318
  • Zero 7th
    #318
    Na figyelj, akkor leírom hülyegyerekbe, mert látom, borzalom lassú a felfogásod, még a hülyék közt is kiemelkedően.

    "Egy az, hogy egy kifejlett keresztespók inkább az egy grammot közelíti, mintsem a mikrogrammokat."

    Észrevetted, de ügyes vagy! Karika kitart, cica ugrik. Simi-simi.

    "Na de azt már végképp nevetségesnek tartom , hogy valaki aki szerint, ha valami nagyon könnyű, akkor az már majdnem egyenlő a súlytalansággal"

    A pók egyik legjellemzőbb tulajdonsága(mit tud a Pókember elsősorban?), hogy nyugodtan elmászkál a plafonon, amit mondjuk egy ló már nehezebben tesz meg, pont azért, mert a póknak elhanyagolható a súlya. TÉNYLEGESEN elhanyagolható, mert nem sokat számít a pók mozgásában a kijelölt lefelé irány, sőt, képzeld, még hálót is tud szőni súlytalanságban! (Jé, nézd, a tényünk teljesen alátámasztja az egész gondolatmenet! Naháát!)
    Amikor meg fúj a szél, akkor a pókra ható legkisebb erőhatás a gravitációs erő. Valószínű jobban zavarja, mint a súlytalanság, szélviharban a pókok nemigen állnak neki hálót szőni. Meg tudod mire jó még a szél? Utaznak. Tudnak, mert a kis súlynál már számít a levegő felhajtóereje is, meg eresztenek egy fonalat, amibe belekap a szél, és máris le van küzdve a gravitációs súlyerő.

    "Hogy próbáljam úgy elmagyarázni, hogy te is megértsd mekkora ostobaságról tettél itt tanúbizonyságot?"

    Kérlek, mutasd, hol nem mondtam igazat, vagy hol van logikai hiba!

    "Tehát, a súlytalanság, az nem úgy következik be, hogy egy testet elkezdesz egyre kisebb és kisebb darabokra vágni, majd a végén az összes darabkája a súlytalanság állapotába kerül."

    Ilyeneket honnan a tökömből találsz ki? Mert én ilyet még megközelítőleg sem írtam. Ha leírsz egy ilyet, amit te találtál ki, és leostobázol miatta, akkor egyébként magadat ostobázod le, az megvan?

    "Emiatt tök mindegy mekkora a pók súlya, mert a súlyától függetlenül rettenetesen nagy különbség az, hogy súlytalanságban, vagy földi gravitációban kell e elkészítenie a hálóját."

    Nem igaz, lásd tények. Néhány próbálkozás alatt kész lett a háló. Földi körülmények közt sem mindig sikerül elsőre.
    Továbbá megint valahogy elfelejted, hogy a póknak tényleg tökmindegy, merre van a lefele.

    "Ugyanis súlytalanságban nem tudja felhasználni a súlyát (legyen az bármennyire kicsi is) arra, hogy szálat húzzon ereszkedés közben, hiszen nem tud ereszkedni."

    Igen, ez az egyetlen dolog, amit nem tud, de ez úgy tűnik, hogy nem feltétlenül szükséges művelet egy háló elkészítésénél. Ugyanis enélkül is tudnak hálót szőni súlytalanságban. Egyébként ugrani ettől még tudnak. Azt nem tudom, hogy a keresztes tud-e, de gondolom tud. Van lába...

    " Az ilyen lépések pedig nagyon fontosak a hálókészítésnél."

    A jelek szerint nem annyira.
    ...
    De most tényleg, megpróbálod megmagyarázni, hogy a pók súlytalanságban igazából nem is tud hálót szőni, hiába van itt ennek a ténye az orrunk előtt. Ez nálad megszokott, normális dolog? Mármint az, hogy mondjuk látsz az utcán valamit, és elkezded magadnak megmagyarázni, hogy az miért nem lehet ott, miért nem lehet igaz?
    Csak mert ha így van, akkor ez skizofréniagyanús, szakember segítsége javasolt... Hangokat szoktál hallani csak úgy a semmiből?

    "(De gondolom még te sem néztél végig soha egy hálókészítést sem.)"

