39
  • Kornan
    #39
    Ezt a videot most találtam, az automatizálás gazdasági hatásairól szól: 60 minutes - How many jobs
  • Kornan
    #38
    Tartósság növelése + magas fokú automatizálás = Töredék munkahely a termelési szektorban. Olcsó munkaerő jelentősége is csökkenne,talán vissza is jönnének lassan a termelő vállalatok Ázsiából.

    Lehet, hogy újra kéne gondolni a gazdasági és társadalmi rendszert. Vegyünk egy mostani nyugati életszínvonalat alapul(havi bevételből elérhető termékek és szolgáltatások összessége). Ha már az automatizálás kellően magas lesz, akkor a szolgáltatási szektor is működne sokkal kevesebb emberrel. Szerintem el fogunk érni egy olyan állapotot, amikor már a fogyasztott termékek és szolgáltatások megteremtése nem képes foglalkoztatni mindenkit. És ez ollószerűen növekedni fog, mivel lehet csökken az életszínvonal, ha kezdenek fogyni a gazdaságosan kitermelhető nyersanyagok. Illetve sok helyen már most elértük, köszönhetően annak, hogy az ázsiaiak elszívták a munkahelyeket, de globálisan is el fogjuk. Ennek sok lehetséges kimenetele lehet, de szerintem a legjobb az lenne, ha törekednénk erre és cserébe csökkentenénk az emberek munkaidejét vagy az állami szektor valahogy olyan projektekben teremtene munkahelyeket, amelyeken a magánszektor nincs jelen vagy rosszul teljesít. Pl: Orvosi kutatások, bolygókutatás, újrahasznosítás, stratégiai ágazatok... Én valahogy nem látom hatékonynak ami most van. Sokkal több potenciál van a társadalomban, sokkal többet is el tudnánk érni, de pl itthon is kevés a pénz, így nem nagyon dolgoznak olyan dolgokon, amiken kellene... Nemzetközi összefogással, versengés helyett kooperációval, magas szintű informatikailag támogatott szervezéssel és önellenőrzéssel egész komoly világot építhetnénk. Szerintem.
  • sanyi84
    #37
    Én egy 30 éves körfűrészt javítottam ki. Egy fél éves (tuskós) "flex" esett szét, ebből lett kapcsoló. Annyira méretes volt hogy csak a fűrész oldalkapcsoló házát kellett megmarni, még a helyzete is egyezett (fúrni ezt nem igen lehet), ez is flex márka. Szétnéztem a kedvenc boltomba mennyibe is mennek ezen márkák. 1-2 fizetésnyi, bár az öregnek 2x vastagabb öntvény talpa van. Ezt javítja de csak a gyártó. No most 6000 egy ilyen sarokcsiszoló amiből a kapcsoló van, ez kb posta meg a javítás tizede ára. Sőt! Még EU kompatibilis is lett mert ez nem a bentmaradó kapcsoló hanem az oldalt nyomod és elindul fajta. A kínai mini "sivítóból" lett kimentve fordulatszám szabályzó rész, némi piszkálás a selejtes dobozba és előkerült egy fénymásoló bele, abba volt triac, régi ki a fénymásolóé be (fűtést kapcsolta), így már 2 kW ig mehet rá bármi aminek akarom a fordulatát állítani. Kapott egy dobozt (ingyen volt) kapott egy előlapot (35 forint meg némi marogatás) kapott egy új potmétert (kiskerbe 300 forint) és egy 230 as -megint csak Eu kompatibilis- aljzatot és kész is. Vezeték meg amortizált gépekről mindig akad. Mosógépet két éve cseréltük le energomatról egy újra. Nem bírja addig mint a magyar. Ám sok lett volna mind időbe mind javításba a korbács cseréje, tömítések cseréje, motor/kondi cseréje. Elment volna ez még 20 évet is.

