15
  • Krissy33
    #15
    Egy érdekes dologra akadtam a németországi Szcientológiával kapcsolatban itt:
    http://www.tuddmegazigazsagot.hu/m%C3%A9dia-%C3%A9s-val%C3%B3s%C3%A1g/item/66-opc-nemetorszag.html

    Azt írja:
    Murck úr, a hamburgi OPC elnöke a Die Welt magazinnak elmondta, „a mi nézőpontunkból a Szcientológia sosem volt olyan veszélyes, mint amennyire 1997-ben tartottunk tőle, amikor elkezdtük a megfigyelést.” Majd ezt mondta: „A különböző mendemondákat vagy rémítő üzeneteket leszámítva soha sem voltunk képesek bebizonyítani, hogy a szervezetnek bármely befolyásos politikus állna az irányítása alatt. Arra sem utalt semmi, hogy nagyobb vállalatok lennének a Szcientológia befolyása alatt.”

    „Eléggé bizonyosan lefújhatjuk azt a légiriadót, miszerint a Szcientológia második hatalmat épített volna ki az államban.”
  • Garou
    #14
    Itt Stuttgartban azért "toboroznak" néha, pl tavaly kitelepültek a közeli térre, voltak kis könyvstandok, meg azokkal a detektoraikkal mászkáltak oda a járókelőkhöz.

    Érdekes blog a témában: link
  • gothmog
    #13
    jav: „és persze ahelyett hogy működne, kontraproduktív”
  • gothmog
    #12
    Nincsen nekik „tech”-jük az internetre, mert a nagy mindentudó LRH nem látta előre (ezt sem) úgyhogy próbálkoznak az egyéb kommunikációra kitalált szarjaikkal -amik amúgy internet hiányában működnének is annál a csoportnál, akiket FoodLFG lentebb körülírt- és persze és persze kontraproduktív.
    Egyébként akit zavar a yutubos nyomulásuk, annak adblock a barátja.
  • teddybear
    #11
    Csak azon csodálkozom, hogy az a pár illető, aki pont a szcientológusokat pártolja, még nem kezdett itt trollkodni.

    Pár éve vagy 300 kommentben próbálták "megvédeni" a védhetetlent, és lyukat beszéltek a hasunkba.
  • Vol Jin
    #10
    Ettől függetlenül az összes vallásnak az a lényege, hogy gyártanak valami szép mondakört ideológiával megfűszerezve, az egyházalapítók, egyházi vezetők meg ülnek a kincses ládikán, közben meg hatalmat gyakorolnak a híveken. A történelmi egyházak csak annyiban különböznek, hogy az idő és a hagyományok legalizálták a tevékenységüket. Bár igaz, hogy a scientológiai "egyház" a legundorítóbb eszközöket használja, és magasról szarik a jogállami keretekre úgy, hogy közben kihasználja annak a kiskapuit.
  • ugh
    #9
    Pedig igaza van.
    Es en sem tudnek finomabban fogalmazni az ugyben...
  • ugh
    #8
    Ebben tokeletesen igazad van csak egy a bokkeno.
    Nem csak felnottek leteznek.
    Nem tom mit szolnal hozza ha megkornyekeznek a gyereked aztan telenyomnak minden szarral a fejet.
    Nallam elokerulne a kisbalta es a baseball uto....
  • fszrtkvltzttni
    #7
    Pedig igaza van. Az embereknek jogukban áll hülyének lenniük. Mindenki úgy bassza el az életét ahogyan csak akarja. Aki ezeknek bedől az, ha nincs scientológia, akkor máshogy teszi tönkre az életét.
  • samuzsolt
    #6
    én meg egyszerűen elvenném tőlük az adómentességet, aztán gazdálkodjon isten kegyelméből ahogy tud. a történelmi egyházaknak is kb annyi joguk van létezni mint ezeknek ;)
  • Cefet
    #5
    Kicsit "nyers" a modorod...
  • FoodLFG
    #4
    Akik könnyen manipulálható hulladék emberek, azok le lesznek húzva pénzel, mint a szar.
    Az összes vallásos bohóckodásnak ez a célja, meg persze a kontroll.


    Reklámok ellen Host file alap:
    http://winhelp2002.mvps.org/hosts.htm
  • KopaszIsten
    #3
    "Nekem a youtube folyamatosan scientológiai hirdetést mutat és ott még csak letiltani se tudom."

    adblock plus?

    Más. A cikkből:
    "az európai uniós tagállamban hivatalosan nem ismerik el egyházként."

    Mint ahogy nem is az, hanem egy bűnbanda.

    Mellesleg szerintem csak a történelmi egyházakat kellene elismerni egyházként. Az újak többsége önös érdekből alapul, csak hogy több ellenérvet ne soroljak fel.
  • qrd0xQSt2rdvnu
    #2
    Hát ez itt nem Németország! Nekem a youtube folyamatosan scientológiai hirdetést mutat és ott még csak letiltani se tudom. A facebook is többször ajánlott oldalként vagy reklámként behozta már. Biztos nem kevés pénz van ezen hirdetések mögött, mert amúgy semmilyen kapcsolatom nem volt és nincs velük. Esetleg talán annyi lehet, hogy megnéztem olyan filmet a youtube-on, amit olyan személy töltött fel, aki kapcsolatba hozható velük...
  • enyac
    #1
    Közösségi oldalak... A mi városunkban a posta elé szoktak kitelepülni egy kis asztalkával "ingyenes vitalitásmérés" címmel. Ne dőljetek be! A legnagyobb üzlet az egyházalapítás - no nem a híveknek, elhihetitek...