16775
-
#15057 Érdekes, hogy a néger, nem néger csaj vita mennyire el tud menni politikába.
-
yossarianHUN #15056 A vitában való állásfoglalás nélkül mondhatom, hogy aki ennyire feketén-fehéren látja a világot, annak 100%, hogy nincs igaza. A világnézeted legjobb esetben is gyermeteg, a történelem idealizálása pedig minimum megmosolyogtató. Egy kezemen nem tudnám megszámolni például, hogy a liberalizmus fellegváraként emlegetett Amerika csak a 20. században hány demokratikusan megválasztott rendszert döntött meg személyes hatalomszerzés céljából, legtöbbször véres rémuralmakat életre hívva. Ez persze nem szükségképp a liberalizmust mint olyat minősíti, csak azért ne tegyünk úgy, mintha a történelem és a világ fekete és fehér lenne, mert semmi sincs távolabb a valóságtól. -
#15055 Nem kijavítotok, okoskodtok.
Ukrajnának kivel van baja? Csak nem az "ultraliberális" oroszokkal?
"És a liberális nagyhatalmak keze mindegyikben ott volt" Ó, hogyne. Vagy önvédelmi céllal, vagy jobboldali vezetés által kezdeményezett háborúban. 100 háborúból, jó ha egyet kezdeményezett egy liberális hatalom, liberális vezetés alatt. Úgyhogy ne démonízáljunk már.
Alap dolgokkal nem vagytok tisztában.
Háborúkat MINDIG hódítok, hatalomvágyó emberkék indítanak. Sokszor félreértelmezett nacionalizmusból. Ez meg elsöprő többségben NEM A LIBERÁLISOK jelzője. Eleve, ez ELLEN lép fel a liberalizmus. Azzal együtt, hogy a liberalizmus is tele van fasságokkal. -
Probatbicol #15054 A Balkán is Európában van. Sőt Ukrajna is, akik gyakorlatilag ebben a pillanatban is hadban állnak. És azért javítunk ki, mert ha valaki ilyen nagy arccal osztja az észt mint Te, akkor nem árt ha legalább az alap dolgokkal tisztában van.
De igen, Európában valóban jórészt béke volt az elmúlt 70 évben, de azért olyan évet elvétve találunk, amikor a világban valahol ne tombolt volna véres háború. És a liberális nagyhatalmak keze mindegyikben ott volt, szóval ne idealizáljunk. -
#15053 Mindig tanul az ember... ;D
Viccet félretéve.
Most nyilván helyi villongások, stb mindig is vannak, voltak, és sokáig lesznek. Tüntetések, vagy éppen mostanság elszakadási törekvések spanyolhonban. Ez a lényegen nem változtat. Történelmének legbékésebb 70 évén van túl Európa. -
Evoluti0N #15052 :D Jó, h kianalizálsz a 2 hozzászólásom alapján. Én csak a történelmi tévedésed javítottam. Ennyi. Ennyi az egész. Nem álltam egyik oldalra sem. Sőt, ez a 2 hozzászólásom volt az első a témával kapcsolatban. Azt azért jó tudni, h én okoztam trianont. :D -
#15051 És ezt a libsizés kapcsán írtam.
Am, a volt jugó területek nem inkább balkán, mint Európa?
Marha unalmasak vagytok, szavakon, kiragadott félmondatokon lovagoltok, mert más ötletetek nincsen, ugyanis sületlenségeket beszéltek. És kézzel lábbal próbáljátok a magatok igazáról meggyőzni a többieket.
A szomorú TÉNY:
A TI gondolkodásmódotok okozta trianont, a második világháborút, a népírtásokat, a terrorizmus mai formáját.
Ezzel szemben a liberalizmus BESZÉLNI akar. Legjobb példa erre, ami most történik szerény kis hazánkkal. 7-es cikkely. Évek telnek el, mire azt mondják; ejnye. A Ti gondolkodásmódotokkal, már a tankok is elmentek volna innen...