    10 éves számítógép viszi a műhelyembe a marót, már lassan 3 éve. Selejteztünk. Mikor rátettem a progit és láttam egy tesztből "ez aztán döfi gép" nem sokat gondolkodtam. Porosodik is egy alaplap újrakondizva ha valami gond lenne. Új mindenes hobbi gépem dos alapokon fog nyugodni, ez fogja tekerni a motorokat, valahogy kell usb támogatás rá de ennyi több nem, az is csak adatot hordozni.Kap egy ledesített lcd monitort és kész is.
  • csimmasz
    #36
    Amúgy a Ladához még anyit, hogy mire olyan szintre hoznád mint egy alsókategóriás új autó többe lenne mint az új.
    Autókbúl a biztonsági megoldások hiánya és egyéb apróságok a legfontosabbak nem csak a kényelem.

    A mai dolgok is javíthatóak egy bizonyos szintig, de a felületszerelt elektronikákat nem olyan egyszerű javítgatni, könnyen kisütöd a szomszéd tranzisztort vagy egyéb elemet. nem is nagyon vállalják be sokszor, a régi tv ket ezerszer könyebb javítani a nagy alkatrészek miatt.

    A mosógépek ékes példái, a legtöbb elem cserélhető, máskérdés, hogy nem éri meg az olcsóbbakat javítani.
    Én is a javitás helyett újat vettem és láss csodát a ruhák sokkal illatosabbak és tisztábbak azóta.
    és csak 100€ val került többe uz új mint a régi javítása.
    Telefont se nagyon javítanak van 2 telóm amit értelmetlen javítani mert többe lenne mit egy új az alaplap drágasága miatt.

    Én szerintem nem az a baj, hogy cseréljük hanem az hogy nem ujrahasznosítjuk a régi terméket.
  • MerlinW
    #35
    Mr. Heckl nem hallott még a tervezett elavulásról és a fogyasztói piacról?:) Direkt kell lecserélni mindent, nem azért mert lusták szerelni:)
  • csimmasz
    #34
    Az ötlet nem rossz, a levedlett használt ruhákhoz hasonlóan mehetne, de azt ugye tudod hogy sosem érkezik meg az uj boldog tulajhoz.
    Ezek az Afrikának szánt segély gépek végzik szétégve némi ritka földfémért meg szinesfémért.
    Szóval mint mindíg nem a hajlandóság hiányzik, hanem valakinek érdekével ellentétes a megoldás.
  • Barkasfarkas
    #33
    Többen írjátok, hogy a minőségi(bb) termékek gyártása miatt előbb-utóbb tönkremenne a gyártó.

    A régi, minőségi német autókat gyártók tönkrementek? Vagy a japán autógyárak? Sokkal inkább a noname gyártóknál érzem a gyors elavulást, azért a legtöbb esetben a márka (bár egyre inkább csak bizonyos márkák) egyfajta tartósságot is feltételez.
  • mousee
    #32
    P3-asról jut eszembe: Kb két hete volt nálunk lomtalanítás, és a pincéből előkerült egy ősi P3-as. Jóféle 800mhz körüli cucc, 384 ram, 30 gigás winyó, talán 32-es videókártya (lehet 64-es, passz).

    Leporoltam, procit újrapasztáztam, újrarántottam rajta a win98-at, és előástam az ősrégi játékaimat. Dungeon keeper 2, NFS 3 hot pursuit, fifa 98, age of empires 2, neverwinter nights, sims 1 pár kieggel, colin mcrae rally 2, morrowind, heroes 3, és még egy rakat ősrégi, de zseniális játék. Unokatesóm most megy majd suliba, megkapta játszós/tanulós gépnek. Kisgyerek szemében ekkora örömöt te még nem láttál, azóta alig lehet róla levakarni, plusz nővérem is örül neki, hogy van ideje a másik gyerkőcre.
    Lehet hogy nem volt okos húzás tőlem, de szerintem nem ártok vele sokat, legalább a gyerek megtanul angolul a játékokból. Én is áltsuli másodikban kaptam meg az első gépemet, és mégis ember lett belőlem ;)
  • Szefmester
    #31
    Cseréld le a lada lengéscsillapítóit, az üléseket, a kormányt, a hangtechnikát, pocköld meg a motort és bár ladában ülsz majd mégsem lesz fapados. Mi nem azt mondjuk hogy a legsilányabb valamit is használjuk, vagy adjuk el (max értékén), de vannak akik még azt is akár örömmel használnák a céljaikra. Biztos vannak régiók és emberek ahol örülnének egy régebbi képcsöves tévének, egy p3as számítógépnek, vagy egy régebbi telefonnak.

