az összes VR játék közül, amit játszottam, kipróbáltam a NMS néz ki a legótvarabbul PSVR2-n. A legutóbb patch állítólag javított rajta, de mindenki azt mondja, h a játék talán dinamikus felbontást használ és ha sok minden van a képernyőn, akkor mosott szar gyök kettő felbontással még mindig. Nagyon hiányzik a játékba foveated rendering.
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2023.04.09. 01:03:00
tonyr
#120269
No Man's Sky...
Pont ma vettem meg a ps5os verziot, igy felesegemmel nem keveset toltuk kulon tv/szoba (ps4-ps5) kombon, egymassal mikrofonon beszelgetve.. ilyen egy gamer familie 😊
Tok jo, hogy a ps plusz megoszthato a konzolok/felhasznalok kozott (:

Süti konzolbirodalma https://www.youtube.com/@sutikonzol

Moby
#120268
Az egyikből nem lehet levezetni a másikat. A NMS úgy aránylik a E😄 -hez, ahogy a mariokart a GT7-hez 😄D
Meghát az is működik ugyan PSVR2-n, csak amit lát az ember a HMD-ben, az a szemrákkal egyenértékű. Hasolóan festett PSVR1-en is, csak itt még a GUI is röhejes lett ezzel a kényszerű "valamitcsináljunkmárbele" mentálitással beletömködött "karórás" gagyorsággal. A VR közönség megérdemelne egy ütős VR szimet, ami nem is feltétlenül az E😄 lenne, de biztosan nem az NMS pótolja ezt a hiányt.

Adversus solem ne loquitor

NEXUS6
#120267
Azt hittem, hogy anno csak az Odyssey kieg konzolos változatát függesztették fel, nem az összes konzolos fejlesztést, támogatást. 😮
Szomcsi vagyok. ;(
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.04.08. 16:00:38

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#120266
Ja, belebuktak abba hogy koricalni lehessen a bolygok felszinen. Amit a No Man's Sky az elejen tudott, azt a Fronier csapata nem birta normalisan osszehozni. Nem tudom hogy all most a PC-s resze, de amig kovettem a jatekot addig nem ment siman ott sem. Aztan le is tettek rola hogy konzolra is athozzak. Szoval konzolon nem szallhatsz ki sem az urhajobol, sem a jarmubol. Mukodik az ED de nem lessz hozza mar semmi extra konzolon (legalabbis ezt igertek). De mar leszarom, ott a NMS, mukodik PSVR1 es PSVR2 alatt is, es nem szerver-fuggo!
Moby
#120265
>Mondjuk végre egy Elite Dangerous PSVR2 opciónak roppant örülnék 😄

Azt felesleges várni, a Frontier egy éve kinvoult a konzolokról, frissítések sem jönnek már, nemhogy PSVR2. Link.
Utoljára szerkesztette: Moby, 2023.04.05. 11:32:11

Adversus solem ne loquitor

#120264
Moss 1 és 2 végigjátszva. Az 1. is egész jó volt, de a 2. rész bekerült az örök kedvenc VR játékok közé lazán. Gyönyörűen néz ki, ötletes puzzle-k és harc. Na meg sosem gondoltam, h ennyire ragaszkodni fogok egy pixel egérhez. 😄
Elkezdtem a Saints and Sinners-t, amit anno játszottam Quest 1-en PC-re kötve. A második részt soha nem játszottam, szal majd azt is, de az elsőt régen és úgy voltam, h akkor azt először megint. Remekül néz ki PSVR2-n. Nagyon jó a képminőség.
NEXUS6
#120263
Hát igen, gyak a PSVR2 portot rábízta a Sony a játékstúdiókra. Ilyenkor üt vissza, hogy a PSVR játékok nagyrésze igazából fizetős demó volt, aminek az alkotói kitudja megvannak-e még, vagy foglalkozik-e egyáltalán valaki a progi frissítésével. Nekem is a könyvtáramban nem tudom hány PSVR1 játék pihen most így. 😞