Politikát ezzel részemről offolom. Priviben se keressetek az idióta részigazságaitokkal, mert már hallottam, és nem érdekel. -
lonvard #15050 Igen igen, én is gondoltam, hogy menjünk nekkernek, fel is hívtam pár hete néhány ügynökséget, hogy lehet-e már jelentkezni, de még akkor nem tudtak semmit. Ha van infó a statisztáskodásról, rakjátok ám ki! -
#15049 Nincs, egér + billentyű van. A játék újraindítás javította, de a létrán nem akar felmászni továbbra sem, és hát ez gáz, mert egy pincében vagyok :D -
Evoluti0N #15048 Próbáltad kiválasztani a másik fajta futást, közlekedést? Nem tudom, h mi a különbség de valamelyik patch-csel beraktak egy alternatív módot. Esetleg nincs gamepad bedugva, csatlakoztatva a géphez? -
#15047 H!
Elővettem újra ajátékot, hogy kijátszam a dlcket. De tök fura az egész, Geralt magától sétál/fut, össze vissza pörög, a létrára nem hajlandó felmászni. Ez valami bug? -
Evoluti0N #15046 Elolvastam. Ezt írtad: "A második világháború óta Európa területén nem volt háború. Több, mint 70 éve. "
Erre reagált Quintall, h ez hamis állítás és igaza van, mert hamis állítás. Nem szerepel ebben a két mondatban sehol az unió se az, h liberális. Szóval valóban hamis az állítás. -
#15045 Tényleg hagyjál már. Mióta volt Jugoszlávia vezetése LIBERÁLIS? Elolvasod, amire válaszolsz, vagy csak írsz bele a vakvilágba? -
Evoluti0N #15044 Európáról beszéltél. Nem Európai Unióról. A kettő nem egy és ugyanaz. -
#15043 Jugoszlávia mióta az unió tagja? Na ugye.
Svájc pedig a háborúiról híres... Hagyjál már, de komolyan. -
#15042 Meg buknak az egyenruhára :) Szóval Touassaint-i gárdistának megyek :) Vagy ha az nem opció, akkor Redániai, vagy Nilfgárdinak :)
Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.15. 16:46:01 -
Quintall #15041 A telefonomon állandóan a lista aljára ugrik, így válaszolni nem tudok: kéretik javítani.
De a 15014-re reagálnék: olvass könyveket, csak egyet mondok: Jugoszlávia. Vagy pl. Svájc is talán 3x "hadat üzent" a szomszédnak. Az, hogy nem volt háború, az hülyeség, bár lehet még csak a 18. századnál jártok töriből. -
Quintall #15040 Az index szerint H.C. egy magyar kertesházban megtalálta a békét, és itt forgatják a Witcher sorozatot. Megyek rémsáskának, most állítólag az jön be a csajoknak :-) -
CrashBoostZoom #15039 Jó gondolat, viszont a valóság az pont a fordítottja. :) A Yennefer sokkal régebbi név.
Utoljára szerkesztette: CrashBoostZoom, 2018.10.15. 10:40:17 -
#15038 Erre nem is gondoltam, de tényleg lehetséges :) -
lonvard #15037 Jah, véletlenül jól döntöttem akkor, és megmaradt egy kapcsolatom. :D Egyébként tegnap félálomban ugrott be, hogy a Yennefer az valószínű a Dzseniferből van származtatva. :) -
Quintall #15036 Pedig ha jól emlékszem az egy igen fontos küldetés, szerintem elég döntő lehet a viszonyotokban. (Ha az, amire gondolok, akkor az első Witcher könyv címe a küldetés címe is) -
#15035 Amúgy én jól jöttek ki Yenn-el, nagyon jól :) De mégsem jelent meg úgy emlékszem, sejteni vélem hogy miért, mert Skeligén elszalasztottam egy melléküldit, hogy keressem fel Yent a házánál, lehet az volt a baj. -
lonvard #15034 Egy bizonyos szint elérése kell hozzá, de akármikor fel lehet venni. -
#15033 Yen, vagy Triss jelenik meg, attól függően, kit választottál, mikor választás elé állítottak. Ha a hármasra szavaztál, akkor jön Ciri. Ha nem hógolyóztál Cirivel, nem ápoltad a kis lelkét, akkor eltűnik a fagyvilágban, és akkor jön Dandelion, meg Zoltan. (És a fagy általi világvége, a próféciák szerint, igaz, azt nem látjuk) Lehet, tévedek, de úgy rémlik, a Blood & Wine csak a főszál lezárása után nyitható meg. (Vagy egy bizonyos pont után? Már nem emlékszem pontosan) -