    Gondolom súlytalanságban te sem néztél végig soha egy hálókészítést sem. Csak annyit sikerült bemutatnod, hogy te, ha pók lennél, hülye lennél súlytalanságban hálót szőni, mert ereszkedni akarnál, azt meg pont nem lehet.
    De egyébként te sem nézhettél végig túl sok hálószövést, ha az ereszkedés az egyetlen módszer, amit ismersz... Szerencsére a pókok, amiket vittek, nem voltak ilyen hendikeppesek.

    "Így igen nagy szenzációnak tartom, hogy a pókok mégis megtudták szőni a hálójukat az űrállomáson. "

    Ez csak azért van, mert egy idióta vagy, akit könnyű szórakoztatni, meg mert szar lennél póknak.
  • Zero 7th
    #317
    Ja, hogy már le is írtam, csak köpni-nyelni nem tudtál rá továbbra se... El is felejtettem már.
  • Zero 7th
    #316
    Ja, sarkítottam a súllyal, ügyes vagy, a legtöbb hülyének fel sem tűnt.

    Az ugye megvan, hogy nem cáfolsz semmit, csak rácsodálkozol dolgokra? Tudod, a tényekkel vitatkozz, ne velem!
    1. A tény: a pók a súlytalanságban is megszövi a hálót
    2. Az állításom: a pókot nem nagyon zavarja a súlytalanság

    Cáfold az állítást, vagy döbbenj rá, hogy a saját ostobaságodon röhögsz!
  • Shiny Copperpot
    #315
    Még mindig itt karatézol? A profi trollok ilyenkorra már győznek! Ja látom már a győzelmi jelentést: "Na megyek, mert ez nekem túl primitív és meddő vita." :)
  • Tau Tang Wou
    #314
    Eddig se értetted.
  • Tau Tang Wou
    #313
    Te ezt nem értheted.
  • Tau Tang Wou
    #312
  • Zero 7th
    #311
    NEM tökéletes hálót sző, hanem sűrűbbet, mint gravitációs környezetben. Innentől mi a kérdés?
  • ManoNegra
    #310
    Azért tényleg szép teljesítmény egy póktól, hogy súlytalanság állapotában szinte tökéletes hálót sző, mert ilyen tapasztalatra semmilyen ésszerű körülmények közt nem tehet szert tapasztalatra. Hogy csinálta? Elrugaszkodott? (mivel ereszkedni nem tud)
  • Zero 7th
    #309
    Menekülsz, mert érvek hiányában sarokba szorítottunk.
  • Zero 7th
    #308
    Mivel mérnök vagyok, tökéletesen tisztában vagyok vele. Arra a felvetésemre viszont, hogy egy póknál keveset számít, érdemben még képtelen voltál válaszolni. És a tények még mindig engem igazolnak.

    Innentől kezdve eltolhatod a biciklit...
  • Molnibalage
    #307
    Lassan időtlen idők óta tombolsz itten, de egy kibaszott érvet nem hallottam még tőled....
  • johnfly
    #306
    "de az ösztön-utasításkészletük vajmi szegényes, hiszen nem az fejlődik, mivel nem is fejlődhet az 1. pontoddal összhangban."

    Az ösztönök fejlődését a véletlenszerű mutációk nagy száma, és azoknak az egyeden keresztüli, a környezettel való kölcsönhatása eredményezi. Adott egy egyed, az ösztön-utasításkészletében parányi mutációval az előző generációhoz képest, ami az élete során próbára tevődik a környezeti hatásokkal szemben. 1.Amennyiben nem letális, öröklődik (vagy nem),2 amennyiben hasznos, nagy számban öröklődik,3 amennyiben letális kihal. (Ezek az alapesetek, a szakirodalom ezt még rendesen csűri-csavarja)

    Lásd: Levéltetű piretrin rezisztencia->google
  • Tau Tang Wou
    #305
    Mivel fogalmam sincs mire gondolsz, így meg sem tudom keresni.

    Szerintem te se tudod melyik hozzászólásod az, mert különben már megjelölted volna.

    Na megyek, mert ez nekem túl primitív és meddő vita.


  • primavis
    #304
    keress utána! na hallj oda, hogy parancsolgat valaki!
  • Tau Tang Wou
    #303
    A stílus csak a ráadás.
    A fő probléma, hogy fogalmad sincs mekkora a különbség a súlytalanság állapota és a földi gravitáció között.