    Hmm.. kellene egy rendszer, egy hely ahova a megunt de működő cuccokat beadhatod (amiért ember már nem fizetne) és ahol más, elviheti azt. Max jelképes összegért. Na nem haszontalan hulladékokról beszélek. De a lentebb írt p3as ha mindene működik ilyen lehetne. Kétlem hogy túl sokan fizetnének érte, vagy tévedek?
    Intsünk be a multiknak akik csak az ember pénzére törekednek, és amikor probléma van csak a hátukat látni.
  • csimmasz
    #30
    Ja nekem vannak működő gépeim amiért nekem kéne fizetnem hogy használja valaki.
    p3 900Mhz, Asus eeePc a legelső ami megjelent, még Android x86 al is tetü lassűú maga a böngészés, a rendszer maga az gyors.
    Van telefonom amibe még gprs sincs, az analóg tv- mellé digitális tuner kell, stb.
    A szarrágásnak is van határa, akkor sem vennék ősrégi cuccokat ha ingyen adnák, ki akar olyan termékkel idegeskedni amiér pénzt adott.

    A régieket szépen ujra kell hasznosítani, kész.

    Azzal is rengeteg munkahelyet lehetne teremteni, nem kéne hagyni., hogy afrikát mérgezzék a szemetünkel.

    Inkábbb legyen rajta némi eco tax mint javítgassunk olyan szemetet amit nem szivesen használ senki.

    Csak egy példa, valaki üljön át egy modern autóbúl egy ladába mondjuk, kíváncsi lennék meddig élvezné a vezetést egyikben vagy másikban.

    A spórolást is meg a javíthatóságot sem kell túlzásba vinni.
  • zola2000
    #29
    Ez is egy jó hozzáállás lenne a föld "elhasználása" ellen, aki azért akar cserélni eszközt, mert a régi tökéletesen működik, de nagyobb tudású kell, az adja be használtan, míg akinek alap okostelefon kell vagy csak HD readys tv (nem full HD), olcsón, akkor nem olcsó új, hanem használt.

    Még egy jó megoldás: a felújított (refubished) cuccokat kell keresni.
  • Szefmester
    #28
    fogadsz? miben? mert én állnám a tétet! ;)

    a régi (használtan vett) képcsöves tévém, 2 éve cseréltem le egy másik használt képcsövesre mert az előző megszűnt funkcionálni. A mostaniban pedig egyszer kellett tápkondit cserélnem amit a szerelő 1500+anyagért csinált volna, nekem meg került 300Ft-omba. Tökéletesen kiszolgál.. 16:9es képarány miegymás...
    A PC monitorom 2004ben vettem újonnan az akkori csúcs crt-k közül.. szegényt idén februárban cseréltem le a szülinapom alkalmából, és mert már alig láttam a betűit a képéletlenség miatt...(kezdetekben 1600*1200ban metn a végén már 1280*960ban is gyengusz volt) de vésztartaléknak megtartottam... mert hát az LCD-kben nagyon nem bízom.
    A telefonom az előző kopottsága, repedései, aksiereje, kamera karcosságga és gyengesége miatt cseréltem le egy alsókategóriás okostelefonra amit még mindig alig használok ki rendszeresen... de annyiért jobbat amúgy sem kaptam volna.
    A PC-m 5éve vettem meg saját összerakásúként felső középkategóriásnak. Mai napig minden igényt bőven kielégít, csak VGA-t, és tápot kellett cserélnem azokat is tápkondi hibák miatt.. a vga-ét lecseréltem még, de második alkalommal már csere után elvittem becserélni, a tápom meg simán elöregedés miatti elfüstölést mutatott be.
    Hangfalakat csak azért vettem újat, hogy az akkori párom a régieket tudja használni a notival ne a beépített szpíkereket erőltesse... Az újakat persze két nap után vittem vissza javíttatni, de mivel csak forrasztási hiba volt gariban megoldották.
    A mikrónk is kb 10 éves, ahogy a mosógépünk is kb, de nálam csak 3 éve van.. egy tárcsás hajdut cerélt le.. szal még így is "energiatakarékos"

    hsz. végére pedig csak ennyit:Ha valamiért cserélem az eszközeim akkor igyekszem azért cserélni mert már alig működik, és minimum annyit tud vagy többet mint a lecserélésre váró. De akkor sem feltétlen csak újban gondolkodom. ;)
  • csimmasz
    #27
    Az enyim még a windowsos csoda volt.
    Mondjuk szerintem az én hibámból feküdt meg mert hordtam melózni az építkezésekre ahol olyan por volt néha, hogy látni alig lehetett.

