1124
Might and Magic X Legacy


  • zsotesz
    #883
    Én a leírásod után arra lennék kíváncsi, hogy lehet 40-es szintig fejlődni? Uplay-en van egy ilyen acsi.
  • Beornmaci
    #882
    Nos, végre sikerült először végigvinnem, bugok nélkül warrior fokozaton. :)

    A 2 pengetáncos + 2 mage igen keményen aratott.
    Egyikük két karddal (két legendás), másikuk két tőrrel nyomta. Sikerült vennem két fény sebzésű kék tőrt (+24 és +20-as), amiknek még spec képességük is volt. Végjátékban nem utolsó dolog... :)

    Az utolsó küldetésben odáig, hogy Erebossal kellett harcolni, nagyon tetszett, hangulatosak voltak a labirintusok. Igaz, a nehézséget csak az jelentette, amikor hirtelen hat irányból nyolcan beteleportáltak körénk, semmi védővarázslat mellett, és mind a két mage kapott egy-egy butítást... :) Egyetlen olyan varázstárgyat sem találtam a játékban, ami a butulás ellen védene (igaz, méreg ellen védőt sem :) Épp ezért az utolsó küldetésben Crag mellé a patikus beszerzése szerintem életbevágóan fontos. A kaja nem annyira létkérdés, én a 20-ból 6-ot ettem meg.

    Az Erebosos harc inkább volt unalmas, mint nehéz, bár egy kisebb vagyont keresett rajtunk kedvenc patikusunk... :)

    Mester víz és mester föld mágia nélkül ne vágjon neki senki a kalandnak. Az sem hátrány, ha valaki ismeri legalább a fénymágiából is a mesterfokot. A tűzmágia elég expert fokozaton (kivéve rúnapap), a sötét meg alapon, bár volt néhány hely, ahol a purge igen-igen jól jött (pl. Lost City 3 pókica). Levegőre egy pontot elég szvsz, hogy meglegyen a levegő védelem légelementálok ellen. Prime magic meg szintén elég szvsz expert fokozaton (azonosítás, dispel magic), még ha az implo jól is sebez (ahol sebezhetne, ott időd nem lesz ezt nyomni... :)

    Bevallom, én a mágusaimat szinte sosem használtam sebzésosztónak (próbáltam, de kevéskék voltak): a két pengemester csépelt, ők meg fenntartották a gyógyításokat / védelmeket, és szedegették a negatív buffokat. Ennyi.

    3 küldetést nem tudtam megcsinálni: nem találom valakinek a lányát, a 9 könyvből csak 8 lett meg és nincs kedvem kivárni az 1 hónapot a hülye misztikus tanok nagymesternek. :) A karakterek lvl 32-n fejezték be, úgy, hogy amint lehetett a +10% TP-t adó asztrológus állandó segéddé avanzsált, és hozzá a másik +10%-ost vittem, ha épp nem kellett mást fuvarozni. Az utolsó 2-3 szinten igazából már nem nagyon volt mire pontot tenni, így kitérést, meg egyéb harmadrangú skilleket növelgettem...

    Kíváncsi lennék, a 4 harcossal hogy lehetne lenyomni a kalandot (vagy a 4 mágussal)? Mindenesetre most egy pala-vándor-felderítő-vadász kombóval fogok újra nekivágni.

    És hogy milyen volt a játék? Szerintem baromi jó! :D
  • SaGa Jr
    #881
    Fent a Portmeryon kastély fölött a sziklákon. Ott lesz egy kis szentély mellett ami egy pocsolya fölé emelt tető. Pár teleport azt ott is vagy ha már aktív az air shard-od.

    starfun:
    Ez lenne szerintem Crag messze nyugaton. Csak menj tovább Karthal után és odaérsz.
  • Beornmaci
    #880
    Köszönet, ez segített.
    Grandmaster Dual Wield - Changbo at the Vantyr Range
    na és akkor ő merre található? :)
  • Renegade
    #879
    thx, közben rájöttem, hogy Seahaventől már lehet bátran kutyagolni, épp az orkokat molesztálom a parton, ami jó mert jó ideje kell már a tőr/air/primary master :)
  • zsotesz
    #878
    Itt találsz leírást
  • starfun
    #877
    "- második város környéki erdők kipucolása (ami megy belőle)
    - Lost City 1-2
    - "oldalt" ellopakodni Szirt városába (2 harc),"
    Lost city 1-2 megvolt ,Szírt városa merre található?