lonvard #15032 Viszont szerintem akkor figyel a játék arra, hogy ki mikor hogyan jut el a Blood & Wine végére. Persze ez alapvetés, csak mégis az ember aggódik. Mert most kedvem van újra kezdeni, de úgy hogy Geraltból csinálok egy 40. szintű witchert az elején, hiszen nem illeszkedik ehhez a sztorihoz, hogy ismét kezdő szintről induljon, na és akkor azt csinálom, hogy szinte csak a fő szálon haladok, megcsinálom a bárós részt, és utána mikor mennék keresni a lányát Oxenfurtban, akkor beugrom a macskás fogadóba és felveszem a DLC nyitóküldijét, és visszafelé el is ugrom akkor Olaszba. Mégis ott lesz nekem a Dr. Moreau génmanipulációs izémizéja, amit felhasználhatok a játék legnagyobb részében utána, meg nem árt ha ebben a káosszal sújtott világban van egy menedékem. Meg akkor megpróbálom megmenteni Henrietta hercegnőt. Meg Cirit a végén. Meg a császárt. Csak a főküldetésen haladok végig, és amikor kész, akkor marad kismillió szörnyvadászós küldetésem, és akkor bejárom a világot és élvezkedem. Vázoltam a következő 2 év programját. Közben elkészül a Star Citizen, és akkor belecsapok abba is. :D
Utoljára szerkesztette: lonvard, 2018.10.14. 11:18:29 -
lonvard #15031 Na jó de te ezek szerint a főszál végén játszottál vele, ahogy én is. Na de az érdekes, hogy megjelentek Dandelionék. Te biztos hogy jól kijöttél Yenneferrel? Mer nekem az egyetlen sikerélményem ebben a játékban kapcsolati szinten, hogy legalább ez a nő életben maradt, és úgy döntött, hogy akkor együtt élünk egy darabig. :D
Amúgy szerintem Ciri nem hal meg, csak eltűnik abban a dimenzióban. Ugye ő a dimenziók vándora, tehát attól hogy nem jön vissza a kapun, még történhet vele bármi, és nem lett egyértelműen bemutatva, hogy meghal a fagyban. Eltűnt, és lehet nem jön vissza. Én legalábbis meggyőztem magam erről. :D -
#15030 Nekem nem jelent meg Yen, csak az "idétlen" Dandelion, és Zoltán :) Ciri sem, mivel rossz befejezés sikerült ezért meghalt :( Amúgy szerintem akkor nem jelennek meg, legalábbis az lenne a logikus!
Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.14. 10:24:46 -
lonvard #15029 Visszatérve Blood & Wine-ra.
Ha valaki nem a főszál befejezése után vág bele, hanem előtte, akkor is az a vége, hogy megjelenik Yennefer, hogy abbahagyja a politikát és letelepedik Geralttal? Csak mert ugye akkor még nem ért véget Ciri keresése, és ez immersion romboló. -
lonvard #15028 Witcher 3 teljesen jó iránymutatónak ilyen kérdésekben is szerintem. Arra kell gondolni, hogy akármilyen szar a helyzet, azt kell csinálni, amit Geralt csinált abban a világban, amiben Temeriát megszállta a nilfgardi császár, és ráadásul meg még szörnyek jobbról-balról. Mit csinált Geralt? A lakossággal ellentétben mozgásban maradt, át tudott kelni a határokon, így függetlenítette magát a politikai helyzettől, ott vállalt feladatokat, ahol éppen megfizették, minden királlyal kiegyezett. Miközben körülötte mindenféle erők csatáztak egymással, lázadók próbáltak valamit tenni, szkojatelek, meg mindenféle náció igyekezett csinálni valamit, ő mindezek fölött állva oda ment ahova akart. Az ilyen kozmopolita világpolgári ember az, aki ki tudja játszani az elnyomó rendszereket, mert vagy üzletet köt a diktátorral, vagy tovább áll és máshol szerez munkát. A rönkhöz kötött lakosság az, aki szenvedésre van ítélve. -
#15027 Politika. Akit nem érdekel, ne olvassa el. Ígérem, ebben a topikban, ez az utolsó részemről.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A számaid légből kapottak, alapból nem vagy tisztában tényekkel, messziről bűzlik rólad a rasszizmus.
Én a gyerekeim nem a migráncsoktól, hanem a Magyar oktatási rendszertől, egészségügytől, politikától féltem. Az én félelmem látható, kézzel fogható. A tied meg a messziről jött ember, azt mond amit akar kategóriába tartoznak. Ráadásul, 99%-ban már évekkel ezelőtt cáfolva lettek.