    A lefagyás pedig nálam ismeretlen fogalom, csak a viber szokott néha kiakadni de amúgy az LG L9 em teszi a dolgát rendületlenül. :)
  • galocza
    #26
    a 4 1/2 éves telefonom amit emlegettem, pont egy touch hd 8).
    egy konkurrens lapon volt pár hónapja egy írás, a polgár romot cserélt telefonján, és elismerően írta, hogy 2 hét alatt csak x-szer fagyott le. a hd 4+ év alatt kétszer (amiből az egyik az én hülyeségem volt). meglepődtem, hogy a lefagyási gyakoriságot manapság napokban, hetekben kell mérni, s utóbbinál már örülni kell...
  • tomazin
    #25
    Szüleimnek 21éves mikrója van otthon, apum még Németországból hozta. Mindent tud amit egy mai mikró (sőt!), 1x kellett csak javítani és teszi a dolgát. De pl. porszívó, hűtő, mosógép, tv, fűnyíró, láncfűrész etc.
    Egyikből sem történtik olyan fejlesztés, hogy 10évnél hamarabb le kelljen cserélni. Mondhatod itt,h kevesebb vizet fogyaszt, vagy olajat, nem fogja egyetlen értetlen se lecserélni a 2éves mosógépet, mert a "régi" 1,55l vizet és 0,7kwh óra áramot eszi, az új meg 1,51 és 0,68at enne...(a tv-val elő tudsz jönni, mert amióta "menő" lett a lapostv, azóta ott is 2évente újat kéne venni a trend szerint..)
  • zola2000
    #24
    (a #20ra ment)
  • zola2000
    #23
    A felső réteghez lehet sorolni még egyre jobban délkelet ázsiát is, ami ha megnézed: Japán + Dél Korea + Tajvan + Kína tengerparti része stb gazdaságilag nagyobb mint teljes nyugat európa együttvéve.
  • csimmasz
    #22
    Valahol szerencse kérdése is.
    van egy mikrosütőnk még az első generációs talán, vagy 20 éves. teszi a dopgát a mai napig.
    A samsung mikro amit vagy 6 éve vettem az is.
    Hűtőm vagy 6éves az is hibàtlan, muterèk kettőt cseréltek az elmult 10 évben, egyet egy közeli villam csapás miatt, video és tv is megfeküdt, azóta van tulfesz védő a hálózatban.