    Na meg olvastam a pók-macska vitádat és nincs kedvem hasonlóba keveredni egy értetlen emberrel.
  • Zero 7th
    #302
    Ez szerencsére csak téged minősít, hogy nem vagy hajlandó foglalkozni az állításaimmal. Stílus miatt nem lesz kevésbé igazam.
  • Tau Tang Wou
    #301
    "már sokszor leírtam, nem tehetek róla, hogy képtelen vagy megérteni! "

    Hányas számú hozzászólásban?
  • primavis
    #300
    kevés vagy te ahhoz, hogy megsérts.
    már sokszor leírtam, nem tehetek róla, hogy képtelen vagy megérteni!
  • Tau Tang Wou
    #299
    Ha tudnád már leírtad volna.
    Ha másért nem, hogy villoghassa többiek előtt.

    De nem tudod, így nem is írsz semmi értelmeset, csak mellébeszélsz.

    Mi volt az előbb az a műsértődés?
  • Tau Tang Wou
    #298
    [URL=http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1362899924&no=263]"Te pedig totál hiteltelen lettél természettudományos műveletlenségeddel és alpári stílusoddal.
    A logika sem az erősséged. Ezt pedig a pók-macska vitádból szűrtem le."[/URL]
  • primavis
    #297
    Én nem tudom? te nem érted azt amit írunk!
  • Tau Tang Wou
    #296
    Most mit durcizol?

    Nem tudod a választ?, hát nem tudod...
    Nem dől össze a világ.
  • Zero 7th
    #295
    "Tehát abban egyetértünk, hogy az egyedek saját innovációi eltűnnek a halálukkal."

    Ennek ellenkezőjét csak Lamarck és idióta követői állítják, Lamarckot meg pont Darwin cáfolta meg. Mi a faszt keres itt ez egyáltalán egy evolúcióról szóló vitában?
    Lényegi hozzászólást nem tettél.

    "Viszont, ha ezen egyedek utódai már nem jönnek rá ugyanezen dolgokra, akkor nyilván idő előtt elpusztulnak. "

    El. Ugyanúgy, mint azon egyedek utódai, akikben nem volt meg ez a képesség, és esélyük sem volt a túlélésre. Ellenben populációkról beszélünk, nem egyedekről. És arra viszont már kicsi az esély, hogy MINDEN utód elbaszná a lehetőséget a képességei kihasználására. Így a populáció fennmarad, a képesség megmarad és továbböröklődik. A "nem képesség" meg kihal, és nem öröklődik tovább.

    "Tehát, ha jól értem"

    Nem, nem jól érted, totálisan hülye vagy a témához, hogy még a magyarázatokat sem fogod fel. Javaslok egy középiskolai biológia könyv beható tanulmányozását.
  • Zero 7th
    #294
    1. A tény: A pók súlytalanságban is képes hálót szőni.
    2. Az állításom: A pókot olyan nagyon nem zavarja a súlytalanság.

    Felőlem annyit személyeskedsz, meg kelted a hangulatot, amennyit neked jól esik, majd ha cáfolod az állításomat, foglalkozom veled. Ez nem történt meg. Addig meg csak habosítsd a fost a biliben, amennyire neked tetszik, előrébb nem kerültél vele.
    Amit elértél, az annyi, hogy most már mindenki láthatja, hogy érveid nincsenek, csak vered magad a semmire.
  • primavis
    #293
    parancsolgassa gyerekeidnek vagy annak aki elfogadja! Keresgélj utána, ha tudni akarod! Az ösztönei következnek a genomjából, az hogy megfelelőek-e azt a környezete dönti el, a szelekció révén.
  • Tau Tang Wou
    #292
    "Már meg lett neked magyarázva, hogy az ösztönök a DNS programjának megvalósulási formái a viselkedés terén!"

    Melyik hozzászólásban? (Sorszámmal jelöld, de jobban örülnék egy linknek )


    "Az adott környezetnek megfelelő ösztönökkel rendelkező egyedek túlélnek és szaporodva örökitenek, a nem megfelelők viselői pedig kipusztulnak. "

    Honnan lesz valamelyik egyednek "megfelelő" ösztöne?