Lehet, én a saját kis álomvilágomban élek. De Te, valaki más rémálom világában. Nem tudom, melyik a rosszabb, de tippem azért van rá. -
Szerzetes89 #15026 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Miután megtaláltad és a tűz mellett ültök. -
Quintall #15025 Túl nagy... mivel a propagandagépezetük megcsappant látogatottságban, ezért mindenhol próbálják terjeszteni az "igét". Egyszer tényleg ki kellene menniük svédbe, Párizsba stb. és talán rájönnének, hogy ez a migráncsosdi csak figyelemelterelés a valós problémákról. Baj lehet belőle, de már most sokkal nagyobbak vannak, főleg hazánkban, nem a bevándorlást kell megállítani, mert a kutya se jönne ide, hanem a kivándorlást előbb, na mindegy. A pc-be meg mindenki azt magyaráz bele, amit akar, lassan beperelhetnek azért is, mert egy terhes kismamának átadom a helyem a buszon, vagy férfiként a férfimosdót használom. Beteg.
On: nemrég értem a játék végére, még hátra van a két dlc. Ciri mikor említi Night City-t? Mert kb. ennyi spoilert tudtam, és vártam rá, de valahogy ez kimaradt, hiába beszéltem Cirivel mindig, mikor lehetett. -
#15024 Mi lenne ha a Svédországozó - migriző - négerező - píszíző idióták elhúznának a topikból a halál retkes faszára? Nagy kérés lenne? -
lonvard #15023 Igen igen, szerintem az Anson Mount lett volna minden tekintetben a tökéletes Geralt. De Cavillnek is örülök, mert vele meg rangot kap a sorozat. Szerintem is az van, hogy tudatosan lejjebb viszik az életkorokat, hogy a fiatalabb nézőket jobban bevonzzák, de ha így van akkor ez hiba, mert a Witcherből nem valami kosztümös tűzlabdadobálós merlines hülyeséget kell csinálni, hanem Trónok harcát.
-
#15022 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához! -
#15021 Szerintem ezt nem itt kéne kitárgyalni főleg úgy, hogy a számaid is ökörségek. -
#15020 Te is tudod hogy egy idealizált álomkép után rohansz, és nem így van a valóságban! de mivel ez off téma így hagyjuk!
Amúgy én lehet rossz vagyok matekból, vagy csak más a számítási metódusom, de ha én hülye vagyok matekból akkor te is, ugyanis 7,6 milliárd a Föld lakossága, ebből 15% a fehér ember(igen elírtam az előző hszben, lemaradt az 1-es) de valójában 14, valamennyi. 1950-ben még 28% volt ugyanez! Pár millió muszlimot nem veszünk észre? XD Jó vicc magyarázd meg ezt Svédországban ahol 50x-es a nemi erőszak aránya pl a miénkhez képest, pedig nálunk is van 1,5 millió indomagyar, és bűnöznek is rendesen. De képzeld Párizs sem olyan mint régen, bár régen nem voltam, csak akkor amikor már úgy nézett ki mint a "nyócker" öhhh miket beszélek a nyócker jobban néz ki!
A fehér családok 1,2 gyerekvállalási rátával rendelkeznek ahhoz hogy növekedés legyen el kéne érni a 2,1-et és ez az 1,2 is úgy jön ki hogy beleveszik a 4-5 ös mutatószámú afrikai és arab bevándorlókat..Ki lehet számolni egyszerűen 2100-ra mi lesz itt! -
MrAndree #15019 Na, nekem meg csak őt ne. :D Geralt szerepe elég sok ugrálást+rohangálást követel, nyilván egy fiatalabb, amúgy is edzett férfi (mint Cavill) alkalmasabb rá mint valaki aki mondjuk most 50. Némi smink és nyilván idősebbnek fog kinézni.
Yennefer valóban fiatalka, de ő meg ha jól rémlik mágiával javította fel a saját kinézetét a könyvekben is, nem is kicsit. -
#15018 Nekem már eleve Cavil korával is bajom van.
Nem tudom miért, de nekem valahogy Geralt egy idősebb ember benyomását kelti, valahol 45-52 év közt, már a leszállóág elején. Remélem, Geralton, és a "csajokon" is javítanak némi sminkkel. Nem pedig egy tini sorozatot kapunk. Simán beleférne az Özvegy Trissnek, számomra is. (Fekete hajjal pedig Yennek.)