    van működő p3 as gépem. egy amd 1800 as, régi butafonok, stb, nem mintha lenne értelme használni nagyon.
    Viszont az autóba vett mp3 lejátszóm csak pár hónapig bírta.
    A htc touch is elhalálozott az első évben, meg az egyik samsung om is hamar föladta.
  • galocza
    #21
    nem minden területen van értelme tartósságra törekedni (és én mág pártolom is).
    pl kiváncsi vagyok, hogy herr heckl lapostv-t használ-e, lecserélve még mindig működő crt-jét, vagy okostelefont 10 éves nokiája helyett.
    az elektronika sok ágában olyan gyors a fejlődés, hogy az ember ha nem is kényszerül rá, megveszi az újat, mert szebbet, többet, jobbat szeretne.
    fogadok, hogy az ide írók otthonában is mindenhol lecseréltétek az öreg (működőképes!) képcsöves tvket, monitorokat, mert a laposaktol nem folyik ki a szem. én most, a tavaszi lomtalanításkor dobtam ki tvmet és 2 monitort - de ezeket is inkább érzelmi okokból tartogattam eddig (tv mondjuk nem lett új, mert nem nézek olyat).
    a telefon érdekesebb, mert nem csak technikai eszköz, nem csak a képesség számít (sőőőt), hanem divatcikk is. rám rámsóztak 4 és fél éve egy akkori csúcs okostelefont, és egyes képességeit kihasználom (könyvet olvasok rajta 8), a nagyját nem. amíg működik, eszemben sincs lecserélni. atyámat (lebeszélésem ellenében) meggyőzték legutóbbi magentabeli látogatásakor, hogy neki pedig okostelefon kell. smsezik és telefonál - arra kell is. ő pl dobta öreg nokiáját, ami kiszolgálta volna élete végéig.
    számítástechnika veszett fejsze nyele, itt tényleg rákényszerülünk a cserére min. pár évente, mert hála a nagyrészt mesterségesen gerjeszetett növekvő teljesítményigénynek egy 5 éves gépen nem lehet tisztességes sebességgel webezni sem.
    lehetne (ahogy évtizedekig lehetett is) tartósságra törekedni pl hangrendszereknél. itt nincs olyasmi, aminek el KELL romlania, javíthatatlanul. nálam egy örökölt jvx ux-1 szól, ez jvcéknél az első micro hifi volt, a korára lehet tippelni. párszor ledobtam (költözködés), köhögött, vettem vaterán egy ugyanolyat. remekül szól, nagyon okos, pár évtizedig még kiszolgál, nincs rajta iphone dokkoló meg usb meg digitális rádió, de ha otthon vagyok, megy a gép, ha megy a gép, megy onnan a muzsika. nem kell jobb, mert céljaimra nagyon nincs is.
    hűtő/mosó/mosogatógép, mikró, egyéb háztartási marhaság: na itt lehetne igencsak tartósságra törekedni, mert a hangzatos reklámfeliratok ellenére sincs akkora fejlődés, hogy értelme lenne váltani. pl a 40 éves orosz hűtőt mondjuk nem árt lecserélni vmi energia-takarékosabbra, de onnantól egy dolga van: hűtsön. nálam egy öreg energomat mosőgép van (ami nagyon nem takarékos, tudom), hűtő mondjuk "új" (új lakás, új konyha), de a konyhai robotgép pl öregg. 30+ éves darab, még az van rajta, hogy "ddr" 8).
    az autót is ide sorolnám, de az olyan kicsit mint a mobiltelefon: sok lököttnek ciki x éves típussal járni, megszólnak a szomszédok/haverok, cseréljük le, ha bírja a büdzsé, ha nem.
    a ruhakérdést cseszhetjük: a divatipar akkora hamis igényt generál, hogy kisfiúknak/kislányoknak úgyis évente fel kell újítaniuk a ruhatárukat.

    szóval van ahol nem is nagyon lehet, de ott sem törekszünk a tartósságra, ahol lehetne és kellene. nagy összegű fogadásom van, hogy az esetek komoly részében amikor újabbra cserélünk, nem jobbra, igényeinknek megfelelőbbre cserélünk (s főleg nem tartósabbra), csak ennyire: újabbra.
  • Tetsuo
    #20
    Nézzétek, ez egy ordogi kor. Társadalmunk nagyjából 3 kulon csoportra oszlik, egy kisebbre, egy nagyobbra és egy jóval nagyobbra. A kisebb kihasználja a masik kettot. A legnagyobb csoport tagjai rabszolgamod elnek: robotolnak, bambuljak a tv-t, vasarolnak.
    A kisebb csoport hajt, teper, konyokol, ha kell, haborukat gerjeszt, vegletekig hasznalja az eroforrasokat, uralkodik.
    A kozepso pedig prostitulatkent kiszolgalja a legkisebb csoportot, vagyis eladjak magukat, a lelkuket. Fontosabb fogaskerekek, akik mukodtetik a kizsakmanyolo rendszert. Pl. mediadolgozok, rendorok stb.
    A fennallo modern, rabszolgatarto eletmod eredmenyezi a tulnepesedest, a tulfogyasztast, a kornyezet durva rombolasat, talajmergezest, levegoszennyezest; Erdok vegleges megsemmisuleset, tengerek 90%-os lehalaszasat.