  • Beornmaci
    #876
    A nemrég belinkelt képzések között nem volt benne, úgyhogy help pls:
    tőr nagymester és kétkezes harc nagymester képzőt merre lelek?
  • Beornmaci
    #875
    Az első fejezet után nagyjából a következőképpen jól lehet haladni:

    - második város környéki erdők kipucolása (ami megy belőle)
    - Lost City 1-2
    - "oldalt" ellopakodni Szirt városába (2 harc), és ott megvenni a master water + master earth mágiát + a víz védő varázslatot
    - Szirt alatti rész megtisztítása az orkoktól, a kard meteoritjának összeszedése, leadása
    - Karthalba való bekúszás a csatornán keresztül
    - Karthali küldik megcsinálása, fény szilánk megszerzése, stb.
    - Karthal környéki erdők, tengerpart lepucolása (ami megy)
    - Lost City 4-3 (a negyedik szint könnyebb szvsz), a póknál kicsit trükközni kell (nem kell elé állni, hanem szépen egy mezővel arrébb odasétálni hozzá, egy fénypáncél, 'oszt suhi; ha elteleportál, lehet gyógyulni)
    - a 3 szerzett shard "beváltása"
    - a kezdővárostól kezdve minden eddig nem felfedezett + vizes rész kipucolása, naga barlanggal, veszélyes barlangokkal stb.
    - Karthalban a Blackguard bázis kipucolása
    - utolsó két szilánk beváltása
    - teleportok használata, játék befejezése :)
  • MrStokes
    #874
    Ez tenyleg vicces, nekem is a sziklas reszeken szaggatott be igazan, tobbi helyen nem volt gond. :)
  • Kodiak50
    #873
    Valószínűleg igazad van és az a probléma, hogy kettő, azaz kettő GB memóval tolom a játékot.. :D Muszáj leszek memóriába invesztálni mert eléggé leköt a játék. :)
  • szablya
    #872
    Köszönöm szépen a segítséget
  • Renegade
    #871
    skillek nagy része
  • szablya
    #870
    Sziasztok!
    Földmágiát kinél és hol tudok tanulni? A játék elején járok, most pucolom ki a bandita barlangot. Válaszotokat előre is köszönöm!
  • Renegade
    #869
    jól sejtem, hogy a Szirtre csak Karthal után lehet menni? (Annak ellenére, hogy lost cityvel egy időben kaptuk a küldit) Ja lost city 3. szint, hát én bátran elnapoltam, amikor spannolt négy kísértet 2 oldalról :)
  • Renegade
    #868
    nem messze onnan (4. szint) fogsz találni egy versikés ládát, ne lepődj meg, mint én, mert csak Karthalban találod majd meg a nyitó szöveget :)
  • SaGa Jr
    #867
    Nincs itt semmi hiba. A varázslatok nem vesznek el kört ha nem harcban akarsz varázsolni.
  • starfun
    #866
    Köszönöm a segítséget, egy sasszem varázslat és egy kocsmában tölött éj után meglett a +21 észlelés és egyből kinyitották. Közben rájöttem 1 bugra is falnyitás próbálkozásakor nyomtok 1 regeneráció varázslatot és a program nemveszi "körnek" ha végigpróbálja mindenki a falat nyitni lesebződnek és felgyógyulnak a kör végére.
    A program nem vonja le az eltelt kört a regeneráció varázslatból.
  • Beornmaci
    #865
    A repedést erővel lehet kinyitni.
    A fogaskereket észleléssel.
    A mágikus kört mágiával.

    Ha nem elég magas a hozzá tartozó tulajdonsága a karakternek, aki próbálkozik a kinyitással: sérül.
  • Beornmaci
    #864
    A fény szilánk annak a karthali háznak a második emeletén van egy kis dobozkában, amelyikben a földszinten kibukkantál a csatornából a városba menet.