Most töltöttem le azt az aszteroida lövöldözőst ebben a kategóriában VR2-re. Az is jó egynek, amíg igazi röpködős nem jön ki. Ahhoz képest nem is drága, hogy akár ingyen is adhatnák.
Viszont ahhoz képest egész igényes, amire számítottam és mutatja, hogy a PSVR2/PS5 páros minden komolyabb röpködős játékkal azért elbírna. Mondjuk végre egy Elite Dangerous PSVR2 opciónak roppant örülnék 😄

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

lwb
#120262
A VR-ral szemben szkeptikusok problémája nem annyira a kontent mennyisége, hanem minősége. A VR-ra sok "játék", inkább experience, mint játék, a maradék is leginkább arra gimmickre épít, hogy VR.
A baj nem a PSVR2-vel van, hanem inkább az egész technikával. Engem a 3D tévére emlékeztet: eleinte mindenkinek kellett, a legjobb dolog volt, aztán szépen lecsengett az egész és ma már nem is nagyon csinálnak 3D tv készüléket, annyira nem érdekel senkit. A VR-ral az a baj, hogy a technikának vannak korlátai, a motion sickness pl és egyéb kényelmetlenségek.

Ulthanito
#120261
Régóta szemeztem vele, de meg akartam várni, amíg normál áron lesz, így a hétvégén felesben behúztuk Kenát.

Hát ez a játék haláli. Elképesztő aranyos, roppant kedves, szerethető világgal, baromi jól néz ki, egy igazi gyöngyszem ez a játék. Fejenként 3 ezer forintot simán megér.

PS5 II PSVR

#120260
57 játék van kicsit több, mint 1 hónappal a megjelenés után. Szal nincs itt gond. Bárcsak minden "konzol" launch ennyi játékkal indulna. Az más, ha valakinek vannak korábbi VR headsetjei, mivel van egy csomó játék, ami már kijött Questre vagy PSVR1-re. Persze nem mind csúcsszuper, de most így gyorsan végig nézve a listát látok hirtelen 20-at, amiről jókat hallottam vagy játszottam és tetszett. Persze ez nem mind must have cím, de olyanok, amik jók és őszintén megmondva sima konzolon is mennyi olyan játék jön ki évente, ami úgymond "kihagyhatatlan"? Ízlés is válogatja persze, de én eddig mindent kihagytam a Dead Space-t leszámítva az idén kijöttek közül, na meg a Hifi Rush, de az benne van Game Passban. Persze vannak még címek, amik érdekelnek és kijöttek, de nem úgy, h rögtön kell. Sima konzolra se jön minden hónapban egy TLOU vagy egy GoW.
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2023.04.02. 17:36:30
NEXUS6
#120259
Legrosszabb élmény evör? 😮
Hát nekem az első PSVR állandóan párásodó, alacsony felbontású kijelzője, ami 50 m távolságban már gyak mindenből LEGO várat mutatott, a kis teljesítményű hw miatti ingadozó képfrissítés miatt bármilyen mászkálós játékot max fél óráig bírtam rosszullét nélkül. Na az tényleg küzdelem volt a technikával. De elfogadtam, bár marhára nem esett jól, mert akkor ott tartott a tudomány!

Ehhez képest nálam a kijelző nem párásodik, elfogadható a felbontás és a képfrissítés, hogy bármely játék élvezetet jelentsen rosszul lét nélkül, átszámítva pont ua pénzért, mint az első ára. Én erre nem tudok mást mondani, csak hogy korrekt.