    Egy ma felnovo gyerek, ha szerencses, akkor valaszthat, hogy melyik csoport tagja lesz. A tobbseg, Azsiaban, Afrikaban, Dél- es Kozep-Amerikaban egyaltalan nem valaszthat, nekik a modern-rabszolga kaszt jut.
    Europaban es Angolszasz teruleteken egy atlag gyerekbol joval konnyebben lehet masokat kizsakmanyolo uzletember, cegvezeto, manipulator mediaguru stb. vagy a fontos fogaskerek.
    Maga a rendszer ilyen. A novekedes hajszolasa tartja fenn.

    Az eddigi civilizaciok tobbsege az eroforrasok pazarlasa, a kornyezetevel erosodo diszharmonia miatt bukott el. Azokat a civilizaciokat is ezek a pazarlo civilizaciok romboltak le, amelyek osszhangban tudtak elni kornyezetukkel.
    Ma a legnagyobb veszely az emberiseg szamara az, hogy egy nagy globalis tarsadalmi rend van kialakuloban (ill mar ez van), vagyis ha az osszeomlik, akkor nincs mas, vege.

    Errol az emberek komoly forumokon nem nagyon beszelnek, mert aki at is latja a helyzetet, csak a maga hasznaval torodik es abban bizik, hogy az osszeomlas meg odebb van.
  • Cat #19
    "Mondjuk lehetne törvényileg is, felülről szabályozni egyes iparágakat."

    A gond ezzel az, hogy nem csak az a romlás létezik, hogy fizikailag elromlik valami, hanem a technológiai avulás manapság sokkal jellemzőbb - főleg a gyorsan fejlődő, friss szegmensekben. Tehát hiába jó, működőképes manapság egy 4 éves telefon, ha ez alatt a négy év alatt annyit fejlődött a technika, hogy az egyébként hibátlan négy éves terméket nem venné meg senki sem.

    Ez a törvényi beavatkozás olyan termékeknél oké lehet, amelyek az utóbbi 5-10 évben nem fejlődtek semmit, de így hirtelen nem tudok mondani EGYETLEN olyan ágazatot sem, ahol az elektronika, a digitalizáció stb. nem borított volna fel mindent. (Igen, igaz ez a távcsövekre is, amelyek már videókameraként működnek, tehát egy 10 éves profi eszközt töredékééért se vennének meg manapság.)

    De nézzünk más tartós termékeket, mint a mosógép vagy a hűtőszekrény, amelyeket tipikusan 5 évnél hosszabb időre vesz az ember. Miért nem vesznek manapság az emberek 5 éves használtat? Az energiatakarékosság miatt! Ma már sokkal vastagabb a faluk ezeknek, jobban szigetelnek, nem kell őket leolvasztani, van bennük jégkockagyártó, és ráadásul kevesebbet is fogyasztanak, mint az 5 évvel ezelőtt gyártott elődjük. Tehát hiába drágább, mert új, az élettartama alatt a csökkentett energiafogyasztásban visszajöhet a költség.

    Ugyan ez igaz az olajsütőre, ami kevesebb olajat, a mosogatógépre, ami kevesebb vizet használ, a mikróra, amiben már van forgatótányér, grillsütő, időzítő, és egy csomó olyan egyéb funkció, ami korábban nem létezett.
  • duke
    #18
    "mi van az elektromos fogkefe belsejében és hogy milyen konstrukció van mögötte. Gyakran bosszankodtam azon, hogy ezeknél a termékeknél az élettartam lejártát követően nem lehet kicserélni az akkumulátort"

    Nem tudom miert pont a fogkefevel benazik, abban en gond nelkul kicsereltem az akumlatort. Persze lehet hogy, forrasztas, csavarozas, ragasztas nelkuli cserere gondolt.
  • M2 #17
    Mondjuk lehetne törvényileg is, felülről szabályozni egyes iparágakat.