    A sötétség kristály - ha minden igaz - Karthalban, a Blackguard-ok főhadiszállásának legalján található, elég sok csata után.

    (Ha ez a levegő szilánk lenne, akkor csak vízenjárás birtokában tudsz hozzáférni, a naga barlang 2. szintjén, a sellők legyőzése után.)

    A főküldetés vezet el mind a kettőhöz.
  • gandrus
    #863
    Szerintem az érzékelés. Lehet, hogy a végzet is befolyásolja. Amikor ezek nőttek, akkor már képesek voltak kinyitni a karaktereim. Amúgy volt úgy, hogy első pár próbálkozásra nem nyitották ki, de aztán pár után sikerült nekik.
  • starfun
    #862
    Az elveszett városban található titkos falaknál amiből 2 féle van ,az egyik 1 repedés ,a másik 2 fogaskerékkel van jeleölve a falon ,a karaktereim észreveszik , de kinyitni nemtudják az utóbbi fajtát csak lesebződnek. A fogaskerekes titkosfalhoz kell valamilyen karakterképesség??
  • cikasz
    #861
    65 óra a nyilvántartásban amikor is egy winreinstall miatt elszálltak a mentések :( Nem hiszem, hogy elkezdem a közeljövőben még1x :(
  • zrupi
    #860
    a fény , meg a sötétség szilánkot hol találom? Köszönöm előre is-.
  • r4pt0r
    #859
    I5, SSD, meg 8GBramal is akad az a sziklás rész, elsőnek nem is értettem miért, levettem mindent még mindig akadt. Eléggé idegesítő volt.
  • SaGa Jr
    #858
    Én is egy ilyen területen futottam ki a memóriából (fent Crag felett a sziklákon, csak ott volt akadásom sehol másutt és ott is csak akkor ha maxra toltam a talaj részletességet). :)

    Az az egy fagyásom volt azt ezzel ki is fújt a fagyási gondom. De én még egy elég régi konfigurációval játszogatok, így egyetlen kifagyási esetet nem veszek problémának. Más összeomlással nem találkoztam.
  • MrStokes
    #857
    Egyes teruleteken sokszor csunyan be tud szaggatni, ami azert mar elegge a vicc kategoria egy izmos gep eseten. Nekem eredeti verziom van, fagyas szerencsere nem igazan volt, de bugot azert meg talal benne az ember.
  • SaGa Jr
    #856
    Szerintem nálad lesz valami hiba így simán megeshet, hogy ugyanazt fogod majd tapasztalni az eredeti esetében is az összeomlások kapcsán. Sajnos a játék valami rettenetesen van optimalizálva és képes kiszaladni a memóriából (legalábbis nekem összeomlás csak akkor jött össze ha túl sokáig játszottam és betelt a 4 giga ram-om).

    Ha tetszik a játék és van rá lehetőséged akkor szerezd be, idővel a hibákat is remélhetőleg kijavítják.
  • Beornmaci
    #855
    Abszolút eredeti, papírdobozos, mindenféle ajándék jóságokkal.
  • Kodiak50
    #854
    Beornmaci, neked ez eredeti játék vagy letöltött? Mert az én letöltött játékom gyakran összeomlik és gondolkozom rajta, hogy inkább megveszem minthogy kínlódjak vele.
  • Beornmaci
    #853
    Amúgy jó lenne már egy komolyabb javítócsomag...

    Eddig háromszor fagyozott be a program indításkor Win7 alatt úgy, hogy a fekete képernyőről csak restarttal lehetett kilépni, ami ugyebár nem a legjobb megoldás egy Windows esetén.

    Egyszer lehalt a játék a már leírt bugban: a városok közt tudtam utazni, tudtam pihenni, csatornába lemenni, küldizni, stb, csak épp bármelyik városból kilépve jött az ellenfél nélküli állandó harci helyzet.