    Ezt a kérdést próbáld már meg megválaszolni. Mármint a "megfelelő ösztön" kifejlődésének lépéseit. Menni fog?
  • primavis
    #291
    Már megint okoskodsz? Már meg lett neked magyarázva, hogy az ösztönök a DNS programjának megvalósulási formái a viselkedés terén! Nem szerzett tulajdonságok!
    Az adott környezetnek megfelelő ösztönökkel rendelkező egyedek túlélnek és szaporodva örökitenek, a nem megfelelők viselői pedig kipusztulnak.
    Te te csak ücsörögj forditva ülve a bilire és csodálkozz rajta, ha kellemetlenül fogod érezni majd magad....
  • Tau Tang Wou
    #290
    1." TÉVHITBEN vagy azzal kapcsolatban, hogy az evolúció attól működne, hogy az egyes egyedek az életük során kifejlesztett vívmányokat a génjeikben továbbörökítenék."

    Tehát abban egyetértünk, hogy az egyedek saját innovációi eltűnnek a halálukkal.


    2. "A génjeikben csupán a képességet örökítik tovább, amivel rendelkezniük kellett ahhoz, hogy valamire rájöjjenek, kitalálják, megoldják, egy szóval alkalmazkodjanak."

    Szóval, azt mondod az egyedeknek megvan a képességük arra, hogy rájöjjenek dolgokra és ezt a problémamegoldó képességet örökítik tovább, ezáltal fejlesztik is. (Viszont, ha ezen egyedek utódai már nem jönnek rá ugyanezen dolgokra, akkor nyilván idő előtt elpusztulnak. Szólj, ha nem. )


    3. " Ez az alkalmazkodási képesség annál jobban fejlődik, minél több egyed találkozik minél több környezeti tényezővel, mert az alkalmazkodóképes fennmarad, az alkalmazkodni képtelen elbukik."

    Tehát, ha jól értem, nem az egyed ösztön-utasításkészlete fejlődik, hanem az egyed problémamegoldó képessége, hiszen a szelekció az alkalmazkodási, problémamegoldási ponton "vizsgáztat". Amelyik itt bukik, az újrahasznosításra kerül.



    Ha jól látom itt állunk egy csomó fajjal szemben, amelyeknek az évmilliók alatt
    baromi jó problémamegoldó (alkalmazkodó) képességük fejlődött ki, de az ösztön-utasításkészletük vajmi szegényes, hiszen nem az fejlődik, mivel nem is fejlődhet az 1. pontoddal összhangban.

    Vagy épp fordított a helyzet?


  • Tau Tang Wou
    #289
    "Úgy szeretném megtundni tőled, hogyha..."

    Ahogy ismerlek, eléggé nehezen hiszem, hogy te bármit is szeretnél tőlem megtudni.
    Gondolom már jó előre bekészítetted a legújabb "facepalm" képet és csak a válaszomra vársz, hogy elsüthesd.

  • Tau Tang Wou
    #288
  • ranat
    #287
    Az evolúció megfigyelt dolog. Nem hit, hanem felhasználható tudás. Van, működik. Emberöltőn belül is:
    http://criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2011/02/06/A_tobbsejtuek_eredete/

    A cikk elég érdekes, de akár igaz, akár nem igaz a feltételezés, az az evolúció-nak nem mond ellent, csak a Dollo törvényét kérdőjelezi maximum.

    Rengeteg tévedés van itt (is) az evolúcióról. Jó lenne egy cikksorozat, ami leírja miről szól az evolúció és miről nem. Mik a bizonyítékai. Hogyan figyelhető meg. Milyen alkalmazási területei vannak és azok, hogyan és miért működnek...
  • johnfly
    #286
    Pont ezt próbáltam neked elmagyarázni, hogy TÉVHITBEN vagy azzal kapcsolatban, hogy az evolúció attól működne, hogy az egyes egyedek az életük során kifejlesztett vívmányokat a génjeikben továbbörökítenék. A génjeikben csupán a képességet örökítik tovább, amivel rendelkezniük kellett ahhoz, hogy valamire rájöjjenek, kitalálják, megoldják, egy szóval alkalmazkodjanak. Ez az alkalmazkodási képesség annál jobban fejlődik, minél több egyed találkozik minél több környezeti tényezővel, mert az alkalmazkodóképes fennmarad, az alkalmazkodni képtelen elbukik.
    Jó pár ember szokott álmélkodni azon, hogy a világ két végén látszólag egymástól függetlenül fedeznek fel valamit emberek, és hogy ez egy kész csoda. Pedig ez is csak azért van, mert a génjeink, tehát az előttünk élt generációk változatosságának hatására bármelyikőnk képes megoldani bizonyos problémákat, és gyakorlatilag nincs olyan probléma a FÖLDÖN, amire legalább egy fél tucat ember ne tudná megtalálni a helyes választ.