    Például személyautóknál megszüntetni a magántulajdon lehetőségét, csak bérelni lehetne, közvetlenül a gyártótól. Lenne egy fix havi díj és egy kilométer alapú díj (benne az üzemanyag költséggel). Így egyből nagy érdeke lenne minden gyártónak a tartós termék, jó szervizháttér és a takarékos üzem.
  • kjhun
    #16
    ...ugyanakkor értelmetlen lenne tíz év garanciát vállalni egy merevlemezre. (A gépben lévő 7.5 éves, és még bírja. XD)

    Hát volna értelme, ha csak adattárolásra használod, mire megdöglik, addigra 5-10* nagyobb kapacitásúak jelennek meg a piacon, és lesz/marad is helyed, ha az új HDD-re átrámolsz mindent. 10-20 évek mrg high-end háztartási gépeknél, pl: mosógép. Jó esetben nem 5-10, hanem 25 évet is kibírhat, csak jó drága, az átlaghoz képest.
    Távcsöveknél is előfordul a 10-30 év, az örökélet garit, ha van aki vállalja, már ne is említsem már.
  • duke
    #15
    "Persze, lehet szidni a csúnya vállalatokat, de az az igazság, hogy mi vásárlók szavazunk arra, hogy az olcsó de silány cuccokat kedveljük."

    A vasarlok es a vallalatok, egymast gerjesztik ugyan abba az iranyba. Ha az emberek megveszik a szart, akkor szart fognak gyartani, es ha csak szart gyartanak, akkor mindenki szart vesz.
    Nyilvan nem lehet valamit 5 ezer evre tervezni, mert az nem tul koltseg hatekony.(kiveve ha valakinek piramis epito valalkozasa van) De a masik veglet is, hogy mostmar egy termeknek negyed-fel eves elettartama van, az is elfogadhatatlan. A ketto kozott kene valamilyen a gazdasagnak, meg a kornyezetnek is megfelelo megoldast talalni.
    A jovoben, ha mar nem ez az agyatlan, konzumidiota fogyasztoi vilagszemlelet lesz az uralkodo, akkor ez is valtozni fog. Lassan megvaltozik az emberek ertekrendje, es akkor majd a gyartok is 3-5, meg 20 evig mukodo termekeket fognak gyartani.
  • M2 #14
    A szerelők meg totál katasztrófák, olyanok, mintha betiltották volna náluk az agy használatát.

    Utóbbi pár esetem:

    Mikró: "ennek vége, újat kell venni" - netes keresés után csillámlemez cseréje: 700 Ft, ollóval méretre vágva.

    Mosógép: "dob 25 ezer használtan, plusz egyéb alkatrészek 10 ezer, javítás 10 ezer, érdemesebb újat venni" - gyártótól teljesen új dob 15 ezer, szerelés pár óra.

    Cirkó: "panelcserés lesz, az 45 ezer + munkadíj, de biztos a gázreduktort is hazavágta, az még 25 + 10 munkadíj, érdemesebb újat venni" - panel bemérve, tökéletes, gázreduktor 20 ezer...

    Szóval érdemes kicsit rákeresni a dolgokra, mindenről van infó (persze főleg angolul).
  • M2 #13
    Persze, lehet szidni a csúnya vállalatokat, de az az igazság, hogy mi vásárlók szavazunk arra, hogy az olcsó de silány cuccokat kedveljük.

    Van például nagyon erős, jól összerakott, német mosógép. Pont annyiba kerül, mint régen, amikor minden tartósra volt tervezve: 3-4 havi átlagbér. Valahogy nem fogy annyira, mint a 60 ezres gagyi.
  • galocza
    #12
    de ha nem termelünk szemetet, miből építünk gátat a partmenti városok elé, hogy megvédjük őket a globális felmelegedés/tengeszint emelkedés esetleges romboló hatásától?
    vááárjunk csak. nekünk nincs is tengepartunk.
  • kcsbubi
    #11
    Tipikus este a Villanykörte Összeesküvés-Tervezett Elavulás című videónak.
    Tervezett Elavulás
  • joghurt3
    #10
    Tök mindegy, hogy én (mint vásárló, fogyasztó) mit szeretnék, és mennyit fizetnék érte, ha egyszerűen úgy vannak tervezve a hűtők, hogy 10 év alatt megpusztuljanak, és javítás helyett csak panelcsere jöhessen szóba, az új ár feléért. Nehéz elhessegetni a gyanút, hogy egy egyszerű számláló határozza meg, mikor dobja be az unalmast a "panel", és mikor legyek kénytelen újat venni.

    Vagy hogy digitális fényképezőknél az általányos szervízdíj (valami kis apróságért, amit egy hozzáértő szaki pár perc alatt megold) majdnem annyi legyen, mint egy új fényképező. Ez egyszerűen nevetséges.