Igen jelenleg még kevés a játék. Ez tény, nincs mit szépíteni. KB 3-4 viszont várós a részemről a bejelentettek közül. De a holtszezonos indítás bennem azt a gondolatot dobta fel, hogy szépen kicsiszolják az esetleges hibákat a komolyabb címekig, és esetleg ne az legyen hogy elhasal az egész start egy valamilyen szupercímre kihegyezett indítás, egy félresikerült karácsonyi starttal.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.04.02. 16:59:21

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#120258
Nekem nem is működik a fórum mobilon már egy ideje. Mármint csak úgy, ha bekapcsolom Chrome-ban, h asztali módban nyissa meg.
NEXUS6
#120257
Hmmmm, 2 milliót márciusig, úgy hogy február 22-én adják ki, ami amúgy az ünnepek után kb az év leginkább holtszezon hónapja!? 😮
És ezt a Sony nem tudja!? 😮

Mert ha 25 év konzolos business után nem, akkor ott tényleg kiba nagy gáz van! XD

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

Moby
#120256
Ez meg Ulthatinonak ment volna, de ez sem megy. Mindegy. Én elhúztam innen a belem, elég volt ebből a beteg szarból.

Adversus solem ne loquitor

Moby
#120255
Másnak nem tudtam, mivel csak az övé látszott. Leírtam már milliószor, hogy ne kommenteljenek mobilról(pontosabban a mobil oldalra), mert nem látszik, hiába. Nem értik meg. Széjjel van hullva az egész, nincs már aki megcsinálja, le lett írva százszor ez is. Támogatás nélkül fut az egész kóceráj évek óta. Itt kellene hagyni ezt a fórumot. Aki akarja az országot is, de ahhoz semmi közöm 😊
Utoljára szerkesztette: Moby, 2023.04.02. 16:17:32

Adversus solem ne loquitor

Mephike
#120253
Utóbbi 😄

tonyr
#120253
Igazad lehet, van hogy mast jelol, vagy a komment szama duplan szerepel...
Mar gondolkoztam, hogy o vagy en, innen a forumrol vagy az orszagbol... (:

Süti konzolbirodalma https://www.youtube.com/@sutikonzol

Ulthanito
#120251
Szerintem Evonak írta ezt, csak szar a motor. Vagy be volt rúgva. 😊

PS5 II PSVR

tonyr
#120251
Ezt hogy erted?

Süti konzolbirodalma https://www.youtube.com/@sutikonzol

Moby
#120250
El kellene már költözni innen.

Adversus solem ne loquitor

#120248
Komment plox.
tonyr
#120248
Nagy kar h neked nem jott be, neha megnyomja a fejemet a headset, de nem erzem kenyelmetlennek es nem is mozdul el (csak ha leveszem, neha marad egy csik a homlokonon)...

Most a walking dead vr-ra kattantam ra, hat valami hihetetlen ahogy megcsinaltak..
A sztori, a loot, a kraft, stb minden epic, nagyon megerte az arat a pakk (chapter1-2 fullos kiadasok) (:

Süti konzolbirodalma https://www.youtube.com/@sutikonzol

Moby
#120247
Lehet, én nem jutottam el vele odáig sem, hogy kevés legyen a játék. Két hét alatt mindent megpróbáltam, hogy viselhetővé váljon a cucc, vettem hozzá fejpántot, próbáltam, sapkával, próbáltam mindennel, de nincs megoldás a hordhatóságra. Nyomnám vele a Resi Village-et, tökéletes VR játék, ráadásul az alapjáték is mocsokjó, de ezt én képtelen vagyok akár egy órát is tolni. Hétvégén lett volna időm rá, ittvan rá a remek játék, kedvem is volna, de áhhh...Másból sem áll az egész, mint tologatom a fejemen, tekergetem azt a szart rajta, próbálom ki-be csúsztatni, kontroller levesz, felvesz, félpercenként. Teljesen megöli a játékot. Ha az enyém lenne, már falhoz vágtam volna. Ott tartok, hogy nem is baj, hogy jön értelmes játék, csak tönkretenné azt is. Holnap visszamegy az egész holmi, nekem ennyi elég volt ebből. Legrosszabb VR élményem volt evör.
Utoljára szerkesztette: Moby, 2023.04.02. 10:19:45

Adversus solem ne loquitor

#120246
Erősen kétlem, h egyetlen stúdiójuk sem dolgozik játékon. Nyakamat tenném rá, h az Asobo új Astrobot VR játékon dolgozik. Meg emellett aligha más csapatok is.