    Legutóbb megint behalt a játékom, mert egyszerűen elfelejtette a főküldetést. Elmentem a csapattal az elveszett város bejáratához, és ott frissítette a küldit, hogy menjek le, és nyomja le a második szinten tanyázó bosst. Gondoltam, előtte még csámborgok kicsit, kisikáltam a környező erdőt, elbattyogtam a Szirtre, vettem master vízmágiát, és vízpajzsot, összerakattam a legendás kardot, stb. Amikor visszamentem nagy soká az elveszett városba, az első szint barlangja utáni hídon nem jelent meg a két milicista, akik a kulcsot dobják (többszöri próbálkozásra sem), így nem tudok tovább menni. Nézem a küldetéseket, hátha valahol még nem jártam: egyszerűen nincs már benne (a teljesítettek között sem) a főküldetés vonala. Vissza a csillagvizsgálóhoz, de az ott tanyázó fazon nem mond már semmi újat, a küldit nem adja meg újra. Remek. Restart.

    Sokszor előfordul, hogy a harc zenéje nem múlik el a harc után sem, ami kicsit idegesítő egyrészt, másrészt meg ha ilyenkor nem lépek ki kb. 5 percen belül teljesen a programból, akkor szépen le is fagy.

    Mindez egy 4magos processzorral, 8 MB RAM-mal megtámogatott izmos gép mellett, amin a Witcher 2 max felbontásban szemrándulás nélkül szaladozott.

    Evvan. Azért szeressük, még jó, hogy megleltem a mentéskönyvtár alján a két pengetáncos + 2 mage felállású csapatomat, és azokkal egész jól lehet haladni...
  • Beornmaci
    #852
    ... ferde vonalat :)
    Miért nincs ezen az oldalon egy "szerkeszt" gomb, vagy egy "előnézet"?
    A beírt szövegbe simán lehet a karaktert látni, a "mehet" után meg elfelejti, ill. lehagyja az utána írt szöveget...
    Mindegy, evvan...
  • Beornmaci
    #851
    oké, nem ismeri az oldal a fordított
  • Beornmaci
    #850
    Nem tudom miért esett szét... :(

    a könyvtár:
    Steam SteamApps Common Might & Magix X - Legacy Might and Magic X Legacy_Data SreamingAssets StaticData

    A példa:
    1,CLASS_NAME_MERCENARY,ADVANCED_CLASS_NAME_WINDSWORD,HUMAN,ART_character_
    human_mercenary,PIC_body_human_mercenary,ICO_award_promotion_mercenary,"H
    UM_FEMALE_NAME_1,HUM_FEMALE_NAME_2","HUM_MALE_NAME_1,HUM_MALE_NAME_2","2,
    16,21","1,3,4,5,6,7,8,9,10,13,15","11,12,14","6,12","3,11,14,15",9,6,7,7,
    7,7,57,23,1,0,1,1,1,1,10,0,0,0,0,0,0,"MELEE_WEAPON,2,ARMOR,1",3,1
  • Beornmaci
    #849
    Azoknak, akik szeretnének kicsit szerkesztgetni, egy kis segítség.

    Keressétek meg a Steam könyvtárát:
    SteamSteamAppsCommonMight & Magix X - LegacyMight and Magic X Legacy_DataSreamingAssetsStaticData
    és innen elsőnek csináljatok biztonsági mentést a CharatcerClassStaticData.csv file-ból.

    Az említett file pl. Total Commander F4-el (Notepad-al) megnyitva szerkeszthető. Az első sorban található, hogy miként követik egymást a kasztok adatai. A kasztok neve a több sorba kiírt szöveg elején megtalálható (angolul). Nekünk a character_name részek utáni, idézőjelbe tett, vesszővel elválasztott számcsoportok kellenek.