    "hogyan működhet az evolúció, ha az egyes egyedek felfedezései nyomtalanul eltűnnek a halálukkal".

    Úgy, hogy az utódok is nagy valószínűséggel fogják tudni a megoldást ugyanarra a problémára, mivel a génjeikbe kódolt komplex problémamegoldó rendszer működése közel azonos. Még ha nem is létezik információátadási csatorna a két generáció között, a populáció előző generációi által kitalált vívmányokat a populáció következő generációinak egyedei is elégséges számban felfedezik, ha találkoznak ugyanazzal a környezeti feltétellel.
  • MaRee
    #285
    Ez Taunak biztos tetszeni fog :D

  • Molnibalage
    #284
    Úgy szeretném megtundni tőled, hogyha nem az evolúció formálta a populációkat azzá ami, akkor mi? Hogyan lehet az, hogy minden komplex élőlény ugyanazon elven örökíti át az anyagot és reprodukálja magát? Biztos véletlen az, hogy DNS az ott van mindenkiben. Hogyan magyarázod azon "hulladékokat" a DNS láncban, amik nyomonkövethetőek? Stb.

    Az evolúció egy olyan hatalmas valami, hogy mi abból itt-ot látunk egy kis darabot. Hézagok vannak, de a folyamatosság és a kapcsolat bőven látszik belőle.
  • Szefmester
    #283
    Akkor tedd ki a hüvelykujjad és stoppolj egy galaxisközi hajóra és menekülj! Itt már csak a pusztulás vár ha nem jönnek vissza a dns "ROM" megírói egy frissített DNS firmware-rel...
  • Tau Tang Wou
    #282
    Igazán kár, hogy mindenről tudtok beszélni, vitatkozni, csak azt nem tudjátok, hogyan működhet az evolúció, ha az egyes egyedek felfedezései nyomtalanul eltűnnek a halálukkal.

    Az evolúció nem működik, csak a devolúció.
    Ez utóbbi napjainkban is nagyon jól megfigyelhető. Romlik a fajok génállománya.
    Elsősorban az emberi tevékenység káros melléktermékei okán.
    Az evolúciónak meg nyoma sincs.
  • johnfly
    #281
    Elhiszem, hogy láttál már keresztespókot hálót szőni, de az, hogy nem láttál még olyan keresztespókot, ami bizony pancserkodik, az azt bizonyítja, hogy még nem láttál ELÉG pókot hálót szőni ahhoz, hogy a megfelelő konklúziót levonhasd. Én veled ellentétben láttam már olyan keresztespókot, ami eltazta a hálóját, és a nálam a biológiában jártasabb emberektől tudom, hogy ha azokat a pókokat befogtam volna, akkor meggyőződhettem volna róla, hogy valóban "pancser" egyedekről van szó.
    Ezzel ellentétben a te elmédben a pókokat valami misztikus dicsfény lengi körül, és nem vagy hajlandó felfogni , hogy a nagy számú statisztikai valószínűségek miatt nem minden pók rendelkezik kivétel nélkül hálószövőbajnoki kitüntetéssel.
    Valamint itt jön a kedvenced: ugyanennek az ellenkezője is igaz!Jó pár keresztespók sző pontosabb, precízebb hálókat fajtársainál, amivel eredményesebben vadászik.
    Sajnálom, hogy nem vagy képes felfogni. Igazán kár.
  • Tau Tang Wou
    #280
  • primavis
    #279
    ez lehetséges, de amikor a háló közepén ül, akkor bizony a logikával ellentétben a vékony fonalokon tartja a lábai egy részét! Azt meg te nem tudhatod, hogy a 8 láb közül melyikkel mit érzékel!