    @amitakartok-nál a pont, de igazán lehetne legalább néhány cég, ami nem maximalizálni akarja a profitot, csak megelégszik egy tisztességes mértékkel, cserébe a vásárlói elégedettségre hajt.
  • Szefmester
    #9
    Szóval ha veszel egy tartósat mert volt rá pénzed, később megjelenik egy olyan fajta/forma ami jobban tetszik/többet tud akkor azt te már nem vennéd meg még ha az igényeidhez és az óhajaidhoz közelebb is áll?
  • amitakartok
    #8
    Ha tartós termékeket gyártanának, mindenki megvásárolná aztán nem cserélné le többet. Így a gyártó rövid profitözön után tönkremenne. Ezért nem csinálnak profitorientált gyárak tartós termékeket, mert az drágábbá teszi a gyártást miközben csak és kizárólag a fogyasztóknak kedvez; nem köcsögség ez, pusztán pragmatizmus.
  • WoodrowWilson
    #7
  • Szefmester
    #6
    Na igen... 3 éve vettem egy mosógépet 9000Ft-ért... hibátlanul működik és nagyon szép állapotú volt. Mostanában kezdett a dob kicsit akadozni és zajosabb, de nem a tengelye és nem a motorja (ezt itthon is meg tudtam nézni egyedül). Elmentem egy szervizbe hogy megkérdezemmel a "tünetek" alapján mennyiért csinálják meg. 15ezret mondtak kezdőárnak! Most kezdhetek agyalni hogy szét merjem e kapni annyira hogy csak megnézzem mi a baja és megpróbáljam megcsinálni kockáztatva hogy nem tudom megcsinálni, és csak kárt okozok, ezzel pedig egy új gép vásárlásába kényszerítem magam, vagy elviszem ezekhez a fosztogatókhoz és kifizetem a gép majd kétszeresét, ami még mindig olcsóbb lesz mint egy új gép....

    WoodrowWilson: Húzz a retkes picsába ha ennyire gyökér faszparaszt vagy. :)

    Amúgy ismeri valaki a nemnövekedés elvét? Az is arra épül hogy kevesebbet termelünk de tartósabbat. Kicsit komolyabb mélységgel is foglalkoztak, egészen a munkahelyekig, az adókig, az emberek anyagi, és szabadidő keretéig. A tömör lényeg hogy a mai lakosságot kb heti két-három napi 8órás munkaidővel bőven el lehet látni minden termékkel, a gyárak pedig több alkalmazottat dolgoztatnak, amiből a munkanélküliség csökkenésével több vásárlót kapnak.
  • Molnibalage
    #5
    A javítás mindig emberi kezet és szaktudást igényel. Még a magyarországi órabérek mellett is, ha 2-3 órás javítást igényel valami, nem éri meg, mert az kifizetett bér és anyagköltség többe kerül, mint sokszor egy új darab vásárlása. Akkor képzeljül el ez nyugati béreknél...
  • dyra
    #4
    Egyszerű ténymegállapítást csináltam. Menjél te oda. Politika gizi.
  • Cobra.
    #3
    Igazából nagyon sok terméknél egyszerűen nem éri meg tartósra gyártani. Persze a tartósnál az 5+ év élettartamra gondolok, nem az 1+ évre. Ráadásul a kevésbé tartós termékek általában annyival olcsóbbak is, mint amennyivel rövidebb életűek, és itt jön ki a javítás ára, ami meghaladhatja azt az összeget, amit érdemes rákölteni a termékre, főleg hogy ma már a hűtőknél, mosógépeknél is történnek fejlesztések, ezért jobban megéri újat venni, mint a 10 éveset életben tartani.
    Persze ez ny-európai vagy amerikai fizetésekhez mérve igaz elsősorban.
  • WoodrowWilson
    #2
    Szerezz letelepedési engedélyt Észak-Koreába, talán beengednek, ha előadod az elméletrendszered.
  • dyra
    #1
    Sose. Itt minden a fogyasztásra épül. Az egész gazdaság. Amíg piacgazdaság és kapitalizmus van, addig csak a "szar"gyártás fog fokozódni.