    Pl. a zsoldos csoportja így néz ki:
    1,CLASS_NAME_MERCENARY,ADVANCED_CLASS_NAME_WINDSWORD,HUMAN,ART_character_human_mercenary,PIC_body_human_mercenary,ICO_award_promotion_mercenary,"HUM_FEMALE_NAME_1,HUM_FEMALE_NAME_2","HUM_MALE_NAME_1,HUM_MALE_NAME_2","2,16,21","1,3,4,5,6,7,8,9,10,13,15","11,12,14","6,12","3,11,14,15",9,6,7,7,7,7,57,23,1,0,1,1,1,1,10,0,0,0,0,0,0,"MELEE_WEAPON,2,ARMOR,1",3,1

    Az első számcsoport (jelen esetben a "2,16,21") az expert skillek felsorolása, a második a master-é, a harmadik a GM, a negyedik a karaktergeneráláskor megkapott alap skillek, és végül a gép által automatikusan elosztott skillek csoportjai.

    Nézzük a számokat:
    1-tőr
    2-íj
    3-számszeríj
    4-buzogány
    5-balta
    6-kard
    7-dárda
    8-kétkezes fegyver
    9-pajzs
    10-kétfegyveres harc
    11-taktika (vagy mi a bánat)
    12-közepes páncél
    13-nehéz páncél
    14-kitérés
    15-kitartás
    16-misztikus tanok
    17-mágikus fókusz
    18-miszticizmus
    19-tűzmágia
    20-vízmágia
    21-levegő mágia
    22-földmágia
    23-fénymágia
    24-sötét mágia
    25-elsődleges mágia
    (elnézést, ha nem pontosak az elnevezések, sajtcetlire írt kriksz-krakszokból próbálom felidézni az elnevezéseket :)

    Namármost a zsoldosnak az első csoportban ez olvasható: "2,16,21", azaz expert szinten ismeri az íjakat, a misztikus tanokat és a légmágiát. Ha valamelyiket nem akarjuk, hogy ismerje egyáltalán, töröljük ki a számát mindenhonnan. Ha pl. azt akarjuk, hogy master szinten ismerje az íjászatot, töröljük ki a "2"-est az első csoportból, és írjuk a második csoportba, növekvő sorrendbe.

    Azaz az eredeti "2,16,21","1,3,4,5,6,7,8,9,10,13,15" -ből
    "16,21","1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,13,15" lesz.

    Figyeljünk oda, hogy ha végleg törlünk egy skillt, azt nézzük meg, nem szerepel-e az alap skillek között, vagy az automatiksuan megkapott skillek között. Ebben az esetben innen is töröljük, és írjunk helyette mást.

    Remélem tudtam segíteni.
  • Beornmaci
    #848
    No, köszönöm a tippet.
    Megcsináltam a szerkesztést, kicsit újra osztottam a szakértelmeket, így pl. a sámánnak a tűzmágia helyett adtam sötét mágiát, a zsoldosnak meg kivettem a kezdő skilljei közül a csak mester szintig fejleszthető kardot, és betettem helyette a GM harci taktikát. Ilyesmik... Úgyhogy ihajla van! :)
  • SaGa Jr
    #847
    Nem közvetlenül mögötte. Kimarad egy négyzet (az fekete) aztán jön a túloldalról is megszemlélhető ajtó egy hosszúkás teremben. De maga az ajtó nem nyitható, zárva volt és zárva is marad, ezért kell körbemenni az egész szinten.

    A kapu mögötti részre meg úgy jutsz be, hogy mikor felérsz a második szintre az elsőről, akkor elindulsz nyugatnak (balra két lépés után megy déli irányba a folyosó majd megint nyugatnak) és mielőtt északnak fordulnál a sarokban a folyosó végén ott van a déli falon egy titkos ajtó. Persze csak akkor látod ha aktív a whispering shadows. Máskülönben elmész mellette mint ha ott sem lenne.
  • LilJoe77
    #846
    Azért, mert darabja 200g, és fingom sincs, hol érdemes épp eltolni :D
  • Dzsí Pí
    #845
    elkészült az összes város térképe, amin be vannak jelölve a különböző képzések:

    Karthal kikötőnegyed:


    Karthal nyomornegyed:


    Sorpigal:


    Szirt:


    Seehaven:
  • SlipKnoTiaN
    #844
    Amikor visszamentem megnézni viszont az ajtó mögötti részre jelez a térkép hogy van ott is bejárható terület.